Itt mindig történik valami. Káosz, rikácsolás. Ha nem épp két festmény esik egymásnak, lelkes szurkolók előtt, akkor éppen kifröccsen egy bájital, víztócsán csúszol el. Ezen a helyen képtelenség rendet tartani, mintha minden szerencsétlenség, mely a kastélyban előfordulhat, itt gyűlne össze. Ha erre a folyosóra lépsz, készülj fel mindenre, hiszen bármi megeshet. Sok sikert az utadon!

XI.Tizenegyes
Machay Ábel Alexander

Ahhoz képest, hogy azt mondják ez a „Fejetlenség Folyosója”, semmi olyan nem történik, ami kiverné nálam a biztosítékot. Sőt, most meglepően nyugtatóan hat rám, mert nincsen hangzavar, és csupán néhány kölyök mászkál céltalanul a hatalmas márványköveket számolgatva. Vizsgaidőszak van még, így csomóan újra gondolják az egész életüket vagy éppen szidják magukat, hogy miért D&D-ztek egész évben ahelyett, hogy normálisan tanultak volna egy-egy vizsgára. Ja, magamról beszélek. Lassúak és hangtalanok most a lépteim, szinte szomorúak. De ez csak a testem. Az elmém teljesen friss és mondhatni, egészen jó kedvű. Gondolataimban egy új stratégia gondolata születik meg, amit ma este ki is próbálok a társasjáték közben. Borzasztóan nehéz legyőzni az új bosst az új kiegészítőben, és nem jutok egyről a kettőre.
Hamarosan elérek a délelőtt már kiszemelt padhoz, lecsüccsenek rá, szigorúan törökülésben az ölembe véve hátizsákomat. Millió felvarró díszíti, alkoholos filc rajzok és feliratok. Mindenféle geek cucc. Egy Steve Jackson & Ian Livingstone könyvet veszek elő, és kinyitom az ötvenegyedik oldalon, ahol nemrégiben abbahagytam. Újra olvasom. Közben a zsebembe nyúlok a dobókockákért, hogy a rész elolvasása után készen álljak az újabb sorsdöntő dobásra.
- Ahogyan ott állsz, teljes felszerelésedtől megfosztva a félig foszló mocsár-szörnnyel szemben, észreveszed, hogy a teremtmény jobb oldalán egy már elhullott katona bordáiból egy kard áll ki. Dobj a dobókockával, és lapozz a hetvenkilencedik oldalra – olvasom félhangosan és izgatottan, közben rázom a kockákat, majd eldobom az előttem elterülő folyosó márványpadlójára.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=411&post=771148#post771148][b]Csepreghy Péter - 2019.09.05. 10:36[/b][/url]

XI.Tizenegyes
Machay Ábel Alexander

Ahhoz képest, hogy azt mondják ez a „Fejetlenség Folyosója”, semmi olyan nem történik, ami kiverné nálam a biztosítékot. Sőt, most meglepően nyugtatóan hat rám, mert nincsen hangzavar, és csupán néhány kölyök mászkál céltalanul a hatalmas márványköveket számolgatva. Vizsgaidőszak van még, így csomóan újra gondolják az egész életüket vagy éppen szidják magukat, hogy miért D&D-ztek egész évben ahelyett, hogy normálisan tanultak volna egy-egy vizsgára. Ja, magamról beszélek. Lassúak és hangtalanok most a lépteim, szinte szomorúak. De ez csak a testem. Az elmém teljesen friss és mondhatni, egészen jó kedvű. Gondolataimban egy új stratégia gondolata születik meg, amit ma este ki is próbálok a társasjáték közben. Borzasztóan nehéz legyőzni az új bosst az új kiegészítőben, és nem jutok egyről a kettőre.
Hamarosan elérek a délelőtt már kiszemelt padhoz, lecsüccsenek rá, szigorúan törökülésben az ölembe véve hátizsákomat. Millió felvarró díszíti, alkoholos filc rajzok és feliratok. Mindenféle geek cucc. Egy Steve Jackson & Ian Livingstone könyvet veszek elő, és kinyitom az ötvenegyedik oldalon, ahol nemrégiben abbahagytam. Újra olvasom. Közben a zsebembe nyúlok a dobókockákért, hogy a rész elolvasása után készen álljak az újabb sorsdöntő dobásra.
- Ahogyan ott állsz, teljes felszerelésedtől megfosztva a félig foszló mocsár-szörnnyel szemben, észreveszed, hogy a teremtmény jobb oldalán egy már elhullott katona bordáiból egy kard áll ki. Dobj a dobókockával, és lapozz a hetvenkilencedik oldalra – olvasom félhangosan és izgatottan, közben rázom a kockákat, majd eldobom az előttem elterülő folyosó márványpadlójára.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=411&post=771167#post771167][b]Machay Ábel Alexander - 2019.09.05. 13:49[/b][/url]

Egyik kezemben a kinyitott, puha fedelű, meglehetősen egyszerű és minden csicsát mellőző mappa gerince támaszkodik alkaromnak, míg jobbommal az előbb kikért, eddigi tanulmányaimról és meglehetősen dicséretes átlagaimról szóló, egyetemi jelentkezéshez szükséges iratokat csúsztatom belé - egyelőre anélkül, hogy rendesen lefixálnám őket, elvégre nekem is csak két kezem van. A mozdulat végén elegyengetem a csálén kiálló lapszéleket, majd ujjaimmal csapom össze a fedélt, s mint aki jól végezte dolgát, indulok el a folyosón, hiszen nem vagyok hülye, a kötelezőn túl egyetlen pillanatot sem szándékozom itt elpocsékolni a - rövid - nyaramból.
Ez az elhatározás persze azonnal meg is semmisül, ahogy megpillantom Vajda új, kedvenc játékszerét. Mesélt nekem a fiúról, meglehetősen hosszan, hozzá képest kifejezetten nagy elánnal, ellenben amint rájöttem, hogy ez csupán egy újabb egyszerű hisztéria, amihez egyrészt nincs túl sok közöm, másrészt teljesen felesleges (egy tizennégy éves szerencsétlenre való féltékenykedés kétségbe ejtő is lehetne), szóval, amikor leesett, hogy miről van szó, nem figyeltem rá tovább, csak sűrűn bólogattam és támogató, de egyben semmitmondó megjegyzéseket fűztem hozzá. Az ablakpárkánynak támaszkodva, könyökömre dőlve figyelem a mozdulatait, tekintetem néha megragad egy-egy elsétáló alakon, viszont ahogy az eltűnik a következő fordulóba, barna íriszeim visszatalálnak hozzá. Fejem oldalra biccen, figyelmem arcáról az előkerülő könyvre csúszik, majd apró mosoly kúszik arcomra, ahogy a két kocka cipőm orrának koccan. Figyelmesen előrébb tolom őket lábammal, arra külön figyelve, hogy ne forduljon egyikük sem át a padló egyenetlenségeibe döccenve, majd kissé előre hajolva veszem őket szemügyre.
- Ez egy tízes lesz - leeresztve karom zárom ujjaim fogságába őket, majd újra kiegyenesedve fordulok vissza elsősünk felé. - Na mi történik a mocsárszörnyünkkel?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=411&post=771176#post771176][b]Csepreghy Péter - 2019.09.05. 14:13[/b][/url]

XI.Tizenegyes
Machay Ábel Alexander

Ó, micsoda izgalom! Kék szemeim ragadozó módjára kísérik végig a dobókockák útját. Lelassul minden, ami körülöttem és bennem történik. Az előttem elsétáló diáklány szoknyája csigalassúsággal libben meg előttem, s én ezt a kis mutatványt arra sem méltatom, hogy odapillantsak. Akkurátusan emelkedek fel a padról, mint amikor a mugli televízióban futballmeccs közvetítés közben lassítják le a gólörömben mámorosan úszó tömeget. Karjaimat is a magasba emelem, azok végén öklöm izgatottan feszül meg. Kékjeim még mindig követik a kockák táncát a fényes padlón. Ajkaimat nedvesítve látom, hogy lassulni kezd a mozgásuk, majd egy… cipőnek ütköznek. Danger! Mozgásom még mindig nem változik. Lajhárt idéző mozdulattal emelem meg göndör buksimat, és bátortalanul nézek a felsőbb éves srác szemeibe. A barna szemtől általában megnyugszom, mert olyan meleg és kedves. Most mégis kiráz a hideg. Mintha megéreznék valamit, ami nem tetszene. Biztosan üldözési mániám van mostanság, és megvan bennem az egészséges félelem az idősebbekkel szemben.
„Ez egy tízes lesz” Oké, elfelejtettem az érzést, és végre kiegyenesedek a levegőben, teljes erőmmel belebokszolva abba.
- Nem hiszem el, b*ssza meg! – vigyorgok, mint a tejbetök.
Ez gyönyörű pont. Azonban egy fontos kérdés még hátra van, így megfordulok, hogy a közben lábamat hátulról támasztó, félig leesett táskámat megigazítsam, majd teszek egy lépést a fancy school-weares fiú irányába.
- Két ötös vagy két különböző szám? – szemeim cikáznak a két barna között.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=411&post=771186#post771186][b]Machay Ábel Alexander - 2019.09.05. 15:20[/b][/url]

Alapvetően nem lep meg az első reakciója - igazából teljesen jogosan fut át a kis duzzadt arcocskáján a félelem.
Kevesen tudják, de a férfi vélaivadékok, ugyan maga a mágia ugyanúgy hat, mint női társainknál, az általános vonzáson kívül a legtöbb esetben némi távolságtartásra késztető ingert is kelt az emberben, meglehetősen kétes, kettős élű egyveleget keltve. Esetemben ez nyilván elenyésző mértékű, de még így is létező tényező - az meg sem fordul a fejemben, hogy azért nézne így rám, mert Vajda előzőleg megterrorizálta a lelkét, hiszen ismerem magam, és nem köt le hosszútávon a kispöcsű erőfitogtatás.
Szemöldököm ívesen megemelkedik a csatakiáltásnak is beillő örömmámor hallatán. Nem fogom megkérdezni, hogy egészen pontosan hány éves is, elvégre látszik rajta, hogy nem haladja túl korban az évfolyamát, ugyanakkor engem személy szerint, hasonló szójárásért még mindig olyan lendülettel vágna pofán, mintha legalább valamelyik főbenjáró bűnt követtem volna el.
Amíg hátat fordul, pillantásom végigsiklik alakján, azzal a fajta vizsgálódással, ami határozottan elárulja, hogy keresek valamit. A tenyeremben tartott kockákat szórakozottan mozgatom jobbra-balra, amíg próbálok rájönni, mi tetszene Lilinek ebben a fiúban azon túl, hogy határozottan kiskorú. Ezen a ponton kezd határozottan perverz formát ölteni a történet. A végén még Vajdát kezdem el félteni.
- Hat meg négy - szemeim visszarebbennek arcára, ahogy meghallom a hangját, anélkül válaszolok, hogy a kockákra néznék, hát kénytelen lesz megbízni bennem. Tekintve, hogy fogalmam sincs mi ez itt éppen, nem lenne sok értelme hazudnom. Összevonom szemöldökeim, élesen szívom be a levegőt, mint aki épp mondani készül valamit. Pár másodpercig bennakad a gesztus, kezem megáll a mozgásban, végül hosszan fújom ki orromon a levegőt. Nem hiszem, hogy lenne olyan formátuma a következő kérdésnek, amitől ne ijedne meg (pedig nekem aztán tényleg nem célom). - Figyelj csak - ellökve magam a párkánytól érek át pár lépéssel a padhoz, a táskájával ellenkező oldalon helyet foglalok, majd előre dőlve, kezeim megtámasztva térdeimen fonom össze ujjaim, s állam megemelve kicsit nézek rá.
- Te ugye... jóban vagy Révay Lilivel, igaz?
Hát persze, hogy igaz, másképp aligha ülnék itt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=411&post=773402#post773402][b]Csepreghy Péter - 2019.09.16. 07:40[/b][/url]

XI.Tizenegyes
Machay Ábel Alexander

Alsó ajkamat harapdálva, izgatottságomat mit sem titkolva várom, hogy a srác elárulja nekem, milyen számok hevernek a lába előtt. Ez egy igen fontos része a játéknak, és mivel nincsen jobb dolgom ma – általában sincsen –, mint játszani, ezért valóban hihetetlenül feszengek. Gyerek vagyok a legtipikusabb fajtából, ezért a türelmem is kezd fogyni. Ugyan nem sok idő telik el a kérdésem és a válasz között, nekem mégis örökké valóságnak tűnik. „Hat meg négy” Mondja ki végül a másik, amire én ide-oda rángatom kócos kis fejemet. Not bad, not bad. Ez is valami, mert azért a tíz egy baromi jó kis szám. Legalábbis amikor a szerencséddel játszol a könyvben. A könyv. Szemeim kidüllednek az izgalomtól, majd megfordulok, hogy a padon pihenő kötetbe bújjak. Libabőrös lesz mindkét karom, sőt még combomon is érzem, ahogyan vigyázban állnak a szőrszálak. Azt is érzem, szinte kiszagolom, hogy a srác már kíváncsi, hogy mi lesz. Nem is olyan rossz arc ez a School Boy.
- Így nem lesz combo pont – mondom vállamat vonva. – De – itt egy pillanatra felnézek a másikra. Kék szemeim boldogan csillagnak, amikkel visszabújok a könyvbe, a hetvenkilencedik oldalra lapozok. Megcsócsált körmös jobb mutatóujjammal, a sorokat simogatom végig, amiket hangosan olvasni is kezdek. – Amennyiben két egyforma számot dobtál… blablabla. Nem releváns – legyintek bal kezemmel. – Amennyiben két különböző számot dobtál, és a két szám összege nagyobb, mint nyolc, adj a szerencsepontjaidhoz kettőt. Ha a pontjaid így összesen meghaladják a tizennégyet, akkor eljutottál a kardhoz, és már a kezedbe is vetted. Vezesd fel az adatlapodra, új fegyvert találtál – szemeim már úgy csillognak, hogy messziről azt hiheti a másik sírok. Szélesen mosolygok, habár a szörny még mindig előttem áll, a fegyver megszerzése egy időre megnyugtatott. „Figyelj csak” Hallom ismét a fiú hangját, amire felemelem a fejem, és arcomat érdeklődően és kissé értetlenül fordítom felé, habár igenis értem a szavait.
- Iiigeeen?! – nyújtom el válaszom a végén kissé kérdőre emelve a hanglejtésemet. Aztán ismét elkap az a rossz érzés, mert amikor Liliről kérdez egy fiú, akkor általában kapok. Vagy fizikálisan vagy a lelkemet darabolva.
- De tudnod kell, hogy semmi nincsen köztünk – mondom a legférfiasabb énemet előszedve, ami talán kacagásra késztetheti a másikat, hiszen nézzünk csak rám. Ez eléggé viccesen hangzik pösze kis számból.