31. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek:

Kérünk mindenkit, hogy ellenőrizzétek a drive-ban beadott multikarakterek esetén a hozzáférési beállításokat! Akiét nem tudjuk megnyitni vagy elolvasni, azét automatikusan elutasítjuk!
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Déli szárnyÁtrium

Oldalak: « 1 2 ... 8 ... 16 17 [18] 19 20 21 22 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Machay Ábel Alexander
INAKTÍV


elite
offline
RPG hsz: 69
Összes hsz: 184
Írta: 2019. szeptember 5. 15:20 | Link


yet another fancy schoolwear

Alapvetően nem lep meg az első reakciója - igazából teljesen jogosan fut át a kis duzzadt arcocskáján a félelem.
Kevesen tudják, de a férfi vélaivadékok, ugyan maga a mágia ugyanúgy hat, mint női társainknál, az általános vonzáson kívül a legtöbb esetben némi távolságtartásra késztető ingert is kelt az emberben, meglehetősen kétes, kettős élű egyveleget keltve. Esetemben ez nyilván elenyésző mértékű, de még így is létező tényező - az meg sem fordul a fejemben, hogy azért nézne így rám, mert Vajda előzőleg megterrorizálta a lelkét, hiszen ismerem magam, és nem köt le hosszútávon a kispöcsű erőfitogtatás.
Szemöldököm ívesen megemelkedik a csatakiáltásnak is beillő örömmámor hallatán. Nem fogom megkérdezni, hogy egészen pontosan hány éves is, elvégre látszik rajta, hogy nem haladja túl korban az évfolyamát, ugyanakkor engem személy szerint, hasonló szójárásért még mindig olyan lendülettel vágna pofán, mintha legalább valamelyik főbenjáró bűnt követtem volna el.
Amíg hátat fordul, pillantásom végigsiklik alakján, azzal a fajta vizsgálódással, ami határozottan elárulja, hogy keresek valamit. A tenyeremben tartott kockákat szórakozottan mozgatom jobbra-balra, amíg próbálok rájönni, mi tetszene Lilinek ebben a fiúban azon túl, hogy határozottan kiskorú. Ezen a ponton kezd határozottan perverz formát ölteni a történet. A végén még Vajdát kezdem el félteni.
- Hat meg négy - szemeim visszarebbennek arcára, ahogy meghallom a hangját, anélkül válaszolok, hogy a kockákra néznék, hát kénytelen lesz megbízni bennem. Tekintve, hogy fogalmam sincs mi ez itt éppen, nem lenne sok értelme hazudnom. Összevonom szemöldökeim, élesen szívom be a levegőt, mint aki épp mondani készül valamit. Pár másodpercig bennakad a gesztus, kezem megáll a mozgásban, végül hosszan fújom ki orromon a levegőt. Nem hiszem, hogy lenne olyan formátuma a következő kérdésnek, amitől ne ijedne meg (pedig nekem aztán tényleg nem célom). - Figyelj csak - ellökve magam a párkánytól érek át pár lépéssel a padhoz, a táskájával ellenkező oldalon helyet foglalok, majd előre dőlve, kezeim megtámasztva térdeimen fonom össze ujjaim, s állam megemelve kicsit nézek rá.
- Te ugye... jóban vagy Révay Lilivel, igaz?
Hát persze, hogy igaz, másképp aligha ülnék itt.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Csepreghy Péter
KARANTÉN


a Pösze Petya
offline
RPG hsz: 231
Összes hsz: 642
Írta: 2019. szeptember 16. 07:40 | Link

XI.

Alsó ajkamat harapdálva, izgatottságomat mit sem titkolva várom, hogy a srác elárulja nekem, milyen számok hevernek a lába előtt. Ez egy igen fontos része a játéknak, és mivel nincsen jobb dolgom ma – általában sincsen –, mint játszani, ezért valóban hihetetlenül feszengek. Gyerek vagyok a legtipikusabb fajtából, ezért a türelmem is kezd fogyni. Ugyan nem sok idő telik el a kérdésem és a válasz között, nekem mégis örökké valóságnak tűnik. „Hat meg négy” Mondja ki végül a másik, amire én ide-oda rángatom kócos kis fejemet. Not bad, not bad. Ez is valami, mert azért a tíz egy baromi jó kis szám. Legalábbis amikor a szerencséddel játszol a könyvben. A könyv. Szemeim kidüllednek az izgalomtól, majd megfordulok, hogy a padon pihenő kötetbe bújjak. Libabőrös lesz mindkét karom, sőt még combomon is érzem, ahogyan vigyázban állnak a szőrszálak. Azt is érzem, szinte kiszagolom, hogy a srác már kíváncsi, hogy mi lesz. Nem is olyan rossz arc ez a School Boy.
- Így nem lesz combo pont – mondom vállamat vonva. – De – itt egy pillanatra felnézek a másikra. Kék szemeim boldogan csillagnak, amikkel visszabújok a könyvbe, a hetvenkilencedik oldalra lapozok. Megcsócsált körmös jobb mutatóujjammal, a sorokat simogatom végig, amiket hangosan olvasni is kezdek. – Amennyiben két egyforma számot dobtál… blablabla. Nem releváns – legyintek bal kezemmel. – Amennyiben két különböző számot dobtál, és a két szám összege nagyobb, mint nyolc, adj a szerencsepontjaidhoz kettőt. Ha a pontjaid így összesen meghaladják a tizennégyet, akkor eljutottál a kardhoz, és már a kezedbe is vetted. Vezesd fel az adatlapodra, új fegyvert találtál – szemeim már úgy csillognak, hogy messziről azt hiheti a másik sírok. Szélesen mosolygok, habár a szörny még mindig előttem áll, a fegyver megszerzése egy időre megnyugtatott. „Figyelj csak” Hallom ismét a fiú hangját, amire felemelem a fejem, és arcomat érdeklődően és kissé értetlenül fordítom felé, habár igenis értem a szavait.
- Iiigeeen?! – nyújtom el válaszom a végén kissé kérdőre emelve a hanglejtésemet. Aztán ismét elkap az a rossz érzés, mert amikor Liliről kérdez egy fiú, akkor általában kapok. Vagy fizikálisan vagy a lelkemet darabolva.
- De tudnod kell, hogy semmi nincsen köztünk – mondom a legférfiasabb énemet előszedve, ami talán kacagásra késztetheti a másikat, hiszen nézzünk csak rám. Ez eléggé viccesen hangzik pösze kis számból.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


„Petya és én barátok vagyunk,
Csak egy kicsit furcsa a kapcsolatunk”


Juhász Laura
Prefektus Navine, Elemi mágus, Bogolyfalvi lakos, Másodikos mestertanonc


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 868
Összes hsz: 3081
Írta: 2019. szeptember 28. 21:10 | Link

Thomas


 
hétköznap délután tanév második hetében |o


Végre egész összeszedettnek érzem magam, az elmúlt napok mintha egy véget nem érő vidámparki szabadesést utánzó játékon teltek volna. Ami folyton meg-megáll, és amikor már azt hiszed, hogy végre földet érsz kiderül, hogy még bőven van hova zuhannod lefelé. Mindezt persze anélkül, hogy be lennél kötve, vagy lenne rajtad egy nyamvadt ejtőernyő. Ó, bár a mágusoknak más módszerük is van az ilyenekre, nem? Na mindegy. A lényeg a lényeg, hogy hosszú kihagyás után volt végre volt alkalmam egy jó kis beszélgetésre a dokival. Szóval most egész jól helyrekerültek a dolgok, és látom a fényt az alagút végén. Ennek pedig nagyon örülök.
Azt mondjuk nem igazán tudom, hogy mégis mit keresek itt ezen a folyosón, az óráimnak már vége mára – bárki is állította össze az idei órarendem elég fura munkát végzett, egyik nap reggeltől estig órán vagyok;  másik nap meg szinte alig van valami -, dolgoznom se kell ma menni, szóval csinálhatnék, amit csak akarnék. Ehelyett össze-vissza lófrálok a kastélyban, mosolyogva, dúdolva. Mondanám, hogy ezt akarom csinálni, de nem igazán. Eszembe jut viszont, hogy mit kellene csinálnom: baglyot kéne küldenem a biológiai anyámnak. Legyen hát!
Sietősebbé válnak a lépteim, ahogy végre megvan a célom és már nem állok meg a különféle festményeket nézegetve. Táskám a vállamon átvetve ütögeti az uniformisos derekamat, de nem foglalkozom vele. Mosolyogva folyatom az utamat a folyosón, eldöntve, hogy amint elküldtem a levelet kimegyek a szabadba, hogy kiélvezzem az őszi napsütést.
Utoljára módosította:Juhász Laura, 2019. szeptember 28. 21:10 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Thomas Middleton
Prefektus Navine, Edictum szerkesztő, Másodikos mestertanonc


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 764
Összes hsz: 3837
Írta: 2019. szeptember 28. 21:51 | Link

LAU
hétköznap kora délután egy beugróban | az új tanév elején | x

Pompás nap lesz ez a mai! Tökre régen voltam már Rileynál, úgyhogy megfenyegettem, hogy beugrom hozzá. Gondolhatjátok, mennyire megijedt. Aztán, ahogy az imént bandukoltam itt a folyosón, tervezgetve, vajon beállítsak-e már most hozzá az otthonába, egyáltalán ott lelem-e már, vagy előbb még lófráljak el valamerre, mikoris megláttam nyakigláb valóját az irodája előtt. Vigyorogva a nyomába eredtem, megszólítottam. Jókedvűen üdvözöltük egymást, aztán bejelentettem, hogy igazából nekem vége a napnak, úgyhogy hozzá indultam épp. Kiderült, neki sincs már más mára, eldöntöttük tehát, hogy együtt indulunk haza hozzá. Mielőtt viszont ezt megtehettük volna, megtorpantam, zsebeimet tapogatva. Nem találtam a kulcsom. Az a helyzet, folyton ezt csinálom. Mindig azt hiszem, hogy elvesztettem a dolgaimat, ám állandóan előkerülnek valahonnan. Abban a reményben, hogy ez most is így lesz, kértem a dokit, várjon egy pillanatot. Ekkor húzódtam be ebbe a beugróba, ahol most is vagyunk. Itt van egy asztal, amire rárakhatom a hátizsákom és kutathatok benne, ő meg addig a hátsóját teszi le rá, várva engem és a kutakodásomat.
Hála Istennek, meglelem a kulcsomat. Megkönnyebbült sóhajjal veszem elő az egyik oldalzseb mélyéről. Viszont más is a kezem ügyébe akad, ahogy belenyúlok: a cukorka karkötő, amit még Candylandben készítettem a férfinak. Az se ma volt. Én pedig mit össze kerestem, hova raktam az ajándékát. Viszont most megvan. Pont jókor! Átadom hát neki, elmesélve, hogy én készítettem. Csupaszín kis édes körök vannak felfűzve a szintén ehető madzagra. Felpróbálja, megköszöni, aztán visszarakja a zacskójába, nehogy hirtelen megegye. Odahajol és megölel engem. Jó, hogy ül az asztalon, így egy magasságban vagyunk. Kellemes szusszanással magamhoz szorítom, hátát simogatom mososolyogva. Hosszú kezét tarkómra csúsztatja lágyan, beleborzol hajamba. Csöndeset nevetek és megcsókolom borostás arcát.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Juhász Laura
Prefektus Navine, Elemi mágus, Bogolyfalvi lakos, Másodikos mestertanonc


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 868
Összes hsz: 3081
Írta: 2019. szeptember 28. 22:23 | Link

Thomas


 
hétköznap délután tanév második hetében |o


Hamarosan újrakezdem a dúdolgatást is, először csak halkan hümmögve, majd picit hangosabban, ahogy egyre jobban beleélem magam a ritmusába. Fejemmel bólogatva, ruganyos léptekkel haladok tovább a folyosón. Határozottan felvillanyoz a gondolat, hogy nemsokára odakinn leszek a szabadban. Mondtam már, hogy az ősz a kedvenc évszakom? Még nem elégszer, igaz?
A folyosó amúgy teljesen kihalt, talán pont azért is merek fennhangon dalolgatni. Na nem mintha a festmények bunyójától bárki is hallhatná a hangom. Maximum akkor, amikor éppen elmegyek mellettük. Maximum. De hát sehol senki, bár ott mintha távolabb mocorogna két ember. Egy kis eldugott zugban, hát jó. Majd gyorsan elsietek mellettük, nehogy megzavarjam őket. Ehhez az elhatározáshoz igazodva kicsit gyorsítok, és hamarosan már ki is tudom venni a nekem háttal lévő srác körvonalait. Még pár lépés és már azt is látom, hogy a velem szemben ücsörgő illető egy férfi. Ó, oké. Ez … fura. Nagyon fura. De hát ugye, semmi közöm sincs hozzá, bármennyire is közel legyenek egymáshoz. Mereven magam elé nézve közelítem meg őket egyre jobban, de nem tudom elkerülni, hogy még több részlet jusson el a tudatomig. A fiú alakja, a kusza haja. Gyorsan megrázom a fejemet, mintha ezzel meg tudnám győzni magam arról, hogy képzelődök. Aztán az események váratlan fordulatot vesznek. Összeölelkeznek a vadidegennel, aki, hogy mi? Mi a fene folyik itt?
Megtorpanok egy pillanatra, a barátom mögött, és teljesen elsápadva figyelem, ahogy a férfi arcához hajol, teljesen láthatóvá téve ezzel a profilját. Ennyit a képzelődésről, ilyen nevetése, ilyen arca csak és kizárólag egy embernek van. Még ha valaki le is koppintaná a testalkatát, meg a haját, de ezeket nem tudná. Pislogok párat, majd felnyögök, hangosabban, mint szeretném, és ettől a hangtól megriadva végre kizökkenek a mozdulatlanság láthatatlan béklyóiból, és szinte futva indulok meg a folyosó vége felé. Csak akkor lassítok, amikor már eléggé messze vagyok tőlük. Ám még ez sem ment meg a gondolataimtól. Kifulladva megtámaszkodom a fal felé fordulva teljesen. Ki ez az ember? És miért, miért viselkedik úgy a barátommal, ahogy … nos, ahogy én szoktam? És ő? Ő miért? Én ezt nem értem. Mi van itt? Az nem lehet, hogy … hogy … nem. Kizárt. Vagy … mégse?


ooo

Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Thomas Middleton
Prefektus Navine, Edictum szerkesztő, Másodikos mestertanonc


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 764
Összes hsz: 3837
Írta: 2019. szeptember 28. 22:48 | Link

LAU
másnap délelőtt a folyosón | az új tanév elején | x

A Rileynál lógás már megint fantasztikus volt. Még annál is fantasztikusabb! Teázgatás, nassolás, Freuddal szerelmeskedés és ráadásul hihetetlen klasszul elbeszélgettünk mindenféléről. El sem tudom mondani, mennyire jól esett. Ezekben a napokban, amikor sajnos még mindig oda kell járuljak olykor egy-egy tanerőhöz a megverésem kapcsán, igazán üdítő volt egy ilyen délután. Meglehetősen vidáman baktatok hát, megint ezen a folyosón áthaladva. Mellettem elesik valak a saját orrában. Ez itt a fejetlenségek birodalmában megszokott. Ettől függetlenül persze odalépek hozzá, segíteni. Megyek aztán tovább, csakhamar összerezzenve egy hirtelen felrikkantó festménytől. Utána nevetve kapok a mellkasomhoz. Őrület, mi van itt folyton. Éppen csak leengedem a kezem, amikor valamivel előrébb meglátom barátnőmet. Sugárzón mosolyodom el, figyelve, amint épp elköszön valakitől.
- Lau! - szólok oda neki, magasan intve, aztán lépdelek is felé lendületesen.
- Szia - állok elé, igazítva egyet táskámon.
- Most van neked is lyukasórád? - kérdezek rá, összeszűkített szemmel, hiszen nekem az van és úgy rémlik, azt beszéltük, neki is. Irtó jó volna, akkor ilyenkor mindig találkozhatnánk ebben a tanévben. Persze, próbálok nem ennyire előre szaladni, hátha nem is így van, vagy ha igen, betervezett ő már más programokat ekkorra. Viszont mivel immáron dolgozó lány és így a héten több délutánja is teljesen foglalt, valószínűleg érdemesebb lesz ilyen alkalmakat is találnunk az összefutásra.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Juhász Laura
Prefektus Navine, Elemi mágus, Bogolyfalvi lakos, Másodikos mestertanonc


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 868
Összes hsz: 3081
Írta: 2019. szeptember 28. 23:20 | Link

Thomas


 
másnap délelőtt |o


Nem tudom tegnap hogy jutottam vissza a hálókörletbe, se azt, hogy mikor. Mintha valamiféle álomba csöppentem volna, egy rémálomba ráadásul, amiből bármennyire is szerettem volna, nem tudtam felébredni. Este meg, bármennyire is szerettem volna képtelen voltam elaludni. Ezerrel pörgött az agyam, próbálta feldolgozni a látottakat, a történteket. Eleinte elkönyveltem magamban, hogy csupán nagyon jóban van a barátom azzal a rejtélyes idegennel és ennyi. Aztán, aztán elkezdtek elkalandozni a gondolataim, visszaidézve beszélgetéseinket. Egészen pontosan egy beszélgetésünket. És ekkor, ami felmerült bennem, már nem hagyott nyugodni. Szóval ugrott az alvás.
Ma pont, hogy hosszú napom van, és magam sem értem, hogy nem aludtam még el egyik órán sem. Mindenesetre nagyon örülök ennek a lyukasórának. Gyorsan el is köszönök a padtársamtól, alig várva, hogy bevetődhessek az ágyamba és egy keveset szunyókáljak a következő óráig. De az is lehet, hogy csak a társalgóig, vagy valami hasonló helyig jutok el. Mindegy, csak le tudjak feküdni egy kicsit.
Ám mielőtt elindulhatnék egy hang hasít keresztül a folyosó hangzavarán. Egy hang, amit bármikor megismernék. Egy hang, ami most összezavar, amivel most nem tudok mit kezdeni.
- Szia – köszönök vissza egy halvány mosolyra húzva a számat. Testsúlyomat áthelyezem a másik lábamra, és úgy nézem őt, nagy szomorkás szemekkel. – Igen, az van.
Bólintok egyet, megerősítve ezzel a felettébb szűkszavú mondatomat. Figyelem a szeretett vonásokat, mialatt várom, hogy mondjon valamit, hogy miért kérdezi. Vagy, hogy elmagyarázza mégis mi volt az tegnap. De hát nem is tudja, hogy tanúja voltam annak, ugye? Várhatnék itt ítéletnapig. Végül sóhajtok egy nagyot.
- Mi újság? Milyen volt a tegnapi napod?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Thomas Middleton
Prefektus Navine, Edictum szerkesztő, Másodikos mestertanonc


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 764
Összes hsz: 3837
Írta: 2019. szeptember 28. 23:40 | Link

LAU
délelőtt a folyosó közepén | az új tanév elején | x

Közelebb érve még egyből ugyan nem, ám válasza után, ahogy már végre túlvagyok az első örömön, hogy megláttam, van érkezésem észrevenni, hogy... nem is tudom. Nincs jó bőrben? Picit végigpillantok rajta.
- És... van kedved mondjuk sétálni? Vagy csak leülni kicsit beszélgetni? -  nézek körbe, ezt az utóbbit hol lehetne megejteni. Valamivel arrébb tudom, hogy van egy ilyen társalgórész féle, már a folyosó végén, amire azt mondják, oda nem mindig jut el a fejetlenség átka. Bárpedig valamiért az a sanda gyanúm, inkább csak láblógatna most a lány, mintsem caplatna.
- Ó, csodás! - kerekedik el a szemem, mint mindig, amikor lázba jövök.
- Átmentem Rileyhoz. Heverésztünk, zenét hallgattunk, cicáztunk... elvoltunk - bólogatok derűsen, aztán elém kúszik, mikről társalogtunk, amitől gyorsan be kell nedvesítenem kiszáradó számat és picit fixíroznom kell a márványlapokat. - Igen, ez... ez volt tegnap - bólogatok, ismét barátnőm szemébe nézve, félszegen zárva kissé a történetet. S míg enyhe zavartságom, izgatott vibrálásom a jámborszarvassal eltöltött idő és a felmerült témák okozzák, másnak is hathat. Viszont mivel nekem sejtésem sincs semmiről, fel sem merül ez bennem.
- És veled? - kérdezek vissza, remélve, hogy ezzel választ kapok arra is, miért tűnik olyan kimerültnek. Igen, azt hiszem, annak tűnik. Kimerültnek. Talán csak amiatt, mert elkezdődött a suli, ő meg még melózik is mellette? Rá kell még állnia?
- Figyelj, ha ilyenkor mindkettőnknek lyukasórája van mindig, talán... ez lehetne valami állandó találka alkalom - csúsztatom zsebembe kezeimet és mosolyogva vállat vonok. - Mit szólsz?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Juhász Laura
Prefektus Navine, Elemi mágus, Bogolyfalvi lakos, Másodikos mestertanonc


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 868
Összes hsz: 3081
Írta: 2019. szeptember 29. 19:00 | Link

Thomas


 
hétköznap délelőtt tanév második hetében |o


Teljesen helytálló a megállapítás, nem vagyok jó bőrben. A zavarodottságom még semmi lenne, nem is látszódna úgy igazán rajtam, de az alvás hiány? Hát azt kevésbé viselem jól. Eggyel több ok arra, hogy miért is nem bulizok. Mondjuk valószínűleg kicsit másképp, jobban tűrné a szervezetem, mint az egész éjszakányi álmatlan forgolódást, kínzó gondolatok közepette. Mire megvirradt már pár dolgot biztosan állíthattam, ennyi jót tudok elkönyvelni.
- A leülés jól hangzik – bólogatok, elmosolyodva a gondolatra, hogy a fekvés még jobban hangzana, de nyilván olyan hely nincs ezen a folyosón ahol el lehetne heverni. Rábízom magam a fiúra, fogalmam sincs, hogy hol lehet az ötletét kivitelezni. És nem, most nem gondolok arra a helyre, a beugróra. Csak remélni tudom, hogy nem oda szándékozik menni. Bár már kezdek tényleg abba az állapotba kerülni, hogy teljesen mindegy, én itt a folyosó közepén is leülök, csak ne kelljen már állnom. Teszek egy tétova lépést előre, jelezve, hogy mehetünk ám, mutassa azt a pihihelyet.
Vidáman adja elő a tegnapi napját, igazából nem is számítottam másra. Nyilvánvalóan jól érezte magát. A nevet meghallva viszont felszalad a szemöldököm. Riley? Vajon az a fazon az Riley volt? Még sose láttam a dokit a másik alakjában, így sajnos elképzelésem sincs hogy is néz ki. De, változtat egyáltalán bármin is az, ha Rileyval láttam? Nem, nem igazán, a gyanú, a sejtés az ugyanaz marad. A suta befejezése a sztorinak ismét felkelti a figyelmemet, kérdő tekintettel nézek rá vissza. Miért van zavarban? Mármint, jó, azért lehet. De … áh, válaszokat szeretnék. Nem találgatni, nem tippelgetni, nem töprengeni, tudni szeretném mi a helyzet. A többi majd jön utána szépen sorban.
- Ühüm, értem. Ott is aludtál nála? – érdeklődök kedvesen, hiszen végülis miért ne tehette volna meg? Nem mintha ez jelentene bármit is, csak kíváncsi vagyok. És bizonytalan, nagyon bizonytalan. Fejemben már meg is kezdem a végigpörgetését a különféle variációknak, ahogy majd felhozom a konkrét kérdésem, amikor kizökkent.
- Velem? Hát, nem volt túl jó éjszakám. Nem tudtam aludni – felelek lassan, egyelőre nem részletezve ennek okát. Ez a kimerültségem oka, nem a suli, és nem a munka. Bármennyire is fárasztó ez a kettő együtt, azért ennyire nem készítenek ki. Ennél több újsággal meg nem igazán szolgálhatok magammal kapcsolatban. Mind a hangsúlyom, mind a testbeszédem arról árulkodik, hogy ne feszegesse a témát, ne kérdezzen rá. Úgy is meg fogja tudni az okát, ahogy összeszedem magam annyira, hogy felhozzam a témát.
- Ahha, jó, persze – bólintok ismét, és bár nem látszik rajtam, de örülök a javaslatnak. De tényleg, nagyon örülök neki. Rásandítok a lezser pózt felvevő barátomra, a mosolyára, amit úgy szeretek, és anélkül, hogy bármit is újra átgondolnék szólásra nyitom a számat. – Tudod, tegnap is errefelé sétáltam délután. És láttam két emberkét nagyon örülni egymásnak. Mintha te lettél volna valakivel, de lehet, hogy képzelődtem csak.
Nincs itt semmi feltételes mód, semmi képzelődés, semmi talán. Biztos. De nem rontok ajtóstul a házba.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Thomas Middleton
Prefektus Navine, Edictum szerkesztő, Másodikos mestertanonc


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 764
Összes hsz: 3837
Írta: 2019. szeptember 29. 20:03 | Link

LAU
délelőtt a folyosó végén | az új tanév kezdetén | x

Már lépek is ki a kis társalgórész féleség felé.
- Nem - rázom a fejem, egyszerűen felelve az ottalvós kérdésre. Talán egy picit összevonom a szemöldököm, mert közben elgondolkozom, aludtam-e valaha Rileyval. Úgy értem, azt tudom, hogy ott nála nem aludtam. Mármint éjszakázni nem éjszakáztam nála, nappal bedobtam már egy-kétszer a szunyát a kanapéján, az igaz. Ő sem aludt nálunk. Nem, nem volt még ilyen.
- Ó - pillantok barátnőmre magam mellett, ahogy haladunk a folyosó vége felé, ezzel a kis hanggal fejezve ki együttérzésemet a kialvatlanság miatt. Sajnálom a dolgot. Akkor jól látom rajta, hogy fáradt. Valószínűleg emiatt nem olyan túlzottan lelkes az ötletemet illetően. Egyetért meg minden, viszont máskor sokkal kicsattanóbb szokott lenni. Mindegy betudom tényleg a kimerültségnek és csak bólogatva mosolygok rá, zsebrevágott kézzel. Akkor ezt megbeszéltük.
Miközben hallgatom, amit ecsetelget, megérkezünk a kis kanapés, puffos pihenőrészre. Klassz, mert tök üres. Jól elfoglalhatjuk. Le is dobom a táskám a kanapéra és lehuppanok rá, megemelve aztán a szemöldököm.
- Én? - kérdezek vissza és elmerengek, mire gondolhat.
- Hm. Nem tudom - rázom meg végül a fejem mosolyogva, ugyanis tökre nem emlékszem arra, hogy ezen a folyosón voltunk Rileyval és bennem különben sem úgy maradt meg a találkozás, hogy "nagyon örültünk egymásnak". Csak a szokásos formánkat hoztuk, ráadásul egy elszigetelt részen, amivel kapcsolatban bennem fel sem merült, hogy ott bárki látott minket. Pedig miért ne tette volna? Ahogy azt tudjuk, ez meg is történt.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Juhász Laura
Prefektus Navine, Elemi mágus, Bogolyfalvi lakos, Másodikos mestertanonc


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 868
Összes hsz: 3081
Írta: 2019. szeptember 29. 20:30 | Link

Thomas


 
hétköznap délelőtt tanév második hetében |o


Nem igazán tudom, hogy mit is kellene reagálnom, vagy éreznem ezzel kapcsolatban. Nem aludt nála. Pedig teljesen el tudnám képzelni, hogy tényleg tök jól elvannak, későre jár az idő és egyszerűen csak ott marad. Úgyis jóba vannak, nem? Na mindegy is.
Megkönnyebbülten fújom ki a levegőt, amikor a kényelmes pihenőhelyre érünk. Nem csupán azért, mert végre leülhetek. Hanem mert ez a hely nem az a hely. Furcsa módon ettől nagyon megkönnyebbülök. Nem is sokat teketóriázok, helyet foglalok én is a kanapén, Thomas felé fordulva. Egyik lábamat felhúzom az ülőalkalmatosságra, karom a háttámlán pihen, majd lejjebb csúszom egy picit, hogy a fejemet is megtámasszam ott. Ó, ez remek. Félig ülni félig feküdni a kanapén, fantasztikusan pihentető érzés.
- Nem tudod – ismételem el a szavait meghökkenve. Ezzel alaposan összezavar. Hiszen akkor vagy nem ő volt – kizárt, ő volt, ennyire őrült nem vagyok -, vagy nem emlékszik arra, hogy hol és mit csinált. És főleg, hogy kivel. Az az eshetőség fel sem merül bennem, hogy ne mondana igazat. Thomas sose hazudik, szóval ez ki is van zárva. Elgondolkodva figyelem őt, egyre bizonytalanabbul. Nem támadhatom le azzal, hogy kivel volt és mit csinált, nem kérhetem számon. Nem is akarom ezt tenni, hiszen jézusom, ő egy szabad ember, azt csinál, amit akar. Nem szabok én meg neki semmit sem. És féltékenykedő zakkant lány sem vagyok. Simán zakkant az igen, de nem olyan.
Oké. Akkor biztos nem téged láttalak egy eldugott kis zugban ölelkezni egy pasival – vonom meg a vállamat, mintha semmiség lenne az egész. Biztos mindenkinek az lenne, tényleg, csak nekem nem. – Nem a te tarkódon voltak kezek, nem a te hajadba túrtak bele és nem te …. oké. Ez … igazán megnyugtató. Leszámítva a tényt, hogy már képzelődöm is.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Thomas Middleton
Prefektus Navine, Edictum szerkesztő, Másodikos mestertanonc


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 764
Összes hsz: 3837
Írta: 2019. szeptember 29. 20:47 | Link

LAU
délelőtt a kis pihenőrészen | az új tanév kezdetén | x

Mosolyogva nézek végig rajta, ahogy elkényelmesedik. Remélem, kipiheni most itt magát egy kicsit. Ráfér. Örülök, hogy eszembe jutott ez és nem citáltam sétálni. Hátradőlök én is, eléggé lecsúszva ülvén, könnyed terpeszben, egyik kezem a karfán, a másik combomon hever. Egyre jobban összevonom szemöldököm, ahogy részletezi, mit látott. Hú, ez nagyon ismerős. Félreeső rész, ölelkezés, hajba túrás... hát persze!
- De, engem láttál! - jelentem is be neki lendületes derűvel, ahogy végre képbe kerülök. Még el is emelkedem a háttámlától és jobban Lau felé fordulok.
- Igen, már emlékszem, Rileyval összefutottunk a folyosón, ami tök jól jött, mert úgyis hozzá akartam menni - taglalom neki akkor már, miként zajlott pontosan. Rám jellemző módon pedig nem veszem észre a lány ezzel kapcsolatos zaklatottságát. Viszont érzek valami kellemetlenséget azért. Csak nem tudnám meghatározni. Az azonban megint morfondírozásra késztet, miért pasinak hívja őt. Hiszen ismeri, ő a pszichológusa. Vagy... á... értem már...
- Jaaa, te nem szoktad őt ebben az alakjában látni, igaz? - osztom is meg vele rögtön a gondolatomat. Így már minden világos. De akkor miért érzem úgy, hogy mégsem az? Várjunk csak... hogy értette, hogy megnyugtató? Mi megnyugtató? Kezd zavar költözni belém, ami minden bizonnyal ki is ül az ábrázatomra. Nyelek egyet és inkább elpillantok a nyüzsgő folyosó irányába Még lábamat is enyhén neki állok rázni. Haragszik rám valamiért?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Juhász Laura
Prefektus Navine, Elemi mágus, Bogolyfalvi lakos, Másodikos mestertanonc


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 868
Összes hsz: 3081
Írta: 2019. szeptember 29. 21:16 | Link

Thomas


 
hétköznap délelőtt tanév második hetében |o


Most tuti mindjárt közli, hogy én tényleg nem vagyok normális. A fejemben ezzel a mondattal kezdődő események láncolatát inkább nem is állok neki részletezni. Nem túl kellemes az elképzelés. Oké, miért képzelgek már megint összevissza?
A hirtelen felvidulása rángat vissza a valóság talajára, és tényleg annyira váratlanul ér a reakciója, hogy fel sem fogom, hogy mit mond. De hamarosan már meséli is tovább, én pedig megnyugodva sóhajtok egyet. Na, mondtam én, hogy őt láttam. Így már minden világos, minden rendben. Vagyis, várjunk, dehogyis.
- Nem, még sose láttam férfiként. Beszéltünk róla még az elején, hogy csak akkor változik át, ha én kérem. Vagy ha szükséges lesz. Eddig még nem tartottuk annak – magyarázom el neki hogy is történhetett az, hogy nem ismertem fel Rileyt. Még el is mosolyodom, hiszen elég hamar összerakta magában ezt a tényt, meg mert így akkor most mindketten tényleg ugyanarról beszélünk. Szóval Riley volt az. Tényleg megnyugtató, mert tudom, hogy mennyire jóban vannak. És közben mégsem az.
Követem Thomas tekintetét, miközben észreveszem a zavarodottság jeleit rajta. Érzi, hogy valami van, hogy valami nem stimmel. De hogy haragudnék-e rá? Jézusom dehogy is!
- Thomas? – hangzik fel a már jól ismert felvezetés. Az időhúzás, a felkészülés, a hangsúly, amitől azonnal görcsbe ugrik mindkettőnk gyomra. Pulzusom is megemelkedik, kénytelen is vagyok több mély lélegzetet venni, mialatt bátorságot gyűjtök. Ez nem lesz fáklyás menet…
- Tudom, hogy érzel velem kapcsolatban, de … esetleg … vonzódsz Rileyhoz? Vagy van olyan fiú, esetleg férfi aki tetszik neked? – halkítom le a hangomat automatikusan, hogy még jobban belevesszen a folyosó zajába a beszélgetésünknek ezen fordulata. Mi halljuk egymást, hiszen azért elég közel vagyunk; de más csak akkor hallgathatna ki, ha közvetlenül itt állna mellettünk. Azt meg azért észrevesszük. Hangsúlyom semmi jelét nem adja elítélésnek, neheztelésnek, hiszen csupán óvatosan puhatolózom. Azt sem kérdőjelezem meg, hogy én vajon tényleg tetszenék-e neki. Tudom, hogy így van. De az simán benne lehet a pakliban, hogy nem csak a lányok tetszenek neki, hanem a fiúk is. Végül is … fiúotthon, meg minden. Kérlelő tekintettel nézek rá, talán, hogy ne akadjon ki a feltevés miatt, vagy hogy válaszoljon, vagy nem is tudom. Az biztos, hogy szinte lélegzetvisszafojtva várom mit reagál.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Thomas Middleton
Prefektus Navine, Edictum szerkesztő, Másodikos mestertanonc


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 764
Összes hsz: 3837
Írta: 2019. szeptember 29. 21:55 | Link

LAU
délelőtt a kis pihenőrészen | az új tanév kezdetén | x

Ajaj. Ez nem az a vidám, engem meglátva elmosolyodós thomas, nem is a meghatott thomas, sem pedig a jólesően sóhajtott thomas. Nem. Ez a beszélnünk kell valami komoly dologról thomas. Tudtam. Basszus, tudtam. Viszont elképzelésem sincs, mi lehet a baj, úgyhogy inkább beszívok egy mély levegőt, liftező gyomorral és nagy szemekkel barátnőmre nézek. Igen?
Minden szava mintha kétszer olyan hosszan tartana, mint amilyen igazából. Fogalmam sincs, mi lesz a folytatás azután, hogy tudja, mit érzek iránta. Örülök, hogy tudja. És remélem, hogy jól tudja. Aztán elér ahhoz a részhez, érdeklődéshez, vonzódom-e Rileyhoz. Eddig is hatalmas szemeim még jobban elkerekednek és számat is eltátom. Arcom így is marad a második kérdés nyomán is. Éppen csak pislogok egyet. Szívem a koponyámban lüktet, teljes lesz a káosz. Tudattalanul markolok rá a karfára és kezdem idegesen masszírozni combon, amit újfent rázni kezdek. Az imént a döbbenettől leálltam vele. Magam elé kapom tekintetem a kis asztalkára.
- Nem. N-nem. Nincs. Nem - ismételgetem elhalón, fejemet rázva.
- Miért kérdezi ezt mindenki? - nyögöm kétségbeesetten, ártatlan vonásaimat kínlódó, bizonytalan fintorba húzva és hevesen felpattanok a kanapéről. Nem tudatos, amit csinálok, csak egyszerűen nem tudtam ülni már. Járkálni kezdek, mély levegők sorát véve, konokul magam elé meredve. Közben egyik kezemmel szorongatom, markolgatom a másikat. Az igazság egyébként az, hogy nem kérdezi ezt mindenki. A legtöbben nem kérdezik, hanem mondják, utalgatnak rá. Az nevelőotthonban számtalanszor megkaptam ezeket a jelzőket, itt a Bagolykőben meg többek közt egyszer Zsombival hoztak össze minket, ám ez tényleg csak egyetlen a számtalan eset közül. Egyik sem nagy szám, azonban így összeadódva, főleg ennek a mostani beszélgetésnek a fényében már zavaróak. Akkor még nem is beszéltünk a bácsikámról ugye és hát Riley... jó ég, olyan furán érzem magam.
- Miért kérdezed ezt? - állok meg végre és nézek le a lányra, megviselten, tanácstalanul pislogva rá, várakozón. Mi ez az egész?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Juhász Laura
Prefektus Navine, Elemi mágus, Bogolyfalvi lakos, Másodikos mestertanonc


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 868
Összes hsz: 3081
Írta: 2019. szeptember 29. 22:32 | Link

Thomas


 
hétköznap délelőtt tanév második hetében |o


Megdöbbentem a kérdésemmel. Nem is kicsit. Ez még egyik irányba sem billenti el a mérleg nyelvét azonban, csupán annyit jelez számomra, hogy nem számított erre. De úgy őszintén mégis ki a fene számít ilyen kérdésekre? Ez nem olyan, amiről úgy szívesen elbeszélget az ember egy bögre forró tea meg süti társaságában. És nálunk épp egyik sincs, szóval.
Hiába keresem a tekintetét, ő szinte a semmibe meredve ismételgeti a nemleges válaszait. Megnyugszom, hiszen most már tudom a választ a kérdésemre. Mondanám, hogy most már nyugodtan aludhatnék is, de most meg az ereimben futótűzként terjedő adrenalin miatt nem tudnék. Ciki téma … jobb mint a kávé. Morbid humor, tudom.
Amint felugrik a kérdése után, azonnal felkapom a másik lábamat is, hátammal támasztva a továbbiakban a támlát, talpamat az ülőhely szélének támasztva karjaimmal szorosan átölelem a térdeimet. Igyekszem összehúzni magam minél kisebbre, ahogy halálsápadtan figyelem járkálását, és a fájdalmas arckifejezését. Ó a fenébe, ezt aztán jól megcsináltam, már megint. Szemeimmel követem a mozgását, bár egyre kevésbé látom már őt tisztán, élesen. Egy ingerült mozdulattal törlöm le a könnyréteget, ami elhomályosítja a látásomat, csak hogy szinte azonnal újra megtehessem ugyanezt. Mélyeket lélegzem hát, ami végre segít egy picit. Mire megáll velem szemben már csak furcsán csillog a szemem, de nincs nyoma egy apró könnycseppnek se. Félénken nézek rá, nem tudva, hogy mégis mire számítsak most. Teljesen érthető a kérdés, amit feltesz, mégsem tudok rögtön válaszolni rá.
- Mert … mert … - mély levegő. – Láttalak ugye tegnap Rileyval, és hát, nagyon meghitt volt az a pillanat. Tudom-tudom, hogy jóban vagytok, nagyon jóban – emelem fel a kezeimet védekezőn, mielőtt esetleg közbevágna, majd amikor folytatom a magyarázatot már újfent a térdeimet ölelem át. – És, ugye ott van az, ami az otthonban történt. Ami nem viselt meg úgy annyira. Szóval megfordult a fejemben ez az eshetőség is, mint egy nagy talán.
Elhallgatok és nyelek egy aprót, majd beharapom az alsó ajkamat. Ez úgy egész értelmesen hangzott, vagy nem?  Jézusom, de pocsékul érzem magam, hogy egyáltalán megkérdeztem. Jobban teszem, ha inkább csendben maradok most, hogy feldolgozhassa mindazt, ami elhangzott. Hogy mennyire tiszta neki az, hogy nekem mi az álláspontom ez ügyben, azt nem tudom. Bár jelenleg szerintem az se teljesen tiszta, amit elmondok. Hogy lenne hát akkor az, amit nem?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Thomas Middleton
Prefektus Navine, Edictum szerkesztő, Másodikos mestertanonc


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 764
Összes hsz: 3837
Írta: 2019. szeptember 29. 23:00 | Link

LAU
délelőtt a kis pihenőrészen | az új tanév kezdetén | x

Már miközben felteszem neki a kérdésem, elkezd befurakodni egy válasz zavaros gondolataim közé. Egy egyértelmű válasz, csak még nem akarok tudomást venni róla. Ám ez ugyanaz a felelet, amit végül ő meg is oszt velem. Amiatt hiszi ezt, amit tegnap látott. Amiatt, ahogyan öleltük egymást Rileyval. Szomorúak lesznek vonásaim. Nagyon szomorúak. Hiszen én is az leszek. Az sem segít sokat, hogy meglátom, a lány is odavan. Aztán felhozza az árvaházat. Azt, amit elmeséltem neki az erdei menedékben. Azt, hogy miket csináltak velem és hogy rám milyen hatással voltak ezek. Vagyis inkább nem voltak. Erre egyenesen elhűlök. Gyorsan folytatom a légzést, amit véletlen abbahagytam. Lehunyom a szemem és markolgatom tovább enyhén zsibbadó ujjaimat. Meg kell nyugodnom. Meg kell nyugodnom. Egy mélyebb belégzés után hosszan fújom ki a levegőt, visszasétálok Lauhoz és leülök mellé, előre dőlve, combjaimra könyökölve, egymásba simítva kezeimet.
- Semmi baj - suttogom, és ez először úgy hathat, mintha magamat nyugtatnám.
- Semmi baj - ismétlem meg aztán hangosabban, immáron a szemébe nézve, hiszen igazából őt akarom nyugtatni. Szavaim pedig őszinték bár, tekintetem ellent mond annak, amit állítok. Dehát van ez így, hogy több dolog igaz egyszerre. Nyelek egyet és búsan pillantok végig rajta.
- Ezért nem aludtál? - kérdezem meg csöndesen. Újrajátszottam magamban most mindent, ami az iménti találkozásunk óta történt és így már egészen más színben látom a tekintetét, a fáradtságát, az egészet.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Juhász Laura
Prefektus Navine, Elemi mágus, Bogolyfalvi lakos, Másodikos mestertanonc


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 868
Összes hsz: 3081
Írta: 2019. szeptember 30. 19:00 | Link

Thomas


 
hétköznap délután tanév második hetében |o


Már megint ezt csinálom. Már megint fájdalmat okozok neki, már megint szomorúvá tettem. Mert az, végtelenül szomorú. Elfojtok egy nyögést, amit a gondolat vált ki belőlem, semmi szükség most arra, hogy tovább rontsak a helyzeten. Inkább figyelem őt csöndesen, ahogy mellém telepszik. Mégis úgy érzem, mintha fényévekre lenne tőlem.
Semmi baj? Ezt most mégis úgy kinek szánja? Mert én ugyan nem mondanám azt, hogy nincsen semmi baj. Van. Szóval nem kifejezettebben nyugszom meg ettől a két szótól. Mintha más lenne itt a fő gond jelenleg, nem pedig az, hogy mit láttam, vagy minden ami ebből fakadóan végigfutott a fejemben. Ez igazából nekem sem baj, a bizonytalanság, na az már inkább volt az. De Thomas nem így reagálna ha maga a kérdést tartaná akkora nagy problémának. Kicsit kiakadna vagy valami hasonló, nem pedig teljesen összetörne. És főleg nem fakadna ki olyan frusztráltan, mint a meg nem értett emberek. De lehet, hogy rosszul látom a dolgot.
Továbbra is ölelem a térdemet, arcomat rájuk támasztva, így fordítva tekintetemet a barátom felé. Csak pislogok végül a nyugtatónak szánt szavaira, nem tudnék rájuk úgy igazán mit felelni. A kérdésére már annál inkább, bár erőnek erejével kell ezekre a gondolatokra fókuszálnom, ugyanis már máson töprengek. Egy hipotézisen, ami sok mindent világossá tehetne nekem, amennyiben igaznak bizonyulna.
- Ezért. Eléggé összezavarodtam, és … hát csak az zavart, hogy nem tudtam, hogy mi is a helyzet. De hiába jutottam el egész hamar odáig, hogy megkérdezlek, akkor sem tudtam már elaludni – súgom halkan. A végeláthatatlan tűnő perceket, amik elvezettek eddig az elhatározásig inkább nem is említem külön. Az összezavarodottság is tökéletesen kifejezi azt. Elfordítom tőle a fejemet, a semmibe meredve, mialatt újra végigpörgetek magamban mindent. – Még sose láttalak így senkivel se, eléggé fura élmény volt. De … - szólalok meg újra halkan, újra felé fordulva, tekintetét keresve. - … neked ez természetes, igaz? Hogy ennyire, hogy ilyen intenzíven létesítesz fizikai kapcsolatot azokkal, akiket szeretsz – az utolsó szót már angolul mondom, valahogy nem szeretnék belefutni egy félrefordításba. A magyarok ugyanazt a szót használják arra, amire az angoloknak kettő külön kifejezésük van. Jobb inkább biztosra menni. A hangsúlyom is kérdőnek hat, bár inkább megerősítést keresek. Nagyon jóban van Rileyval, a fizikai kontaktusok teljesen megszokottak voltak az árvaházban, bár a bunyó nem éppen a legjobb, de ez most mellékes. Ez így adná magát. És most inkább itt álljon is meg a gondolatmenetem, mielőtt már megint totál hülyeség felé indulna el.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Thomas Middleton
Prefektus Navine, Edictum szerkesztő, Másodikos mestertanonc


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 764
Összes hsz: 3837
Írta: 2019. szeptember 30. 20:52 | Link

LAU
délelőtt a kis pihenőrészen | az új tanév kezdetén | x

Lesütöm a szemem. Nem tudta, mi a helyzet. Miket hihetett, atya ég. Megkérdezhetett volna. Rám írhatott volna. Vagy elküldhette volna Sutrát. De talán nem is azzal volt a gond, hogy módot nem talált, hanem nem állt rá készen. Mindegy, csak remélni merem, hogy nem lesz ilyesmi újra.
- Sajnálom - suttogom a kialvatlansága miatt. Nem akartam ebbe sodorni, még ha akaratlanul is történt. Még ha nem is tehetek róla. Nem szabadna ilyet okoznom. Mégis okozok néha. Mintha sehogy nem tudnám ezt kivédeni. Talán nem is lehet. Talán nem állok efölött.
Rátekintek és csak figyelmesen hallgatom. Nyelek egyet arra, hogy fura élmény volt neki így látnia engem valakivel. Nagyon várom, mi jön a de után. Hála csillan a tekintetemben és gyorsan bólogatni kezdek.
- Igen. Nekem igen - erősítem meg az elképzelését és végtelenül örülök, hogy nem nekem kellett ezt elmekegnem. Nem akartam, hogy valami idétlen magyarázkodásnak tűnjön, azonban valami hasonlót szerettem volna a tudtára hozni. Emiatt szomorodtam el annyira az előbb. Hogy az, ami számomra természetes és ami olyan fontos nekem, az őt elborzasztotta. Az benne rossz dolgokat szült. És nem voltam benne biztos, vajon ki tudom-e fejezni, mit jelent mindez számomra és hogy nincs ebben semmi. Vagyis ó, dehogynincs. Rengeteg minden. Csak semmi olyan, amit ő hitt. Már nyitnám a szám, hogy beszéljek még erről tovább, de vissza is csukom, mert rájövök, nem kell ezt ragozni. Érti ő. Ismer engem. Tudja, hogy nyílt színen nem gabalyodok össze így senkivel. Vele sem. Viszont most beláthatott abba, milyen vagyok valaki mással kettesben. Nyilván, naív dolog egy ilyen kis beugrót valami meghitt zugnak érezni, dehát mind tudjuk, hogy végtelenül naív vagyok.
Eszembe ötlik kisvártatva a másik dolog, amit mondott. Az otthon. Hátradőlök és kezeimet karba fonom. Elég kényelmetlen vonásokkal pislogok magam elé.
- Nem tetszett nekem, amit csináltak - mondom csöndesen, ám hangomban idegen éllel. Tőlem idegen éllel. Mintha egyenesen kikérném magamnak még a feltételezést is. Meglehet, bánt engem, hogy ezt felhozta. Nem tudom. Csak hát eleve nem jó emlékek és ezt belekeverni abba, hova vonzódom vagy sem... Igazából nem is teljesen értem az összefüggést. Attól még, mert valaki olyan erőlteti rád magát, aki abba a nembe tartozik, ami tetszik neked, még nem lesz feltétlen az ínyedre. Sőt. Bár lehet, hogy van, akinek igen. Van, akinek könnyít. Én ezt nem tudom. De rájövök, nem kell ennek logikusnak lennie. A barátnőm meglátott engem valakivel összebújva és rögtön megrohanta mindaz, amit tud rólam, aztán valami bizarr masszává állt össze, amiben ez is egy jogos pontnak tűnt. De nincs köze semmihez pedig. Összehúzom magam és egy szusszanással elnézek az egyik üres puff irányába, arcom kissé elfordítva Lautól, miközben próbálom az árvaházbeli társaim kegyetlenkedéseit visszaszorítani magamban oda, ahová ezek az élmények valók: a jótékony homályba. Mert bár bizonyos részeik, azok a hormonoktól tűlfűtött, ízléstelen baromkodások nem hagytak bennem olyan nyomot, amit elvárnának, hogy hagyjon egy ilyen tapasztalás, maga az, hogy ártottak nekem, igenis fájó pont. Persze, hogy az. A pár nappal ezelőttiek fényében főleg. Most talán kicsit még nehezebb is visszahessegetnem őket. De meglesz.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Juhász Laura
Prefektus Navine, Elemi mágus, Bogolyfalvi lakos, Másodikos mestertanonc


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 868
Összes hsz: 3081
Írta: 2019. szeptember 30. 21:37 | Link

Thomas


 
hétköznap délelőt tanév második hetében |o


Csak egyféleképpen tudtam elképzelni ezt a beszélgetést, mégpedig személyesen. Nem telefonon, nem Sutrán keresztül, nem bagolyban. Személyesen. Hogy miket hittem, miket gondoltam, az már másik kérdés. Nem érzem szükségét annak, hogy ez most így napvilágra kerüljön. Ha mást válaszolt volna, akkor igen, akkor elmondanám. De így? A lényeg, hogy ezt megbeszéltük, és ha valaha hasonló helyzetben találom valakivel, legyen az férfi vagy nő, vagy akár csak hallok bárkit is ilyenről pletykálkodni már képben leszek. Ez az, amire szükségem volt. Hogy tudjam, hogy tőle tudjam, hogy ne más rosszindulatú marhaságaiból kelljen értesülnöm arról, ami vele kapcsolatos. Így nem lesz semmi gond, semmi hülye gondolat, semmi. Mert már tudom.
Csak a fejemet rázom finoman mosolyogva, amikor elnézést kér. Nem tehet róla. Hiába őrajta töprengtem a fél éjjel, akkor sem tehet arról, hogy nem tudtam elaludni. Legalábbis én így gondolom, érzem. De inkább nem ezt a gondolatot osztom meg vele, hanem a feltételezésemet, ami igaznak bizonyul. Azt azonban látom, hogy kicsit másképp értelmezi azt a furát, mint ahogy én gondoltam.
- Ezért kérdezi ezt mindenki, mert sok embernek az, ami neked természetes, az nekik mást jelent. Én … nem tudtam, hogy mit gondoljak. Meg tényleg még soha nem láttalak így. Ezért mondtam, hogy fura volt.  Szóval, csak, tudni szerettem volna. Nem … nem gondoltam rosszra. De, most már tudom, és értelek, értem – megpróbálom elmagyarázni neki, hogy nem borzadtam el attól, amit láttam, nem gondoltam én róla semmi rosszat.
Egészen megnyugszom, már nem támasztom a fejemet, hanem felemelem, de még nem engedem el a lábamat, és hamarosan kiderül, hogy milyen jól teszem. Megdöbbenve fordítom arcomat az irányába, amikor újra szóba jön az árvaház. Nyelek egy nagyot hiszen rögtön tudom, hogy nagyon nem örül annak, hogy egyáltalán felhoztam a témát.
- Nem … nem is kifejezetten arra gondoltam, hogy tetszett volna. Hanem, inkább arra, hogy az úgy olyan megszokott volt, és talán amiatt, meg hogy sok fiú egy rakáson, állandó fizikai kontaktusok, bunyók meg ilyenek … hogy esetleg, hatással lehettek rád o-olyan téren. Ez eléggé egy hülye gondolat volt. Bocsánat, hogy egyáltalán felhoztam. Tudnom … tudnom kellett volna – ha valakinek, hát nekem aztán tényleg tudnom kellett volna. Jézusom, hogy lehetek ilyen buta? Elhallgatok és csak a légzésemre koncentrálok. Lassan beszív, kifúj, beszív, kifúj. Egy idő után azonban már nem bírom elviselni a csendet, így próbálok valami kellemesebb témát előhozni, hátha.
- Szóval, állandó találka, hm? Nagyon jól hangzik, és majd igyekszem nem elrontani ilyen marhaságokkal – jegyzem meg újra láthatóvá téve az arcomat, egy óvatos, ámde reménykedő mosoly kíséretében. Még mindig áll az az állandó találka ugye?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Thomas Middleton
Prefektus Navine, Edictum szerkesztő, Másodikos mestertanonc


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 764
Összes hsz: 3837
Írta: 2019. szeptember 30. 22:10 | Link

LAU
délelőtt a kis pihenőrészen | az új tanév kezdetén | x

De nem csak ezért kérdezi mindenki, nem igaz? Mármint nem is tehetik, hiszen ahogy a lány nem, úgy ők se látnak így másokkal. Szóval nem hogy nem csak emiatt, hanem egyáltalán nem emiatt kérdezik. És szerintem barátnőmben sem csak ezek a tényezők játszottak szerepet. Elég sokat töprengtem már mindezen. Kénytelen voltam. Igazából egész konkrétan azon, vajon igaz-e. Vajon meleg vagyok-e. Mert valahogy újra és újra mindenki ezzel jön. Viszont akárhogy vizsgáltam magam ilyen szempontból, akárhogy agyaltam azon, érzek-e bármit fiúk iránt, mindig arra jutottam, hogy nem. Bár nem csak erre. Nade a lényeg, hogy persze, tudom, baromi érzékeny srác vagyok meg érzelmes is és barátságos. Igen. Meg talán néha sokaknak túlzsokba menően udvarias, és nem bámulom meg a lányokat és nem mondok róluk olyanokat, amiket a többiek. Se szembe, se a hátuk mögött. Igen. Ugyanolyan kedves vagyok egy csinos lánnyal, mint egy akármilyen fiúval, vagy mint egy olyan lánnyal, aki mások szerint nem olyan csinos. Igen. Meg nem nézegetem úgy a másik nem tagjait, nem legeltetem a szemem sehol. Igen, tudom. De ez... ettől még nem vagyok meleg. Erre jutottam. Nem, én csak ilyen vagyok. Mások viszont egyből másra gondolnak. Téves dolgokra. És nem az a bajom, hogy melegnek hisznek, hanem az, hogy annak hisznek, ami nem vagyok. Egy ideig még elengedem ezeket, viszont amikor a barátnőm is ezzel jön, azt hiszem, az az a pont, amikor érthető, hogy besokallok. A lényeg, hogy szerintem mindezek, amiket felsoroltam, szintén megbújhattak Launál is. Ha a fiúk tetszenének, az igazán sok mindent megmagyarázna. Igazán sok mindent. Akár a mi kettőnk kapcsolatában is. Csakhogy nem a fiúk tetszenek.
- Jobb, hogy megkérdezted, mintha csak forgatod magadban. Jobb, ha tudom, miért feltételezted - vonok vállat, továbbra se nézve rá, és mozdulatom laza bár, hangom sírásra álló. Ja, erről az érzékenységről beszéltem. Ha nem abban a vidám, felhőtlen állapotban vagyok, ami az életem nagy részét jellemzi, akkor máris gyűlnek a könnyek. Sőt, néha ugye a boldogságtól is. De ennek aztán igazán semmi köze semmilyen irányultsághoz, dehát sokan összekötik. Ez van. Mindegy.
Találka? Milyen találka? Ja, igen. Rándítok egy mosolyt a számra, de ennyi. Sajnos nem tudok váltani most erről. Még túl sok minden van bennem. Őt egy éjszakán át tartotta fenn, amit nem tudott, nekem nem fog két perc alatt mindaz eloszlani, amiket biztosan tudok és amik most itt kavarognak bennem, körülöttem, mindenütt. Mondani akarok valamit. Tisztázni akarok valamit, csak egyszerűen nem áll össze még. Rázni kezdem a lábam megint, ahogy továbbra is karba tett kézzel ülök. Tekintetem ide-oda jár a társalgó különféle pontjain, ahogy próblom összeszedni magam.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Juhász Laura
Prefektus Navine, Elemi mágus, Bogolyfalvi lakos, Másodikos mestertanonc


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 868
Összes hsz: 3081
Írta: 2019. szeptember 30. 22:37 | Link

Thomas


 
hétköznap délelőtt tanév második hetében |o


Jó, igazából fogalmam sincs, hogy miért kérdezgetik tőle. Ahogy arról se voltam fogalmam, hogy egyáltalán kérdezgetnek tőle ilyeneket. Ezt tudom elképzelni, még ha nem is látják, hogy összeborul valakivel, nem tudom, leszűrhetnek valamit. Rosszindulatúan egy tüsszögésből is lehet kihozni azt, hogy leprás az illető, vagy bármit. És pont az, hogy ő érzékeny, érzelmes meg barátságos meg közkedvelt, oh, meg miegymás, szóval ezek pont olyan dolgok, amiket nagyon szeretek benne. Úristen, dehogy feltételeztem én ezek miatt azt, hogy ő vonzódna a fiúkhoz. Amíg meg nem láttam Rileyval, addig nem gondoltam én semmi ilyesmire. Oké, talán tudat alatt felmerült az erdei menedékes beszélgetés után, de. nem. ezek. miatt.
- Az nem vezetett volna semmi jóra – na nem mintha az, ami éppen most van, az olyan hű de jó lenne. Viszont még vezethet, és remélem is, hogy fog.  Majd egyszer, mert hogy még nagyon nem haladunk előrefelé az is biztos. Nem tudom, hogy mégis mit mondhatnék még ezek után úgy őszintén. Fejemben rögtön felcsendül egy kis hangocska, hogy semmit. Hogy ne is mondjak inkább semmit. Már így is attól tartok, hogy Thomas sértőnek találja, hogy a saját barátnője olyat feltételez róla, hogy esetleg vonzódna a fiúk felé. Szóval tényleg jobb ha csöndben maradok. Nem lehet egyszerű neki feldolgozni ezt a tényt, és csak remélni tudom, hogy nem gondol semmiféle, nem is tudom. Nem gondol rosszra? Ezek után? Hiszen ez most tök olyan, mintha azt közöltem volna, hogy igazából nem is ismerem őt, nem értem őt. Ritka szar egy helyzet ez.
Egy ideig pislogok felé, aztán feladom ezt is, homlokomat nekitámasztom a térdemnek, szememet is lecsukom. Hogy közbe ő már mindenfelé tekintget, hát én erről lemaradok, talán jobb is. Csak várok. Valamire, akármire, bármire. Várok és reménykedek.
Utoljára módosította:Juhász Laura, 2019. szeptember 30. 23:17 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Thomas Middleton
Prefektus Navine, Edictum szerkesztő, Másodikos mestertanonc


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 764
Összes hsz: 3837
Írta: 2019. október 1. 20:31 | Link

LAU
délelőtt a kis pihenőrészen | az új tanév kezdetén | x

Lassan, de biztosan felhagyok a lábam rázásával és már nem zsibong úgy bennem minden. Kikristályosodik, aztán letisztul. Magam mögött hagyom ezt az egész félreértést, a rossz emlékeket, a feltételezéseket, mások piszkálódásait, a lány álmatlan éjszakáját. Ebben nagyon jó vagyok. Egy pillanat alatt kerülök ki a mélyből, hogy aztán a kimászás fáradtsága talán még rajtam üljön, viszont a gödörrel már mit sem törődök. Kijutottam. Vége. Van nekem bőven más, amivel foglalkozzak.
Oldalra pillantok barátnőmre. Elaludt volna? Az sem lenne baj. Akkor elmondanám neki később. Rá is férne a pihenés. A légzése viszont nem olyan. Meg mocorog kicsit. Nem alvósan mocorog. Aprót nyalok a számon, próbát téve.
- Lau? - szólítom meg lágyan, hogy ha tényleg elszundított volna, erre ne rezzenjen fel. Ám ébren van ő. Amint rám figyel, torkot köszörülök, lesütve szemem kicsit közénk.
- Azt... azt kérdezted, vonzódom-e Rileyhoz meg úgy a fiúkhoz általában... - idézem fel ezt a momentumot, ám teljesen tárgyilagosan, csak felvezetésül. Olykor picit a lányra pillantok, de főleg inkább nem. Szeretném ezt normálisan kifejezésre juttatni és még nagyon képlékeny bennem is, félek, hogy ha őt figyelem közben, elterelődöm a gondolataimtól a reakciói miatt, vagy úgy egyáltalán miatta.
- Ahogy mondtam is, nem. Nem teszem. De különben az van, hogy én nem... öm... - tessék, még így is, hogy koncentrálok, így se vagyok képes határozott és összpontosított lenni. Már egy ideje nincsenek karba téve kezeim különben. Csak ölemben gyűrkélem őket, vagy éppen combomat dörzsölöm feszített tenyérrel. - Nem hiszem... - fejezem ki magam inkább így, de érződik, eredetileg nem így akartam. Út közben finomítgatom még. - Nem hiszem, hogy vonzódnék bárkihez is - mondom ki végre szelíden, mégis szilárdan. Mintha az a nem hiszem ott se lenne. Tán szükséges sem volt. Nekem viszont jól esett. Megkeresem Lau tekintetét utána. Azt már a tudomására hoztam pár hónapja, hogy nem kifejezetten foglalkoztat a szex. Ez viszont sokféleképpen értelmezhető és ezer fokozata lehet. Érthetem úgy, hogy másokhoz képest nem foglalkoztat annyira nagyon. Igazából ezt így is gondoltam. Talán most is így gondolom. És na igen, szerintem amiatt is lehetne melegnek hinni, hogy ilyesmit közlök a barátnőmmel, feltételezve, hogy ezzel akarom megúszni, hogy vele, egy lánnyal közel kelljen kerülnöm. De ez most csak eszembe jutott. Most nem ez a lényeg. Most nagyon is más a lényeg.
Olyasmit mondtam most ki, amit még eddig soha nem mondtam és gondolni sem gondoltam ilyen egyértelműen. Csak körvonalazódott. Csak egy érzés volt. Mivel azonban az egésznek nem volt szerepe az életemben, nem nagyon törődtem vele, hogy átvegyem magamban. Hogy rájöjjek, mik vannak bennem. Viszont mostmár barátnőm van. Mostmár igencsak a gondolatköröm része.
Felhúzom kicsit vállaimat és lágyan rázom a fejem, még a szavaim lecsengéseként, arcát figyelve. Kicsit félek, ha őszinte akarok lenni. Mert fogalmam sincs, létezik-e ilyen és ha igen, ez normális-e. Én annak érzem magam. Meg fogalmam sincs, nem riasztom-e el ezzel Laut. Hiába tudta rólam, hogy nem hajtom úgy a testiséget, mint mondjuk a többi korombeli srác, hiába volt már erről beszélgetésünk is, az egy egészen más szint, mint az, amire most rávilágítok. Megmagyaráznám, ha nem érti, hogy értem ezt, vagy csak úgy egyáltalán, szívesen pontosítanék, azonban előbb kivárok, egyáltalán mit szól és hogy esetleg van-e valami kérdése. Talán könnyebb lenne, ha lenne. Nem akarok csak úgy elkezdeni mindenféle példákat hozni vagy én nem is tudom. Istenem, tökre izgulok. Közben meg valahogy, mintha megkönnyebbültem volna. Igen. Kifejezetten.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Juhász Laura
Prefektus Navine, Elemi mágus, Bogolyfalvi lakos, Másodikos mestertanonc


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 868
Összes hsz: 3081
Írta: 2019. október 1. 21:20 | Link

Thomas


 
hétköznap délelőtt tanév második hetében |o


Igazából így nekem éppen egész jó, szinte összegömbölyödve, magamat ölelve, fejemet is elrejtve, lehunyt szemmel. Így úgy érzem, hogy egyben tudom tartani magamat, talán a gondolataimat is. És kizárok mindent, ami megzavarhatna ezekben. A külvilágot, a folyosót, a többi diák hangját. Thomast ugyan nem, vagyis ez így furán hangzik. Hiszen nem látom őt, és nem hagyom, hogy lásson engem. Még sincs teljesen kizárva, a hangja, a mozdulatai, a légzésének üteme mind-mind eljut hozzám. Ahogy az is, hogy megszólít. Oldalra fordítom csupán a fejemet, de fel nem emelem. Nem válaszolok neki, felesleges. Láthatja, hogy figyelek.
Pislogok csupán egyet lassan, amikor felhozza ismét a kérdésemet. Emlékszem rá, meg a rengeteg nemjére is, vajon most mit szeretne mondani ezzel kapcsolatban? Veszek egy mély levegőt, felkészítve magam egy esetleges oxigénhiányos állapotra. Érzékelem, ahogy finoman remegni kezd a gyomrom, de ez nem az a kellemes remegés. Ez az a fajta, amikor halálosan félsz valamitől. Valami ilyesmit érzek most. De nem tudnám megmondani, hogy mégis mitől félek.
Megerősíti ismét az állítását, viszont ott a de. Márpedig tudjuk, hogy minden, ami a de szócska előtt elhangzik az lényegtelen. Nem az a fontos információ. Rezzenéstelen tekintettel kivárok hát, miközben haloványan érzékelem azt, hogy mennyire tompa is fejem most. Mintha lassított felvételként érkeznének hozzám a szavai, egy nagy kusza halmazként, ami majd idővel kitisztul. Újabb mély levegő, újabb pislogás. Majd több szapora pislogás.
Bólintok egy aprót, amikor ismét a szemembe néz, majd ismét visszatámasztom a homlokomat a térdeimnek. Ühüm, oké, rendben. Lehunyom a szememet, hosszú másodperceket töltve így, majd mint akit oldalba böknek olyan váratlanul és hirtelen emelem fel teljesen a fejemet és fordulok a barátom felé. Tágra nyílt tekintettel, enyhén eltátott szájjal bámulok rá. Most sikerült kibogoznom azt, amit mondott. Tüdőmbe jeges levegőfuvallat érkezik, legalábbis én ilyennek érzem a beszívott levegőt. Meg az egész belsőm is mintha jéggé fagyott volna. Ő nem … ő nem … oké, oké. Értem.
Nem, nem értem. Semmit sem értek az egészből. Ez … nekem magas.
Az biztos, hogy őszintén mondta, hogy úgy is gondolja, és most tart attól, hogy mit mondok. Talán attól is, hogy végigtrappolok ezen az új, érzékeny területen a lelkében, amit most megnyitott, fájdalmat okozva neki ezzel. Magam elé kezdek el pislogni, próbálom összerakni, hogy ezt az egészet.
- És ez most mégis mit jelent? – igazából csak körülbelül egy tucat kérdés száguldozik a fejemben, végeláthatatlanul ismétlődve, de igyekszem egy olyat választani, amivel talán választ kapok még egy pár kimondatlanra is. Hangom teljesen mentes minden érzelemtől, tárgyilagos. Egyelőre képtelen vagyok feldolgozni ezt az új információt. Elzártam magamban most mindent, főleg azokat, hogy akkor ez azt jelenti, hogy őneki nem azt jelentik az együtt átéltek, mint nekem és hasonlókat. Nem akarok ilyen gondolatokkal foglalkozni, szóval csak várom a válaszát, miközben ismét őrá nézek.
Nem tudok én már semmit sem.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Thomas Middleton
Prefektus Navine, Edictum szerkesztő, Másodikos mestertanonc


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 764
Összes hsz: 3837
Írta: 2019. október 1. 22:34 | Link

LAU
délelőtt a kis pihenőrészen | az új tanév kezdetén | x

A nagy pillanatom után barátnőm visszahajtja szőke fejét a térdeire. Ennyi? Kész? Tudomásul vette és ennyi? Vagy mi történik most? Elég értetlenül figyelek, aztán elnézek róla kicsit, végiggondolva, mit mondtam. Pedig tök összeszedettnek tűnt. Oké, az túlzás, de sallangmentes volt. Akkor mégsem? Nem jól mondtam valamit? Vagy ez ennyire érdektelen dolog? Esetleg ő már úgyis tudta? Honnan tudta volna?
Összerezzenek picit, mikor hirtelen mégis felém fordul. Zavartan nevetek egy halkat a kis ijedelmem miatt, dehát éppen tisztára elgondolkoztam és nem hittem, hogy ő fáziskéséssel reagál majd rám. Márpedig mintha erről lenne szó. Úgyhogy visszaváltok a pár másodperccel ezelőtti, várakozó arcomra. Érkezik egy kérdés. Egy nem egyszerű kérdés. Hiszen nem túl konkrét. De próbálom összekapni a gondolataimat. Bólogatok kicsit, hogy lássa, eljutottak hozzám a szavai és azon vagyok, hogy megkapja a választ.
- Tetszeni tetszenek emberek. Mármint, van, akit szebbnek tartok, klasszabb a stílusa szerintem, vagy szimpatikusabb a kisugárzása, mint másoké meg ilyesmi. Akire szívesebben nézek, akitől jobb... jobb érzéseim vannak - írom valahogy körül, mi az, mikor tetszik valaki. Ám szerintem kiérezni a szavaim lágyságából, hogy nem romantikus tetszést értek ezalatt. Nem azt taglalom a kedvesemnek, kik miért jönnek be. Mert pont ezaz, hogy olyan nincs, hogy bejönnek. - De valahogy úgy veszem észre, hogy olyasmit nem váltanak ki belőlem, mint másokból. Tudod, ahogy a srácok izmairól beszélnek meg a vállaikról, meg ahogy a lányok alakjáról és... és mondjuk a fenekükről... - mosolyodom el helyesen zavaromban. Aztán koncentrálok megint - Vagy akár úgy, ahogy van, magáról egy akárkiről, hogy milyen jól néz ki és hogy... nem tudom... milyen dögös meg hogy egyben van. Szerintem, amit mások ilyenkor gondolnak vagy éreznek, azt én nem érzem meg nem gondolom - nézelődöm most kicsit a plafon felé, orromat ráncolva, ahogy egyensúlyozgatok a mondandómban. Nem azért, mert kényes, hanem mert érthető akarok lenni. - Engem nem... hoznak úgy lázba - fogalmazom meg ilyen nagyon szépen, hogy nem indulok be. Míg egyesek kimelegednek egy sármos mosolytól, mások meg izgalomba jönnek egy ajakbeharapástól vagy egy formás kebeltől, velem semmi nem történik. Semmi. Nincsenek vágyálmaim, piszkos kis fantáziáim. Semmi. Nem is voltak soha. Vagyis hát... hm. Hirtelen lesütöm a szemem és somolyogni kezdek valamin, ujjaimat birizgálva ölemben. Megnyalom a számat.
- De... - lehelem, már ezt az egy kis szót is tele jóérzéssel, csaknem érzékien - ... te igen. Te már igen - nézek Lau szemébe, megejtve ezt a helyesbítésfélét, miután megelevenedett pár emlék. Az a kis már pedig nem azt jelenti, hogy na te aztán igen, hanem az tényleg időt jelöl. Nem mindig vonzódtam hozzá. Tetszeni igazából mindig tetszett. Viszont mostmár vonzónak is találom. Amennyire én képes vagyok ilyesmire, nála ez megtörténik. Tetszeni nemtől függetlenül bárki tetszik, romantikus értelemben viszont a lányok tetszenek - legalábbis úgy voltam vele mindigis, hogy én egy lánnyal szeretnék majd együtt lenni -, lázba pedig a barátnőm hoz. Meg persze ővele a többi is megvan. Micsoda hármas.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Juhász Laura
Prefektus Navine, Elemi mágus, Bogolyfalvi lakos, Másodikos mestertanonc


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 868
Összes hsz: 3081
Írta: 2019. október 1. 23:32 | Link

Thomas


 
hétköznap délelőtt tanév második hetében |o


Konkrétan ennyire futja tőlem, nem tudok ennél pontosabban fogalmazni. Tudnék, ha hagynám a bennem kavargó dolgokat összeállni, de azt jelenleg nem szeretném. Mondja el, hogy mit gondol és mit érez, és majd ha az egész napvilágra kerül, majd akkor a helyére rakom a dolgokat. Meg azért figyelembe véve az alap hangulatot, amivel nekikezdtünk a beszélgetésnek, az álmatlan éjszakámat, hát szóval teljesen nem meglepő, hogy kicsit le vagyok sokkolva.
Oké, a tetszés részét azt úgy egész értem a dolognak, ám azért párszor felszalad a szemöldököm. Nem is kifejezetten azért, amit mond, hanem mert elgondolkoztat vele. Ám még mindig nem értem úgy igazából a dolgot. A külsőségekről beszél, hogy azok ő belőle úgy nem váltják ki azt, amit öhm. Szóval semmi olyat. O-oké. Oké. Ez … hű. Oké.
Eddig a pontig figyeltem őt, ám ennél tovább már nem megy. Egy zavarodott mosoly jelenik meg az arcomon, majd inkább a térdeimet kezdem el figyelni. A szemem sarkából ugyan észreveszem, az apró mozdulatokat, de értelmezni képtelen vagyok azokat. Teljesen össze vagyok zavarodva. Teljesen. Nem hozzák úgy lázba a dolgok, de, akkor mi volt az a …. nem, nem engedhetem errefelé elterelődni a gondolataimat. Könnyedén visszaterelem őket, meglepően könnyedén. Valamiféle módon profin elzárom magam mindenfélétől. Például attól, hogy észrevegyem mennyire rosszul esik az, amit mond. Hogy szomorú vagyok tőle, és fáj a tudat, hogy én őrá nem vagyok olyan hatással, mint amilyenre én rá.
A hangsúlya miatt újra felé fordulok, és már fogalmam sincs, hogy mégis mi jöhet még ezek után. Főleg, ami ilyen módon indul. A folytatás viszont teljesen meglep, mármint, na én ezt már tényleg nem tudom hova tenni. Viszont legalább már látszódnak érzelmek az arcomon, haladás. A kis időhatározó szócska pedig homlokráncolásra késztet. Megrázom a fejemet, hátha sikerül helyreraknom a gondolatokat.
- Nem értem … rád nem hatnak úgy az emberek, nem … nem vonzódsz úgy hozzájuk. Hozzám … hozzám meg már igen? – próbálom meg szavakba önteni a kuszaságok tárházát, ami bennem zajlik. Nem vonzódik, de hozzám mégis? Már igen? Azt pláne nem értem, hogy és mégis miért nem rögtön így mondta, de ez most mellékes. Az egész nyilvánvaló, hogy nem hatottam rá úgy, amíg nem kezdtünk el járni. Azok után, amit mond ezt szinte biztosra veszem. Persze rögtön be is tolakodik a fejembe a kérdés, hogy oké, és mégis mióta is hatok én rá úgy, ha már így kiemelte a már szót, de elhessegetem. Majd minden átmenet nélkül pirulok el, amikor végre ténylegesen felfogom, hogy miről is beszélünk tulajdonképpen. - Ó!
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Thomas Middleton
Prefektus Navine, Edictum szerkesztő, Másodikos mestertanonc


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 764
Összes hsz: 3837
Írta: 2019. október 2. 00:20 | Link

LAU
délelőtt a kis pihenőrészen | az új tanév kezdetén | x

Tény és való, hogy talán nem most kéne megejteni ezt a beszélgetést. Egyáltalán nem meglepő, hogy sokkoltam. Még ha a körülmények nem lennének, akkor se lenne meglepő. Viszont bennem most érett meg ez és ismer, tudja, hogy el kell jönnie egy pontnak, mire ráébredek valamire és megosztom vele. Ez a két időpont pedig nem tud túl messze esni egymástól. Ilyen esetben nem. Nálam nem. Nem ebből a fából faragtak, aki megfelelő alkalmakat keresgél. Van, amire nem is tudom, mi a megfelelő alkalom.
Nyugtalanít barátnőm kifejezéstelensége. Elkezdődik bennem a finom reszketés és a fejembe férkőzik a gondolat, hogy nem kellett volna elmondanom. Hogy hülyeség volt. Hiszen nem változtat semmin. Kettőnk közt aztán a világon semmin. Gondolom. Szóval mi értelme volt? Csak furának fog tartani. Igen, biztos azt fogja hinni, hogy valami baj van velem. Vagy mégis mi jár most a fejében? Aggodalmaskodom itt már megint. Dehát olyan idegenen viselkedik. Borsózik tőle a hátam. De folytatom inkább. Küldetéstudattal magyarázok neki. Hátha javítok a helyzeten.
Végre aztán valami. Végre változik az arca. Hogy miért nem ezzel a résszel kezdtem? Mert általános viszonyulásaimról nyilakoztam, magamról és az érzéseimről a világgal kapcsolatban. Meg hát nekem ugye alap volt, hogy iránta, miatta mit érzek és nem jutott eszembe, hogy amit mondok, az miket sugallhat. Milyen rémes hitek felé terelheti. Vagyis hát nem rémes, csak nem olyan, mint képzelte, remélte. Viszont nincs szó erről. Nincs, ami viszonzatlan lenne.
Átgondolom at összefoglaló kérdését, amihez kicsit ide-odasiklik tekintetem a szőnyegen. Nem akarok elhamarkodottan felelni. Azonban akárhogy csűröm-csavarom, nem tudok mást, mint végülis bólogatni. Nem túl magabiztosan, viszont akkor is az van, hogy minden pontja így van, ahogy mondja. Kérdezi.
- Így valahogy. Igen - adom azért szóban is tudtára, hogy jó helyen kapizsgál. Kicsit sarkított az egész, viszont az vesse rá az első követ, aki... hé, nem, ne vessen rá semmilyen követ! Elmosolyodom, mert azt hiszem, legördül a szívemről a súly, ami előbb ránehezült a semmilyensége miatt. Akkor aztán végképp, mikor feloldódni látszik. Legalábbis szép arcát, amit nemrég még üresség uralta, most pír lepi el. Aranyos zavar. Mi ugrott vajon be neki? Mire jött rá?
A folyosón éppen csak páran lézengenek, hiszen az óra elkezdődött. Már annak, akinek nem lyukas, ugye. Mi meg tovább beszélgetünk a kanapén üldögélve, meghitten. Van mit áttárgyalnunk. Már megint. Meg mindig. Alig vesszük észre aztán, elrepül az idő. Sajnos ideje mennünk.
- Akkor... jövő héten, veled, ugyanitt? - kapom magamra táskámat vigyorgósan. Hiszen nyilván nem egy hét múlva találkozunk legközelebb, ám az állandó találkánk bizony akkor jön el ismét. Maradunk ebben. Fájón, de búcsúzunk és én még elfele menet szétszórom a márványlapokon a könyveimet, ahogy magától kinyílik a táskám. Ez aztán remek, mondhatom. Kikészít ez a folyosó.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Dana Straw Berry
Prefektus Navine, Navinés pásztor, Navinés blogger, Szélvész Szalamandrák csapattag, Színjátszós, Elsős mestertanonc


°Princess of Vice | Doll Face| Fanciful | Blondie°
offline
RPG hsz: 591
Összes hsz: 1304
Írta: 2019. október 20. 22:11 | Link

Nakahara Daisuke


Megjelenés



Épp az sötét varázslatok kivédése óráról tartottam vissza a szobámba, amely eléggé lefárasztott, bár érdekes volt. Laura sem ért vissza, tök egyedül voltam, valószínűleg neki még órái voltak, vagy más elfoglaltsága. Lehet, hogy Thomas-al volt randija, ki tudja? Mindenesetre nagyon örültem nekik, irtó cukik voltak együtt. Miután a cuccomat leraktam, elmentem letusolni és hajat mosni, majd arra gondoltam, hogy játszom kicsit Hápival. Mikor a ketrecéhez értem meglepődve vettem észre, hogy hűlt helye volt, ráadásul a szobában sem találtam sehol sem, pedig felforgattam miatta mindent. El nem tudtam képzelni, hogy hova tűnhetett, először pánikrohamot kaptam, fel-alá és körbe-körbe cirkáltam a szobában, majd miután tudatosult bennem, hogy itt nem fogok rálelni a tollasra, leültem az ágy végére, és végiggondoltam, hogy merre lenne érdemes elindulnom. Első körben a Navine helyiségeit jártam be, a fürdőtől kezdve a klubhelyiségig mindent felkutattam miatta, de sehol sem volt. Ezután elindulta a főbb helyek felé, ahol szerintem megfordulhatott még, de nem jártam sikerrel. Végül a fejetlenség folyosóján kötöttem ki, ahol épp két festmény vitatkozott egymással egy pletyka kapcsán. Annyira aggódtam, hogy nem is figyeltem rájuk, azon kattogott az agyam, hogy hogyan tudott kiszökni a kacsám a ketrecből. Aztán eszembe jutott, hogy valószínűleg elfelejtettem bezárni az "otthona" ajtaját, és annyira siettem reggel az órára, mert késésben voltam, hogy a saját ajtónkat sem csuktam be. Így persze könnyen meg tudott szökni a kis tollas... lassan sétáltam végig a folyosón, hátha rálelek. Reméltem, hogy minél gyorsabban megtalálom és visszavihetem a megszokott környezetébe.
Utoljára módosította:Dana Straw Berry, 2019. október 20. 22:12 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Nakahara Daisuke
Diák Levita (H), Művészetis tanonc, Negyedikes diák


Wannabe artist boi
offline
RPG hsz: 45
Összes hsz: 184
Írta: 2019. október 21. 11:16 | Link

Dana

Gondoltam, hogy nem lesz egyszerű menet egy külföldi, teljesen idegen országban új életet kezdeni úgy, hogy az ember fia ráadásul siket is, de valamelyest ide út még reménykedtem benne, hogy ebből valami jó is kisülhet. Nem vagyok egy negatív személyiség, általában keresem mindenben a jót, de ez a helyzet egyelőre egy cseppet reménytelennek tűnik. Lehet csak azért, mert nagyon hosszú és fárasztó hetem volt, ami megviselte a kicsi szívemet, ki tudja. Ezért próbálok minden kis dologba kapaszkodni, amibe csak tudok. Ez abból áll, hogy minél több időt töltök el Won Jae-val, rajzolok amennyit csak tudok és felveszem az összes tantárgyat, ami egy kicsit is élvezetesnek tűnik. Így kerültem be ma is a Káros Szenvedélyek Ismerete órára, ahol hiába volt fordító varázs, ennek ellenére is csak pislogtam, akár csak a manapság fellelhető poloskák, amikor valaki beszél hozzájuk. De tényleg, annyit értek ezekhez a dolgokhoz, mint kábé az ittlévők nagy rész a jeleléshez. Azaz semmit.
Kiveszem hónom alá csapott tankönyvemet, majd mereven bámulni kezdem a borítót. A baj az, hogy minden eszembe jut, csak az nem, aminek kellene. A fejemben már komplett képregényt rajzolok, bandaharcos cigarettákkal akik a drogokkal folytatnak vérre menő párbajt, miközben mindezt musical szerűen dalba öntve tárják az olvasó elé. Több se kell nekem, lehuppanok a fal mentén a földre, majd előkapom a vázlatfüzetem és thumbnail-szerűen levázolom a blázok mozdulatait, ahogy a kábítószerek arcait is. Belemerülve feledkezek meg az egész világról, mikor is törökülésbe húzott, azonban egyik lábam egy kicsit kilógó részén valaki vagy valami megbotlik. Felpillantok skicceim fölül és azon nyomban eláraszt az állatkából áradó mérhetetlen cukiság. Egy kacsa sikeresen nekem rohant, és ahogy észreveszi, hogy én is észrevettem őt, rögtön megszeppenve tovább is áll.
Utoljára módosította:Nakahara Daisuke, 2019. október 21. 20:33 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Dana Straw Berry
Prefektus Navine, Navinés pásztor, Navinés blogger, Szélvész Szalamandrák csapattag, Színjátszós, Elsős mestertanonc


°Princess of Vice | Doll Face| Fanciful | Blondie°
offline
RPG hsz: 591
Összes hsz: 1304
Írta: 2019. október 21. 21:17 | Link

Nakahara Daisuke


Megjelenés



Sietve haladtam előre, a festmények pedig egyre élénkebben viselkedtek. Itt mindig volt valamiféle balhé, veszekedés, összetűzés néven, időnként pedig vigadalom volt. Úgy tűnt, hogy inkább egymással voltak elfoglalva, mintsem másokkal, bár néhányan kíváncsian fürkészték tekintetükkel az arra elhaladó embereket, akikből jelenleg alig volt jelen valaki. Folytattam az utamat, majd arra lettem figyelmes, hogy egy ismeretlen diák ült a földön egy könyvvel a kezében. Rögtön megcsillant szememben a remény fénye, hogy rátalálhatok a kacsámra, ha az illető látta.
- Szia! Dana vagyok! Láttál esetleg errefelé egy kacsát? Sajnos kilógott a szobámból, Hápi a neve... nagyon aggódom érte - néztem a másikra kétségbeesetten. Reméltem, hogy tud érdemelgess információval szolgálni irányomba, hiszen mindennél fontosabb volt most, hogy ráleljek az állatkára. A kis tollas mindig is kalandvágyó volt, így nem lepett meg, hogy kilógott a résnyire nyitva hagyott ajtón, azzal is tisztában voltam, hogy én voltam az egyedüli felelőse a történteknek. Ha becsuktam volna az ajtót, akkor nem lett volna semmi gond, de mivel meggondolatlan és figyelmetlen voltam, így adott volt a lehetőség számára, hogy felfedező útra induljon a kastélyban.
- Nagyon remélem, hogy időben megtalálom, sosem hagytam egyedül ennyi időre. Sajnos nyitva felejtettem a sietségben a szobám ajtaját is kiszökött - ismételtem önmagam szinte levegőt sem véve, hogy értse a másik, mi a helyzet. A festmények közben hangosabbra vették a hangerőt, most éppen négyen vitatkoztak össze, mert nem tudták eldönteni, kié legyen a számomra eléggé gázosnak kinéző ruha. Úgy láttam, hogy ez hosszú időtartamú veszekedés lesz, nem is értettem, mit ettek azon a göncön. Én tuti tovább engedtem volna másnak, csak hogy megszabaduljak tőle. Legrosszabb esetben kidobtam volna, de ők totál odavoltak érte, úgyhogy egyhamar tutira nem jutottak dűlőre a jelenlegi álláspont szerint.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Nakahara Daisuke
Diák Levita (H), Művészetis tanonc, Negyedikes diák


Wannabe artist boi
offline
RPG hsz: 45
Összes hsz: 184
Írta: 2019. október 23. 19:35 | Link

Dana

Mikor azt hiszed, hogy a japán varázsló és boszorkányoktatásnál nincs furcsább, akkor bizony nagyot tévedsz. Odahaza is voltak furcsa esetek, de a japánok komolysága miatt sosem szaladgálhatott volna csak úgy egy kacsa a kastély folyosóin. Nagyon sok mindenben engedelmesek voltak, azonban ha egyszer megparancsolták, hogy az állatok csak és csakis a szobában engedettek, akkor az úgy is volt. Így gondolom nem nagy megdöbbenésre ad okot a tudat, hogy csak értetlenül nézek az elém kerül szárnyasra. Legszívesebben kinyújtanám mancsom, majd megborzoljam pihécskéit, azonban mikor már nyújtanám kezemet, hogy végrehajtsam a fejemben elképzelt jelenetet, a kisállat rám néz, majd ijedségtől és sértődöttségtől zavaros gombszemeit pillanatok alatt emeli el rólam, hogy aztán ahogy jött, úgy távozzon. Ha kisebb koromban történt volna ez velem, tuti elsírtam volna magam, de már elég nagy vagyok ahhoz, hogy ez ne történjen meg. Így inkább fogom magam, majd visszaterelem figyelmemet az éneklő cigaretták birodalmába. Nem sokáig, ugyanis nagyon hamar újabb sárga dolog mászik be perifériámba.
Csak pislogok a lányra füzetem mögül, mert egyszerűen nem tudom kivenni a szavait. Olyan gyorsan hadar le nekem mindent, hogy képtelen vagyok leszűrni, mit is akar. Ezért inkább átlapozok egy másik oldalra, majd olyan nagy betűkkel, amilyenekkel csak tudok, felírom a következőket.
- Nem érteni. Te lassít – kanyarítom le a betűket, majd mutatom fel a lánynak, sűrű, megszeppent pislogások közepette. Én tényleg próbálkozok azzal, hogy értelmezzem amit mond, de nagyon nehéz még másodjára is, ugyanis ugyanazzal az egy szusszal pörgeti végig, mint az előzőt. Tehetetlenségemben megvakarom a fejem, majd újabb sorokat firkantok le.
- Nem hallani te. Kérni, lassítani – azzal fel, majd leteszem a vázlatfüzetet, majd hogy igazat adjak szavaimnak, odaemelem mutatóujjam az egyik fülemhez, majd fejemet el kezdem rázni. Talán így megérti, ha az írásom nem is volt elég tiszta neki.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: « 1 2 ... 8 ... 16 17 [18] 19 20 21 22 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Déli szárnyÁtrium