A szobában több íróasztal és szekrény van, amelyek mindenféle iratokkal és könyvekkel vannak tele. Az asztalok előtt a tanárok dolgoznak, vagy épp egymással beszélgetnek. Délre néző ablakain mindig sok napfény árad a helységbe, melynek falát különböző portrék díszítik.  Az iskola tanárai gyakran lépnek be és ki a szoba nagy tölgyfaajtaján. Diákok csak ritkán és tisztelettudóan jöhetnek be ide, ha kopogásukra ajtót nyit nekik valaki...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=410&post=845599#post845599][b]Dr. Irving Schnelsen - 2022.04.17. 21:30[/b][/url]

E l e a n o r a
Az első két hét gyorsan elrepült, bár igaz ami igaz, ez a repülés néha igencsak hasonlított arra kecses pillanatra, amikor a sirályok bukórepülést vesznek a víztükör felé... És Irving inkább érezte magát a felpislogó pontynak mint vérszomjas ragadozónak... De! A diákok előtt ezeket a megingó pillanatokat úgy érzi, sikeresen leplezte.
Elbújt az orra másik oldalára.
Az ablak mellé tolt, saját ízléséhez mérten diszkréten elbarikádozott íróasztala a tanári szoba egy kevéssé stratégiai pontján helyezkedik el - távol a kávéfőzőtől és az ajtótól -, így nem nagyon kellett küzdenie érte, mégis, neki tökéletes. Munkájára mások nem látnak rá, és neki ez a privát szféra sokkal többet jelent, mint az a pár extra lépés a székéig. Asztalán katonás rend uralkodik, hiszen a laborban megszokott munkamorállal végez ki minden beeső apró feladatot, nem hever felragasztva színes post it, nem kallódik penna a lapok alatt.
Fehér mappák, asztali rendszerező, és könyvek, de még azok is oldalra igazítva. Steril, ha egyetlen találó jelzőt kellene aggatni rá. Laptopja, amelyen keresztül a kutatócsoport előrehaladásába tekint bele néha, most táskájában hever, de ha arra vetne valaki egy óvatos pillantást, ott is hasonló rendet találna: nulla olvasatlan e-mail, nulla kallódó fájl.
Fekete tintája épp az utolsó szorgalmi feladatot tartalmazó kiíráson szárad, amit a laborba szándékozik kitűzni; fekete tincsei az aranyóra napsugarait keverik maguk közé. Ásít, állkapcsa kattan egyet, ahogy nyújtózkodva dől hátra székén, pillantása pedig az ablakon át az udvarra réved. A csönd neszeibe keveredő magassarkú határozott koppanásait hallva feje leheletnyit rezdül az ajtókeret felé, de tekintete mégis kint ragad, még nincs ami magára vonzza. Még.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=410&post=845620#post845620][b]Dr. Irving Schnelsen - 2022.04.17. 23:19[/b][/url]

E l e a n o r a
A felbukkanó alakra ugrik tekintete, szája sarkába érdeklődő mosoly árnyéka kúszik, de megállja, hogy szemöldöke kíváncsian ugorjon a magasba. Pillantása rögtön, már-már ijesztően kontrolláltan fixálódik a nő szemeire, és bármennyire kísértő is a hívás, hogy pásztázza végig az ajtófélfának támaszkodó alakját, nem teszi meg, inkább baráti szavaira koncentrál. Baráti. Szavaira.
Természetes, hogy ha valaki új környezetbe, új helyzetbe kényszerül, akkor akadályokkal néz szembe, és az is természetes, hogy ezek megingathatják az ember önmagába vetett hitét. Ugyanakkor a férfitől meglehetősen idegen lenne, ha ezeknek a pillanatoknak a meglétét beismerné. Nem tart mindent úgy kézben, mint tervezte - ami nyilván valahol várható volt, hiszen élőlényekről beszélünk, nem pedig olyan feladatokról, ahol egyértelmű minden végkimenetel -, de nem is áll... borzasztóan. Leginkább átlagos tanárként viselkedik, ami köznapi értelemben véve pompás, Irving szemében azonban igencsak... szégyenletes.
Kérdésre kérdésre felel hát, jobb könyökét a karfán pihentetve emeli tenyerét komótosan arcához, hogy aztán állát ujjainak támasztva biccentse félre a fejét némiképp feladva valamit karótnyeltségéből. - Mondd, hogyan vetted rá őket, hogy érdeklődjenek?
Az elmúlt években megszokta, hogy környezetével lehet vitázni, vevők az ötleteire, sőt, SŐT, vannak sajátjaik, kérdeznek, feltételeznek, kutatnak, és nyitottak a párbeszédekre. De a diákok - tisztelet annak az egy-két kivételnek - nem ilyenek. Fáradtan esnek be, fáradtan pislognak, érdeklődésnek halvány szikrája sem látszik olykor, csak néznek ki a fejükből, és várják a csengőt. Ijesztő váltás ez a férfi számára, kicsit olyan mint amikor az embert két tudományos cikk között egy rokon áthívja vigyázni a totyogósra, és estimesét kell olvasnia. Szokatlan betűméret, szokatlan betűstílus, szokatlan központozás, téma, mondathossz. Tudja, hogy nem kezelheti úgy a diákjait mintha kollégái lennének, mert nincs meg az a tudásuk (és sajnos érdeklődésük sem), de hülyére se veheti a bagázst, mert akkor ennyi erővel akár már csomagolhatna is.
Vékony jég, még maga sem tudja hogyan fogalmazza meg a nőnek a problémát. Száját kinyitja, mintha forgatná tovább a kérdést, majd inkább összezárja ajkait. Szemei lehelletnyit összeszűkülnek, ahogy saját szavait analizálja, mennyire volt érthető... vagy éppen érthetetlen.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=410&post=851984#post851984][b]Dr. Irving Schnelsen - 2022.08.30. 21:51[/b][/url]

E l e a n o r a
Második leg-érzelemkifejezőbb testrésze, szemöldöke kúszik fel ráérős finomsággal a burkolt célzás hallatán. Tekintete azonban nem rebben meg, vasakarattal ellenáll a késztetésnek, hogy a mutatott módon végigmérje kollégáját (volt kollégáját), elidőzve olyan pontokon, amik nem egy férfit bolondítottak már nyálcsorgató szobanövény pózba. Persze Irvinggel ez sosem eshetne meg, őt nem abból a fából faragták. Szája széle megrándul ahogy felsóhajt, vállai amolyan "hogy is kérdezhettem" módon rebbennek meg az elgondolkozó hümmögés megkoronázásaként. Tisztázzuk, ha nem állna mellette üresen egy szék, és nem ismerné már Eleanora szokásait annyira, hogy tudja, élvezi, ha ő lehet domináns pozícióban, pattant volna, hogy átengedje helyét. Így azonban csupán helyet csinál, kissé arrébb mozdítja a bőrkötéses könyvet asztalán, elnyúlva a másik mellett. Tisztes távolságból, természetesen, de még így is érzi a nő bőrének melegét, és ezt tudatosítva döbben csak rá, hogy a finom illat, ami észrevétlen fonta magát köré, vele érkezett.
A barát kifejezés elhangzásánál meg sem kísérli elfojtani az enyhe grimaszt, és megléte valahol érthető is: a Durmstrang nem pont arról híres, hogy a tanárok baráti viszonyt ápoltak volna diákokjaikkal, így hát Irving előtt nem a legjobb példa magaslik gránittömbként. - Igazából az évnek ezen pontján... Még én sem tudom, mi lesz a vizsgában, szóval teljesen ráérnek pánikolni miatta, tanulni rá. - Kezeit maga elé téve hárítja a gondolatát is annak, hogy valami lehetetlent kérne. - De annyival szívesebben tartanék órát... Ezer kémcsőnyi békalencsének, még ők is lelkesebben figyelnek.
Én pedig nem szeretném erőszakkal kivívni a figyelmüket, teszi hozzá, de már csak magában. Talán észre sem veszi, hogy a futó emlék árnyéka beköltözik tekintetébe. - Lehet, hogy csak időre van szükségük. Talán csak túlságosan hiányolják a kedvenc tanárukat, ezért morcosak. Ajánlottam már, hogy tarts "vendég"órát? - enged meg magának egy meleg félmosolyt, elűzve a beszélgetés komor és hivatalos hangvételét. Az ötlet maga egyébként tényleg nem lenne ellenére... Eleanorával mindig is jól tudtak együtt dolgozni. Nincs így?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=410&post=852948#post852948][b]Dr. Irving Schnelsen - 2022.09.20. 16:52[/b][/url]

E l e a n o r a
Jé, egy közös pont, végre. A diákokat nem érdekli a vizsga - őt sem. Persze most; ha majd annak alapján értékelné a vezetőség a teljesítményét, ez biztosan változni fog. Egyelőre azonban Irving inkább dolgoztatni szeretné őket - és nem, nem rabszolgamunkát képzelj magad elé, nem is érti, hogy kapott szárnyra a folyosókon az a pletyka, hogy majd ő katonai iskolát csinál itt, abszurd; hanem, hogy amit csak lehet, próbáljanak ki, legyenek kis projektjeik, figyeljék és kövessék őket figyelemmel. Terjesszenek békalencsét! Tudják csak meg, milyen nehéz életben tartani őket egy fiolában! Valószínűleg sokkal többet is tanulnak belőle mint a tankönyvekből - Merlin bocsássa ez természetesen nem úgy értendő, hogy akkor a kábítószereket is saját magukon próbálják ki. Irving megrázza a fejét, ahogy kiszakad gondolatai közül, és bár bólint, idealista lelke nem tudja teljesen elengedni a képet, ahol bizony mind a negyvenen feszült figyelemmel hajolnak a munkaasztalok fölé. - Harminckilenc? - szűkíti össze szemeit, de választ már nem vár, vállai picit megemelkednek, majd kényelmesen visszasüppednek. Lapockái a szék háttámláján pihenek, és feszülnek meg enyhén a viszonzott mosoly láttán.
- Tehát hagysz szenvedni - sóhajt fel elkínzott arccal, és bár a rövid  mosoly megszűnik, komor arca és szavai mögött nem bújkál az az él, ami azt jelezné, valódi sérelem mondatta ezt vele.
- Tudod - fordul némiképp oldalrább, hogy vállai teljesen szembekerüljenek Eleanoráéival, miközben keresi a szavakat. Balja halkan koppan az asztallapon, ujjai öntudatlanul kezdenek elgondolkozó ritmust járni, ahogy tekintete végigcikázik a termen. Megakadt természetes válaszában, és valami azt súgja ösztöneinek, hogy tudna itt most nagyon rosszul felelni... De hát az mégsem járja, hogy csak így egyszerűen azt mondja, persze, szívesen találkozna a nővel? Terel hát: - ha attól félsz, hogy rontanád velük a kapcsolatom, ne tedd; főleg a hatodéveseknél volt nagy zúgolódás, amikor én léptem be a terembe. Tudtad, hogy néhány rellonos volt elég bátor hozzá, hogy számonkérjen, miért tartalak távol tőlük? - csillan szórakozottság a tekintetében. Utólag is jól szórakozik a szőke srácon, akitől óra közben padtársa felé elcsípett egy cetlit, amely kolléganője musculus gluteus maximusának íveit firtatta. Nem feltétlenül ezekkel a szavakkal, Irving igyekszik hát gyorsan ki is verni a fejéből.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=410&post=852951#post852951][b]Dr. Irving Schnelsen - 2022.09.20. 17:38[/b][/url]

E l e a n o r a
Nem reagál, még orra se rezzen, pedig a mesebeli strófa nagyon küzd figyelméért. És nem ám, hogy egyszerűen hagyja szenvedni, a kis boszorka még élvezi is! De Irving szeme ehhez túlságosan férfiasan vak, a cicázásra csak leheletnyit feljebb emeli állát, és határozottabban igyekszik tartani a szemkontaktust, hogy tekintete véletlenül se kalandozhasson más irányba.
- Nos, tolmácsolom feléjük a szavaidat - akad fent szeme egy pillanatra, ahogy az automatikus szemforgatást az utolsó utáni pillanatban fékezi meg. Kölykök. Persze, tök érthető, de akkor is. Kölykök.
- Nem hiszem, hogy lenne olyan oldalam, amit ne láthatnál itt. Persze, ha a kutatással van valamilyen gond, amiben segítségemet vennéd - vált át selymesen könnyed, évődő baritonjára, ellensúlyozva a nő nyílt szavai nyomán ébredt meglepettséget -, esetleg így, tanári belépő híján körülményes lenne számodra a kastélyba való bejutás - artikulál szépen további lehetséges indokokat, segítőkészen - , kereshetünk más alkalamat arra, hogy tanácsot kérhessek a diákjaink ügyében. Természetesen, csak amennyiben továbbra is számíthatok nagylelkű segítségedre velük kapcsolatban.
Ezen a szinten már nem mondható, hogy Irving ne vette volna észre a felé hajoló test által küldött jeleket, ám tudatosan dönt úgy, hogy ezeket figyelmen kívül is hagyja. Azazhogy dehogy hagyja figyelmen kívül, hiába szegeződik pillantásra szigorúan a nő arcára, látótere szélesebb ennél. Ám önuralmának határait sem tanácsos lebecsülni, így lassú pislogás után ujjai tovább dobolnak egy valamivel lassabb ritmust, amelyeket rövid megfontolás után mégsem vett el az asztalról. - Jó, mit szeretnél hallani?
Tudja már, hogy nincs értelme Eleanora kíváncsiságának, terveinek, elképzeléseinek, játékainak útjába állni, így ha nem szeretné veszélyeztetni józan eszét, úgyis ő fogja megadni magát a nőnek. Még elgondolkozik azon, mennyire bánja a dolgot, a reklám után visszatérünk, maradjanak velünk!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=410&post=852956#post852956][b]Dr. Irving Schnelsen - 2022.09.20. 18:23[/b][/url]

E l e a n o r a
Nos valóban, ha Irving tudna azokról a bizonyos magánórákról, most nem ülne ilyen nyugodtan a nő előtt, és nem húzna magára a kényelmes nyugalom látszatát. Nem az ő műfaja a megfutamodás, de bármennyire igyekszik is kapcsolatukat a kollegiálisan baráti, vagy barátian kollegiális címke alatt tartani, lehet ehhez egyedül ő kevés lesz, ha Eleanora egészen mást akar. A férfi sejti, hogy könnyen áldozatául válhat a kísértésnek, de nem tudja, egészen pontosan mire képes a másik - amíg nem repülsz elég közel a lánghoz, nem tudod, hogy megperzseli a szárnyad, mondta a molylepke, majd lángra lobbant. Így hát hogy, hogy nem, a kísértés - maradjon Irving látszatra bármennyire is higgadt - tagadhatatlanul közéjük simul puha ábrándjaival.
Persze, hogy tévedett - merőben le merte volna fogadni, hogy helytelenségét a nő ki fogja még emelni ma, ám önérzetében akkor is mélyre fúrja magát a kis tüske. Engedi, hogy az álla alá sikló ujjak kedvük szerint mozdítsák állát, így aztán Eleanora akár ujjbegyein is érezheti a rezzenést, amelyet a "felszabadult oldal" emlegetésére feltörő diszkrét felmorranás vált ki. Nem húzódik el, tekintete tiszta, ahogyan tudata is az elhangzó szavakra koncentrál, meghátrálás nélkül. Az nem, már nagyon régen nem stílusa, és nem is szándékozik visszatérni hozzá. Szemöldöke lassan kúszik fel, ahogy a másik mozgását követve, a nő távolodásakor kissé előre dől, csak hogy ültében kissé oldalra mozdulva rendezze vissza tagjait eredeti helyzetébe. Lassan. Odafigyelve. Fegyelmezetten. Lehet mozgásából adódik a katonai iskola rémképe? - Honnan gondolod, hogy egyáltalán rendelkezem ilyennel? - hangzik fel a költői kérdés, mielőtt megadná magát a kíváncsiságnak.
Irving pontosan tudja, mit szeretne Eleanora hallani. Irving pontosan tudja, hogy ezt a választ nem adhatja meg neki, ha meg szeretné őrizni jelenlegi jó kapcsolatukat, hiszen abba még a legkisebb (bal?)lépés is bezavarna. Irving azt is pontosan tudja, szíve szerint mit felelne, azonban Irving két dolgot nem tud: azt, hogy Eleanora meddig hajlandó elmenni a válaszáért, és hogy jelenlegi helyzetében a - bármikor szívesen bocsájtom a tudásom rendelkezésedre, hisz tudhatnád - szavak csak olajforgácsként ömlenek a tűzre.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=410&post=852974#post852974][b]Dr. Irving Schnelsen - 2022.09.20. 21:10[/b][/url]

E l e a n o r a
Tisztázzuk, nem azért nem hátrál meg, hogy ezzel bárkit vagy bármit is felkorbácsoljon, sőt, pont azért nem hátrál, nehogy úgy tűnjön, hatással van rá a dolog, és így bíztatásnak érződjön... De hát Irving tervez, Eleanora végez. Csak nehogy az a tapasztalat cserben hagyjon, terelné tovább évődésüket, de egy bizonytalan hang ekkor szólal meg belül: nem kéne tovább hergelnie a nőt. Természetesen, ekkorra már teljességgel mindegy mit kéne, vagy nem kéne, ahogy a hal sem veszi észre, hogy a halászháló fölé úszik, Irving tudatára is prémes puhasággal olvad a vélamágia.
Bőre bizseregni, csontjai kocsonyásodni kezdenek, mintha egész lénye át akarna formálódni a rá ható erő hívó szavának engedelmeskedve, tekintete, mely eddig büszkén, tisztán ragyogott, most egyre inkább opálosodni kezd, veszítve fókuszából.
Most először néz végig úgy igazán az előtte támaszkodó női testen. Eddig mindig kínosan ügyelt rá, hogy ne tegye, hogy tiszteletben tartsa azt, hogy elsősorban a másik is ember, személy, egy tudat és rengeteg érzelem, akit nem bámulunk csak azért, mert kedvünknek tetsző módon mozdul, lép, lélegzik. Kollégaként, barátként nem engedhette meg magának, hogy a nőt nézze, keresse, űzze benne, és bizony nem csak Eleanorától tagadta meg ezzel az elismerő pillantásokat, de magára is kemény határokat kényszerített. Nos, ezek most határozottan feloldódni látszanak. Mély lélegzet kíséri tekintete útját, amely most, a szavakra alig fordítva figyelmet türelmesen végigpásztázzák a kihívó alakot, a nem kirívó, mégis pont ezért sokat sejtető felső rejtette idomokat, a csípő asszimetrikusra döntött, kecses ívét, az előtte hosszan elnyúló igéző, formás lábakat.
Felkel ültéből, a mozdulat nem hirtelen, ám annál határozottabb. Tekintete úgy kúszik fel a szemrevételezett testen, ahogy legszívesebben jobbja tenné, az azonban egyelőre csak a levegőben húzódik kettejük közé az ütemre, hogy aztán egyet lépve ezúttal ő érinthesse meg a másikat. Nem rohanja le, nem válik nyöszörgő, kérlelő kupaccá, nem, tartása és határozottsága olyan mélyen lényében csörgedezik, hogy a felébredő vággyal és rátörő befolyással tökéletes összhangot alkotva irányítja Irvinget a nő felé. Mozgása kontrolláltnak tűnik, de ha így is van, maximum a mágia áll mögötte, nem Irving gondolatai. Lényének ez az annyira mélyen gyökerező, határozott része ugyanolyan kéjes táncba fonódik az ereit kitöltő vélamágiával, ahogyan tenyere simul Eleanora arcélére, balja pedig a kettejük közt támaszkodó tenyérre. Csípője, dereka, felsőteste szorosan a másik mellé simulva húzódik közelebb, és miközben arca egészen közel kerül, orruk összeér, lélegzetük keveredik, egészen addig, míg a belsejéből előgyűrűző vágy egy pillanattal később arra nem készteti, hogy ajkai finoman végigcirógassák az előtte ülő nő mosolyát.  - Igen. - Minek ragozza túl? Nem is emlékszik a kérdésre, csak a mélyen belül megszülető választ égeti kettejük közé.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=410&post=852986#post852986][b]Dr. Irving Schnelsen - 2022.09.21. 12:57[/b][/url]

E l e a n o r a
Irving nem szeretne találkozni erősebb vélákkal, köszöni, ez most szépen eldőlt. Az igazsághoz persze hozzá tartozik, hogy nem egyedül a vélamágia lenne ilyen erős hatással rá, hanem minden befolyásoló bűbáj... Ha porszem kerül abba a komplex, szorosan összezáródó védfalra, amelyet magában és maga körül folyamatosan felhúzva tart, puff, könnyedén omlik össze, mint a legártatlanabb kártyavár tenné. Reakciói, válaszai olyan előre megkomponált, gondos tervezés és határozott fegyelem eredményei, hogy nélkülük villámgyorsan válik teljesen védtelenné. Ennek eredményét láthatjuk most is: a vélacsábítás legenyhébb szele is összezavarja ösztöneit, így ami benne él, most korlátok nélkül szabadul fel, összefonódva egy-egy ismert viselkedésmintával.
Némán mozdul bele a csókba, hiszen nem csak várta, de vágyta is azt. Törzse oldalvást biccen, hogy kényelmesebben férjenek egymáshoz, készülne még közelebb húzódni, ujjai már majdnem megindulnak felfelé a támaszkodva megfeszülő karon...
Az elhúzódást zsibbadt vággyal veszi tudomásul. Utoljára még önkéntelenül mozdul Eleanorával, enyhén felé dől, így mielőtt a lassan bombló mágia teljesen elhagyná, feje a nő válla, nyaka felé biccen. Lélegzete elvész a garbó vastag anyagának redői között, ahogy a valóság darabkái lassan visszakúsznak a helyükre. Szinte hallható az a pillanat, amikor tudatába kerül helyzetüknek, bár nem mozdul azonnal, gerince mentén végigfut a jól ismert, rideg tartás, csigolyái egymás után merevednek meg, a meleg illatot árasztó nyaktól már nem túl távol érzi ajkait, hanem éppenséggel veszélyesen közel. Ádámcsutkája hűségesen követi a kényszerű nyelést, ahogy a hosszúra nyúlt pillanat után felegyenesedik, s hátralépve néz ismét a nő szemébe.
Látszólag minden ugyanolyan mint előtte volt, tekintetében nem ül düh, harag vagy megbánás, vállait megmozgatva kényszeríti magára a nyugodt tartást. - Te boszorka - sóhajtja maga elé, alig látható fejcsóválással, de szavai élét teljes mértékben ellopja, ahogyan nyelvét önkéntelenül végigfuttatja saját, elárvult ajkán. Látszólag minden ugyanolyan mint előtte volt, azonban tekintete újra és újra az arcélre villan; megacélozza magát, nem. - Ezt kérlek még egyszer ne játsszuk el - hangzik a kérés puhán, mindenféle köntörfalazás nélkül, de többes számban fogalmaz, hiszen érzi és tudja, a történtekért nem teheti felelőssé egyedül Eleanorát. Barnáiban talán akkor villan először frusztráltság, amikor parancsolni képtelenül megengedi nekik, hogy még egyszer, utoljára, komótosan végigfussanak a másik ívein. Igyekszik elnyomni maga ellen ébredő idegességét, amiért legszívesebben visszalépne az asztalhoz, és immár cselekedetének teljes tudatában vonná magához a nőt. Közelebb is lép, ám a kísértésnek határozott megálljt parancsolva elnyúl mellette, hogy a kissé túl hosszúra sikerült, és túlságosan Eleanora-illatú pillanat után a szorgalmi kiírás zizzenjen meg ujjai között, azt csavarja fel körülményesen, a kelleténél jóval szigorúbb fegyelemmel és precizitással fókuszálva a pergamenre. - Így ne.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=410&post=852989#post852989][b]Dr. Irving Schnelsen - 2022.09.21. 14:51[/b][/url]

E l e a n o r a
Amellett, hogy szavainak élét igyekszik meg sem sejtetni, a vélamágiára vonatkozóan komolyan gondolja kérését. Nem szereti, amikor kiragadják kezéből az irányítást, de ki is hibáztathatná ezért? Értékeli hát az ígéretet, és tekintve, hogy egyelőre nincs oka azt feltételezni, hogy Eleanora megszegné szavát, magában lezártnak tekinti a kérdést, borítékba suvasztva szépen elzárja a többi mellé, mentális iratszekrényébe. A rend kezd visszatérni. Az ablakon át bekacsintgató napsugarak lassan kezdik elveszíteni élőarany színüket, itt az ideje összepakolni és hazamenni, Irving kényszeríti magát, hogy az előtte álló teendőkre összpontosítson, kitűzze a szorgalmit, és otthon még megválaszolja német kollégáitól érkezett leveleit.
Ismét alábecsüli a mellette támaszkodó nőt. Igaz ami igaz, eddig még egyszer sem lépték át kapcsolatuk határait, sem egyetem alatt, sem később nem keveredtek hasonló helyzetbe, így hát nem csuda, ha a férfi nem méri fel racionálisan, mi mindent válthat ki Eleanorából az ő visszafogott viselkedése. Két kezével igyekszik megragadni a biztonságos viszonyukat jelképező kordont, és húzni magukat ki a partra, mielőtt elöntené tudatát egy rázúduló hullám.
Azonnal megfagy, ahogy megérzi a bőrén végigsurranó ujjak érintését, nem kap a papír után, csak tekintete követi zavarodottan. Hiba a mátrixban, zavar az erőben. Felpillant, és hátralépne, de összefonódó tekintetük kényszerűen bénítja le. Most nem úgy reagál mint korábban - az ösztöneit és vágyait előcsalogató mágia hiányában mozgása nem idomul természetesen a húzó-vonó erőhöz, az érintések nyomán megfeszül, nem lép előre, és legfőképpen nem vesz fel kezdeményező attitűdöt. Tartása a nőéhez képest most disszonáns, valami elcsúszott és félrement, nem készséges, nincs benne semmi érzéki vagy magával ragadó, hiszen a falak, és velük együtt a gátak is eredeti helyükre kúsztak vissza. Hiába érzi, már nem hajlandó tudatosítani magában Eleanora illatát, érintéseit, barnái távolságtartóak, és ismét hajthatatlanul csupán a nő ívelt szemeire szegeződnek. - Ne haragudj, de ezt most így - nyúl ki a tarkójára simuló tenyér felé, hogy azt finoman, ámde annál határozottabban vonja vissza kettejük közé. - Ez így nem helyes - húzza meg a határokat, a jellegzetes, apró, önigazoló bólintásával. Káosz uralkodik benne, amit rendeznie muszáj, de egyelőre csak annyit tehet, hogy napirendjéhez, és iskolai feladataihoz kényszeresen ragaszkodik. - Nem fejezhetnénk be ezt a beszélgetést egy másik alkalommal?
Még úgy is, hogy azt se tudja merre áll a feje, igyekszik a lehető legkészségesebben állni a nőhöz, és ha legszívesebben egyedül is maradna gondolataival, az iránta érzett tisztelete és megbecsülése végett nem engedi, hogy a zavarából keletkezett gorombaság akár csak megcsillogtassa magát szavai mögött.