36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaA falu határa

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Summer Rose Danvers
KARANTÉN


A Merész
offline
RPG hsz: 66
Összes hsz: 90
Írta: 2021. július 8. 19:28 | Link

L e  g r á  m ó R
TO: Zente Domokos
FROM: Summer Rose
AT: Éjfél után


Csak bámultam a sötétséget órákon át. Semmit se láttam, még a kezeim halvány körvonalát se, az ajtó alól se szűrődött be derengés, ami leszűkítette volna a végtelennek tűnő teret. Néha volt ilyen. Nem tudtam aludni, egyszerűen képtelen voltam a szemeimet is lehunyni. Éreztem a mellkasomon a nyomást, mintha az egyik teli söröshordónkat eresztette volna rá valaki szép lassan, kiszorítva a levegőt és elállva a következő útját. Egyszerűen túl sok már a titok, mind a sajátom, mind a család többi részéé és csak még több a megválaszolatlan kérdés, amik azokból fakadnak. Nem is beszélve a bűntudatról... Ó, az érzés, ami hónapok óta, lassan felemészt. Belehasít a szívembe, marja a torkom és fogva tartja az elmém. Muszáj volt kiszabadulnom.
A házban néma csend honolt, egyedül lépteim halk nesze verte fel azt. Vissza se nézve hagytam magam mögött a még mindig idegennek tűnő házat, miután kiemeltem egy üveges Stout-ot a hűtőből és indultam el a már ismert úton. Véletlen bukkantam a tóra, de mióta megtettem, már több időt töltöttem ott, mint nagyi házában. Ez azt hiszem elég sok mindent elmond.
A Hold fénye sziporkázva tükröződik a sima felületen. Körbe pillantok, majd húzom le a cipőm egyből és áztatom meg lábujjaim a kellemesen hűvös vízben. Arcomon átszalad egy mosoly és az üveget a fűbe téve, dudorászva kezdek vetkőzni, hogy a felesleges textildarabokat a partra dobjam. Szépen sorban, az összeset. Senki sem jár erre ilyenkor, volt már lehetőségem meggyőződni erről az itt töltött éjszakákon. Itt a sötétség se olyan végtelen, a csend beleveszik a susogó fák neszébe és az állatok mocorgásába. Ahogy az utolsó ruhadarab is a földet éri, nyújtózkodva lépkedek lassan a vízbe. Bőröm bizseregni kezd a hűvös érintéstől, amit nagyon is szívesen fogadok. Ahogy egyre beljebb hatolok a Hold áztatta vízben, a mellkasomon érzett nyomás is enyhülni kezd. Ez az igazi szabadság. Semmi más, csak én, a Hold, a víz és a söröm, ami a parton vár rám.
Hozzászólásai ebben a témában
Somogyi Zente Domokos
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 68
Összes hsz: 132
Írta: 2021. július 10. 13:02 | Link


nagyon későn, nagyon tilosban és... mit látok?! 😳


Nem kéne idekint lennem.
Már csak a jelvényem súlya is nyom, nemhogy a tudat, hogy ilyen későn botorkálok, igazából még nem is a kastélyban, hanem a faluban. Ilyenkor kellene gondolkodni azon, mi észszerű magyarázat akad majd erre, de egyenesen nincs. A sötét miatt, mert pálcát sem mertem használni nagyon, térdemen egy öles horzsolás pihen, épp a levegő is csípi, ahogy kissé sántikálva tartok azt hiszem a tavacska felé. Legalább kimoshatom, míg kitalálom, hogyan osonok vissza a körletig, a szobámig és mit mondok erre. Ma nem vagyok beosztva, semmi dolgom, nem is volt sok, csak kissé… elrepült felettem az idő. A könyvtárban kezdtem, majd folytattam az étteremben és itt összefolyik minden. Azt hiszem, össze lett cserélve a narancslevem valaki máséval, mert körülbelül mostanában szedtem össze magam. Egy padon ültem, leültettek, talán aludtam is, rendesek voltak, majd el is tűntek. Nem ismertem őket, nem tudom, hogy az övék volt-e a másik pohár, semmit sem tudok. Csak azt, hogy kótyagos fejem legalább a hűvös levegőtől kitisztult, tompán fáj ugyan, de megmaradok. Mi volt ez? Biztos alkohol. Na, most már ezt is elmondhatom: berúgtam! Kicsit.
Megvakarom az állam, megállok és körbenézek. Itt már nincsenek házak, tehát jó úton haladok, úgy nézem. Talán iszok is a tóból, most már mindegy nekem, úgy érzem. Olyan fura ez az egész, és szerencsétlen. Tökéletesen jellemez engem, hogy tartok egy szünetet minden könyvtől, minden mástól és ez lesz belőle. Aztán mindenki csodálkozik, ha hetekig ki sem dugom az orrom? Akkor legalább biztosan nem ér semmi sem. Talán ha olvasok róla, akkor a fejemben.
Kilépek a fák takarásából és itt már kissé jobbak a fények, rögtön láthatom, hogy valaki mozog előttem. Talán ő is a kastélyba oson vissza, így lemaradva, jócskán, de lépkedem utána. Megáll, ahogy én is, bár nem értem, miért? Jár még erre valaki? Körbetekintek, semmi. Vissza előre, semmi. Vagyis, ahogy visszarántom a fejem előre, azt hiszem, olyasmit látok, amit sosem szabadna. Ő nem a kastély felé tart, nem is haza, sehova, hanem a tóhoz, amihez ideértünk. Hallottam a víz lágy mozdulásának hangjait, csak éppen nem az volt az elsődleges.
Most meg…
Nem szabadna itt lennem.
Érzem, ahogy arcomra pír költözik, fülem ég, szinte kiesek a fa takarásából, ahol megálltam. A törzsbe kapaszkodom, hiába nézek mindig másfelé, tekintetem végül visszatalál a… a… meztelen… az ott egy meztelen… nő… A vízbe sétál, én meg – tessék Viktor, immáron légy rám büszke –, még mindig tátott szájjal nézek, majd dőlök és dőlök, ahogy követném én nem csak szememmel, hanem testtel, mit művel.
Ekkor csattanok a földön, feljajdulva, pontosabban most elárulva, hogy én itt vagyok és úgy… mindegy.
- Basszus – morgom a sötétbe és visszahátrálok a fa mögé, mintha az sokat segítene. Tuti nem hallott, biztos nem...
Utoljára módosította:Somogyi Zente Domokos, 2021. július 10. 13:02
Hozzászólásai ebben a témában
Summer Rose Danvers
KARANTÉN


A Merész
offline
RPG hsz: 66
Összes hsz: 90
Írta: 2021. július 10. 16:31 | Link

L e  g r á  m ó R
TO: Zente Domokos
FROM: Summer Rose
AT: Éjfél után


A víz hideg érintése simogatja a bőröm. Lassan lépkedek egyre beljebb, nem vagyok híve a hirtelen csobbanásnak. Idő kell a testnek, míg hozzászokik a hőmérsékletváltozáshoz és én törődök is a testemmel. Régebben sokkal inkább, mikor edzeni jártam és ott kiadhattam a felgyülemlett stresszt. Ott játszi könnyedséggel engedtem el a gondokat, hagytam azt a termen kívül. Tiszta elmével léptem be mindig és gondolataimat kitöltötték a következő mozdulatok, mind az enyém, mind az ellenfelemé. Másnapra sajogtak a porcikáim, főleg, mikor egy pillanatra figyelmetlen voltam, amiért nem hibáztathattam senki mást, csakis saját magamat. Mióta nincs pénzünk, ez a fajta felszabadult állapot már csak vágyálom.
Mikor derékig ér már a víz, lehajolok és a vállamra locsolok belőle, ami végigcsorog a hátamon és a mellkasomon egyaránt. Hajam előre bukik, vége csókot lehel a víztükörre, amit most nem bánok. Felegyenesedve tányért képezve tenyeremből merek bele vizet és nedvesítem meg az arcomat is. Mélyet szippantok a friss levegőből, teletöltöm a tüdőm, hogy utána lassan engedhessem ki.
A nyugodt pillanat kettétörik a puffanást hallva. Fejemet egyből a reccsenő gallyak felé kapom, amihez ha fülem nem csal, jajdulás is társul. Szívem a torkomban kezd hevesen zakatolni, barnáim összeszűkítve és melleimet takarva meredek a fák közé. Mocorgás. Egy pillanatra teljesen elborul az agyam, vérem zubog és pálcáért fohászkodok, bár tudom, hasztalan.
Próbálok zajongás nélkül elmerülni a vízben és visszaúszom a partra. Kiérve csak a pólómat kapom gyorsan magamra, ami vizes testemhez tapad és egyáltalán nem takar eleget. Felkapom menet közben a sörösüvegem és mezitláb próbálok a kukkolóm mögé kerülni és biztos vagyok benne, hogy sikerül is, ha még ott van. Némán, de zihálva szedem a levegőt, míg óvatosan lépkedek felé, barnáim folyamatosan utána kutatnak.
- Mi a fenét képzelsz magadról? - kérdem, az indulattól rekedt hangon egyből, ahogy a fa mögé érek. A Stout nyakát szorongatom és a szívem sajdul bele, ha csak arra gondolok, hogy egy cseppje is kárba megy. De ha erre lesz szükség, akkor bizony az összeset feláldozom, hogy a fején törjem ketté az üveget. Ha most is felbukkan Winter Cone, a gyűrűmre esküszöm, én jelentem már fel saját magam.
Utoljára módosította:Summer Rose Danvers, 2021. július 10. 16:35
Hozzászólásai ebben a témában
Somogyi Zente Domokos
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 68
Összes hsz: 132
Írta: 2021. július 11. 11:25 | Link


nagyon későn, nagyon tilosban és... mit látok?! 😳


Amúgy ez egy csodás éjszaka – lenne, az ablakból nézve, vagy kinyitva egyet és ott ücsörögve. Jobban szeretek ilyenkor aludni, vagy éppen csak valamit olvasni. Bármit. Nem terveztem, hogy belőlem is egy válik abból, akiket üldöznöm kellene. Nem hiszem, hogy ezzel kell majd a családi ebédnél dicsekednem, vagy éppen azzal, hogy kicsit megint ingatag a tanulmányom, mert éppen nincs kedvem stréberként viselkedni. Valahogy most semmihez sincs kedvem igazából, talán azért is keresem a dolgokat, a helyem. Ez a mai, nos, pontosan arra jó, hogy megtudjam, mi az, ami nekem inkább nem való. Vagy valami olyasmi? Ha a nap közben lévő dolgokat figyelem, még azt sem tudom kinek és hogyan adjam elő, márpedig vélhetően hamar el fog jutni a testvéreimhez, részben. Kicsi az esélye, hogy egy ekkora helyen bármi is titokban maradjon. Fene tudja, nem tudom, most gondolkodni még nehéz. Az arcom dörzsölöm, a szemem, jobb lenne ágyban, álomban, mint talpon. Talán abban is vagyok, kidőltem és most ilyen furcsaságok jönnek, mint a tó és egy idegen, csupasz nő. Nem tudom miért álmodnék ilyet, sosem tettem.
Viszont, mégsem az, mivel zajongok és vélhetően, ennek hangja is van. Az álmokban kiabálni is lehet, akkor sem moccan. Nem tudom mi történik, én a fa mögé húzódom vissza. A törzsnek döntöm a hátam, szinte préselem magam hozzá és nagyot szusszanok. Nem hallok sok mindent, azt igen, hogy a víz mozdul, ad hangot, ha valaki elhagyja. Nem hangos, de éppen nincs koncert a szomszéd bokrosban, hogy ne halljam. Basszus!
Óráknak tűnő pillanatok után mozdulok csak, kilesek a takarásból és majdnem felkiáltok. Nagyot nyelve, nyelvemre harapva húzom vissza magam mert erre tart, ide jön. A póló rátapadt, a hülye is látja, nagyon mégsem figyeltem meg. Végül pedig megszólal. Közel van, ugrok egyet ültömben és lehet most kéne elszaladnom. De akkor tényleg annak tűnök, hogy én itt vadászok látnivalókra, de még milyenekre! Pedig nem… ez csupán merő véletlen, semmi több. Ugye? Nagy levegőt veszek és lassan felállok – mármint, a két lábamra – és megfordulok. A fa takarásában, még mindig a törzsbe kapaszkodva pillantok ki végül rá, szigorúan csak az arcára. Bár lenne kíváncsiságom, de… de moderálom magam. Mi a franc van velem…?!
- Ne… ne haragudj… azt hittem nincs itt… senki – mentem a menthetőt vagy éppen elásom magam? Ha jól érzem, ő most nagyon ideges. Nem tudom mi van nála, nem merek a nyakánál lejjebb tekinteni, vagyis merek, leszökken a figyelmem és látok nála valamit, de hogy az mi… mindegy. Visszakapom a tekintetem rá, az arcára.
- Én semmit nem képzelek… csak erre jártam hogy… hogy… kimossam a sebem – nyújtom előre a lábam, amin a horzsolás van. Ez már csak jó indok...
Hozzászólásai ebben a témában
Summer Rose Danvers
KARANTÉN


A Merész
offline
RPG hsz: 66
Összes hsz: 90
Írta: 2021. július 13. 11:04 | Link

L e  g r á  m ó R
TO: Zente Domokos
FROM: Summer Rose
AT: Éjfél után


Legvadabb álmaimban sem hittem, hogy idejövök Magyarországra és kukkolókat fogok üldözni egy teli üveg sörrel a kezemben. A felsőm kényelmetlenül feszül meg minden lépésnél, ahogy hozzám tapad, a feltámadó szellő hideg érzetet hagy a bőrömön. A legrosszabb mégis a lábamra tapadó homok és hiába nem nézek le, érzem, ahogy lassan a kosz beborítja az egész lábfejem. Undorító. Hatalmas szerencsém, hogy most se Autumn Rue, se Winter Cone nem lát. Biztos vagyok benne, hogy erre a rövid időre megszűnne a köztünk húzódó távolság és önfeledten nevetnének rajtam. Talán vállalnám is, ha tudnám, hogy utána nem fogunk ugyanúgy három ellenkező irányba távozni. Túl mélyek a sebek és már túl sok idő telt el ahhoz, hogy ilyen könnyen rendbe lehessen hozni. Vajon az őszinteség segítene rajtunk? Fene tudja... mindhármunknak az igazság elrejtése megy a legjobban.
Arcom ellenséges, ahogy meredek a rémült fiúra. Ez most tényleg valami rossz vicc? A szívem még mindig hevesen dobog, érzem, ahogy tettre csábít az adrenalin, ám hebegését hallva szánalom fog el. Mégis mit kezdjek vele? A porban fetreng előttem és úgy néz rám, mintha a rémálmaiból léptem volna elő. Csodálatos.
- A szemembe nézz! - ripakodok rá, ahogy észreveszem, hogy lepillant. Még mutatom is neki szabad kezem mutató- és középső ujjával, hogy merre is találhatóak barnáim.
- El kéne hinnem, hogy nem követtél idáig és nem nézted innen, a fa mögül, ahogy fürdöm? - emelem meg szkeptikusan szemöldököm. Mégis elhiszem és le se kell néznem hozzá a lábára. Valahogy süt róla, hogy azt se tudja hol van. Valószínűleg a nevét se tudná kinyögni, ha most megkérdezném.
- Egy mezei Hippokrax csodákra képes... - mondom tudálékosan, ám érzem, hogy ez milyen hamisan csendül pont az én számból. Sóhajtva simítom végig arcom, majd a Stout üvegét lazán magam mellé engedve állok kicsit odébb.
- Indulj. De előttem és ne nézz hátra - adom ki az utasítást, de már majdhogynem barátságos hangon. Még nem tudom, hogy segíteni akarok-e neki, vagy csak meggyőződöm róla, hogy nem kukkol tovább. Bár ahogy elnéztem az arcát, lehet attól is elvettem a kedvét, hogy valaha ránézzen egy női testre.
Hozzászólásai ebben a témában
Somogyi Zente Domokos
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 68
Összes hsz: 132
Írta: 2021. augusztus 2. 20:33 | Link


nagyon későn, nagyon tilosban és... mit látok?! 😳


Valóban szerencsétlen vagyok, talán most, ma a legjobban. Viktor és Ervin bizonyára nem így élte meg az első olyan alkalmat, amikor valakit igencsak semmibe takarva lát meg. Ez nem biztos, hogy olyan story, amit úgy bármikor mesélni kellene, bárkinek, még öregen sem. Vagy de? Mert lehet ezt cifrázni, hogy olyan mint valami legendában, a szépséges és a kalandor és akkor az agyam jobban is fogná fel annál, hogy a szép és a szerencsétlen. Nem fáztam eddig, de a hideg ráz, vagy nem is tudom micsoda, addig jó, ameddig nem a lány a nyakamnál fogva. Már csak az hiányozna, hogy azt a valamit a kezében a fejemhez vágja.
De még minden mellett, a legszerencsétlenebb módon mutatkozom be. Tessék, minek nekem tartás, ha egyszerűen elpárolog belőlem. Lehet le kéne adnom a nevem, mert nem is vagyok méltó rá. Ezek után, főleg nála, aztán ki tudja még kinél, el is ástam magam. Nyakig. A fejem búbjáig. Hjaj.
Összeszedem valamennyire magam, hogy ne fetrengjek. Tessék, nem is ismerem, de már a lábai előtt heverek. Ilyenek ezek a nők, nem? És még le sem esik neki, el van foglalva azzal, hogy… ja igen. Jaj igen. Kicsit talán lejjebb esett a figyelmem. Talán most kellene ráterítenem valamit, mint valami lovag, de semmi sincs nálam. Végül, nagyra nyílt szemeim pontosan oda vezetem, ahol mutatja. Csak a szemeibe, mert veszélyes játék ez.
- Oda nézek! - most, az előbb… ki tudja. Nem volt sok időm, épp elég azonban mindenre. Nagyokat szusszanok, hogy lenyugodjak, az adrenalin eme fajtája fura, nem rossz, csak mindig olyan pillanatban jön, amikor nem kellene. Végül vad bólogatásba kezdek.
- El, bizony. Vaaagyis… hallottam a csobogást, azt hittem sellő, tudod – mutogatok is, hogy tessék, az ott víz, én meg azt hittem, majd egy kiemelkedik belőle, aztán el is tűnik. Hű, na ez még nekem is bénán hangzik. Vigyorgok egy aprót, leginkább magamra. - Lehetséges, hogy véletlen találtam rád és kicsit jobban megnéztem mit csinálsz. Bevallom – engedem le a kezeimet, hát ha pofon jár érte, vállalom. Lepillantok a saját térdemre, majd vissza fel, gyorsan, nehogy azt higgye, hogy a nagyon rátapadt felsőt vizslatom. Mintha nem is lenne rajta semmi. Lehet nem vagyok egy csajmágnes, de ez az a szituáció, amikor nehezen koncentrál az ember.
- Az eszembe se jutott mert, hát… nem törött, csak vérzik – lehet aztán én emlékszem rosszul, mert a gyógyítás nem az én terepem. Nem is készülök oda, így lehet kicsit elhanyagoltam ezt a részt. Azt viszont nem, hogy odébb áll és kíváncsian figyelem.
- Rendben, rendben – emelem meg az állam, majd kicsit bicegve, de végül elindulok. Pontosabban ellépkedem mellette, majd a tó felé haladok előre. Nem lesek hátra, hogy jön-e, biztosan fog, elvégre így nem hiszem, hogy szeretne hazamenni. - Itt jó? - állok meg végül a parton, a kupac mellett, ami bizonyára a ruhái.
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaA falu határa