BK Fórum - Tanári szoba

Rudolf
× és a „mégis mi történik itt?” × GIF ×

Bútor- és pergamenillat jellemzi általában a tanári levegőjét. Ám az év végi stressz visszafogása végett néhány kolléga levendula illatú gyertyákat tett az iroda legindokolatlanabb pontjaira. Az aroma ugyan nyugtató hatású, mégsem a legjobb módszer, hiszen álmosít is. Én pedig nem aludtam túl sokat előző éjszaka. Forgolódtam, hogyan is jelenek meg újra a nagynyilvánosság előtt. Visszatérésem óta csupán az Eridon tornyáig voltam hajlandó mutatkozni. A tanárit még megpróbáltam elkerülni. Most mégis itt ülök az asztalomnál, az émelyítő levendulaillatban, és a fölém magasodó Rudolfra emelem fekete szemeimet. A szemüvegem visszatükrözi a mennyezeti világítás fényét, s én magam is némiképp hunyorítva intézem szavaimat barátom felé. – Tehát… a következő év – kezdem kissé vontatott hangnemben. – Azt hiszem, hogy lesz néhány dolog, amibe érdemes lenne belenézni, mielőtt bármilyen új intézkedést bevezetnénk – folytatom karcos hangomon, miközben fészkelődni kényszerülök székemben, hogy meggörnyedve elérjem fiókomat. Kissé megakad először a régen használt asztalzseb, de rántok rajta egyet, így egy halk nyögést hallatva máris kezembe kerül egy boríték, amit először Rudolf felé mutatok, majd elé is helyezek. – Az ilyenekhez hasonló esetek ellen kellene valami komolyabb „dekrétum” – beszéltem neki ugyan valamelyik nap erről az esetről, de mondtam, hogy akkor fogja igazán érteni, hogyha megmutatom neki a levelet is. – Ezt egy anyuka írta nekem. Azt állítja, hogy a gyermekét annyira megviselte az iskolában terjengő halálhír… itt gondolom, rám célzott… hogy Julcsika Carrie White-tá változott, és ezért gyújtotta rá majdnem a társaira a Bagolyházat – forgatom meg a szemeimet, majd nagyot puffanva dőlök hátra a székemben. Jobb kezemmel leveszem szemüvegemet, a balnak ujjaival pedig orrnyergemre csípek. – Valamivel le kell foglalni ezeket a kölyköket, mert úgy néz ki, hogy túl sok a felesleges energia – fejezem be végül a dolgot, amikor is hatalmas hangzavarra leszek figyelmes. Ha bejön ide az anyuka, akiről az imént beszéltem, akkor máris bátran ugrok Rudolf mögé, hangosan sikongatva védelméért. Azonban ez csak Cath. Vagyis… elnézést, nem úgy értettem, hogy „csak”. Kérlek, ne bánts! Szemüveget tartó kezem a levegőben marad, és értetlenül táguló pupillákkal figyelem őket. Szótlanul, tekintetemmel kérdezve nézek újra Rudolfra, amolyan „mi a fene folyik itt” módon.