Itt mindig történik valami. Káosz, rikácsolás. Ha nem épp két festmény esik egymásnak, lelkes szurkolók előtt, akkor éppen kifröccsen egy bájital, víztócsán csúszol el. Ezen a helyen képtelenség rendet tartani, mintha minden szerencsétlenség, mely a kastélyban előfordulhat, itt gyűlne össze. Ha erre a folyosóra lépsz, készülj fel mindenre, hiszen bármi megeshet. Sok sikert az utadon!

Remegtek a végtagjaim, ahogy azon a rozoga padon ültem. Felhúztam őket, mintha ezzel segíthetnék megállítani a rámtörő sötétséget. A fülembe zúgott a szívdobogásom, pedig a nő már egy fél órája elment. Én viszont moccanni sem tudtam. Néztem kifelé az ablakon, egy pár éppen a fa alatt romantikázott mint a gerlepárok, mások kiterített plédeken készültek a közelgő vizsgákra. Az én életem azonban megállt folyni ahogy kimondtam azt a pár szót.
Viszketett a bőröm, le akartam kaparni róla az igazságot. Fejemet ölembe hajtottam, és ingatni kezdtem. Szememet elpárásította a félelem vizes köde. Miért tettem ezt? Hiszen szabad lehetnék. Nem mennék soha többet vissza a házba. Elmondanám a gyámügyeseknek mi folyik ott. De...
Reszketegen sóhajtottam, és hatalmasat nyeltem. Letettem a földre erőtlen lábaimat. Leráztam a kezemet, próbáltam elfogadni a súlyát a döntésemnek. Halkan nyögtem, ahogy eszembe jutott a kérdés, mint valami lidérces álom. Pár tanár aggódva nézett felém, de gondolom hallották hírét mi történt, így nem mert senki közelebb jönni. Valószínűleg már az egész iskola tudja. Vagy ha nem is tudja, sejti. Hamarosan Ádám is. És tudtam, hogy mindennek ellenére fel fog keresni. Mert nem tudta az igazat, és ez fájt neki. Jönni fog, veszekedni fog. Nekem meg erősnek kell lennem.
Könyökömet térdemre fektettem, és lehajoltam. A gyomrom felfordult, úgy éreztem mindjárt hányni fogok. Vajon lesz ez bármikor jobb? Ha legközelebb visszamegyek, bánni fogom a döntésem? Nem valószínű. Harmadik év van. Új gyerek fog jönni. Lehet megint egy lány. Jól döntöttem. Csak akkor miért nem érzem úgy?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=411&post=835813#post835813][b]Borbély A. Leila - 2021.08.16. 20:10[/b][/url]

Remegtek a végtagjaim, ahogy azon a rozoga padon ültem. Felhúztam őket, mintha ezzel segíthetnék megállítani a rámtörő sötétséget. A fülembe zúgott a szívdobogásom, pedig a nő már egy fél órája elment. Én viszont moccanni sem tudtam. Néztem kifelé az ablakon, egy pár éppen a fa alatt romantikázott mint a gerlepárok, mások kiterített plédeken készültek a közelgő vizsgákra. Az én életem azonban megállt folyni ahogy kimondtam azt a pár szót.
Viszketett a bőröm, le akartam kaparni róla az igazságot. Fejemet ölembe hajtottam, és ingatni kezdtem. Szememet elpárásította a félelem vizes köde. Miért tettem ezt? Hiszen szabad lehetnék. Nem mennék soha többet vissza a házba. Elmondanám a gyámügyeseknek mi folyik ott. De...
Reszketegen sóhajtottam, és hatalmasat nyeltem. Letettem a földre erőtlen lábaimat. Leráztam a kezemet, próbáltam elfogadni a súlyát a döntésemnek. Halkan nyögtem, ahogy eszembe jutott a kérdés, mint valami lidérces álom. Pár tanár aggódva nézett felém, de gondolom hallották hírét mi történt, így nem mert senki közelebb jönni. Valószínűleg már az egész iskola tudja. Vagy ha nem is tudja, sejti. Hamarosan Ádám is. És tudtam, hogy mindennek ellenére fel fog keresni. Mert nem tudta az igazat, és ez fájt neki. Jönni fog, veszekedni fog. Nekem meg erősnek kell lennem.
Könyökömet térdemre fektettem, és lehajoltam. A gyomrom felfordult, úgy éreztem mindjárt hányni fogok. Vajon lesz ez bármikor jobb? Ha legközelebb visszamegyek, bánni fogom a döntésem? Nem valószínű. Harmadik év van. Új gyerek fog jönni. Lehet megint egy lány. Jól döntöttem. Csak akkor miért nem érzem úgy?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=411&post=836089#post836089][b]Fellner Ádám - 2021.08.22. 21:27[/b][/url]

Végeztem az edzéssel, ami eléggé megizzasztott, de ilyen jó időben nem is csoda, na meg ennyi súly emelése közben. Az utóbbi pár hétben egy kicsit félretoltam a filmezést, mert semmi ihletem sem volt, helyette csak bosszankodtam, hogy minden elszaródott Leilával, meg Borival. Mindkét lányra haragudtam is, bár azt már nem tudtam volna elmondani, hogy melyikükre haragszom jobban, mindenesetre vacak érzés volt ez. A dühömet viszont valahol le kellett vezetnem, ezért is iktattam be az edzéseket, heti négyszer mentem is, és így pár hét elteltével egy kicsit már meg is látszott rajtam, hogy valami alakul. Pedig nem emiatt mentem le, és nem is voltam az a páva, aki állandóan a tükörben leste magát, meg pózolt, de bevallom, még magam is kezdtem elégedett lenni az eredménnyel. Egész jó kedvem is volt, már épp vissza akartam térni a szobámba az edzőteremből, amikor meghallottam, hogy páran Leiláról dumáltak. Nem voltam a hallgatózás híve, de mivel róla volt szó, mégis csak érdekelt, hogy most vajon mégis kivel kavart és miféle zűrzavart sikerült kavarnia. A gyámügy szó hallatán azonban eléggé meglepődtem, és minden haragom ellenére legbelül aggódást éreztem. És a francba is, mégis csak Leiláról volt szó, tudnom kellett azt, hogy most mi történt.
Felcsapva a vállamra a törölközőt, csak úgy edzőruhában, tornacipőben, izzadtan meg is indultam, szaporán szedve a lábamat vissza a Levita felé, mikor kiszúrtam az egyik padon ücsörögni Őt. Már ilyen messziről is elég rémesen festett önmagához képest, s a mozdulataiból úgy tűnt, mintha rosszul lenne. Ekkor gyorsabb tempóról kocogásra gyorsítottam, és sietve vettem be a még köztünk lévő távot.
- Mi van Leila, rosszul vagy? - kérdeztem aggódva, ahogy közelebb hajoltam hozzá.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=411&post=836495#post836495][b]Borbély A. Leila - 2021.09.01. 22:37[/b][/url]

A gondolatok szép lassan emésztettek fel, és a kibaszott életben sem tudtam tőlük elfutni. Bárcsak soha nem jött volna oda az a gyámügyes. Bárcsak soha nem ajánlotta volna fel a függetlenedést, a jobb lehetőséget. Hiszen már beletörődtem a sorsomba, így kellett lennie. A többi kölyökért, akiket kivetett magából az élet. Attól még bunkó egy dolog volt a karmától, hogy mégis velem mondatta ki végső soron a halálos ítéletet.
Felpillantottam, még csak a hangjától is hatalmasat dobbant a szívem. Felpattantam, és a karomat válla felett átvetve szorosan öleltem magamhoz. Nem érdekeltek a kérdései, hogy ezzel túl sokat elárulok, szükségem volt arra, hogy ott legyen mellettem. Önző voltam? Meglehet. Talán gyenge is, de ha csak egy pillanatig is, de megérdemeltem.
- Most már jól vagyok - suttogtam bele a nyakába a válaszom, mélyen beszívtam illatát. Csak még egy kicsit. Aztán elengedtem, és megigazítva felsőmet visszaültem a padra. Úgy tűnt az a szent hely lesz a titkok részlege. Közel a tanárihoz, mégis hallótávolságon kívül.
- Valamit el kell mondanom neked. Bár már elég biztos vagyok benne, hogy már hallottad is. Ez az iskola elég pletykás - húztam el a számat. Tudtam, hogy csak idő kérdése, hogy Ádám felbukkanjon, és így is lett. Elméletben már felkészültem erre a beszélgetésre, mégis ahogy azokkal a bizalmas barna szemeivel rám nézett, egyszerűen összekuszálódtak a gondolataim is. - Szóval hogy… most volt nálam… - összeszorítottam az ajkaimat. Ez így nem lesz jó. De mégis van bármilyen tankönyvi példa egyáltalán, hogy ezt hogy kéne csinálni? - Tudod mindig mondom, hogy milyen nagy családban élünk, mert sok a testvérem - kezdtem inkább a történetet az elején.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=411&post=838176#post838176][b]Fellner Ádám - 2021.10.16. 20:37[/b][/url]

Leila

Leilát nagyon is jól ismertem, olykor láttam őt szarul, de ennyire  rossz állapotban talán még soha azelőtt. Ezért is lepett meg, s ezért is éreztem aggodalmat érte, mert történt bármi is, még mindig nagyon szerettem, sőt…
Hirtelen ölelése egyszerre lepett meg, s esett jól,  mert azt hiszem, ez olyan volt, mint alkoholfüggőnek egy üveg lángnyelv whiskey. Mostanában pedig igen csak hosszú Leila elvonokúrán voltam, hisz jó ideje nem is beszéltünk egymással. Most viszont ösztönösen öleltem vissza a lányt, tenyeremmel meglapogattam a hátát, mintha csak nyugtatni próbálnám, pedig még csak azt sem tudtam, hogy pontosan miről lehet szó.
- Nem tűnsz úgy - mondtam őszintén, miután kiengedett az öleléséből, s egy ideig még figyeltem a padra ülő alakját, majd pillantásom a tekintetébe fúrtam, s aztán letelepedtem mellé a padra és közelebb fordultam hozzá.
- Igen, valamit hallottam, mi történt? - tényleg lehetett ezt-azt hallani, de én tőle szerettem volna megtudni végre az igazat. Ha most nem is voltunk annyira jóban, mégis hosszú évek barátsága kötött hozzá.  
- A gyámügyes - egészítettem ki a szavait, láttam rajta, hogy nagyon nehezen tud megszólalni is, éppen ezért csak még inkább nőtt az aggodalmam, miközben mindenféle gondolat megfordult a fejemben. - Igen, azt már mesélted, hogy nagy a családod és hogy sokan vagytok. Tök sokszor haza is utazol, és olyankor szinte elérhetetlen vagy - emlékeztem vissza, mert tényleg így volt. A szünetekben sosem tudtunk találkozni, mert bármikor hívtam meg hozzánk, mindig azt mondta, hogy családi programjuk  van. Szóval igen, tudtam hogy nagy a családjuk. - Valami történt a szüleiddel Leila? - megérintettem a kézfejét is, s ha engedte, rászorítottam gyengén az ujjaimat, hogy érezze, ott vagyok vele, s bármit elmondhat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=411&post=838226#post838226][b]Borbély A. Leila - 2021.10.17. 14:59[/b][/url]

Rengeteg titkom volt. Piszkosak, bűnösek, rosszak. Olyanok, amelyektől megkíméltem mind a tanáraim, mind a társaim. És leginkább Ádámot. Utáltam, hogy titkaim vannak előtte, mégis biztosan állíthattam, hogy minél többet elárulok neki, annál jobban megváltozik majd a tekintete, amivel rám pillant. Bűnösként díszelegnék előtte, vagy ami még rosszabb, áldozatként.
De mindennek ellenére is ő volt a legjobb barátom, és ismert. Nem tárgyilagosan, de szellemileg. Ahogy most is érezte, hogy hiába mondom, hogy jól vagyok, mégse voltam. Hogy hiába próbáltam fél mondatokkal kerülni az azonnali tényeket, ő átlátott rajtam. Nem csak sürgetett, de kérdezett, kiegészített. A szavakkal, amelyek az én ajkamra sose jöttem volna. Gyámügy. Elérhetetlen. Mégis a kérdések valahogy túl sokak lettek a végére, ő pedig túl ideges.
- Ádám, nekem nincsenek szüleim - jelentettem ki magabiztosan. A szemébe néztem, hogy lássa szikla szilárdan mennyire komolyan az ügy. - Amikor megszülettem a kórházban hagytak, akikről pedig meséltem a mostoha szüleim meg a többi árva, akit örökbefogadtak. - Éreztem, hogy minden egyes szóval csak újabb sebet tépek fel. Már nem voltam labilis, mint mikor megjelent, legalábbis nem külsőleg. Mert ezt a részt már ismertem. A mondatokat még rengetegszer elismételtem már a fejemben.
- A nő azért volt itt, mert nagykorú lettem - fejeztem be. Vártam, hogy szóljon valamit. Bármit. Szükségem volt rá, még akkor is, ha sejtettem, hogy nem lesz olyan szép amit hallani fogok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=411&post=838439#post838439][b]Fellner Ádám - 2021.10.22. 16:03[/b][/url]

Türelmetlenül fürkésztem a tekintetét, mert borzasztóan aggódtam érte, s látszott, hogy van is okom erre, Leila teljesen kiborult. Az az erős lány, akit mindig is ismertem, most fogalmam sem volt, hogy hol lehet, hirtelen csak egy megtört és kétségbeesett csaj ült velem szemben.
- Hogy mi? - vallomása nagyon megdöbbentett, kiskorunk óta ismertem már, legalábbis azóta, hogy elsőben összeismerkedtünk a nagyteremben, s azóta nagyjából elválaszthatatlanok voltunk, mint borsó, meg a héja. Ő volt, aki néha seggberúgott, meg cukkolt és cikizett, de meg is védett, ha valaki gúnyolódni próbált. És ez visszafelé is így ment, tényleg összenőttünk, szinte mindig mindent megbeszéltünk egymással, éppen ezért teljesen lesokkolt ezzel az új infóval. Hogy lehet, az, hogy én erről semmit sem tudtam?
- Dehát…a szüleid..mármint akikről meséltél izé, ők akkor az örökbefogadók? - hallottam ám, hogy mit mond, hisz röviden elmesélte a történetet, mégis ezt elég nehéz volt ilyen rövid idő alatt csak úgy feldolgozni. A legjobb barátomnak volt egy titka, amire most fény derült. A legjobb barátom titkolózott előttem. Persze ezernyi kérdés pörgött egyből koponyám belsejében, többek közt az is, hogy miért is nem mesélte el nekem ezeket a dolgokat Leila, ám ahelyett, hogy számon kértem volna, inkább csak döbbenten pislogtam rá.
- Várj, most akkor úgy érted, hogy ennyi és hogy mostantól már nem lakhatsz az örökbe fogadó szüleiddel, hanem külön kell menned, vagy mi? Dehát…ez az örökbefogadásos dolog ez izé, ez nem örök életre szól? Ésés…miért nem mondtad ezt nekem soha? - nagyon sok kérdést tettem fel neki, hisz szerettem volna megérteni, hogy most pontosan mivel is jár ez a szitu, s miért viseli meg ennyire a lányt. Kérdésem azonban nem volt erőszakos, sőt, számonkérő sem, egyszerűen csak érdekelt, hogy mi van.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=411&post=838443#post838443][b]Borbély A. Leila - 2021.10.22. 16:39[/b][/url]

Lehet, hogy nekem nehéz volt feldolgozni az egész szituációt, mégis meg kellett emberelnem magam. Tovább kellett adnom azt, amitől egészen eddig féltem kimondani is. Bármennyire nehéz volt is Ádámnak ezt felfogni, mégse támadt le. És ezt mindennél jobban értékeltem jelen pillanatban.
Meséltél. Egyszer kétszer talán beszéltem róluk. De inkább a testvéreimről, mert Borbélyékről még én se tudtam semmit, csak hogy hagyják az erőszakot bekopogni a bejárati ajtón, és meleg szívvel üdvözlik is, mintha rabszolgájuk lennének.
- Igen. Nekik... nem lehet saját gyerekük. - Vajon a sajátjukkal is azt tennék, amit velünk? Kihasználnának, majd rongyként Konstantin elé dobnának?
Sóhajtottam egyet a sok kérdés hallatán. - Igenis meg nem is. Várj, inkább... - túrtam bele idegesen a hajamba. Még én se teljesen dolgoztam fel az eseményeket. A zavarom, ami felszínre tört a gyerekkori énemre emlékeztetett. Arra, aki legtöbbször belül voltam, és akit senki nem ismert.
- Amikor örökbe fogadnak, akkor csak 18 éves korodig kötelesek téged ellátni. Addig egy bizonyos összeget az állam ad, támogatásképp. De amikor felnőtt leszel, akkor a szülő és a gyerek egyaránt eldöntheti, hogy szeretne-e további kapcsolatot, vagy teljesen külön megy az életük. Az év végéig még fizet utánam az állam, de utána már nem. A gyámügyis azért jött, hogy megkérdezze, hogy én szeretnék-e továbbra is... hát... Borbély lenni - próbáltam minél egyértelműbben elmondani a jelenlegi állást. Nehéz volt a szisztémán kívülieknek átadni az egészet. Rohadt magyar állam és a bürokráciája olyan körmönfont, hogy még a benne élők se értik sokszor mi történik.
- És ami az elmondást illeti... - húztam el a számat, és felálltam mellőle. Nem bírtam egy helyben maradni. Túlságosan ideges voltam. - Én... én nagyon sokszor akartam. De tudod eleinte nem mertem. Aztán attól féltem, hogy megváltozna a viselkedésed, ha tudnád. Aztán meg csak nem volt rá jó alkalom - magyarázkodtam. - Nagyon sajnálom, én... csak nagyon nehéz, tudod? Nyolc éves koromig egy lepukkant épületben töltöttem száz másik gyerek társaságában. Nem éppen olyan emlékek, amiket szívesen mesél az ember - szökött ki a szó egyenesen a mellkasam mélyéről.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=411&post=839286#post839286][b]Fellner Ádám - 2021.11.22. 21:04[/b][/url]

Láttam Leilán, hogy ez a téma nagyon megviseli őt, már szinte kívülről ismertem arcának minden apró vonását és rezdülését, ezért pontosan tudtam azt, hogy mikor van jókedve, mikor kacérkodik, mikor próbálja húzni az agyam, vagy mikor van teljesen maga alatt, a padlón. Ez most határozottan egy ilyen pillanatnak bizonyult, s bár még további és megannyi kérdésem volt, nem halmoztam el, legalábbis próbáltam nem túl sokat zúdítani a nyakába, s igyekeztem figyelni, hogy meghallgassam Őt.
- Aha, értem - bólintottam, hogy értem, mert persze felfogtam a szavakat, meg azok jelentését, de azért durva volt mégis ebbe belegondolni, s igazából nem is tudtam magamat a helyébe képzelni, mert nekem volt anyám, tudtam, hogy kihez tartozom, s nekem nem kellett efféle komoly döntéseket meghoznom, ahogy azzal sem kellett soha szembenéznem, hogy majd tizennyolc éves korom után netán egyedül maradnék.
Pillantásommal közben Leilát fürkésztem, nyomon követtem minden mozdulatát, ahogy felállt mellőlem, de nem bírtam nézni, hogy magyarázkodik, megesett rajta a szívem. Magam is felálltam, s utána léptem.
- Hé, ne sajnáld, oké? Most elmondtad, és és én megértelek, hogy ez nem volt könnyű téma, meg hogy nem mondtad el. Csak…váratlanul ért - vallottam be, s szerintem elsőre bárki más megrökönyödött volna, s persze azonnal tudni akarta volna, hogy mégis miért nem hallott erről eddig. De közben rájöttem, hogy önzőség lenne ezen lovagolnom, mert nem is ez volt a lényeg.
- Héhé, nincs semmi baj - azonnal közelebb léptem Leilához, s nem törődve azzal, hogy mi történt köztünk az elmúlt időszakban, miféle vitáink voltak, vagy hogy eltávolodtunk egymástól, mindezt háttérbe hajítva magamhoz öleltem. - Biztosan szörnyű lehetett, de most már kimondtad és ez jó - biztattam, hátha így egy kicsit megkönnyebbült. - És akkor hogyan döntesz most? Maradsz velük, vagy inkább egyedül élnél tovább? - miközben kérdeztem, már ott mocorgott bennem a gondolat, hogy költözzön hozzánk. Anyám biztosan benne lenne, Leilának simán lehetne külön szobája, elég nagy házunk volt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=411&post=839891#post839891][b]Borbély A. Leila - 2021.12.07. 12:34[/b][/url]

Magyarázkodtam? Talán. De inkább mondanám, hogy a tényeket soroltam. Hiába volt már tíz éve, mikor először a Bagolykő ajtaján beléptem, még mindig ugyanolyan élénken élt bennem a félelem az első találkozástól. Beosztottak, és a Levita asztalához leülve Ádám volt az első, aki felém fordulva megkérdezte a nevemet. Egy pillanatig hezitáltam, aztán rávágtam: Leila. Abban a pillanatban biztos voltam benne, hogy az otthoni életemet a lehető legtávolabb akarom tartani az ittenitől. És eddig be is jött.
Bólogattam arra, amit mondott, és utáltam magam, amiért ennyire gyenge vagyok. Ha nem Ádám lett volna ott, talán nem is mutattam volna így ki, de amikor a közelemben volt, akkor a belső falaim mindig sokkal gyorsabban ledőltek, mint szerettem volna. Magához volt, én pedig a mellkasába fúrtam a fejem. Mélyen beszívtam az illatát, hagytam, hogy a közelsége megnyugtasson, mint mindig. Ilyenkor nem volt szükségem szerre, se alkoholra. Csak rá.
A kérdése hallatán kibontakoztam ölelő karjaiból, pedig semmit nem akartam jobban, mint ott maradni. Talán soha ki sem jönni. Ha lehetett volna ilyen opcióm.
- Már döntöttem. Maradok velük - mondtam ki, bár a hangom kicsit megremegett a két szó közben. - Nem is Borbélyék miatt, hanem a többi gyerekért. Szükségük van rám - magyaráztam. Hogy miért? Megvédeni az ártatlanságukat. Eszközként használni a testemet, hogy az ő lelkük megmaradjon. És nem mellesleg a félretett pénzem se utasították el egyszer sem.
- Nézd, tudom hogy utálsz, amiért úgy Borira támadtam, de esküszöm csak téged akartalak megvédeni - jutott eszembe. Felnéztem rá, szemeimmel kértem, hogy bocsásson meg. Hogy ne taszítson el, mert nélküle úgy éreztem elveszek a világban.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=411&post=840980#post840980][b]Fellner Ádám - 2021.12.26. 23:23[/b][/url]

Máskor is öleltem már magamhoz, most mégis intenzívebben hatott, mint korábban. Ez biztos amiatt lehetett, mert egy ideje már külön utakon jártunk, s az utóbbi hónapokban megromlott a viszonyunk. De talán még sem, mert akkor nem hatott volna rám így a közelsége. - Ezt most mégis hogy érted, hogy a többi gyerekért? - a döntését még megértettem volna, ha azért teszi, mert megszerette a családot, így viszont egy kissé zavarossá vált számomra a történet. Ha nem Borbélyék miatt akarta, akkor miért volt szüksége rá a kisebbeknek? Baljós gondolataim támadtak emiatt, de egyelőre nem kérdeztem rá, hogy mennyire szegény az a család, vagy vajon gyerekeket dolgoztatnak-e pénzért, vártam, hogy Leila mondja el, ha ilyesmi történne. Pillantásom is a tekintetébe fúrtam, de meglepő mód, most rólunk beszélt.
- De…már is utállak, és amúgy sem csak Bori miatt haragudtam…de fátylat rá - nem akartam belemenni abba, ami a moziteremben történt kettőnk között, nem akartam újra feltépni a sebeimet, már elfogadtam, hogy Leilának csak egy barát lehetek, semmi több. Amúgy is, összejöttem Marinával, aki a gödör széléről rántott vissza, meg Leilát sem tudtam volna gyűlölni hosszútávon, már csak azért sem, mert szerettem.
- Szerintem meg,  még mindig te vagy az, aki beszólhat, ha béna az alsógatyám - mosolyogva pillantottam rá, ezzel is jelezve, hogy fátylat mindenre, aztán megint magamhoz öleltem. - Bármi is van, megoldódik, ha a nevelőszüleidnél gond van, szólj csak és segítek. Miben kéne segítened nekik? Ha pénz kell, tudok adni, anya is segít. Meg hozzánk is költözhettek szerintem ideiglenesen, csak mond, hogy tudok segíteni?- reméltem, hogy megosztja, mi a gáz, mert tényleg mindenre volt megoldás, és támogatni akartam ebben az ügyben.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=411&post=840991#post840991][b]Borbély A. Leila - 2021.12.27. 00:02[/b][/url]

A legtöbb kapcsolatom felszínes volt. Vízszintes. Alig volt olyan, akivel nem azért tartózkodtam egy légtérbe, hogy a végén egymásnak essünk. És Ádám egyike volt a különleges kivételeknek. Mégis millió és egy titok juttatott kilométer messzire tőle. Napról napra lejjebb süllyedtem, mert nem volt velem, és úgy éreztem az égvilágon nincs semmi, amiért még küldhetek a felém csapó hullámok ellen. De most ott volt. Magához vont, és minden ellenére megbocsátott. Mert a legjobb barátok már csak ilyenek. Nem hagyják ott a szarban a másikat, ahogy én se tettem volna soha ellenkező esetben.
- Édes istenem, azokat az alsókat valamelyik eldugottabb fiókodba kell száműzni, nehogy valaki meglássa és megijedjen - ingattam a fejemet, és arcomra kiült a mosoly. Pár pillanat elég volt, hogy Ádám feledtesse velem az összes félelmem.
- Nem, nem erről van szó. Vagyis persze, szoktam hazaküldeni egy kicsit a fizumból, de nem.... - ingattam a fejemet, és összevontam a szemöldököm. Hogy is lehetne ezt szépen megfogalmazni. - Ebben nem tudsz segíteni. Rám van szükségük - mosolyogtam rá biztatóan. - De megjegyeztem, bármi van, hozzád fordulok - jelentettem ki, mint aki tényleg elhiszi, hogy Fellnerék képesek bármit megoldani. Pedig ezt nem.
- Mi lenne, ha néznénk egy filmet? Kicsit el kell terelnem a gondolataimat. Múltkor láttam egy jó trailert - tereltem el a témát, és Ádámmal együtt visszaindultam a klubhelyiségünk felé.