Eris.

talárhoz melegnek véltem az időt, így egy póló és egy farmer kollekciót vettem fel. Gondoltam lesétálok megnézem milyen a tó partja. Szépen gondozott résznek láttam, a fákon és a bokrokon madarak csiripeltek. Haladok a tóhoz, megnézném, hogy milyen a víz. Bandukolok, gondolatomban a természet szépségének adózok. Nem is veszem észre, de megbotlok az egyik fa, földből kicsit kiálló gyökerében. Elterülök, majd hirtelen felállok, körbenézek, ki látta. Senki nincs itt, kivéve egy fekete taláros személyt, amint valamit olvas. Leporolom magam, elindulok. Megint elgondolkodok és most a pad szélébe verem be a lábam, a fájdalomtól könny szökik a szemembe és a földre rogyok, kis híján lesodorva a padról az ismeretlent. Pechemre így is jócskán meglöktem. Ilyen a formám, a természet szépsége szinte mindig elveszi az eszem és sajnos emiatt nem egyszer galibába kerültem. Feltápászkodok, majd hozzá fordulok.

 Elnézését kérem, amiért meglöktem. Nem vettem észre a padot, a tó vizét néztem, így magát is meglöktem. Remélem nem haragszik. Kilt Zoltán vagyok, ide járok iskolába, a Levita házba.

Hirtelen ráeszmélek, hogy valami rossz fog még ebből kisülni, de nem tudok neki hátat fordítani, legalábbis addig nem, amíg valami reakciót nem csikartam ki "áldozatomból". Kicsit remegve az izgalomtól és ilyen stresszhelyzetben pár csepp izzadságcsepp gördül le homlokomon.

Eris.

Hallom amint dörmögi a szavakat. Igaza van. Kit érdekel, jogos. Én bénázok. Tényleg el kellett volna mennem. Csodás, ismét magamra haragítottam valakit. Mindig ez van. Takarom még a fényt is. Összehúzva magam, elindulok, mert ha még egy fél percig maradok is, lehet, hogy még rosszabbra fordul a helyzet. Elindulok hát a tó partja felé, kínosan ügyelve, hogy ne csapjak zajt, meg lehetőleg ne essek hasra.
Odaérvén a tóhoz, leülök a partra és egy bottal, mely mellettem hevert a földön, elkezdem halkan piszkálni a tavat. Ahogy a víz tükörsima felülete fodrozódik, azt látom, hogy a táj tükörképe remeg. Pont úgy, olyan mint a lelkem, az imént történt affér miatt. Néha hátra sandítok, figyelvén a lányt. Felismertem a hangjából, hogy lány volt. Remek, ha ezt megtudják, hogy kis híján egy lányra estem, még ha véletlen is volt, ebből akkora patália lesz. Azt fogják hinni nyomulok. Pedig az az átkozott nem odafigyelésem. Szívem szerint odamennék, kiengesztelném, de nem merek. Nem akarom még jobban magamra haragítani.
Ahogy ülök, egyszer egy kicsit hangosat sóhajtok. Körbe is nézek, miközben a számra tapasztom a kezem. Nem akarom, hogy meghallja és még ezzel is zavarjam.
Visszafordulok a vízhez. Magam nézem az ismét tükörsima felületen.
Büszke lehet magadra. Nézd meg mit teszel. Azt hiszed jó vagy, de nézd csak meg. Ismét galibát okoztál. Ennek is te vagy az oka. A vizsgáid is mint éppen, hogy sikerültek. Te szerencsétlen.
Korholtam magam végig gondolatban.
Felhúzom térdeim, karom rárakom a térdekre, fejem pedig a karomra, majd becsukom a szemem és elgondolkodok. Majd elnyom az álom.

Ria

Már több napja terveztem, hogy kinézek a kis tavacskához. Csak sajnos annyi tanulni való felhalmozódott, hogy soha nem jutottam oda. Pedig megfordult a fejemben, hogy bizony nem ártana kimenni, hátha nyugodtabban tudnék tanulni. Bár a könyvtárat tanulás szempontjából jobbnak véltem, a szellemi információ serkentő hatással lehet az ember gondolkodására. Most azonban nem kötött semmi tanulással kapcsolatos dolog. Éppen ezért gondoltam itt az idő kinézni arra a helyre, ahova már nem egyszer vágytam.
Elindulok szépen lassan, figyelem a madarak csiripelését, ahogy a fák ágain a levelek susognak a kellemes szellő hatására. Ahogy sétálok, és közben elmélkedek, amit annyira nem szeretek mégis megtörténik, mert attól félek, nehogy valakinek nekimenjek. Már közeledek, amikor észreveszem, hogy valaki már ott van. Látom, ahogy óvatosan kapaszkodik és egyensúlyoz, miközben a másik kezében valami pohárféleség van. Megköszörülöm a torkom, elvégre el van foglalva és nem szeretném megijeszteni.

-  Khm. Segítsek valamiben?

Kinyújtom a kezem, hátha engedi, hogy segítsek neki. Ekkor esik le, hogy egy hölgy az. Ahogy rálesek a cipőjére, megállapítom, hogy sajnos nem a terepnek megfelelő lábbelit választott. Határozottan elmosolyodok, nem a látványon, hanem azért, hogy még kedvesebb benyomást keltsek benne.