Amikor idejárt, mindig messzire elkerülte az Átriumot, mert amíg diáktársai a hangulata miatt jöttek ide elbújni valahova, addig Viko valahányszor elsétált itt, belebotlott egy tanárba. A következménye pedig mindig az volt, hogy vagy büntetőfeladatot, vagy "ha már itt van a kisasszony, segíthetne nekem" monológot, vagy egyéb számára az aktuális pillanatban nem hiányzó terheket róttak a nyakába. A tanítás részben móka és kacagást, másrészt ez a rengeteg papírmunka kikészíti, még a boltban sem kell ennyi mindent összesíteni.  Mióta Keiko elment - ki tudja miért, mert üzenetet sem hagyott -, az üzletben is megszaporodtak a dolgok. Gergőt be kellett állítani Leonie mellé, így a sok raktári munka is leginkább rá marad, gyorsan kell keresnie egy harmadik embert mert szükség van a segítségre. És csak, hogy a hab tetejére kerüljön még egy szem eper is, persze, hogy őt találta be Portnipper igazgató úr a legutóbb, mikor be kellett jönnie a kastélyba, hogy szóljon a többi kollégának. Ez az ő formája.
A fiatal tanerő egy halom pergamenköteggel kezében siet a tanári szobába, a kék talárjában és süvegében. Szereti a hagyományos dolgokat, aranyvérű csonka családja erre tanította annak idején is, és ha már egyszer itt tanít, hát mutasson is példát. Lépteit egyre inkább szaporázza, kivételesen nem akar elkésni, merthát ez az első értekezlete és jóformán fogalma sincs, hogy mit is kéne mondania, ezért is hozott ennyi pergament a diákok teljesítéséről, a tananyaga menetéről, és minden egyébről, amiről úgy gondolta, kellhet. Soha ennél jobban nem készült még fel, még diákkorában sem. Ahogy belép a délutáni fényben úszó Átriumba, majdnem elbotlik hosszú talárjában, de mit sem törődve a kis incidenssel, amint visszanyeri egyensúlyát iparkodik tovább, az ajtó felé. Zavarában biccent és köhécselve köszön a mellette elhaladó tanulóknak, egészen addig, amíg el nem éri a kívánt helyiség bejáratát. Ott mielőtt azt ki tudná nyitni, az álla alá szorítja a kötegeket, hogy egyáltalán lenyomhassa a kilincset. A zár enged, a pergamenek potyognak.
- Ajjjj... - motyogja elég hallhatóan, ám mielőtt bárki észrevehetné próbálja gyorsan összekapkodni a padló heverő irományokat, nagyon reménykedve abban, hogy ő volt az első, illetve nem akar most azonnal bejönni ide senki.

Értekezlet
Kicsit Markovits professzor

Nem telik bele sok időbe, az ügyetlen mozdulatsora után a pergamenek felreppennek a legközelebbi asztalra, szépen, sorban. Viko elvörösödött fejjel biccent a kollégának, aki besegített neki, majd leszegett tekintettel kapja fel őket és siet a saját helyére. Amint lepakolja a halmot, leül ő is és inkább nem néz fel az érkezőkre. Még egy ilyen kellemetlen helyzetet... nem gyakran jár ide a tanáriba, az asztalában sincs túl sok minden, mert leginkább a boltban dolgozik. Azért óvatosan kinyitja a fiókját, - hogy ne okozzon mégnagyobb feltűnés -, s szemei felcsillannak az ottfelejtett édességektől. Van itt hangulatcukor, kedvenc szelet, meg egyszerű, bontatlan epres csokoládé... Legalább a kedve jobb lesz. Gyorsan végigméri a termet és a jelenlévőket, hogy senki sem figyeli-e őt, aztán amilyen halkan csak tudja, kibontja az epres csokit és tör belőle egy darabot. Ekkor érkezik a kérdés Markovits professzortól, miszerint van-e valakinek felesleges jegyzetelője.
- Nekem szerintem van plusz pergamenem. - visszarakja a kezében melengetett édességet és az asztalán lévő papírhalomban kezd kutakodni egy üres után. Talál is egy épet, és át is nyújtja a tőle nem messze ülő kollégának, amit persze nem vett észre, hogy csokis ujjai egy kis nyomot hagytak az oldalon, ez pedig még most sem tűnik fel neki. Dolga végeztével visszatér a bűnözéshez, s a finom falatot immáron a szájában tudja. Csak elfog telni valahogy ez a pár óra, jó lenne mihamarabb túl lenni rajta. Most veszi csak észre, hogy az az angolul beszélő tanár is eljött, hát... nem a legnemesebb öltözékben. Akkor legalább a helytelen tört angoltudásával is meg tudta értetni az értekezletet a hirdetmények között. Kicsit megnyugodva sóhajt egyet, aztán vesz még egy kocka csokoládét.