E.D.J

Minden hideg, minden csendes. Teljes nyugalommal sétálgathattam már órák óta a tavacska körül, kora este nem éppen itt járkálnak az emberek. Az ujjaimat már nem éreztem, de ez nem tántorított el attól, hogy a fagyott víz közelében csúszkáljak a havon. Vigyorogtam magamban, senkit nem érdekelt, hogy ki ez a dilis, aki a sapkája alól kilógó haját eszi, és örül magának.
Egy rossz lépéssel megcsúszott a lábam és nagy hátast dobtam. Az első percben fájt a fejem, de az ütést tompította a sálam és a sapka. Hangos nevetésbe kezdtem, kezeim és lábaim lassan mozgásba kezdtek. Hóangyalt próbáltam csinálni, kisebb sikerrel. A fagyos hó már nem engedelmeskedett annyira, de én élveztem.
Nem tudom mennyi ideje feküdtem ott a hátamon, azt viszont igen, hogy nem volt kedvem felkelni. Az ujjaim lefagytak, tekintetemmel az üres, fehér eget pásztáztam. Azt hiszem mégis jól bevertem a fejem...

E.D.J.

Tudom, hogy kicsit lökött vagyok, és ezt sokan tudják rólam. Na de arra nem számítottam, hogy a hóangyalos akcióm után valaki megjelenik a fejem mellett. Nagy szemekkel bámultam rá amikor feltűnt, hogy az égen egy nagy fej is megjelent...hm.
- Ööö - csak ennyit tudtam kinyögni, de elfogadtam a kéznyújtást. Jól megkapaszkodtam benne a fagyos ujjaimmal, és dideregve tápászkodtam fel, azzal a lendülettel pedig megszédültem és egyenesen a srácnak ütköztem.
- Szia! Ööö...bevertem a fejem - mondtam neki még mindig a közelében - már ha nem lökött addigra el. Az arcom elkezdett kipirulni, mosolyogtam rá, aztán hátrébb léptem. Igyekeztem megtartani az egyensúlyomat.
- Megfagy a te ujjad is, vedd vissza. Van sajátom, valahol - a kesztyűt visszaadtam neki, a sajátomat pedig heves kutakodással kezdtem keresni a kabátom zsebében. Végre elő is bukkant a sapkám pirosában tündöklő kötött kesztyű.
- Álmosvölgyi Asztrid vagyok egyébként - lassan melegedő kacsómat nyújtottam felé, a tőlem telhető legszebb mosollyal.

E.D.J.

Volt már komolyabb is! Bólintottam párat a tanácsára, de magamban persze nem gondoltam komolyan. Általában havonta történik velem ilyesmi, csodálja ezek után bárki, hogy eszetlen vagyok? Nem hiszem... A gyógyítóktól a szőr feláll a hátamon, mindenhova mennék, csak hozzájuk nem. Az a sok kence és lötty...na ne.
Eléggé változó volt a hangulata ahogy elnéztem ebben a két percben, de igyekeztem oldani a kedvén. Úgy tűnt, ez sikerült is, vigyorogtunk egymásra, és már az ismerkedésen is átestünk. Furcsa név ez a Jonatán.
- Még nem ismerek Jonatánt - jegyeztem meg főleg magamnak, de persze neki célozva ezt a kis semmiséget.
Bírom azokat a fiúkat, akik kedvesen illedelmesek, így a kézcsókkal elnyerte szívem a sárkánytól. Ööö...na azért nem, de a sétára szívesen indultam vele, karjába karolva, mintha régi jó barátok lennénk.
- Nekem tetszik ez az idő. Pancsolnék is, de félek a tüdőgyulladástól. Te nem? - törtem meg a csendet jó pár perc eltelte után. Hát nem egy szószátyár típus ez a gyerek, az már egyszer biztos.
- És amúgy új vagy? Még nem láttalak errefelé - hülyeség talán azt hinni, hogy egy idősebb diák már mindenkit ismer legalább látásból az iskolában, de én tényleg azt gondolom, hogy az évek alatt megszokjuk azt, hogy kik vesznek minket körül.
Míg a válaszára vártam, őt figyeltem, és csendben lépegettem mellette néhol kissé megcsúszva a jeges havon.

E.D.J.

Kicsit tényleg hülyén fejeztem ki magamat. Most már van Jonatán ismerősöm, és ez tök jó. Legyintettem inkább válasz helyett, hogy ne is foglalkozzon azzal amit mondok, mert nem fontos.
- Hm, forró fürdő - felcsillant a szemem az ötletre. Imádom áztatni magam a forró vízben így télen, eszembe juttatja a nyarat, amikor lesül az emberről a ruha. Jó, szeretem a telet meg a havat is, de azért na, a nyár mégiscsak sokkal de sokkal jobb, nem igaz? - Nem a jég alatt akarnék fürdeni...van ott egy hely - kezdtem el mutogatni a tavacska másik oldala felé, ahol a barlangfürdő található -, ott meleg a víz, csak nincs nálam fürdőruha. Gondolom te sem azzal indultál el sétálni - vigyorogtam rá, próbáltam vicces lenni.
Sétálásunk lassabb ütemre váltott, én azon voltam, hogy ne essek megint hanyatt, ő pedig...hogy ne ússzunk a hideg vízben. Azt hiszem.
- Hű, friss hús - húzogattam kicsit a szemöldököm, arra nem is gondolva, hogy akár évekkel is fiatalabb lehet nálam. Mondjuk...lényeges az? Egy sétáláshoz biztos nem. - Na és körbevezettek már? Melyik házban vagy? - kíváncsi voltam, vajon hova dugták be Jonatánt. Az tök szuper lenne, ha Eridonos lenne, de nincs akkora szerencsém.
Éreztem én már, hogy nagyon csúszik ez az út a lábam alatt, illetve a csizmaválasztás sem volt a legjobb, a műanyag talp és a jég nem a legjobb barátok. Szóval ennek meg is lett az eredménye, éppenséggel a tó közvetlen közelében. Még jó, hogy megfogott, mielőtt beborultam volna őt is magammal rántva. Erősen kapaszkodtam kezeibe, és az arcomon kiült a rémület.
- Köszi...megint - mosolyogtam rá amiért nem hagyott elesni, aztán a karját mindkét kezemmel fogva odébb mentem, hogy még véletlenül se legyek olyan veszélyben.
- Szívesen csúszkálok veled bárhol, bármikor - vigyorogtam szintén. - Soha nem síeltem még, látszik, mi? - a végére már nevetésbe ment át a vigyorom. Elképzeltem, ahogy ott is állandóan a hóban andolnék...remek.

E.D.J.

Fogalmam sincs, milyen messze van a főváros innen. Meg is ráztam a fejem válaszul, értelmetlennek találtam bármit is kinyögni rá. Hiába akartam volna kitalálni, hány méterre, centire vagyunk onnan, a fejem nem volt hozzá elég jó állapotban. A lényeget megértettem, én is hasonlóképp voltam, azt leszámítva, hogy nem egyszer pancsoltam már fehérneműben amikor nem volt nálam fürdőruha.
- Tényleg? - eléggé elképedt arcot vágtam a rellonosokról hallott dolgokon. Azért ennyire rosszakat még nem hallottam róluk, nem tudom, mennyire lehet igaz. Velem az itt töltött négy évem alatt senki nem volt tapló, maximum egymással szemben voltunk ellenszenvesek egyaránt. - Ne foglalkozz velük, az újakat mindig piszkálják - azt már nem tettem hozzá, hogy főként Kiliánnal vigyázzon majd. - Egy pár hét és belerázódsz te is - ingattam meg a fejemet arra gondolva, hogy most még lehet, hogy rossznak találja őket, aztán már annyira beleszokik, hogy magán észre sem veszi, hogy ugyanolyan lett.
Ezalatt a kis idő alatt az már feltűnt, hogy szép hangulatingadozásai vannak. Egyik pillanatban vigyorog, a másikban meg morcos, a harmadikban szomorú. Ember legyen a talpán aki ezt követni bírja.
- Jogos - vigyorodok el pár méterre elsétálva tőle. Már képes voltam megállni a lábamon, itt kijjebb a hó sem csúszott annyira. Kíváncsian fordultam hátra, de bár ne tettem volna. Egy szép méretes hógolyó talált mellkason, és mire lereagáltam, jött a másik is. A harmadikat sikeresen kikerültem. Nekem nem stílusom a hógolyózás, de ezt nem hagyhattam szó nélkül. Félmosolyra húztam számat, és nyugodtan húztam elő a pálcámat.
- Bombarda! - és talált, süllyedt, a közelében levő fél méteres hóbucka éppen úgy robbant fel ahogy azt szerettem volna. Ha minden igaz, ez jóval hatásosabb volt, mint pár hógolyó.