Kedveskéim

Végre-végre-végre, itt a nyár! Az utóbbi időt az egyik toronyszobában töltötte, lévén minek mozduljon ki, amikor zuhog az eső - merthogy tavasszal lényegében mást sem csinált, csak esett és esett, néha hó, néha eső, neki aztán oly mindegy volt, egyik sem ideális munkakörülmény. Akármennyire is vádolták az emberek, hogy hajlamos volt vakon lődözni össze-vissza, ez egyáltalán nem igaz: kifejezetten szerette eltalálni a célpontjait, csak az volt a probléma, hogy azok az ominózus célpontok nem mindig értettek egyet a döntésével, de ez igazán nem az ő hibája volt. Mindig is körültekintően válogatott, egészen ritka volt, amikor csak úgy heccből lődözött ki néhány nyilat, bár be kell ismernie, az is előfordult.
Most viszont határozott célja volt. Már hónapok óta figyelte titkon a párost, akiknek segíteni szeretett volna, mert úgy gondolta, igazán csak egy szikra kell ahhoz, hogy egy csodálatos szerelem lobbanjon lángra köztük, ma pedig épp ideális volt az idő ilyen tevékenységekre - kellemes meleg, nincs szél, és új nyilakat szerzett be.
Bizony-bizony. Merthogy ennek is van piaca, és ezúttal meghatározott, nevekkel ellátott darabok lengedeztek a hátán lévő apró tegezben a többi, átlagos nyíl mellett.
Nyilat kivesz, céloz, lő, és....hopsz. Igen, Ophelia és Benjamin megkapták az eltervezett nyilakat, így bizonyosan egymásba szeretnek, azonban valami hiba csúszott a gépezetbe, mert egész véletlenül leejtett még egy nyilat, ami egy közeli brekkencset talált el. Vigyázva kell pillogniuk a fiataloknak, különben a békakirályfi esete megelevenedik, átváltozás nélkül...

Eric és Tiffany

Micsoda csodálatos Júniusi nap ez a mai! Csicseregnek a madarak, tűz a nap és sok diákpáros vonul ki a szabadba, ezzel is potenciális jelöltekké téve magukat Cupido nyilaira. A kis szárnyasnak már viszket a tenyere, hogy valaki, vagy valakik életébe egy kis szerelmet csempészhessen. Ezen a napon még nem sikerült használatban venni az íját és a nyilacskáit, itt van az ideje. Végigreppent a tisztáson, ahol pár kacarászó Navinés lányon kívül nem talált mást, szóval róluk egyelőre letett, így kénytelen lesz valami romantikusabb helyen körülszaglászni, ahol nagyobb esély van rá, hogy kiélhesse a vágyát arra, hogy valakit, vagy valakiket fenéken lőjön.
A birtok pásztázása után, aminek az eredménye a sikertelenség, rögvest a falu felé veszi az irányt, hátha ott szerencsésebb lesz. Nem kell sokáig repdesnie ahhoz, hogy a célnak megfelelő személyeket megtalálja. A kis tavacskához érkezve, egy magasan nyújtózkodó fa mögé reppen, ahonnan egy fekete-fehér ruhás kishölgyet vesz észre, meg egy fehér felsős fiúcskát. Éppen beszélgetnek a fűben üldögélve, micsoda idilli kép. Huncut vigyor jelenik meg a pofikáján, eljött az idő, végre történik valami! Kezébe veszi az első nyilat, természetesen a szép hölgynek szánja, aki épen ez hajtincsével volt elfoglalva. Kibiztosít, bemér, céloz és kilő! Siker, pontos és precíz, jobban nem is alakulhatott volna, egyelőre. Pontosan a leányzó bal lapockáját találta el. A következővel a fiúnak fogja megadni a kezdő löketet, hiszen úgy látja, szükség van rá. Hasonló előkészületeket tesz, mindent kiszámít, szintén célt ér a kis nyilacska, már csak az kell, hogy egymásra pillantsanak és egy gyönyörű szerelem kezdetét veszi számukra.
Itt csak azt nem vette figyelembe, hogy a leányzó látókörébe került egy szép hattyú a tavacskán. Vajon Eric lesz a hercege, vagy a fehér tollak megbabonázzák?  

Drágáim

Elmúlt a Szerelmesek napja, elmúlt a tavasz, most pedig a nyár is elment. A nap utolsó meleg sugarait még érezhetjük, de már nem sokáig, ám egy valami nem változott. A szerelem a levegőben van, Cupido pedig szagot fogott, mint a bombakereső kutyák. Ma arra gondolt az időre, meg a diákok számára tekintettel lesz és a kastély falai között repked egy picit, elég bő termése volt ma, de igazán komoly munkát nem látott, sőt, volt ahol, csak békésen pihentette szemeit az ifjú páron, akiket korábban ajándékozott meg egy nyíllal. Annak hatása tovaszállt, ám a szerelem itt maradt, milyen szép is ez. De mára a kastély szárnyait kivégezte, magasan és alacsonyan egyaránt járt, minden házból látott diákokat, ám arra a nyilacskára, amit félretett még nem találta meg a célozandó személyt. Az idő javulásnak indult, gyenge szél lengedezik kint, és még egy kis meleg is érezhető.
Ahhoz, hogy csak megforduljon a fejében, igen, megvan az, akinek erre a löketre szüksége lesz, egészen a falu határáig, a tóhoz kellett reppennie. Egy párocska ment éppen egymás idegeire, a lány láthatóan eléggé ellenszenvesnek bizonyult, Cupidonak viszont úgy tűnt, a fiúnak amúgy nem lenne ellenére a dolog. A barna hajú szépségben kicsit sok a tartás ma, úgy tűnik itt az alkalom. A fiú néha már annyira megnézi magának a lányt, hogy csoda a szemei helyben maradása. Egyébként, imád Cupido segíteni, na meg előrelendíteni dolgokat. Pufók kezecskéjével megfogja az íjat meg a nyilat, majd a barna hajú lányka jobb lapockájába lövi, határozott, pontos lövés, érzésre talán rosszabb, mint a szúnyogcsípés, inkább darázs, de pár pillanat alatt elmúlik. A melegség átjárja majd a leányzót és felfordulnak a gondolatai, mondhatni tényleg rózsaszínben fogja látni a mindennapokat egy ideig. Na, fiacskám, innentől tiéd a terep. Legalábbis ezt akarná mondani, de helyette tovább reppen, mint aki itt már jól végezte dolgát. Még kuncog egy kicsit, mikor visszanéz, az addig elég rideg leányzóra, aki már inkább csokikrémként kenyérre kenhető, mint kőszikla.