A falu határa után kell még sétálni egy keveset, hogy az ember elérjen ide, de határozottan megéri. Mindenütt fák találhatók a tó közelében, festői sétálóhellyé változtatva a környéket. A parkban elszórva padok találhatóak, amelyek télen is melegek és hívogatóak a rájuk szórt bűbájoknak köszönhetően. A kellemes környezet tökéletesen alkalmas, ha olvasni, pihenni vagy beszélgetni szeretne az ember. A tavacska körülbelül olyan negyven perces sétával körbeérhető, attól függően, az adott ember sétatempója mennyire kényelmes. Éjjel apró fénypontok segítik a tájékozódást az erre járóknak igazán romantikussá változtatva a környezetet. A víz hirtelen mélyül, de bizonyos helyeken alkalmas a strandolásra, itt gyakran látni a nyáron pancsoló diákokat is.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=462003#post462003][b]Erdődi D. Jonatán - 2015.02.06. 16:18[/b][/url]

A menni akarás, a tenni akarás hajt, na meg unom az ágyon fekvést, amit egészen reggel óta űzök.
Felegyenesedem az ágyamon, amin ott az alakom, ez is bizonyítja, hogy ideje lenne kikecmeregnem egy kicsit innen. Meg a bezártságból, egy szóval, a kastélyból.
Gyorsan felkerekedem, és már el is hagytam a körletet, majd lassan az alagsort is, az előcsarnokot is, na meg a bejáratot, az iskola területét, és a faluba vezető utat is...
Bőven volt időm még, hogy visszaérjek, így nem siettem el a látogatásom, amely egy olyan helyen ért véget, ahol valaki épp akkor esett hanyatt...
Megcsóváltam a fejem, és szépen lassan kezdtem odasétálni, hogy felsegítsem, elvégre az illemet ismerem, de amikor láttam, hogy nekiáll keze-lába mozogni, akkor még lassabbra fogtam a tempót.
Amikor odaértem, a fejénél álltam meg és néztem le gyönyörű szép, kék szemébe, majd elrántottam róla a tekintetem, mert én is kipirultam. Helyette inkább valahova máshova tekintgetek, épp a kis kacsójára, ami már vörös. Talán a hidegtől?
Leveszem a kesztyűm, és a szabad kezem nyújtom felé.
- Gyere, segítek felkelni!
Ajánlkozom a feladatra, és ha felkel, ha nem, a kesztyűmet odatolom az orra elé, hogy bújtassa be megtépázott ujjacskáit, mert a végén még letörik.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=462023#post462023][b]Erdődi D. Jonatán - 2015.02.06. 17:40[/b][/url]

Büszke vagyok magamra, egészen addig, míg végül én kerülök a földre, seggel megérkezve. A kezemet hátratéve fogom fel az ütődést, de aztán gyorsan fel is állok, leporolgatva a kabátom, és a nadrágom hátulját, amennyire bírom.
- Én meg a seggem...
Felelem neki kissé mogorván, megvonom a vállam és a kesztyűmet visszahúzom a kezemre. Ha nem kell neki, hát nem kell neki, nem erőszak a disznótoros.
- Azért majd nézesd meg magad, ha visszaérünk, nehogy komolyabb bajod legyen belőle.
Felelem neki kicsit oldottabban, majd megint leveszem a kesztyűmet, elkapom a kezét, és valami hatvanas évekbe illő jelenettel egy kézcsókot kap tőlem. Mert én így szoktam.
- Én Jonatán vagyok. Erdődi Jonatán.
Vigyorgok rá, mint a tejbetök, és immáron teljesen el is múlt a morcosságom. Leengedem a kezeinket, vagyis az enyémet mindenképp, majd, mint úriember nyújtom felé a jobbomat, mert a bal a kardé és kutyáké, hogy biztos ne essen el a jövőben.
- És ha megengeded, akkor sétálni invitállak, mert hidegben a havon ülni nem jó, de a szeles időben még állni sem kellemes. Megígérem, nem löklek bele a tóba.
Kínálkozom fel, mint kísérő, majd ha elfogadja azt, akkor a tavacska körül kezdek sétálni, néha kicsit távolabb merészkedve attól, néha szinte a partját érintve. A beszédet viszont hanyagolom, amíg meg nem szólal, elvégre egy fiatal hölgyikével töltöm az időmet, akit alig ismerek. Vagyis nem is ismerek, csak a nevét tudom.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=462078#post462078][b]Erdődi D. Jonatán - 2015.02.06. 20:16[/b][/url]

Mintha valami csodabogár lennék. Pedig éppen annyira vagyok furcsa, mint ő.
- Hmmm... Ezek szerint akkor elfelejtetted az elmúlt jó pár percet?
Kérdem tőle meglepődve, hiszen éppen most mutatkoztam be, de még mindig nem ismer ilyen nevű egyént. Még a szemöldököm is felhúzom a csodálkozástól, de aztán a karom nyújtom felé, hogy sétálhassunk. Nem is törpülök el mellette, ami jó érzéssel tölt el, nem tartom az egész helyzetet cikinek.
A következő felvetés viszont...
- Te tényleg nagyon beverted a fejed, ha most fürdeni akarsz, hóban, fagyban. Bár az megnyugtató, hogy a betegséget már számba veszed.
Sóhajtok egy nagyot, mert hirtelen az az érzésem támad, hogy most rögtön vigyem fel ezt a lányt a gyengélkedőre, mert iszonyú nagy baj van...
Ezen viszont túllendülök, és a felém szegezett kérdésére is válaszolok.
- Szeretek fürdeni. De jelenleg nem tudnám másképp elképzelni a vízzel való érintkezést, minthogy veszek egy forró fürdőt vagy zuhanyt a fürdőszobában vagy megiszom egy viszonylag hideg, de nem jeges pohár vizet. A többire gondolni sem tudnék.
Bő válasz, tőlem mindenképp. Ki is ráz a hideg, amitől beleborzongok a gondolatba, hogy tényleg fürdőgatyára kéne ilyenkor vetkőzni és megmártózni a jégpáncél alatti vízben. Brr...
A lépéseimben is érezhető ez a dolog, mert amikor gondolataim a rossz részekhez érnek, kénytelen-kelletlen megállok, de minimum lelassítok, ami talán még jól is jön Asztridnak, hogy el ne feküdjön megint.
- Mondjuk. Újnak számít, ha még egy napja sem vagyok itt?
Kérdem tőle teljes mértékig komolyan, hogy komolyabban már nem is lehetne, de azért ott bujkál néhány másodperc múlva a vigyor is, amit még nem engedek kitörni. És pont jókor fogom magam vissza, mert ha ellágyultam volna, most mindketten a jeges vízben lennénk...
- Te figyelj! Tudom, hogy strandolni akarsz, de azért ezt nem most kéne. Komolyan...
Megállok, és erősen megtartom a lányt, legalábbis a kezét, mert úgy csúszkál, mintha síléc lenne a lábán. Ami, bár tél van, és teljesen korrekt lenne, nem biztos, hogy eszköz nélkül hasznos és célszerű is. Viszont...
- Ha már ennyire csúszkálsz, nem akarsz valamikor elmenni síelni? Ahogy nézem tökéletesen menne.
Vigyorodom most már el tényleg, mert ennyi volt az önuralmam. A mondatom egyszerre hangzik viccesen, komolyan, és ironikusan, az pedig, hogy mit hámoz belőle ki a kék szemű, csak rajta áll...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=462439#post462439][b]Erdődi D. Jonatán - 2015.02.08. 10:32[/b][/url]

Egyre jobban elcsodálkozom azon, hogy léteznek ilyen emberek, akik mínuszokban képesek kint fürdőzni. Oké, nem is a szabad levegővel van a gond, hanem azzal, hogy nem egy fűtött térben mászik bele abba a vízbe.
A hideg is kiráz ettől, amit valószínűleg ő is észrevehet, de hogy ne szóljon hozzá, vagyis ne hozza mindezt tudomásomra, inkább felelek.
- A fürdős cuccaim otthon pihennek a szobámban lévő egyik szekrényben, innen úgy kb....
Elgondolkodom egy picit, de nem tudok kitalálni semmi, még csak közelítő távolságot sem, hogy milyen messze lakom.
- Milyen messze is van innen a főváros?
Merengek el, de éppen csak egy pillanatra, mert aztán azon gondolkodhatok, hogy vajon mikortól mondhatom magam megszokott diáknak. Hát úgy tűnik, hogy ennek még nem jött el az ideje, pedig utálok cserebogár vagy csodabogár lenni, tök mindegy.
- Nem olyan friss. Több, mint 14 éves hús-bőr-izom-egyébbelsőségek kupac vagyok, szóval egyáltalán nem mondanám magam frissnek.
Rázom meg a fejem egy kicsit, és kis kedvtelenséggel, szomorkásan vágok bele a következő mondatomba.
- A rellonosok közé. De nem jó ott. Olyan hűvösek, és keresztbetevők. Csak tegnap minimum hat olyan esettel találkoztam, fél óra alatt, amikor valaki valakit kiátkozott a klubhelyiségből, vagy a magyarázata szerint, hobbiból felrúgta a másikat, vagy éppen más éppen csapdát állított. Emiatt pedig ez a kb. hatodik hely, ahol vagyok, a nagytermen, hálókörleten, klubhelyiségen, vasútállomáson és a falu fő utcáján kívül.
Csak csacsog és csacsogok, meg sétálunk, megbillenünk, aminek végén majdnem a vízben landolunk. Csak biccentek a hálálkodásra, mert ez egyrészt azért is volt természetes, mert nem akarom, hogy a lehetséges agyrázkódáson kívül más baja is legyen, na meg én sem szeretnék csurom vizesen felbattyogni a szobámig...
A gondolataimba merülve, mint ahogy azt már megszokhatta eme rövid ismeretség után, ismét a csúszkálás a téma, de most a jobbik fele. Én pedig szakadatlanul vigyorgok és vigyorgok és vigyorgok, talán mert nincs jobb dolgom?!...
- Ki mondta, hogy veled megyek?
Eresztem el ezután a kijelentésem után a karját, hiszen úgyis már messzebb vagyunk a tavacskától, majd helyette szembefordulok a lánnyal, és 1-2 lépést hátrálok, nehogy bajom essen, miközben teljes szívemből nevethetnékem támad.
- Pont azért kérdeztem...
Guggolok le a földre ördögi tervem megvalósítása első fázisaként...
- ... mert a csúszkálási...
... markolok fel egy adag havat a kezembe...
- ... stílusod már megvan...
... elkezdem összegyúrni a fehér havat szép kis golyócskává...
- ... és kb. a síelők is így csinálhatják.
... fejezem be a mondatom közben a golyó meggyúrását, majd félig teljes erőből hozzávágom Asztridhoz, egészen pontosan a mellkasához, hogy a fejét véletlenül se találjam el, majd még kettőt vagy hármat vagy többet hátralépek a bosszújától tartva.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=462699#post462699][b]Erdődi D. Jonatán - 2015.02.08. 20:14[/b][/url]

Furcsa, hogy van, aki nem ismeri a rellonos mivolt lényegét. Előszörre nem igazán értem, hogy mi ez a meglepődöttség, bár hozzáteszem, hogy másodjára sem. Harmadjára viszont elkerekedik a szemem, mert szegény teljes mértékben félreértett.
- Jahh, hát nem velem. Egymással. Én elvagyok, tanulok, vagy olvasok, mert zenét hallgatni itt lehetetlenség. Szóval engem békén hagynak, ha meg nem, akkor magam lépek tovább és megyek, ahol nyugtom van. Bár erre nem volt szükség az elmúlt alig egy napban. Összességében egész nyugis volt.
Vonok vállat, hogy a síelésre terelődjön a szó. A sportok pedig mindig feldobnak, főleg, hogyha van kivel megosztani az élményt, na meg magát a cselekvést. És, mivel most nincs lécem, se olyan dombok, hogy gyakorolhassam a lesiklást, hógolyócsatába kezdek. Csak mint jó önmagam...
Az első kettő talál, a harmadik azonban nem. És a vigyorom megint lelohad, helyét átveszi a félelem, ahogy Asztrid emeli a pálcáját, és máris kiáltja a varázsigét.
Gyorsan hátraarcot csinálok, és a fejemet védve várom meg az eredményt, ami a hátamon talál el, hogy egy isteneset essek arccal a hóba.
Oké, ezt megérdemeltem...
Török ki nevetésben, de eszembe nem jut megfordulni, hisz az arcom még mindig védve van, csak rázkódok a vihogástól, mintha valaki egy csiklandozó ártással talált volna el. Vagy átokkal? Vagy rontással? Mindegy, a lényeg ugyanaz...
Viszont ezzel együtt jár az, hogy csupa vizek leszünk, és mivel Asztrid már eddig sem volt száraz, felajánlom neki, hogy menjünk vissza a kastélyba. A kezem nyújtom felé megint, ha kell, akkor felsegítem, ha nem, akkor pedig visszavezetem a suliba. Ha meg nem jön, hát....
Én akkor is elindulok vissza, szóval elköszönök tőle, hogy aztán visszatérhessek a meleg szobámba, a meleg takaróm alá.