Itt mindig történik valami. Káosz, rikácsolás. Ha nem épp két festmény esik egymásnak, lelkes szurkolók előtt, akkor éppen kifröccsen egy bájital, víztócsán csúszol el. Ezen a helyen képtelenség rendet tartani, mintha minden szerencsétlenség, mely a kastélyban előfordulhat, itt gyűlne össze. Ha erre a folyosóra lépsz, készülj fel mindenre, hiszen bármi megeshet. Sok sikert az utadon!

Mély sóhaj hagyja el tüdejét ahogy befordul a következő folyosóra. Szörnyen van. Hiába a fiatal, erős test, az átváltozások mindig borzalmasan lestrapálják. A végtagjaiban izomláz lüktet, a feje nehezebb egy bowlinggolyónál, a gyomrában valami durva cunami tombol épp a reggelire betolt pirítóst terrorizálva. Habár vizsgaidőszak van és nem tolonganak a folyosón ő mégis szorosan a fal mellett sétál, görcsösen mellkasához szorítva a tankönyveket jobb kezével. Bal nyújtva van, néha hozzá, hozzá ér a falhoz, aztán lehull combja mellé.
Érzi, hogy egyre zavarosabb a világ, talán itt volna az ideje egy újabb bájitalt bevennie, ami enyhíti a tüneteket, de kíváncsi, hogy önmagától meddig képes eljutni. Nem támaszkodhat mindig bájitalokra, különösen úgy, hogy sokszor nem tudja előállítani önmagától őket. Próbál nélkülük is erős lenni. Átváltozni ugyan még nem mer, de a fájdalomcsillapítókból néha kihagy adagokat.
Ez most is így van, a reggeli bájital ott csücsül táskája alján érintetlenül, ő pedig egyre inkább érzi a hiányát. Míg egy lépés után a következőt már nem tudja megtenni rendesen, megrogy a térde és ha nem kapaszkodna meg a falba valószínűleg földre esne. Csukott szemmel és összehúzott szemöldökkel várja, hogy elmúljon a kisebb körhintahatás. Ebből könyveinek hangja tépi ki, ahogy koppannak a padlón.
- Jaj ne - még azokat is leejtette.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=411&post=852134#post852134][b]Gróf-Vinkó Rómeó - 2022.09.03. 19:16[/b][/url]

Mély sóhaj hagyja el tüdejét ahogy befordul a következő folyosóra. Szörnyen van. Hiába a fiatal, erős test, az átváltozások mindig borzalmasan lestrapálják. A végtagjaiban izomláz lüktet, a feje nehezebb egy bowlinggolyónál, a gyomrában valami durva cunami tombol épp a reggelire betolt pirítóst terrorizálva. Habár vizsgaidőszak van és nem tolonganak a folyosón ő mégis szorosan a fal mellett sétál, görcsösen mellkasához szorítva a tankönyveket jobb kezével. Bal nyújtva van, néha hozzá, hozzá ér a falhoz, aztán lehull combja mellé.
Érzi, hogy egyre zavarosabb a világ, talán itt volna az ideje egy újabb bájitalt bevennie, ami enyhíti a tüneteket, de kíváncsi, hogy önmagától meddig képes eljutni. Nem támaszkodhat mindig bájitalokra, különösen úgy, hogy sokszor nem tudja előállítani önmagától őket. Próbál nélkülük is erős lenni. Átváltozni ugyan még nem mer, de a fájdalomcsillapítókból néha kihagy adagokat.
Ez most is így van, a reggeli bájital ott csücsül táskája alján érintetlenül, ő pedig egyre inkább érzi a hiányát. Míg egy lépés után a következőt már nem tudja megtenni rendesen, megrogy a térde és ha nem kapaszkodna meg a falba valószínűleg földre esne. Csukott szemmel és összehúzott szemöldökkel várja, hogy elmúljon a kisebb körhintahatás. Ebből könyveinek hangja tépi ki, ahogy koppannak a padlón.
- Jaj ne - még azokat is leejtette.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=411&post=852251#post852251][b]Ivanich R. Benett - 2022.09.04. 21:36[/b][/url]

Mintha csak tegnap lett volna, hogy annak idején Petyával összesodort minket az élet ezen az átkozott folyosón. Azóta is összeszorul a torkom, ha végig kell rajta sétálnom. Akkor még nem tudtam, hogy az a véletlen találkozás később mennyire meghatározó lesz, és hogy egy igazi barátra fogok találni, akivel később együtt jártunk szorgalmasan az edzőterembe is, hogy a vékony alkatom ellenére valami kis izmot építsek magamra, amivel elijeszthetem a szekálóimat. Azóta örülök, hogy korban is kinőttem a rosszalkodók többségét, és most már a katedra mögül állva hatalom is megadatott, hogy kellően szankcionáljam őket. Ha össze is súgnak mögöttem, nem érdekel, hiszen fizikailag ujjat húzni biztosan nem fognak már. Remélem, hogy Petya élete azóta jól alakul, hiszen mostanában ritkábban tudunk találkozni...
Éppen a színjátszókör próbatermétől ballagok visszafelé, ahol a tanévet lezáró vizsgaelőadást követően kellett elintéznem pár dolgot. Mindig van mit rendezni a szertárunkban, a jelmezek és kellékek sora kifogyhatatlan. A gondolataimba temetkezem, kissé nosztalgikus hangulatban. Ilyenkor alig vannak a folyosókon, általában a tanulószobán dekkolnak, vagy a könyvtárban, akik pedig már túl vannak a megpróbáltatásokon, azok a szabadban, vagy a faluban múlatják az idejüket, hülyék lennének a kastélyban maradni. Ezért szúr szemet a valamivel előttem magányosan haladó fiú, aki meg-megáll néha, a falnak támaszkodva, mintha fájlalná közben valamijét. De talán csak megbukott éppen, és sírni készül. Mégis, végtagjai gyengülnek, a könyvek tompa puffanással esnek ki kezeiből, az egész pedig egy rossz filmre emlékeztet. Megijedek, amikor felismerem, hogy Rómeó az. Jól emlékszem a tanári értekezleten vele kapcsolatban elhangzottakra.
- Jól vagy? - szólítom meg hátulról, ahogy lassan mögé kocogok. Óvatosan a hátára helyezem bal tenyerem, majd egy gyors mozdulattal felveszem a könyveket a padlóról. - Ettél ma rendesen? - érdeklődöm kissé vallatóan.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=411&post=852254#post852254][b]Gróf-Vinkó Rómeó - 2022.09.04. 23:28[/b][/url]

Megrogy, és ahogy kapaszkodik úgy érzi magát, mintha ugrálóvárban ácsorogna ahol millióegy gyerkőc ugrál. Jó volna leülni, de a folyosó közepén ilyesmire nemigen van lehetőség, így a kivárás mellett teszi le a voksát. Egyszer csak el kell múlnia. A könyvek csapódására elhúzza száját, mégsem mozdul. Ha elengedi a falat annak úgy érzi következményei lesznek. Nem tudná megmondani pontosan mi, de semmi jó.
Érintések. Azonnal megfeszül, ahogy megérzi magán az ujjakat, kezei felkészülnek a lökés felfogására, hogy ne arccal csókolja meg a padlót. Tényleg azt hiszi, valaki épp fel akarja lökni, így a kérdő hang meglepi. Kikerekedett szemekkel kapja fejét az alak irányába.
A férfi arcát egyből beazonosítja. Tanár, valószínűleg ezért nem rúgott bele még egyet. Kedves alak lehet, bár nem igazán volt hozzá még szerencséje.
- Én izé, kicsit forog a világ, de ez már csak ilyen - elmosolyodik, hogy megnyugtassa amazt.
- Csak reggelit. Ez a mai nap nagyon...telihold utáni, tessék csak itt hagyni tanár bá' , tényleg nem olyan nagy dolog. - továbbra is mosolyog, kiegyenesedni viszont nem képes, így kicsit hiteltelenné teszi az arcmimikát a többi. Szabad kezét térdére teszi, hogy kicsit megtámassza magát ebben a borzalmasan hánykolódó világban.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=411&post=852276#post852276][b]Ivanich R. Benett - 2022.09.06. 00:48[/b][/url]

Nem akarom megijeszteni, izmai mégis megfeszülnek. Lehet, hogy a tanári gárda tagjaként azt várják el tőlem, hogy rutinosan kezeljem az efféle váratlan helyzeteket, de ilyenkor én is ugyanúgy izgulok, és bár nyíltan nem merném bevallani senkinek, de kissé tanácstalan vagyok. Nincs még tapasztalatom abban, hogy hogyan kezeljem azt a szituációt, amikor egy diák előttem rosszul lesz, egyedül az eligazításon elhangzottakat tudom felidézni magamban, amit még valamikor a tanév elején tartottak nekünk. Viszont az se most volt.
- Talán jobb lenne, ha elkísérnélek a gyengélkedőre - nézek végig rajta kétkedve, a mosolya ugyanis nem győz meg arról, hogy tényleg olyan jól lenne. Sápadt és erőtlen, fogalmam sincs, hogy ez mennyire jellemző rá ilyenkor, de kötve hiszem, hogy hagynák így mászkálni a folyosókon.
Tanár bá'... Hát, ezt még mindig szoknom kell. Még így is nehezen állom meg, hogy ne horkanjak fel a megszólításon, azonban kénytelen vagyok elengedni a fülem mellett. A legfontosabb most az, hogy meggyőződjek az állapotáról, és attól, hogy próbálja játszani az erős felnőttet, még egyértelműen úgy látom, hogy csak el akarja bagatellizálni a helyzetet. Pedig az ilyet komolyan kell venni.
Sóhajtok egyet, majd szemforgatva a pálcámért nyúlok. Egy lazább lendítő mozdulat után az oldaltáskám csatja felnyílik, s a benne lapuló üres kulacs a markomban landol.
- Aguamenti! - kiáltom határozottan, s a pálcám hegyéből feltörő vízsugár lassan megtölti a kulacsot. - Ezt idd meg! Közben nyugodtan támaszkodhatsz a falnak. Van nálad valami nasi? - kérdezem, ahogy átnyújtom az italt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=411&post=852291#post852291][b]Gróf-Vinkó Rómeó - 2022.09.06. 19:51[/b][/url]

A gyengélkedő szóra grimaszba torzul arca. Talán kicsit túlságosan is sokat látta már azt a részét az iskolának az évek során. A kötelező pofaviziteken túl gyakran kísérték be rosszullétekkel a telihold után és előtt, meg a " véletlen" szerzett sérülések zömét is ott szokták ellátni. Imádja a szélesen mosolygó, anyáskodó gyógyítókat, szó se róla, de már kezd lelkiismeretfurdalása lenni amiatt, hogy folyton vele kell foglalkozzanak.
- Nem olyan nagy dolog. A szervezetem lassan regenerálódik. A gyengélkedőn is ugyanezt fogják csak mondani - ebben teljesen biztos, hiszen sokszor mondták már neki ott ezt, pont ugyanezekkel a szavakkal.
- Sőt, lehet lassan kapok egy táblát a nyakamba tőlük azzal a felirattal, hogy "Ha látod rogyadozni csak kerüld ki jobbról és haladj tovább " - elvigyorodik saját poénján, szabad kezével húzva egy vonalat mellkasa elé, ahol a tábla lifegne.
A sóhajra kicsit lejjebb konyul az a vigyor, helyette kíváncsian figyeli a varázspálca okozta varázslatot. A kulacs előbb kilebeg gazdája kezébe, utána vízzel telítik meg.
- Menő varázslat - jegyzi meg, elfogadva a kulacsot. A sok ácsorgás meghozza a hatást, kezd kicsit jobban lenni, így kiegyenesedik, hátát vetve a falnak.
- Nincs, csak egy bájital van nálam ami enyhíti a tüneteket - mondja lelkesen, mielőtt ajkához venné a kulacsot, hogy pár kortyot igyon belőle. Kicsit ügyetlen, talán a rosszullét maradéka miatt, a víz kifolyik ajka szélén és lecsorogva nyakán csinosan átáztatja ingét.
- Oh, hoppá , tessék, inkább visszaadom - elhúzza száját és vissza nyújta a palackot, másikkal nagyban próbálja törölgetni az ingét, mintha az bármin is segítene.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=411&post=852307#post852307][b]Ivanich R. Benett - 2022.09.07. 01:44[/b][/url]

Nem tetszik, hogy ennyire makacs természete van. Tudom, hogy speciális eset, ezért próbálok tapintatos lenni vele anélkül, hogy nyíltan kellene megfogalmaznom az aggályaimat, rákérdeznem a körülményeire, és társai. Nem hiszem, hogy jó néven venné. Így meg kicsit olyan, mintha tabut játszanánk. Hülyének nézhet, ha beadja nekem az egyszerű rosszullét meséjét, amit így nyilvánvalóan nem tudok elfogadni. Mindaddig nyugtalanítani fog, hogy mi van vele, amíg újra megerősödik.
- Gondolom, nem lehet könnyű... - szegezem le a fejem egy pillanatra. Egy kicsit rosszul érzem magam, elvégre semmilyen épkézláb tanácsot nem tudok adni neki. Biztosan hallott már egy sor okoskodást, kioktatást, én meg nem vagyok abban a helyzetben, hogy átérezzem azt, amin neki minden egyes teliholdkor keresztül kell mennie. Nincs semmi, amivel szolgálhatnék, a támogatásomon kívül. - Azért az mégsem elvárható. Jobb félni, mint megijedni - furcsának tartom, hogy egy ilyen szomorú dologról viccelődve tud beszélni, de csodálom is emiatt. Kérdés, mennyire őszintén gondolja így valójában, szerintem csak próbál kifelé erősnek látszani.
Örülök, hogy jobban kezd lenni. Látszólag használ a víz, igazából valami ülőalkalmatosság kellene, de a folyosón abból nemigen van. Elmosolyodom attól, hogy leissza a ruháját, majd a kulacs száját egy újabb pálcaintéssel fertőtlenítve visszapakolok a táskámba.
- Első évfolyam, elég alapvető bűbáj - nem tudom megállni, hogy ne jegyezzem meg szerényen, egy kicsit azt is sugallva, hogy azért ettől a szinttől nem kell lehidalni, bár nagyon azon vagyok, hogy jó pálcaforgató váljon belőlem. - És azt bevetted, aztán mégse hatott eléggé? - faggatom tovább. - Ja, még lélegezz mélyeket. Sétáljunk egy ablakhoz, ahol jönne rád egy kis friss levegő, gyere - javaslom neki, amint intek, hogy tegyünk meg pár métert a legközelebbi nyílászáróig.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=411&post=852346#post852346][b]Gróf-Vinkó Rómeó - 2022.09.07. 21:40[/b][/url]

A kijelentésre elhúzza a száját. Leginkább azért, mert sajnálja, hogy belerángatta a másikat. Nyilván nem könnyű neki és sohasem lesz az, még akkor sem, ha az ember alapjáraton egy remekül alkalmazkodó faj. Lassan, hat év után rutinba fordul az egész ciklus. A falásrohamok, a napok kényszeres átalvása, a kegyetlen átváltozás és az azt követő fájdalmas regenerálódás. Mégis biztos benne a fiú, hogy ahogy dagad a hold, mindig rettegés fogja majd el attól a naptól, amikor teret kell engednie a fenevadnak.
A víz valamennyit segít, a folyadék kicsit kitisztítja a fejét és meggyőszi Rómeó testét, hogy a fiú nem egy hánykolódó hajópadlón áll, hanem szilárd kövezeten.
Illetve az a hideg is észhez térítő, amit az ingére loccsant víz idéz elő. Kicsit megdörzsöli, bár sok értelme nincs, csak akkor áll le, mikor a megjegyzést hallja a varázslatra.
- Tudom, de...menő, hogy tudod... mindegy - megrázza fejét. Ismeri a varázslatot, ismeri a mozdulatot amit vele kell végezni és a hangsúlyt, ahogy ki kell mondani. De ismeri a csalódás érzését is, ahogy sohasem akart engedelmeskedni.
- Há izé...ami azt illeti nem vettem be - zavart nevetéssel túr hajába  - Azt hittem képes leszek nélküle is átvészelni a napot - ismeri be mielőtt ellökné magát a faltól teljesen kiegyenesedve. Ha Benett is elindul akkor Rómeó is az ablak felé. Picit lassú, de arcáról nem olvasható le fájdalom és a falat sem fogja kezével. Jól esne neki a támasz, mégis, valahogy úgy érzi, hogy bizonyítania kell a mellette lévőnek, hogy nem egy nyomi aki járni se tud rendesen.
- Viszont a bájitalt nem lehet csak úgy meginni. Enni is kell hozzá - előre néz, fél Benett esetleges megrovó pillantásától, így is már kezd vörös lnni a képe.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=411&post=852539#post852539][b]Ivanich R. Benett - 2022.09.12. 00:40[/b][/url]

- Ezt most úgy mondod, mintha nem jártál volna órára. Hányadikos is vagy? Harmadikos? - értetlenkedem, ahogy összeráncolom a homlokomat. Azt hittem, hogy nekem akar hízelegni, aztán kapiskálni kezdem, hogy a pálcahasználatban teljesíthet rosszabbul. Igazából nem tartom számon, hogy melyik diáknak mi az erőssége, gyengesége a kastélyban, a viszonylagosan nagy létszám miatt ez még a magamfajta koponyának is lehetetlen küldetés lenne szerintem. Örülök, hogy az egyetemen helytállok, össze tudom egyeztetni a szemináriumokat a bagolyköves óráimmal, és le tudom adni normálisan az anyagot a negyedik-ötödik évfolyamoknak. Nem akarom, hogy rosszul érezze magát, hiszen én pontosan tudom, hogy milyen érzés lemaradottnak lenni. Amikor a varázsvilággal az átlagosnál később ismerkedtem meg, éjt nappallá téve tanultam szorgalmasan, hogy utolérjem az aranyvérűeket. A szorgalmam jelentős része ebben a kisebbségérzetben gyökeredzik. - Jövőre felveheted a hoppanálást, talán az jobban fekszik majd - próbálom bátorítani őt. Persze az is lehet, hogy a gyógynövények, bájitalok, vagy a varázslények lesznek azok, amikben kiemelkedő lesz. Én szerencsés vagyok, hogy viszonylag erős varázslónak számítok.
Szemeim összeszűkülnek a felháborodottságtól, ahogy ráemelem a tekintetem. Veszek egy mély levegőt, gondolkodóba esve. - Ezt most nem mondod komolyan... - tényleg mérges vagyok rá. Feleslegesen hozza a frászt a többiekre. - Azért van a bájital, hogy szedd. Nem viccből írták fel. Remélem nem akarod, hogy a nyakadra járjunk miatta - csóválom meg a fejem, amint az ablakhoz érünk. Nagyon kioktató tudok lenni, de szavaimból az aggódás, a lelkiismeretesség is kitűnik, még ha túl is tolom egy kicsit. - És honnan szerzünk kaját? - vakargatom meg az állam, s kezdek kicsit ideges lenni.  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=411&post=852756#post852756][b]Gróf-Vinkó Rómeó - 2022.09.16. 20:46[/b][/url]

Kicsit elvörösödik a ráncoló homlokra pillantva. Zavartan tekintetét el is kapja az ürességtől kongó folyosóra. Csendes, csak ők vannak itt ketten.
- Harmadikos. De ez a varázslat sohasem ment nekem - ismeri be halkan, izzó fejjel. Nem titok, hogy rossz mágiában, így nem azért halk, hogy az erre tévedők ne hallják meg, inkább csak azért, mert ha nem mondja ki fennhangon talán nem is lesz olyan jelentőségteljes és komoly, mint amilyen valójában.
- Gondolod? - lelkesedés csillan szemébe. A hopponálás is egy olyan dolog ami mindig is izgatta a fantáziáját, de úgy volt vele, hogy ha az elsős varázslatok nehezen mennek eltűnni és megjelenni talán nem az ő szintje még. Viszont a cseresznye próbája is az evés. Mi baj lehete belőle?
Benett nézésére kicsit behúzza a nyakát, mint a sunnyogó kutya.
- Sajnálom én csak azt hittem, hogy elég erős vagyok nélküle is - vonja meg a vállát. Ennél nagyobbra valószínűleg úgyse fog nőni, maximum szélesedni fog, meg pocakot ereszteni.
- A konyhában a manók elég rendesek szoktak lenni, mondjuk az a nyugati szárnyban van - húzza el a száját. Kellemetlenül hosszú séta közben megáll picit, megtámasztva a falat. A feje újra hasogatni kezd. Tenyerét beletúrja barna, kócos tincseibe kitapogatva a fájó pontot.
- Ne haragudj, hogy neked kellett rám találnod - suttogja szomorúan, ahogy próbál hamar urrá lenni a fájdalom és folytatni az utat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=411&post=852921#post852921][b]Ivanich R. Benett - 2022.09.20. 03:26[/b][/url]

Annyiszor érzem azt, hogy jobb lett volna meg sem szólalnom. Mint régen, amikor a kastélyba kerültem, és úgy kellett harapófogóval kihúzni belőlem a szavakat. Kerültem a párbeszédet, amíg fel nem gyülemlettek bennem, s akkor mintha átszakadt volna a gát, kiadtam őket magamból sok más feszültséggel együtt. Ez így ment, amíg át nem lendítettek a körülöttem állók, és persze sok más tragikus eseménynek is meg kellett történnie ahhoz, hogy megváltozzak. Aminek általában örülök. Nem hiányzik különösebben az a korszakom, de mindig van belőle mit tanulnom.
A fejemhez kapnék, de megállom, hogy ne így tegyek, helyette a fiúval együtt sütöm le a szemeimet a folyosó köveire. Talán pont ott, ahol egykor Petyával ketten fogtunk padlót. Micsoda emlékek...
- Akkor gyakorold, amikor csak tudod. Megmentheti az életedet - van egy csomó olyan bűbáj, amit az ember egyébként se használ sűrűn, de ez pont az. Az egyetemi minorom kvázi megtiltja, hogy a bűbájtanulás fontossága ellen érveljek, ezért csak bátorítani tudom, a saját példámon keresztül, ahogy egy jó tanárnak illik. - Szokták szeretni, na persze nem az elején - nevetek fel hangosan, amint felidézem magamban az első élményeimet a gyakorlati órákról. Hát, még engem is elfog néha a félelem, amit az utazás során át kell éljek, de kezdem megszokni. A hoppanálást szeretik, mert nem pálcás mágia, ezért simán van esélye.
- Ettől senki nem fog gyengének gondolni. De attól igen, ha a folyosókon szédelegsz - adom tudtára, hangom azonban nem sokáig szigorú, látva ugyanis azokat a bűnbánó szemeket, na meg a vöröslő fejet, hamar megesik rajta a szívem.  Szeretném, ha hinni tudna nekem, ha megbízna bennem a későbbiekben. Tudom, hogy hátrányosabb a helyzete a többiekhez képest, még ha nem is adom nyíltan a tudtára, hogy emiatt is szánom.
- Mire odaérünk, éhen halsz. Na jó, megnézem, van-e valami a táskámban... - unok rá a tétlenkedésre, s karjaimmal kotorászni kezdek a cuccaim között. Rágóm például akad, aztán kiveszek egy zacskó bontott cukorkát, és felé mutatom. - Ez nem elég, igaz? - tanácstalanodom el. - Ugyan miért haragudnék? - kérdezek vissza később értetlenkedve, ahogy kísérem őt a folyosón, komótosan ballagva mellette.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=411&post=853015#post853015][b]Gróf-Vinkó Rómeó - 2022.09.21. 21:12[/b][/url]

A biztató szavak máris izgatott csillogást csalnak elő a fiú előbb még lesütött szemeiből. Újra vissza fogja tenni a gyakorolni való mágiák listájára ezt és legközelebb, ha összefut a férfival majd jól megmutatja neki, hogyan is kell.
- Következőnek meglebegtetlek akár...akár téged is! - vigyorodik el. A nagy lelkesedésben még a magázást is kidobja a kukába, bár nem direkt, észre se veszi különben a változást.
- Kicsit tartok tőle, hogy kidobom a taccsot. Volt már diák aki az osztály előtt rókázott? - nem túl kellemes kérdés, de annál érdekesebb. Az egész osztály előtt leszerepléstől való félelem folyamatos stresszt generál benne a mindennapokba. Mégis a hányás külön fok lenne az eddigiekhez képest. Bár az arcába robbanó varázslöttyök sem voltak piskóták.
Amikor Beni rájön a bájital létezésére és szemöldöke összefut orra felett Rómeó nyakát húzva lapít, mindaddig amíg úgy nem érzi, hogy már nem haragszanak rá annyira. Úgy tűnik szigorúság ide-vagy oda Benett elég rendes ember. Ezt el is könyveli magában a fiú, míg azt figyeli a másik hogyan kutakodik a táskájában valami elemózsia után. A cukorkára rábámul, majd elhúzva a száját megrázza a fejét.
- Félek nem, akkor marad a konyha? Nem lesz bajom addig - biztosítja róla a férfit. Csak össze kell szednie megát. Mindig mindenki azt mondja, hogy ez lélekben dől el, szóval csak jobban kell akarnia.
- Mert biztos lenne jobb dolgot is mint egy diákot istápolni egy ilyen csodás napos délutánon. Mondjuk én a helyedben meginnék egy jó pofa vajsört. Vagy egyszerűen csak kastélyon kívül varázsolnék, mert nincs nyomjel a pálcán és már szabad. Esetleg a repülő autómmal furikáznék mindaddig amíg le nem állít egy auror, hogy megmutathassam neki a repülő autós jogsimat - jókedvűen fecseg, megtalálta valahol útközben a hangját. A falat azért még mindig támasztja néhány lépés között. Nincs jobban, de ha pofázik legalább erről a tényről el tudja terelni a figyelmét egy darabig.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=411&post=853223#post853223][b]Ivanich R. Benett - 2022.09.25. 00:15[/b][/url]

Kétkedő pillantással nézek vissza rá, kommentálni azonban mégsem szeretném a mondatát, mert azzal újra elbizonytalanítanám őt. Örülök, hogy szavaim oldani tudták a benne lévő szorongást, és meghoztam a kedvét a gyakorláshoz. Talán elindul benne valami. Viszont a stílusa elér egy olyan határt, amit veszélyesnek találok. Attól, hogy kettesben vagyunk, még nem hunyhatok szemet a házirendünk felett.
- Biztos, hogy tudni akarod a választ? - kérdezek vissza sejtelmes hangon, némi hatásszünetet tartva. A hoppanálás köztudott mellékhatása, és amikor valaki először találkozik ezzel az utazási formával, azt garantáltan váratlanul éri. Ez persze nagyon is komoly, sőt sokszor veszélyes dolog, nem is hiszem, hogy szégyellni való lenne, ahogy annak idején nem volt kínos hibázni a pálcaforgatás tanulmányozása során sem. Ezek mind olyan kellemetlenségek, amiken nekünk, varázstudóknak szükséges átesnünk, ha azt akarjuk, hogy jó mágiahasználók legyünk.
- Hát jó, elkísérlek - törődöm bele a sorsomba. Nem mondom, hogy sok kedvem van átsétálni vele a fél iskolát, de nincs más választásom, ha nem akarom úgy kezelni, mint egy súlyos beteget, és nem bűntudattal akarok nyugovóra térni ma. Tudnom kell, hogy biztonságban lesz, nem bízom benne annyira, hogy tartaná a szavát akkor, ha nem látom. Van benne valami fura, olyan fiatalos lázadás, eleve felelőtlenség volt tőle, hogy nem vette be időben a szérumot, most meg mástól várja, hogy megoldják a problémáit... Gyerek.
Intek a kezemmel, hogy kövessen, majd a sebességéhez igazodva a konyhát célozzuk meg. Ahogy haladunk, a fiúnak megered a nyelve, a döbbenet pedig egy csapásra ül ki az arcomra. Elkerekedett szemekkel hallgatom a második kijelentése után, mert az elején még csak-csak elengedem a fülem mellett a szavait. Aztán elpirulok, és kedvem támad félbeszakítani a mondandóját.
- Szeretnélek emlékeztetni, hogy nem egy diákkal beszélgetsz - köszörülöm meg a torkomat, ahogy zavartan visszanézek rá. - Egy kicsit mintha felelőtlenül gondolkodnál annak ellenére, hogy neked különösen vigyáznod kéne magadra - hívom fel segítő szándékkal a figyelmét a stílusára. Aztán befordulunk a saroknál, és kissé távolságtartóbban már, de elhagyjuk a folyosót.