Alexa és Felagund Vagy bármelyik Kolléga, aki erre téved

  Jókora dobozzal jobb hónom alatt igyekszem a Tanári felé, hogy elfoglaljam ottani asztalomat. A ládában, amin elég nehéz fogást találni egyebek mellet egy szürke achát óra van, melyen a számok markazitból vannak kirakva, ezen kívül számos tekercs pergamen, és egy az órával megegyező színű achátból készült pennatartó kapott helyet, amin a markazit berakás egy baglyot formál. Csomagom súlyos, de még elviselhető, azonban érzem kezd kicsúszni karomból, ezért sietősre fogom lépteimet a folyosón.
  Benyitok a Tanáriba majd félkézzel belököm az igen szoros ajtót, már épp belépek, amikor cipőm sarka beakad a küszöbbe és megtántorodom, mindennek  eredményeként a doboz hangos csattanással kizuhan hónom alól és a padlón landol kiadva magából mindet amit belehalmoztam.

- Dios Mio!...Ilyen nincs!...

  Nézek bosszúsan az égre, s mint imára járuló, istene megtestesítője előtt térdre vetem magam  dobozommal szemben, miközben dühösen kotorászok az elszóródott tárgyaimért, amikből szerencsére semmi sem szenvedett komolyabb sérülést. Az órám és a pennatartóm sem tört ripityára, ennek nagyon örülök, annak pedig pláne, hogy a tintás üvegek is épségben megúszták. Kivételesen nadrágban vagyok, világoskék farmerben, melyet vádliközépig barna fűzős magassarkú csizmám takar. Felsőként fekete fűzőt és egy szintén fekete, hozzá illő zakót viselek. Azért nem vettem fel talárt mert tudtam, hogy ha arra véletlenül rálépek lefelé jövet a Keleti szárny Második emeletén lévő lakrészemből, akkor bizony száz százalék, hogy akkora hasast dobok, hogy csak na.

- Rögtön az első napomat a gyengélkedőn kezdeni...

  Motyogom még mindig bosszankodva. Igen, elég sűrűn beszélek magamban ha egyedül vagyok. Rossz szokás és nem ez az egyetlen. Csoki imádat, tea mánia, medál babrálás, babonák. Még így felsorolva is borzasztó, hát még ha valakinek hozzá kell szoknia. A családom persze tolerálja ezeket, főleg mivel alig látnak mostanában. Mióta évekkel ezelőtt elhagytam a Bagolykövet valahogy sehol sem találtam a helyemet. Ehhez persze más események is hozzájárultak, de az egy másik hosszú fejezete életem történetének.  

Alexa

Úgy elgondolkodtam lehullott dolgaim felszedegetése közben, hogy már csak akkor veszem észre, hogy segítőm akadt amikor az illető megszólal. Szavai bár nem épp optimisták mégis mosolyt csalnak arcomra és arra késztetnek, hogy feleljek rájuk, így egy pillanatnyi szünetet tartva sarkamra ülök, felső testemmel a hang forrása vagyis egy fiatal hölgy felé fordulok és ajkam szólásra nyitom.

- Nem egészen az első és talán már volt rosszabb is, de tudja, ahogy mondani szokás "Örökké nem eshet"

Idézek egyik kedvenc mugli filmemből, s közben jobban megnézem magamnak a hölgyet. Korombelinek saccolom, talán pár évvel fiatalabb lehet nálam, feketét visel, amivel nem is volna baj, de tekintetéből szinte árad a fájdalom, ami már kicsit jobban aggasztja gyógyítói vehemenciával megáldott, vagy épp megvert lelkemet, de igyekszem elhessegetni ezzel kapcsolatos, hirtelen támadt komor gondolataimat.
 Ő közben tovább segít bepakolni dobozomba, annak szétszóródott darabjait és persze a sok kő és ásvány rávezeti kilétem egyik rejtélyére. Nem szeretek udvariatlan lenni, ezért okfejtése után egy mosoly kíséretében kezem nyújtom, s bemutatkozom.

- Igen, a régi új gemmológia professzornő volnék, Artemisia Rubya. Örvendek a szerencsének és köszönöm, hogy segít a romeltakarításban.

 Intek dobozom felé, ami meg is telt időközben holmijaimmal. Mindketten felkelünk és ő egy olyan asztalhoz lép, amin pár tárgy van, elkezdi lepakolni őket az üres dobozba amit hozott. Sejtésem szerint itt valami szörnyű dolog történhetett, de tapintatlan sem szeretek leni, ezért nem kérdezek rá a fura, szinte már rítusszerű pakolás miértjére. Ekkor ő szólal meg ismét. Néhány igen fontos információ morzsával lát el egykori elődöm helyét illetően és megtudom azt is, hogy az én kedves egykori fogadott apám Fela papa hol foglal most helyet.
 Eszembe jutnak azok az idők, amikor még én magam segítettem mindkettőjüknek tanácsaimmal abban, hogy hogyan mutassák ki egymás iránt érzett szerelmüket. Emlékek rohannak meg, boldog mosoly suhan át ajkaimon. Nagyon megörülök, mert épp a mellette lévő asztalt szúrtam ki én is magamnak, amit az imént kedves kolleginám ajánlott. Jó érzésemnek hangot is adok, és az sem kerüli el a figyelmemet, hogy a hölgy zsémbes konzervdobozként titulálta a Papust. Nos igen, az, de valamiért velem kivételt tett ez ügyben, s remélem ha újra találkozunk megismer majd és ugyanonnan folytathatjuk jó kapcsolatunkat, ahol távozásomkor megszakadt annak szála.

- Oh, valóban? Nos oda van kirajzolva a helyem. Nagyon szeretem a háklis kollégákat és Felagund urat különösen. Tudja, amikor régen itt tanítottam összebarátkoztam vele. Olyan volt nekem mintha, az apám lett volna. Biztosan ismeri azt az érzést, amikor fiatalon, szinte diákként bekerül valahová, ahol a rutin és az évek száma száz fölött van és baromira el van veszve. Na ilyen voltam én. Igazi mazsola és a Professzor volt az többek közt, aki segített és tanácsokat adott.

Mondom, s kivételesen nem javítom ki azt a picit csúnyább szót és nem is pironkodom miatta. Közben elfoglalom a szóban forgó asztalt és sorra kezdem kipakolni rá apróságaimat. A legbecsesebb darab részeit, összesen hármat viszont, épp a kezdéskor besikerült baki miatt inkább zakóm zsebébe tettem mielőtt lejöttem, így onnan is halászom elő, majd leteszem órám mellett, s úgy rendezem el, hogy pillantásom épp rá essen ha leülök az asztalhoz. Nem ez nem egy családi fotó, olyat csak a hálószobámban tartok. Ez kérem alássan egy megbűvölt mugli zenelejátszó és annak két vezeték nélküli fülhallgatója, ami hála a varászlatnak, melyet a szaküzletben kértem rá, ki is hangosítható. Persze ez utóbbit csak akkor teszem, ha magam leszek idebenn.  

Alexa, Vécsey úr, Bianca

 Miután a kollegina bemutatkozik és elmondja, hogy tanítottam gondolatban gyorsan megpróbálom magam elé képzelni akkori tanítványaim arcát, és láss csodát beugrik. Ezt egy mosollyal konstatálom és vele is tudatom.

- Igen, emlékszem már, de az Évnyitón nagyon el volt foglalva én pedig nem akartam tolakodó lenni, hogy lerohanjam, a "Helló mi ismerjük ám egymást" sablonszöveggel, főleg mert akkor még nem is jutott eszembe, hogy tanítottam önt annak idején. Azt hatásosabb bemutatkozásnak érzem, hogy együtt szedjünk tintatartót.

 Ha emlékszik rám, akkor ezt a poénnak szánt mondatot annak fogja venni ami. Emiatt nem fáj a fejem, hiszen a kollégákkal meg fogom engedni a fesztelenebb viszonyt is magamnak, persze a diákok már más kalapban foglalnak helyet. Velük megtartom a három lépés távolságot, ez nálam alaptartozék.
 Ahogy mindketten nagyban pakolászunk, jómagam annál az asztalnál, ami "Felagund mellett van" egy férfi lép hozzám, kezét nyújtja, majd kellemes hangján bemutatkozik. Már a hangját is jól esik hallanom, ráadásul a látványa is megnyerő.

- Örvendek, Artemisia Rubya, gemmológia professzornő. EVT, vagyis Elfeledett Varázslatok Tana? Nagyon ötletes ez a betűmozaikos megoldás, sajnos az én tárgyam nevéből nem lehet effélét kreálni.

 Mondom a férfinak miközben hideg kezemmel megfogom az övét. Nem, nem vagyok vámpír, csak déli típusú nő aki ha fen van északon akkor kihűl. Ez az oka annak is, hogy szeptember végétől április végéig kesztyűt hordok.
 Megdicsérem kollégám ötletességét, s a tiszteletkört is letudjuk egy füst alatt, ő elindul asztalához, és kisvártatva mi is folytatjuk Alexandrával a pakolászást. Már épp a fiókba rakodok el egy halom apró dobozkában pihenő kőmintát, amikor kolléganőm megszólal és tegeződést ajánl fel. Pár pillanatig gondolkodom mielőtt válaszolnék.

- Nos rendben, nem vagyok ugyan hozzászokva, de ez egy új élet, legyenek hát új szokások is benne.

 Kedvesen mosolygok mondandóm végén és tovább folytatom a rendezkedést. Ahhoz, hogy ugyanebbe, tehát a tegeződésbe belemenjek egy férfi esetében több időt szoktam hagyni az ismerkedésre, de látom Vécsei úr olyan hévvel kutakszik asztalán, hogy valószínűleg kimaradt ebből a nüansznyi beszélgetésből.
 Megint eltelik pár perc némán pakolászva hármónk fölött, s én ár majdnem kész vagyok mindennel, amikor egy leányzó libben elém. Szőke, szép és vélatikus a külleme. Bemutatkozik. Rellonos. Másodéves és Lotti a sejtésem szerinti beceneve.

- Üdvözlöm. Artemisia Rubya gemmológia professzornő.

 Röviden bemutatkozom neki is, majd nem várt fordulatként a leányzó Alexandra nyakába ugrik puszit ad neki és beszélgetni kezd vele, bensőséges hangnemben. Vagy testvérek, vagy ami picit talán fura, de lehetőség gyanánt még felmerül bennem, hogy anya-lánya párost alkotnak. Inkább az utóbbira tippelek, de nem kezdem el bámulni őket, majd kiderül minden a maga idejében.
 Részemről befejezettnek tekintem asztalomat és most karomat mellkasom előtt összefonva nézem egy kicsit, hogy minden úgy van e rajta, ahogy lenni szokott máshol. Némi kényszeresség van bennem, szeretem a megszokott helyükön tudni még legapróbb ingóságaimat is.