Emma

Lucy, miután pár levitás lánnyal, sétára indult. Gondolkodni szeretett volna, elmélkedni arról, mi is történt azóta, hogy idejött. Elég gyorsan beilleszkedett, amin egy kicsit meglepődött. Eddig nem volt az a túl barátkozós lány. De örült neki, mivel legalább nem érezte magát egyedül. Honvágya sem volt, bár nagy valószínűséggel azért, mert nem volt rá ideje. Most sem akart az otthoniakra gondolni, így elhessegette maga elől a képet. Inkább társaira gondolt. Kedvesek, és az idősebbek sem nézték le tapasztalatlansága miatt. Közben észre sem vette, hogy már a falu határán jár. A kis tavacska mellett sétált el, ahol lelassított. Ahogy ránézett a befagyott tóra, elkezdte érezni a hideget. Eddig észre sem vette. Hirtelen valami hideget érzett a nyakán.
- Jaj, de hideg - állapította meg hangosan, és hátranyúlt, hogy lesöpörje magáról a havat. Felpillantott, mert biztos volt benne, hogy valahonnan a fa körül érkezett a hűs fürdő. Ekkor egy lány hangját hallotta, aki szabadkozva ment oda hozzá. De Lucy csak legyintett, és felnevetett.
- Semmi gond! - majd mikor látta a másik lány kétségbeesését, megerősítette - Tényleg nem gond, legalább felébredtem egy kicsit.

Emma

A lány bemutatkozott. Emmának hívják... szép név. Lucy is a kezét nyújtotta, és közben megszemlélte a vele szemben álló lányt.
- Lucy vagyok és levitás - mosolygott Emmára. Emma alacsonyabb volt nála, sötétbarna, göndör haja, és a hajánál világosabb szeme volt. Lu észrevette, ahogy a nyakához kapott, de nem tudta mire vélni. Talán valamilyen kabalája lehet? - kezdett el gondolkozni. De nem tette fel a kérdést, mert tartott attól, hogy Emma tolakodásnak veszi. Inkább másról kezdett el beszélni.
- Én sem láttalak még, bár szerintem amiatt, hogy még csak most kezdtem a sulit. Te hányadikos vagy? - másodikosnak tippelte a lányt, így eléggé megdöbbent a válaszán. Lucy pillantása a tóra vándorolt. Be volt fagyva, valahogy hiányoztak belőle a misztikus lények. Maga a tó hangulata magához vonzhatta például a sellőket. Majd Emmához fordult, és megkérdezte.
- Normálisan élnek ebben a tóban sellők?

Emma

Lucy meglepetten meredt társára, aki éppen rémtörténeteket mesélt neki a tóról és a rellonosokról. A tavas, szirénes sztorit még úgy-ahogy elhitte, mert róluk hallott már, de csak legendaként. De a rellonosok és az őrült laboratóriumok? A fejét rázta. Hallott már egy-két nem éppen kedves dolgot a zöldekről, de már találkozott egy-kettővel, és ők kedvesnek tűntek. Nem hitte el róluk, hogy tényleg megtennék az elsősökkel, hogy kínozzák őket. Ezt közölte is az előtte álló lánnyal.
- Tudod, kedvesnek tűnsz és segítőkésznek, de ezt azért nem hiszem el. Itt vagyok már jó ideje, szóval ennyire már én is rájöhettem, hogy ez mese. - rázta a fejét. Ekkor vette észre Emma gonosz vigyorát. Tényleg szórakozik vele - állapította meg. Mondhatná, hogy ezt még visszakapja, de nem volt az a bosszúálló típus. Őt inkább a tudományok érdekelték, mint az emberi természetek. De most már kíváncsi volt: miért beszél be neki mindenfélét egy vele egyidős lány? Ha idősebb lenne nála, érthető lenne, hogy jól akar szórakozni a kis tapasztalatlan gólyákon. De ő is csak egy gólya volt! Valaminek kell lennie a háttérben, hiszen olyan jól indították a kapcsolatukat. Nem hitte, hogy ez, amit most Emma kimutat, a lány valódi természete. És eltökélte, hogy mindenképpen ki fogja deríteni, mi történt Emmával. Amúgy sem rossz ötlet összebarátkozni egy eridonos lánnyal.. eddig nem is nagyon találkozott eridonosokról. Azt hallotta róluk, hogy azért osztották be őket oda, mert bátrak, és vakmerőek. Vajon Emma is ilyen lenne?

Emma

Egyre kevésbé volt neki szimpatikus az eridonos lány. Először átverte, majd kioktatta. Ezt a kettőt Lu egyáltalán nem bírta. Főleg az esett neki rosszul, amikor megjegyezte, hogy "azt hittem, a levitások okosabbak". Eddig sem volt túlságosan biztos magában, de azt az egyet tudta, hogy van egy kis esze. Nem tekintette magát zseninek, de annyira ostobának sem, ahogy a lány beállította őt. Meglepődött rajta, amikor Emma elindult, de visszafordult. Azért fordult vissza, hogy ne érezze magát nagyon rosszul? Akkor ezzel már elkésett. Lucy kérdően nézett rá. Várta, hátha mond még valamit a lány, de hallgatott. Csak a fa törzsét kapirgálta.
- Elmehetsz, ha szeretnél, ne aggódj miattam - rántotta meg a vállát hanyagul Lu. Remélte, hogy nem látszanak az arcán az érzései. Komolyan, "jégkirálynős" tekintettel nézett Emmára. Végül nem ő, hanem Emma fordította el előbb a tekintetét. Most már biztos volt benne, hogy az eridonossal való barátsága már most szétfoszlott.

Emma

Lucy kíváncsian várta, mi fog kisülni ebből a találkozásból. Amikor Emma bocsánatot kért, meglepődött. Azt hitte, ennél csak rosszabb lehet a kapcsolatuk. De amikor látta a lány arcán az elkeseredettséget, megszánta.
- Tudod mit? - nyújtotta a kezét Emma felé - kezdjük újra. Az egészet. Lucy Carmen vagyok, levitás elsős.
Nem tudta, mi lesz erre a reakciója az eridonos lánynak. De úgy gondolta, ha már így sikerült elrontaniuk a barátság kezdetét, próbáljanak meg valami jót kihozni belőle. Még az is lehet, hogy tényleg jóban lesznek.
~ Remélem, rendeződni fog minden. És jobban megismerem ezt a gyors hangulatváltozású lányt. Először kedves volt, aztán gonoszkodott, most meg sajnálta már az egészet. De miért? ~ elmélkedett. Majd tovább folytatta a beszédet. Magán is meglepődött, milyen fesztelenül cseveg.
- Különben, nem tudom te hogy vagy vele, de én egészen beleszerettem ebbe a tájba. Most nézz körül! A fák, amiken most a hó a dísz, a tó, amin a jég meg-megcsillan. A Nap próbál áttörni a fehér rétegen, de nem sikerül neki.. Még túlságosan is korán van ahhoz, hogy eljöjjön az ő időszaka - majd felnevetett - mindenféle bolondságot összebeszélek neked, igaz?

Emma

- Semmi gond - legyintett a lány. - Akkor megegyezhetünk. Te néha gonosz vagy, én meg fura, na? - mosolygott. Gyorsan túltette magát a dolgokon. Ez is egy tulajdonsága volt: gyorsan megsértődik, de még gyorsabban felejti el haragját.
- Szóval, nincs kedved csinálni valamit? - kérdezte még. Olyan "nem akarok csak üldögélni, csináljunk valami normálisat" hangulatban volt. Olyan érzése volt, mintha megivott volna egy kávét, és most kezdene el hatni. Persze, nem ivott kávét, de... na, értitek! Automatikusan beletúrt a hajába. Most mit csináljon, mit mondjon? Ekkor rádöbbent, hogy az előbbi dolog (az, hogy beletúrt a hajába) nem volt valami jó ötlet, mert most úgy nézhet ki, mint egy oroszlán.  Elnevette magát, és Emmához fordult.
- Lehetőleg tükröt ne adj a tíz kilométeres körzetemben senkinek - mutatott a hajára.