Ems és Vivi - költözzünk be!

Ems és Vivi - költözzünk be!

Muccancs & Kiva

Húha, húha, HÚHA! Mindjárt elkezdődik a tanév, a fiatal nő pedig bekerül a mélyvízbe. Igazából nagyon vegyes érzésekkel jött haza, természetesen megkapta az apjától, hogy ha már az anyja volt kedves átadni az állását, akkor becsülje meg és csinálja rendesen. Persze a férfi nem ért egyet vele, hogy a nő visszament a rezervátumba, ráadásul még egy ekkora dolgot is elintézett a lányuknak. De most komolyan, nem vezekelt már eleget!? Oké, hogy a múltkor elszúrta azt a szerzett állást, de azért a diákokkal már csak elbánik valahogy. Igaz, megszokta, hogy azok, amikkel foglalkozott simán leszedálhatóak valamilyen rontással, de valahogyan csak elboldogul eleven lényekkel is.  Azért bízik benne, hogy ez jóval érdekesebb meló lesz, mint az előző, ahol borzasztóan utálta már az állandó lengyel beszédet. Nem az a baj, hogy csúnya nyelv lenne, egyszerűen csak nem állt rá annyira az agya, hogy ne fordítania kelljen, ahogy beszél, emiatt pedig túl sok meló volt az egész kommunikáció dolog.
Az anyukája elmondta, hogy nagyjából mire lesz szüksége a tanáriban, így azokkal a földi jókkal mind telepakolta a dobozát. Annyira nem érdekli a dolog, hogy különösebben elgondolkozzon azon, hogy mire lenne szüksége még. Majd ahogy tanév közben kiderül, mindig visz magával valamit, amire épp szüksége van. Persze azért egy magazint ráhajított a rekesz tetejére, ki tudja, hogy mennyire fog unatkozni órák között. Az egész falun át reptette a dobozát, mire végül a kastélyba ért, ahol nagyot sóhajtott. A pálcás karja már eléggé lezsibbadt, így lépteit erősen megszaporította, hogy a tanáriba érjen.
A házuktól a tanári szobáig végtelen húsz percnek tűnő séta után megkönnyebbülten kopog az áhított helyiség ajtaján, amikor is rájön, hogy egyébként neki már bejárása van ide, így inkább benyit. Ablak mellett, negyedik asztal. Azt mondta az anyukája, hogy az volt az ő asztala, úgyhogy azt szeretné átvenni tőle. Ablak, pipa. Egy, kettő, három, négy, jé, nem messzire ott áll egy fiatal nő.
- Szia!
Köszön kissé zavartan vigyorogva. Nem is vette észre, amikor belépett a helyiségbe. Gyorsan végigfuttatja a tekintetét a világos szobán, de megnyugodva konstatálja, hogy mást nem mulasztott el üdvözölni.
Jó pár méterről megküldi a dobozát a kiszemelt asztal irányába fáradtan reszkető kezével, minek hatására az ötödik asztalról leveri a pergameneket és a pennákat.
- Basszus! Bocsi!
Mondja emeltebb hangon, majd pálcáját a saját asztalára csapva siet a szomszédos asztal rendberakására.  Szerencsére semmi nem tört össze, csak kisebb káosz alakult ki a korábban rendezett miliőben.
- Remélem ez Emmáé és nem a másik!
Folytatja a papírokat a földről felszedvén. Mondta az anyukája, hogy az egyik padtársa Emma lesz, úgyhogy ezét is igyekezett elfoglalni ezt a jó helyet, mert egészen biztosan sokan akarnak majd ülni a barátnője mellé. Tuti ez a lány is Emmára pályázott, még jó, hogy Vivien is időben ideért.

Kiva és Vivi