A szobában több íróasztal és szekrény van, amelyek mindenféle iratokkal és könyvekkel vannak tele. Az asztalok előtt a tanárok dolgoznak, vagy épp egymással beszélgetnek. Délre néző ablakain mindig sok napfény árad a helységbe, melynek falát különböző portrék díszítik.  Az iskola tanárai gyakran lépnek be és ki a szoba nagy tölgyfaajtaján. Diákok csak ritkán és tisztelettudóan jöhetnek be ide, ha kopogásukra ajtót nyit nekik valaki...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=410&post=499790#post499790][b]Regős Manó - 2015.07.24. 19:11[/b][/url]

öltözet

Az igazgató részletesen elmondta neki, hogyan jut az irodájából a tanári szobába, de ez sem segített. Talán Rabbot Portnipper szerette volna, ha Manó kicsit eltéved, és ezáltal is jobban megismeri a kastélyt, elkapja a hangulatát. Az új fiúcska egyáltalán nem neheztelt ezért az igazgatóra. Nem volt nagy cókmókja, az egyetlen teher, amit cipelt, a kis szorongással vegyes izgalom volt, amit a leendő tanárával való találkozás keltett benne. Ideje is annyi volt, mint a tenger, így mikor a lépcsőszedést eltúlozva az első emeletről az alagsorban kötött ki sem bosszankodott, hogy talán elkésik. A tanár nem várt rá, nem tudta még, hogy megy, ha csak Portnipper igazgató nem jelzett neki bagolyban.
Az alagsort Manó amilyen gyorsan csak tudta, elhagyta, nem érezte a nyomasztó sötétségben és a fáklyák nyugtalan fényében jól magát. Felbukkant egy újabb ismeretlen helyen, és ekkor bevallotta magának, hogy eltévedt. Mindenki az óráján ült, egy teremtett lelket sem látott a környéken. Illetve egy lelket igen, de mikor utánaszaladhatott volna, hogy útbaigazítást kérjen, az eltűnt az egyik fali szőttesen át.
Végül egy diákot talált, aki egy fémlovag tövében guggolt, és a tenyerébe suttogott. Az új fiú először megijedt a furcsa figurától, de végül megemberelte magát, odalépett hozzá, és a tanári szoba irányáról kérdezte őt. A különc bagolyköves tisztán és érthetően elmondta, hogy mely folyosón merre menjen. Manót egy útelágazás sem zavarta a célhoz vezető sétán, így csont nélkül eltalált a megfelelő ajtóig. Be akart kukucskálni, de egy aranyszínű szalag tolakodott ki a félfa melletti résen, és az orra előtt kezdett kacskaringózni. A fekete-fehér látogató lassan a szalagért nyúlt, mintha attól félne, mint egy pillangót, megriaszthatja, és akkor elreppen. Bátor szalag volt ez, nem illant el a fehér bilifrizurás, gyerekarcú fiú elől, hagyta, hogy az elcsippentse őt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=410&post=500167#post500167][b]Regős Manó - 2015.07.26. 18:07[/b][/url]

öltözet

A rózsaszín pöttyökkel tarkított aranyszín szalag egy ideig nyugodtan hevert a tenyerében. Épp úgy, mint mugli társai tették volna. Aztán persze megunta a dolgot, életre kelt, és Manó csodálkozva nézegetthette a tenyerén mocorgó szalagot. Varázslócsemete volt, ha nem is a legkiválóbb és legerősebb mágusok gyermeke, látott már bűbájt eleget, ő is úgy-ahogy tanult varázsolni, de ilyen különös, haszontalannak tűnő felhasználási módjával még nem találkozott a boszorkányságnak. Érdeklődve vizsgálta a színes csíkot, meg is bökte másik kezének mutatóujjával, de nem érzett semmi furát. Erre viszont megjelentek a szalag társai. A fiú jól meghökkent, hogy esetleg sértésnek vették a böködést, azért rontott rá egy regimentnyi további anyagdarab. Tényleg megrohamozták őt a társak lefagyásra késztetve Manót. Hamar rájött azonban, hogy a szalagok nem ártanak neki, maximum kicsit megcsiklandozzák itt-ott. Aranymasnis kezét a levegőben felejtve másik kezével a pólója alá igyekvő szalagot próbálta megállítani tevékenységében, ekkor jelent meg az ajtóban a lány.
- Ő, szia! - nyögte Manó meglehetős zavarban, hogy szalagokkal körbetekerve, elszúrt ajándékcsomagként ácsorog az ajtóban. Szegény aranycsíkot megnyomta kicsit, ahogy összezárta rajta az öklét, és kihúzva a pólója alól a kéket, most már aktívabban próbálta lehessegetni magáról támadóit. Azok szófogadón lehulltak karjáról és derekáról. Az arany nem járt ilyen jól, azt Manó a markában felejtette, úgy válaszolt kérdezőjének:
- Markovits... Á...
Elfelejtette a nevet, amit idefelé olyan sokáig memorizált! Viszonylag gyorsan megkerülte a problémát.
- Tanár urat keresem.
Ekkor megszólalt a csengő, amely a tanórák végét jelezte.