A szobában több íróasztal és szekrény van, amelyek mindenféle iratokkal és könyvekkel vannak tele. Az asztalok előtt a tanárok dolgoznak, vagy épp egymással beszélgetnek. Délre néző ablakain mindig sok napfény árad a helységbe, melynek falát különböző portrék díszítik.  Az iskola tanárai gyakran lépnek be és ki a szoba nagy tölgyfaajtaján. Diákok csak ritkán és tisztelettudóan jöhetnek be ide, ha kopogásukra ajtót nyit nekik valaki...

Az asztal fájdalmas nyikorgással nyög fel a ráhelyezett kötet súlya alatt, remekül tükrözve Ruben hangulatát, akinek szintén kedve lenne nyöszörögni az óravázlatok gondolatától, melyek megírását tűzte ki célul az unalmas vasárnap délutánra. Annak ellenére, hogy nyilván szereti a tárgyát, nehezebb volt ezt olyan formába és tartalomba ölteni, ami egyrészt korosztálynak megfelelő, másrészt fenntartja az érdeklődést, de kellően tudományos és nehéz is, mint azt előzetesen bármikor gondolta volna. (Ez pedig nem mellesleg némi részvétet ébreszt benne egykori tanárai iránt, akiket olyan hevesen tudott utálni, mikor arra kötelezték, hogy az összes neurológiai rendellenességet biflázza be latin névvel együtt. Bár, jobban belegondolva...nem, még mindig utálja őket.) A tény pedig, hogy ő sem elégedik meg a tökéletesnél kevesebbel, még tovább árnyalja egyébként sem könnyű dolgát, no meg addig halogatott és húzta a száját a felmerülő ötletei kapcsán, hogy most itt áll alig néhány nappal évkezdés előtt, tulajdonképpen tananyag nélkül.
A tanári ezúttal üres, csak egy gyöngybagoly várja gazdáját türelmesen bóbiskolva az egyik szék karfáján; a többség valószínűleg kihasználja a szünet utolsó napjait, vagy talán ügyesebben gazdálkodnak az idejükkel, mint Ruben, akire bár nem jellemző, hogy ennyire az utolsó pillanatra hagyja a dolgokat, mivel még nem próbálta ki magát tanárként korábban, kicsit elszámította magát.
Ebben lesz segítségére a Pszichiátriai rendellenességek diagnosztikai kézikönyve; úgy tippeli, ha valami olyan anyaggal kezd, amit egyébként is szeret, könnyebben belejön majd a többibe is.
A terv jól működik - az előtte lévő pergamenlap viszonylag gyorsan megtelik az átlag halandó számára olvashatatlan vonalakkal és hurkokkal, s mikor már elég idő eltelik, feláll kicsit kinyújtóztatni tagjait. Fog egy bögre kávét, miközben szépen lassan körbejárja a termet - ezt nem tette meg, mikor elfoglalta azt asztalát, úgyhogy kihasználja az alkalmat, hogy tájékozódjon, mi merre van.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=410&post=578459#post578459][b]Naizer Ruben Barnabás - 2016.03.27. 16:13[/b][/url]

Az asztal fájdalmas nyikorgással nyög fel a ráhelyezett kötet súlya alatt, remekül tükrözve Ruben hangulatát, akinek szintén kedve lenne nyöszörögni az óravázlatok gondolatától, melyek megírását tűzte ki célul az unalmas vasárnap délutánra. Annak ellenére, hogy nyilván szereti a tárgyát, nehezebb volt ezt olyan formába és tartalomba ölteni, ami egyrészt korosztálynak megfelelő, másrészt fenntartja az érdeklődést, de kellően tudományos és nehéz is, mint azt előzetesen bármikor gondolta volna. (Ez pedig nem mellesleg némi részvétet ébreszt benne egykori tanárai iránt, akiket olyan hevesen tudott utálni, mikor arra kötelezték, hogy az összes neurológiai rendellenességet biflázza be latin névvel együtt. Bár, jobban belegondolva...nem, még mindig utálja őket.) A tény pedig, hogy ő sem elégedik meg a tökéletesnél kevesebbel, még tovább árnyalja egyébként sem könnyű dolgát, no meg addig halogatott és húzta a száját a felmerülő ötletei kapcsán, hogy most itt áll alig néhány nappal évkezdés előtt, tulajdonképpen tananyag nélkül.
A tanári ezúttal üres, csak egy gyöngybagoly várja gazdáját türelmesen bóbiskolva az egyik szék karfáján; a többség valószínűleg kihasználja a szünet utolsó napjait, vagy talán ügyesebben gazdálkodnak az idejükkel, mint Ruben, akire bár nem jellemző, hogy ennyire az utolsó pillanatra hagyja a dolgokat, mivel még nem próbálta ki magát tanárként korábban, kicsit elszámította magát.
Ebben lesz segítségére a Pszichiátriai rendellenességek diagnosztikai kézikönyve; úgy tippeli, ha valami olyan anyaggal kezd, amit egyébként is szeret, könnyebben belejön majd a többibe is.
A terv jól működik - az előtte lévő pergamenlap viszonylag gyorsan megtelik az átlag halandó számára olvashatatlan vonalakkal és hurkokkal, s mikor már elég idő eltelik, feláll kicsit kinyújtóztatni tagjait. Fog egy bögre kávét, miközben szépen lassan körbejárja a termet - ezt nem tette meg, mikor elfoglalta azt asztalát, úgyhogy kihasználja az alkalmat, hogy tájékozódjon, mi merre van.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=410&post=578533#post578533][b]Kolozsváry R. Levente - 2016.03.27. 18:13[/b][/url]

A többi tanárral ellentétben a mai nap folyamán érkezett meg a kastélyba. Már napok óta bepakolhatott volna, de legyünk őszinték: végtelenül lustának érezte ehhez magát. Nem volt sem kedve, sem ideje mindenkire mosolyogni és megismerkedni, így is óriási csúszásban volt. Az Akadémián összeállított tananyagot szinte teljes egészében át kellene írnia, amiből eddig annyi sült ki, hogy elkészült egy évfolyam óráival. És a maradék öttel mi lesz? Szinte hasogat a feje, ha rágondol, mert bármennyire is lételeme, hogy szakmáját űzze, mindezt "lebutítva" a gyerkőcöknek előadni... Szóval el tud képzelni jobb elfoglaltságot is. Erre nem gondolt az elején.
Maga mögött lebegtetve iratait és jegyzeteit lépked a folyosón végig, hogy a tanári szoba ajtaja előtt álljon meg. Azt se tudja, hová kéne ülnie, ráadásul amilyen szerencséje van, már rég véget ért az asztalfoglaló, úgyhogy ülhet oda, ahol van hely. Ő választotta, szava sem lehet, biztos ebből is ki tud hozni valami jót. Kopogás nélkül nyit be, végtére is itt fog dolgozni és elsőre észre sem veszi, hogy valaki tartózkodik a helyiségben, csak az azonnal kiszúrt nem is olyan kicsi hely kezdett szeme előtt lebegni. Az ott az övé. Pálcájával int, hogy a holmik szépen kerüljenek a tiszta felületre, s csak ezután pillantja meg az ismerős férfialakot. Nem kell sokáig kutakodnia emlékeiben, hogy felidézze újdonsült kollégája arcát. Azt túlzás lenne kijelenteni, hogy fülig érő mosollyal baktat oda hozzá, de egy kellemes görbe ott csücsül az arcán. Végtére is egy kedves ismerőssel hozta össze a sors, ez pedig igen kellemes meglepetés.
- Szervusz Barnabás! Örülök, hogy látlak, de nem mondom, hogy nem lepsz meg - ahogy mindig, most is kezét nyújtja a másik felé, noha a tárgyalóteremben megszokott merevségétől eltérően most viszonylag laza a tartása. Végre nem úgy néz ki, mint egy kiképzőtiszt, sokkal inkább mint egy ember. Egy normális ember. Üdítő változás ám ez, higgyétek el.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=410&post=578630#post578630][b]Naizer Ruben Barnabás - 2016.03.27. 20:40[/b][/url]

Alapvetően nem volt örömteli döntés, amikor elhatározta, a kastélyban fog lakni és nem vesz magának lakást a faluban - egyelőre, legalábbis -, azonban most, hogy a tanári ablakából ismerkedik a birtokkal, meg kell hagynia, hogy legalább a kilátás festői, ha más pozitívumot nehezére is esik kiemelni, elvégre már nem egyetemista, hogy lázba hozza a bentlakásos iskola gondolata.  
Az ajtónyitást érzékelve a hang felé fordul, kíváncsian várva, hogy melyik újdonsült kollégát vetette erre a tenniakarás, majd meglepetten ráncolja a homlokát, ahogy szinte azonnal felismeri a belépőt, még annak ellenére is, hogy teljesen más környezetben és más kontextusban szoktak találkozni.
Ruben nem hívja fel magára a figyelmet, türelmesen várja, hogy a másik elrendezze a dolgait, némán szemlélve mozdulatait. Némiképp másnak látja a férfi, mint ahogy emlékszik rá - kevésbé kimért, illetve tartása és mozdulatai is rugalmasabbak, de ez érthető is, elvégre többnyire a tárgyalások alkalmával találkoztak, az pedig megkövetelt egyfajta szerepszemélyiséget mindkettejüktől. Igaz, Ruben esetében ez kevésbé szembetűnő; tanárként is igyekszik kellően bizalomgerjesztőnek és nyitottnak tűnni, bármi is legyen az aktuális valóság.
- A Rubent használom többnyire - javítja ki elnéző mosollyal; nem bánja, és egyébként a Barnabásra is hallgat, mégsem szeretné azért, ha trenddé válna. Ő is tesz néhány lépést a másik felé, már csak udvariasságból is, elfogadva a felajánlott kezet, magában megjegyezve, hogy nem a jogász az egyetlen, aki nem számított erre a fordulatra.
- Levente, igaz? Huh, kicsi a világ. - Nem igyekszik titkolni meglepettségét, elvégre nem számított rá, hogy ismerősökre bukkan az iskolában, és főleg nem ilyen hamar, de alapvetően kellemes számára ez a fordulat, elvégre Leventével könnyű jól kijönni.
- Nem is tudtam, hogy tanítasz. Azt meg főleg nem, hogy itt - jegyzi meg. - Nem fiatalok egy kicsit a diákok a joghoz? - vonja fel a szemöldökét őszinte érdeklődéssel, elvégre így már tud tantárgyat párosítani az archoz és fordítva - már a hét elején vette a fáradságot, hogy átnézze, mit lehet tudni a kollégákról és a tárgyakról, úgyhogy most nem nehéz kitalálnia, melyik tárgy passzol a férfihez.
- Úgy tűnik, lassan minden fronton együtt fogunk dolgozni - közli derűsen, hiszen ahogy korábban is Levente oldalán volt szakértő, amikor munkája Magyarországra hívta, az újonnan kapott ügy - ami most már tényleg az utolsó lesz - kapcsán is erre számított.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=410&post=587868#post587868][b]Kolozsváry R. Levente - 2016.04.17. 18:19[/b][/url]

Számára a Barnabás sokkal magyarosabb és kézenfekvőbb, ezért is választja tán pont azt. Nincs problémája sem az idegen nevekkel, sem az idegen nyelvekkel, de igazán örül, ha valakit ilyen magyarosan hívhat.
- Hát akkor Ruben - egy kedves, ám nem túl széles mosoly ül arcán, míg kezet ráznak, aztán az illemnek megfelelően - meg mert minek szorongassa - elengedi a másik férfit. Meglepően kicsinek tartja ezt az amúgy hatalmas világot, hogy pont egyazon oktatási intézményben fussanak össze elsőéves tanárként. Hihetetlen. A kérdésre egy kicsit kiszélesedik az arcán ülő görbe és apró fejrázással kezdi a reagálást.
- Harmadévben kezdem az oktatást és, ami azt illeti, mire végeznek ötödévben, nem árt, ha tisztában vannak bizonyos dolgokkal - a tőle abszolút szokványos módon támaszkodik meg az egyik asztalnál, vigyázva, hogy ne lökjön le róla semmit. - Sokan nem mennek már mesterképzésre, a munka világában pedig elég sok dolgot kamatoztathatnak majd, amit tőlem kapnak - merthogy a tananyagban a végzésig sorra kerül a családjog és a munkajog is, természetesen. Viszont ami számára meglepőbb, hogy a másik itt tanít. A bíróságon viselkedéselemzőként szoktak találkozni, de nem hitte volna, hogy majd kicsiknek is tart órát. Már, ha tart.
- No és te hogyhogy itt? Nem szokványos tárgy a viselkedéselemzés sem - talán magának is nehéz bevallania, de jó kedélyűnek érzi magát. Nem számított Rubenhez hasonló kellemes meglepetésre. Tudniillik Levente az értelmes, intelligens embereket kedveli, a férfit pedig abszolút annak tartja. Mondhatjuk úgy is, hogy tapasztalatból beszél.
- Ezt nem is sajnálom. A mostani ügy eléggé kacifántos, nem szívesen látnék újoncot munkálkodni rajta, bár gyakorlat teszi a mestert, mint tudjuk - ezt egyébként vallja és tartja is, mégsem véli úgy, hogy rögtön ennyire mély vízbe kéne dobni pályakezdőket. A minisztériumi szintű korrupció csak akkor kezelhető hanyag módon, ha el kívánják tussolni, ez pedig jelen esetben szóba sem jöhet. Főleg úgy, hogy nem pusztán csalásról, de valószínűleg más emberek eltüntetéséről is szól az egész, finoman fogalmazva. Ki tudja, milyen mélyre nyúlik majd ez, Levente nem is szívesen gondol rá, ha teheti.