36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Déli szárnyÁtrium

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2015. február 1. 21:21 | Link

Mat Filips

Ideje volt. Mármint annak, hogy tiszteletemet tegyem a szerkesztőségben. Hiszen az elmúlt hetekben ezt is elhagytam. Azért a levelekre természetesen válaszoltam, ennél többre viszont nem voltam hajlandó. Egészen mostanáig. Pedig vár rám egy cikk összedobása is, aztán meg jöhet a többiek írásainak átnézése. Mivel ha valamibe belevetem magam, azzal gyorsan és hatékonyan végzek, ha úgy akarom, így ez sem okoz nagy gondot. Naplemente után jöttem ide, kora estére megvagyok mindennel.
Ahogy kilépek a folyosóra, felnézek a festményekre. Biccentek egy-egy engem üdvözlő alaknak. Aztán ahogy haladok bakancsos lépteimmel, az egyik kép előtt megtorpanok. Azon ugyanis a szokásos táj helyett nincs egyéb, mint valami örvényszerű színkavargás. Körbenézek a folyosón. A festményeket leszámítva egymagam vagyok. Éppen csak közeledni hallok valakit. Visszatekintek a fura jelenségre és elé sétálok.
Tudom, hogy ezt a helyet a Fejetlenség Folyosója néven emlegetik. Minden alkalommal, mikor erre járok, érzem is a kisugárzásán, hogy bizarr egy szeglete a kastélynak. Eddig azonban részemről nem tapasztaltam semmi rendellenességet. Jó, ez nem teljesen igaz. Több diákot láttam már a saját lábában elesni, tanárok jegyzeteit szimplán szanaszét hullani, azonban nekem még nem kellett szembenéznem semmi különössel. Igazából most sem kéne. Mehetnék tovább. De nem fogok. Érdekel, mi lehet ez. Kezemet a falra teszem a festmény kerete mellett, és közel hajolok, napszemüvegem sötét lencséje mögül figyelve az örvénylő képet.

###
Hozzászólásai ebben a témában

Mat Filips
INAKTÍV


Melankolikus emo-punk, éjféllovag pálcikaember
offline
RPG hsz: 192
Összes hsz: 2385
Írta: 2015. február 4. 17:51 | Link

Adam Kensington

Igazából nem tartózkodok túlságosan régóta a kastély falai között, ennek következtében a következő dolog is feltűnt a következő: ha a kastély bármely pontján elhelyeznének, térkép hiányában teljesen elvesznék. Éppen ezért gondoltam, hogy elindulok egy, afféle felderítőtúrára. És ha ne adj Isten, eltévednék, maximum útbaigazítást kérek valakitől. Felkerekedtem tehát, azt hiszem a Déli szárny irányába. Hallottam valami Fejetlenség folyosójáról is, ami be kell valljam, kicsit megijesztett, de ugyanakkor izgalomba is hozott. El is indultam tehát a keresett hely irányába. Fejemen kapucnival, kezeimet pedig a pulcsim zsebébe dugva melengetve haladtam előre. A félhomály kissé eltántorított, de viszonylag magabiztosnak mondható léptekkel haladtam előre, nagyokat nyelve minden megtett centinél. A távolban egy férfi hátának árnyait láttam kirajzolódni. A folyosó határánál megtorpantam. Ijesztő, furcsa és nem ide illő hangokat hallottam mindenfelől. Az ablakok azonban hívogató fénynyalábokat engedtek be kintről. A férfi egy képet vett közelebbről, de gondolom nem azért, mert a művészi ösztönei a felszínre törtek. Olyan ismerős volt az arca, csak nem tudtam, honnan. Gondoltam, megnézem közelebbről. Már épp a közelébe értem, amikor valamibe sikerült megbotlanom és letarolnom az ismeretlen ismerőst.
- Júj, bocs, nem volt szándékos, én csak...- hadartam gyorsan, majd felpattantam és fel akartam segíteni az urat, ekkor néztem meg jól az arcát. Kissé elbiccentett fejjel, hunyorogva néztem rá.
- Adam....?- néztem a szemébe....
Utoljára módosította:Fandler Ágoston, 2015. február 8. 14:26
Hozzászólásai ebben a témában

Aki nem ismer, azt hiszi, őrült vagyok. Aki ismer, az tudja is...

Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2015. február 4. 21:34 | Link

Mat Filips
a belém botló

A léptek egyre közelednek. Egy fiatal srác az, érzem az illatán. Csak jön és jön felém, mígnem simán megbotlik, ahogy itt oly' sokan. A válla az oldalamnak vágódik, Ő pedig szinte tovább gördül rólam a hideg padlóra. Megzavarta az esés, és a bocsánatomat kérve próbál ösztönszerűen értem nyúlni, hogy felsegítsen. Csak hát részemről talpon maradtam. Úgyhogy én adom neki a kezem.
- Az volnék. - bólintok, ahogy bizonytalanul a nevemen szólít, és felhúzom Őt a kőlapokról. Gondoltam, hogy nem direkt jön nekem. Merészség lenne. A kastély ezen szegletén mindennaposak az ilyen balesetek.
- Jól vagy? - kérdezem figyelmesen, végigpillantva rajta. Természetesen látom és érzem, hogy nincs komoly baja, azonban nyilván jól esik neki az érdeklődés. Talán pár horzsolást szerzett, meg kissé megütötte magát, semmi több.
Hirtelen ismét a kavargó festményre kapom aztán fejem, mikor az egy másfajta mozgásba kezd. Az örvénynek vége, ezek már hullámok. Színhullámok. Elhúzódom a fiútól, vissza a képhez. Napszemüvegem sötét lencséin át szemlélem a jelenséget. Ez persze nekem mit sem csökkent az élményen.
- Ugye ezt Te is látod? - pillantok le rá mellém.
Hozzászólásai ebben a témában

Mat Filips
INAKTÍV


Melankolikus emo-punk, éjféllovag pálcikaember
offline
RPG hsz: 192
Összes hsz: 2385
Írta: 2015. február 8. 09:46 | Link

Adam Kensington

Lassan rá kéne szánnom magam, hogy elolvassam a Velem mindig történik valami című könyvet, hisz a címet mintha én ihlettem volna. Jó, mondjuk jobb, mintha a szobában kuksolnék, ahogy a Bagolykőtől kapott levelem előtt, de úgy tűnik, most sikerült bepótolni azokat az időket. Jelen esetben egy férfinak estem, persze nem szándékosan. Én szokásos módon a földön landoltam, csukott szemmel, amiket már csak a jó hideg kövön mertem kinyitni. Meglepődve láttam, hogy az áldozatom nem esett el.
-Köszönöm!-mondtam, miután feltápászkodtam, segítséggel-Te vagy eddig az első, akit eddig nem sikerült "levennem a lábáról".-mosolyogtam a szám sarkában.
-Igen, túlélem.-adtam biztos felvilágosítást egészségi állapotomról-Mázli, hogy kontaktlencse van rajtam, különben mehetnék az optikába szemüvegért.-vágtam kissé aggodalmas grimaszt, mivel tudom, milyen méregdrága egy szemüveg manapság. Az a fura, hogy mostanában folyton kontaktlencsét hordok, pedig utálom. Amíg elkalandoztam, beszélgető partnerem ismét arra a festményre nézett. Nem is csodálom, csodás volt.
-Azon túl, hogy szép?-hajlítom lassan balra a fejemet, miközben enyhén hunyorogtam.-Nem, nem igazán.-ráztam a kobakom, még mindig hunyorogva. Éreztem, hogy Adam valami szokatlant vélt felfedezni a kép körül, ami nekem viszont nem szúrt szemet. Ekkor eszembe jutott látogatásom célja.
-Nem terelési szándék, de te tudod, miért pont Fejetlenség Folyosójának hívják ezt a helyet?
Hozzászólásai ebben a témában

Aki nem ismer, azt hiszi, őrült vagyok. Aki ismer, az tudja is...

Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2015. február 8. 10:24 | Link

Mat Filips
a belém botló

Rögtön megfogalmazódik bennem egy válasz a srác sejtelmes mosolyú kis megjegyzésére, azonban nem adom a világ tudtára, hiszen már így is egy életre elég témával szolgáltam az iskolaújság pletykarovatai számára. Jó, nem, nem ezért nem reagálok semmit, csak egyszerűen nem akarom zavarba hozni a fiatal fiút azzal, hogy közlöm Vele: képletesen szólva igenis megtette. Hiszen helyes kölyök.
Kontaktlencse? Optika? Érdekes egy mágustanonctól ilyen szavakat hallani. Nyilván mugli környezetbe való. A varázsvilágban másként oldják meg ezeket a dolgokat. Talán idővel felfedezi és keres más módszert. Minden bizonnyal van rá valami gyógyhatású főzet, vagy egyéb látássegítő. Ez nagy mértékben függ attól, mi okozza az érzéke korlátozottságát. Már majdnem úgy döntök, megvizsgálom, aztán rájövök, ezt nem kéne, az imént említett okokból.
- Nem így szokott kinézni. Ez eredetileg egy tájkép. - magyarázom meg, mi furcsa a festményen, és nagyon remélem, hogy nem azt fogja mondani, hogy Ő még most is tájképként látja, mert azzal csak fokozódna a rejtély.
- Nos... például amiatt, hogy az imént elestél a saját lábadban. Itt mindig történik valami. - felelem meg a fiú kérdését a folyosóval kapcsolatban és körbenézek rajta. Utána visszatekintek a festményre magam előtt. Úgy döntök, kockáztatok. Felemelem nagy, fehér kezem, hogy a képhez érjek.
- Honnan ismersz különben? - érdeklődőm meg, honnan tudja a nevemet. Valószínűsítem, hogy az Edictum kapcsán ilyen jól tájékozott. Miközben kérdezek Tőle, a festményt figyelem. Mutatóujjam végét a hullámzó felületnek nyomom.
Hozzászólásai ebben a témában

Mat Filips
INAKTÍV


Melankolikus emo-punk, éjféllovag pálcikaember
offline
RPG hsz: 192
Összes hsz: 2385
Írta: 2015. február 25. 19:56 | Link

Adam Kensington

Levenni a lábáról? Hogy vethettem be egy ilyen sületlen poént egy első beszélgetés alkalmával? Na, remélem ő legalább nem azok közé az emberek közé tartozik, akik az ilyesmit félreértik. De ha mégis, akkor remélem nem teszi közzé az Edictum-ban, mert ha mégis, az egész suli rajtam fog röhögni. Mundjuk a mugliknál már hozzászoktam, de akkor is. Ebbe belesültem.
-Ó!-kerekednek ki a szemeim.-Tájkép? Lehet valaki, vagy valakik rosszalkodtak egy kicsit.-nevettem el magam. Jellemző. Röhögök, mint a tejbetök, pedig nincs is semmi poén a mondatban.
-De jó, már azt hittem, fej nélkül távozok!-színészkedtem ki egy megkönnyebbülést.-Habár a kis mutatványom után.-néztem vissza egy pillanat erejéig. Igaz, voltak komolyabb ütközéseim és eséseim az éve alatt, de azok kicsivel erősebbek voltak. Meg amúgy is, nem lenne túl tanácsos itt kitörni a nyakamat.
-Ja, az Edictum egyik cikkében figyeltem fel rád, azaz a nevedre.-Komolyan át kéne gondolnom, mit mondok és csak aztán kimondanom. De mindegy. Adam azonban tovább nézte a festményt, én meg nem értettem, miért annyira különös ez egy ilyen helyen? Gondoltam rákérdezek.
-Ő, de ez miért is olyan különös? Mármint egy ilyen helyen?
Hozzászólásai ebben a témában

Aki nem ismer, azt hiszi, őrült vagyok. Aki ismer, az tudja is...

Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2015. február 25. 21:13 | Link

Mat Filips
a belém botló

Engem aztán egyáltalán nem zavar a fiú bakfis viselkedése meg a necces bemondásai. Hallok és látok én bőven cifrábbakat, amik ugyanígy nem okoznak gondot, pletykálni meg rosszindulatúskodni pedig aztán végképp nem kenyerem. Ettől nem kell tartania. A nevetés közben elém tárt elméletével mondjuk nem vagyok kisegítve, de azt hiszem, nem is vártam ilyesmit. Figyelem tovább a képet, hallgatva a srác viccelődését meg a magyarázatát arról, honnan ismer. Csak bólogatok. Ahogy pedig a festményhez érek, azt tapasztalom, hogy az ujjam nem akad meg a felületen, hanem csúszik bele tovább. Mintha vízbe mártanám.
- Ezért. - felelek a kérdésre, miközben egyre beljebb tolom kezem a képbe, ami immáron csuklóig eltűnt benne. Nem érzek a túloldalon semmit. Mintha egy folyadékba mártanám egyre mélyebben és mélyebben. Lenézek magam mellé a fiúra, majd ismét vissza a kavargó színekre, és elkezdem kihúzni a kezem. Azonban azon semmi változást nem észlelek. Nem festékes, nem nedves. Ugyanolyan, ahogy bedugtam. Hümmögve figyelem ujjaimat.
- Nem tapasztál még ilyesmit más képeknél? - kérdezem meg a diákot.
Hozzászólásai ebben a témában

Mat Filips
INAKTÍV


Melankolikus emo-punk, éjféllovag pálcikaember
offline
RPG hsz: 192
Összes hsz: 2385
Írta: 2015. február 27. 21:51 | Link

Adam Kensington

Csak hallgatja, ahogy beszélek, ami kicsit zavarba hozott, mert ettől kissé úgy éreztem, mintha kicsit túl sokat jártatnám a töklé lesőmet. Jó, ez néha tényleg igaz, de ez az alkalom most nem igazán volt sorolható azok közéjük. Na mindegy. Csak nézi azt az állítólagos tájképet. Tágra nyíl szemmel és szájjal bámulok, amikor a festmény konkrétan elnyeli a kezét. Megállt, amikor már csuklóig betolta a kezét a képbe, majd kihúzta. Lemerevedtem. Sok érdekes dolgot láttam már ittlétem alatt, de ez benne van a top háromban. Hallottam, hogy mit, annyira elmerültem a gondolataim tengerében. Ekkor őrült ötletem támadt. Felébredve az ámulatból Adamre néztem, majd a festmény elé léptem.
-Szabad?-kérdeztem, majd sóhajtottam egyet, megfogtam a keretet és bedugtam a fejem. Mintha egy tócsába merítettem volna a kobakom. Belül azonban minden száraz volt. Újra sóhajtottam, attól tartva, mi fogad a fal túloldalán, de minden bátorságomat összeszedve végül felnyitottam a szemem, de meglepő módon a fal túloldalán teljes sötétség fogadott.Körbenéztem, de így sem láttam többet. Lehet a szemem miatt. Majd kihúztam a fejem. A hajam tiszta víz lett és kis csimbókokban lógott a homlokomba, a szemembe.
-Nem láttam semmit. Bent teljes a sötétség.-kapartam ki a szememből egy tincset, majd visszanéztem a képre.
-Esetleg nincs nálad a pálcád, hogy bevilágítsd a teret?-Ma úgy tűnik, őrült ötletekből nem lesz hiány a részemről.
Hozzászólásai ebben a témában

Aki nem ismer, azt hiszi, őrült vagyok. Aki ismer, az tudja is...

Mesélő
Mesélő



offline
RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
Írta: 2015. március 4. 00:03 | Link

Adam és Mat

Amikor Mat bedugja a keretbe a fejét, a lapkavékony, nedves felületen keresztül, valóban, a második oldalon száraz és sötét tér fogadja. A levegő talán egy kissé túlzottan is száraz, ám ez számára nem feltűnő különösebben.
Adam azalatt a rövid idő alatt, míg a kezét átdugta a festményen kavargó, örvénylő színeken, szintén érezhette a más típusú levegőt. Neki már annál ismerősebb, bár semmi különös nincs benne - tipikusan azokon a helyeken ilyen száraz, amelyek mágiával vannak hermetikusan elzárva a külvilágtól. Nem természetellenes jelenség ez annak, aki már régóta a varázsvilág berkeiben forog.
Miután Mat kihúzza a fejét, a festményen látott színkavalkád lustán megmozdul, mintha a víz tetejére csepegtetett olajfestéket piszkálná meg valaki. Nincs is igazán hőmérséklete, se nem meleg, se nem hideg, automatikusan idomul a bőrhöz és a vele kapcsolatban lévő személy testhőjéhez - még Adam sajátságos esetében is.
Hozzászólásai ebben a témában

"Bármi lehetek. Egy virág, egy asztal, egy szellem vagy akár csak egy szellőcske. Sose tudhatod éppen hogyan találkozol velem, viszont mindig tudod, ha ott vagyok. Figyelj rám!"
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2015. március 4. 11:09 | Link

Mat Filips
és a furcsa festmény

A következő lépésben pontosan azt akartam megejteni, amire most a srác kér engedélyt. Jelesül: belenézni a színkavargásba. Mikor bedugtam a kezem, egy jellegzetes szárazságot éreztem csak a túloldalon, egy védett tér közegét. Nem hiszem hát, hogy gond lenne belőle, így félrehúzódom, helyet adva a diáknak. Figyelem, ahogy feje elmerül. A pulzusa csak az izgalomtól erősödik, semmi mástól. Minden rendben van vele így fejetlenül is. Mikor aztán visszatér a felülettől kissé csapzottá lett fiú, érdeklődő tekintettel hallgatom a beszámolóját. Szóval sötétség.
- Nem vagyok varázsló. - rázom meg a fejemet az ötletére a pálcámmal kapcsolatban. Mágikus lény vagyok, azonban emberi életemben mugli voltam. Nem tudok varázsolni. Kiemelkedő képességekkel viszont rendelkezem.
- De jól látok a sötétben. - fedem fel előtte, hogy nincs is szükségem a pálcára. Nekem az éjszaka a természetes közegem, tehát nem okoz gondot a fény teljes hiánya sem. Ha van odabent bármi, akkor én azt megláthatom. Egy biccentéssel intem hát a srácot arra, hogy legyen szíves ismét odaengedni, majd a kép elé állok. Előveszek a zsebemből egy hajgumit, lazán hátrafogom a hajam, aztán kezem a fal mellé támasztom a festmény mellett, és arcomat a kavargó színekbe merítem.
Hozzászólásai ebben a témában

Mat Filips
INAKTÍV


Melankolikus emo-punk, éjféllovag pálcikaember
offline
RPG hsz: 192
Összes hsz: 2385
Írta: 2015. március 9. 19:29 | Link

Adam Kensington

Bedugni a fejem? Így utólag belegondolva elég nagy ostobaság volt, hisz nem tudhattam, mi vár a másik oldalon. Hát, mázli hogy nem csapta le semmi a fejecskémet odaát. De amit ez után mondott, az egy pöppet meglepett.
- Nem vagy varázsló? -ismételtem kérdés formájában- Akkor... -hagytam befejezetlenül a mondatot, mivel lövésem sem volt, mi más lehetne, ha nem varázsló. Jó, tudom, sok mágikus lény él és létezik, de ő a hirtelen eszembe jutók közül egyikre sem hasonlít.
- Oké... -nyújtom meg az é betűt, miközben hátrálok egy lépést, hogy Adam is hozzáférjen a festményhez. Majd amikor végre leesik, hogy követi a példámat, kissé kikerekedett szemekkel ugyan, de nyugodtan figyeltem az eseményeket. Elfog a kíváncsiság, vajon mit lát, így már automatikusan is a nyakamat kezdtem nyújtogatni, lábujjhegyre ereszkedve, mintha látnék valamit látnék valamit. Na, ebből mi sül ki?
Hozzászólásai ebben a témában

Aki nem ismer, azt hiszi, őrült vagyok. Aki ismer, az tudja is...

Mesélő
Mesélő



offline
RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
Írta: 2015. március 9. 20:49 | Link

Adam és Mat

A vámpír feje gond nélkül áthatol ismét a hártyavékony rétegen s valóban, Adam érzékei elégnek bizonyulnak ahhoz, hogy a bent uralkodó közönséges sötétség leplén hamar átlásson. Nem kell hozzá megerőltetnie magát, csak az a néhány másodperc szükséges, amíg a szem a bevilágított folyosó fényeiről átszokik a teljes feketeségre, így rövid időn belül kirajzolódnak előtte a beltér vonalai. Semmi ismeretlen nem tárul a szeme elé - legalábbis olyan, ami túlontúl szokatlannak tűnne. Kétszer két méretes, üres raktárhelyiségnek tűnik elsőre, azt leszámítva, hogy a hajdan valószínűleg használatban lévő polcok most üresen állnak a fal mellett. Magával szemben egy fáklyát is kiszúr a falnál, amellett pedig ebből a kisebb helyiségből levezető lépcsősor kezdődik. A benti levegő nem dohos - mint azok a szobák, amelyeket évtizedek óta nem látogatott meg senki ember fia; igaz, a friss hegyi levegőtől is meglehetősen távol áll.
Hozzászólásai ebben a témában

"Bármi lehetek. Egy virág, egy asztal, egy szellem vagy akár csak egy szellőcske. Sose tudhatod éppen hogyan találkozol velem, viszont mindig tudod, ha ott vagyok. Figyelj rám!"
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2015. március 10. 00:08 | Link

Mat Filips
és a furcsa festmény

Ez érdekes. A srác tudja a nevem, de úgy tűnik, csak a cikk címéig jutott el vagy én nem is tudom. A lényeg, hogy minden valószínűség szerint nem tudja, hogy vámpír vagyok. Legalábbis erre következtetek abból, hogy ennyire meglepi az, hogy nem vagyok varázsló. Mintha nem értené, akkor mégis mit keresek itt. Magyarázattal viszont nem most fogok neki szolgálni. Egyszerűen elmerítem a fejem a festményben, amint odaenged. Amit pedig tapasztalok, az igazán különleges. Szemlélem egy ideig a helyiséget, majd kiemelem arcom a színkavargásból és lenézek mellém a diákra.
- Mintha egy titkos szoba lenne a kép túloldalán. A fal mellett polcok, szemben egy fáklya és mellőle egy lépcsősor vezet valahová. - számolok be a fiúnak arról, mit tapasztaltam az imént. Eltöprengve pillantok a festményre.
- Vajon tényleg ott van? - vetem fel a jogos kérdést, szinte csak hangosan gondolkozva. Az érzékeim azt mondják, igen, azonban a varázslat képes átverni őket, bármilyen fejlettek. Sajnos pár hete a bőrömön tapasztaltam ezt. Szó szerint.
Összevonom sötét szemöldökömet, ahogy újabb kérdés fogalmazódik meg bennem: miért most fedi fel ezt a festmény? Ráébredek aztán, ez itt nem véletlenül a Fejetlenség Folyosója. Valószínűleg kár túl hosszan agyalni a miérteken. Körbenézek a beszédes nevű helyszínen, ezen merengve.
Hozzászólásai ebben a témában

Mat Filips
INAKTÍV


Melankolikus emo-punk, éjféllovag pálcikaember
offline
RPG hsz: 192
Összes hsz: 2385
Írta: 2015. március 23. 15:18 | Link

Adam Kensigton

Ha jobban fontolóra veszem, talán tanácsosabb lett volna, ha figyelmesebben olvasom végig az irományt, mert ahogy felidéztem magamban az eseményt, elgondolkoztam, elképzelhető, hogy nem is volt rajtam szemüveg. Úgy pedig az orromig se látok! De akkor a nevét hogy a lótüdőben olvastam ki? Rejtély. De mire kikecmergek gondolataim hullámai közül, a férfi feje már a fal túloldalán volt. De egy szempillantás múlva ismét rám nézett.
- Hmmm...érdekes. -préseltem össze az ajkaimat, karba tett kézzel bámulva a festményt.
- Jó kérdés! Derítsük ki! -mosolygok, kissé megdöntött fejjel, ekkor ráeszmélek, hogy valahol biztos van nálam egy kis zseblámpa. El is kezdem tapogatni a farmerem zsebeit, amíg röpke idő alatt megtalálom a kis tárgyat. Mázli, hogy feledékeny vagyok. Illetve ilyen helyzetekben.
- Csak valahogy be kéne jutnunk... -kezdek nézelődni a kép közvetlen közelében, majd hirtelen Adam felé fordítom a tekintetem.
- Ötlet?
Hozzászólásai ebben a témában

Aki nem ismer, azt hiszi, őrült vagyok. Aki ismer, az tudja is...

Mesélő
Mesélő



offline
RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
Írta: 2015. március 24. 17:44 | Link

Adam és Mat

Vajon tényleg ott van? - merül fel a kérdés a vámpírban, de csakugyan, minden érzékszerve arról árulkodik, hogy nem egy káprázat. A por a pállott levegő, mint-mind túlságosan valódinak tetszik ahhoz, hogy puszta káprázat legyen, s ha ez nem volna elég, nyilvánvalóan könnyedén be tudta dugni a kezét és a fejét is a keret kapuján.
Aztán egyszeriben két dolog is történik: az egyik, hogy a kép túloldaláról összefüggéstelen, elmosódó motyogást hallanak mindketten, ám a belső tér akusztikája torzít annyira, hogy ne lehessen kivenni, pontosan miről is van szó, csupán annyi állapítható meg, hogy vékonyka, magas hangon folyik az "elmélkedés".
A másik pedig, ahogy Mat a kép közvetlen környezetében töpreng, netán hozzá is ér a falhoz vagy kerethez, az mintha megérezné a két toporgó szándékát, a fal halk, morzsolódó hangokkal kezd formálódni - az azt alkotó mágikus téglák úgy, mint egy legó darabkái, könnyedén csúsznak szét, rendezkednek, mígnem a kép alatt egy kisebb ajtó formálódik. Kisebb, mert egyértelműen nem emberi magasságra van kialakítva, de ha lehajolnak, könnyedén átférhetnek rajta mindketten.
Utoljára módosította:Mesélő, 2015. március 24. 17:44
Hozzászólásai ebben a témában

"Bármi lehetek. Egy virág, egy asztal, egy szellem vagy akár csak egy szellőcske. Sose tudhatod éppen hogyan találkozol velem, viszont mindig tudod, ha ott vagyok. Figyelj rám!"
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2015. március 24. 19:36 | Link

Mat Filips
és a furcsa festmény

Míg én a kavargó képet szemlélem elgondolkozva, a diák fényforrás után kutat a zsebeiben. Mondjuk nem értem, miért nem a pálcájával szándékozik világítani. Biztos nem tudja még azt a varázslatot. Vagy nincs nála a pálca. Lehet, ezért kérdezte tőlem az előbb, én nem világítanám-e be egy varázslattal a teret. Mindegy is.
Éppen rálel a keresett tárgyra és felveti, hogy valahogy be kéne jutnunk, amikor a festmény mögül, vagy éppen magából a festményből különös, beazonosíthatatlan, vékony beszédhang szűrődik. Próbálom beazonosítani, ám nem igazán járok sikerrel. Nem sokáig van időm végül ezzel foglalkozni, hiszen észlelem, hogy a fal megmozdul, kövei elfordulnak, hamarosan pedig egy az egyben kitárul, méghozzá a keret alatt. Összevont szemöldökkel figyelem a jelenséget, majd a srácra tekintek. Szerintem ő indíthatta el valahogy a folyamatot.
- Fedezlek. - küldöm előre ezzel az egyszerű szóval Matet az átjáróban. Az se biztos, hogy én bemegyek. Minek kússzak át a megnyílt átjárón, ha valószínűleg egy maga is fel tudja deríteni, mi van a túloldalon? Persze, ha fél bemenni oda, az más. Azonban nem hiszem, hogy akad ott bármi, amitől tartania kéne. Ha így vélném, nem buzdítanám arra, hogy játsszon egy személyes felfedező expedíciót.
Hozzászólásai ebben a témában

Mat Filips
INAKTÍV


Melankolikus emo-punk, éjféllovag pálcikaember
offline
RPG hsz: 192
Összes hsz: 2385
Írta: 2015. április 12. 16:30 | Link

Adam Kensington

Amint elkezdtem bejárat után kutakodni, hirtelen meghallottam egy kicsiny, vékony hangocskát a fal túloldaláról. Mivel sokszor képzelek be ilyen hangokat, ( talán a sok horrorfilm teszi ) jobb fülemet olyannyira közel helyezem a szilád, hideg kőfalhoz, hogy csupán pár centi választott el tőle, kezeimet azonban finoman nekifektettem, ami érdekes következményt vont maga után. A kőfal ugyanis -akár egy filmben- szépen fokozatosan csúsztak szét, végül pedig egy körülbelül törpe méretű ajtó lett a végeredmény. Én a meglepettségtől, hátra ugrottam, remélve, hogy sikerült nem pont Adam lábára érkeznem. Mivel nem hallottam kiáltást magam mögül, nyilván nem, hacsak nagyon magas a fájdalomküszöbe. Amikor az "átalakulás" végbement, kíváncsian, és elég lassan közelítek az ajtó felé. A "fedezlek"-re hátra kapom a fejem.
- Nem muszáj velem jönnöd, ha nem akarsz. -szép fokozatosan vándorol vissza a tekintetem a csöpp ajtóra- Akkor megyek egyedül. -mondtam elszántan, habár kissé félve. Behunytam a szemem, sóhajtottam egyet és félénk léptekkel, szakadozottan lépkedtem. Amikor éreztem az ajtó közelségét, feltártam szemhéjamat, bekapcsoltam, lassan leguggoltam, hisz csak így férhettem át a szűk átjárón. Hogy ne billenjek ki az egyensúlyomból, megfogtam a nyílás szélét, majd még egyszer, reméltem, hogy nem utoljára visszanéztem Adam-re.
- Ha nem jönnék vissza egy óra múlva... -itt elakadt a szavam. Bele se mertem gondolni, mi lenne akkor, ha most láthatnám utoljára a napfényt- ...hagyj itt és menj. -mondtam drámaian, majd a menetirányba nézve megindultam. Milliónyi gondolat cikázott a fejemben, akár megannyi apró cikesz. Igaz, mindig is vágytam egy ilyesfajta kalandra, de ekkor eszembe ötlött az a megannyi horror film. Végül erőt vettem a félelmemen, s a lámpa halvány fényében haladtam tovább. Amikor átértem a kis terembe, minden teljesen olyan volt, ahogy az Adam által elmondottak alapján elképzeltem. A szemem megakadt egy lépcsősoron, amely a mélybe vezetett. Ahogy közeledtem felé, sikerült elesnem a cipőfűzömben, egyenesen a lépcsőn lefelé. Az ijedtség kicsalt belőlem egy hangos sikolyt. Nagy puffanással buckáztam lefelé a fokokon, nem tudva, mikor fogok megállni. Azonban most beütöttem a fejem egy fokba, így ugyan sikerült megállnom, de viszont a fájdalomtól nem tudtam felkelni. Mindenem fájt. A szemem előtt homályosulni kezdett minden.
- Se...se...segítség... -nyöszörögtem. Majd végül minden elsötétült.
Utoljára módosította:Isaac Matthew Philips, 2015. augusztus 17. 21:22
Hozzászólásai ebben a témában

Aki nem ismer, azt hiszi, őrült vagyok. Aki ismer, az tudja is...

Mesélő
Mesélő



offline
RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
Írta: 2015. április 17. 18:24 | Link

Adam és Mat

Néha megakad a vékony hangocska, amely felszűrődik, épp csak annyira, hogy a léte egyértelmű legyen, értelmét azonban torzítsa a távolság és a belső tér akusztikája. Mat könnyedén átfér a ki-bejáraton, a mugli ketyere halvány, de viszonylag használható fényforrást nyújt – hiába. A fiú megbotlik és valóban szerencsétlenül esik: a lépcső azonban hosszabb, mint azt sejteni lehetett volna, nem is ér le teljesen az aljára, mert már valahol félúton úgy bicsaklik meg a fej, mikor a halántéknál találkozik az egyik fok élével, hogy a test is követi az ívet, oldalra gördülve reked meg a fal tövénél. A segítséget elmotyogni sincs lehetősége: azonnal elveszti az eszméletét.
Adam fentről tisztán kiveheti a hangokat, a puffanásokat, még azt a hátborzongató koppanást is, ami határozottan különbözik attól a reccsenéstől, amit a zseblámpa műanyag felületének törése okozott – ezzel együtt a vér vasas, éles szaga csapja meg az orrát. Csend. A lenti motyogás elhal és Mat motozását sem hallani.
Hozzászólásai ebben a témában

"Bármi lehetek. Egy virág, egy asztal, egy szellem vagy akár csak egy szellőcske. Sose tudhatod éppen hogyan találkozol velem, viszont mindig tudod, ha ott vagyok. Figyelj rám!"
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2015. július 14. 20:50 | Link

Mat Filips
és a furcsa festmény

A drámai búcsúmonológot kissé szemöldökösszevonva hallgatom. Sápadt ábrázatom így is marad, míg a fiú el nem tűnik szemem elől. Ekkor körbetekintek a folyosón, ám nem sok időm marad nézelődni, hiszen hamar megtörténik a baj. Fejem rögvest az apró bejárat irányába kapom, és ahogy tisztán hallom, miként kezd a srác lefelé bucskázni, kelletlenül sóhajtok egyet és azonnal behúzódom a falajtón a titkos térbe. Nem túl egyszerű ez a művelet az én nyurga alkatommal, ám gyorsaságom bőven egyenlíti az így elvesztegetett időt.
Ahogy Mat bevágja fejét, és gördülése végül megreked a lejárat közepén, rögvest megállok az első fokon. Vér. Nyomban orromba férkőzik kiserkent vérének illata. Remek. Már megint. Állandóan vérző kölykökbe ütközöm. Veszek pár mély levegőt, lehiggasztva magam, és lesétálok az eszméletét vesztett diákhoz. Leguggolok mellé és ellenőrzöm az életjeleit. Vékony, rejtélyes hangok ide vagy oda, azt hiszem, hamar véget ér a kalandunk így. Mehetünk mindjárt a gyengélkedőre.
Hozzászólásai ebben a témában

Mesélő
Mesélő



offline
RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
Írta: 2015. július 17. 11:08 | Link

Adam és Mat

Alighanem nem a legegészségesebb a vámpír ösztönei számára a vér erős illata. Bár Adam meg tud birkózni a kísértéssel, ez nem azért történik, mert ne lenne rá hatással, csupán több önuralmat kell magára erőltetnie. Lehet bármilyen művelt és kulturált a felszín, minden ragadozót felpiszkál a kiszolgáltatott, vérző préda látványa.
Matnek azonban ezúttal valóban szerencséje van, hogy társasága nem kívánja kihasználni, hogy a kastély egy rejtett sarkában vannak. A motozásukra maga a hang gazdája is felfigyelhetett, mert egy levegős "Jaj!"-nak hangzó sipítást követően pukkanás hallatszik - majd csend. Adam könnyen megállapíthatja, hogy a fiú, bár eszméletlen, egyértelműen él. A férfi mozgatni csak óvatosan mozgathatja, ki tudja, hogy hány csontja tört el (ez röntgenszemek és varázslat nélkül aligha állapítható meg), ráadásul a fejének oldalsó része is erősen vérzik. Bizony-bizony, aki kapkod a magas lépcsősorok tetején, szebben nem igen végezheti. Adam előtt a döntés, hogy ő maga fogja Matet és viszi fel, vagy inkább úgy dönt, mihamarább értesíteni szeretné a kastély gyógyítóit.
Utoljára módosította:Mesélő, 2015. július 17. 11:08
Hozzászólásai ebben a témában

"Bármi lehetek. Egy virág, egy asztal, egy szellem vagy akár csak egy szellőcske. Sose tudhatod éppen hogyan találkozol velem, viszont mindig tudod, ha ott vagyok. Figyelj rám!"

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Déli szárnyÁtrium