36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaA falu határa
Kis tavacska - Benzsay Gergely hozzászólásai (10 darab)

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Témaleírás
Benzsay Gergely
INAKTÍV


Boltosfiú | Watts Védelem <3
offline
RPG hsz: 82
Összes hsz: 169
Írta: 2018. augusztus 11. 19:43 | Link

Kimberly

Végre hűvösebb van egy kicsit. Egész nap kókadoztam a boltban, és ilyen melegben Manci néni is csak napi egyszer jön ki, és azt már hat után kicsivel megtette. Pedig kedvelem Mancit meg Erzsikét, mindent tudnak, és mindent terjesztenek. Olyan igazi nénik, akik az utolsó folt bárányhímlőd elvakart formájára is pontosan emlékeznek. Unatkoztam, de most, hogy már végre bezártunk mára, egy kicsit lehetek gyerek. Persze vacsoráztam, és tanultam is kicsit, csak utána indultam neki a vad életemnek, vagyis biciklire pattantam, és bevettem a falut. Imádok biciklizni, a lételemem, sokkal jobb, mint sétálni. Ha tehetném, mindig nyeregben lennék.
Most is, amikor a tavacska felé hasítok, a fülem bedugva, benne a egyik zúzósabb Walpurgis albummal. Imádom ezeket a megbűvölt mugli holmikat, mint az mp3-asom. Kicsi, fel van csíptetve a pólóm nyakára, hogy a fülesem se legyen hosszú, nehogy balesetet okozzak magamnak vagy másoknak. Nem mintha egy hosszú madzag eltávolításával ezt meg lehetne akadályozni, ugyanis a következő pillanatban egy lányt kerülök ki, de nem eléggé szélesen, mert érzem, hogy a keze súrolja a kormányt. Gyorsan lefékezek, majdnem orra is esek, és lepattanva a bicóról, hagyom, hogy szegény eldőljön, és csak forogjon és forogjon a kereke a levegőben. Egy rövid szakaszon a fűcsomónak is annyi lett. Engem ki fognak nyírni otthon, ha a polgi benyújtja a számlát, de most jobban zavar, hogy a lány esetleg megsérült.
- Szia! Ne haragudj, hogy neked mentem. Fáj valamid, megsérültél?
Nem akarom megijeszteni, mert aztán meg lehet, hogy nincs semmi baja, csak én ijedtem meg jobban, mint a kellete.
Szál megtekintése

Benzsay Gergely
INAKTÍV


Boltosfiú | Watts Védelem <3
offline
RPG hsz: 82
Összes hsz: 169
Írta: 2018. augusztus 20. 08:53 | Link

Kimberly

- Hogy...?
Próbálom folytatni, mert a hirtelen riadalomtól meg sem éreztem a meleg folyadék szám irányába történő áramlását, és a következő pillanatban már ott is volt a zsebkendő. Azt hiszem, ezt is kipipálhatom a listámról, olyan, mintha kemény rellonos módjára párbajoztam volna, és most a lány, aki ezt látta, csodálattól áhitatva letörölné a véremet. De hát ugye nem ez történt, mert én okoztam majdnem neki kárt, de ha nem most, hanem pár hónap múlva mesélem el, akkor majd biztos sokkal menőbbnek fogok tűnni.
- Köszi.
Veszem át a zsepit, és még az utolsó kis próbálkozásokat a vérveszítésre letörlöm, majd a nedves és igencsak piros zsepit a kukába hajítom. Néha vannak ilyen érthetetlen dolgaim, most nyilván az ijedtségtől történt, vagy attól, hogy túlerőltettem magam, és megijedtem.
- Várj, véres lett a kezed.
Előhúzom a pálcám, majd magamhoz a kezét, finoman tartom, nehogy fájdalmat okozzak neki, de mégis határozottan, hogy sikeres legyen a bűbájom. Mondjuk lehet, hogy előtte nem ártott volna engedélyt kérnem, de úgy tűnik, túlságosan és nagyon bocsánatot akarok kérni, amiért ráhoztam a frászt.
- Suvickus.
A megfelelő mondattal és mozdulattal pedig tökéletes is, szép tisztává varázsolódik a keze, még szerencsére, hiszen most akkor lennék a bajba, ha ma ez sem sikerült volna.
- Gergő vagyok, levitás.
Fordítom át a kezünket kézfogásra, ha már úgyis itt van a kezemben a keze.
Szál megtekintése

Benzsay Gergely
INAKTÍV


Boltosfiú | Watts Védelem <3
offline
RPG hsz: 82
Összes hsz: 169
Írta: 2018. augusztus 20. 22:33 | Link

Kimberly

- Sajnálom, nem tudom, hogy történt.
Nem szokása csak úgy eleredni az orrom vérének, furcsa. Elmegyek majd ahhoz a kedves nővérhez, és kérek rá valamit, elvégre boltba dolgozom, pörgök egész nap, nem tenne jót, ha ott is vérezne az orrom. Még szerencse, hogy el tudom állítani viszonylag gyorsan, és őt is meg tudom tisztítani. Mostanában valahogy meglepően sok lány kerül valahogy a kezeim közé. Lassan lehet, hogy le kéne cserélnem a parfümömet, én mondtam apának, hogy a "nőmágnes" nem olyan bíztató név, de nem hitt nekem.
- Csak kicsit tekerni akartam, de elragadott a zene, nem figyeltem. Az én hibám.
Nem vagyok rellonos vagy eridonos, hogy elkezdjek itt veszekedni, hogy minek kell sétálásra használni a sétálásra kijelölt részt, szóval elismerem a hibámat, tényleg én tehetek róla.
- Egy fagyira? Ööö, persze.
Gondoltam rá, hogy valamivel ki kellene engesztelni, de ha már így meg is mondta, hogy mivel, legalább nem kell nekem tippelgetni. Feltűnésmentesen a zsebemhez nyúlok, ami a combomon van, és elmosolyodok, amikor kitapogatom a pénztárcámat.
- Most? Ha ráérsz persze. A legjobb fagyit a közelben lehet kapni.
Ha benne van, akkor akár indulhatunk is, hiszen tőlünk vagy hét méterre ott is van a bódé. Kitelepülések, imádom, hogy a faluban már nem csak télen, de már nyáron is van ilyen.
- Sziasztok! Gergő, rég láttam a szüleidet, jól vannak?
Kérdezi a vidám arcú, bajszos fickó, aki a feleségével főzi ezeket az isteni finom fagyikat.
- Igen, köszönöm.
Biccentek egy kicsit, majd Kimberlyhez fordulok.
- Ami szerintem biztos, hogy kék, aprócukros szélű tölcsérben kérjük a fagyit, abban a nagyobban. Kérhetsz amennyi gombócot csak szeretnél.
Szál megtekintése

Benzsay Gergely
INAKTÍV


Boltosfiú | Watts Védelem <3
offline
RPG hsz: 82
Összes hsz: 169
Írta: 2018. augusztus 29. 06:44 | Link

Kimberly

A szüleim szerint nem kell mindent megcsinálni azonnal, azonban én utálok halogatni. Ha valamit meg kell tenni, akkor meg kell tenni, és most vagyunk itt. Ki tudja, hogy egy hét múlva merre leszünk, az meg olyan rosszul jönne ki, hogy én pl megígérem neki, hogy ott leszek, de aztán mégsem tudok elmenni, és lemondani kényszerülök, mert mondjuk váratlanul leltározunk. Apánál meg van olyan, hogy elkattan valami, és akkor azonnal, de rögtön akarja csinálni, nem figyelve oda rá, hogy a másiknak esetleg máshol kellene lennie.  
- Csak egy gombóc lesz?
Kérdezem csodálkozva, mert hát legalább kettőre vagy háromra számítottam, de hát ő tudja, nekem mindegy. Aztán később meg még majd jól is jön, hogy "csak" egy gombóc.
- De persze, menjünk.
Nem nagyon volt már dolgom így délután, legfeljebb tekerni egyet, így hát inkább a társaságát választottam. Elvégre magántanuló vagyok, szóval nagyon nagyon ritka az olyan pillanat, amikor azt lehet mondani, hogy tartozom valakinek a társaságában, így szeretem kihasználni a kínálkozó lehetőségeket. Mondjuk azt a szokásomat, hogy vagy sérült lányokat találok az utcán, vagy sérülést okozok nekik akaratlanul, jó lenne, ha le tudná, vetkőzni, mert nem igazán fogja hosszú távon jó híremet venni a dolog. Már szinte látom is magam előtt, ahogy ott állok egy baráti körben és arról beszélgetnek az emberek, hogy kivel hogyan találkoztam. Annabella elmondhatja, hogy én vagyok a cukrosbácsi, aki adott neki cukrot, majd felvitte a szobájába, és ellenkezni se tudott, mert nem ment a lábra állás. Kimberly elmesélheti, hogy lezúztam a biciklimmel. Stella azt, hogy bűbájtanon véletlenül - esküszöm véletlenül - a felsőjét bűvöltem kisebbre a toll helyett. Szóval azt hiszem, vannak itt gondok.
- Mi?
Annyira meglepődök azon, hogy felkiált, hogy a fagylaltot fel sem fogom, ami a ruhámon kötött ki, csak nézem a bogarat, ami gyorsan eliszkol.
- Nem kell aggódni, ő jobban fél tőled, mint te tőle. Viszont a fagyidnak annyi. Vegyek másikat?  
Szál megtekintése

Benzsay Gergely
INAKTÍV


Boltosfiú | Watts Védelem <3
offline
RPG hsz: 82
Összes hsz: 169
Írta: 2018. szeptember 21. 08:15 | Link

Kimberly

- Nem, baj, tényleg, nem.
Közben ő dörzsölte a felsőmet, én próbáltam meggyőzni, hogy nem vészes a helyzet, a hideg folt lassan teljesen lehűtötte a testemet, közben meg egészen zavarva jöttem attól, hogy a lány ilyen közel volt hozzám. Mármint, nem igazán volt még ilyen élményem, így eléggé zavarba jöttem, amitől persze a pulzusom egyből kétszázon pörgött, és éreztem, hogy mindjárt kiugrik a szívem. Azt hiszem, ilyen a változókor, eléggé ijesztő, és nagyon örülök, hogy nem vagyok nő.
- Nem, dehogy. Majd anyám elintézi, komolyan.
Mondjuk örülök, hogy anyu nem hallja, amikor így "vagánykodok", mert tudom, hogy nem szereti ezt a stílust tőlem. Meg senkitől se. Szerinte, ha valaki azt mondja, hogy anyám, az nem tiszteli az anyukáját, pedig ez nincs így, csak már nagyobb vagyok, mint tíz éve, nem anyucizhatok mindig.
- Inkább sétáljunk.
Ajánlom fel, ahogy látom, hogy a pad nem igazán jön be neki. Nyilván nem lerázni akarom, csak tudom, hogy jobb, ha nem vagyunk pókos helyek közelében, nekem meg mindegy, hogy hol vagyok, szeretek mozogni.
- Levitás vagyok és igen, a faluban lakom. Innen származom, sosem jártam még máshol.
Oké, ez talán kicsit furcsán hathat neki, de ez az igazság. Még sosem hagytam el ezt a helyet, és ez lehet, hogy valakinek furcsán hathat.
- Na és rólad mit érdemes tudni?  
Szál megtekintése

Benzsay Gergely
INAKTÍV


Boltosfiú | Watts Védelem <3
offline
RPG hsz: 82
Összes hsz: 169
Írta: 2018. december 8. 19:54 | Link

Saci

Könnyed esti séta, avagy ha már egyszer megígértem, akkor elviszem a töltött káposztát Marcsi néninek. Arról mondjuk nem volt szó, hogy anyu vagy harminc litert csomagol neki, de azért csak sikerült épségben leszállítanom a legtávolabbi utcába. Visszafelé azonban gondolok egyet, és úgy döntök, hogy kerülőúton jövök, célszerű lemozogni azt a sok süteményt, amit a káposztáért cserébe kaptam. Meg amúgy is kell némi elmetisztogatás, mert egyrészt sok macska, sok történet, sok név, sok emlék, én meg nagyon sokat bólogattam. Persze, emlékszem Mancsocskára, arra, amelyiknek három folt volt a mancsán, függetlenül attól, hogy akkor még meg sem születtem, és óó igen, hogyne, a kis Hófehérke. Mondjuk rá tényleg emlékszem, mert négyévesen a cicát a nyakánál fogva emeltem fel, amiért Marcsi néni seprűvel megkergetett. Azóta is csak kényszer alatt vagyok hajlandó elmenni hozzá, mosolyogni, és nagyon igyekszem kerülni az érintkezést a bundás élettársakkal.
Sétálok, sétálok, és egyszer csak egy lányba botlok, aki nagyon nézi a vizet. Vannak furcsa szokások erre, de hogy valaki így nézi a tavacskát, azt még nem láttam. Beleszól, aztán tovább halad, megint beleszól, megint továbbhalad. És így folytatja a rendes tókört.
Nem tudok elmenni a helyzet mellett, hogy egy lány tényleg a vizet szólongatja. Ez eléggé morbid és aranyos egyszerre. Oké, én se vagyok teljesen normális, ahogy egy fának dőlve nézem őt, és vigyorgok.
- Helló.
Köszönök vissza végül, mert ha már a víz nem válaszol, akkor legalább én sajnáljam meg ezt a szerencsétlent.
Szál megtekintése

Benzsay Gergely
INAKTÍV


Boltosfiú | Watts Védelem <3
offline
RPG hsz: 82
Összes hsz: 169
Írta: 2018. december 8. 22:02 | Link

Saci

- Ahham.
Eléggé sokat beszél ez a lány. Már éppen nyitnám a számat, hogy megmondjam neki, fogalmam sincs, minek akarja, hogy látsszon, de nekem még tippem sincs arra, hogy mi az, amikor hozzáteszi ő is, hogy nem tudja, hogy minek látszik, de nem az. Hát ez igazán remek. Szóval kicsit ráncolom a homlokom, és megvallom, megpróbálom felvenni a fonalat, de azért valljuk be, hogy nem könnyű.
- Szóval.
Emelem fel a kezem, remélve, hogy nem tesz hozzá még hat mondatot az eddigi ismereteimhez, mert most már legalább azt is tudom, hogy minek kellene látszania, annak, ami nem annak látszik, aminek látszik, de mégsem.
- Tényleg van itt sellő, de szerintem ebben a idegben nem dugja ki a nóziját. Neki elég jó ideje van ott lent, majd talán tavasszal.
Akkor szokta néha megijesztgetni a gyerekeket, mert azért valljuk be, egy sellő minden, csak nem szép. A mitológiai alakkal, meg a mesekönyves Ariellel szemben eléggé "brrr" a kinézete. Sőt! Nagyon is az. Mondjuk úgy, hogy a lány nem nagyon vesztett sokat azzal, hogy lemaradt az élményről.
- Aha, köszi!
Bár ettem elég édességet, ez valami átmenet volt inkább a savanyú és az édes között, pont jó arra, hogy lefojtson több tonna cukrot, ami lerakódik majd, és idő előtt feldobom a pacskert.
- Viszont, ha már a fejedben vannak a kívánságok, megpróbálhatom teljesíteni őket.
Nem mintha én olyan sukár sellő lennék, vagy nagyhatalmú, de ínséges időkben, nem árt meggondolni.
Szál megtekintése

Benzsay Gergely
INAKTÍV


Boltosfiú | Watts Védelem <3
offline
RPG hsz: 82
Összes hsz: 169
Írta: 2018. december 9. 09:16 | Link

Saci

- Azt hiszem, elmondhatjuk, hogy neked sincs unalmas életed.
Felelem őszinte csodálkozással, hiszen való igaz, ennyi dolog szerintem velem még életemben nem történt, nemhogy az elmúlt néhány hétben. Ez a lány nem semmi, biztos vagyok benne, hogy Eridonos. Ők szoktak ennyire aktív életet élni.
- Miért hiszel nekik?
Mert hát eléggé átlátszóak lehetnek, és a második után az ember már inkább csak elsétálna, mint, hogy odafigyeljen rájuk. Azonban, ha megvizsgáljuk a dolgokat, lehet jogos is a dolog. Ki ne remélné, hogy élete szerelmét látja meg a vakrandin, vagy éppen tényleg bajban van valaki az erőben, hogyan feküdnél ezzel a tudattal nyugodtan az ágyba? Szóval a lány cselekedeteit még meg is értem, csak mondjuk azt nem, hogy az osztálytársai miért ennyire gonoszok.
- Gergő, negyedikes levitás.
Felelem, ahogy végre sikerül lenyelnem az almaszirmot, és még a kezemet is kinyújtom felé. Azt nem teszem hozzá, hogy prefektus, mert nem nagyon szeretnék megbüntetni egy amúgy kedves, és láthatóan eléggé hiszékeny kislányt.
- Én a faluban lakom, de ha gondolod, szívesen elkísérlek az iskolai kapujáig, nehogy valami bajod essen.
Nem mindenhol biztonságos a falu, és nem mindig, az is igaz, de nekem sincs kedvem kockáztatni, mert ugyanúgy én se tudnék nyugodtan aludni, ha tudom, hogy ő bajban van. Ördögi dolog ez az aggodalom.
- Gondolom, te eridonos vagy.
Szál megtekintése

Benzsay Gergely
INAKTÍV


Boltosfiú | Watts Védelem <3
offline
RPG hsz: 82
Összes hsz: 169
Írta: 2018. december 11. 15:36 | Link

Saci

- Hamar lesznek.
Tapasztalatból beszélek. Eddig én voltam a szellem srác, aki néha megjelent, megírt egy vagy két dolgozatot, aztán huss, már el is tűnt, és sokan csak néztek, hogy ki az. Aztán, ahogy egyre több fent létre lett lehetőségem, úgy lett egyre több barátom is, és azt kell, hogy mondjam, egyikőjük sem unalmas. Van egy manólány, Kedves prof elsőszülöttje, és Emese, aki azért jött a világra, hogy engem elrontson.
- De bolond vagy!
Nevetem el magam az elméletére, és jól megrázom a fejem. Nem mondta még senki ezt nekem, de vicces. Sokan amúgy azt hiszik, hogy levitásnak lenni annyit tesz, hogy mindenféle pluszokat csepegtetnek belénk, amitől tiszta szivacs lesz az agyunk.
- Csak fogékonyabbak vagyunk a tanulásra meg az új ismeretekre. De például, mi inkább elméletben vagyunk jók, kivéve Helena Payne-t, mert ő komolyan mondom a legokosabb boszorkány az egész suliban. Viszont, ha valaki tápos, az tuti, hogy az ő családjuk. Tök különbözőek, de nagyon különlegesek és megmaradnak az ember emlékezetében.
Helena nekem első látásra egy olyan plátói szerelem. Szőke, idősebb, intelligens, babaarcú. Eléggé olyan, aki után szívesen megfordul az ember. Aztán a múltkor, amikor Mesivel a pubban voltunk. láttam Ariana-t, neki a szemei maradtak meg a leginkább, hatalmas nagyok és sötétek. Aztán ott van Cath, aki hangos és feltűnő, hát, nála leginkább a domborulatai amik úgy a tini elmém jó részében benne vannak. Szerintem ott nagyon különleges úton vannak kiválasztva a feleségek.
- Laura... nos ő, eléggé pökhendi. Sőt, továbbmegyek, állítom, hogy csak a szája nagy. Okos, de nem intelligens.
Laura sokat kérkedik. Az eredményeivel, a vizsgáival, a versenyeken elért helyezésével. Leginkább az ember arcába tolja azt, amitől ő az, aki, és ez szörnyen zavaró tud lenni.
- Rá nem is éri meg irigykedni. Ebbe meg gyorsan belejössz majd, csak egy-két barát kell, ha gondolod, én szívesen leszek az egyik. Mondjuk nem mindig vagyok a suliban, de ha igen, akkor lóghatunk együtt.
Nem hinném, hogy Maja vagy Bella ellenezné, ők is nagyon kedvesek, és szerintem eléggé örülnének is neki, ha lógna velünk még valaki.
- Persze, szívesen. Akkor arra menjünk.
Mutatom az utat vissza a falu felé, mert ez még szerintem bőven belefér. Menet közben pedig válaszolok az utolsó kérdésére.
- Először még nem volt egyértelmű, mert almaszirommal hívogatni egy sellőt, nos ez navinés dolog inkább, tudod, olyan kis helyes. Azonban jóval élénkebb és pattogósabb vagy náluk, így betippeltelek az eridonba.
Szál megtekintése

Benzsay Gergely
INAKTÍV


Boltosfiú | Watts Védelem <3
offline
RPG hsz: 82
Összes hsz: 169
Írta: 2018. december 12. 17:38 | Link

Saci

- Várffy, óóó, részvétem.
Hallottam, hogy szeretnek rászállni az olyanokra, akik tanárgyerekek vagy vannak hozzátartozóik a tanári karban. Nem csodálom, hogy Sára is lehalkította a hangját a megfelelő pillanatban. Nem értem mondjuk, hogy mire jó ez, mit éreznek azok, akik ezt csinálják. De gondolom, nem is kell értenem, mert én ilyet nem csináltat sosem, ez meg ilyen lelki kielégüléses dolog.
- Igen, ő eléggé ismert, és az biztos, hogy akivel ő barátkozik, az menő. Nem, én sem, de hát meg kell próbálni, hátha nem is olyan rossz fej. Az ilyen lányok tudod, mindig elképzel valamit az ember róluk, főleg azt, hogy ők jobbak, mint azok, akik nem így népszerűek, aztán meg kiderül, hogy ők is átlagosak, csak jobb a marketingjük.
Tudok egy-két lányt, akik eléggé népszerűek, és ők például megtervezik az egész napjukat, előre. Hogy hogyan viselkednek, milyen szavakat használnak, kivel érnek rá barátkozni. Mondjuk nekem ez így nem tetszik, mert ők is annyira mássá tudnak válni. Jó, ők nagyon igyekeznek a látszatnak élni, de pont az igyekezetben vesztik el önmagukat. Legalábbis én így látom. Szóval nem minden a népszerűség, hiszen nem is biztos, hogy te magad, a valódi ember a népszerű.
- Lehet, hogy ilyen háremes törekvései voltak az apjának. De ha jól tudom, nem is Helenáék anyja az első felesége, hanem ők valami harmadik vagy negyedik anyától vannak.
Láttam egy régebbi tablón, hogy volt itt már egy Payne, valami Trevor. A múltkor, amikor járőröztem, akkor olvasgattam a tablókon a neveket, és ott szúrtam ki. De az a srác mostanra már valami harmincéves, vagy annál is több. Szóval utána a könyvtárban megnéztem a családfájukat, és akkor láttam, hogy mennyire sok anyától születtek.
- Annak tartom magam.
Sok mindent mér az intelligencia, de úgy gondolom, hogy a legtöbb dolognak, amit jelent, megfelelek, valamint a viselkedésem is olyan, ami engem tükröz, és amivel nem bántok meg másokat. Ezt - hogy intelligens vagyok - bátran merem mondani.
- Vannak itt furcsa alakok, az biztos, de szerencsére nem olyan sokan. Ennek kifejezetten örülök.
Régebben többen voltak, apa is az olyanok miatt robbant le, akik átléptek egy határt. Amikor betörtek a boltba, és ott találták az öregemet, nem volt kegyelem. Persze járhatott volna rosszabbul is, ő is, mi is, de szerencsére ez nem történt meg, hiszen a mai napig morgósan dirigál nekem.
- Igen, és nem, nincs. Vannak szobatársaim, ha jól tudom, fent, de én mindig lesétálok a faluba. De van egy ágyam valamelyik szobában arra az esetre, ha mondjuk nem tudok hazajutni.
Mondjuk az a nagy helyzet, hogyha ez bekövetkezne, akkor szerintem azt se tudom, hogy melyik szobába kellene mennem, ennyire nem voltam még fent sosem hosszú távon. Mostanság is a prefektusi feladataim miatt vagyok láthatóbb.
- Nem, nem zavar. A legjobb barátom, Annabella is eridonos és pattogós. Ő az egyik prefektusotok.
Szál megtekintése

Kis tavacska - Benzsay Gergely hozzászólásai (10 darab)

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaA falu határa