A falu határa után kell még sétálni egy keveset, hogy az ember elérjen ide, de határozottan megéri. Mindenütt fák találhatók a tó közelében, festői sétálóhellyé változtatva a környéket. A parkban elszórva padok találhatóak, amelyek télen is melegek és hívogatóak a rájuk szórt bűbájoknak köszönhetően. A kellemes környezet tökéletesen alkalmas, ha olvasni, pihenni vagy beszélgetni szeretne az ember. A tavacska körülbelül olyan negyven perces sétával körbeérhető, attól függően, az adott ember sétatempója mennyire kényelmes. Éjjel apró fénypontok segítik a tájékozódást az erre járóknak igazán romantikussá változtatva a környezetet. A víz hirtelen mélyül, de bizonyos helyeken alkalmas a strandolásra, itt gyakran látni a nyáron pancsoló diákokat is.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=177403#post177403][b]Axel S. Sjölander - 2013.09.28. 12:37[/b][/url]

Elliot

*Ha már lehet választani, jobban szeret kint lenni a szabadban, mint bent a négy fal között. Nemsokára, ha beáll a tél, lesz rá bőven alkalma, addig viszont miért ne használná ki a csapadékmentes időjárás adta lehetőségeket. Szél ugyan van, de majd pont ez fogja eltéríteni attól a tervétől, hogy kijöjjön a tóhoz olvasni. A változatosság kedvéért az ing fölé most fekete kabát került talár helyett, na meg a húgától ajándékba kapott acélkék és szürke színben pompázó sál, hozzá sötétkék farmer és a teniszeiről még nem mondott le, akármennyire is vége a nyárnak. Majd ha egyszer belefagy, lecseréli bakancsra, addig viszont szó se róla. Hóna alatt könyvet szorongat egyébként, szép keménykötésű, fekete borítójú példányt, aminek az oldalán - és feltehetőleg az éppen nem látható előlapján is hasonló módon - kacskaringós ezüstös betűk hirdetik a könyv címét és a szerző nevét. Anne Rice: Nattens furste. A köny angolul, eredeti címén The Vampire Lestat-ként vált ismertté, olyannyira, hogy mint a példa is bizonyítja, svéd nyelvre is lefordították, így ő most anyanyelvén olvashat a vámpírról, aki az eddig látott filmek alapján nagyon is szépen hegedül. Majd a könyvből nemsokára kiderül remélhetőleg, hogy is áll a dolog azzal a hegedűvel. Ráérősen sétál le a tóig, közben alaposan szétnézve szokásához híven, és még egy üres padot is kiszemel, ami tökéletesen megfelelőnek tűnik arra, hogy kényelmesen elhelyezkedve nekilásson az olvasásnak. Beérve leül, törökülésbe tornázza magát, mert ez aztán tényleg kész tornamutatvány, főleg, ha nem szeretné, hogy utólag mindenféle szöszt meg koszt kelljen letakarítania magáról, és kinyitja a könyvet. Könyvjelzőre szükség lesz, mert nem számol azzal, hogy ha most nekikezd a történetnek, be is fejezi még itt a parton. Rövid keresgélés után végül egy elrontott Bhrams-kottára esett a választása, és azt szúrta be a könyv borítója alá. Mivel kottán javítgatásnak nincs helye, új lapot kapott a mű, ez a lap meg új funkciót. Jelen pillanatban azonban ahogy kinyitja a könyvet, a szél belekap a magányos papírlapba, amit botor módon olyan elől hagyott és meg sem fordult a fejében bárhogyan is rögzíteni, mondjuk becsíptetni valamelyik későbbi fejezet lapjai közé. A frissen kreált könyvjelző gyorsan szárnyra is kap és meg sem áll, amíg neki nem csapódik egy néhány méterrel odébb ülő fiúnak. Rögtön be is csukja a könyvet, lekászálódik a padról egy ideges szusszantás közepette - okosabb lehetett volna, ha már egyszer eddig is fújt a szél - és közelebb megy, majd megáll a fiú előtt.*
- Szia. Ne haragudj. Elfújta a szél azt a kottát, ahogy kinyitottam a könyvet. Visszakaphatnám esetleg? *kérdezi reménykedve, hogy azért mondjuk papírgalacsin mégse lesz belőle, vagy netán hamu, végtére is arra a könyvjelzőre neki még szüksége lenne és nem volt szándékos az iménti esemény. Kezében szorongatva a könyvet áll és vár, hogy na ebből, most akkor mi is lesz, és pillantása a papírra esik, de hiába merül fel benne a kérdés, még mielőtt esetleg rossz véget érne a kotta rövid szárnyalása, egyelőre inkább nem kérdez rá, hogy pontosan mit is ír a fiú.*

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=178114#post178114][b]Axel S. Sjölander - 2013.09.29. 20:01[/b][/url]

Elliot

*Addig minden szépen és rendben megy, amíg a kiszemelt padra leülve ki nem nyitja a könyvet. Nem számolt azzal, hogy áldozatul eshet a szélnek ez az egy szál lap, ha nem gondoskodik a rögzítéséről, és akkor már késő lehetőségeken töprengeni, amikor a kotta már szárnyra kapott. Még egy fél sort sem sikerült elolvasni, úgy csukja be a könyvet egy türelmetlen szusszantás kíséretében. Ezt bizony nem tervezte bele a mai délutánba, de ha már így alakult, mégis csak jobb lesz visszaszerezni azt a lapot. Bármilyen jól sikerült elhelyezkedni a padon az imént, most lekászálódik, és elsétál a másik padig, hogy visszaérje a kottát. Szerencsére nem vált létformát, hálás is érte, hogy épen, egyben kapja vissza.*
- Köszönöm. *mondja, miközben átveszi, és a biztonság kedvéért most gyorsan úgy a könyv felénél szúrja be két lap közé egy megkönnyebbült sóhaj közepette. Kevés az esélye, hogy ma addig eljusson, és így az is, hogy ott nyissa ki a könyvet, így újra elfújja netán a szél a lapot. A bemutatkozásról sem, csak egyszer jobb biztonságban tudni a visszakapott újkeletű könyvjelzőjét, mielőtt vadászhatná itt a parton ebben a szeles időben, aztán kezet nyújt ő is.*
- Részemről a szerencse. Axel vagyok.*mutatkozik be most már elvigyorodva és kezet ráz a fiúval. A kérdésre már határozottan rázza meg a fejét, még mielőtt megszólalna.*
- Nem. Nem véletlen. Hegedűn játszom, annak a darabnak meg sikerült elrontani a másolását, így újrahasznosítottam. *válaszolja, ha már kérdezték. Helyet is foglal, ha már intik. Bal bokájának jobb térdén talál helyet most éppen, és a könyvvel a kezében kissé előre dőlve a lábszárán támaszkodik meg, és elgondolkodva bámul maga elé a kérdés hallatán, végigfuttatva gondolatban a lehetséges helyszíneket. *
- Nem is tudom. Stockholm? Götland? Szentpétervár? Arles? Sűrűbben erre szoktunk járni... bár tavaly nyáron Angliában voltunk... Tur... Tor... sose fogom megjegyezni a nevét, de kicsit úgy hangzik, mint a Turkey. Egy tengerparti város... anyának találkozni kellett néhány bájitalkészítővel valami fotók végett, és végül mentünk mi is... óh, már emlékszem... Elliot Knight, igaz? Harriet mennyire rád volt kattanva. Azt soha nem fogom elfelejteni, amikor elindult megkeresni téged, de ráijesztett valami kutya és úgy felmászott egy kerítésre, hogy beakadt a ruhája és lejönni már nem tudott. Mostanra azért már kinőtte ezt a korszakát, de azért ha jövőre találkoznál vele, ne mutass neki több dalszöveget. Egyébként hogyhogy itt? Csak nem igazoltál át ide Roxfortból?*érdeklődik most már lelkesen, továbbra is fülig érő szájjal, ha már sikerült beazonosítani, hogy ki is a fiú. Különösebben nem jó az arcmemóriája, inkább a neveket jegyzi meg, na meg töri a fejét, ha rákérdeznek a dolgokra, mint most is. Igaz, hogy tavaly kicsit abban az egy hétben duzzogós kedvében volt, mert visszakapta bontatlanul a Runának küldött leveleit, viszont az útitervbe egy látogatás nem fért volna bele ott is. Ennek ellenére még emlékszik, főleg, hogy Harriet hirtelen rajongása elég látványos méreteket öltött abban az egy hétbe, ő meg a maga részéről kíváncsi volt rá, ki is az illető, aki ezt kiérdemelte. Micsoda véletlen, hogy itt találkoznak újra. *

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=179563#post179563][b]Axel S. Sjölander - 2013.10.04. 13:38[/b][/url]

Elliot

*Bármilyen szétszórt is tud lenni, azért a hangszereire, meg a saját kézzel másolt kottái gyűjteményére nagyon vigyáz. Jelen kotta kisebb mértékben érdemelte ki a figyelmét befejezetlen és főleg hibás volta miatt, ezért lehetséges az, hogy az első adódó lehetőségen kapva szárnyra kél. A frissen elnyert szabadság azonban nem tart sokáig, ugyanis először eléri a szomszédos padon ülő fiút, mint kiderült Elliotot, majd tőle visszakerült Axelünk kezébe és ismét a lapok közé lett zárva. Végeredményben még mindig jobb, mint ha a szemetesben végezte volna. Közben beszédbe elegyedik a fiúval, és elismerően bólogat a saját szerzemények említésére.*
- Az jól hangzik. Csak néhány próbálkozásom van eddig, inkább klasszikusokat játszom. De hátha egyszer megszáll majd engem is az ihlet. *válaszolja elvigyorodva. Még nem érzi annyira kiforrottnak a stílusát, és a játékán is van mit csiszolni. Az eddigi két vagy három saját szerzeményén véleménye szerint túlságosan is érződik kedvenc szerzői hatása, az meg úgy még nem igazán eredeti. Hellyel kínálni nem kell kétszer, leül számára kényelmesen elhelyezkedve, és elgondolkodik, hol is találkozhattak, már ha találkoztak. Néhány helyszín említése közben a helyes válaszra is sikerül utalást tenni, még ha a város nevére nem is emlékszik pontosan. Helyeslően kezd bólogatni fülig érő szájjal, amikor végre meghallja a város nevét és már be is ugrott, honnan ismerheti Elliotot.*
- Az az. Torquay. Sose tudom megjegyezni a neveket egyből, csak ha többször is utazunk egy helyre. Harriet meg... na igen, a húgom rém idegesítő, ha valamire vagy éppen valakire nagyon rákattan, de olyan aranyos tud lenni, hogy nem lehet rá haragudni.*válaszolja kisebb gondolkodás céljából beiktatott szünet után szeretetteljes arckifejezéssel. Tizennégy éve ő a nagy testvér a családban, és akármennyit is piszkálják egymást a húgával, az nem jelenti, hogy nem szeretik egymást. Próbáljon csak meg valaki rosszat mondani Szösziről. A vigyor mégis leolvad hamarosan a képéről, és elgondolkodva pislog maga elé. A hosszú történetek nem mindig jók, főleg, ha ilyen hozzájuk a hangsúly. Kissé zavartan túr bele a hajába és már nyitná is a száját, hogy akkor kérdezzen valami egyebet, de hamarabb kap mégis választ. Sóhajt egyet és hátradől a pad támlájának döntve hátát.*
- Sajnálom. *mondja nagy levegőt véve, és oldalra pillant közben. Ennél többet nem igazán tud mondani, és nem is érzi helyénvalónak hirtelen, mert azzal talán csak rontana a dolgokon, ha bármilyen megjegyzést is tenne most, szándék ide vagy oda. El is akadna itt pillanatnyilag, azon töprengve, mit is kérdezhet vagy mondhat, de Elliot hamarabb kérdez rá, hogy került ide. Újabb nagy levegőt vesz, lassan kifújja, és megvonja a vállát.*
- Ez... bonyolult... vagyis azt hiszem, inkább csak annak hangzik. Az otthoni mágusképzőben a nagynéném a bájitaltanos, a Durmstrangban is tanít rokonom, Roxforthoz nekem nem volt kedvem, mert nem ismerek senkit, így maradt a Bagolykő, főleg, hogy itt tanul már egy éve az egyik legjobb barátom. Meg amúgy is van olyan jó ez az iskola is, és tetszett, hogy komoly hangsúlyt fektetnek a melodimágiára például. Na és melyik házba kerültél? *érdeklődik a végére, ha már összefoglalta, mit is keres éppen itt. Runa szerint ez is egyike a lökött döntéseinek, pedig részéről nagyon is megalapozott választás volt, csak ezt nehéz átlátni, ha az ember nem lát a fejébe. *  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=183335#post183335][b]Axel S. Sjölander - 2013.10.13. 15:10[/b][/url]

Elliot

*Egy szárnyra kelt kotta kellett ahhoz, hogy kiderüljön, nem Runa az egyedüli ebben az iskolában, akivel már találkozott korábban is. Beszélgetésbe is elegyednek, a javaslaton meg elgondolkodva vakarja meg az állát, és megingatja a fejét.*
- Hm... végül is annyira nem nehéz átírni hegedűre egy darabot. Óh, egyébként nekem tetszik az ötlet. Csak azon gondolkodtam, melyik lehetőség egyszerűbb. Viszont ha neked könnyebb zongorára írni, utána viszonylag könnyen átírom hegedűre. *válaszol, most már Elliotra pillantva elvigyorodva, mert azért ez az ötlet tényleg jól hangzik. Hogy mi lesz a végeredmény, az még kérdés, de idővel úgyis ki fog derülni. *
- Hát... ha elküldted volna, most nem biztos, hogy itt lennénk. Szöszi idegesítő tud lenni nekem is, de nem igazán tűröm, hogy bántsák. Különben is, mondd, hogy az első nap után nem szórakoztál jól rajta. Képes lett volna megtanulni zongorázni, ha tanítod, pedig ő aztán kicsit se muzikális alkat... na meg amikor megpróbált sütit készíteni, de fene tudja hogyan sikerült magára borítania a krémet... mondjuk azóta azért sokat érett agyilag, szóval megnyugtatlak, már érti, mit jelent az, hogy nem.*mondja nagyon komolyan az első mondatot, ha már a húgáról is szó esik, aztán már kuncogni kezd, amint felidéz néhány emléket. Eddig egyébként is egy embernek sikerült igazán kihozni a sodrából, miután fellökte a húgát és volt néhány nem kedves szava hozzá. Néhány csúnya nyolc napon belül gyógyuló suhit beszerzett ő is, az illető is, de azóta egyszer se volt rossz szava a lányra. Elliot teljesen más kategória, láthatóan nem volt szíve elküldeni Harrietet, inkább elviselte, ami elismerést érdemel, mert akkoriban még elég nehéz természetnek volt mondható a húga. Vigyorog még az imént említett dolgokon, egészen addig, amíg fel nem hozódik, hogy a fiú hogy került ide Roxfortból és mi történt az édesanyjával. Leolvad arcáról a vigyor, és nem tud annál többet mondani, hogy sajnálja, ami történt. Röviden vázolja, ő mit keres itt, majd elgondolkodva bólogat a válaszra.*
- Hát, kviddicsben például nagyon jók, itt viszont nagyobb hangsúly kerül a zenére. Ühm... értem. *beletúr a hajába kissé palástolandó zavarát, mert fogalma sincs, mit mondhatna. Próbálja érteni, de legbelül tudja, hogy fogalma sincs az egészről, mert még mindenkije él.*
- Rellon. *válaszolja, majd hirtelen megrázza a fejét és sóhajt egyet, és a tó fele bámul.*
- Nem untatsz, komolyan. Azt hiszem, ez amúgy is olyan dolog, amiről nem lehet örökké hallgatni... vagyis megpróbálni lehet, de... nem értek ezekhez. Én csak... hülyeség az, hogy értem, milyen ez neked, csak próbálkozok megérteni, mert Merlinnek hála él mindenkim, de ha valakit elveszítenék... akkor se valószínű, mert az meg más lenne. Teljesen más. Fogalmam sincs, hogy mit érzel, csak azt tudom, hogy anyukád nagyon kedves ember volt és nehéz lehet és én tényleg sajnálom, ami történt. *mondja maga elé bámulva, és ismételten beletúr a hajába összeborzolva a tincseit, majd vesz egy nagy levegőt, lassan kifújja és ismét most már mindkét lábát a földre téve előre hajol és a térdére könyököl, aztán szusszant egyet és bámulja tovább a víz felszínét.  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=187701#post187701][b]Axel S. Sjölander - 2013.10.21. 19:58[/b][/url]

Elliot

*Az a lényeg, hogy érti, mit akar mondani neki Elliot és maga az ötlet tetszik is, hát miért ne bólogatna rá. Azon azért eltöpreng, hogy volna jobb az egész, de végül a második verzió, amit a fiú javasol, jobban hangzik.*
- Maradjunk inkább a zongoránál, és akkor majd átdolgozom hegedűre utána. Az hangzik a legjobban. *válaszolja, majd elvigyorodik azon, amit ehhez még hozzáfűz ismerőse, és megrázza a fejét. *
- Szerintem nem én vagyok az egyedüli, aki szereti a zenét, viszont én se sok emberrel találkoztam korábban már... óh, de majd be fogom mutatni neked Runát, ha van kedved megismerni. Öt éves korom óta ismerem, kedves lány és most ő is ide jár, plusz zongorázik is. Biztos jókat tudnátok beszélgetni. *válaszolja, ha már a zenekedvelésnél tartanak, majd a húgára kerül a sor. Egy pillanatig ugyan komoly, mert igenis fontos neki Harriet és nem érdemes megbántani, vagy az illető nem köszöni meg, amit kap érte, de aztán már vigyorog a következő percben, ahogy eszébe jut néhány vicces jelenet. Nem is érti ilyenkor, hogy tudja bárki is megbántani Szöszit - példa már volt rá sajnos - ha egyszer olyan jól lehet szórakozni rajta sokszor. Megvonja a vállát a végén, majd barátságosan vállon veregeti Elliotot.*
- Örülj inkább, hogy nem adtál véletlenül se postai címet, hanem napi kétszer kaptál volna még legalább egy hónapig levelet. Egyébként meg pont most futottunk össze. Na jó, kicsit több, mint egy év után, de mégse tíz év, vagy tudomisén. *válaszolja. Általában a dolgok jobbik oldalát szokta nézni, nem esik most sem nehezére azt látni. Csak akkor olvad le a vigyor a képéről, amikor Elliot azt is elmondja, hogy miért van itt Roxfort helyett. A kviddicsre már csak hümmögni tud, hogy persze, igen, biztos, igyekszik megérteni, valami ilyesmit jelent az a bólogatással együtt, majd kiköbözik, ki melyik házba került. Kissé elhúzva a száját megrázza a fejét a klubhelyiség emlegetésére.*
- Hát nem valószínű, de szerencsére elég nagy az iskola. Amúgy másodéves leszek. És te? *kérdez vissza, hiszen ki tudja, közös órájuk például még lehet attól, hogy nem egy ház diákjai. Aztán elakad valahogy a beszélgetés fonalával, és mielőtt valami más irányba próbálná az egészet terelni, inkább őszintén, talán kissé tapintatlanul is - majd kiderül - kimondja, ami éppen a fejében jár. Hümmög még egy sort, és a tó felszínét bámulja, aztán végre megszólal, és oldalra pillant.*
- Hé, én máskor is, csak küldj egy baglyot, ha beszélgetni akarnál, jó? Jaj, és ne légy már ilyen pesszimista. Így egy szép napon rád fog szakadni az ég, hallod? *és már megint belépett a nagytestvér szerepébe, mint ahogy az Knuttal, Harriettel, Runával többek között lenni szokott, úgyhogy félretéve a könyvet a térdéről oldalra fordul és abszolút hirtelen, lendületből megöleli a fiút. Max lecsapják, annál rosszabb úgyse lesz, de vigasztalásra kérem, ez a legtutibb módszere.*

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=188941#post188941][b]Axel S. Sjölander - 2013.10.24. 11:02[/b][/url]

Elliot

*Miért is mondana nemet? Sőt, ha már zenekedvelés meg zongora kerül szóba, felemlegeti Runát is. Egyszer biztos bemutatja majd, már ha sikerül elvonszolni a leányzót a könyvei mellől, de arra is vállalkozik, ha csak úgy lehet megoldani a dolgot. Vigyorogva bólogat a meglátásra, majd ha már felemlítődik a kapcsolattartás, nem bírja megállni, hogy meg ne jegyezze, mi lett volna egy posta cím-csere eredménye. Kuncog a dolgon, a húgát ismerve, meg is valósította volna a levélözönt. *
- Hát, végül is igen, bár azt hiszem, van néhány régi ismerősöm, akikbe most se szívesen botlanék bele. Téged viszont jó újra látni. *jegyzi meg lelkes vigyorral az arcán, ami csak a további témák boncolgatására tűnik el, mert hát azon még sem tud vigyorogni, amit a fiú édesanyjáról hall. Ő is találkozott vele, és egy nagyon kedves asszonyként emlékszik rá, tényleg sajnálja, ami történt - és ezt tőle megszokható módon ki is mondja, hosszas gondolkodás után. Közben már éppen ezért is csak hümmög a házra, meg az évfolyamra. Változtatni ezen nem tud egyikük sem, így fogalma sincs, mit fűzhetne hozzá. Inkább kinyögi, ami a fejében jár, majd mielőtt még a végén elhatalmasodna itt a pesszimizmus, hirtelen ötletből fakadóan jó alaposan megöleli Elliotot. Az a tapasztalata, hogy ez még Harrieten meg Runán is segít, Knut meg kifejezetten imádja ölelgetni, szóval hátha most is beválik, elvégre nem kell egyből a legrosszabb lehetőségekkel számolni. Pár perc után el is engedi, kényelmesen visszaülve a helyére, hátát a padnak döntve. A megjegyzésre elvigyorodik, de azért mégis zavartan túr a hajába. Ilyet se mondtak még, úgyhogy kicsit nehéznek bizonyul mit kezdeni vele.*
- Kösz... ööerm... *pillanatnyilag vacillál, mit is mondjon, zavarba se sűrűn hozták eddig*
- Ezt se mondták még eddig. Visszatérve meg ne akarj megbolondulni, rendben? Biztos nem könnyű, de a muszájkabát meg nem kényelmes viselet, gondolj arra. Meg biztos van más, akivel szívesen beszélgetsz, de ha gondolod... mondom, hogy csak küldj egy baglyot, és rendelkezésre állok. A fene fogja végignézni, hogy valamelyik ispotály zárt osztályán köss ki egy szép napon. *tér vissza az iménti tárgyhoz, mert úgy érzi, jobb, ha inkább ezt húzza alá, mint ha még jobban zavarba jönne bármelyikük is. Lehet, hogy arra az ölelésre mégsem lett volna akkora nagy szükség? Visszacsinálni már késő, sajna, így inkább eltér ettől a tárgytól.*

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=189390#post189390][b]Axel S. Sjölander - 2013.10.25. 19:01[/b][/url]

Elliot

*Ha már régi ismerősökről esik szó, nem állja meg, hogy meg ne jegyezze, akad néhány akit akkor lásson, amikor a háta közepét. Elliot szerencsére nem ezen drága emberek táborát erősíti, úgyhogy fülig érő szájjal bólogat rá a megállapításra.*
- De még mennyire, hogy az. *helyesel egyetértően. Amikor pár hónapja ide érkezett, nem is számított rá, hogy egy angliai ismerősbe botlik majd, akit úgy ismert meg, hogy Harriet teljességgel rátapadt, csak mert meghallotta zongorázni, a megmutatott szerzemény pedig még tovább rontott a helyzeten. Legalább ők ketten jól szórakoztak húga megnyilvánulásain. Az azonban már kevésbé jó dolog, hogy megtudja, hogyan is került ide Elliot, a ház és évfolyam különbözőségére pedig hümmögésen kívül nem sokat tud mit reagálni, mert változtatni ezen nem fog tudni. Meg aztán nem is fontos. Jó lesz ez így is, ha már így van, aztán attól még összefuthatnak az iskolában. Az a pesszimista megnyilvánulás azonban teljesen más irányba tereli a beszélgetést, sőt mindent, ugyanis első, és mondhatni ösztönös reakciója az az, hogy megöleli a fiút. Ez a legegyszerűbb módja annak, hogy a tudtára adja, hogy ne tessék elfelejteni, hogy nincs egyedül és a világ nem is olyan rossz hely még azért. Miután elengedi, kissé őt is sikerül zavarba hozni azzal a bókkal, éppen ezért igyekszik menteni a menthetőt és terelni valamerre a témát, amíg tudja. *
- Nagyszerű, ezt meg már egy kicsit jobb hallani. Úgyis azon gondolkodom, fel kellene fedezni az iskola épületét. Runa jó lenne idegenvezetőnek, de ha nem ér rá, akkor meg buli lenne rájönni magamtól, mi hol van. Lenne kedved hozzá? *érdeklődik, már egy ideje úgyis fontolgatja az ötletet, legalább nem egyedül vág majd neki, ha most igenlő választ kap, ha meg nem, hát így járt és lehet további győzködésre számítani részéről. A kérdésre elgondolkodik, majd vállat von laza mozdulattal.*
- Nem igazán, de mire beérünk, lehet az leszek. *vigyorog egy sort, miközben feltápászkodik, hóna alá csapja a könyvét, kezeit meg zsebeibe mélyeszti és mehetnek is a csárdába, onnan meg majd ő valamivel később vissza az iskolába.*