37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaA falu határa
Kis tavacska - Nemes Balázs hozzászólásai (12 darab)

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Témaleírás
Nemes Balázs
Bogolyfalvi lakos


Balázs atya
offline
RPG hsz: 111
Összes hsz: 116
Írta: 2021. május 27. 12:00 | Link

Meglepi Sztripper - Születésnap

civilben| őt keresem | ezzel jöttem


Azt hittem, hogy mikor legutóbb elbeszélgettem vele, megértette azt, hogy miért nem jó az, ahogyan él, s amiket csinál. S bár nem voltam az apja, a bátyjaként mégis kötelességemnek éreztem azt, hogy odafigyeljek rá és segítsek rajta, még akkor is, ha Ő ebből semmit sem kért. A legutóbbi alkalommal úgy tűnt, hogy elismerte, segítségre van szüksége, egy ideig oda is figyelt a dolgaira, ám úgy tűnt, hogy most mégis visszaesett. Mikor egy közeli ismerősöm arról informált, hogy már napok óta a színét sem látta a terápiákon, aggódni kezdtem, első utam a kastélyhoz vezetett, ott azonban nem sok sikerrel jártam, nem tartózkodott odabent. Azután a faluban kerestem tovább, míg a Pubban rá nem bukkantam az egyik barátnőjére. Tőle próbáltam megtudni, hogy mégis hol lehet a húgom, de nem volt túl segítőkész. Először egy szót sem akart kinyögni, végül aztán csak a kezembe nyomott egy meghívót, s azt mondta, ha eddig nem találtam, valószínűleg akkor ott lesz, a Kis Tavacskánál.
Mivel napok óta semmi hírem nem volt róla, aggódva ültem vissza repülő motoromra, s azzal indultam útnak a falu határán túl elhelyezkedő tóhoz. Leparkolva a járművet, pillantásommal fürkésztem a partot, ahol már elég sok fiatal csoportosult, de innen még mindig nem látszott jól, hogy ott van-e Léna. Oda kellett mennem, bár a meghívó alapján úgy tűnt, hogy valakinek a születésnapja, amit nem szívesen akartam megzavarni, a húgom azonban volt olyan fontos, hogy hívatlanul is beállítsak a rendezvényre.
Meg is indultam a part felé, tekintetemet ide-oda járattam, s az első szemből jövő párost meg is állítottam.
- Ne haragudjatok, nem láttatok egy szőke, kék szemű, kb. ilyen magas lányt? - mutogattam magamhoz képest, aztán mivel nem úgy tűnt, mintha ez alapján be tudnák azonosítani, előkotortam a zsebemből egy fotót, ami még pár évvel korábban készült róla, s azt mutattam meg a fiataloknak. Ők azonban csak a fejüket rázták, s mentek tovább. Nem jártam szerencsével, így beljebb merészkedtem, s közeledtem a nagyobb tömeg felé, utamat épp egy integető leányzó állta el (Amélia), meg is torpantam mellette.
- Bocsi, ne haragudj! Nem láttál erre egy szőke, kék szemű, kb. ilyen magas lányt? Lénának hívják...öhm, így néz ki - neki is megmutattam a fotót, bízva abban, hogy talán előkerül a húgom.
Szál megtekintése
Nemes Balázs
Bogolyfalvi lakos


Balázs atya
offline
RPG hsz: 111
Összes hsz: 116
Írta: 2021. május 30. 17:34 | Link

Születésnap


Közelebb érve a társasághoz, meglepett, hogy ennyi fiatal gyűlt össze ezen a helyen, s látva az asztalokon felsorakozott italmennyiséget, arra gondoltam, hogy vajon csak a húgom miatt vezetett ide, vagy esetleg azért, hogy jobb irányba tereljem ezeket a fiatalokat. Bevallom, némi aggodalom költözött belém, már csak a húgom miatt is, de aztán eszembe jutott az, hogy annak idején még én is voltam fiatal, s bizony én is keveredtem buliba, ahol ittam is. Éppen ezért nem lett volna helyes, ha hívatlanul felszólalok, meg értelme sem lett volna, s talán az volt az élet rendje, hogy megtapasztalják ezt is, s maguktól jöjjenek rá arra, hogy ez nem jó, s nem feltétlenül kellene ennyi üveg ital ahhoz, hogy jól érezzék magukat. Mindezek fényében inkább hallgattam, amúgy is fontosabb dolgom akadt, méghozzá az, hogy megtaláljam a húgomat, aki korábban még az alkoholnál is veszélyesebb szerek rabjává vált. Miatta aggódtam, Őt keresgéltem, míg bele nem botlottam egy lányba, aki talán ismerhette Lénát, így meg is szólítottam Őt, s még egy fényképet is megmutattam neki a testvéremről. - Auror? Nem, nem vagyok auror - ráztam meg a fejem, s még egy barátságos mosoly is szökött az arcomra, látva azt, hogy mennyire óvatos ez a lány. Meg is tetszett a hozzáállása, így kellett volna minden fiatalnak viselkednie, hisz végül is, teljesen jogos volt feltételeznie azt, hogy egy idegen vagyok, s amúgy is, miért keresgélnék egy nálam jóval fiatalabb lányt. Én rontottam el, hisz nem bemutatkozással indítottam. Ám mielőtt helyesbíthettem volna , hirtelen tűnt fel egy másik fiatal lány, kezében egy hatos sörrel. Tekintetem ide-oda vándorolt a két lány közt, s ha jól értelmeztem, valamelyiküknek születésnapja volt, így már valamelyest lehetett sejteni, hogy miért is van ennyi alkohol a tóparton.
- Öhm…- valami egész mást akartam kérdezni a lányoktól, de mielőtt megszólalhattam volna, egy sör landolt a kezemben attól a barnától, aki előzőleg dánul mondott valamit. Nem igazán értettem, az viszont ekkorra már leesett, hogy neki van a születésnapja. - Boldog Születésnapot! - szóltam utána illemből, de már a hátát láttam, a sörét viszont hátrahagyta nálam. Ezzel a kezemben fordultam a másik lány felé. - Szóval, bocsáss meg, hogy megzavartam az összejövetelek, értékelem, hogy így védelmezed Lénát, de tőlem nem kell tartanod. A bátyja vagyok, Balázs atya..vagyis, csak Balázs - nem tudom, miért így mutatkoztam be, de ezzel sikerült egyúttal választ is adnom korábbi kérdésére. - Jó lenne, ha megtalálnám, mert aggódom érte, úgyhogy kérlek, ha tudsz valamit, azt légy szíves áruld el - komolyság érződhetett ki a hangomból, komolyan is gondoltam minden egyes szavamat, tényleg nagyon féltem attól, hogy talán Léna megint hozzányúl olyan dolgokhoz, melyekhez nem kellene. - Ezzel…ezzel mit csináljak? - először arra gondoltam, hogy felkínálom a lánynak, de aztán eszembe jutott az, hogy azzal hozzájárulnék ahhoz, hogy alkoholt fogyasszon, ami egyáltalán nem lenne helyes döntés a részemről.
Szál megtekintése
Nemes Balázs
Bogolyfalvi lakos


Balázs atya
offline
RPG hsz: 111
Összes hsz: 116
Írta: 2021. június 13. 18:26 | Link

SütisSzülinap

- Ugyan, ne kérj bocsánatot, teljesen normális az, hogy nem adtál ki csak úgy információkat egy idegennek, értékelem - mondtam őszinte mosollyal, mert ennyi erővel tényleg bárki kérdezhette volna a húgomról, s ha locsi-fecsi lenne ez a lány, akkor az idegen már rég a testvérem körül lófrálni. Ez a fiatal hölgy pedig abszolút elővigyázatosan járt el, így nem volt miért haragudnom rá.- Amélia? Örvendek  - kezet ráztam a lánnyal, ha nem volt ellenére, majd bólintottam a szavaira. Nem is tudtam, hogy örüljek-e annak, hogy ma még nem látta erre mászkálni, vagy inkább ideges legyek, hogy ha nem itt van, akkor vajon hol lehet. Persze, nagykorú már, s azt hiszem, egy kicsit túlzásba vittem ezt a nagytesó őrző-védő szolgálatot, de mégis féltettem Lénát.
- Á, köszönöm, nagyon kedves vagy, de kérdezni én is meg tudom a többieket, nem szeretnélek feltartani. Amúgy is talán túlzásba viszem, végül is, már tud magára vigyázni - mondtam egy halovány mosollyal. - Nem , inkább kihagyom- nem akartam megsérteni senkit, sem Améliát, sem pedig az ünnepeltet, de egyáltalán nem akartam alkoholt fogyasztani, sőt, legszívesebben az összes üveget eltüntettem volna, látva a fiatalok kezeiben a poharakat. El is fordultam egy pillanat erejéig, hogy lerakjam a kezembe nyomott dobozt, ekkor jött szemből egy ismerős arc, s azt hiszem, épp úgy meglepődtem, ahogyan Zsófia, s ki tudja, hogy most mit gondolhatott, látva, hogy épp egy doboz sört raktam le a pultra. - Ez…ajándék volt - mondtam egy zavart mosollyal, miközben intettem neki. - Jó bulizást - tettem még hozzá, s visszafordultam megint Améliához. - Ő…az éttermemben dolgozik, kicsi a világ - jegyeztem meg, s bólintottam a lány kérdésére. - Igen, katolikus, de itt Bogolyfalván nem túl nagy a gyülekezet, és templom sajnos nincs, ami használható lenne, ezért a Művelődési házban szoktunk összeülni - Közben megpillantottam egy tálcán finomnak tűnő süteményeket, nem tudtam, hogy miből készülhetett, de nagyon is jól nézett ki, így felkaptam belőle kettőt, az egyiket a lány felé nyújtottam. - Te vallásos vagy egyébként? Mert van egy énekkarunk is, és szívesen látunk új tagokat, ha volna kedved- nem mintha ez volna a reklám helye, de kedves lánynak tűnt ez az Amélia, s jól jött volna még egy-két tag, ezért is kérdeztem rá. Közben falatoztam a sütiből, s míg tovább beszélgettünk, néha körbepillantottam, majd loptam még egy sütit, mert nagyon ízlett. Az idő meg csak telt, egymást követték a dalok, s furcsa mód nem sok idő elteltével már kifejezetten táncolhatnékom volt, a zene üteme, ritmusa átjárta minden porcikámat, a fények és a színek pedig sokkal izgalmasabban hatottak rám, mint korábban. - Ahh gyönyörű a fülbevalód ahogy szikrázik - nyúltam Amélia füle felé, hogy közelebb hajolva is szemrevételezzem azt a kis követ a foglalatban, ami ezer irányba szikrázott. Arcomra mosoly szökött a csodálattól, majd amikor meghallottam a következő dallamot, a szívemhez kaptam. - Ez a zenee tadamm, tadamm érzed? Imádom, gyere táncoljunk - ledobva a dzsekimet, kézen fogtam, pörgettem rajta egyet, s már táncoltam is, mert valami vitt, nagyon vitt.
Utoljára módosította:Nemes Balázs, 2021. június 13. 18:26 Szál megtekintése
Nemes Balázs
Bogolyfalvi lakos


Balázs atya
offline
RPG hsz: 111
Összes hsz: 116
Írta: 2021. június 24. 19:28 | Link

Szülinapos buli

Bár a húgomra sajnos nem sikerült rálelnem egyelőre, egy finom sütire azért lecsaptam, s mellette akadt egy remek beszélgetőpartner is a fiatal hölgy személyében. A korához képest egész érett gondolkodása volt, ez egy kicsit meg is lepett, ellenben öröm volt nyugtázni, hogy még akadnak gondolkodó fiatalok.  Szóba jött a kis közösség, és az énekkar is, eszembe is jutott, hogy felajánlom, csatlakozzon, mert jól jött volna még néhány énekes hang.
- Igen, de szeretném bővíteni a tagságot, hogy akár kórusversenyre is mehessünk a csapattal - meséltem lelkesen, bár az a csekély négy fő, akik már tagok voltak, még nem volt igazán nevezhető komoly kórusnak. Közben azt is megtudtam, hogy Amélia az iskolaújság egyik tagja, így ahogy az ő fejében szikra gyúlt, úgy az enyémben is. - Ez nagyon jó ötlet! Tényleg? Adhatnék én is interjút? Mert akkor lehetne egy ilyen kis toborzó is az énekkarhoz, már ha szabad és nem ütközik az iskola szabályzatába - már ezer éve jártam Bagolykőre, nem is emlékeztem, hogy pontosan miket is lehet megjelentetni az újságban, s hogy vajon a vezetőséget zavarná-e egy felhívás egy egyházi kis kórust illetően. -  Nahát, tényleg? Eddig zene nélkül énekeltünk, de ez nagyon jó ötlet! Szívesen venném, ha zongoráznál nekünk, és belefér a szabadidődbe- felcsillant a szemem, tényleg megörültem, közben a sütim is elfogyott, finom volt, s nem sokkal később valami lazaság vette át felettem az uralmat. Én magam ebből mit sem vettem észre, egy külső szemlélőnek viszont feltűnhetett a furcsa viselkedés. A sütemény tartalma felfokozta az érzékszerveimet, sőt, az agyamban is olyan mechanizmusokat indított el, amik talán addig nem is léteztek. Vagy léteztek, csak én nem tudtam róla, mindenesetre némi hallucináció, jókedv, s lazaság volt jellemző rám. - Ahhaa, gyönyörű - talán nem is szikrázott semmi, mégis láttam a szikrákat, a rövid vizsgálódás után azonban olyan jó dal szólt, hogy táncolnunk kellett. Viszont alig néhány tánclépés után megjelent egy fiatal srác, s egy pillanat alatt pörgette ki táncpartneremet az ujjaim közül, hogy aztán magával vigye.
- Jövöööök - feleltem vidáman, s táncos mozdulatokkal követtem a fiatalokat, a dzsekimet meg valahol félúton a porban elhagytam.
Améliáéktól nem messze, az iszogató - vagy épp arra készülő - társaság közelében kezdtem el ropni a táncot, s meglátva a születésnapost, örömmel hangosan köszöntöttem. - Boldogaaat! - ekkor azonban az egyik fiatal valami nagyon jól néző itallal a kezében lépdelt el mellettem, tekintetem le nem vettem a sárga italról, majd körbenéztem, hogy hol is láthatok ilyet, s kikötve az italos pultnál, elvettem az egyik kitöltött poharat, majd meg is húztam. - Az a….az enyém volt - nyögte oda kissé bosszúsan az egyik fiatal. - Oppááá, akkor tessék - széles mosollyal nyújtottam vissza neki a még félig tele poharat, de aztán le is konyult a mosolyom, mikor észrevettem, hogy csak fiatalok vannak körülöttem. Tök rossz érzés volt, mert nem értettem, hogy most időt utaztam a jövőbe és azért nem ismerek senkit, vagy idő előtt öregedtem volna meg. Nem láttam sehol Ákost, meg Kareszt sem, aztán körbefordultam, hátha Tányát meglelem. De nem, Ő sem volt ott, viszont eszembe jutott az a fickó, akivel előző este láttam elmenni. Biztosan most is vele volt. Elő is halásztam a telefont a zsebemből, s némi pötyögés után tárcsáztam a nőt, majd leejtettem a telót, de csak sikerült térdelve összeszednem a földről. -  Hallóóóóóó halllóóóóó Táánya? - nem tudom, hogy mikor vehette fel, de végre sikerült a fülemhez tartani. - Sziiiia , én csak…aazt akartam mondani, hihi, hoogy nem zavar, hogy randizgatsz azzal az öltönyös pasassaaaal, nem , De.. ih…hellószia…- közben elsétált mellettem egy ismerős - Tudod hola kulcs? Nem találom a motorrrkulcsot? Jaaa és hooogy túlléptem rajtaaad, szóóval nem kell izgulnod miatta.  Naaa akkor ééértem jössz? Aaa..
Szál megtekintése
Nemes Balázs
Bogolyfalvi lakos


Balázs atya
offline
RPG hsz: 111
Összes hsz: 116
Írta: 2021. június 30. 19:19 | Link

Születésnap - Tánya

-  Miiilyen Balázs? Jaaah, één igen, Balázs vagyok - kissé nehezen jártak az agytekervényeim, de lassan csak leesett, hogy mit kérdezett a vonal túlsó végén Tánya, s erre bizony büszkén válaszoltam is, amint megvilágosodtam. Közben mondtam, ami vele kapcsolatban eszembe jutott, mert úgy éreztem, hogy ezeket a dolgokat most azonnal ki kell mondanom, ha eddig még nem tettem meg. - Hát akivel jársz, az az öltönyös jól fésült bájgúnár, aki mostanában hozzád jár és együtt háltok Margitka szerint , naaa nem mintha ellenezném báár házasságon kívül ezz neem elfogadható épp, de én nem ítélkezem feletted, azt majd megteszi az Úrr, de engem nem zavar, tééényleg nem hogy kivel jársz, egyáltalán neem méég össze is adlak tikteket- mondtam határozottan mindenfélét úgy, mintha tényleg nem zavarna. Pedig nagyon is zavart, túlságosan is, de ebben a percben olyan boldog voltam, hogy úgy éreztem, tényleg nem zavar.
- Bee? Hogy kérdezhetsz ilyet? Sosem issszom - hozzá hasonló felháborodottsággal morogtam a telefonba válaszomat, közben rám köszöntek, így kicsit elterelődött a figyelmem, de Tánya hangját hallva megint visszaraktam a számhoz valahogy a telefont. - Hallóóó TTánya? Itt a tónál, buli vaan és nem találom ma kulcsokat , segíts megkeresni, de hallod milyen gyönyörűen csillagos az….bíp bíp bíp - egy remek dal csendült fel, így kiejtve kezemből a telefont, széles vigyorral indultam azok felé, akik igazán élték ezt a bulit. A smároló lányok mellé érve rájuk mosolyogtam. - Olyan szééép is a szeretet..imádom ezt a zenéét - ezután felmásztam valahogy az asztalra, s táncolni kezdtem, egyre jobban felpörögve a zenére.
Szál megtekintése
Nemes Balázs
Bogolyfalvi lakos


Balázs atya
offline
RPG hsz: 111
Összes hsz: 116
Írta: 2021. szeptember 12. 16:28 | Link

Tánya

- Ezaz, húúú! - nevetve örültem a többiekkel együtt, amikor elindult a következő dal, s bár nem ismertem a szövegét, azért itt-ott beleénekeltem valamit, amit hallás alapján a szövegnek véltem. Igazán jól szórakoztam ott az asztal tetején, onnan sokkal jobban be lehetett látni a tömeget, lehetett látni a tábortüzet, s az egész olyan volt, mintha én magam lettem volna egy rock sztár, aki a színpadról mindent lát. Kisgyerekkoromban sokszor játszottam rocksztárt, s talán nem is volt ehhez rossz hangom, de jelen helyzetemben inkább furán nézhettem ki így, ennyi idősen táncolva a sok fiatal között. Még szerencse, hogy nem a reverendámban voltam, mert akkor egy firkász biztosan a másnapi címlapra tett volna, így ezt viszont talán megúsztam. Az a sütemény beütött, elég rendesen, mert mióta elfogyasztottam, már meg is feledkeztem érkezésem valódi okáról. A süti hatása alatt eltűnt a felelősségérzet, felszabadultak a gátlások, s talán a buli hevében már a pólómat kezdtem felfelé húzni, mikor váratlanul egy ismerős hang szólított meg, majd kezemen éreztem a nő kezét.
Tánya volt az, ezer közül is felismerném őt, s ahogy megláttam, meg is örültem neki. Mintha beszéltünk volna telefonon, úgy emlékeztem, de ezek szerint valahol itt kóborolhatott. - Tányaaaa! - örömmel kiabáltam a nevét, amit szerencsére elnyomott a hangos zene dübörgése. Az asztalról majd leestem, úgy húzott lefelé, egy kicsit meg is inogtam, mire sikerült elkapnom az egyensúlyt. - Neeeee, még csak most kezdődööött, olyan jó a hangulat - mondtam mosolyogva, s nem is engedtem el a kezét. Pillantásom végig futtattam rajta, pajzán félmosoly kúszott arcom szegletébe.
- Hú de szexi vagy ebben a pizsiben - mondtam vigyorogva, aztán odarántottam magamhoz, s szenvedélyesen megcsókoltam, miközben jobbom a fenekére siklott.
Szál megtekintése
Nemes Balázs
Bogolyfalvi lakos


Balázs atya
offline
RPG hsz: 111
Összes hsz: 116
Írta: 2021. október 16. 20:02 | Link

Tánya

- Miért nézel mérgesen? Jól áll mondjuk - vigyorogtam rá, ahogy tenyeremmel az arca után nyúltam, hogy végig simítsak rajta, s ezután dicsértem meg a kinézetét is, mert bizony neki még ez a pizsama is jól állt. S bár úgy tűnt, hogy még mindig mérges, nem akartam azt, hogy véget érjen ez a jó kis buli. Ő veszekedett, én meg csak mosolyogtam, nem is vettem magamra, mert bizony egyetlen korty alkoholt sem ittam. Ahelyett azonban, hogy bizonygassam az igazamat, fene mód megkívántam az ajkait, s bizony le is csaptam rájuk, de ezúttal nem kósza véletlenként, vagy bátortalanul, s még csak az sem fordult meg a fejemben, hogy ez nem lenne helyes, hogy ezt nem szabadna, s hogy ezzel nagy hibát követek el.
Hosszan csókoltam volna, de Tánya durván lökött el magától, mire csak értetlenül pislogtam, hisz szerintem baromi jó volt, nem is értettem, mi a gondja. - Mi??? Neeem, kikérem magamnak! Nem szívok soohhaa - nemlegesen ráztam a fejem, mert tényleg nem szívtam ám, viszont a viselkedésem az ellenkezőjéről tanúskodott. Próbáltam megint közelebb hajolni, tenyerem is szökött a dereka után, hogy magamhoz húzhassam, de Tánya nagyon is keményen viselkedett velem, s ekkor bevillant az a jól öltözött fazon. Hát persze, biztosan erről volt szó.
- Megyek már megyek…gondolom amiatt a másik pasi miatt van, ugye? - dünnyögtem , ahogy ránéztem, miközben letapogattam a zsebeimet, hogy megnézzem hol lehet a kulcsom. - Nincs meg…- motyogtam, s újra ránéztem Tányára. - Jobb nálam? Jobb a csókja? - csak arra tudtam gondolni, hogy tuti mással kavar, s emiatt lökött el magától. Hát persze, sejthettem volna, hogy ezért jár hozzá az az öltönyös fickó. Én marha.
Szál megtekintése
Nemes Balázs
Bogolyfalvi lakos


Balázs atya
offline
RPG hsz: 111
Összes hsz: 116
Írta: 2021. október 17. 20:32 | Link

Tánya

- Neeeem, csak egy sütit ettem -
mutattam fel a mutatóujjamat, ezzel is jelezve azt a számot, ahány szelet süteményt elfogyasztottam. Tányának lehet, hogy tényleg igaza volt, és valamit bekevertek az üdítőmbe vagy a sütimbe, mert nagyon is furán éreztem magam. Ez a furcsaság viszont már nem is volt olyan jó érzés, miután eltaszított magától, nagyon is zokon vettem, hogy csak úgy ellökött, miközben megcsókoltam. Zavaros gondolataim közé bevillant annak a pasasnak az arca, s bizony oda is szúrtam ezzel Tányának, mert a sértettségem most így tört utat magának.
- Hát az, az öltönyös sármos fazon, Margitka szerint. Ő mondta, hogy jár hozzád egy pasas és a szeretőd - feleltem a kérdésre, egy kicsit dünnyögve, még mindig sértetten, mert volt bennem egy olyan érzés, hogy elárult. Pedig nem volt köztünk semmi, de a fű hatása alatt az elfojtott gondolatok is előtörtek belőlem, s nem tudtam visszafogni a féltékenységemet.
- Vagy tán hazudik? Mert hogy én is láttam - böktem még oda számonkérőn, ugyanis valamelyik reggel tényleg láttam azt a fickót, amint Tánya ajtaján kopogtatott.
- Héhé! Ez meeeg ki mondta? - utána lépve elkaptam a karját, és egy picit erőszakosabban rántottam vissza magam felé. - Dehogy nem, nagyon is! - tört ki belőlem, s hirtelen újra megcsókoltam.
Utoljára módosította:Nemes Balázs, 2021. október 17. 20:34 Szál megtekintése
Nemes Balázs
Bogolyfalvi lakos


Balázs atya
offline
RPG hsz: 111
Összes hsz: 116
Írta: 2021. október 24. 18:07 | Link

Tánya

- Nem hiszem - dünnyögtem vissza kicsit morcosan, mert nem azt hittem el, hogy mit állított Margitka, az csak alapul szolgált ahhoz, amit magam láttam a két szememmel. Tánya azonban meglehetősen rosszul fogadta a megjegyzésemet, úgy tűnt, hogy sikerült őt még inkább felmérgesítenem a gyanúmmal. Tekintetem kicsit még vádlón is fúrtam övéibe, nem mintha jogom lett volna számon kérni, mégis ezt tettem, s tudni akartam, hogy mi a helyzet, és mióta kavar azzal a férfival. Az viszont nagyon meglepett, mikor kiderült, hogy csupán a kollégája, s pusztán munka-és barátság kapcsán szoktak egymással találkozni. - De én …- mondtam volna valamit védekezésként, de láthatóan Tánya nagyon is mérges volt rám, ezt pedig nem hagyhattam ennyiben. Utána siettem, össze is vesztünk azon, hogy ki mit mondott, igazán erre már nem is emlékeztem, s ki is tört belőlem az igazság, bevallottam az érzéseimet, próbáltam is megcsókolni, de ismét eltolt magától, ezúttal sokkal durvábban, ráadásul még rám is förmedt, ami nem csak, hogy meglepett, de rosszul is esett. S mikor kimondta, hogy pap vagyok, akkor persze egyből ráeszméltem arra is, hogy mekkora baromságot műveltem. Ennek ellenére most még sem azt éreztem, hogy jó lenne menekülni, hanem inkább dühös voltam, hogy nem fogta fel, mit mondtam neki az előbb.
- És? Attól még szerethetlek, nem? Jó persze, már be is fejeztem és hazamegyek én egyedül is - vágtam hozzá dühösen, aztán elindultam az egyik irányba, de meg is torpantam, s elhúztam a számat. - Jó, veled megyek haza, mert nincs kulcsom és nem tudom, merre kell menni - vágtam oda bosszankodva, majd követtem őt, immár szótlanul, s hazamentünk.
Szál megtekintése
Nemes Balázs
Bogolyfalvi lakos


Balázs atya
offline
RPG hsz: 111
Összes hsz: 116
Írta: 2024. április 1. 20:50 | Link

Hollóvölgyi kisasszony
Lakodalom
kis alap


Meglepődött, amikor egy napon felkereste egy fiatal pár, mondván, hogy szeretnék, ha Balázs a kápolnában összeadná őket. Végül ez a nap is eljött, így történt meg az, hogy Patrik és Vera örök hűséget fogadtak Isten színe előtt, majd a polgári ceremónián is egybe kötötték életüket ezen a csodálatos helyszínen. Balázs hivatalos volt ide is, hisz a tó partján tartották az esküvői vacsorát, melyre a meghívást tisztelettel el is fogadta. Most pedig kezében egy pohár pezsgővel épp az asztalát kereste, kedves mosollyal biccentett egy-egy ismerősnek - bár túl sok nem volt - míg végül észrevette az egyik asztalnál Zsófiát.
- Szép volt a ceremónia - jegyezte meg, hisz nem sűrűn vett részt polgári esküvőkön, de tetszett neki az, ahogyan a nő intézte az egészet. - Meg ez az egész - még mutogatott is, utalva a környezetre, közben észrevette, hogy az ültetőkártyája is odaszól. - Nemes Balázs atya - mosolygva nyújtotta kezét Zsófiának, majd helyet foglalt mellette a széken.




Szál megtekintése
Nemes Balázs
Bogolyfalvi lakos


Balázs atya
offline
RPG hsz: 111
Összes hsz: 116
Írta: 2024. április 3. 21:14 | Link

Hollóvölgyi kisasszony


- Sosem hazudok, bűnhődnék érte – mosolyogva mutat mutatóujjával az ég felé, ezután ráz kezet a hölggyel, határozottan, de nem túl erősen, csupán annyira, amennyire illik. - Az anyukák már csak ilyenek, hajlamosak túlzásokba esni – jegyezte meg egy újabb mosollyal, miközben helyet foglalt az asztalnál. A nyakkendőjét egy picit meglazította, csak hogy ne legyen túl szoros, pezsgőjét pedig egyelőre az asztalra helyezte, majd ide-oda pillantott.
- Igen, még az előző atya, nyugodjék békében, ő vezette őket a gyülekezetbe, mindketten csatlakoztak a kórushoz, ott barátkoztak össze, aztán így alakult. Ennek pedig csak örülök, mindig jó, ha két fiatal egymásra talál – ezen el is mosolyodott, jó volt egy ilyen fiatal párt boldognak látni, épp fel is tűntek a távolban, láthatóan majd kicsattantak az örömtől.
- Hölgyek és urak! A bejáratnál mindenki kapott egy pohár pezsgőt, most igyunk tehát az ifjú pár boldogságára! Patrik és Vera! Sok Boldogságot! - a mikrofonból hallatszott a vőfély hangja, Balázs ekkor vette kezébe a poharát.
- Akkor egészségükre és egészségünkre! - mosolyogva koccintotta össze Zsófia poharával és belekortyolt.
- Hány esküvőt vezetett eddig le? - merült fel benne a kérdés, mert neki bizony ez volt a második, így mondhatni még egészen kezdő volt ezen a téren. A zenekar mindeközben tovább játszott a háttérben, a fotós pedig az asztalok körül keringett, hogy készítsen egy egy fotót.  - Nagy mosolyt!

Szál megtekintése
Nemes Balázs
Bogolyfalvi lakos


Balázs atya
offline
RPG hsz: 111
Összes hsz: 116
Írta: 2024. április 6. 08:36 | Link

Hollóvölgyi kisasszony


- Akkor bizony van még mit - neveti el magát. - Mennyi idős a leányzó? - ha tippelnie kellene, akkor olyan hat-hét körülit mondana legfeljebb, mert annyira idősnek nem látja Zsófit, de ebben nem lehet biztos, ki tudja.
- Ilyenkor jönnek az apukák, akik viszont lekenyerezik a gyereket, nem igaz? - neveti el magát, hisz a gyülekezetben is látott már olyat, hogy míg az anyuka hiába is próbálkozott, apuka részéről elég volt egy cinkos mosoly, és máris elhárult a probléma. Erről mondjuk inkább Zsófia tudna nyilatkozni, hisz Balázs nem ismeri a családjukat.
- Szép lenne, de sajnos sokszor ennek az ellenkezőjét tapasztalom - sóhajt, előfordult már, hogy páran gyóntak neki, és szavaik az irigységtől bűzlöttek. Természetesen Balázs nem fogja a szennyest kiteregetni, hisz kötelessége a titoktartás, ellenben tudna mesélni még a vendégségben ülők egy részéről is érdekes dolgokat. - Pedig mennyivel egyszerűbb lenne, nem? - neveti el magát, aztán összekoccintja a poharát, ha már erre kérték a kedves társaságot és kortyol is a pezsgőjéből, ami alkoholos. Ő nem veti meg, szereti, főleg a bort, viszont nem gyakran iszik, leginkább csak társaságban, ha alkalomból koccintanak. Ma pedig már nem lesz dolga, a szószékre sem kell felmásznia, így ez az egy pohárka neki még bele is fér.
- Hűha, akkor van még mit tanulnom - meglepődik a létszámon, el is mosolyodik.  - Nahát, hogy ez a manna hogy képes összehozni az embereket - nevet, végül is, biztosan van ebben is valami, mindenesetre ő hisz abban, hogy egy-egy közösségben hamarabb találnak egymásra az emberek.
- Az összeadásban? Abban igen. A pályafutásom elején valamiért elkerültek az ilyen ceremóniák, aztán amikor Bogolyfalvára kerültem, még nem is nagyon voltak hívők, sokan csak furán pislogtak rám. Talán egy-egy család volt, akik pontosan tudták, hogy ki vagyok és mit képviselek. Utána pedig Afrikában kaptam egy lehetőséget, majd két évig voltam ott és egész más dolgok élveztek prioritást. Nem olyan rég tértem vissza, viszont remélem, hogy lesz még bőven és hamar beérem kegyedet a hetvenkettedikkel - mosolyogva újra kortyol a pezsgőjéből, ki is issza azt, a kép elkészültéhez pedig ő is mosolyog a kamerába.
A fotós még le sem lép, lassan érkeznek a finom ételek is, egy nagy tál húsleves landol az asztalukon, a vőfély vicces kommentárt fűz hozzá, láthatóan mindenki jókedvű, még Balázs is elereszt egy mosolyt, habár ezek a szokások számára furák, nem túl sok lagziba volt eddig hivatalos.
- Ez gyakran így megy? Ilyen humoros átvezetésekkel? - súgva kérdi Zsófiát, megvárja, hogy szedjen magának mindenki, és csak a végén nyújtózik, hogy merjen magának a levesből.
Szál megtekintése
Kis tavacska - Nemes Balázs hozzászólásai (12 darab)

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaA falu határa