[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=411&post=505166#post505166][b]Péter Fanni - 2015.08.14. 00:19[/b][/url]
A.L.E.X.
A temető incidens után pár nappal.
Múlthét péntek estém nem épp úgy sikerült, ahogyan én azt elképzeltem. Valami idióta azzal szórakozott, hogy rajtam próbálta ki a hírhedt rosszcsont-pakkban megbúvó bűbájokat. Hogy ironikusan fogalmazzak, nagyon örültem ezeknek az áldásoknak. Végül rám olvasta az a nyomorék a sóbálványátkot. Esélyem sem volt, hogy visszatámadjak, azért nem mert szemtől szembe kiállni velem, csakis hátulról támadott. Nem mintha adtam volna bármi okot is neki rá… Végül nem volt szerencséje. Láttam az arcát, körülbelül elem egy idős lehetett és a kék nyakkendője a házát is elárulta. Itt volt az ideje annak, hogy bosszút álljak a büszkeségemért, még ha ez a "
bosszúállósdi" soha nem is volt az én asztalom. Elmondtam-e bárkinek is, hogy mi is történt odakinn? Nem, az árulkodással egyelőre nem próbálkoztam, csak ha szükséges lett volna. Én akartam pontot tenni az ügy végére.
Hogy hogyan kerültem vissza a kastélyba? Röviden csak annyi volt, hogy valamikor este fél tizenegy körül a már amúgy is gyengén sikerült átok hatása elmúlt felettem. A pálcámat felkaptam és óvatosan visszasunnyogtam a kastélyba. Oda fele majdnem elkapott két vagy három prefektus, de szerencsére megúsztam. Már csak az kellett volna, hogy büntit is kapjak más hülyeségéért. Amint felhúztam a csíkot a gólyalakba, nem bírtam elaludni, forgolódtam, mindvégig az este járt az eszembe. A haragom enyhült, és már csak zaklatott voltam.
Szóval így kerültem vissza, épségben. Aztán a napok röpültek egymás után, észre sem vettem, hogy ismét péntek volt, ráadásul délután.
A DÖK bázis felé vettem az irányt, gondoltam benézek hátha volt valami ötletelés vagy valami. Odafele lerövidítettem az utat, így a fejetlenség folyosója felé vettem az irányt.
Szerencsémre eddig nem történt velem semmi baj, vagy de? Hirtelen egy ismerős barna hajú srácot pillantottam meg. Most én voltam ő mögötte. Úgy tűnt igencsak el volt merülve a gondolataiban. Egy gonosz mosoly húzódott az arcomon, így csak halkan mögé sunnyogtam, nehogy meghalljon. Mély levegőt vettem, aztán jól ráordítottam. Remélem ráhoztam a szívbajt..
-
SZIA! - igazából nem gondoltam végig, hogy vajon tényleg a titokzatos támadóm lehetett-e vagy sem, ám amikor megfordult, az arcára zoomoltam, immár biztosra tudtam:
~ ez igen, ő lesz az!~-
Mizu? - gyerekesen elvigyorodtam, amint feltettem ezt az egyszerű kérdésem.