A szobában több íróasztal és szekrény van, amelyek mindenféle iratokkal és könyvekkel vannak tele. Az asztalok előtt a tanárok dolgoznak, vagy épp egymással beszélgetnek. Délre néző ablakain mindig sok napfény árad a helységbe, melynek falát különböző portrék díszítik.  Az iskola tanárai gyakran lépnek be és ki a szoba nagy tölgyfaajtaján. Diákok csak ritkán és tisztelettudóan jöhetnek be ide, ha kopogásukra ajtót nyit nekik valaki...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=410&post=804383#post804383][b]Sébastien Lafayette Béliveau - 2020.04.10. 01:28[/b][/url]

Álmaiban sem gondolta volna, hogy ennyire eseménydús lesz egy egyszerű évnyitó, pláne, az asztal eddig ismeretlen oldalán. Tény, hogy sosem volt oka panaszra, mindig vonzotta a tekinteteket és nem egy mosolynál nagyobb előfeszítést sem kellett tennie soha, hogy társaságra leljen. Hol így, hol úgy.  De diákkorában azért mégiscsak elveszett az asztaloknál tobzódó társai között és a figyelem csupán egy kis sugarú körre korlátozódott. Legalábbis a Bagolykőben így volt. Nem hívta fel magára a figyelmet feleslegesen.
Viszont a tanári asztalnál ülve nem volt menekvés, de tény is való, hogy meg is osztotta a rivaldafényt a kollégákkal. Elképesztő, hogy milyen gyönyörű embereket válogattak össze az élre. Ha nem lenne tisztában saját erényeivel, talán rosszul is érezné magát közöttük. De Odinnak hála, elég önbizalom szorult a vékony, ámbár szemrevaló testbe, hogy büszkén üljön, mosollyal az arcán és lezser farkasszemezésbe kezdjen az őt is megbámuló diákokkal. Érdekes évnek néz elébe, az már egyszer biztos.
A ceremónia után, Tányától rövid időre elköszönve szegődött zsebre vágott kézzel Eleanora mellé, akinek szerencsére egyből sikerült a nevét is megjegyeznie. Van valami megmondhatatlan a nőben, ami egészen egyszerűen... vonzza a tekintetet. Egyelőre nem tudná megmondani ennek pontos okát, az egyértelműn túl, de ennek nem is adja jelét. Csupán halad a nő mellett, megadva neki a kellő figyelmet, reflektál és újat közöl. És mindezt olyan csibészes, gyermeki mosollyal az arcán teszi, hogy az már a pofátlanság netovábbja. De mit tehetne? Ezt dobta a gép.
- Nahát. Túl jó diák voltam. Eddig sosem léptem át ezt a küszöböt - mondja mosolyogva, közben tekintete falja a látványt centiméterről-centiméterre, minden apróságot próbálva felfedezni. Így a kis turpisság sem kerüli el a figyelmét, amit magában nyugtáz is. Nem mintha ellenére lenne ez a... kedvesség.
Az információra bólint, majd birtokba veszi az asztalát; tenyerével megtámaszkodik a bútor élénél és egy lezser mozdulattal tolja fel magát ülő helyzetbe, hogy úgy szemlélhesse tovább a HVH-t.
- És mondd csak... egy ilyen nő, mégis mit keres egy ilyen istenek mögötti helyen? Ha szeretnéd, szívesen kifejtem mit értek az ilyen alatt, de elnézve a kisugárzásod... tisztában vagy vele - mondja most már igencsak széles vigyorral az arcán. - A rúnád is mestermunka. Észre se venni, hogy nem ezen a nyelven kommunikálsz. Lenyűgöző. - Hiába, kiszúrta a nőn, mikor idefele jövet hátratűrte egyszer a haját. Nem volt több egy pillanatnál.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=410&post=806107#post806107][b]Sébastien Lafayette Béliveau - 2020.04.19. 21:22[/b][/url]

Megemelkedik enyhén a szemöldöke, ahogy összerakja a nő által küldött finom utalásokat, jelzéseket. Számított ezekre az első pillanattól fogva, ahogy még a nézőközönség előtt kezet fogtak és valami megmagyarázhatatlan kis bizsergést hagyott hátra Nora érintése, de arra nem számított, hogy ilyen hamar kezdetét veszi a játszma.
- És kapni is, gondolom - mondja és csibészes kis mosolyra húzódnak ajkai, úgy pillant a nőre. Szórakoztatónak tartja a szavait és magában el is könyveli a helyzet iróniáját. Hisz ő pontosan tudja ezt. A Roxfortos évek alatt gyakran megfordult eme helyiség nagytestvérében és egyszer sem büntetésért állt sorba. Rengeteg plusz tevékenységnek aktív tagja volt, dicséretekért kellett házhoz jönnie és az általa előadott órákat is eme mások számára tiltott paradicsomban írta meg. A tanárai hálát rebegtek érte, míg diáktársai java a pokolra kívánta őt. Valahol izgatottan várja, hogy Nora melyik csoportba fog tartozni.
Jókedvűen nevet fel a nő szavaira, miközben lezser terpeszbe pakolja lábait, úgy támaszkodik meg a térdein és kékjeit a gyönyörű arcra függeszti. Mégis mi újat mondhatna, amivel Nora ne lenne tisztában? De a valódi kérdés inkább az, hogy számít-e ez egyáltalán?
- Gyönyörű, karizmatikus, elbűvölő... - kezdi sorolni és ahogy egyre halad előrébb, úgy szélesedik a vigyora is, ami még inkább fiatalít az amúgy is kamaszos külsőn. Nem szokott játszadozni, de ez most egészen kedvére való.
- Tudtommal nem csak a mosolyom miatt kaptam felvételt. - De erősen közrejátszott. Mégsem mondhatni, hogy büszke lenne a külsejére. Nem arról van szó, hogy nincs megelégedve magával. Inkább úgy érzi, hogy ez nem az ő érdeme. Viszont a szakmai tudása az egy olyan pont, amire megéri büszkének lenni.
Nora kérdésére mosolyogva billenti oldalra a fejét kissé és méri végig. Kezét lezseren előrenyújtja, majd ha a nő végre véget vet a kettejük közötti térnek, tekintetét egy hosszú pillanatig egybeolvasztja a másikéval. Nem csinál semmit, nem közelít, nem vonja közelebb. Végül szó nélkül emeli meg jobbját, hogy óvatosan végigsimítson a nyakán, ezzel eltűrve a tincseket az útból.
- Tökéletes szögek, határozott vonalak... Igazán figyelemre méltó - búgja immár halkan, majd félmosolyra húzódnak ajkai. Kezét úgy húzza vissza, hogy a nyaka érzékeny vonalát végig tudja még simítani. Figyelemre méltó.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=410&post=806324#post806324][b]Sébastien Lafayette Béliveau - 2020.04.20. 15:45[/b][/url]

A válasz hallatán nem tud nem elvigyorodni. Kíváncsi fény villan a tekintetében, de nem fog kérdezősködni, van benne ennyi tapintat. Van valami ebben a nőben, mai vonzza a tekintetet, ami arra készteti az ember fiát, hogy közelebb és közelebb kerüljön hozzá... hogy ezt fizikailag vagy emberileg éti-e, mindenkinek szíve joga eldönteni. De meg kell hagyni, messziről is bőven van mit nézni Norán. Bőkezű volt vele az élet.
Viszont az nem mondható, hogy kimondottan a zsánere lenne, csupán azért is, mert nem tudna ilyennel előállni. Hazudna, ha azt mondaná, hogy nem érdekli a külalak, a lágy arcél, a kecses vonalak. Viszont pusztán azért, mert valaki szép, még nem jelenti azt, hogy vonzó is. Neki az a plusz jelenti a zsánert, ami egyedivé varázsolja a másik egész lényét, amitől izgalmassá teszi saját magát akarva-akaratlanul. És az biztos, hogy Norából olyan kecsesen üvölt az a plusz, hogy ha akarná se tudná csupán messziről szemlélni.
- Akkor már ketten vagyunk - ereszt meg egy széles mosolyt is mellé, hogy alátámassza szavait. Tekintetük szinte egyszerre kalandozik el, de talán többet időzik a másik dús ajkain, mint a nő az övén. Milyen lehet? Vajon vörösre festette a neves alkalomra? Vagy valami lágyabb szín keretezi a száját? Halovány emléke van csupán, hogy milyen érzések, ingerek párosultak a színekhez. De ha választania kéne, akkor azt mondaná, hogy olyanok lehetnek, mint a hordóból kitöltött vörösbor színe, miközben a nap sugarai vonják dicsfénybe; ragyogó, élettel teli és vad.
Tekintete lesiklik az egymásba gabalyodott ujjakra, majd enyhén maga felé húzza őket, hogy mihamarabb megtehesse Nora a köztük lévő távolságot. A nő parfümje azonnal simogatni kezdi a receptorait, a levegő immár enyhén szaggatottan hagyja el a tüdejét. Ahogy közelebb hajol, hogy felmérje a tetoválást, nehezen állja meg, hogy ne hajoljon a kelleténél közelebb. Viszont ezidáig az önkontrolljával sosem volt probléma. De meg kell hagyni, elégedett mosolyt csal az arcára, ahogy meglátja ugyanezeket a jeleket a nőn.
- Biztos voltam benne - kissé mélyebben cseng a hangja, mint eddig. Rezzenéstelenül állja a nő tekintetét, próbál nem elveszni a csillogó, mélyfekete szemekben.
A kérdésre elmosolyodik, majd a tekintetét elszakítva Nora arcáról, a combjára vándorol. A nadrágon keresztül érzi a nő tenyerének melegét. Alig észrevehetően élesebben szívja be a levegőt, mégis halálosan nyugodtnak tűnik, sehol sincs benne feszültség, a mosolya is derűs és laza marad.
- Kissé fedettebb részen, mint a tiéd - halkan ejti ki a szavait, miközben jobbja Nora derekára vándorol. Nem kalandozik el, úgy tartja ott, mintha csak táncra invitálná őt. Micsoda véletlen egybeesés.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=410&post=806634#post806634][b]Sébastien Lafayette Béliveau - 2020.04.22. 16:45[/b][/url]

Nem siet sehova, kiélvezi az elcsípett pillantásokat, a kósza érintéseket. Nem hitte volna, hogy az első napja ennyire intenzív lesz, de az arcán uralkodó mosoly nem épp arról árulkodik, hogy zavarná, sőt. Egyre inkább rabul ejti a nő vonzereje, pillantásának tüzessége. Pedig alapjáraton nem ilyen. Ő a randira hívós fajta, virágot vagy pezsgőt vivős, aki kivárja a megfelelő pillanatot arra, hogy a következő szintre léphessenek együtt. Mindig az érzelmeket helyezi előtérbe a testi vágyakkal szemben.
Tekintetét végigjáratja a nő domborulatain, ahogy egyre közelebb és közelebb kerül hozzá. Pillantása nem bántó, nem időzik zavarba ejtően sok ideig a csípője ívén, sem a dekoltázsán, de mindkettőnek adózik egy-egy elismerő mosollyal.
- Gondolom most már hiába hívnálak el vacsorázni - mondja csibészes vigyorral az arcán, majd kissé meg is csóválja a fejét, hogy választ se érdemel a költőinek szánt kérdés. Magában nyugtázza a számára kissé ismeretlenebb helyzetet és ezzel együtt engedi is át magának a testének az esze helyett. Van valami ebben a nőben, valami édes és vadító, amibe egyszerűen muszáj belekóstolnia.
Ahogy Nora ujjai kalandozni kezdenek az öltöny anyagán egyre feljebb, minden további, felesleges gondolatot kiűz a fejéből. Kékjeit a fekete íriszekbe fúrja, szinte érezni véle a nő forró leheletét az arcán. Kissé elnyílt, de még mindig mosolyogva hagyja, hogy bejárhassa az előre tervezett utat, kissé még oldalra is billenti a fejét, hogy jobban hozzáférhessen.
- Lejjebb keresd - mondja immár vágytól fűtött hangon. Nora hideg ujjainak érintése kellemes bizsergetést hagynak maguk után. Kezei beszélnek helyette tovább; eddig maga mellett tartott jobbját Nora nyakára simítja, onnan lassan a tarkójára, úgy vonja még és még közelebb magához, hogy alig pár milliméter válassza el csupán őket.Egy aprócska jelre vár, hogy ha Nora is úgy szeretné, végre megízlelhesse a puha ajkakat és magához vonhassa teljesen a gyönyörű testet.
- Segítek keresni - súgja a nő ajkaiba a szavakat, csillogó tekintete nem ereszti a nőét addig, míg meg nem semmisül az utolsó, lélegzetvételnyi távolság is közöttük.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=410&post=813824#post813824][b]Sébastien Lafayette Béliveau - 2020.07.21. 18:09[/b][/url]

Talán egy kezén meg tudja számolni, hogy hányszor engedte át magát a hirtelen megfogant vágyak kusza, hömpölygő tengerének. Utoljára talán tinédzser korában tette, mikor az ember fia érzi  magában a mindent felperzselő erőt, hogy egymaga egy kézmozdulattal képes lehet megmenteni az egész világot. És ő akkor el is hitte. Épp eléggé felsőrendűnek érezte magát ahhoz, hogy mások életébe beleszólhasson, akár szóval, akár tettel. Viszont mindezek mellett szexuálisan mégis mindig az önkontroll jellemezte. Nem volt meg benne az a fiatalokra oly jellemző hév, ami arra ösztökél, hogy ajtóról ajtóra kopogtasson. Nem volt túl sok kapcsolata akkoriban, egyiket sem gondolta túl komolyan, mégis hűséges volt az utolsó pillanatig, ami rendszerint pár röpke hét után be is következett.
És most mégis... Savannah illata kiűz minden kétes gondolatot a fejéből. A hideg érintése perzselő a bőrét, mosolya rabul ejti a pillantását. Most nem törődik a holnappal, de még az egy perccel későbbi jövővel sem. Az asztalokkal teletűzdelt helyiség kellemes félhomálya egy másik dimenzióba repíti őket, mintha nem épp az iskola kellős közepén lennének.
Halk nevetése visszaverődik a csupasz falakról, de már nem kíván többet hozzátenni. Nem érdeklik már a szavak, csakis az ujjai közt lágyan omló fürtök, ahogy ujjai egyre beljebb hatolnak a fekete hajkoronába. Szívverése gyorsabb ritmusra vált, ahogy megízleli a telt ajkakat és lassan csukódik le a szemhéja, hogy kiélvezhessen minden pillanatot. A csókja nyomán Savannahban a saját szavai visszhangozhatnak; igazi úriember. Jobbjával a vékony derekat öleli, stabilan tartja a nő testét, közel magához. Az ingjén keresztül érezni véli a szívverését, ami mintha csak visszhangot verne a sajátjának.
- Lehengerlő vagy - búgja a szavakat az ajkába, majd csak annyira távolodik el, hogy mosolyát megvillantva a szemébe nézhessen. Baljának ujjai kisiklanak a fürtök közül, végigsimítva Savannah arcélén veszi el végül a nőről, hogy megtámaszkodva maga mellett, lecsússzon az asztal lapjáról. Nem engedi eltávolodni, ajkai újra a másikéra találnak, miközben az asztal felé tereli őt. Nem emeli meg, csak a derekán nyugtatja a kezeit és úgy tolja enyhén az imént még általa bitorolt hely felé.
- Biztosan szeretnéd? - Nem szakítja meg a csókot, csupán két lélegzetvétel között ejti ki a szavakat. Az egész lényéből árad a gondoskodás, figyel minden rezdülésére, úgy mozdul, ahogy a nő szeretné. Mi tagadás, még az ösztönöknek engedve sem képes kivetkőzni magából. Ahogy Savannah mondta;
Igazi úriember.