Zétényke

Kiscsibés mamusz, citromsárga ruha, hajában gyöngyök és virágok, ujjain túlméretezett pecsétgyűrűk, kezében pedig egy darab pergamen. Imígyen vágtat végig a folyosókon, miközben a lehető legnagyobb zajt csapja maga körül. Hogy a prefektusok? Ugyan, ugyan! Hiszen Keef védelme alatt áll - az más kérdés, hogy csak akkor, mikor együtt járják a folyosókat…
Különben most rendkívül fontos ügyben jár, hiszen muszáj eljuttatnia Tóni bácsihoz a rajzát. Már ellátogatott a szobájába, de érthetetlen okokból kifolyólag nagypapapótléka nem nyitott ajtót, akárhogyan dörömbölt is. Pár perc kellett csupán, hogy előálljon a B tervvel: Becsempészi a tanári szobába kiskutyás rajzát.
Nem kis meglepetésként éri, hogy könnyedén eléri célját, s még ennél is könnyedebben be tud jutni a helyiségbe. Megszokásból nyomta le a kilincset, nem gondolta volna, hogy az ajtó azzal a lendülettel kinyílik. Négykézláb érkezik a tanári szobába, csak úgy, mint általában, de ha már lent van a földön, nem áll fel, beljebb mászik inkább, s ninja üzemmódba kapcsol. Annyira koncentrál a hadműveletre, hogy ne vegyék észre, hogy ő maga sem veszi észre diáktársa jelenlétét.
Kúszik-kúszik, a könyökével és térdével hajtja magát előre, míg az orra előtt meg nem jelenik egy cipő orra. Khm. Egy boka, egy térd, egy… egy has, egy mellkas, egy áll… szépen lassan felkapaszkodik az úriemberen, akire rálelt. Talán mázli, hogy nem egy tanárba kapaszkodva próbálta magát talpra küzdeni. Vagyis… talán mégsem, csak ő még nem jött rá.
-Huhh… most a frászt hoztad rám! – hatalmas megkönnyebbüléssel sóhajt egyet, s felvigyorog a srácra.
-Vagyis... ugye Te nem tanár vagy? Jaj, nekem! Itt olyan fiatalok egyesek, nehéz megkülönböztetni őket a diákoktól! Bár Tóni bácsit nem, mert ő öreg már, szegény! Te jó ég, a rajzom! – ijedten néz körbe a földön, s szörnyülködve állapítja meg, hogy a rellonos rajta ácsorog csodálatos művén.
-Jajj, izéé. ne haragudj, de ez itt… ez… - lehajol, és a fiúcska lábát megfogva megpróbálja felemelni azt, mielőtt még feleszmélne a gazdája.
-Elnézést, de ezt… itt… a lábad… kicsit… igen, úgy, segítenél felemelni? Rajta állsz… - kétségbeesetten próbálja a pergament menteni.
-Tudod… sokat dolgoztam vele, és… szerintem nagyon szép lett. Megnézed? – meg mindig görnyedő pozícióból mosolyog fel Zétényre.

Pokolfajzat

Leonie az a lény, aki hírből sem ismeri a gonoszságot; soha életében nem találkozott még szívtelen alakkal. Ez neki olyan, mintha a gyermekek baglyos rémét emlegetnék neki: egyszerűen nem hisz a létezésében. Ezért történhet meg az, hogy Zétény szavaira ugyanolyan mosolyt villant, mintha a bolyhos kislamantinok ágyban altatási módszereiről folyna a szó.
-Az jó lesz, ha halkan beszélünk! – bólogat hevesen. A világért sem szeretné, ha valamelyik tanár rajtakapná őket ezen az aprócska szabályszegésen.
-Umm… Nadine néha azt mondja, hogy nem vagyok az – komolyan elgondolkodik a kérdésen. – De apu szerint nincs igaza, csak mindannyian máshogyan látjuk a világot. Apu szerint különleges vagyok! – végül is a retardáltaknak is azt szokták mondani, hogy különlegesek... de Leonie lelkesedését ez nem töri le, s ha szemüveget adnának rá, se látná meg Zétény tekintetében, hogy ő itt a lélekdaráló.  Tökéletes naivitással fogadja minden egyes szavát, még azt is beveszi egy pillanatra, hogy tanár. Valószínűleg a testnevelésre specializálódhatott, ha már késő este is az a legjobb elfoglaltsága, hogy diákokat ugráltasson.
-De a húsz fekvő… a gyűrűk meg fogják nyomni az ujjamat! Nem lehetne, hogy inkább... oké, de akkor nem kapok büntetést, jó? - egyezkedik, miközben lemegy vízszintbe, és szófogadó kislány módjára kezd fekvőzni. pont szintben van ahhoz, hogy premier plánban nézze végig, ahogy kettészakad a gyönyörű műve. Még a száját is eltátja, arcára pedig olyasmi borzalom ül ki, mintha most rohant volna el előtte Csubakka kopaszon. Bárhogy szeretné, nem foghatja rá a szakadás hangjára, hogy csak Zétény alsógatyája repedt ketté a hajlongás közepette. A fekvőzést természetesen azonnal abbahagyja, és sarkaira ülve döbbenten nézi végig, ahogy a srác összegyűri rajzának darabkáját, és elpöccinti.
-Te… Te… Te… - egyszerűen nem akar hinni a szemének, de még a fülének sem. – Elrontottad! – kiabál rá elkeseredett kisgyermek módjára. Életében nem látott még ilyen csúnya tettet, ezért minimum bele kéne hajítani Zétényt a Végzet hegyébe!
-Miért csináltad? – igazán úgy érzi, megsebezték a kis lelkét. A nagy heveskedésben még fel is pattan a földről. – Tönkretetted a szép rajzomat! Olyan sokat dolgoztam vele! – menten elpityeredik, de azért előbb inkább elkezdi püfölni az immár háttal ácsorgó rellonost.
-Csináld vissza! – követeli sírós hangon. – Vagy rajzolj velem újat! Oké.. még megbocsátok, ha most rajzolsz velem újat! Biztos véletlen volt, ugye? Néha én is eltépem véletlenül Keith rajzait.. Hallod? – miközben maga előtt mentegeti a gyerkőcöt, fel sem tűnik neki, hogy még mindig veri a szerencsétlent.
-Tönkretetteeeeed! - csak eltörik a mécses, ahogy felveszi művének megcsócsált maradékát. Nyomorúságos látványt nyújt. A rajz. Meg persze Lencsi is.
-Meg foglak mondani Tóni bácsinak! Ő pedig majd jól begöndöríti a szemöldöködet! Figyelsz Te rám? - befurakodik a fiúcska és az asztal közé.

Dr. G

Csak hápog, és a szívét szorongatja, ami majd megszakad a gonosz szavak hallatán. Hogy lehet valaki ennyire kegyetlen? Bizonyára ennek a fiúcskának itt sosem volt gyerekszobája, és még képzeletbeli barátai sem voltak kiskorában. Ez pedig már súlyos probléma!
-Annyira nem is volt csúnya – motyogja zavartan, s lám, még el is pirul. Komolyan elgondolkodik rajta, hogy talán tényleg jobb, hogy Zétény kettétépte, ha ennyire ocsmányra sikerült. Végül is… miért akarna neki rosszat a srác? Lehet, annyira rossz volt, hogy Tóni bácsi oda sem adta volna Obszidiánt sétáltatni, és így a rellonos csak megmentette őt. Igen, bizonyára így lehet. Dr. G csak megkímélte egy még nagyobb csalódástól. Megpróbál hát mosolyt erőltetni az arcára, s úgy felpislogni újdonsült ismerősére.
-A következő majd szebb lesz – mondja bizakodva, de Zétény csak-csak tovább rugdossa a rövidke beszélgetésüktől máris összefonnyadt mazsolalelkét. Valamit komolyan tönkretehetett benne ez a gonosz sátánfattya, mert Lencsike feje elkezdett ereszteni, s a csőtörésnek köszönhetően megállíthatatlanul folynak a könnyei.
-Az én barátaim nem nyomik! Ne beszélj ilyen csúnyán! – emeli fel kissé a hangját. Az csak szimplán bántja, ha őt sértegetik, de azt már nehezebben viseli, ha másokat is a szájára vesz a fiúcska. Csak nem fogja hagyni, hogy a barátait ossza egy ilyen romlófélben lévő kelbimbó.
-Miért vagy ilyen? Rossz napod van? Szeretnéd, ha megölelnélek? Nekem attól mindig jobb lesz!  – próbálja megérteni, miért viselkedik így Zétény, de nem sok sikerrel. Ez abból is könnyedén kiderül, hogy egy fél pillanat múlva már a földre huppanva találja magát. Nem egy nehézsúlyú birkózó, úgyhogy Zéténynek elég lett volna szellentenie, hogy arrébb repüljön a kis törpe, szóval… ha azt vesszük, mégiscsak szorult valami kedvesség az úrba, hogy nem ezt a módszert alkalmazta ellene.
-Te láttál már rühes sellőt, akinek áramot vezettek a tavába? – egy pillanatra kizökkenti a vizualizált jelenet, de csakhamar túlteszi magát rajta, és felpattan a földről, hogy a következő mozdulattal lefogja dr. Genya kezeit.
-Mit csinálsz? Ezt nem szabad! Nézd, milyen rendetlenséget csináltál már! Mit keresel? – Nem fogja elengedni Zétényt, csak azért sem. Igazán csúnya dolog, amit itt leművel.
-Van ám nálunk illemtan óra! El kéne járnod rá - állapítja meg egy-két szipogást követően. Nagyon próbálja elhitetni magával, hogy ez a rellonos itt valójában nem egy marék zabkása szintjén áll érzelmileg.

Dr. G

Köpni-nyelni nem tud, szóval a nyúlnyál majdhogynem szabadon folydogálna kifelé tátott szájából, ha nem kapna észbe időben. Letörölgeti könnyeit, ajkait összecsücsöríti, és úgy pillog Zétényre. Ez az este csupa döbbenet a számára. Most komolyan azt mondta rá, hogy koszos? Ő? Keith még sosem említette neki, hogy büdi lenne, mint egy szottyadt sárgadinnye.
-Pedig fürödtem! - odanyomja Zétény orra alá a mancsait. - Nézd meg, nem is koszos! - megnézi maga is, aztán gyorsan beletörölgeti a ruhájába, mert a sok földön csúszástól mégiscsak egy retekágyra hasonlít inkább a praclija. A tisztogatás után azonban mérhetetlen értetlenséggel a tekintetében pislog fel a fiúcskára. Na, ne már! Ezek után pláne nem fogja elengedni a kezeit. Igaz ugyan, hogy olyan, mint egy óvodás, de nem egy félős alkat. Mármint nála az lehet a probléma forrása, hogy az óvatosság és a félelemérzet sem alakult ki egészséges mértékben.
-Ha eltöröd a kezeimet, Keith majd jól móresre tanít! És Fynnci is! - ha nagyon szeretné, talán a fél eridont mozgósíthatná, van elég pajtása hozzá, de neki bizony Keef a csodálatos aduásza. Ő biztosan mérges lenne, ha Leonie keze eltörne, mert akkor hogyan tudná összemaszatolni a félkész festményeit?
-És én lány vagyok, te buta! Nem lehetek az öcséd - teszi hozzá oktató jelleggel, amint Zétény kiszabadul a fogásából. Már nem is pityereg, inkább próbálja megemészteni saját érzéseit a helyzettel kapcsolatban. Kezd bosszús lenni, amiért ilyen lelkiszegény emberrel hozta össze a sors, s ostoba módon még el is utasítja a jószándékú közeledést. Egy faklumpában több az együttérzés, mint ebben a zöld hínárban!
-Én nem törtem be, nyitva volt az ajtó, mikor jöttem - vonja meg a vállát, és még egy mosolyt is megvillant az éppen hátat fordító srácnak. Hátradobja gyöngyökben gazdag haját, majd természetesen dr. G nyomába ered. Nagyot téved a szerencsétlen, ha azt hiszi, Lencsit ilyen egyszerű lerázni.
-Leonie vagyok! - mutatkozik be, miközben ismét megpróbál befurakodni a fiúcska és az asztal közé. - Most akkor már jöhet az ölelés is? Bemutatkoztam - tárja ki karjait egy apróbb fejrázás közepette.
-Itt nincsenek ceruzák, és nagyon sokáig tartana újra elkészíteni a rajzomat. Inkább meg kéne beszélnünk ezt a barát dolgot, mert nem tesz jót az egészségednek, ha mindenkivel ilyen elutasító vagy. Biztosan nehéz gyermekkorod lehetett, és nem kaptál elég mamuszt, szegény... - egy gyors mozdulattal megpróbálja megölelni Zétényt, bár esélyes, hogy fel lesz kenve Markó asztalára.

Dr. G

Alamizsnát az exleprásnak! Vagyis kicsit több kedvességet az exszeretetgolymóknak.Hogy miért ex? Mert egy barbár éppen puszta kézzel próbálja meg kitépni Lencsi puha lelkének a gigáját, hogy aztán karóra tűzze, és kirakja az egyik toronyba elrettentő példának. Több-kevesebb sikerrel.
-Nincs is órám - közli Zéténnyel megrovóan, mintha legalábbis kötelessége volna a srácnak minden apró-cseprő dolgáról tudnia. Ő bezzeg mindent elenged a füle mellett; fantasztikusan szelektív hallással rendelkezik, így bizony nem is válaszol a naivitásával kapcsolatos kérdésre. Bár tekintve, hogy dr. Genya éppen most próbálja meg derékba törni, csoda, hogy egyáltalán ki tud még préselni magából néhány szót.
-Elengednél? Nem szép dolog másokat bántani - fújtat, mint egy cuki szörnyecske, s azonnal egyenesbe hozza magát, amint Zétény tesz két lépést hátra. Aggodalmasan rápillant a tanár asztalra, majd elkezdi rajta rendezgetni a cuccokat.
-De… de… ez a Te hibád volt! - vakkant rá a srácra, miközben megpördül a sarkán, hogy döbbent tekintetét a másikra függessze. Kezd lemondani az ölelgetős ötletéről. Hiszen ebben a fiúcskában egy szemernyi jóindulat sincs! Hitler szelleme előbb invitálna meg egy zsidót egy pohár kumiszra, minthogy Zétény száját bármi kedves mondat elhagyja.
-Ha még egyszer megfenyegetsz, akkor… akkor hozok egy dinnyét, és meglékelem a szemed láttára! - úgy bizony! Márpedig köztudott, hogy a rellonosok mind dinnyék, ezért ez a művelet maga a ház meggyalázása volna. Lencsi tud nagyon kegyetlen is lenni, ha akar! Ráadásul halálosan komolyan gondolja; ezt mutatja az is, hogy kezeit csípőre téve, mosoly nélkül figyeli Zétény további ügyködéseit az illemtan tanár asztala körül.
-Oké, lemásolom! - mondja hirtelen, és odalép, hogy kivegye a fiúcska kezéből a lapot. Először arra gondolt, tényleg megteszi, hátha azzal jobb kedvre deríti újdonsült pajtását, végül döntését az másítja meg, hogy szemét végigfuttatja a kérdéseken. Összevonja szemöldökét, és gyanakodva pislog fel Zére.
-Ez… ezek a vizsgakérdéseink? - ma már sokadjára döbben le mélységesen. Úgy tartja el magától a pergament, mintha menten előugrana belőle egy magvadult vakond.
-Te csalni akaaarsz! - kiabálja kissé hangosabban a kelleténél. Ezt nem engedheti meg! Milyen csúnya dolog ez mindenki mással szemben! S bár neki magának is jól jönnének a plusz információk, gyorsan visszarakja a lapot Markó egyik stócába.
-Várj egy pillanatot! - odatipeg a gyerkőchöz, lehajol, leveszi a mamuszát, majd lehúzza színes zokniját - igen, ilyen divatosan öltözik a kislány - és egy egyszerű mozdulattal jól oldalba vágja vele a gonosztevőt. Dr. G. pont akkorát kap, amekkorát érdemel; még püfölné tovább is a zoknijával, de esélyes, hogy erre nem lesz lehetősége.
-Te nagyon rossz vagy! - fakad ki szinte már kétségbeesve. - Anyukád ennek biztos nem örül! Javulj meg!