A falu határa után kell még sétálni egy keveset, hogy az ember elérjen ide, de határozottan megéri. Mindenütt fák találhatók a tó közelében, festői sétálóhellyé változtatva a környéket. A parkban elszórva padok találhatóak, amelyek télen is melegek és hívogatóak a rájuk szórt bűbájoknak köszönhetően. A kellemes környezet tökéletesen alkalmas, ha olvasni, pihenni vagy beszélgetni szeretne az ember. A tavacska körülbelül olyan negyven perces sétával körbeérhető, attól függően, az adott ember sétatempója mennyire kényelmes. Éjjel apró fénypontok segítik a tájékozódást az erre járóknak igazán romantikussá változtatva a környezetet. A víz hirtelen mélyül, de bizonyos helyeken alkalmas a strandolásra, itt gyakran látni a nyáron pancsoló diákokat is.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=736589#post736589][b]Frank Martina Luna - 2018.10.10. 20:34[/b][/url]

A hivatalból egyből a pizzázóba siettem át, azt hiszem, hogy kicsit sűrűre sikerült terveznem a napomat. Mégsem éreztem úgy, hogy fáradt vagyok, mikor kisétáltam a műszakom lezártával az ajtón. Nagy csókot nyomtam az öcsikém homlokára, majd átöltöztem civilbe és hátra sem pillantottam. Ez mindig így volt, csak kiléptem ajtókon és még csak a szemem sem rebbent, ahogy távoztam.
De valahogy nem húzott a szívem haza, így arra lettem figyelmes, hogy a lábam teljesen más irányba vitt.  Végigjártam a Fő utczát, néhány kirakaton végighúzva az ujjbegyeim, majd széles vigyorral letöröltem a rajtuk maradt porréteget.
Talán direkt volt, talán nem, de végül a tavacska partján sikerült kikötni. Nem sűrűn jártam ide, nem is voltam itt hosszú ideje, de voltak helyek, ahová mégis visszahúzott a szívem kicsit. Ez is egy ilyen volt. Szóval a kezeim zsebre vágva sétáltam a parton. Ki kellett élvezni, hogy még nem fagysz halálra, amint kiteszed az ajtón a lábad naplemente után. Az is egy olyan pont volt, ami egyre csak közelebb csúszott a délutánhoz.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=736606#post736606][b]Frank Martina Luna - 2018.10.11. 13:22[/b][/url]

Azt hiszem, kicsit talán túlságosan el is merülök a természet nyújtotta szépségekben, mert szinte fel sem tűnt, mikor elhaladtam a mellettem sétáló mellett. Megszokott már a számomra, hogy néha csak kizárom a külvilágot és meg sem próbálok tudomást venni róluk, az utóbbi években ez nagyon jól jött, mert a munkám végére néha már csak nem akartam társaságot.
Aztán berobban a képbe a kutya, mint egy bomba, letarol a lábamról és hanyatt vágódok, olyan erővel, hogy a levegő egy pillanatra a mellkasomban ragad. Meddőn kapok az oxigén után, miközben a kutya heves örömmel üdvözöl, mintha régi bajtársam lenne. Mikor végre felenged a rekeszizmom, és egy nagy sóhajjal kiengedem a levegőt, eltolom a fejét óvatosan, de határozottan.
- Na, haver, óvatosan! - mosolyodom el kicsit, felülve lassan és megmozgatva a vállaim, hogy a maradék levegőt is kiengedhessem. A gazdája is megérkezik közben és nem igazán úgy veszem észre, hogy képes lenne az állat megfékezésére. A kezét is nyújtja, hogy felsegítsen, de csak rá vetem a pillantásomat, majd talpra emelkedem és leporolom magamat, anélkül, hogy elfogadnám a segítséget. Ez amolyan reflex, önálló nő vagyok, nem szükséges a külső behatás, hogy megálljak a lábamon.
- Örvendek, vagy valahogy így. Luna - biccentek apróbbat, miközben alaposabban is végigmérem az előttem álló férfit, amennyire a fényviszonyok ezt lehetővé teszik a számomra. A beállásából ítélve, hogy a válla megfeszült, kínosan érzi magát, de ugyanakkor kíváncsi tekintettel méreget. Kissé felvonom a szemöldökömet.
- Nem tudom, mik a lehetőségek?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=737108#post737108][b]Frank Martina Luna - 2018.10.19. 03:20[/b][/url]

- Nem igazán, kevesen tudják a nevemet, és ha mégis, általában mással voltak elfoglalva. - Nem kifejezetten a kifinomult a legjobb jelző a társaságokra, amelyekben az esetek nagy többségében mozgok. Vagy ha mégis, akkor másra kaptam bókot, a nevem huszadrangú volt. - Nos, minden nap tanul valami újat az ember.
Kiropogtatom a hátamat és hagyom, hogy az ajkaim szélére azért kiüljön egy egészen apró mosoly. Mert hát, soha, senki nem szokott ennyire erősen pedálozni azért, hogy egy kicsit jobbá tegye az estémet.
- Azok bizony.
Még meg is erősítem, hogy igen, erre gondoltam, az a minimum, hogy kicsit kárpótol, miután a kutyája képes volt és rám vetette magát. Hízelgő ez a fajta érdeklődés, de csak akkor, amikor éppen nem lihegnek a nyakamba. Bár néha tehetek kivételeket.
- Igazából lehet, hogy elfogadnám a vacsorát, de egy pizzáért most lelkesebb lennék, mint a görögért. Csak eszembe jut és belekordul a gyomrom - nevetek fel, hangosan, miközben kicsit még az orromat is ráncolom. Ettől eltekintve ez nem vicc. Már volt benne gyakorlatom, hogyan is passzoljam le az ilyen lakásra invitálós szövegeket. Valahogy soha nem rajongtam az ilyen elhamarkodott meghívásokért. Szomorú. A keze a kutya fejére simul, majd megvakargatja, valószínűleg stresszt csillapít, mire az ajkamba haraptam kicsit belülről.
- Persze, ez csak egy lehetőség. De olyan, amihez pozitívan állok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=737356#post737356][b]Frank Martina Luna - 2018.10.21. 22:17[/b][/url]

Nem vagyok barátságos és azt hiszem, ez nem is feltétlenül a helyzet teszi. Ha annyira édes egy nő lennék, nem álltam volna aurornak és pláne nem azon a területen, amire szakosodtam. Szóval a szemem sem rebben, ahogy a kutyás férfira nézek.
- Nem, a Félszemű jó, ott tudom, hogy mit érdemes rendelni - vonom meg a vállamat lazán. Ott dolgozom, ha én nem tudom, hogy mit kéne enni, akkor azt hiszem, hogy leginkább senki. Jó, esetleg Ari meg a szakácsfiú még nálam is jobban tudják, de nem sokkal. A tekintetem a kutyára siklik, majd vissza a férfira. Annyira végül is nem lehet katasztrofális ez az este. - Nem, nincsen bajom az állatokkal, ameddig nem próbálnak meg agyonnyomni.
Nekem soha nem volt saját kutyám vagy cicám, csak egyszer egy aranyhalam, amit aztán anyám megivott. Nem akarom tudni, hogy sikerült neki, de valami nagyon intelligens estéje lehetett, ebben a mai napig biztos vagyok.
- Akkor mehetünk? - biccentem oldalra a fejemet, miközben a szőke tincseim egy oldalra omlanak. Már félhomály van, elég nehezen látnék itt, nem is szívesen maradtam volna túl sokáig. - És mi járatban volt éppen erre?
A karjaim magam köré fonva próbálok meg beszélgetni, ha már egyszer társaságom akadt előre láthatóan egész este.