A falu határa után kell még sétálni egy keveset, hogy az ember elérjen ide, de határozottan megéri. Mindenütt fák találhatók a tó közelében, festői sétálóhellyé változtatva a környéket. A parkban elszórva padok találhatóak, amelyek télen is melegek és hívogatóak a rájuk szórt bűbájoknak köszönhetően. A kellemes környezet tökéletesen alkalmas, ha olvasni, pihenni vagy beszélgetni szeretne az ember. A tavacska körülbelül olyan negyven perces sétával körbeérhető, attól függően, az adott ember sétatempója mennyire kényelmes. Éjjel apró fénypontok segítik a tájékozódást az erre járóknak igazán romantikussá változtatva a környezetet. A víz hirtelen mélyül, de bizonyos helyeken alkalmas a strandolásra, itt gyakran látni a nyáron pancsoló diákokat is.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=420274#post420274][b]Adam Kensington - 2014.11.13. 19:33[/b][/url]

Mindössze egy szűk órája annak, hogy felkeltem az ágyból, a benne keresztül-kasul elszenderült Kíra mellől, hogy egy kevés otthoni pepecselés után kellemes esti sétára induljak. Beköszöntem még Kinseyhez a boltunkba, aztán haladtam tovább. Egyre és egyre kijjebb keveredtem a faluból, mígnem elértem ide, a kis tavacskához. Tekintetem az apró, mágikus fénypontokat pásztázza, amelyek igen meghitt hangulatot kölcsönöznek a helynek így a kései órákon. Ennek kapcsán éppen elmerengenék a napelemes lámpáimon, amikor felfigyelek társaságomra. Megtorpanok.
Észleltem már, amikor a környékre értem, hogy van itt valaki, azonban nem tulajdonítottam neki nagyobb jelentőséget. Most azonban ráébredek, ismerem Őt. Találkoztunk már és valamiért kiemelten megjegyeztem a vére illatát. Összevonom sötét szemöldökömet és haladok a padon üldögélő alak felé, aki éppen szitkozódni kezd valamiért. Látom már, rajzol. Biztos nem úgy sikerült, mint tervezte. Közben még a pálcája is leesik. Odalépek mellé, lehajolok az elejtett varázseszközért és fehér, hosszú ujjaim közé veszem, pislogva rá lefelé kicsit. Fogtam már ilyet, viszont mivel nem vagyok mágus, úgysem tudnám használni. Számomra mindössze dísz. Lenézek a lányra és visszanyújtom neki a tulajdonát.
- Mi ismerjük egymást... - jelentem be rekedtes hangomon, a homlokomat ráncolva. Elsimulnak aztán vonásaim, ahogy ráébredek, kivel hozott össze a sors újfent. Nem hiába volt ismerős. Hiszen egyetlen csepp vérét még kóstoltam is...
- Te vagy az a fáról leesett fiú. - határozom meg, miként emlékszem rá a legutóbbi találkozásunkról, és alaposan végignézek rajta eredeti alakjában, továbbra is fölé magasodva, ahogyan a pad mellett állok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=421006#post421006][b]Adam Kensington - 2014.11.14. 20:11[/b][/url]

Még akkor is érezném a csendes feszültséget a padon ülő diákon, ha nem utalnának olyan egyértelmű jelek idegességére, mint a leejtett pálca vagy az elrontott rajz. Hallom a lélegzetvételén, érzékelem pulzusán. Nyugtalanítja valami. Gondolom, ezért kerekedett fel így az estében és helyezkedett el a tavacska partján. Faggatni persze nem fogom.
- Érthető. - szólok nyugodt, rekedtes hangomon, egy bólintás közben, amikor magyarázkodni kezd a múltkori viselkedését illetően. Végül is elég tehetetlen, szorult helyzetben volt azáltal, hogy egyik reggel fiúként ébredt fel. Senki sem hibáztatja, ha nem volt a helyzet magaslatán. Én legalábbis biztosan nem.
Álldogálok tovább, fölé magasodba, kezemet zsebre dugva, és letekintek az ügyes, szép rajzra. A tavat és rajta egy táncoló tündéralakot ábrázol. Éppen csak odapillantok a papírra, nem bámulom. Ha meg akarja mutatni, úgyis megmutatja.
- Nem fázol? - nézek végig a pulóverben üldögélő lányon. Mégis csak november van. Elég hűvös már ahhoz, hogy egy halandó ilyen lenge öltözetben lófráljon az éjszakában, ahhoz meg különösen, hogy egy padon gubbasszon. Nem áll szándékomban atyáskodni felette, csak gondoltam, felhívom a figyelmét az időjárásra. Hiszen, ha zaklatott az ember, hajlamos ilyenekről megfeledkezni, aztán később issza meg a levét egy kiadós meghűlés formájában.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=422225#post422225][b]Adam Kensington - 2014.11.16. 23:39[/b][/url]

Még hogy nem fázik! Persze, pont úgy néz ki. Mindegy, én felhívtam rá a figyelmét, innentől az Ő dolga. Szerencsére hatalmas baja nem lehet egy kis meghűléstől, és talán legközelebb óvatosabb lesz. Na jó, természetesen ezt nem gondolom komolyan. Az emberek általában még a saját kárukon sem tanulnak.
- Nem akarok zavarni. - magyarázom meg, miért álldogálok fölötte változatlanul, mint aki mindjárt lép tovább. Azért, mert így is terveztem. Nyilván azért jött ide egyedül, mert magányra vágyik. Egy kis pihentető alkotásra, kikapcsolni az agyát. Nem akarnám megakadályozni ebben. Teljesen komolyan mondom tehát, amit mondok. Nem azért, hogy meghívassam magam és kikényszerítsem belőle, hogy a végén könyörögjön azért, hogy méltóztassak helyet foglalni.
- Inkább magadra hagylak, ha szeretnéd. - ajánlom neki, teljesen őszintén, nyugodt hangon. Nyílt, békés tekintetemből egyértelműen kiveheti, velem aztán tényleg nem kell udvariaskodnia.
- Csak meg akartam bizonyosodni róla, hogy az vagy, akire gondoltam. - magyarázom meg neki, miért merészkedtem közelebb. Látom és érzem rajta, hogy nincsen a helyzet magaslatán és erőt kell vennie magán ahhoz, hogy ne legyen semennyire sem elutasító. Kedves, hogy megpróbálja, de miattam fölösleges.
- Ha igényled a társaságom, persze, maradhatok. De ha nem, akkor csak kívánjunk további jó éjt egymásnak... - könnyítek egyre inkább a dolgán. Bár a döntés talán nehéz kissé, ezt neki kell kitalálnia. Úgyhogy elnézek a tavacska sötéten hullámzó vize felé, miközben várom, megerősíti-e az iménti invitálást, vagy jó éjt kíván nekem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=442896#post442896][b]Adam Kensington - 2014.12.27. 21:17[/b][/url]

Marasztal. Elfogadom hát az invitálást és helyet foglalok mellette. Hátradőlök a padon, hosszú lábaimat kényelmesen szétvetem, kezemet combjaimra ejtem. Körbepillantok még a vidéken, majd lenézek magam mellé a diáklányra. Bólintok neki, mikor egy kérdésre kér engedélyt. Csak tessék! Kissé szemembe lógó hajjal figyelem Őt, hallgatva érdeklődését. Lesütöm tekintetem, elgondolkodva a válaszon.
- A biológiai családomat nem ismertem. - árulom el esti társaságomnak csöndesen, visszanézve rá az elmerengésből. Mindehhez nem csak most állok ilyen teljes nyugalommal, hanem mindig is így tettem. Hiszen nekem az volt a természetes, hogy nem ismertem a szüleimet. Soha nem éreztem ettől magam kevesebbnek. Igaz, akkoriban másként éltünk meg mindent. Sok mindenre legyintettünk, ami ma fontos, és komolyan vettünk olyasmit, amire ma már legyintenek. Persze, a fő értékek és elvek azért állandóak, csak némely viszonyulások módosultak.
- Szerzetesek és apácák voltak a családom. Ők neveltek. - közlöm Vele, finoman bólogatva, miközben felsejlik előttem néhányuk arca, vagy éppen egy-egy színtér. Bár elég homályosan csupán. Régen volt. Nagyon rég.
Kellemesen eltársalgunk még a diáklánnyal a tavacska partján egy szűk fél órát, és úgy látom rajta, végül valamelyest feloldom a feszültségét, bármi volt is az, ami idesodorta Őt a padra rajzolgatni éjnek évadján.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=520191#post520191][b]Adam Kensington - 2015.09.18. 21:45[/b][/url]

Romantikus hangulatban vagyok, azt hiszem. Persze, a magam borongós és kissé sötét módján mindig abban vagyok, ám ma este különösen. Néha felerősödik. Abban mutatkozik meg, hogy hosszabb ideig pislogok felfelé a csillagokra, gyakrabban emelek le a polcról versesköteteket, vagy éppen még inkább elnyújtom sétáimat. Ez alkalommal a tóhoz keveredem.
Megannyi apró, mágikus fény mutat utat az idebarangolóknak, amelyekben békésen gyönyörködöm, miközben zsebretett kézzel sétálok köztük. Felnézek az égboltra néha, hosszan legeltetve szemem a látványon, majd ismét a környéket pásztázom, figyelve azt a néhány embert, aki most szintén a tópartra járult. Nincs az őszi estékhez fogható. Nincs még olyan időszak, ami így áthatna. Szép, mint mindig, énnekem. Tudja isten, hogy mi okból. Szeretem? de szeretem. - írja az egyik magyar költő. Hát így vagyok vele én is.
Leülök a felszabaduló padra, ahogy egy szerelmespár tovább áll róla, elandalogva. Igazítok bőrdzsekimen és leveszem napszemüvegem. Ahogy nyugodtan nézelődöm, régi tekintetem a másik padra kúszik, ahol éppen egy nő rajzol valamit. Figyelem mozdulatait és őt magát, és minél tovább teszem ezt, szemöldököm annál jobban összevonom. Ismerős nekem. De még nem vagyok biztos benne, honnan.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=520212#post520212][b]Adam Kensington - 2015.09.18. 22:21[/b][/url]

Felém néz, hiszen érzi, hogy figyelem. Ekkor még rajta tartom kicsit a szemem, majd eltekintek másfelé. Mondjuk a tó feketén hullámzó vizére. Akkor sandítok csak ismét a nő irányába, amikor készülődni kezd, hiszen már bőven nem alkalmasak a fényviszonyok a rajzolásra. Elvonul, ahogy lassan mások is. Mélyet lélegzem az estéből, még inkább magamba szívva a környék illatait. Igen, a nő határozottan ismerős. Az alakja, az arca, a mozdulatai, a vére. Különösen a vére. Amint felé terelődött a figyelmem, ez volt az, ami felébresztette benne a gyanút. Hiszen számomra ez az elsődleges jegy. A legbeazonosíthatóbb tulajdonság. A vér illata.
Felém tart. Erre kell jönnie, ha el akarja hagyni a tópartot. Ekkor pedig eszembe ötlik valami. Egy emlék. Az ösztöneim elém teszik, tálcán kínálva. Máris ott vagyok újra térben és időben. Látom a nőt. Nagyjából előttem van az arca, ám keveredik a most látottal. Hiszen nem emlékszem pontosan. Mégis hogy emlékezhetnék mindenkire? Még a legfontosabb személyek képe is elfakult már.
- Elnézést... - szólítom le lágy hangon a hölgyet és felemelkedem ültömből.
- Hadd kérdezzem meg... - lépek közelebb, fölé magasodva.
- Ön... cseh? - teszem fel különös kérdésemet olyan természetesen és egyszerűen, mintha csak arról érdeklődtem volna tőle, meg tudná-e mondani esetleg, hány óra.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=520230#post520230][b]Adam Kensington - 2015.09.18. 22:57[/b][/url]

Nem állt szándékomban megrémíteni, dehát tudom, ez a külsőmmel és fajtámmal jár. Ám ahogy megszólalok, máris kevésbé tart tőlem. Ez persze részint annak is betudható, milyen meglepő kérdéssel állok elő. Máris elterelem vele a gondolatait és kizökkentem a személyem miatti félszből.
- Szóval... a családja ír? - emelem meg sötét szemöldököm. A kérdésére pedig nem felelek. Lehet, ez némileg udvariatlanság, de az ő érdekét szolgálja. Nem hiszem, hogy túlságosan megnyugtatná a válaszom.
Annyi biztos: nem tévesztem össze senkivel. Tudom, hogy nem ismerem őt. Őt nem. De valaki mást igen. Valakit, akire nagyon hasonlít. Valakit, akivel nagyjából száz éve találkoztam. Csehországban méghozzá. Valakit, akinek hasonlóan csinos arca volt. Hasonlóan vörös haja. Hasonló vonalai. Hasonló vére...
Állok csak a nő előtt, fehér kezeimet magam mellet lógatva, várva szavát, amelyek talán elvezetnek a megoldáshoz, felfedve a viszonyokat. Kétségem sincs afelől, hogy kapcsolat van az akkor ismert illető és aközött, akivel itt vagyok most a tó partján.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=520331#post520331][b]Adam Kensington - 2015.09.19. 12:00[/b][/url]

Voltam már hasonló helyzetben, mikor évtizedek vagy évszázadok távlatában felismertem valakit. Hogy ez hogyan lehetséges? Úgy, hogy a leszármazottja annak az illetőnek, akivel réges-régen találkoztam. Az esetek nagy részében persze nem kötöttem az orrukra ezt, hiszen... milyen magyarázatot adnék? Hogy lehet az, hogy itt állok előttük a magam huszonhét évesnek tetsző valójában, és azt állítom, szerencsém volt az ük-akárkijükhöz? Olykor persze megtaláltam a módját, és például úgy fogalmaztam, hogy ismereteim szerint itt és itt élt ekkor és ekkor. Kikerülve így a bonyodalmat, mégsem állva elő hazug mesékkel. Aztán akadtak természetesen olyanok is, akiknek felfedtem a teljes igazságot. A varázsvilág képviselőivel ezt megtehetem. Számukra nem sokkoló. Éppen csak döbbenetes és furcsa.
Most viszont itt áll előttem ez a nő, aki semmit nem tud a családjáról. Akinek csak éppen egy ereklye van a birtokában és semmi egyéb. Akit bár nem ismerek, máris többet tudok, mint a legtöbben. Talán önmagánál is többet. Mi tévő legyek hát? Elköszönhetnék és tovább állhatnék bármiféle magyarázat nélkül. Azonban lehet, hogy amit tudok, sokat jelentene a számára. Nem azért gondolom ezt, mert magam sem ismertem a szüleimet. Nekem ugyanis ez soha nem okozott gondot és nem éreztem szükségét utánakutatni. Bennem ez nem jelentett soha űrt. De tisztában vagyok vele, hogy sokaknak igenis azt jelent. Talán az előttem állónak is?
- A felmenőinek egy része cseh. - közlöm vele egyszerűen, egy bólintással.
- Ez a nyaklánc Dorina... vagy Darina Ivanováé volt. - pillantok az ékszerre. Külön önmagában nem ismerném fel. Azonban a vérének illatával keveredve, amely most az utódjában csörgedezik előttem, már be tudom azonosítani. Emlékszem rá.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=520609#post520609][b]Adam Kensington - 2015.09.19. 23:34[/b][/url]

Hisz nekem. Jól teszi, mivel igazat beszélek. De lehetnék valami csaló is akár, aki így szólít le csinos, gyanútlan nőket az éjszaka leple alatt és csap le rájuk. Valószínűleg azonban lerí rólam, hogy nem ez a típus vagyok. Noha fajtámból adódhatna. Kihasználhatnám ismereteimet, sok évszázados tapasztalatomat. Ám tényleg nem ebből a fából faragtak.
Jól sejtettem, fontos a számára az, amit közölhetek vele. Az, amit tudok. Már csak az a kérdés, miként mondjam el neki. Szükséges-e felfednem, hogy személyesen ismertem a felmenőjét, vagy pedig ez alkalommal is élhetek némely válaszok megkerülésével. Azt hiszem, először megpróbálkozom ezzel. Szóval arra nem is felelek, szakterületemből adódó-e felismerésem.
- A XX. század elején élt, Csehországban. A férje igen tehetős volt, ám a házassága rémes. A férfi folyton bántalmazta. A törődése abban merült ki, hogy ékszerekkel halmozta el. - mesélek neki a nőről, és közben elpillantok ismét a medál felé. Állandóan hordta. Arról fogalmam sincs, ezt is a férjétől kapta-e. Ha pedig igen, vajon miért viselte ilyen előszeretettel. Nem kérdeztem soha.
- Kifejezetten szép boszorkány volt. Ön hasonlít rá. - nézek a lány szemébe.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=521751#post521751][b]Adam Kensington - 2015.09.22. 11:36[/b][/url]

Egy pillanatig csak nézem őt kifejezéstelen vonásokkal, majd bólintok. Igen, boszorkány. Úgy látszik, jól sejtettem, hogy fontos lehet számára a felmenőinek kiléte. Ha másért nem is, amiatt koránt sem elhanyagolható, kiktől származunk, hogy milyen tulajdonságokat örököltünk tőlük. Anno emberi létemben számomra ennek azért nem volt akkora hordereje, mert kevéssé voltunk még jártasak az orvoslásban és csak tapogatóztunk azt tekintve, hogy külső jegyeinken és természetünkön túl mit vagyunk még képesek továbbvinni szüleinktől. Ahogy aztán halhatatlanságomban múltak a korok, kiderült bár, milyen jelentőséggel bír, hogy ismerjük a génállományunkat és  múltját, ám engem ez már személyesen nem annyira érintett. Hiszen új Atyám lett, akinek köszönhetően nincs már részem se betegségekben, se hajlamokban. A vámpíroknak nincs gondjuk erre.
Viszont itt ez a lány, akinek a családjában pár generációval ezelőtt ott volt egy boszorkány. Ez pedig magában hordozza az erős gyanút, hogy neki is lehetnek mágikus képességei. Ami neki most gyanú, az nekem tudomás. Hiszen érzem rajta. Több száz évig nem tudtam beazonosítani, ahogy más adottságokat sem. Mára már kitapasztaltam. Mára már felismerem a rezgéseket.
- Igen. - felelek hát egyszerűen, miközben jelentőségteljesen nézek rá lefelé. Áthatóan, magabiztosan fürkészem. Tudom, mi rejlik kérdése mögött, hiszen nem is igazán palástolta. Válaszom pedig erre vonatkozott. Igen, ő is boszorkány. Mindeddig nem tudta ezt?...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=522163#post522163][b]Adam Kensington - 2015.09.23. 18:35[/b][/url]

Nem követel tőlem bizonyítékot, magyarázatot, semmit. Egyszerűen érzi és tudja, hogy nem verem át. Hogy igazat mondok. Hogy komolyan beszélek. Amennyire botorságnak tarthatnánk ezt, olyannyira emberi és ésszerű is. Néha nem kell mindent tudni. Néha elég az ösztöneinkre, a megérzéseinkre támaszkodni. Gyakorta sokkal jobb tanácsadók bárminél. Az előttem álló nő az ékes példa rá. Hiszen elhajthatna azzal, hogy hagyjam a hülyeségeimmel és hogy nyilván légből kapott mesékkel szórakoztatom őt. Ezzel pedig azt érné el, hogy még jóval később ébredne rá saját magára. Azonban ő hagyta, hogy segítsek. Hagyta, hogy felnyissam a szemét.
- Adam Kensington. - nyújtom neki nagy, hűs kezemet.
- Öné az ékszerüzlet, igaz? - vonom össze sötét szemöldökömet. Ez egy részt a nevéről ugrott be, más részről pedig most eszméltem rá, hogy ott éreztem már ezt az illatot, amikor elhaladtam a bolt előtt.
- A miénk a ketyerekereskedés. - tárom elé az érdekes tényt, hogy valamilyen szinten kollégák vagyunk. Már ha a boltosokat lehet annak tekinteni. Meg már ha engem lehet boltosnak tekinteni vagy akármilyen kategóriába sorolni. Elég az hozzá, most már megfelelő mennyiségű és minőségű információval szolgáltam a hölgynek ahhoz, hogy akár beazonosíthasson. Hiszen a nevem ismerős lehet a tanoda újságjából, a Kins&Kensről pedig köztudott, hogy az egyik tulajdonosa vámpír. Aztán persze, lehet, egyik sem üt szöget a fejébe. Végülis nem vagyok híresség vagy hasonló. Nem kell felismernie. Csak talán némileg könnyítene a helyzeten.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=522275#post522275][b]Adam Kensington - 2015.09.23. 21:07[/b][/url]

Nem. Nem hiszem, hogy felismerne. Vagyis talán mintha derengene neki valami, ám nem jutott el a végső következtetésig. Sebaj. Jobb később, mint soha. Eljön majd az ideje. Mindennek eljön. Kivárom. Nem erőltetem.
- Vannak. Mindenféle szerkezet. - bólintok a kereskedéssel kapcsolatban.
- Barkácsgépek és tartozékok nem igazán vannak raktáron, de felveszünk rendelést. Beszerezzük, ha kívánja. - beszélek az üzlet nevében, bolttulajdonoshoz méltó kiállással és hangnemmel. Mindent a vevőért, nem igaz? Valójában nem ezért vagyok ilyen. Nem kötelességből és nem azért, hogy jó színben tűnjön fel a Kins&Kens. Egyszerűen azért, mert szerintem ez a megfelelő viselkedés.
- De... ha jól láttam, az imént menni készült. - utalok arra, hogy igazából én léptem ide hozzá, mikor ő már szedte a sátorfáját és éppen el akarta hagyni a tó partot. Talán pont miattam. Hiszen méregettem.
- Nem akarom feltartani. - rázom meg finoman a fejem, és kezeimet dzsekim zsebébe süllyesztem. Körbepillantok. Már nem igazán vannak itt rajtunk kívül mások.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=531056#post531056][b]Adam Kensington - 2015.10.14. 14:45[/b][/url]

Ha jól értem tehát, akkor éppen felhív magához a lakására. Mindezt persze nem a gesztus csábító értelmében, hanem egyszerűen társaságként, beszélgetni. Végighallgatom az helyesen fecsegő elmondásba és puhatolózó kérdésekbe burkolt ajánlatot, aztán lesütöm kissé a szemem.
- Szívesen. - bólintok rá a dologra, noha testbeszédem azt sugallta, mintha vissza akarnám utasítani. Ennek megvannak a maga okai, amelyeket mindjárt a hölgy elé tárok, amint elindultunk. Könnyedén intek neki egyet, hogy fáradjon csak előre, és már csatlakozom is hozzá.
- Darina kellemes társaság volt. - kezdek neki a felmenőjéről mesélni, immáron egyáltalán nem palástolva a tényt, hogy személyesen ismertem.
- Okos, művelt, érzékeny. - sorolom tovább a nő tulajdonságait, noha csak körvonalakban emlékszem rá. Próbálom felidézni, amit tudok. Lassan megérkezünk a falu házai közé. Fehér kezeimet magam mellett lógatva haladok az ékszerész oldalán magasodva. Kék, különös fényű tekintetem az előttünk álló úton pihen.
- De a mosolya szinte mindig hamis volt. - tárom elé a bús tény és valót, amely azt hiszem, igazán nem meglepő azok után, amit a férjéről meséltem az imént. Darina tettetett boldogságban élt. Elvárták tőle. Mint oly' sok mindenkitől. Örömömre szolgált kicsit kirántani őt és a hozzá hasonlókat ebből. Hálás szerep a enyém. Ám amennyire hálás, olyannyira igazságtalan is a körülöttük élőkkel szemben. Hiszen én csak megjelenek, elveszek tőlük valamit, adok egy másikat, aztán elegánsan távozom. Ők viszont maradnak. Aztán pedig elmúlnak.
- A varázsvilágról mit szeretne hallani? - tekintek le rá magam mellé, témát váltva kicsit, közben mintegy időt hagyva neki megemészteni, amit szerintem már eddig is gyanított, mégpedig hogy egy halhatatlan az, aki éppen hazafelé kíséri. Apropó...
- Nem tartok a görényektől, de ők tőlem sajnos igen. - árulom el neki a szomorú valót. Nem maradnak meg az állatok a közelemben. Lehetőleg elmenekülnek. Szóval megértem, ha visszavonja az invitálást, amit igazából konkrétan meg sem ejtett. Nem akarok kellemetlenséget okozni. Minden esetre ezt még van ideje eldönteni, hiszen a tavat hátrahagyva, lassan az ékszerüzlethez érünk.