Zephyrine Sabra Iweala

Nem rég óta voltam itt, de azt hiszem, az utóbbi időszakban sikeresen elszoktam a társasági eseményekben. Legközelebb akkor voltam emberekhez, ha az aktuális munkaadómat próbálták zaklatni, ezért képen könyököltem őket, vagy ilyesmi. Aztán a nyakamba szakadt hirtelen a diáksereglet, akik itt tanultak, nekem pedig szó szerint már lassan fóbiám lett tőlük. Én voltam a fekete bárány, noha barna volt a hajam, de ez nem zavarta őket. Amikor lehetett az ajtó közelébe ültem, hogy amint megszólal az óra végét jelző hang, felugorhassak és eltűnjek a helyszínről. Ismeretségeket nem kötöttem, nem is különösebben érdekelt semmi ilyesmi. A mai napom is viszonylag gyorsan elment, ahhoz képest, amire számítottam, szóval amint véget értek az óráim, visszamentem a szobámba, felkaptam pár könyvet, arra az esetre, ha tanulni lenne kedvem. Mondjuk nem mintha ez valószínű lenne...
Azzal el is indultam a dolgomra, de mindenhol voltak emberek, amik elbizonytalanítottak abban, hogy én az adott helyen akarok-e maradni. Végül egy tavacska mellett kötöttem ki, ami viszonylag nyugis helynek tűnt, legalábbis sehol nem láttam egy lelket sem. Leraktam a pad szélére a két tankönyvet, majd kilazítottam a nyakkendőmet, a taláromat meg azonnali hatállyal levágtam a padra és úgy döntöttem ideje kicsit kiengedni a feszkót. Ledőltem a földre, majd ismét körbenéztem és elkezdtem felülésezni, miután megállapíthattam, hogy nincs itt senki. Tanulás és iskola ide vagy oda, attól még a napi rutinom megmarad, maximum átidőzítem más időpontra. Szóval miután megcsináltam ötven felülést, kiterültem a fűben és az eget bámulva hallgatóztam. Remélem, hogy ezek nem lépések voltak.

Zephyrine

Éppen elmerültem volna az edzésben, legalábbis valami ilyesmit terveztem, hogy akkor én most kiengedem a gőzt, amit napközben a személyes szférámba mászó emberek generáltak, az által, hogy felüléseztem. Ötven után kis szünetet tartottam, hogy akkor most pihenek, aztán ismét folytattam volna ötvennel. Erre mit hallok? Lépéseket, ráadásul nem is túl messziről, ez pedig valahogy nem dobott fel, mert azért jöttem ide, hogy végre egy kicsit távol legyek az emberektől, nem azért, hogy megint valaki a pofámba másszon. Rohadt jó, de tényleg, másra sem vágytam, mint társaságra. Felültem, majd leporoltam kicsit a füvet az ingemről és abba az irányba kaptam a fejemet, amerre az ismeretlent sejtettem. Nem azért tudtam, hogy ismeretlen, mert én valami wodoo-mester vagyok, ennél jóval egyszerűbb oka volt: semmi kedvem nem volt senkihez, ezért egyáltalán nem is mutatkoztam be, se semmi ilyesmi.
A térdeimre támasztottam a könyökömet, majd a lány felé néztem lassan és felvontam a szemöldökömet. Kedvem lett volna elzavarni, hogy ugyan már, eredjen dolgára és ne engem bámuljon, de azért inkább nem tettem, az első napokban nem kéne senkivel összerúgnom a port. Nem hiányzik egy megrovás, vagy ilyesmi...
- Mi annyira érdekes? - kérdeztem bokor arccal, majd feltápászkodtam és kiroppantottam a hátamat egy nyújtózkodás kíséretében. - Tudom, hogy jól nézek ki, de azért ezt már túlzásnak érzem.
Megengedtem magamnak egy halvány mosolyt, de csak mert elvoltam a kis "beszólásommal".

Zephyrine

A csaj eléggé elkalandozott, szóval a megjegyzésem meglepte, de nem is igazán érdekelt a dolog, egész egyszerűen csak azt akartam, hogy húzzon innen. Nem szerettem a társaságot, ilyenkor meg aztán pláne nem. Erre most itt nézelődik, ahelyett, hogy lelépne. Körbenézett, mint akit most ébresztettek fel, vagy nem is tudom, talán az is lehet, hogy keresett valakit, aztán felszegte a fejét és rám nézett, mintha legalábbis ő lenne az angol királynő. Bármennyire is próbált meg bántó lenni, ennyivel engem nem lehetett meghatni, pláne nem egy ilyen fruska részéről, lényegében csak annyit ért el, hogy röviden felnevettem.
- Nem kevésbé, mint a te magyar kiejtésed, attól tartok... Pedig az aztán már súlyos - bólogattam olyan arccal, mint aki rémesen érzi magát emiatt, pedig ez most kifejezetten jól esett.  Még nem kötözködtem senkivel egy jót, olyan igazán jót, mióta itt voltam, ez pedig nem volt egy rossz lehetőség. Azt kell mondjam, hogy a csaj nem igazán mozgatta meg a fantáziámat, egyáltalán nem volt az esetem, szóval még felületes okom sem volt rá, hogy esetleg egy hangyányit is kedves legyek vele. Ő sem volt éppen az a megtestesült finomság... sőt.
- Azt csinálok, amit akarok, nem igazán érdekel a véleményed. Viszont elmehetnél egy tanárhoz, hogy ragadjon rád valami magyarból, mert valami borzalom a kiejtésed, pláne, hogy ennyire affektálsz. Vagy az anyanyelveden is hasonlóan bántó a hangod? Sok mindent megmagyarázna - mosolyodtam el gúnyosan, majd a nyakamba akasztottam lazán a nyakkendőt, de megkötni már nem volt sem kedvem, sem indíttatásom.
- Cshujha, anyuci kicsi lánya beverte a hisztit. Micsoda tragédia! - fojtottam vissza a röhögésemet, mert szerintem ez a lány egy tini moziból lopta a távozós jelenetét. Hát ilyen még egy nincs!

Zephyrine

Igazából nem nagyon zaklatott fel a dolog, sem az, hogy egy kötözködős kis.... volt, sem az, hogy most még ő gondolta magát felsőbbrendűnek. Egész egyszerűen annyit akartam, hogy felszívja magát annyira, hogy lelépjen és máskor lehetőleg ne másszon a tíz méteres körzetembe. Vagy akár húsz... Az már részletkérdés, a lényeg az, hogy minél messzebb legyen. Nem csak ő, mások is. Ő csak egy lapáttal rátett, hogy még inkább ne akarjak beszélgetést kezdeményezni senkivel.
- Jó, majd ha összeakadok valakivel, akinek van, esetleg értesítem róla - közöltem higgadt, sőt, már-már egészen emberi hangszínben, mert sem az angol kiejtése, sem a megjátszott, tanácsadós stílusa nem győzött meg. Nem, még a legkevésbé sem. Közben dobálta a haját, mintha legalábbis valami Head & Shoulders reklám lenne és ez bárkit is meghatna. Uggyan már kérlek. Annyira viszont nem tudott érdekelni a hölgyike, hogy esetleg még egy ál-mosolyt is magamra erőltessek, az túl sok lett volna. Mivel elég sok dolgom volt már hasonló egyénekkel az előző sulimban, pontosan tudtam, hogy most arra megy ki a játék, hogy engem felhúzzon... Legalábbis elég valószínű... Nem adom meg ezt az örömet, aranyom.
- Esetleg segíthetek valamiben, vagy csak a tájban gyönyörködsz? - kérdeztem érdeklődő arcot vágva, bár a lehető legnagyobb mértékben hidegen hagytak a dolgai.

Hajna, a stalker  

Mostanában kicsit felforgatta a napjaim egyhangú rutinját a tény, hogy kb 26 órában figyeltem az orosz hölgyet. Nem mindig lógtam a nyakán, de az nem azt jelentette, hogy nem tartottam rajta a szemem, hogy hagytam meglógni. Azonban voltak dolgok, amikről nem voltam hajlandó a munkám miatt lemondani, a futás pedig az ilyenek kategóriáját bővítette. Elvégre milyen egy testőr, aki le van eresztve, remeg minden porcikája, mint a málnazselé és lusta, mint a dög? Én még egy ilyet se láttam, de ezúton üzenem annak, aki mégis ilyen, hogy szégyellje el magát.
Szóval az esti időszakban indultam el a kis szeánszomra, a fekete melegítőgatyámban és a fehér pólómban. Ilyenkor nem nagyon szoktak mások kint lenni, tehát nem kellett attól tartanom, hogy majd zaklatnak, illetve hát, attól sem nagyon, hogy mi lesz Szofival. A hálókörletbe úgysem követhetem, hát az elég félreérthető lenne. Nincs kedvem egy dilis negyedvélával veszekedni.
Szóval tök nyugisan indultam el kocogni, a magam kis iramában, néha a tájat nézegetve.
Nem is volt ezzel semmi gond, egészen addig, míg azt nem éreztem, hogy követnek. Az ilyesmi a túlzott paranoiám része, szerintem munkahelyi ártalom az egész, de egyből levágtam, hogy valaki jön utánam. Nem reagáltam egyből, csak a tavacska felé vettem utamat, mivel ott könnyebben szem elől lehetett téveszteni az embert.
És ez bizony meg is történt, a lány - aki múltkor a szobámban járt -, körbe-körbe forgolódott és nézelődött, hogy hol is van, én pedig közelebb léptem.
- Most már kezdem azt hinni, hogy te szándékosan a közelemben akarsz lenni - jegyeztem meg kissé ego mosollyal az arcomon és összefontam a karomat a mellkasom előtt.

Hajna, a rajongó  

Nem mondhatnám, hogy a látványomra hiperventillálni kezdett volna, meg pánik-roham fogta el... Pedig az baró lett volna, akkor mondhatnám Szofinak, hogy ijesztő vagyok. De sajna erre még várnom kell, mert a csaj elég hamar lehiggadt és köszöntött is, mint Ildát, mert ugye én vagyok a dublőr. Igen szerencsés nő, ilyen szexi beugrója sem akad minden bagolyköves diáknak.
- Kedves zaklatóm, ez igazán megtisztelő a részemről, bár nem kételkedtem az ügyben, hogy majd egy szentélyt állítasz nekem. Már sejtem is, hogy hova lett a tegnapi talárom, a rejtély megoldva - jegyeztem meg komoly fejet vágva és hatalmasat bólintottam, mintha ez egyértelmű volna. Csak ez lehet rá a logikus magyarázat, belém szerelmesedett és eltulajdonította. Az szóba sem jöhet, hogy a házimanó, aminek a kezébe nyomtam, elvitte kimosni... nem. A lány elfogta az elfet és most megkötözve ül a lány szekrényében. Ha ezt előre sejtem...
- Azt meghiszem, sokan mondták már, de kivitelezni senki nem próbálta. Ez felettébb elkeserít, ilyenkor kétségbe vonom a saját rémisztési tehetségemet. Régen annyival jobban ment... - kámpicsorodtam el látványosan, letörtem mint a bögrének a füle. Eltértem a Rellonos protokolltól, már nem félnek tőlem, lassan ideje beadnom a felmondásomat és más szakma után nézni, itt nem sokáig élek már meg.
- Nem, sajnos senki. Könyvekkel hajigálnak, meg néha el akarják kérni a házimat, de amúgy semmi ilyesmi. És te? Törsz be mások szobájába? Hogy van Ilda? így nem fogok megélni a dublőrködésből - húztam el a számat kissé.

Hajna, a betörő

Azonnal a szívemhez kaptam, mint aki elborzad, hogy mi is történik és ó Jézusom, még mi lehet nála. Amúgy nem érdekelt volna a dolog, igazából csak szórakoztató volt ez a beszélgetés, ami ritkán fordult elő. Ezek után, hogy megnyugtassa a lelkemet, közölte velem, hogy nem szeretne velem összefutni egy sötét sikátorban. Csak elvigyorodtam sejtelmesen, kissé lehajtva a fejem, majd visszanéztem rá, végigmérve egy pillanatra.
- Nem is értem, mit aggódsz, nem harapok... olyan nagyot. - közöltem halkan, majd megvontam a vállamat, mielőtt még túlságosan komolyan vesz. Nem szoktam újabban senkinek csapni a szelet, az Helenás história tényleg eléggé megviselte a pici, érzékeny lelkecskémet. Kit nem akaszt ki, ha a majdnem menyasszonya gondol egyet és lelép? Áh, agybaj.
- Igazán biztató nőszemély vagy, csupa jót tudok rólad, egyre szebb az összkép... - ironizáltam persze, ezt hallhatta is a hangomon, még egy kicsit a szemem is meregettem, de aztán csak közömbös arcot vágva figyeltem, ahogy hátrál. Nem nézett másfelé, nem hiszem, hogy csak úgy el akart volna rohanni, vagy ha mégis, hát nem a jó irányba indult. De végül is ő tudja...
- Hát jó lenne, de az nincs benne a szerződésemben, szóval azt hiszem, ma este nélkülöznöd kell a barátnődet, nagyon sajnálom - nem akadtam ki, meg semmi ilyesmi, de az azért rontott volna az imidzsemen, ha hirtelen nővé válok. Rettenetes lett volna.
- Már követtél, szentélyed is van, beestél a szobámba és még mindig nem tudom a nevedet. Meglehetőse idegesítő ám - fontam össze  a karomat a mellkasom előtt, miközben sétára indultam a tó körül, mielőtt még izomgörcsöt kapok.

Hajna, a kedves

A válaszára kis híján felnevettem, ami nálam nem túl gyakori, de sikerült még épp időben visszafojtani. Hogy egyesek milyen merész kijelentéseket tesznek, hát az eszem megáll. Most már komolyan megérdemelné, hogy megharapjam. De az nagyon furcsán venné ki magát...
- Ejj, pedig már kezdtem reménykedni benne - hülye válaszra hülye kontra. Dabzs, dabzs, Ward, nagyon szép volt, egyes fiam, leülhetsz. Közölte, hogy a bájos oldalát ki kell érdemelni, mire a szám elé kaptam a kezem. Ooooooooo... Hát mik ki nem derülnek, még nekem kéne tepernem, hogy jóban legyünk?
- Asszem nem sűrűn fogok találkozni vele - jegyeztem meg elfojtva egy vigyort, a földet bámulva addig is, mert nagyon nagy volt a kísértés. De ha folyton elbűvölően mosolygok rá, akkor hol marad a tekintélyem? Úgyis annyit küzdöttem érte... És nem is létezik.
- Hát, ezt nem tudom megítélni, én nagyon jól el szoktam beszélgetni magammal - forgattam a szememet, majd ránéztem, mikor végre kibökte a nevét és ezúttal tényleg megeresztettem egy diadalittas mosolyt. Hát csak kiderült! És még csak különösebben meg sem kellett küzdenem érte. Zsebre vágtam a kezem, nem igazán zavart a kézfogás hiánya, nem szerettem az unalmas protokoll-viselkedést
- Ward vagyok. Szerintem ez kicsit jobban illik hozzám, mint az Ilda, bár kétség kívül az is szép név... de attól tartok, nem nekem való - biggyesztettem le a számat szomorúan. Pedig micsoda korszak volt, az lehettem, aki akarok!... Na jó, ez még viccnek is nagyon sz.r, szeretek Ward lenni.
- Ami azt illeti, újabban kicsit elmaradoztam vele, de szinte minden este, ha tehetem. Mégsem lehetek akkora, mint egy tehén, akkor nem férnél be az ajtón mellettem... - jegyeztem meg szórakozottan elvigyorodva - És te?

Hajna, a tépelődő

Persze azonnal rákapott a Ward magával beszélget témára. Ki nem tette volna? Hát, azt hiszem, hogy sok másik ember, aki nem olyan mint ő. Eleve nem is álltak volna le velem beszélgetni, mert tudták volna, hogy nem vagyok egy aranyos fiú. Aki már találkozott velem, tudja. Vagy legalább sejti.
- Hát nem tudom, nagyon hasonlítunk. Talán én egy kicsit tapintatosabb vagyok a nőkkel, mint a másik felem. Az exem mondhatni kicsit megnevelt. Rettenetes voltam régebben - grimaszoltam egy pillanatra, mert hát nem igen szoktam Helenát emlegetni. Nem volt egy kellemes tapasztalat az életemben. De hozzátett egy kicsit, ahhoz, aki vagyok, ezt pedig nem felejtem el neki. Jó és rossz is van benne egyenlően.
A megjegyzésére kicsit felvont szemöldökkel néztem rá, hogy aztán csak kicsit elvigyorodjak.
- Na ilyet sem mondott nekem egy ideje egy lány sem. Mi van veled? - nevettem fel kicsit, de gyorsan el is hallgattam, hogy aztán kissé elcsendesedjek a kérdésére. Hova viszem el őt? Hoppá. Na, kínos pillanat köszöntött be. Egy pillanatra elgondolkoztam, majd megnyaltam az ajkam, ami már kezdett kiszáradni és rápillantottam.
- Sejtelmem sincs. A karácsonyi bálra? - félig kérdés volt, félig kijelentés. Fogalmam sincs, miért mondtam, hiszen nem is szerettem az ünnepeket, a bálokat pedig szintén csak tolerálás szinten tudtam tartani.
- Oh, ez sok mindent megmagyaráz... Én csak testőr vagyok. Szóval... igen. Azt hiszem adtam egy értelmes választ, hogy miért is csinálom - mondtam bizonytalanul, tovább sétálgatva, néha ránézve a lányra. Most komolyan elhívtam a karácsonyi bálra...? Merlin szakállára...

Hajna, a menekülni vágyó

Kicsit furcsán nézett rám, de nem kérdezett rá az ex dologra és ezért egy egészen picurka hálát éreztem iránta. Nem szoktam Helenát emlegetni, az egyetlen, ami még rá emlékeztetett, a plüsskutyám volt. De most csórót miért bántsam, ő nem tett semmit.
- Azt hiszem, talán igen. Bár nem tudom, hogy ez mennyire szolgálja az én érdekeimet - mosolyodtam el halványan, mert szerintem sokkal könnyebben megálltam a magam lábán, ameddig tényleg lesz.rtam másokat. De hát ez van, a változás visszafele nem mindig sül el jól, most már maradok amilyen vagyok. Jó lesz nekem így is. Közölte, hogy megzavarom, mire csak elvigyorodtam, majd igyekeztem tanácstalan fejet vágni.
- Esküszöm nem direkt csinálom. Én próbálok jó lenni, de nem megy néha - őt néztem, mert hát nem igen tudtam hova tenni a dolgot. Én zavarom meg? Mivel? Nem is csináltam semmit, most még a pólóm is rajtam van. Hideg az idő. Közölte, hogy menjek odébb pár lépést, mire közelebb léptem egyet, így oldalasan sasszézva.
- Nincs kedvem, szerintem jó vagy így is - közöltem a magam hülye stílusával, majd a hajamba túrtam kicsit. Szerettem szívózni, ő meg adott hozzá muníciót, hát istenem, most hogyan ne éljek vele? Rettenetes lenne. Akkor már tényleg teljesen ki lennék fordulva magamból.
- Hát figyelj, még a végén hoppon maradok. Nem mondhatod, hogy nem szóltam időben - forgattam a szemeim, hiszen ha már egyszer kimondtam, kötöm az ebet a karóhoz. Vérig sértődök, ha mégis mással megy. Én, a dráma király.
A testőr dologra egy pillanatra megtorpant, én meg felsóhajtottam. Valahogy mindenki meglepődik az ilyesmin. Pedig szerintem semmi fura nincsen benne.
- Hosszú sztori, szabadulni akartam, munka kellett, testőr lettem, az maradtam - foglaltam össze a dolgokat röviden, kínos grimaszt vágva, aztán csak megvontam a vállamat, mikor közölte, hogy én nem vagyok merev.
- Hát még csak az kéne... - jegyeztem meg, de nem bírtam elfojtani a vigyort.

Hajna, a feltételes

Persze kitörte a frász, mikor közelebb léptem, de fogalmam sincs miért. Végül is annyira nem is lényeg, az viszont biztos, hogy szórakoztató volt, legalábbis az én részemről biztosan. Még a kezét is feltartotta, hogy meghúzza azt a bizonyos határt... nagy volt a kísértés, hogy oldalba bökjem, de az rettenetesen gyerekes lett volna, hát végül nem tettem meg.
- Nem értem, miért gondolod azt, hogy kedves vagyok, illetve, hogy miért kellett volna leüvöltenem a fejed... Azt sem tudtam, hol vagyok, akkor keltem fel. Úgy éreztem magam, mint egy rakás szerencsétlenség - nevettem el magamat kicsit, miközben a hajamat piszkáltam, igyekeztem értelmes irányba beállítani, de ez nem igazán akart összejönni. Sh.t.
Mikor közöltem, hogy lehet hoppon maradok, nevetésben tört ki, mire kissé felvontam a szemöldökömet. Nem értettem mi ebben olyan vicces, hiszen simán megesik, hogy az ember pofára esik, mert halogatja a dolgokat. Nem mintha ettől féltem volna, de attól még igaz volt. Megeshet.
- Ja, persze, én vagyok Gedeon bácsi, a nők bálványa... Nem, nem igazán. Túl "bunkó"  vagyok, meg "magamnak való". Nem nagyon szoktam a nőkkel foglalkozni, így könnyebben veszem rá magam arra, hogy tanuljak. Túl nagy lenne a kísértés - csóváltam a fejem rosszallóan. Lehetetlennek tartottam, hogy ha az embernek van egy barátnője, akkor teljes koncentrációját a tanulásra fordítsa. Szóval többnyire nem igen figyeltem a csajokra. Amúgy sem voltam az a nagy kötöttség párti.
- Minimum? Na, mondjad, figyelek és mérlegelem a dolgokat... - jegyeztem meg pókerarccal, mert hát, erre szerintem nem igazán számított. Közölte burkoltan, hogy ő átérzi, hogy én meg akartam lépni otthonról, mire kissé kérdőn néztem. Azért ez mégsem volt annyira gyakori. Hm...
- Én lassan 7 éve nem jártam otthon és még csak nem is tervezem, hogy a közeljövőben ezen változtatni fogok. Nem hiányzanak és én sem nekik - oh, ha tudná mennyire nem..

Hajna, a meglepett

Azt hiszem, hogy vagy egyetértett velem, vagy legalább vette rá a fáradtságot, hogy velem együtt nevessen, amiért hálás voltam. Nincs cikibb annál, mint mikor az ember egyedül röhögcsél azon, hogy próbál vicces lenni. Olyankor az egész rettenetesen szánalmasnak tűnik... eh.
Nem igen számítottam rá, hogy ismeri a szöveget, de itt az embernek semmin nem szabad meglepődnie. Különben folyton fura fejet vágnék és ugrálnék jobbról balra, majd balról jobbra.
- Igazán köszönöm a megtisztelő  bókokat, de az én egóm nagy, csak magadat hozod zavarba - közöltem már-már szelídnek mondható mosollyal. Az ilyesmi nálam ritkaság-számba megy, tessék feljegyezni, hölgyeim és uraim. Végül a kijelentés miatt pár percig csak haboztam, majd rábólintottam.
- Hát bánom is én, tervezgess, kötögesd ki a feltételeidet, aztán majd megbeszéljük a dolgokat utána, Ms Titokzatos - horkantam fel, mert hát ki hallott már ilyenről, hogy először feltételeket akar szabni, aztán utána meg nem akarja elmondani, mik azok! Nők!
- Mindenki azt hiszi, hogy ez szomorú, meg sok idő és hüpp-hüpp, Wardie, de igazából engem nem zavar. Mikor utoljára arra jártam, volt egy apróbb... vitánk. - ezzel elmondottnak is tekintettem a történetet. Nem volt sem a hely, sem az idő, sem a személy alkalmas arra, hogy azt a napot részletezzem, vagy akár csak a felszínt érintsem a történtekkel kapcsolatban. Rövidre zárná a szimpátiát egy pillanat alatt.
- Nem, tényleg nem nézek ki annak, mindig mindenki meglepődik, hogy járok könyvtárba, meg olvasok és hasonló finomságok. Pedig tényleg és szeretem is. Az olvasást, nem a tanulást. - szögeztem le gyorsan, mielőtt még azt hiszi, kattos vagyok.
Közben ő kavicsokat kínált fel nekem, amit egy pillanatra fel sem fogtam, de aztán felvont szemöldökkel átvettem párat. A buksijával a tó felé intett, én meg drámai sóhajjal fordultam arra, kiválasztottam egy laposabb kövecskét és megröptettem.
- Boldog vagy? - kérdeztem, miután a kő párat pattant és elmerül.

Hajna, a durcás

Persze a csaj félreértette az egészet, a horkanás nem amiatt volt, mert hogy én kiakadtam, vagy bármi ilyesmi, komolyan gondoltam, hogy agyalja ki, mit szeretne, aztán mondja el. Istenem, hogy a nők mellett mennyi mindenre oda kell figyelni...
- Most totál félreértettél és úgy vetted kiakadtam? Csak mert nem, arra céloztam, hogy nyugodtan találd ki, mit akarsz, mert még van időnk, aztán majd meséld el, hogy mire jutottál - túrtam a hajamba, hogy kicsit oldjam magamban a hirtelen keletkezett feszkót. Lehetséges, hogy egyszerűbb lenne, ha nem tudnék beszélni, mire eljelelném a dolgokat, sikeresen át tudnám gondolni, mit is akarok mondani és kisebb lenne a rizikófaktor. A beszélgetés úgyis olyan parás, a szád gyorsabban reagál néha, mint az agyad.
- Ez fairnek tűnik a részemről. Tetszik az ajánlat - vágtam zsebre a kezemet, a kavicsokkal együtt, miután láttam, hogy idegesen eldobta az összeset. Felsóhajtottam, majd az ajkamba haraptam kicsit és őt figyeltem.
- Hé... én nem... akartalak kiakasztani, oké? Csak mert... áh, lényeg a lényeg: címeres ökör vagyok és ezt nyugodtan a fejemhez vághatod, ahányszor akarod, anélkül, hogy sértődés lenne a vége. True story. - elcseszted Ward, de még hogy! Hujujujujj.
A mondat hallatán csak lesunytam a fejemet, majd aprót bólintottam. Hát most mondjam, hogy nemár? Kússzak elé térden? Alig ismerem, túlzás lenne.
- Persze, ha gondolod... - egyeztem bele kelletlenül.

Minifela
#ww(2)

Minifela
#ww(2)