Kolléga

 - De... - kezdte, mire Wickler megrázta a fejét.
 - Nincs apelláta - mondta ellentmondást nem tűrő hangon, de azért mosolyogva, mint mindig. Seren megállta, hogy elhúzza a száját - valahogy mindig tizenéves kölyöknek érezte magát az igazgató mellett, és a korkülönbséget nézve akár az is lehetett volna.
Bólintott, majd egy gyors köszönés után elhagyta az igazgatói irodát, hogy a tanári felé vegye az irányt. Hiába is mondta volna, hogy nem ő a legmegfelelőbb ember a feladat elvégzésére - a diákjai lelkivilágát ő aztán nem pátyolgatta, így fogalma sem volt róla, hogy ki mit akar majd kezdeni magával az iskola után, de meglehetősen hidegen is hagyta -, Wickler nem hallgatott az észérvekre. Érzéke volt ahhoz, hogy mindig olyan helyzetekbe keverje Serent, ahol se képesítése, se tapasztalata nem volt; talán többet akart kihozni belőle, vagy azt akarta szelíd erőszakkal elérni, hogy többet foglalkozzon a rábízott gyerekekre, mindenesetre általában frusztrációt és feszengést keltve a fiatal tanerőben.
Annyi pozitívuma volt a helyzetnek, hogy kapott egy nevet és tudta, kivel kell majd együtt dolgoznia, nem érte tehát meglepetés - igaz, nem volt kenyere a csapatmunka, mindig sokkal szívesebben dolgozott egyedül, de nyilvánvalóan itt sem volt beleszólási lehetősége.
Szendrődy-Nagy...Ábel? Ágoston? Mindegy, a neve ismerős volt, halványan rémlett Serennek, hogy létezik egy ilyen tanerő, aki meglepő módon még nála is fiatalabb volt, igaz, nem sokkal - úgy hírlett, egy évvel később végzett, mint Seren, de a férfi teljesen elkerülte a rellonos figyelmét, aki nem volt túlszocializált már akkoriban sem.
 - Heló - köszönt a már elhelyezkedett ex-levitásnak, s bezárta maga mögött a tanári ajtaját. Nem volt ott rajtuk kívül senki, amit Seren díjazott, elég, ha egyvalaki értesül totális tájékozatlanságáról.
 - Pontosan mit is csinálunk? - tért a lényegre, miközben húzott egy széket a másik asztalához, így egymással szemben helyezkedtek el.
Nem volt hajlandó udvariaskodni, sem magázni a másikat - ugyan, minek? -, mégis egyfajta távolságtartással beszélt, mint lényegében mindenkivel. Némiképp látszott rajta, hogy nem kíván semmiféle kapcsolatot létesíteni azon kívül, ami feltétlenül szükséges ahhoz, hogy megoldják a rájuk váró feladatot, de nem volt kifejezetten kelletlen, inkább csak egykedvű, mint akinek ezernyi jobb és érdekesebb dolga lenne ennél - és valóban.