Vége van mára a napnak. Végre! A tanárság örömeit Viktor szereti, de amikor ugyanazt mondja el kétszer, mert más-más emberkével beszélget, akkor azért én, mint állandó társa már unottan folyok szét a mesélős fotelemben. Na, de most Viktor Tanársegédi pályázatokat elemez, én pedig megiszok egy pohár hideg narancsüdítőt. Hm... maximális felfrissülés. Viktorra is ráférne, mert eléggé szétszórt. Hogy miért? Azért ez nem olyan nagy titok. A fejében egy pandalány vert fészket, akivel mostanság nem is beszélt. Mármint a tetőteres dolog óta. Nem azért, mert nem akart, vagy esetleg fél, hanem csak hagyja a lányt gondolkodni. Nem erőszakos fajta. Minden úgyis kiforrja magát egyszer. Vagy éppen felforr, mint a kávéja, amit már egy ideje melegít a pálcájával, csak úgy elkalandozott már megint, hogy kicsit túlhevült, amit persze észre is vesz és gyorsan lerakja a pálcáját. Na, ezt most még nem tudja meginni, a hűtéssel pedig inkább nem próbálkozik, mert még a végén azt is túlzásba viszi, inkább feláll kicsit és az ablakhoz sétál, hogy beengedjen egy kis friss levegőt. De egy kicsit ott is marad. Leveszi a szemüvegét és megmasszírozza az orrnyergét. Mindig ezt csinálja, ha nem képes koncentrálni. Vannak neki ilyen kis apró, berögzült szokásai.
A szemüveget még mindig a keze között fogva néz bele a messzeségbe. Még jó, hogy most üres a tanári, kivételesen nincs kedve semmilyen szakmai beszélgetéshez sem. Baráti kapcsolat pedig még nem alakult ki a munkatársaival, hiszen még csak most került be a tanári karba, és van, akinek a diákjaival egyidős, sőt, neki is van olyan diákja, aki egy idős vele. Érdekes is a 8. évfolyamon órát tartania. Velük természetesen kölcsönösen tegeződik, én se lennék képes magázni azt, aki egy évvel korábban még valamelyik órán a csoporttársam volt.
Na, de kanyarodjunk vissza, mert ebben a bicikliben vagy nyolcas van, vagy én vagyok képtelen jól kormányozni, mert mindig eltérünk a tárgytól. Na jó, tudom, hogy én vagyok a hibás, de pszt!
Szóóóóóval, meg sóval is megfűszerezzük ezt a tükörtojást, hiszen itt az ideje reggelizni. Na, de tehát, izé... Viktor az ablaknál áll, egészen festői ahogy kitekint, pedig a haja szokás szerint kócos, az inge pedig felülről kigombolva, az ujja pedig feltűrve könyékig. Ma amúgy egy tornacipőt, mégpedig fehéret, egy farmert, meg egy farmer kék inget kapott magára. Igyekszik ötvözni az elegáns megjelenést a kényelmessel több-kevesebb sikerrel.

Vége van mára a napnak. Végre! A tanárság örömeit Viktor szereti, de amikor ugyanazt mondja el kétszer, mert más-más emberkével beszélget, akkor azért én, mint állandó társa már unottan folyok szét a mesélős fotelemben. Na, de most Viktor Tanársegédi pályázatokat elemez, én pedig megiszok egy pohár hideg narancsüdítőt. Hm... maximális felfrissülés. Viktorra is ráférne, mert eléggé szétszórt. Hogy miért? Azért ez nem olyan nagy titok. A fejében egy pandalány vert fészket, akivel mostanság nem is beszélt. Mármint a tetőteres dolog óta. Nem azért, mert nem akart, vagy esetleg fél, hanem csak hagyja a lányt gondolkodni. Nem erőszakos fajta. Minden úgyis kiforrja magát egyszer. Vagy éppen felforr, mint a kávéja, amit már egy ideje melegít a pálcájával, csak úgy elkalandozott már megint, hogy kicsit túlhevült, amit persze észre is vesz és gyorsan lerakja a pálcáját. Na, ezt most még nem tudja meginni, a hűtéssel pedig inkább nem próbálkozik, mert még a végén azt is túlzásba viszi, inkább feláll kicsit és az ablakhoz sétál, hogy beengedjen egy kis friss levegőt. De egy kicsit ott is marad. Leveszi a szemüvegét és megmasszírozza az orrnyergét. Mindig ezt csinálja, ha nem képes koncentrálni. Vannak neki ilyen kis apró, berögzült szokásai.
A szemüveget még mindig a keze között fogva néz bele a messzeségbe. Még jó, hogy most üres a tanári, kivételesen nincs kedve semmilyen szakmai beszélgetéshez sem. Baráti kapcsolat pedig még nem alakult ki a munkatársaival, hiszen még csak most került be a tanári karba, és van, akinek a diákjaival egyidős, sőt, neki is van olyan diákja, aki egy idős vele. Érdekes is a 8. évfolyamon órát tartania. Velük természetesen kölcsönösen tegeződik, én se lennék képes magázni azt, aki egy évvel korábban még valamelyik órán a csoporttársam volt.
Na, de kanyarodjunk vissza, mert ebben a bicikliben vagy nyolcas van, vagy én vagyok képtelen jól kormányozni, mert mindig eltérünk a tárgytól. Na jó, tudom, hogy én vagyok a hibás, de pszt!
Szóóóóóval, meg sóval is megfűszerezzük ezt a tükörtojást, hiszen itt az ideje reggelizni. Na, de tehát, izé... Viktor az ablaknál áll, egészen festői ahogy kitekint, pedig a haja szokás szerint kócos, az inge pedig felülről kigombolva, az ujja pedig feltűrve könyékig. Ma amúgy egy tornacipőt, mégpedig fehéret, egy farmert, meg egy farmer kék inget kapott magára. Igyekszik ötvözni az elegáns megjelenést a kényelmessel több-kevesebb sikerrel.

[Nagyfiúcska]

Két alak baktat a tanári irányába. Az egyik egy emberlányka, a másik meg rókakölyke - sárkányféléé. Mana kivételesen vidámnak tűnik ma, talán az ajándék arany színű masnitól a nyakában úgy érzi, annyira nem is rossz ez a kórság, ami megfertőzte a gazdit. De nem ám akármiért kapta a masnit, küldetése van - de erről majd később.
Ash még mindig pillanatonként fordulna vissza a folyosón, nem is tudja, mi veszi rá, hogy tovább pakolja a lábait, mégis ez történik. Talán a cukikórtól, talán mástól nem fest már annyira nagyon nagylányosnak, mint amikor minden áron el akarta hitetni, hogy az - és pont ezzel vágta még jobban maga alatt azt a bizonyos fát. A sminkje egészen természetes, csak alapozó, meg a szemeit húzta ki és csillogós szájfényt tett az ajkaira, ahogy mindig, ezen kívül meg természetesen talárban van, amin mondjuk az eridonos főnixet a címeren megvariálta - a madár kapott egy cuki lila boszisüveget, a háttéren meg a piros csillog! Maga sem érti, miért volt ehhez kedve, egyszerűen ez olyan... cuki.
Egy dobozkát visz a kezében, hosszúkásat, de nem túl nagyot. Ebben van az ajándék, amit az új tanárbácsinak szán. A hajába beletűzött egy szálat a virágból, amit kapott, sokat gyakorolt rajta, és Anya is segített tartósítani, mert sajnos energiát adni neki még nem tud, szóval a csokor nagy részének annyi, de azért még vannak egész szépek, mint az is, ami most a hajában van.
Ahogy az ajtóhoz ér, leguggol Manához, a nyakában lévő masnihoz erősíti a kis dobozt.
-Ügyes legyél, vidd az asztalhoz!-
Utasítja a kis lényt, majd halkan kinyitja a tanári ajtaját annyira, hogy Mana szépen bebandukolhasson rajta, amit meg is tesz, és az útját szépen Viktor asztala felé veszi.