Itt mindig történik valami. Káosz, rikácsolás. Ha nem épp két festmény esik egymásnak, lelkes szurkolók előtt, akkor éppen kifröccsen egy bájital, víztócsán csúszol el. Ezen a helyen képtelenség rendet tartani, mintha minden szerencsétlenség, mely a kastélyban előfordulhat, itt gyűlne össze. Ha erre a folyosóra lépsz, készülj fel mindenre, hiszen bármi megeshet. Sok sikert az utadon!

Úgy rohan az idő, hogy én csak győzök loholni utána. Még szinte csak most érkeztem, de már hetek teltek el. Fel sem fogom, hogy már mennyire rég jártam otthon. Furcsa. Sose voltam még ilyen sokáig távol az otthonomtól. Hiányoznak, de muszáj kicsit önállónak lennem. Az elmúlt évek alatt alig dugtam ki az orrom otthonról, s most a rengeteg inger, a sok új arc, sokkolóan hat rám. Nem egyszer fordult elő, hogy kikapcsoltam a készüléket. Nem, egyszerűen nem bírtam tovább. A mindennapi szédülés és olykor hányinger már fel sem tűnik. A hetek alatt megszoktam, szinte már az a furcsa, ha úgy fekszem le, hogy nem zsong a fejem és nem forog a szoba. Azt kérdezed, hogy mennyire nehéz most nekem? Hát szerintem Te azt el sem tudod képzelni. Most is éppen egyik óráról rohanok a másikra. Gyors léptekkel haladok az iskola folyosóján, hónom alatt két feltekert vászonnal, kontyomba tűzött ecsettel. Idegesen pillantok az órámra, elkéstem. Fenébe. Leginkább a nem létező bajszom alatt motyogok magamnak, de hát kinek is motyognám?! Az ismeretségeim száma egyelőre nem túl széles. Néhány háztársamon és tanáromon kívül alig ismerek valakit. Azok közül, akikkel elsőbe jártam, na belőlük már senkire nem emlékszem. Kikoptak a tudatomból, s nem csak az arcvonásaik, hanem a nevük is. Szóval jelenleg MINDEN az újdonság varázsával ér. A folyosó, melyen éppen rohanok, teljesen kihalt, melynek oka nagy eséllyel az, hogy már becsöngettek az órára. Ki fog nyírni – konstatálom a dolgot, majd egy nagyon fújtatok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=411&post=830938#post830938][b]Araczki Boglárka Sára - 2021.05.05. 21:12[/b][/url]

Úgy rohan az idő, hogy én csak győzök loholni utána. Még szinte csak most érkeztem, de már hetek teltek el. Fel sem fogom, hogy már mennyire rég jártam otthon. Furcsa. Sose voltam még ilyen sokáig távol az otthonomtól. Hiányoznak, de muszáj kicsit önállónak lennem. Az elmúlt évek alatt alig dugtam ki az orrom otthonról, s most a rengeteg inger, a sok új arc, sokkolóan hat rám. Nem egyszer fordult elő, hogy kikapcsoltam a készüléket. Nem, egyszerűen nem bírtam tovább. A mindennapi szédülés és olykor hányinger már fel sem tűnik. A hetek alatt megszoktam, szinte már az a furcsa, ha úgy fekszem le, hogy nem zsong a fejem és nem forog a szoba. Azt kérdezed, hogy mennyire nehéz most nekem? Hát szerintem Te azt el sem tudod képzelni. Most is éppen egyik óráról rohanok a másikra. Gyors léptekkel haladok az iskola folyosóján, hónom alatt két feltekert vászonnal, kontyomba tűzött ecsettel. Idegesen pillantok az órámra, elkéstem. Fenébe. Leginkább a nem létező bajszom alatt motyogok magamnak, de hát kinek is motyognám?! Az ismeretségeim száma egyelőre nem túl széles. Néhány háztársamon és tanáromon kívül alig ismerek valakit. Azok közül, akikkel elsőbe jártam, na belőlük már senkire nem emlékszem. Kikoptak a tudatomból, s nem csak az arcvonásaik, hanem a nevük is. Szóval jelenleg MINDEN az újdonság varázsával ér. A folyosó, melyen éppen rohanok, teljesen kihalt, melynek oka nagy eséllyel az, hogy már becsöngettek az órára. Ki fog nyírni – konstatálom a dolgot, majd egy nagyon fújtatok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=411&post=830945#post830945][b]Lucas M. Deighton - 2021.05.05. 21:53[/b][/url]

A folyosó egyik sarkában ücsörögtem, kezemben a jegyzetemmel, aminek legfelső lapjára egy levelet próbáltam megfogalmazni Olíviának. Valahogy nem hagyott nyugodni a dolog, hogy elment, és csak úgy itt hagyott. Tengernyi gondolat merült fel bennem, amiket eddig nem sikerült megosztanom vele, amiről nem beszéltünk, mert vagy Ő sietett valahová, vagy nekem nem volt merszem előhozakodni. Szóval írni kezdtem, de ahányszor leírtam négy-öt sort, úgy a következő tollvonással már végig is húztam azon, s gyűrtem össze a papírt, hogy a zsebembe dugjam. Nem éreztem jónak. Új lapot kezdtem, újra rákanyarítottam a soraimat, ezúttal igyekeztem szebb betűkkel írni, hogy olvasható legyen, s ne úgy tűnjön, mint aki kapkodva hozta össze a gondolatokat két óra között. Pedig tulajdonképp ez történt, csak épp annyira nem izgatott a következő óra, hogy nem is indultam el rá.
A folyosóhoz csapódó cipőtalpakból azonban arra következtettem, hogy valaki más bizony nagyon is sietett, s ahogy felkaptam a fejem, észrevettem egy vöröst futni. Eddig még nem is láttam, az viszont feltűnt, hogy nagyon is siet. Olyannyira, hogy el is ejtett egy lapot. Sietve feltápászkodtam a földről, és fel is nyaláboltam a lapot, amire rápillantva egyelőre csak egy nevet láttam: Araczki Boglárka Sára - Navine. Mi a szösz? Átaludtam valamit?
Kicsit összeráncoltam a homlokom, de mindez csak néhány másodperc alatt futott le, mert azonnal a lány után kiabáltam. - Hé, Araczki Boglárka Sára! Ezt elejtetted! - meglengettem volna a papírt, ha kapok némi figyelmet, de a lány hátra se fordult. - Hé, nem zavar, hogy elhagytad a holmid?? - ismét nem jött semmi reakció, de lassan már a folyosó végén tartott, nekem meg nem volt kedvem őrizgetni a holmiját, így kénytelen voltam utána szaladni, miközben tovább kiabáltam utána.
Mire beértem, már az agyam is eldurrant az idegtől, a karját elkapva próbáltam megállítani, s ha sikerült, be is léptem elé. - Te süket vagy?? Elhagytad ezt a vackot, de annyira se méltatod az embert, hogy hátrafordulj és ez rohadt nagy bunkóság!Egyébként meg szívesen…- kissé morcosan néztem rá, ahogy felé nyújtottam a papírt, érezhette is hangomból a haragot, meg szerintem az arcvonásaim is erről árulkodtak. Amúgy is rossz kedvem volt, hát hogy lehet valaki ekkora bunkó, hogy még csak hátra se fordul, ha a nevén szólítják?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=411&post=831027#post831027][b]Araczki Boglárka Sára - 2021.05.06. 16:15[/b][/url]

A folyosón haladva csak azon tudok kattogni, hogy mi lesz most. Mennyire leszek vajon letolva? Le fog vonni pontot késésért? Nem lenne túl jó kezdés a részemről. Még meg sem ismertek, de már elérném, hogy fújjanak rám a háztársaim. A sietség közben azt sem veszem észre, hogy a feltekert festmények közül az egyik kicsúszik. Mivel nem túl nagy súly, így nem huppant nagyot a talajon, ebből kifolyólag pedig ne hallottam meg. Igen, ott a készülék, be is van állítva, de ennek ellenére nem hallok meg minden. A cél, a tanterem már nincs messze, így kicsit még jobban kilépek, hátha akkor nem lesz annyira gonosz a tanár. Aztán egyszer csak, mintha hallanék valamit a hátam mögül. Mintha valaki a nevemet mondta volna. Na de ugyan ki lenne? Egyrészt szinte senki nem ismer, másrészt pedig a saját szememmel láttam, hogy a folyosó tök üres. Szóval nem foglalkozom vele, s betudom annak, hogy csak képzelődtem. Még egy vállrántást is mellékelek, melyet egy hmm is kísér. Betudtam annak, hogy képzelődök vagy a készülés játszik velem. De egyszer csak éreztem, hogy valaki elkapja a karom. Nem gondolkodva csapom meg támadómat az összetekert festménnyel. Nyilván nem az fog megvédeni, sőt sérülést sem tudok okozni vele, de ez ösztönből jön, vagy valami olyasmi. - Te hülye vagy?- közlöm vele, amit remélem meg is ért, mert most a legkisebb gondom az, hogy odafigyeljek az artikulálásra, amikor éppen a szívem majd ki ugrik a helyéről .Mivel már az arcomba mondja a magáét, kissé emelt hangon, így már tökéletesen hallom. Akkor ezek szerint mégsem képzelődtem, hanem ő kiabálhatott rám. A hozzám intézett kérdést hallva – igen, hallva – nevetés tör ki belőlem. Jobbomat a hasamra rakom, majd igyekszem lecsillapítani magam. - Hát ezt eltaláltad… vagyis majdnem.- már próbálok figyelni a beszédemre, s talán ilyen rövid és egyszerű mondat megértése nem fog neki nehézséget okozni. Hogy bizonyítsam állításom, oldalra fordítom a fejem, s ezáltal előtűnik az apró készülék. - Egyébként köszi! Meg is ölt volna a tanár, ha e nélkül esek be órára.- a festmény után nyúlok, majd elveszem. Megpróbálom begyömöszölni a másik festménybe, majd széles mosollyal nézek fel a srácra végül. - Ismerős vagy. Van közös óránk?- kérdem. Simán lehet, hogy csak elsuhantunk egymás mellett a folyosón, de mintha már hosszabb ideig is láthattam volna őt valahol, nem csak futólag.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=411&post=831040#post831040][b]Lucas M. Deighton - 2021.05.06. 18:31[/b][/url]

Úgy csapódott karomnak a festmény, mint cecelégy arcába a légycsapó, ellenben míg a légy kidől, addig engem ez a mozzanat talán egy hangyányit még morcosabbá tett. Nem csak, hogy nem méltatott válaszra, és rohanhattam utána, de akkor még meg is üt, s ha jól hallom, lehülyéz?
Köd előttem, köd utánam, az indulatoktól hevesen vágtam arcába a véleményemet, észre sem véve azt, hogy esetleg rosszul formálta volna a szavakat. Ahhoz, hogy észrevegyem, minimum egy higgadt agyra és lélekre lett volna szükség, ám az elmúlt napokban minden voltam, csak épp az nem.- Most meg mit röhögsz? Mókás, hogy itt szaladok utánad? - sajnos fogalmam sincs, hogy hová tűnt a humorom, még mindig úgy viselkedtem, mint egy sértett kisfiú, egészen addig a pillanatig, amíg a velem szemben álló vörös fel nem villantotta előttem a nagyothalló készülékét. Oppá, ezt beszívtam. Méghozzá hogy!
Amennyire indulatosan szóltam rá, most olyannyira szégyelltem is magam, hisz ha tudom, hogy valóban nem hall szegény lány, vagy sérült, akkor egész biztos, hogy nem tromfolom őt ennyire bunkó módon. Ez is csak egy példa volt arra, hogy mennyire bunkó tudok lenni, s hogy jobb lenne, ha változtatnék magamon. - Hát…én öhh , bocs - nyögtem ki elnézést kérő módon a szavakat, zavaromban pedig a nyakamat vakartam meg.- Navinében láthattál szerintem, de lehet, hogy közös óránk is van - pillantásommal a festményekre böktem. - Nekem is van rajzórám és festészet, de az csak másfél óra múlva lesz, ne siess ennyire - mondtam már sokkal barátságosabb hangnemben, miután rájöttem arra, hogy mekkora tahó voltam. - Lucas vagyok egyébként, Lucas Deighton - mutatkoztam be, s a kezemet nyújtottam felé. - Emiatt az izé…miatt - mutogattam saját fülemen, hogy mire is gondolok - tényleg bocs, nem igen vagyok ehhez hozzászokva. Van mondjuk egy másik lány a naviban, ő mondjuk hall, de nem beszél, öhh…mindegy - mosolyogtam haloványan. - Szóval Araczki Boglárka Sára, Te új vagy itt? Mi a fő szakirányod? - érdeklődtem, mert a művészetin akadtak jó páran, akik ide-oda kacsintgattak.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=411&post=831085#post831085][b]Araczki Boglárka Sára - 2021.05.07. 13:46[/b][/url]

Nevetésemmel szemmel láthatóan felhúzom az előttem álló srácot, aki egyébként szóvá is teszi nemtetszését. Kedves tőle, hogy futott utánam, ezek szerint a morcos külső egy érző lelket takar. Cserébe akkor nem veszem zokon a dolgot – nem mintha egyébként terveztem volna ilyet – hanem fénysebességgel lépek tovább az eseten.  Aztán miután leesik neki, hogy majdnem beletrafált látom rajta, hogy zavarba jön. Ilyenkor mindig van bennem egy késztetés, hogy megölelgessem az embereket, közben megsimogassam hátukat, s közöljem velük, hogy nincs semmi gond, nem rontott el semmit, hanem a társadalom hozott létre ilyen bugyuta szófordulatokat. Sokszor bele sem gondolunk, hogy egy hétköznapi mondattal mennyire mellé tudunk lőni, mint ahogy a jelen példa is mutatja. De ott van a mindjárt agyvérzést kapok is. Erre azóta harapok nagyon, amióta a nevelőapám nagybátyja agyvérzést nem kapott, s a még életerős férfit ágynak döntötte. Ez már 2 éve, s Józsi bácsi azóta is nyomja az ágyat, a bal fele szinte teljesen béna, csak segítséggel tud felülni is. Nem volt olyan öreg, s most, mint egy kisbaba, úgy szorul ellátásra. De ide sorolhatnám a te fogyatékos, te debil jelzőket, a „vak vagy”, s egyéb finomságokat is. Lehet, ha nem lennék érintett a dologban, akkor pont nem foglalkoznék ezekkel, de érintett vagyok… Amikor bocsánatot kér, akkor egy kedves mosollyal reagálok első körben. - Ugyan, semmi baj! Nem te vagy az első…- megvonom vállam, s mosolyom töretlen. A kellemetlen kezdet után a srác próbál nyitni, s rendezni sorainkat, én pedig nem fogom ebben megakadályozni. Lehet ha most itt hagynám, akkor még órákig, ne adj Isten napokig lenne lelkiismeret furdalása. Azt pedig én nem akarom!
- Áhhhhááááá!- biccentek egy nagyot. Hát ha kicsit jobban figyelek a részletekre, akkor leeshetett volna, hogy háztársak vagyunk. Biztos már többször suhantunk el egymás mellett, csak ahogy most is, úgy általában is nem feltétlen figyelek a környezetemre. - Igen, tudom, hogy az csak akkor lesz. De én felvettem még egy modern festészet órát is, ami pont most zajlik.- vázolom neki, majd az órámra pillantok. Végül is már mindegy, úgyis elkéstem. A felém nyújtott jobbot elfogadom, majd kissé meg is rázom. - Araczki Boglárka! Bogi.- a második nevemet általában kihagyom, minek bonyolítsam túl a dolgokat?! Egy mély sóhaj tör fel belőlem, mikor újra a hallókészülékre utal. - Tényleg semmi gáz! Lépjünk túl rajta. Megtörtént, ennyi, most pedig elfelejtjük.- szabad kezemmel gyengéden „megütöm” karját, s bátorító mosolyt küldök felé. Kíváncsian hallgatom, amit a nem beszélő lányról mond. Én erről eddig miért nem tudtam? Micsoda remek információ! Már megérte elkésnem! Kissé el is merülök a gondolataimban, de végül felkapom a fejem amikor a nevemen szólít, - Igen, egészen új. Év elején érkeztem. Festészet. Na és te milyen szakra jársz? Szeretsz itt tanulni?- próbálok kedves lenni, de közben újra az órámra pillantok. Ezt hiszem ezt az órát már elengedhetem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=411&post=831094#post831094][b]Lucas M. Deighton - 2021.05.07. 14:39[/b][/url]

Mostanában annyi embert sikerült megsértenem, hogy nem győztem ontani magamból a bocsánatkéréseket, mert különben a lelkem bánta volna. Szerencsére ez a lány sem vette zokon a bunkó énem, viszonylag hamar túllendült a dolgon, így megnyugodhattam, többé-kevésbé. Persze, kellett egy kis idő, mert azért a lelkifurka az ilyen, lehet, hogy a másik megbocsájt, de attól benned még tovább él, s időbe telik, míg saját magadnak is el tudod nézni a parasztságodat. Nekem pedig nem egy, s nem két dolog volt a számlámon, de azt hiszem, képes voltam a fejlődésre, ha nem is tudtam jól kezelni a helyzeteket, legalább arra már ráébredtem, hogy oda kell figyelnem. - Modern festészet, jól hangzik - hümmentettem egyet, aztán inkább kezet nyújtottam, s el is árultam neki a becsületes nevem, hogy ha esetleg megkérdezni a tanár, mégis ki miatt késett, azt mondhassa, hogy Lucas.-  Bogi! Ismerek egy Bogit, de Te egy fokkal kedvesebb vagy nála - jegyeztem meg egy mosollyal, barátságom jeleként, ha már az elején olyan rosszul indítottam, legalább most lássa, hogy azért nem vagyok akkora pöcs, mint amekkorának tűnhettem. - Jól van, elfelejtve - biccentettem, erről is le kellett szoknom, hogy túl sokszor kérjek bocsánatot. A lányon végig nézve, ha nem lett volna a kezében festmény, szerintem akkor is kitaláltam volna, hogy valami művészeti cuccra jár, mert volt benne egy olyan különlegesség, amit nehéz lenne megmagyarázni. Csak ránézel, és kitalálod. - Akkor valóban friss hús vagy, úgy értem, új itt a suliban. Egy évvel ezelőtt még én is újnak minősültem, mert korábban szintén magántanuló voltam - magyaráztam, miközben feltűnt, hogy sűrűn nézegeti az óráját.- Színészet a fő szakirány, mert nem igazán tudtam eldönteni, hogy mi érdekel jobban, vagy mi menne jól. Az ilyen csiribiri hókuszpókusz dolgokban nem voltam túl jó - vontam vállat, ebből ki is találhatta, hogy nem vagyok egy éltanuló. - Egyébként miért pont Bagolykő? Állítólag a Roxfort jobb - kíváncsi voltam, hogy miért is épp erre a sulira esett a választása, de közben feltűnt az is, hogy nagyon nézegeti az óráját. - Na mi van, randid lesz, vagy szeretnél még bemenni erre a festészeti cuccra? Csak mert nem akarlak feltartani, ha úgy érzed..