A szobában több íróasztal és szekrény van, amelyek mindenféle iratokkal és könyvekkel vannak tele. Az asztalok előtt a tanárok dolgoznak, vagy épp egymással beszélgetnek. Délre néző ablakain mindig sok napfény árad a helységbe, melynek falát különböző portrék díszítik.  Az iskola tanárai gyakran lépnek be és ki a szoba nagy tölgyfaajtaján. Diákok csak ritkán és tisztelettudóan jöhetnek be ide, ha kopogásukra ajtót nyit nekik valaki...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=410&post=633090#post633090][b]Hercegh Kriszpin - 2016.11.02. 19:09[/b][/url]

Csöndesen dudorászva pakolom az iratokat. Keresek néhány rég feledésbe merült dokumentumot és azt mondták nekem a professzorok, hogy itt talán rájuk akadok. Úgy nézem, ez az a szekrény, ahová mindenki mindent bedobál. Jó, ez túlzás, de tény, hogy koránt sincs benne akkora rend, mint lehetne. Böngészgetek tehát és hirtelen rájövök, hogy a dal, amit dúdolok, egy karácsonyi szám. Úgyhogy leállok vele és éppen töprengeni kezdek, mi váltsa fel, amikor egy fiatal kollegina berobban a térbe. Legalábbis meglehetősen dühös lendülettel csapja le az asztalára a holmikat egy gyenge köszönés után.
Csöndesen viszonzom az üdvözlést a többi tanárral együtt, aztán figyelem még kicsit a lányt a szemem sarkából. Nyilvánvaló, hogy valami bántja. Lehet, csak kimerült. Minden esetre nem akarok tolakodó lenni vele, így nem tudakolom meg, mi bántja. Egyelőre nem. Főleg, hogy aztán kibont egy levelet és mintha egy csapásra minden megváltozna. Nem mondom, hogy felderül, de a gondjai talán elillanak kicsit. Elmosolyodva konstatálom mindezt és rendezkedem tovább. Immár a Walpurgis Leányaitól hümmögök valamit. Mígnem...
- Megvagy! - közlöm a keresett irattal, amint végre a kezem ügyébe kerül.