A falu határa után kell még sétálni egy keveset, hogy az ember elérjen ide, de határozottan megéri. Mindenütt fák találhatók a tó közelében, festői sétálóhellyé változtatva a környéket. A parkban elszórva padok találhatóak, amelyek télen is melegek és hívogatóak a rájuk szórt bűbájoknak köszönhetően. A kellemes környezet tökéletesen alkalmas, ha olvasni, pihenni vagy beszélgetni szeretne az ember. A tavacska körülbelül olyan negyven perces sétával körbeérhető, attól függően, az adott ember sétatempója mennyire kényelmes. Éjjel apró fénypontok segítik a tájékozódást az erre járóknak igazán romantikussá változtatva a környezetet. A víz hirtelen mélyül, de bizonyos helyeken alkalmas a strandolásra, itt gyakran látni a nyáron pancsoló diákokat is.

Őszinte elborzadás ül ki arcomra a hibridizáció lehetőségét hallva - eddig három, ám viszonylag kis termetű szörnyeteggel kellett elbírnom, ha ebből két kicsi és egy Süsü méretű, holdvilágot ülve nyaló kiméra lesz, lehet, beadom a felmondásom. Gyermekszelídítéssel még csak-csak elboldogulok, viszont Dimi nélkül, plusz Dimi ellen esélyem se lenne.
Egy-két utcányi könnyed parkourt követően sikerül találni egy használaton kívüli zugot. Néha elmerengek, milyen lett volna hamarabb jönni rá dolgokra, de a tiniknél divatos seprűtárolóban smárolás sosem szerepelt a "kihagyhatatlan, be kell pótolni" listámon. Szó se róla, én leszek az utolsó, aki panaszt emel amiatt, hogy Dimi úgy tapad hozzám, mint fénykoromban a bőrgatya; minden más viszont mehet a francba.*
- Akit orrbaverek, ha most eszi ide a fene,-*morgom, mert hunyó az összes környékbeli vén boszorka, akiknek csak azért nem akarok a tyúkszemére lépni, mert kezdjük megszokni itt. Nekem mindegy, de a kicsiknek kell az állandóság és most szinte hihetetlen módon, meg tudom adni nekik. Ennek ellenére dühít, hogy bújkálni kényszerülünk. Nincs mit vagy miért szégyellnem, főleg nem harminc évvel a hátunk mögött; megérdemelné, megérdemli, hogy mindenki más is lássa.*
- Már megint a szeplőgyűjteményedet nézegeted?-*fuffantok Dimi arcába, amint szédelgő tekintetét látom. Fene se érti, miért akarja számon tartani az egyre szaporodó pöttyöket, lassan nyilvántartást fog vezetni róluk meg anyakönyvezteti őket. Mielőtt azonban válaszolhatna - eleve poetikus, avagy költői volt a kérdés - derekára marok és megcsókolom. Igyekszem finom lenni, viszont ismerem magam és a visszafogottat ha odabetonozzák, se maradna meg a jelzőim között. Egy csókból kettő, kettőből négy lesz, aztán exponenciális görbék jönnek és általában Dimin múlik, mikor sikerül leállítania. Imádom a gyerekeimet, ám semmi teret nem hagynak a romantikának.
Megállom, hogy a nyakába harapjak, csak a homlokon döntöm neki, és mint az éhes kutya, megpróbálok jóllakni az illatával. Önuralmat tanulni negyven évesen... Nem lehetne kettőt és könnyebbet? Olyan istentelenül nehéz érdeklődést tanúsítani bármi más iránt, amikor ugyanezt az érdeklődést (kivételenesen) tanúsíthatom maradéktalanul Dimi felé. Artikulálatlan, méltatlankodó morgás-nyöszörgést hallatok, magamhoz ölelve.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=834335#post834335][b]Ráczhalmi Ármin - 2021.07.14. 18:53[/b][/url]

Őszinte elborzadás ül ki arcomra a hibridizáció lehetőségét hallva - eddig három, ám viszonylag kis termetű szörnyeteggel kellett elbírnom, ha ebből két kicsi és egy Süsü méretű, holdvilágot ülve nyaló kiméra lesz, lehet, beadom a felmondásom. Gyermekszelídítéssel még csak-csak elboldogulok, viszont Dimi nélkül, plusz Dimi ellen esélyem se lenne.
Egy-két utcányi könnyed parkourt követően sikerül találni egy használaton kívüli zugot. Néha elmerengek, milyen lett volna hamarabb jönni rá dolgokra, de a tiniknél divatos seprűtárolóban smárolás sosem szerepelt a "kihagyhatatlan, be kell pótolni" listámon. Szó se róla, én leszek az utolsó, aki panaszt emel amiatt, hogy Dimi úgy tapad hozzám, mint fénykoromban a bőrgatya; minden más viszont mehet a francba.*
- Akit orrbaverek, ha most eszi ide a fene,-*morgom, mert hunyó az összes környékbeli vén boszorka, akiknek csak azért nem akarok a tyúkszemére lépni, mert kezdjük megszokni itt. Nekem mindegy, de a kicsiknek kell az állandóság és most szinte hihetetlen módon, meg tudom adni nekik. Ennek ellenére dühít, hogy bújkálni kényszerülünk. Nincs mit vagy miért szégyellnem, főleg nem harminc évvel a hátunk mögött; megérdemelné, megérdemli, hogy mindenki más is lássa.*
- Már megint a szeplőgyűjteményedet nézegeted?-*fuffantok Dimi arcába, amint szédelgő tekintetét látom. Fene se érti, miért akarja számon tartani az egyre szaporodó pöttyöket, lassan nyilvántartást fog vezetni róluk meg anyakönyvezteti őket. Mielőtt azonban válaszolhatna - eleve poetikus, avagy költői volt a kérdés - derekára marok és megcsókolom. Igyekszem finom lenni, viszont ismerem magam és a visszafogottat ha odabetonozzák, se maradna meg a jelzőim között. Egy csókból kettő, kettőből négy lesz, aztán exponenciális görbék jönnek és általában Dimin múlik, mikor sikerül leállítania. Imádom a gyerekeimet, ám semmi teret nem hagynak a romantikának.
Megállom, hogy a nyakába harapjak, csak a homlokon döntöm neki, és mint az éhes kutya, megpróbálok jóllakni az illatával. Önuralmat tanulni negyven évesen... Nem lehetne kettőt és könnyebbet? Olyan istentelenül nehéz érdeklődést tanúsítani bármi más iránt, amikor ugyanezt az érdeklődést (kivételenesen) tanúsíthatom maradéktalanul Dimi felé. Artikulálatlan, méltatlankodó morgás-nyöszörgést hallatok, magamhoz ölelve.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=834466#post834466][b]Krushnic Dimitri - 2021.07.18. 12:14[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=835183#post835183][b]Ráczhalmi Ármin - 2021.08.02. 18:47[/b][/url]

- Nem is e..-* ..ttem belőle, kezdenék tiltakozni, ám félúton elharapom a mondatot. Valami rémlik, hogy az uzsonnáztatást már megint polipként hajtottam végre, kettővel kenyeret kenve, kettővel kakaót keverve, hárommal a gyerekeket nyomva vissza a fenekükre és bábozva nekik, míg a nyolcadik karom pálcát lengetve szervírozott. Lehet, hogy önvédelemre már nem maradt és valaki a számba tuszkolta a maradékot egy óvatlan pillanatban. El se merem képzelni, mi lesz itt, ha előjön a mágiájuk, már most a csillárról lógnak jószerével.
A képzeletem amúgy is mással van épp elfoglalva, miután valaki épp hathatós bátorítást ad neki. Ötleteim fognak támadni, aminek - nézőponttól függően, persze - általában vagy katasztrofális vagy fenomenális végeredménye lesz. Vagy kettő az egyben, de mindenképp emlékezetes. És minél tovább nyöszörögnek a fülembe és szuszognak körbe, annál több ötletem lesz, melyek köszönő(de még távirati-) viszonyban sem állnak az eredeti tervekkel. Amikre csakhamar a feledés jótékony fátyla fog borulni, mert az orosz maffia mafla épp előveszi a bébihusky pofáját.*
- A csattanás, ahogy átlépjük a hangsebességet, mindenképp,-*muszáj ezt a süket dumát nyomnom, mert egyike vagyok azon lényeknek, akikről Ford Prefect abszolút helyesen feltételezte, hogy ha nem járatom a számat, összegyógyulna. Az alternatíva, hogy tovább csókolnak, én pedig combomat becsúsztatom...
Mindkettőnk telefonja felpittyeg - pontosabban, a Dimié R2D2-nak képzeli magát, míg az enyém diszkréten marad a standard mobilzörejeknél. Aztán még két-két összehangolt csipogás érkezik, csak ha az előzőt nem hallottuk volna.*
- Ez a közös,-*temetem arcom Dimi vállába, mert igazából ötpercesre tervezett kitérőnk után gulyásozni indultunk volna tovább. Szóval ez Belián lesz a bográcsával, akinek megígértük a közös programot és fene a hülye Griffendéles fejembe. A szavamat adtam, amit sosem szegek meg, ha csak egy módja van annak, hogy tartsam magam hozzá. Szótlan szorongatom, aztán veszek egy hatalmas, hosszú lélegzetet, ami egyetlen lemondó sóhajjá aszalódik. A végén puhán Dimi nyakába csókolok, azzal a bocsánatkérő mozdulattal, amit már ismer - majd, valamikor, folytatjuk ezt. Annyi lélekjelenlétem azért van, hogy Dimi farzsebéből az ő mobilját lopjam ki, a helyére csempészve a tenyerem, míg másik kezemmel feloldom a kütyüt és megnézem az üziket.*
- Kész a kaja. Küldött képet is róla,-referálok, odafordítva a képernyőt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=835520#post835520][b]Krushnic Dimitri - 2021.08.09. 12:25[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=836614#post836614][b]Helvey Belián Balázs - 2021.09.05. 21:01[/b][/url]

Ez az idő sem fehér embernek való, pedig árnyékban pihen. Köténye alatt egy rövidnadrág és trikó pihen, no meg egy egyszerű papucs. Nincs gusztusa kiöltözni manapság, jól kinézni, ez az éppen már hosszúnak mondható, hátracsapott tincsei is jól mutatják. Lassan vennie kell hajgumit és/vagy hajpántot, vagy rávenni magát, hogy ne hagyja el az egész lényét, nem zárdába vonult. De még minden olyan furcsa, libikóka az egész bensője, vagy éppen már túl nyugodt. Most pedig semmit sem tolt magába, a vízen, kóstoláson kívül, tiszta fejjel virít a város napján, ahova kimerészkedett. Főzni mindig szeret, a bográcsnak pedig van egyfajta kuriózuma és különleges íze, amit hagy, úgy vélte, a bezárt szobában való merengésnél bármi jobb, miért ne ehetne akár? Tudja, hogy ez családos program, de neki olyanja, hivatalosan nincs. Ez még mindig keserű ízt hagy ajkaiban, persze, hogy szeretne, csak már nem mindegy, milyen áron. Egy lapra tett fel mindent és most tagadásban van, hogy akar-e még ilyet valaha. A kedveskén irigyelt családhoz fordult már, beszélt velük korábban, bandázhatnának együtt, ha nem gond. Ilyenkor mindig szánalmasnak érzi magát, Dimi pedig csúnyán néz rá, ha ilyeneket ki is mond magáról. Pedig megteszi. Végül mégis csak arról van szó, hogy szívesen kijönne, alkotna, kicsit elfelejtene minden rosszat, minden mást és elhinné, hogy a világa csak ennyiből áll.
Korán érkezett hát, hogy előkészítsen mindent, mivel neki minden lassabban megy, így kellett időt hagynia mindenre, de mire a többi bográcsban rotyog az étel, már az övé is. Amit tudott, otthon, még tegnap összekészített, így itt már csak a lényeggel kellett foglalkoznia. A csendes, unalmas perceket olvasással vagy másokkal való beszélgetéssel töltötte, nyilván nem várhatja el, hogy vele együtt jöjjön ki a kiscsalád is. Ideje van, az sem gond, ha végül nem jönnek, bár eddig nem jött üzenet, hogy gond lenne.
Az asztalra pakolja a sört, amit nyitott nem olyan rég és a kajára pillant. Nincs sok vissza, sőt, igazából ha már most levenné is jó lenne, így egy kanállal belenyúlva kóstol, miután megfújta, mert az égett nyelv nem jó játék. Tökéletes. Nyammogva keresi elő a telefont és lő egy képet a műről, amit már küld is a közös kis beszélgetésbe, naivan azt nem sejtve, ezzel mit szakít szét. Ha tudja, akkor megszólalni nem merne, de… nincs kiírva egyik kis buborékfejre, hogy most nem illik zavarni. Elpakolja a ketyerét, majd rágyújt, ráérősen várva, hogy induljon a műsor. A csikket a parázsra vetve végül merni kezd, csakhamar meg is érkezik a páros, így a bogrács mellett guggolva néz fel rájuk.
- Sziasztok! Csüccs le, oda már mertem két adagot, ehettek is – pakol még, majd annak, aki erre merészkedve kíváncsi a farkas főztjére. Nem kerüli el a figyelmét Dimi arca, de ezt már csak somolygással jegyzi csak meg, a boldogság kézzel fogható. Ilyenkor jut eszébe, hogy hasonlóan szeretne kinézni, de inkább nyúl a sörért és kortyol nagyot.
- Nincs benne csípős, a törpék is tudnak enni belőle. De ha kértek, tudok bele tenni – ül le végül, majd szusszan. - Minden rendben volt? - utal arra, hogy a kicsik nincsenek itt, ők meg ketten és úgy erre a napra.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=837397#post837397][b]Ráczhalmi Ármin - 2021.09.27. 21:38[/b][/url]

Viszonylag könnyen el tudom engedni a legtöbb dolgot - valaki egyszer azt mondta, kiváló taoista válna belőlem, amilyen erőfeszítésmentesen tudok úszni az "állandóan mozgó és szakadatlanul változó valósággal", jelentsen ez bármit. A valahol most is bennem elveszett kicsi kínai aszkéta nyugalmával veszek nagy levegőt, hogy Dimi nyomában poroszkálva a standokra, majd a tüzek körül terjengő illatokra fókuszáljak. Azt nem nagyon figyelem, merre megyünk, rábízom magam az enyémbe fűzött kézre és jóízűen bámészkodom, hogy gondolataim kimászhassanak abból a bizonyos csatornából.
Mire becserkésszük Beliánt, már minden ki van készítve - nem nagyon tolonganak a kóstolót kérők, de majd csinálunk mindjárt reklámot neki. Már amennyire ez kivitelezhető velem, valszeg megint ukázba kapom, hogy legyek dekoratív, mosolyogjak szépen és meg ne merjek szólalni, amíg Dimi az ujjai köré csavarja a komplett helyi lakosságot.  
- Hellóóó,-*barátságosan hátbalapogatom Belit üdvözlésképp, azt azért megvárva, hogy a sört biztonságba helyezze.*- Mindenre is gondolsz, huh? Biztos örülni fognak neki, minden krumplis és piros roppant népszerű mostanában,-*hálás lehetek annak a felsőbb hatalomnak, ami úgy intézte, hogy a kicsik most épp teljes gőzzel majmolják Pankát, úgyhogy ugyanazt hajlandóak megenni. Megkönnyíti az ember életét.*
- Lopok egy sört, kapsz majd helyette bodzabort, hm?-*dealelek gyorsan, amint meglátom, hogy akad még a behűtött italokból. Jólesne egy, ártani nem fog és ebben a melegben úgyis hamar kimegy.*
- Panka majdnem standrablást követett el, valaki pofátlanul közel rakta az édességeket a gyereksarokhoz,-*mesélem röviden "kalandjainkat", miközben a kenyeret vadászom le tekintetemmel, hogy a kezem ügyébe kerülő legnagyobb késsel szép, egyenletes karéjokat kezdjek kanyarítani. A csücske az enyém. Bár ha Dimi nagyon szépen néz, esetleg megkaphatja a felét.*- A bébék meg szerencsére rácuppantak a szarvasagolásra, pedig nem volt könnyű B2-őt leoperálni,-*intek fejemmel Dimi felé, jelezve, kire is gyógyult rá az említett bé. Aztán, ha nincs mit segíteni, lehuppanok a padra, hogy megkóstoljam a gulyást, megpróbálva nem égetni le a számat a folyamatban.*
- Ha lesz kedved, gyere velünk fagyizni visszafelé,-*kicsit sincs bűntudatom, amikor nagy ritkán a kölykök háta mögött zülleni támad lehetőségem. Szóval most valami bruttálisan csokoládésra csorgatom a nyálam és nem átallok mindenki mást is magammal rántani.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=838035#post838035][b]Krushnic Dimitri - 2021.10.13. 10:33[/b][/url]

Ármin & Belián
Pankás outfit


Elég gyér még a vásári sokaság ezen a tájékon, biztosan túl korán van a többségnek. De a többséget nem is ébresztik hajnali ötkor, úgyhogy nekünk már pont ebédidő van. Majd olyan gusztusosan eszünk, hogy mindenki idegyűl. Vagy elmenekül. Majd kiderül.
- Ó édes vagy, köszönöm. - Kicsit még toporgok körülötte, keresem a csípőst, meg szó nélkül elemelek egy sört, de majd hozok másikat úgyis, s a kincseimmel lehuppanok az egyik tányér elé.
- A törpék kapnak ott valamit enni... azt hiszem? - kérdőn nézek Árminra, mert rögtön belém villan, hogy én itt zabálok, miközben a gyerekek valahol éheznek. Sok mindenben olyanok vagyunk Árminnal, mint két tojás, de ebben nem. Az a fajta vagyok, akinek semmi nem esik jól, ha nem osztja meg, s ha felbukkan a gondolat a fejemben, hogy ami az enyém, az valamelyik szerettemnek kéne - mondjuk a kenyér sarka -, akkor rögtön elengedem s már nem is kell nekem. Keserű a fagyi, ha csak én nyalom.

- Meddig kell őrizd itt a bográcsot? - fordulok Beliánhoz, s azért már kanalazok egyet-kettőt, túlságosan éhes vagyok, meg kár is érte, a mágikusan felmelegített étel valahogy nem csúszik olyan jól. Óvatosan harapok egyet a csípősből, figyelve rágom, de nem bánt, harapok még egyet, már nagyobbat - ez már üt, s köhögve gyúrok be egy falat kenyeret, mielőtt sörrel öblögetnék - ami egyébként nagyon rossz ötlet, semmit nem javít a helyzeten. Köhögve-szipogva próbálom túlélni, mielőtt újra kanalazni kezdenék.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=838952#post838952][b]Helvey Belián Balázs - 2021.11.07. 17:25[/b][/url]

Nem zavarja, ha nem fogják kitörölgetni az úri városi népek a bográcsot, majd megteszi helyettük, kaja kárba nem vész. Van még hely a fagyasztóban, pár adag megy is majd oda, azokra a napokra, amikor ideje vagy ereje nem lesz főzni, csak előveszi és már kész is. Ha meg megeszi a lakótársa, akkor így járt, több doboz van ott, nem aggódik, hogy nem jut neki. Akkor sem, ha most se marad egy csepp sem, az meg ugye elismerés, mint a távol-keleti országban a kiadós böfögés az asztal mellett, itthon meg rögtön meg a kulturálatlan disznózás ugyebár. Ahány ország… bár ott, nem hiszi, hogy gulyást főzne bárki is, bár azt mondják, a magyarok mindenhol IS ott vannak.
Fejét kapja fel, amikor viszont érkezni látja őket, kezét megemelve integet, míg még ügyködik egy sort, majd a hátlapogatás után feltápászkodik.
- Valahogy úgy, igen. Alapgondolat, hogy a felnőttek közül se szereti mindenki, így könnyebb utólag beletenni – bólogat, hogy lényegében igen, mindenre gondolt. Ő már csak ilyen, mindig a legjobbat szeretné és tesz is érte, amennyire csak tud. Lehet túl sok, lehet ő a hülye, lehet ez a jó. Kinek mi. - Na, szuper. Kismillió krumplis és piros receptet tudok, nem lesz gond – nem kezdi el sorolni, csak letelepszik ő is, hogy az eddigi rész-kóstolások után, ő is egyen valamit. Mások azzal is jól laknak, neki csak az étvágya nőtt.
- Csak nyugodtan, szolgáljátok ki magatokat – mert nem kéne mindet egyedül bevernie, annak sem lenne jó vége. - Milyen az a bodzabor? - mozgatja meg a fantáziáját, mert sose ivott ilyet. Hát majd most kiderül. Párat tunkol a kenyérrel, megfújva kapja be a falatot, majd azon rágódva hallgatja az élményeket. Aprót nevet fel, mert ő is rárabolna, ha itt lenne mellette, ez nem vitás. Nem is érti, mi volt akkor a koncepció, hogy erre nem gondoltak.
- Kapnak, úgy tudom. Jó, nem csípős gulyást, de valamit igen – gyanítja, hogy annak nagy része lehet cukor lesz és más édesség, szóval lefáradás helyett pörgés lesz ebből. - Nem is értem, nekünk felnőtteknek miért nincs szarvasagolás vagy menő körhinta. Hallatlan – rázza meg a fejét, mintha már készülne a panaszlevéllel. Falatozik párat, majd nyúl ki Dimi felé, aki diszkréten kíván megfulladni, ennek megelőzésére veregeti finoman hátba.
- Akartam mondani, hogy becsapós és néha először nem bánt annyira. Szóval… csak óvatosan – engedi le a kezét, majd dől vissza. Nem is rossz, mármint a gulyás. Egy csipet sót szór bele, neki ennyi hiányzik belőle, majd pillant Ármin felé. Hasonlóképp csillanhat fel a szeme, mint a gyerekeknek, miközben bólogat.
- Naná! Fagyizzunk – egyezik bele hamar, majd megvonja a vállát. - Egy óra múlva eredményt hirdetnek, gondolom addig, meg ameddig el nem fogy. Nincs időponthoz kötve, szóval szabaddá tudom tenni magam értetek.