Antoinette Myra Blackburn

  
Gyönyörű, napsütéses délután a mai, olyan ami már legalább egy hete nem volt. Folyton csak esett, vagy tombolt a hőség, de egyik se volt az a pont megfelelően kellemes időjárás, mint ma. Ezért is indultam el a faluba, hogy kihasználjam a természet nyújtotta lehetőségeket, és egy kicsit felfedezzem a kastélyon kívüli világot is. A sétám során rengeteg furcsa alakkal találkoztam, de mind közül a legérdekesebb egy 80-90 év körüli bácsika volt, aki az út szélén álldogált, vállán egy kardigánnal, a nyaka köré pedig hosszú sálat tekert. Egyetlen pontot figyelt az út másik oldalán, majd egyszer csak köpött egyet. Majd miután nem volt sikeres a találat, újra és újra megpróbálta. Egyáltalán nem tudtam mire vélni a dolgot, és már majdnem ott tartottam, hogy odamegyek hozzá és megkérdezem, hogy ez mégis mire jó, de végül meggondoltam magam, mert úgy tűnt, hogy ő most túlságosan el van merülve a tevékenységében ahhoz, hogy én megzavarhassam.
Az út további része különösebb szokatlanság nélkül telt, így értem el a falu határáig. Mivel nem siettem sehova, úgy döntöttem, hogy lemegyek egy kicsit a partra, úgyis mondták, hogy egyszer érdemes megnézni, mert lenyűgöző látván. Bár itt mi nem az?!
A tavacska körül béke és nyugalom várt. A kastéllyal és a faluval ellentétben itt teljes csöndbe borult a táj, amit csak egy-egy béka vízbe loccsanása tört meg. Magam se gondoltam, hogy így lesz, de most kifejezetten jól esett ez a harmónia. Azért mégis elég fárasztó tud lenni az állandó pörgés, és az embernek néha szüksége van arra, hogy megnyugodjon és egyedül legyen egy kicsit.
Lassú léptekkel sétáltam le a partra, hogy ott leüljek egy naposabb részre, és élvezzem az engem körülvevő békességet. Már majdnem le is hunytam a szemem, amikor egyszer csak észrevettem egy lányt nem messze tőlem, közvetlenül a vízparton ücsörögni. Be kell vallanom, hogy most egyáltalán nem volt kedvem ismerkedni, ezért inkább meg se szólaltam, csak visszafeküdtem a fűbe, és vártam, hogy elbóbiskoljak.