Keith

Általában örökkévalóságnak és borzalmasan unalmasnak tűnik számára az az idő, amit nem Keith-szel tölt el, ezért kicsit se csodálkozzunk, hogy minden viszontlátásnak úgy örül, mint eb a sétáltatásnak. Csak farka nincs, hogy csóválja hozzá. Helyette példátlan módon szokott rámászni az úrra, és össze-vissza tapizni őt, mintha legalábbis kézrátétellel próbálná meggyógyítani a másik összes nem létező kórját. Nála valahogy így zajlik a szeretet kifejezése, minden ismerőse hozzászokhatott már, hogy folyamatos fizikai kontaktusban van velük.
A mai napon sincs ez másképp, hol az utcán, hol a boltban, a földön fetrengve vagy egy padon ücsörögve, de mindenhol piszkálgatja, ölelgeti a szőkeséget. Főleg azután, hogy kap egy színes tiarát, aminek köszönhetően igazi hercegnőként pipiskedve tipeg végig Bogolyfalván. Még arról is szentül meg van győződve, hogy Keith az ő paripája, és a nyakában lógó boa a kantár, a bot pedig a lovaglópálca hozzá, úgyhogy addig nyúzza őt, míg fel nem veszi a hátára egy kisebb szakaszon.
Bizony csupa móka és kacagás az ő életük, és látszólag semmi problémájuk nem akad a világon. Nos, nem csak látszólag. Bár, ha azt vesszük, van itt egy hatalmas nagy gond. A napok olyan gyorsan tűnnek tova, mintha legalábbis valószínűtlenségi hajtóművel ugrálnának közöttük. Herci ezt újfent alátámasztja, így ébred a törpe délutáni révületből.
-Óóó, már megint! – ismétli meg az úr szavait csalódottan, és ráfogva a csuklójára, gyorsabb tempóban kezdi rángatni úti céljuk felé. Egyrészt már roppant izgatott, hogy végre ide is eljutottak pár hónap eltelte után, másrészt pedig besötétedett, és ez azt jelenti, Keith tilosban jár. Ismét. Leonie pedig nem is olyan régen kapott fejmosást azért, mert egyfolytában magával viszi a srácot esti körútjaira. Sajnos már nem igazán jön be az a szöveg náluk, hogy épp nyakon csípte, és visszakíséri az Eridonba.
-… és ha kifognánk egy aranyhalat a tóból, akkor kívánhatnánk hármat! – magyaráz megállás nélkül. Néha gyanús, hogy bőrlégzése van a kislánynak, különben hogyan is volna képes ennyi beszédre?
-De ha sellőt fogunk ki, akkor váltságdíjat is kérhetnénk érte. Nem is tudom, azon könnyebb lenne osztozni, mint a három kívánságon… - az sem zavarja, hogy Keith immáron elmerült saját kis világában és a tó gyönyörű szép látványában. Igazán volt ideje hozzászokni Herci minden fura viselkedésmintájához, így amíg ő szobrosat játszik, Leonie közvetlenül a parthoz lép, és nagyot fújtat. Meg kell hagyni, ez valóban kellemes kis környezet ebben az éjszakai nyugiban. Egész olyan… mintha… már… szívmegállás. Bármennyi időt is tölt el kedvenc barátja társaságában, nem tudja leküzdeni önkéntelen reakcióit az ilyen megmozdulásaira. Szokták volt mondani, hogy pillangók repdesnek az ember gyomrában. Ő azonban inkább úgy fogalmazna: egy alien gyakorol éppen szalagavató táncot odabent. Igyekszik természetesen minden erejével felnyomni a biztosítékot saját agyában, mielőtt még feltűnne a szőkeségnek, hogy hölgyünk nincs a helyzet magaslatán.
Egészen büszke magára, még a levegőben repülve is, hogy sikerült mindenféle hangos nyikkanás nélkül túlélnie azt a pár ölelkezős pillanatot. Aztán egyszer csak megérzi, hogy valami nagyon nedves. Hát oké, hogy leizzadt a feszült másodpercekben, vagy épp kicsordult a nyála rajongásában, de ennyire? Ott válik gyanússá a történet, hogy hiába próbál levegőt venni, valahogy nem sikerül kiszűrnie az oxigént. Fulladozva bukkan fel a sötét tó felszínén, és próbálja kitörölgetni szeméből a vörös hajat. Ekkor feltűnik neki még valami. A kezében ott virít a sárga boa vége. Hoppá! Ez az előbb még Keith nyakára volt tekerve, úgyhogy most vagy itt van valahol ő is, vagy kettétépte a délutáni szerzeményt.
-Kghrh... - szólítja krákogva pajtását. Ha nem lenne veszettül hideg a víz, akkor valószínűleg nem lenne veszettül hideg a víz. De az.
-Áááááá - hatalmasat sikít, kissé megkésve ugyan, de legalább a másik tudtára adja, hogy meg is ijedt meg le is fagyott, de még él.
-Nééézd! - mutat a tó belseje felé. - Úszhatunk a csillagok között! - állapítja meg lelkesen a tükröződő felszínt bámulva. Ha már egyszer vizesek lettek, oly' mindegy, hogy maradnak-e még egy kicsit. Gyorsan lenyúl, leveszi a cipőit, majd kihajítja őket a partra.
-Csak egy kicsit! - igaz, hogy menten megfagy, de azért egészen hangyányit beljebb úszkál a tóba, a helyzethez képest túl vidáman. Akár Titanicosat is játszhatnának, Leonie túlél, Keith pedig elmerül örökre.
-Azt hiszem - fordul az úriember felé pár pillanattal később. - Neked kell kihúznod innen, mert nem érzem a lábam. Sem a fülem - teszi hozzá vigyorogva, mert az is fontos ám! Mindenesetre elkezd visszaevickélni a parthoz, mert úgy átfagyott mindene, hogy a mozgás kezd igen nehezére esni.

Keith-enléti állapot

Az úszkáló sárga boa nagyon vicces látványt nyújt, és úgy tűnik, Leonie idővel jobban kezd azon mulatni, mint a lefagyott lábujjain. Pedig azok sem piskóták! Sőt, most jobban hasonlítanak a mélyhűtött halrudacskákra. Ezek a bolondok persze aligha foglalkoznak vele, mennyire egészségtelen tud lenni egy ilyen éjszakai fürdőzés. Hogyan is lehetne éppen ez a téma, mikor Keith éppen a nyaka köré csavarta a vöröske kezeit. Ohh! Miközben azzal van elfoglalva, hogy mókából úgy nyomja le Hercit a víz alá, hogy az a saját bénázásának tűnjön, és még csak meg se fojtsa őt közben, szíve mélyén a rettentő hideg ellenére valami olvadozni meg csöpögni kezd. Ja, nem. Az csak a haja, amiből a víz csöpög. S miután drága barátja kivonszolta a partra, kiterül, mint egy jegesmedveszőnyeg. Csak annyira képes, hogy kissé összehúzza magát, és hallgassa a madarak csicsergését. Fene! Hiszen ez a hang nem is a szárnyasoktól jön, hanem saját fogainak ritmikus összekoccanását hallja csupán.
-Ho..ho… - a nagy horgász. – Hova mész? – kérdezi értetlenkedve. Egy darabig azt hiszi, rosszul értette, de Keith pillanatokon belül újra csobban. Kínjában vagy sem, mindenesetre jól elneveti magát, a helyzethez cseppet sem illő módon, és várja tovább a felkelő napot, hogy az majd jól felmelegíti őket. De a nap csak nem jön, helyette Herci jelenik meg a sárga boájával, és bújik hozzá, amit hölgyünk – pechjére – alig érez lefagyott tagjaival. Így azért már kevésbé romantikus a szitu. Tulajdonképpen lassan az is megfordul a fejében, ha Keith nem csinál meleget, felvágja őt, mint Solo a tauntaunt, és belebújik.
-Csak gyújtsál fel valamit – vigyorodik el, bár kissé sajnálja, hogy a szőkeség arrébb mászik tőle, mert egészen belejött már az ölelgetésébe. Utána kúszik a tűzrakó hely mellé, egészen közel, és alig várja, hogy fellobbanjon az első lángocska. Míg az az első lángocska majdnem felgyújtja őt magát is. Ekkor úgy dönt, egy felet mégiscsak visszavonul.
-Tábortűűűz! – lelkesedik tapsikolva, egyből kevésbé sajnálja magukat, amiért szénné fagytak időközben. El is kezd magyarázni arról, hogy otthon hatalmas máglyákat szoktak rakni az udvaron, és az apukája mindig megengedi, hogy botokkal piszkálják a tüzet. Meg hogy egyszer leégett a bátyja szemöldöke, mert behajolt a parázs fölé. És mondja, mondja, mondja, amíg ki nem tudódik a csokik szomorú esete.
-Nekem meg a tiarám – sóhajt fel bánatosan, miközben megpróbálja kibogozni elázott hajából a csodálatos játékékszert, de pár perc leforgása alatt rájön, hogy ez tökéletesen lehetetlen feladat.
-Megolvaszthatnánk… a… csokit – dobja fel az ötletet, de beszéde kissé belassul, mikor Herci nekiáll vetkőzni. Óóó, szent krumplistészta! Nem egyszer látta már őt öltözködni, hiszen ha kell, ha nem, a nyakán lóg, de ilyen hatásvadász módon még sosem adta elő a figurát. Profibban kivitelezi, mint Hasselhoff a Baywatch-ban.
Hűűű, de meleg lett itt hirtelen! Ráadásul egy kisebbfajta nyálpatak ered meg hirtelen a kishölgy felől, s torkollik bele a tóba. Hogy elrejtse saját reakcióját, gyorsan a tűz felé fordul, és elkezdi melengetni a kezeit. (Persze közben „alig” feltűnő oldalpillantásokkal méregeti Keith-t.) Ő maga csak a zokniját veszi le idővel, hiszen már így is eléggé zavarban van.
Akkor kezd ismét felengedni, mikor meghallja az első dalt. Jesszus, hihetetlenül imádja, mikor a szöszi énekel! Ragyogó arccal tapsikol egyet-kettőt, és jó közel mászik hozzá, hogy premier plánban élvezhesse a csodálatos előadást. Annyira csodálatos, hogy szíve szerint belevetné magát Herci karjaiba, de nem, ilyet nem szabad. Vagy várjunk csak… hiszen már meg is tette! Vizes ruhájával jól rácuppan az úrra, majdhogynem fel is borítja. Hiába, sosem volt híres visszafogottságáról.
-Akarom a hangodat! – jelenti be, s szerencsétlen fiúban felmerülhet a gondolat: a törpe itt helyben ki fogja szedni a hangszálait, ha nem tesz ellene valamit.
-Énekelj még! - adja ki a parancsot, közben pedig nagy kegyesen végre felkászálódik róla, s beáll a kezdő pozícióba egy tűztánchoz. Nemsokára jön a tűzön átugrás meg a parázson sétálás... attól függ, mennyit akarnak maradni.

Keith

Ez a vörös törpe alapjáraton sem tud normálisan viselkedni, Keith mellett pedig egyszerűen megszűnik gondolkodni. Nagyjából olyan katasztrófa a hölgy ilyenkor, mintha a bátyjával zárnák össze. Jó, gondolhatjuk, Herciért egy egészen leheletnyit másképpen rajong, mint testvéréért. Éppen ezért lehetséges az, hogy a szőkeség társaságában könnyebben zavarba is jön.
-Őőő – kezd némi egyetemi szintű nyökögésbe, mikor a srác rákérdez, mi ütött belé. Nem villám, az egyszer biztos, mert az jóval látványosabb lett volna, de még így sem tuti, hogy megrázóbb.
-Baj van! – morogja az orra alá, aztán később már inkább pajtija fülébe, miközben jól megölelgeti őt. Mondhatnánk, hogy ez bosszú, amiért Keith nekivetkezett, és sokkal könnyedebben veszi a száradási folyamatot, míg Leonie-ból egyfolytában csöpög a hideg víz.
-Nem fogtunk halat vacsorára – pedig ehetnének botra tűzött, csokiba mártott pikkelyest, mert az jó a tüdőgyulladás ellen, ez köztudott tény. Mint ahogy az is, hogy a hölgyemény haja nem eladó, mivel az védi a fejbúbját a leégéstől. És még szép is, mit tagadjuk.
-De Keeiiith! - nyávogja vigyorogva. - Tudod, hogy nem kaphatod meg, mert anyukám nem ismerne meg otthon, és akkor kizavarna a házból, és úgy kénytelen lennék nálad lakni! - mindeközben már körbe-körbe ugrándozik a tűz körül, és próbálja túlvisítani Herci énekét, hogy azért hát kommunikáljanak is valamit, ne csak lebutult, beszívott diákok látszatát keltsék.
-De ha mi hangot cserélünk, attól még mind a kettőnket meg fognak ismerni, csak én szépen fogok énekelni, te meg nem! - Hirtelen beugrik játszópajtija, és szembefordulva vele lefékez. Reméljük a fiúcskának - aki a pletykák szerint az a tipikus cukigyerek - elég jók a reflexei, különben csúnyát fognak esni.
-Tudod, mi legyen most? Kocsérozzunk! - Keresztbe rakva mancsait, elkapja Keith kezeit. No, már most, ha a kedves olvasó ennyiből még nem jött rá a megoldásra, többek között hívják ezt siminek, huszinak, kocsinak, spormnak és még ki tudja, mennyi más névvel illeték már különböző helyeken.
-Aki előbb elesik, az egy teljes napig teljesíti a másik kívánságait! - Jelenti ki, és elkezd körbe-körbe sasszézni meg ugrándozni. Egyre gyorsabban és vadabbul forog Hercivel, miközben hangosan visít a nevetéstől. Igen ám, de sokáig nem lehet tartani ezt az állapotot, a keze elkezd kicsúszni a szőkeségéből, és láss, csodát! Egyszerűen kirepül az éterbe. A mázlija annyi, hogy a tűzzel ellentétes irányba esik, ezzel szemben viszont Keith... ajajj, vajon őt beküldte egy fincsi kis máglyahalálra?
-Vááá, élsz még? Hol vagy? - a földön fetreng és nyöszörög, mint egy napszúrásos vámpír, közben próbálja kiráncigálni tömérdek haját az arcából.
-Ki nyert? Én nyertem? Ne kamuzz, én nyertem, te előbb estél el! - Még mindig vízszintesben van, és nem látja sehol Hercit. Talán, ha feltűnne a fiú égő haja, hölgyünk is jobban iparkodna, hogy összeszedje magát.

Zserbó

Elment a Lencsi néni a vásárba, csuhajja. Mamuszt kötött a lábára, csuhajja…
Az tény, hogy ma elment vásárolni. Az is oké, hogy mamuszban - méhecskésben - indult, s most abban lépdelt végig a kastélytól egészen a tó partjáig. Az estére való tekintettel földig érő, vastag hálóing van rajta, a szivárvány minden színében pompázó. Miután Keith elaludt a meditációs gyakorlataik után, úgy gondolta, csodálatos volna, ha kisétálna a tóhoz, és keresne néhány éjjeli tündérkét, akik csillámport szórnak minden egyes szárnycsapásukkal, és halványan derengenek a holdfényben, ahogy az a mesékben szokás. Meggyőződése, hogy léteznek ilyen apró lények, és most majd jól összebarátkozik velük. Együtt fognak énekelni és táncolni, befogadják, s tiszteletbeli nagytüdérré avatják. Tán még tündérport is kaphat tőlük, amivel beszórhatja holnap a padlást.
Mamuszában surran végig a fűben, hálóruhájának alját felemelve, fülig érő szájjal. Szinte észre sem veszi, már ki is ér a tóhoz, ahol első lépésével lerúgja mamuszát, és mezítelen lábujjait a hideg fűbe fúrja. Csodálatos érzés! Nevetése máris végighasít a csendes éjszakán.
-It wont matter who loves who
You'll love me or I'll love you
When the night comes falling
When the night comes falling
When the night comes falling from the sky. - lelkes éneklése közben kezeit kitárva pörög körbe-körbe. A muzsika, amit ma oly’ sokszor végighallgatott a régi bakelitről teljesen átjárja a lelkét. S olyan beleéléssel adja elő, mintha legalábbis Dylan-nel állna egy színpadon. Jó, a nézőtéren, mondjuk. Mire a szám végére ér, eldől a parton, s magán kuncogva kezd hempergőzni. Felfázás? Ugyan! Van itt helyben indiánfőnök, aki hamar kikúrálja majd. S ha már úgyis a fűben van, dzsungelharcos módjára kezd kúszni a víz felé. No, most majd jól elkapja azokat a tündérkéket. Egy sem menekülhet az ő mérhetetlen szeretete és kíváncsisága elől. Amint eléri a tavat, ujjait belelógatja a vízbe, de egy nyikkanás kíséretében gyorsan vissza is húzza. Ma nem fog szinkronúszni, úgy tűnik. Poklot lehet fagyasztani ezzel a hideggel.

Zserbó

Egyedül fekszik a fűben. Ketten fekszik a fűben. Körülötte kellemes alkoholpárával megspékelt szellő fújdogál. Csak egy dolog hibádzik: valaki keresztben fetreng rajta. Ugyan Zserbó nem telibe rá esett, de még így is halk nyekkenéssel jelzi, hogy megérezte a jelenlétét. Nem csak a részeg  aurát, hanem azt a pár kilónyi súlyt a derekánál. Nem pont olyan érzés, mint amikor ráül az emberre egy elefánt, inkább csak olyan, mintha rápukkantott volna egy fél vacsorát.
Lencse lányunk tőle kevésbé megszokott módon alig tud reagálni a hirtelen történésre - tán már egészen megközelítette a Nirvánát ebben a csodálatos békességben, amit az úr most úgy megtört, mint Tompika a ropit.
-Tessék? - pislog előbb értetlenül, majd még inkább bután, miután Zserbó felhasználja, mint a legújabb teleshopos párnát, amit a nagyi rendelt akciós áron az ultravibra 2000 hátvakaró mellé. Felkönyököl, hogy jobban lássa, egyáltalán ki a rostonsült kacsacomb vetődött rá díjnyertes pankrátor módjára, s csak ekkor - jó egy perc elteltével - ismer rá szétcsúszott Mihaelre.
-Umm… - ráharap alsó ajkára, hogy ne nevessen fel rögvest a zöldecske láttán, miközben jobb kezének mutatóujjával megböködi Zserbó halántékát. Oké, kicsit azért kuncog a művelet alatt, de természetesen nem a fiún örömködik (mert annak Keith biztos nem örülne), hanem vele.
-Igeeen. Természetesen meg kell gyónnod, hogy a lelked feloldozást nyerjen! - jelenti ki nagy komolyan, és megpróbálja kicsit lejjebb tuszkolni a fiút, hogy legalább fel tudjon ülni úgy, hogy közben a hálóinge sem szakad ketté rajta.
-Mondd csak, milyen bűnt követtél el az életedben? - egy pillanatra elgondolkodik. - Az utóbbi időben… igen, maradjunk az utóbbi időknél - No, nem mintha azt feltételezné, hogy Zserbó olyan büdös… akarom írni, bűnös lélek… de… de. Kicsit közelebb hajol hozzá, és nagyot szippant az aurájából, amitől azonnal ki is tágulnak a bociszemei. Ezt az esszenciát új partydrogként lehetne a neve alatt árulni, annyira ütős.
-Te… umm… Te… Ittál? - tapogatózik a sötétben, és még a homlokát is megkocogtatja, hogy van-e odabent felhasználható agysejt.
-Ünnepelsz valamit? - derül fel egyből az arcocskája, s majdhogynem lerúgja magáról a rellonost, ahogy felpattan. Azaz feltérdel, hogy szembe kerüljön vele. Már látszik rajta, hogy felkészült a táncra, amibe valószínűleg rögvest bele is vágnak, amint kiderül, minek kell éppen örvendeni.

Dwayne bácsi és a merülő forraló meséje

Egészen régóta el szeretne már menni a tóhoz megnézni a jeget; sok kérdés felmerült benne ezzel kapcsolatban. Vajon a sellők nagyokat koppannak, mikor ki akarnak jönni a felszínre? Van jégvágójuk? Téli álmot alszanak? Meg kéne kérdeznie Gréta nénit. Vagy csak többet tanulni. Vajon korcsolyázható állapotban van ilyenkor a tó? Végül is elég hideg van, ahhoz mindenképpen, hogy az erdő állatkái egymásra vadásszanak, és a másik bundájából gyártsanak maguknak kabátkákat. Annyival mesésebb lenne a tavon játszani, mint a faluban, vagy hol is alakítottak még ki pályát. Még azt sem nézte meg. Jesszus, minden kapacitása kimerül abban, hogy Keef nyakában lóg a nap huszonnégy órájában. A felállás mindig ugyanaz, csupán a helyszín változik folyamatosan. Most is csupán azért jött egyedül, mert pajtása Brant tanítja festeni. Vagy ki tudja, mire, de nem volt valami izgalmas. Bár szereti elnézegetni a fiúcskát alkotás közben, de a levitás jelenléte miatt folyamatos zavart érzett az erőben. Felvette hát kis vízálló mamuszát, mellé rikító sárga vastag harisnyát, illetve vagy három hatalmas pulóvert.
-Let's dance put on your red shoes and dance the blues - énekelget ide-oda ugrándozva, haját rázva. És csupán egyszer bukik akkorát, valahol félúton, hogyha egyetemista lenne, még UV-ra sem mehetne el ezután. Ám mindenféle testi és lelki törés nélkül, szerencsésen megérkezik a helyszínre.
A tó. Szemet gyönyörködtető látvány, és roppant hívogató, mint egy kedves dementorka, aki csücsörítve várja élete párját egy lelket mélyen megérintő csókra. Ennek a csalogatásnak pedig Lencselányunk képtelen ellenállni, merthogy az életösztön legapróbb szikrája is hiányzik belőle. Mint egy sellő, aki mindenáron be akar menni a japán étterem konyhájába, hogy gratuláljon a séfnek.
Nem is habozik hát, amint eléri a tó partját, egyik lábát ráhelyezi a jégre, és kipróbálja, mennyire recseg. Semmi. Marad a nagy csönd, így lelkesen rámászik két lábbal. Még mindig semmi. Ugrál párat. Továbbra sem történik semmi érdekes. Felkacag, és egyből beljebb csúszkál pár métert.
-Éééés akkor kedves nézőink! Jevgenyij Pljuscsenko a pályára lép! - meghajolgat, ahogy illik, és integetve tesz pár kisebb kört. - Az olimpiai aranyat már most a kezében érezheti, de nézzük csak, minő csodálatos kűrt mutat be nekünk! - belekezd kedvenc kűrzenéjébe, miközben oda és vissza csúszkál, ugrándozik, pörög, táncol, ahogy azt a mamájánál a TV-ben látta. Épp egy tökéletesnek mondható rittbergert mutat be, mikor egy nagy reccsenés: volt Lencse, nincs Lencse. Elmerült, mint Gareth a Titanicban. Pont annyira nem mókás, mint ahogy a klasszikus filmben kinéz. Feje búbjáig eltűnik a jeges vízben, és ijedtében még jó nagyot is kortyol belőle. Természetesen, a higgadtság - mint mindig - most is jellemző rá: pánikba esve kezd kapálózni a felszín felé egy pillanat alatt elgémberedett végtagjaival. Viszlát, Kísz, ne merj a vörös törpe után beleszeretni másba!

Dwayne bácsi

Bluggy. Bluggy-bluggy. Bluggy-bluggy-bluggy. Ha már itt jár, tart egy kis terápiás foglalkozást a tóban lakó élőlényeknek. Ráér, végül is. A három vízzel telt vastag pulóver nyilván kicsit sem akadályozza a mozgásban, tiszta Phelpsnek érzi magát, vagy inkább egy hajógerincet lefejelt agylágyulásos Arielnek.
Az első sokk után valahogy csak kibukkan a feje a vízből, és levegőért kapkodva kalimpál, hátha sikerül közben megkapaszkodnia valami szilárdban. Néhány letört jégdarabka felesleges megtapizása után csak sikerül stabilba tennie magát. Mármint nem oldalba, hanem eléri, hogy ne süllyedjen minduntalan a felszín alá. Egyetlen aprócska probléma maradt csupán: képtelen kihúzni magát a vízből, bárhogy próbálkozik vele. Talán le kéne venni a pulóvereit, mert mázsás súlyként nehezednek rá. Jó ötlet lenne? Ki tudja, talán a sellőfiúk jól megkukkolnák, annak pedig Kísz nem örülne. Viszont annak sem fog, ha kap egy hibernált vöröst vacsorára. Biztos szép jégszobor lenne belőle, és sokak számára jóval elviselhetőbb társasággá válna, ám sokkal kellemetlenebbé válna az ölelgetése. Nem. Vetkőzés egyelőre elnapolva. Milyen más lehetősége volna egyre fogyatkozó erejével?
Kétségbeesetten tekint körbe, hátha jár valaki a környéken, mert ugyebár a főhősnőt sosem szokták kinyírni már a sorozat első részében. Lám! Mily’ meglepő, de arcába tapadt haján keresztül megpillant egy közeledő alakot.
-Ha.. hahóóó! - próbálkozik némi hangot kipréselni magából a fogvacogáson kívül, hátha Dvéjn bácsi - akit persze nem ismer fel - kicsit sietősebbre fogja a lépteit. Nem, persze, nem kell úgy szaladni! Ugorjon már be a mekibe is egy sajtburgerért, mielőtt kiszedné a vízből. Plusz hozhatna hozzá akár egy fagyit forró csokiöntettel a tetején, ha már ott jár. Ja, igen, és hölgyünknek hiányzik már Trill és Wow is, igazán útba ejthetné a tornyot. Lencse addig remekül ellubickol ott, ahol van.
-Css... csak egy kis... segítség kéne - vinnyogja, miközben egy aprócska üdvözlő mosolyt próbál ráerőltetni lefagyott arcára. Véletlenül se higgye azt az úr, törpénk nem érzi magát tökéletesen a helyzet magaslatán.

A nagy ho-ho-horgász

Nem akarja elhagyni ezt a gyönyörű világot! Hiszen még csak négy évet tölthetett el Kísz felemelő társaságában, és az olyan nagyon kevés! A mennyország sokkal borzasztóbb hely lehet ennél, ha nincs ott a fiúcska. Bár esetleg kísérthetné őt egész életében, de az, hogy ne érinthessen meg embereket… a legnagyobb büntetés volna a világon.
Ehhez hasonlatos gondolatok járnak már a fejében, mikor valami elkapja a bokáját, és kirántja a vízből. A kellemetlen része az a procedúrának, hogy egy pillanatra fejjel lefelé találja magát a vízben, aminek köszönhetően újabb adag vizet nyel le. Krákogva, fuldokolva lengedezi végig az utat a partig, pulóverei a nyakába csúsznak, ám a kínos helyzet ellen képtelen tenni, mert nem érzi a karjait, amivel esetleg helyre tudná igazítani a ruháit. A földre érkezés sem tűnik fel neki túlzottan, mert minden egyes porcikája zsibbad, már-már inkább fáj.
-I… i… i - próbálná kinyögni a helyes választ. S ha ez most egy feleletválasztós kérdés lett volna, talán még el is találta volna a megfelelő betűt. Mivel a szemeit nem nyitotta ki, egyelőre nincs tisztában vele, hogy volt papuskájukat tisztelheti a megmentő szerepében. Nem. Egyelőre csak tátog, mint egy kondérba szeletelésre váró halacska. Egy perc néma csenddel adózik az életének - kivételes alkalom.
-Kkhhh... Köszönöm! - lefagyott ujjaival megpróbálja elkotorni szemei elől a hajat, hogy aztán ülő helyzetbe tornássza magát. Nagyjából úgy mozog, mint egy reumás lajhár, hogy aztán meglepő sebességgel boruljon rá a férfire. Nos... ha áll, akkor csak a térdeit karolja át, ha bármiféle térdelő vagy ülő pozícióban van, akkor pedig a nyakába borul. Kivéve, ha Dwayne arrébb megy egy fél lépést, mert akkor kiterül a fűben.
-Már... már azt hittem... soha többé nem... ehetek áfonyás tekercset - úgy tűnik, a könnyei legalább nem fagytak belé, mert irdatlanul elkezd bőgni, mint egy óvodás. Azonkívül, hogy megpróbálja jól összevizezni a bácsit, még össze is taknyozná, ha engedi.
-Nagy-gy-gy-gggy-gyon fázom - kocognak a fogai, s megpróbálja felemelni karjait, hogy megmutassa lefagyott ujjacskáit az úrnak. Most gyönyörűen le lehetne törni egyesével az összeset.

Radiátor bácsi

Nem bánná, ha egyből forróvízbe mártogatná őt az úriember, legyen bármi következménye annak a lépésnek. Hát nem érti meg, hogy mennyire fázik? Kicsit sem esik meg a szerencsétlen kislányon a szíve? Tán még egy nundut is képes lenne a mosógépben hagyni, miután az kicentrizett.
-S… segítene? - kéri fel öltöztető nőnek a bácsit, miután egyelőre használhatatlan állapotban vannak a karjai, és még mindig úgy mozognak, mint egy részeg polip csápjai. De ha jobban belegondol, nem is akar nagyon mocorogni Dwayne ölében, ott legalább kicsit kellemesebb az idő. Tulajdonképpen az is megeshet, hogy köréfagytak a kezei, és most már örökké így kell maradniuk. Mókás lenne, ha tanárként így próbálna meg órákat tartani. De legalább vizsgaírás közben Dwayne foglalkozhatna mással, míg Lencse szemmel tartja a diákokat. Végül csodálatos szimbiózisban élhetnék le az életüket, kivéve, ha megjelenik Keef, mert az mindenkinek... kínos volna.
-Énn… csak… el akartam menni a… a sellőbálra - tök logikus, nem? Hiszen a bácsi szintén arra jött, vagy mégsem? Gondos kezek küldték erre; az már egyszer biztos, hogy jár érte a pacsi. Átadná Lencse, de azzal van elfoglalva, hogy minél kisebbre kuporodjon össze az úr melegségében fürdőzve.
-Ésss… elha-ha-ha-hagytam a mamuszom - dadogja kétségbeesetten, miközben megpróbálja maga alá húzni lábacskáit, talán elég kellemetlen ponton taposva/tornázva ezzel, s még az eddiginél is jobban összevizezve megmentőjét.
-Nem tudná… visszaszerezni nekem? Kísztől kaptam - rekedtes hangon nyavalyog, miközben lehunyja a szemeit. Egészen kimerült ettől a kis kalandtól. Ráadásul egyre kellemesebben érzi magát a kölcsönkapott kabátban: ja, nem. Még mindig remeg, mint Micimackó, ha nem kapja meg a kellő mézmennyiséget.

Dwayne bácsi

Lencse egyszerűen megállna a fejlődésben, ha a bácsi azt kérné, kezdjen neki vetkőzni. Nem mintha olyan szégyellős alkat lenne, s tán még azt is hinné, hogy azért szükséges a művelet, mert most tényleg lemennek a víz alá a sellőkhöz… ám ebben a főnixfagyasztó hidegben nem tudná rávenni magát arra, hogy megszabaduljon a gönceitől, még ha az segítene is. Nem, inkább elücsörög békés fagyhalál közeli állapotban vizes cuccaiban, és immár Dwayne szintén vizes kabátjában.
-Igen - bólogat lehunyt szemmel. - Sellőbál. Méggg… nem tetszett hallani… róla? - szörnyen meg volna botránkozva, ha elemében lenne. De nemhogy elemében, még csak akkumulátorában sincs a kishölgy jelen pillanatban. Arcába tapadt hajtincsein keresztül végül csak felnéz az úriemberre, ahogy az elkezdi melengetni a lábait.
-Igaz! Ezt… de aranyos... Emlékszik rám? - sosem folytatott a bácsival hosszabb beszélgetéseket, talán egyszer-kétszer száguldott el mellette az eridon toronyban vagy a folyosókon, így roppantmód meghatja, hogy Dwayne megjegyezte a nevét. Kicsit el is pityeredik ismét, mert legalább a szíve kiolvadt. Talán ezért ereszt most a fején.
-Eléggé… ez most… mintha… uhh, eléggé fáj ám... a lábam - jéggé fagyott végtagjainak felolvadása nagyjából olyan érzés, mintha most meg parázson mászkálna. A bácsi könyörületesebben is csinálhatná a dolgait. Nem mintha ez nem volna szükségszerű, de Lencse inkább úgy érzi, ez a büntetése, amiért megint rosszul viselkedett.
-Nem kéne… mozogni, hogy felmelegedjek? - látszik, hogy kezd kicsit magához térni, mert beindult az agyműködése. Ha ezt lehet annak nevezni…
-Esetleg… fel… felvehetne, és futhatna… pár kört… velem - nem gondolja, hogy jobb ötlet lenne, ha ő maga futna pár kört. Különben sincs még meg a mamusza. Anélkül pedig nem mehetnek sehová.

Dwayne bácsi

Nagyot szusszan a meleg levegő hatására. Ó, így most pont jó, ne is csináljanak innentől kezdve mást. Az, hogy lassan Wórcsi bácsi is megfagy, egy teljesen mellékes tényező. Mindjárt bebújik a pulóvere alá is, és akkor majd tényleg lesz oka a panaszkodásra. Hmm… ez nem is tűnik olyan rossz ötletnek. Olyanok lehetnének, mint a sziámi ikrek. S éppen nyitná a száját, hogy megossza remek gondolatát, mikor az úriember belegázol a büszkeségébe. Naná, hogy tud járni!
-Tudok menni magamtól is! - szerencsétlenkedve próbálja magát kiküzdeni megmentője öléből, pedig még mindig bőgni volna kedve, annyira fáj a hidegtől mindene. Azért kicsit meginogva talpra áll, de érzi, hogy ez nem az igazi.
-De… a mamuszom. Anélkül nem… nem mehetek hazz-zzza - Dwayne ölében sokkal jobb idő volt. Anyuuu! Kell neki mindig valami hülyeséget csinálni, persze, nyilván. Tesz egy bizonytalan lépést előre, de mintha valami fűrész jelenetbe csöppent volna bele, és épp a saját végtagjait próbálná lerágni, olyan érzése van ettől. Kénytelen hát volt papusához visszafordulni, és kissé felemelni karjait.
-Vegyen feeeel! - nyavalyog, mint egy nagyra nőtt gyerek, és megpróbál beleakaszkodni a másik nyakába. Mindketten jobban járnak, ha hamarabb be tudnak érni a kastélyba, ezt Dwayne is igazán beláthatja.
-Ugye… ugye nem kell majd leamputálni a… a lábujjaimat? - aggodalmaskodik.
-Szeretem a lábujjaimat. Hiá… brr… hiányoznának. Keefnek is biztosan - bizonytalanul pislog fel az úrra megnyugtatásra várva.

Dwayne bácsi

Sokkal kényelmesebbnek találja, hogy Dvéjn bácsi cipeli hazáig. Vagyis… um… tulajdonképpen fogalma sincs, hova tartanak, de a kastélyon belül neki már bármi megfelel. Ott bizonyára már elég meleg lesz ahhoz, hogy ne fagyjon szénné. Csak - talán - Kísznek nem fog tetszeni, hogy egy másik hímnemű egyed is átvitte egy küszöbön.
-Óóó, de… de… ha most át tetszik vinni… a küszöbön... az… az… ne tessék semmi romantikusra gondolni közben - motyogja zavartan. Bár gyanús, hogy az úrnak semmi ilyesmi nem fordult volna meg a fejében, ha a törpe nem mondja. Nem tehet róla, a filmekben csak a házasság után szokás az ilyesmit, és ő ezt a gesztust Kísz odaadásával azonosítja. Jajj, csak nem lesz mérges. Vagy rakassa le magát a küszöb előtt? Mielőtt dűlőre juthatna a problémájában, visszatérnek a tóban pancsolásra.
-Hát… beleestem - vallja be szinte már szégyenkezve, bár valójában semmi hasonlót nem érez. Mégis mit keresett volna a jéghideg vízben? Gondolta fog pár halat másnap ebédre, csak nem jött be.
-De… ne tessék elmondani… a nővéremnek! Mert… ő biztos nagyon mérges lenne - addig is, míg szépen lassan haladnak befelé, elkezd a bácsi pulóverével matatni, hogy bedugja alá a kis kacsóit.
-Ne tessék… félreérteni! Csak olyan kellemesen... meleg - magyarázkodik a lehető legártatlanabb tekintetét mellékelve, de egyszerűen apró csonti ujjai képtelenek felolvadni, Dvéjn pedig tényleg elég melegnek tűnik. Mármint… úgy, mint egy radiátor. Szóval. Árasztja magából a hőt. Na, értjük, ugye?
-De… a küszöbnél talán… mégiscsak le kéne raknia. Nem… én igazán… nem szeretném Kíszt megbántani.

Dwayne bácsi

Dwayne, a hős lovag. A nők megmentője. A szüzek védelmezője. Az édesanyák és gyermekek pártfogója. Az elesettek oltalmazója. A gyengék mecénása. No, szóval értjük. Lencse pedig ennek biztos tudatában egészen elengedi magát, és fejecskéjét kényelmesen pihentetve a mellkasán utazik a kastélyba. Le kéne váltania a seprűjét a bácsira. Vagy inkább Kísszel kéne többet cipeltetnie magát. Szegény fiúcska, nincs így is elég dolga a hölgyeménnyel…
-Van. Nemrég jött az iskolába - de nem kell attól tartani, hogy nővére a feje tetejére állítja a kastélyt. Ő ahhoz túlságosan… rendes. És a legkevésbé sem hasonlít a húgára, mert ha őrült is, nem abban a romboló értelemben, mint Lencse.
-A bácsinak… van testvére? - ha már egyszer ilyen kis meghitt helyzetbe keveredtek, képtelen csendben megmaradni. Persze azon is igyekszik egy ideig, hogy kevésbé tapizza le az urat, mert bár nem érzi helytelennek, mégiscsak egy felnőtt férfiről van szó. Egy tanárról. Vagy valami hasonlóról. Ha diák volna, még ennyire sem aggódná túl a kérdést, hiszen folyton másokat fogdos, számára teljesen természetes a fizikai közelség.
-Szeretem a küszöböket - sóhajt fel fáradtan. - A bácsi nem? Keef a pajtásom, aki… minden küszöbön átvisz. Mert Ő olyan… lovagias - csodálkozik, hogy az úrnak fogalma nincs Keith kiléte felől. Létezik még ilyen ember? Szinte felháborító.
-Ha Keef vinné át Önt is a küszöbökön, akkor megértené a problémámat. Mert az olyan… intim. Mármint… nem arra gondolok, hogy a bácsi most majd kérje meg Keith-t, mert… mert ne. Biztos akad valakije, aki átemelné… - érdekes elképzelni azt a szituációt, amelyben az úriember belepattan valakinek a karjaiba. Mindenesetre láthatóan kezd magára találni a hölgyemény, mert elkezdett beszélni. Nem annyira harsányan, inkább meglehetősen halkan, de legalább van hangja. És a remegése is csitult valamelyest; már nem úgy tűnik, mintha a rázkódástól darabokra akarna hullani.

Dwayne bácsi

-Csodálatos lehet a húgának, hogy három bátyja van! - állapítja meg mosolyogva. Ő maga elégedett két idősebb testvérrel, de szívesen elfogadna még két fiút a családban. Az mindig olyan bájos, amikor az idősebbek próbálják megvédeni a húgukat… kérdés, hogy Lencsével hogyan bírnának. Szerencse, hogy Fynnci sosem próbálta visszafogni. Egyrészt esélytelen lett volna, mintha valaki erdőtüzet próbálna egy pohár vízzel oltani, másrészt a bátyja fejében is akadnak problémák...
-És Önnek nincs családja? - de amint kimondja a kérdést, beugrik neki Zója nénivel folytatott beszélgetése.
-Dwayne bácsi! - nagyra nyitja szemeit, ahogy felpislog rá. Igazán nem akarna a magánéletében nagykanállal turkálni, de képtelen befogni. Eszébe sem jut, hogy esetleg rosszat tehetne azzal, hogy szóba hozza, amit a számára oly’ kedves pszichológus néni mondott.
-Zója nénivel szeretik egymást, nem? - kérdi. Vagy inkább kijelenti. Merthogy az ő elképzelésében csak viszonzott szerelem létezik. Még sosem olvasott olyan mesekönyvet, ahol a főhősnő szeretné a herceget, de az ne szeretné viszont.
-Szóval akkor mégiscsak kell, hogy legyen családja. Mármint elég idősnek tetszik lenni ahhoz - leöregezte volna megmentőjét? Dehogy…
-Úgy értem… mármint… ha valaki megtalálja a pajtását, akkor felnőttként már egy család lesznek. Kísszel is biztosan azok leszünk, de túl fiatalok vagyunk, ezért nem lehet még a férjem. Tetszik érteni? - a küszöb problémát át is ugrotta egyből. Jelenleg jobban foglalkoztatja Dwayne magánélete. A hidegnél is. Persze, csak akkor, ha az úriember nem dobja inkább vissza a tóba, ami esélyes...