37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaA falu határa

Oldalak: [1] 2 3 » Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Mórocz A. Móric
INAKTÍV


Tökfej
offline
RPG hsz: 308
Összes hsz: 584
Írta: 2021. május 11. 08:50 | Link

R I N  s z ü l c s i n a p c s i
05.11. | belépés csak engedéllyel | kukkantás

Szerintem annyira nem stresszeltem rá erre a bulira, mint kellett volna. Jó, mondjuk tény, hogy legelőször áprilisban jutott eszembe Rin születésnapja, aztán úgy kiment a fejemből, mint annak a rendje. Logikus, hogy a születésnapja előtt két nappal esett le a tantusz, ráadásul éjjel, szóval Móric annyira nem örült a villanykörtének a fejem felett, amit hangos hőbörgéssel fogadtam. Meg néhány igencsak válogatott káromkodással. No, de mindegy, a lényeg, hogy sos-ben gondolkodtam kikről beszélt Rin a mindennapok során, akiknek mindenképpen jelen kell lennie a bulin, mert gondolom spanok, ráadásul a szórásból Brightmore sem maradhatott ki, mer’ Rin úúúúgy szereti a profot, hogy na. Érte mindent megteszek. Szóval szépen lepasszoltam a felelősséget, hogy rángassa el más a férfit. Ha sikerül neki vagy nekik. Gihi. Problem solved.
Ja, a lényeg, hogy simán megszerveztem mindent egészen időben. A meghívókat kiküldtem, bevásároltam mindenféle dán nasiból, szereztem neki dán sört, meg minden másik piát is, ami a zsebpénzem nagy részét felemésztette, de éppen maradt annyi, hogy a tökéletes ajándékot vehessem meg neki. Tudod mit kap? Hajolj közelebb, elmondom, tesó: katicabogaras fogkefe tartót. Brutál király, és a poén, hogy Dániában csinálták. Legjobb legjobb barát vagyok ever. A tó mellett az egyik asztalt pakolom éppen arrébb, amikor pontban hétkor libben be egy lány társaság a helyszínre, lepakolják a hozott cuccokat, majd csusszannak arrébb és foglalnak helyet az egyik padon. Nincs időm feleszmélni, mert rá pár percre belibben még egy társaság, szóval a legjobb dolgot teszem, amit tehetek: írok Kendének, hogy szedje már a lábát, bakkerka, mert itt valami nagyon nem jó. Azért annyira nem akadok fenn a dolgon, inkább vállat vonva csinálom meg az utolsó simításokat, hogy végül a kérdező lány felé pislogjak. - Ja, aha. Mindenből is lehet inni meg enni, amolyan közös, vágod - túrok mosolyogva tincseim közé, hogy meredten szuggeráljam a tóhoz vezető utat, hátha felbukkan a dude. Mert igazán megtehetné már.


//Álmodói megjegyzés: mindenki azt csinál, amit szeretne. A helyszínen van kaja/pia kedvetekre, nem szabom meg ki mit nasizik vagy iszik. Sörpadok és asztalok - elég sok - van lepakolva a tó környékére. Van megbűvölt tábortűz, hogy ne fagyjon be a valagatok, ha a buli előreszaladgál és kezd hűvös lenni.
Kérek mindenkit, hogy az előtte lévő emberhez szálazzon, hogy megkönnyítsük a téma modolását.
Ha van kérdés ne írjatok nyugodtan, brutál szívesen válaszolok, mert aranyos vagyok.//
Hozzászólásai ebben a témában

" " "
L O K I K U S, HOGY ESZMÉLETLENÜL őrült, kiszámíthatatlan, rosszindulatú gyökér
Marina Darik
Független boszorkány, Végzett Diák


noisy little f*cker
offline
RPG hsz: 463
Összes hsz: 757
Írta: 2021. május 12. 12:44 | Link


#mavanaszülinapom
#kösziköszi
#főlegnekedLoki
#MINDENKI



Gány egy kedd volt az biztos. Nem elég, hogy még a tanárok is össze-vissza szívatták őket - főleg Brightmore, valószínűleg még mindig fújt rá az évnyitós incidens után -, de Lokit meg Kendét is alig látta egész nap. Szóval már épp ott tartott a barna, hogy vagy becsapja felhőt és belopódzik a fiúk hálókörletébe, vagy belóg megint a navinésekhez. Azok úgyis mindig olyan nyugisan szokták kezelni, hogy jár-kel föl-alá, mintha minimum közéjük való lenne. Komolyan, ha egyszer házat kell váltania, tuti hozzájuk menne, még a végén le is nyugtatnák őt azzal a vibe-al, ami mindig körbelengi őket. És igen, még Kendét is.
Szóval még majdnem sárga lett, mikor Loki üzent neki, hogy húzza le a seggét szép popóját a tóhoz. A barna meg kérdés nélkül ment. Pláne, hogy így még az iskolából is kiszabadulhatott, és út közben előhúzott egy szálat kedvenc dán cigijéből. Menet közben a 'Whip My Hair'-t dalolta, de hát ember legyen a talpán, aki felismer Marina gyönyörű hangján bármit is. Talán az volt árulkodó, ahogy a fejét rázta közben. Menet közben teljesen véletlenül betévedt az erdőbe is, mert látott egy nyuszit arra szaladni - ne is kérdezd -, szóval valahonnan oldalról sikerült megközelítenie a helyszínt, amit Loki megadott. Elismerően nézett körbe a helyszínen, és halkan a barátjához lépett.
- Wow, jól néz ki a hely, kinek lesz szülinapja? - kérdezte meg őszintén a barna, közben az arcokon mélázott el, hogy kitalálja a rejtélyes személy kilétét. Komolyan, hogy Loki még erről se tudta értesíteni az SMS-ben...
Hozzászólásai ebben a témában

ORIGINAL FAMILY
DISAPPOINTMENT
Reiner Kende
INAKTÍV


got the spirit of a fela
offline
RPG hsz: 365
Összes hsz: 734
Írta: 2021. május 12. 13:31 | Link


Nem ritka nála a röhögőgörcs, de ritka kitörő lendülettel ajándékozta meg legjobb haverját, amikor az beközölte, hogy van két napja szülinapi bulit szervezni. Mert bezzeg Kende emlékezett! Töhöhöh: nem. Szóval volt rá két napja, hogy ajándékot szerezzen, meg ilyenek. Néha még a dudenak is segített, bár az nem kérte, de totál mindegy. Sőt, megszervezte volna inkább az egész bulit mint, hogy ma még késő délután is szorgalmikat javítgasson a tetves megoldókulcs alapján. Hát, de csinálja, mert ő ennyire szorgalmas, ügyes, okos és kitartó - nincs más választása - tanársegéd. Igaz, hogy közben fel fel röhög, ha eszébe jut, hogy szívatta ma a Szösztalicskát, ST. Komolyan, szerencsétlen csajt még a szülinapján is terrorban tartja. Majd töhög halkan azon valamelyik csontvázas példa pipálása helyett, hogy Móric mindenkinek kiküldte, hogy… hogy Brightmoret valaki… - Góré?! - kapja fel a fejét, arcán egyértelmű hatalmas vigyor ül. - Mármint, Tanár Úr - javítja ki magát mielőtt még belevágna a beszédébe. Ami nem lesz túl nyakatekert vagy éppen megkerülős, tehát olyan Kendésen őszintén lecsapja a lényeget: Tessék jönni szórakozni, meg vért szívni, mert magának fun, mindenki más meg szétadná, ha ott lenne. Frankón igyekszik úgy előadni, hogy azért ne az menjen át, mintha bohócnak lenne nézve - és most semmi áron se képzeli el annak áááá. Nevezz meg egy jobb tanár-diák viszonyt! Kende nem tud, mondjuk… a nevek hiány miatt, de az most tökre jelentéktelen információ. (best ST, T és TS szavazz ránk kampány részlet) - … és akkor majdnem ledőltem a konyhapultról. Zseniális volt, de komolyan - bólogat hevesen, már a szabadban lépdelve. A telefonjáért nyúl és gyors megválaszolja Móricnak, hogy ő igyekezne, de a Góré olyan lassú, hogy lehet reggelre esnek a tóhoz. Ahogy közelednek szürkéskékje pásztázza végig a placcot. Na, fel kell pörgetni a dolgokat! Nem volt terv, hogy Mae előtt ideérjen, de azért nem lett volna rossz. Frankón.  - Nézze, ott vannak az embereim! - Gond egy szál se, úgy sétál közelebb esélyesen Brightmore-al az oldalán - ha az nem fordul inkább meg, hogy neki ez nem, kösz és bekkeli ki az egészet - mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne.
Utoljára módosította:Reiner Kende, 2021. május 12. 13:55
Hozzászólásai ebben a témában


RIDE THE WAVES AND LIVE THE LIFE.
Mórocz A. Móric
INAKTÍV


Tökfej
offline
RPG hsz: 308
Összes hsz: 584
Írta: 2021. május 13. 20:48 | Link

R I N  s z ü l c s i n a p c s i
05.11. | belépés csak engedéllyel | kukkantás

Kezdek nagyon mérgike lenni, ha őszinte szeretnék lenni. Senki nincs itt, akinek itt kellene, bezzeg akiknek nem kellene, azok meg itt vannak. Elképzelésem sincs kik ezek az emberek, de nem baj, mert rezzen a telefonom és Kende neve villan fel, alatta az üzenettel. Hát ez rem-. Micsoda? A góré? Mi? Ez a gyökér komolyan elhozta? Nem, várjatok. Komolyan sikerült neki? Mégis hogyan? Annyi kérdés zakatol a fejemben, hogy képtelen vagyok a külvilágra koncentrálni, valószínűleg a fejemre is kiül meglepettségem. Ez lehet az oka annak, hogy egyáltalán nem veszem észre Rint, csak amikor előttem áll, én meg kapkodó mozdulatokkal teszem el a telefont.
- Mi a- Merlinre! Te honnan kerültél ide? - röhögök fel, majd fél karral húzom magamhoz tarkójához téve könyökhajlatomat és csókolok hajába, mert kell egy kis idő, amíg felfogom, hogy fogalma sincs, hogy ma van a szülinapja. Ez egyre jobb! - Ööö… Kiscsibének - bólogatok pár határozottat, majd borzolom össze a haját, hogy gyorsan megírjam Kendének: a születésnapos nem tudja, hogy születésnapos, szóval ehhez kellene tartani magunkat, amíg az érdemi része a bulinak meg nem érkezik. A telefont zsebembe dugva merevedek meg, még mindig magamhoz ölelve Rint, ahogy meglátom Kendét felénk sétálni. Brightmore-ral. És ismét kiül arcomra a döbbenet, karom csúszik lejjebb Rin nyakáról vállára. Kell egy kis idő, amíg feldolgozom az infót, jó? Hagyjál már, bakkerka, hogy mókus legyen a szobatársad! Végül hatalmas vigyorral csapom ki a lángos pózt azt kiabálva, hogy, idézem: “aaaaaaah”, végül fogom meg Rin kezét és húzom magam után, hogy Kendéék előtt torpanjunk meg.
- Maga tényleg itt van? Megbökhetem? - elhinni sem akarom, szóval mutatóujjamat már készenlétben tartom. Pár másodperc múlva eszmélek fel, hogy bámulom a profot, így Kende felé fordulok. - Te akkor elmebeteg állat vagy, dude - vigyorgok telibe az arcába, majd emelem kezemet koccra. - De brutálisan király. Jaj, tesó, heniál, komolyba - dobom ide meg oda csípőmet, mintha csak beállt volna a derekam, de ez amolyan győzelmi tánc a lángos póz után. Belefér.
Hozzászólásai ebben a témában

" " "
L O K I K U S, HOGY ESZMÉLETLENÜL őrült, kiszámíthatatlan, rosszindulatú gyökér
Denis A. Brightmore
Tanár, Mestertanonc Tanár, Elemi mágus, Legilimentor, Egyetemi hallgató, Okklumentor, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Fél-gyilkos | csattanó maszlag | házas
offline
RPG hsz: 674
Összes hsz: 3838
Írta: 2021. május 13. 20:49 | Link

Reiner meg az “emberei”
születésnapi meglepetés lettem - ki lepődik meg jobban? - rám nézhetsz - hova kerültem?


Amíg Reiner a szorgalmikkal szenved, nekem tökéletes alkalmam nyílik arra, hogy kicsit elővegyem az egyetemi jegyzeteimet. Vitatható, hogy melyikünk szenved jobban, de néha nevetgélést hallok TS-em felől, úgyhogy valószínűleg én. Bár erre nem vennék mérget, mert a türelmem fogy, hogyha nem fejezi be hamarosan, amikor megoldókulcsot is toltam az arca elé. A felkiáltásra kapom fel fejemet. Semleges arccal figyelem a srácot, még fejemet is félrebiccentem, amikor hangosan kitör belőlem a röhögés. Hajamba túrva engedek neki, hadd töltse be a termet. Szóval én lennék a góré? Jó tudni. Lerakom a pennát, unalmat sugárzó kékekkel hallgatom Kendét, aki előadja a hatalmas történetet valami születésnapról, és arról, hogyha valakinek sikerül elrángatnia engem akkor mekkora király lesz. Valamiért úgy érzem, hogy ebben egyáltalán nem szeretnék részt venni, de értékelem a srác őszinteségét, így komótosan tápászkodom fel, pakolom el a cuccokat, majd követem TS-emet kifelé a kastélyból. Félúton gyújtok rá, miközben mellettem a szőkének be nem áll a szája. Előre szegezett tekintetem mindössze akkor mozdul, mikor meghallom az ismerős visítást a fejünk felett. Vigyorogva nézek felfelé, majd biccentem előre fejemet ismét, és követem Kendét tovább. Mi a fasz?
Végig pásztázom a társaságot, megtorpanok a helyszíntől pár méterre és hitetlen nézek körbe. Komolyan beszélt. Minimum azt hittem, hogy a teremben hitt őszintesége volt a hazugságok legjobbika, de nem. Minden szavát komolyan gondolta. Édes tökömet! Hajamba túrva indulok el ismét, ajkaim között ficegő cigarettám füstjét húzom magam után. Legnagyobb bánatomra valóban Mórocz és Darik felé tartunk. - Ja, itt és ne merészeld, mert eltöröm - rebben meg szemöldököm. - Tortából kellene kiugranom, vagy mi a terv? - szegezem a kérdést annak, aki válaszolni fog, majd hitetlen hallgatom a Mórocz gyereket. Hogy hagyhatja el a száját ennyi minden, ilyen rövid idő alatt? Mindegy, így derül ki, hogy valóban Kende lett a király. Jó tudni, hamarosan kezet is csókolok neki, csak győzzük kivárni.
Hozzászólásai ebben a témában


RÉDNÜT CSÓTÁNY
Theodore B. Marchetti
Diák Eridon (H), Elsős mestertanonc


tasmanian devil | Sátánka
offline
RPG hsz: 138
Összes hsz: 212
Írta: 2021. május 13. 22:34 | Link

H҉a҉p҉p҉y҉B҉i҉r҉t҉h҉d҉a҉y҉
hívatlanul | dal neked | szolidba


Más örül, ha kimenőt kap, neki ez meg mint valami büntetés. Vagyis nem, mert rohadtul élvezte, hogy nem kell bent poshadni, na de a miért az sosem mindegy. Jelenlegi nevelőszülei jöttek látogatóba, mintha amúgy oly régen látták volna a srácot, nem pedig pár hete, mint ahogy az megtörtént. Bár Teddy tipikusan az az alak, aki nem megy haza az évközi szünetekben, mert minek.  A szó is maga érdekes; haza. Van neki olyanja? Valami ide köthető indok, hogy lakást, házat nézegetnek a környéken, ő meg volt olyan kedves és megmutogatta, mint mikor az őslakosok jutnak el a civilizációba, hogy errefelé ezekben alszik a fehér ember. Feketeleves volt csupán, hogy hétvégéig maradnak, összeszedik a másik kettőt és kirándulnak egyet a környéken. Remek. Mindig akkor van valami, amikor ő tanulni szeretne - jó vicc, de valamire fogni kell.
Elköszönt, mert sok a dolga és lelépett, ott hagyta őket a panzióban és elindul vissza, a kastély felé. Egyenes utat akart, de még délelőtt nagyzolt valamelyik hülyegyerek valami meghívóval és hogy hogyan fogja szétcsapni magát megint, holott nagyon jól tudja róla az egész világ, hogy egy mimózától is fejre áll. Ettől független, az infó hasznos, dolognak megteszi, így kerülve egyet, a tavacska felé igyekszik. A kutya nem küldött neki semmit, a tömeg azonban mindig hatásos, elrejti azokat, akik csak potyázni jöttek és hamar távoznak is. Éhes, így legalább száraz pogácsában reménykedik, a torta nem is fontos, no, meg majd egy sörnek sem fog nemet mondani, de előbb azt kell meglátni, melyik lábbal rúgják majd ki. Fütyörészik, mint aki a világ legvidámabb embere, elnyújtott léptekkel oson közelebb, majd áll meg a csaj, meg Móric környékén. Pont jókor, mert az Álomkóros srác ebben a pillanaban meghozza a Sárkányt. Nem hazudna ha kérdeznék, leesett kettőt a vércukra, de na. Iskolán kívül, civilben, hagyjukmár. Kicsit hátat is fordít, mint aki inkognítóban van.
- Ti meg akartok halni? - nyögi be végül teljesen random, miután vágyálmát, egy marék pogácsát majszol. Mintha természetes lenne a jelenléte, úgy vigyorog. De komolyan. Tényleg meg akarnak halni.
- Hol az ünnepelt? - hát nem hozott semmit, de majd improvizál, ameddig ki nem teszik a szűrét. A pogácsa legalább finom.
Hozzászólásai ebben a témában



Süveges Lili
INAKTÍV


SÜVILILI ^_^
offline
RPG hsz: 508
Összes hsz: 1299
Írta: 2021. május 16. 18:20 | Link

Marina and the Diamonds és mindenki más

Nagyon megörült a szülinapi meghívónak Lili, mikor kézhez kapta. Ugyan fogalma sem volt arról, hogy ki küldte, de ez abszolúte semmit nem számított, sőt, talán még akkor sem zavartatta volna magát, ha az ünnepelt neve se mond neki semmit. Azonban utóbbit, ha nem is túl régóta, de egész közelről ismerte már, és nagyon meg is kedvelte, ami azt illeti. Persze ő könnyen, és nagyon meg tudott szeretni bárkit, de voltak, akik némi előnnyel indultak, és ez az illető sem volt kivétel. Ezért is érezte Lilkó, hogy bár könnyen lehet, hogy több olyan arc lesz, akit maximum futtában látott, mintsem beszélt volna hozzájuk, neki bizony ott a helye.
Már messziről ki is szúrta a gyülekező tömeget, és ebben sokat segített a tény, hogy épp a levegőben volt. Seprűn, merthogy magától nem tudott repülni, és madárrá sem tudott változni, mint egyesek. Hogy ő mennyire irigyelte azokat, akik tudnak ilyet! Na de nem volt ő elégedetlen azzal sem, hogy egy háztartási takarító eszköz felrepíti húsz méter magasba, és így könnyedén a jól megrakodott asztalok és a körülöttük gyülekező emberek fölé reppenhetett. Mikor aztán kiszúrt párat, akik közt felismerte az ünnepeltet is, gyorsan ereszkedni kezdett, és le is huppant, éppen mögöttük. Egyelőre nem törődött azzal, hogy levegye a seprű végére szigetelőszalagozott cipősdobozt, amiben némi cukorka és csoki volt a készletéből elcsenve, na meg a settében becsomagolt ajándék, hanem rögtön megrohamozta Marinát. Hátulról, mert hát ha már szülinapja van, legyen kimaxolva rendesen a meglepetés-faktor. Jól rácsimpaszkodva megölelgette, és közben a fülébe sivított:
- Boldog Karácsooonyt! - Néha összekeverte a dolgokat, mivel neki Szentestére esett a nagy nap, de többnyire szándékosnak vélték az emberek a nyelvbotlást, elvégre Lilitől nem állt távol, hogy hülyeségeket beszéljen.
Utoljára módosította:Süveges Lili, 2021. május 16. 18:20
Hozzászólásai ebben a témában

Reiner Kende
INAKTÍV


got the spirit of a fela
offline
RPG hsz: 365
Összes hsz: 734
Írta: 2021. május 20. 21:13 | Link


Na, van az úgy, hogy éppen le van kötve az a kevés figyelme, amivel dolgozik a tetovált hajcsárral és a telefonját úgy teszi farzsebébe, hogy az onnan már nem kerül elő. Szóval, nem olvas ő se ilyen, se olyan üzenetet.
Hosszú lábai határozottan veszik az irányt az emberei felé, majd lassít picit mert most komolyan a góré szerválhatna magának valami sárkánymeghajtást, vagy hashajtást, hátha valamelyiktől gyorsabba kapkodná magát. Ah, bakker, vagy Kende megint megszívja mert mindig elfelejti, hogy  kóvályoghat a góré a fejben, ha úgy tartja kedve. Mindegy, szívott már ezért is azért is, ma a szülinapos a lényeg! – meg a hátizsák, ami már eléggé húzza a vállait, legyen az bármilyen úszóé. – Csá – dobja is le a haverjai mellé, majd kapja el a Maet és öleli magához összekócolva a csaj haját. Eltávolodva pásztázza a szösztalicska fejét. – Na, így már majdnem érettnek tűnsz – bólint, mint aki csodás munkát végzett. Lekezelne a másik kócossal, a sráccal, akinek a sörényét nem feledi, meg az olasz receptjeit és lép ST mellé. Halkan vihog annak válaszán Móricnak, közben reflexből megy a kocc a spanjának. – Tudom, dude, a tanár úr is azért szeret annyira, mert egy állat vagyok – bólogat, amíg a Brokemon táncikál. A navinés fordul is a góréhoz. – Szerintem elég volt, hogy besétált. Most én jönnék, hogy megdicsérjem, tudja, de én sem kapok soha és nem is tudok tőle éjszakánként rendesen aludni – most ő sem szarkasztikus. Nem. Szimplán sztorizik az ST-nek, hogy vágja mi a helyzet. – Látja, nem az én hibám, hogy bealudtam párszor az óráján – emeli meg a kezeit és von vállán, hogy hát ő aztán száraz a történetben. Szárazságról jut eszébe! Felkapja, kicipzározza a táskát, amiből a tágítóbűbáj hatására folyamatosan pakolja kifele az üvegeket, meg hát, van ott rekesz is. Nyújt a dudenak, meg a szösztalicskának, meg a random kócos gyereknek, mert egyedül nem bírja, aztán pár méterrel arrébb pakolászik ki az asztalra. Mindeközben feje ritmusra bólogat és kérdés nélkül egy kis bűbájjal még hangosít azon. Telefonja kerül elő, csak akkor látja, hogy mit írt Móric, de hátha még nem késő.
Utoljára módosította:Reiner Kende, 2021. május 20. 21:18
Hozzászólásai ebben a témában


RIDE THE WAVES AND LIVE THE LIFE.
Marina Darik
Független boszorkány, Végzett Diák


noisy little f*cker
offline
RPG hsz: 463
Összes hsz: 757
Írta: 2021. május 20. 21:44 | Link


#mavanaszülinapom
#kösziköszi
#főlegnekedLoki
#MINDENKI



A barna legnagyobb döbbenetére barátja meglepődött a jelenlétén. Pedig ő hívta. Akkor most mi a tosz van? - Ohh értem. De azért szólhattál volna, hogy hozzak már neki valamit. Tök gáz lesz, hogy ajándék nélkül vagyok itt - fintorgott a lány, és gyorsan megigazította a haját. Aztán elnézett abba az irányba, amerre Loki is.
- Na nee... nem elég, hogy órán cseszeget, még most is itt kell lennie? Különben is Kiscsibe hogy szerethet egy ilyen embert - fintorgott a lány, és egy kicsit talán a szőke mögé is lépett annyira nem tetszett neki a közeledő alak. Amíg a fiúk Denisszel voltak elfoglalva megérkezett a bulira Lili is.
- Szülinap van, te lány - nevetett rajta a barna, de persze visszaölelte a lányt. Közben pedig újabb tag kúszott a képbe. - Nem tudom, gondolom még nem jött meg. De te ki is vagy? - kérdezte meg a punk gyereket. Nem mintha annyira jó lett volna a névmemóriája.. vagy az arc, de hát ez nála már csak így ment. Aztán figyelme megint Kendére irányult. Aki megint összekócolta a haját. Komolyan nem tudta eldönteni, hogy mi a fene ütött a barátaiba. Vagyis nem csak beléjük, hanem úgy mindenkibe körülötte.
- Miért, ki vagyok pirosodva? Vagy ezt most mire mondod? - értetlenkedett a lány. A rellonból legalábbis még nem dobták ki. Vagy így akart valamit közölni vele barátja? Mert akkor elég szarul csinálta.
Átvette az üvegeket, majd azzal a lendülettel passzolta is tovább Lilinek. Ha már itt volt körülötte mindenki, akkor segítsenek egy kicsit. Mert úgy tűnt Kende egy egész hadseregre számított. Vagy egy maroknyi dánra.
- És öhm... a tanár úr meddig szándékozik maradni? Mármint gondolom azért megvárja Kiscs... Améliát - helyesbített gyorsan Marina. - De utána se akarjuk sokáig rabolni az idejét, ugye fiúk? - fordult barátai felé. Ha őszinte akart lenni, akkor már Csibe érkezése előtt megszabadult volna Denistől. Vagy legalább lefúzott volna pár felest, ha már muszáj elviselnie.
Hozzászólásai ebben a témában

ORIGINAL FAMILY
DISAPPOINTMENT
Denis A. Brightmore
Tanár, Mestertanonc Tanár, Elemi mágus, Legilimentor, Egyetemi hallgató, Okklumentor, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Fél-gyilkos | csattanó maszlag | házas
offline
RPG hsz: 674
Összes hsz: 3838
Írta: 2021. május 20. 22:43 | Link

Reiner meg az “emberei”
születésnapi meglepetés lettem - ki lepődik meg jobban? - rám nézhetsz - hova kerültem?


Tekintetem gyorsan vezetem végig a társaságon, ami kezdetben megtisztel, majd a soron következőkre. Nemes egyszerűséggel hagyom figyelmen kívül Mórocz és Reiner interakcióját, hogy ki mekkora király. Hátrafeszített fejem tökéletesen sugározza az unalmat, ami belőlem árad, apró mosolyom mindössze az égen keringő madárnak köszönhető, de ahogy ismét a kölyköket figyelem, majdnem azonnal el is tűnik. Komolyan fogalmam sincs, hogy miért mentem ebbe bele. Valami apró szikra volt bennem talán aziránt, hogy drága TS-em kamuzik, de basszameg, hát nem tette. A mai gyerekek nem szoktak hazudni? Borzalmas.
- Folytasd, Kende, és a következő órát te tartod a harmadikosoknak - bólintok egyet, szám szegletében bukkan fel egy gonoszkás mosoly, majd esnek kékjeim a társaság közvetlen közelében álló Vattacukorra. Szemöldököm emelkedik meg, halkan nevetek fel. - Vattacukor, esetleg te vágyod azt? - kérdezek vissza reflexből ugyanazzal a gonoszkás mosollyal ajkaimon. Kende tűnik el a látóteremből, kékjeim zizzennek a föld felé, ahogy a srác elkezd kipakolni. Elégedettség villan szemeimben, már lassan büszke leszek tanársegédemre, hogy így érkezik meg egy bulira. Az asztal pillanatok alatt telik meg mindennel is, ajkaim közé biggyesztett cigarettámat fogom ujjaim közé és égetem el pillanatok alatt. Oldalvást sandítok Marinára, ajkaimra kerül fel a jól megszokott, szinte már bájos féloldalas mosolyom.
- Értékelem a kedvességed - fordulok felé teljes testemmel, majd lépek közvetlen elé, hogy elbűvölő mosolyt küldjek a lánynak. - Azt is, hogy nem nagyon rejted véka alá a gondolataidat. Mit jelent nálad a pár feles? - fordítom fejemet az asztal felé, majd vissza a lányra. Szemöldököm emelkedik meg kérdőn, hogy a burkolt kérdés is célba érhessen, mert valahogy még ennyi idő alatt is leesett, hogy a lány nem a gyors észjárásáról híres. Halk nevetést engedek meg magamnak végül. - Ha már a tortából való kiugrást elvetettük, belém ugorhatna valami - vakargatom meg állam. - Mondjuk pár fasza whisky - bólintok is egy határozottat mellé. Csak nem képzelte bárki is azt, hogy eljöttem idáig a semmiért? Faszt. Akkor már hadd élvezzem kicsit a dolgokat, például Marina arcát, amiért nem szabadul tőlem.
Hozzászólásai ebben a témában


RÉDNÜT CSÓTÁNY
Mórocz A. Móric
INAKTÍV


Tökfej
offline
RPG hsz: 308
Összes hsz: 584
Írta: 2021. május 20. 22:44 | Link

R I N  s z ü l c s i n a p c s i
05.11. | belépés csak engedéllyel | kukkantás

Fogalmam sincs, hogy csináltam, de bakkerka, eddig minden klappol. Hoztak piát, nasit, Kende elhozta Brightmore-t, amit még mindig nem tudok felfogni, de megvan történve, vágod? Olyan passzív ez a szerkezet, a veszett mókus sem látott még ilyet, de csak fogadd el, és lépj tovább, mert: istentelenül jó buli elé nézünk. Vállam felett fordulok hátra, reflexből engedem el Rin kezét, ahogy Lili a nyakába ugrik, majd fordulok még jobban hátra.
- Csettiiiiiii! - integetek haveromnak, mintha méterekre állna tőlem, és nem mondjuk csak kettőre. Whatev’, ezt is el kell engedni, mint a mai nap legtöbb momentumát. Észbe kapva fordulok vissza Lili felé. - Hé-hé-hé - fejtem le Rinről karjait. - Hagyd a csajom - bólogatok határozottan párat. Nagyjából kettő tizedmásodperc telik el és röhögök fel hangosan. Nem lehet ezt komolyan bírni, főleg, hogy a dude is berobban és szanaszét adom minden megmozdulását.
- Kur- khm…, szóval rohadt jó vagy tesó - pislogok Brightmore-ra, aki mondjuk nem nagyon zavartatja magát miattunk, sőt, még a buliba is beszáll, bár pakolni éppen nem segít. Amit a kezembe nyomnak pakolom kifele, segítek Kendének a rekesszel, majd merevedek meg tanárunk szavain. - He? - adok hangot értetlenségemnek, miközben lassan ugyan, de biztosan bootol be az agyam. Komolyan inni fog velünk a Sárkánytan tanárunk? Teljesen döbbenten igyekszem elkapni Kende tekintetét, hogy némán kérdezzem meg, hogy miafaszén, majd tárjam ki kissé karjaimat. Kérdés nélkül veszek ki a rekeszből egy sört, majd pattintom le a pad szélén kupakját, a dudi kezébe nyomom, végül magamnak is nyitok egyet. Azonnal ráhúzok, mert ez komolyan hihetetlen.
- Csakhogy világos legyen tanár úr - mondjuk már a nyitott sör van a kezemben, ittam is belőle tanárom szeme láttára, és nem szólt, úgyhogy elég egyértelműek a dolgok. Lehet meg kellett volna fordítani a sorrendet és előbb kérdezni, aztán inni. Már mindegy. - Iszik velünk? És nem fog szólni, hogy mi is azt tesszük? Mármint… komolyba? - egy mosolyt kapok és egy bólintást, amire esik le az állam. Jó, kicsit lelomboz, hogy azért ésszel kell lennünk, mert mégis tanár és akkor ő igazából felügyeletként van itt, de… aztaleborultszivarvégit. Ez komolyan megtörténik? Lassan araszolok Kende mellé. - Tesó, ez megtörténik ugye? Nem álltam be vagy ilyesmi?
Utoljára módosította:Mórocz A. Móric, 2021. május 21. 13:19
Hozzászólásai ebben a témában

" " "
L O K I K U S, HOGY ESZMÉLETLENÜL őrült, kiszámíthatatlan, rosszindulatú gyökér
Reiner Kende
INAKTÍV


got the spirit of a fela
offline
RPG hsz: 365
Összes hsz: 734
Írta: 2021. május 21. 12:45 | Link


Pár pillanatig néz Mae-re, majd csak pislog párat. - Nem, nem. Frankó a sminked - már amennyire ért hozzá. A fő, hogy a lány nem csattogott ki tőle. Elég gáz lett volna, pont ma. De ha egyszer minden klappol, akkor ez van! Királynak, király. Ő is, a dude is, a Szösztalicska kazalba állított haja, meg amúgy a buli is. Az utóbbinak csak kicsit oda kell piszkálni, nem úgy mint a tábortűznek, amitől a navinés inkább távolabb marad. Vajon, ha ST rálehelne nagyobbra gyulladna? Már nem azért mert büdös lenne a szája, hanem mert pyromágus. Összefügg. Kende ajkai megállnak, mintha csak az egész képe bezsibbadni látszana. Ó, hogy lenne mégis büdös Brightmore szája... Milyen órát? Sárkánytant, nyilván. Ma gyorsabban bootol, mint ahogy a góré közlekedik! - Hirtelen elfogytak a szavak, tanár úr - bólint, még egy széles vigyor is visszakerül a fejére, aztán oson is arrébb, hogy ST kezelésbe vegye az alsóbb éves kócost.
Nem szólta el magát, inenntől meg nem is ő lesz, aki lelövi a Szösztalicska előtt, hogy öregebb lett. Biccent Móricnak, aki segít neki az italokkal, majd a góré szól és szürkéskékje a haverja tekintetével találkozik. Vállat von, vissza tátog egy bánattudját, majd veszi át a sört. - Kösz, haver - Szabad kezével forgatja az asztalra pakolt üvegeket. Hangosan nevet fel Móricon. - Kérded miután kipakoltam ezt a sok… mindent? - kérdezi vigyorogva a dudetól. Hát csak nem majd a tanci szürcsöli az almalevet, amíg ők isznak... - Hahh! - kapja el az egyik üveget és fordítja ST felé. - Van, de nem tudom fasza-e - nem ivott még ilyen löttyöt. Mert hát nem kell hozzá nagy matek: Kende még kiskorú. De neki senki ne mondja, ha akar valamit, nem tudja összeszedni okosba, a többi meg nem érdekli. - Jöhet? Mármint, jó lesz? - kérdez rá, megállva a kupak bontásával, de ha ST leokézza, akkor önt neki, majd átnyújtja, hogy aztán húzzon a söréből.
-Mae! - szól oda az amúgy szülinaposnak. Szürkéskékje zizeg a körülötte állókon. - Ti mit kértek? - forgat feléjük pár üveget, koppint az asztalon, majd eléjük rak pár poharat, hogy - mindenki tölthet bármit is. - emel a sörösüvegen, hogy hajrá.
Utoljára módosította:Reiner Kende, 2021. május 21. 12:52
Hozzászólásai ebben a témában


RIDE THE WAVES AND LIVE THE LIFE.
Andrássy Borbála
INAKTÍV


Ophidia ^o^
offline
RPG hsz: 66
Összes hsz: 152
Írta: 2021. május 22. 10:00 | Link

Benézek a szülinapra
Ruhácskám


Habár hivatalos meghívóm nem volt, nem hivatalos végül is akadt, és hosszan nézegettem, hogy eljöjjek-e. A szüleimnek Nekeresden van ma dolga, de nem volt kedvem velük menni, mivel egy nehéznek ígérkező okkultizmus vizsgánk lesz a jövőhéten, és arra szerettem volna felkészülni, illetve megemlítettem ezt az összejövetelt is, meg azt is, hogy teljesen normális emberi időben lesz, és, hogy ha el is jövök, akkor sem maradok sokáig.
Nekiültem tanulni, azt is terveztem, hogy tanulok, de végül úgy alakult, hogy olyan sokat agyaltam az eljövetelen, hogy mire észbe kaptam, mér felöltözve a kapun kívül voltam, és errefelé haladtam, kezemben a zöld papírba csomagolt, ezüsttel átkötött ajándékkal. A csomagolásra ezüst tollal írtam rá, hogy "Borcsától szeretettel" és, hogy "Boldog Születésnapot!", még kis lufikat is rajzoltam rá, és valljuk be, ez egészen úgy tűnik, hogy én nagyon is készültem erre az eseményre. Több okból is. Marina az évfolyamtársam, ráadásul jóban van a másik Móriccal, szóval az volt a minimum, hogy legalább megköszöntöm. Nem nagyon vagyok jó ebben a barátkozásban, mivel a lényem egy része egy lény, nehezen találom meg a helyem az emberek között, illetve a magántanulóság sem segített, hogy ez másként legyen. Pár hétig ugyan az iskolában éltem, de aztán a szüleim inkább ide költöztek, pedig az volt a "jóvilág", amikor Nora és Damy feleltek értem. Ott van Móric, akit nagyon szeretek, és akivel minden olyan tökéletes, de tudom, hogy most már jó lenne, ha összeszedném magam, és nyitnék, ha megpróbálnám ezeket a kapcsolatépítős dolgokat is.
Megállva a buli helyszíne előtt, igazolva, hogy jogosan vagyok itt, ami ugye nem igaz, de kit érdekel, belépek, hogy elvegyüljek, és, hogy megtaláljam, hogy hova kell az ajándékokat tenni. Nem nagyon voltam kreatív, de azért remélem, hogy tetszik neki. Habár elvileg jön a jó idő, a dobozban egy pulcsi foglalja el a legnagyobb helyet, ami szalamandrás, mert tudom, hogy neki is van egy, ezen kívül egy olyan rúzs, ami a kedved szerint változtatja a színét, és egy parfüm, amit a születési dátumod és a születési helyed alapján kevernek ki. Anyáé és az enyém nagyon finom, szóval csak reménykedek benne, hogy Marináé is jó lesz. Nekem tetszett.  
Hozzászólásai ebben a témában

Harmat Betti
Egyetemi hallgató, Végzett Diák


Harmatcsepp
offline
RPG hsz: 267
Összes hsz: 533
Írta: 2021. május 22. 11:55 | Link

Bulizók
Mit keresek itt?
Outfit

Marinát csak névről ismerem. Talán egyszer szóltam hozzá, és az se mondható beszélgetésnek. Pedig évfolyamtársam, bár igaz, rellonos. Azért felismerem, ha szembe jön velem a folyosón. Az viszont eszembe se jutott, hogy pont az ő szülinapjára fogok menni mostanában, ráadásul egy másik rellonos meghívásából.
Nem kicsit lepődtem meg, mikor megkaptam Móric üzenetét, de nem vagyok kevésbé meglepve azon sem, hogy most a tó felé tartok, eleget téve a meghívó kérésének. Jobb ötlet híján egy zacskó sós mogyorót szereztem be, mint nasi, csak, hogy hozzájáruljak én is a dologhoz. Marinának pedig vettem egy karkötőt, mindenféle kis medállal rajta, meg egy dán zászlóval díszített bögrét. Utóbbiról ugyan feltételezem, hogy már van a kincsei között hasonló, de nem volt jobb ötletem.
Érdekes pillanatban érkezem meg végül a tó mellé. Az emberek már gyülekeznek, ám most mindenki egyvalamit figyel, mégpedig a másik irányból érkező tanárt. Brightmore egy navinés társam oldalán érkezik, a többiek meglepett és egyben ijedt képét elnézve pedig nem csak én nem voltam tudtában, hogy ő is itt lesz. Körbe nézve több ismerős arcot is megpillantok, köztük Lilit, de ő épp Marinával van elfoglalva, így nem zavarom meg őket. Inkább Móric mellé araszolok, hogy megpróbáljak kiszedni belőle egy választ arra, miért is vagyok itt. Ha én magam nem tudok rájönni, talán a rellonos majd ad rá választ.
- Hello - állok meg a két fiú mellett.
Ahogy meglátom a kezükben a italokat, összeszorul kicsit a torkom. Pontosan tudtam, hogy a buli nem fogja nélkülözni az alkoholt, tőlem azonban távol áll ez az egész ivás dolog. Kényszeríteni csak nem fognak, ugye...? Kezdem egyre jobban megbánni, hogy eljöttem. Hétköznap van, holnap óráim vannak, én pedig itt állok egy buli közepén, levitás prefektusként. Feszengve toporgok, kezemben a szatyorral, amiben a mogyorót és az ajándékot hoztam. Ujjaim egészen rászorulnak a táska vászonjára, ám egy arabig észre se veszem. Csak állok Móric mögött, szemim ide-oda rebbennek a bulizni kezdő diáktársaimon, és próbálok rájönni, mit kéne most tennem.
Hozzászólásai ebben a témában
Mórocz A. Móric
INAKTÍV


Tökfej
offline
RPG hsz: 308
Összes hsz: 584
Írta: 2021. május 24. 19:11 | Link

R I N  s z ü l c s i n a p c s i
05.11. | belépés csak engedéllyel | kukkantás

Hol ide, hol oda nézek, de nagyon nehezen van meg a fonál. Olyan gyorsan történnek az események, alig bírom követni, és nagyjából most vagyok képes átérezni Kendét. A lassú bootolás elég sok hátránnyal jár, vágod? Pfölve röhögök fel haveromon. Elfogytak a szavak, de szerintem már mindegy, elnézve tanárunk vigyorát, amit betol. Együtt érzően veregetem meg vállát, hogy ezt ássa el, majd már bontom is a körünket, majd kérdezek. Mondom én, hogy rossz a sorrend, szóval csak lelegyintem haveromat, hogy akkor így már mindegy.
Éppen reflektálnék Kendére, de magunk mellől hallom meg a köszönést. Megszeppenve fordulok arra, majd vigyorodom el szélesen. - Furcsaj! - közlöm hangosan is mégis ki robbant be a bulira, legnagyobb megdöbbenésemre. Meghúzom sörömet, majd fordulok teljesen a lány felé. - Nem gondoltam volna, hogy eljössz. Lázas vagy? - nyúlok homlokához, hogy rátegyem tenyeremet, mintha tudnám, hogy mégis mikor lázas egy ember. Azt sem tudom legtöbbször hányadikán van elseje, nemhogy még ehhez is értsek. Fárasztó majdnem tökéletesnek lenni amúgy is.
- Iszol valamit? - kérdezem meg mosolyogva, majd hátrálva egy lépést mérem végig, mert eddig fel sem tűnt mégis, hogy ki van rittyentve. Elismerés ül ki arcomra, ahogy megnézem magamnak a lányt. - Jól nézel ki. Kitettél magadért - bólogatok szemtelen vigyorral ajkaimon. - Ja, szóval kérsz valamit? - lépek az asztalhoz könnyedén, majd az alkoholos italokat tolom elfele magamtól, hogy keressek valami ihatót Bettinek. Diadalittasan vigyorodom el, leteszem a sört az asztalra, majd emelem fel vidáman a narancs- és őszibarilevet, hogy lendületesen forduljak Betti felé ismét. Mivel tisztában vagyok azzal, hogy nem szeret kockáztatni, valahogy alapból úgy gondolom, hogy az alkoholos befolyásoltság sem opció nála. - Nari vagy bari? - mozgatom meg felé kezeimet, hogy egyértelmű lehessen a levitásnak, mégis melyik melyik. Hátha nem egyértelmű, hogy amin a narancs van az a nari, és amin az őszibarack, az a bari. Ki tudja? Jobb biztosra menni, én pedig türelmesen várom meg a választ, aztán fogok magamhoz egy poharat és töltök Bettinek, majd nyomom a kezébe. - Hogyhogy eljöttél? - fogom meg a sört, aprót kortyolok is belőle, miközben várom Furcsaj válaszát. Behalok, hogy komolyan eljött. Nem tudom mi van mostanában a levitásokkal, de egyik meglepőbb, mint a másik.
Hozzászólásai ebben a témában

" " "
L O K I K U S, HOGY ESZMÉLETLENÜL őrült, kiszámíthatatlan, rosszindulatú gyökér
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Navigátor, Harmadikos mestertanonc


Kiscsibe
offline
RPG hsz: 368
Összes hsz: 644
Írta: 2021. május 26. 20:29 | Link

Születésnap
[ Pezsgő dal /ne less]

Sosem beszéltünk róla mikor van Marina születésnapja. Biztosra veszem, hogy a két nagyon jó barátja nézett el valamit a szervezéskor és bizony az esemény kitudódott. Ha tudtam volna, a naptáram, nem pedig a kastélyon futótűzként végigszaladó susmorgás miatt csomagolnám az ajándékát. Hamar és egyszerűen kitaláltam az ajándékötletet és miután minden feladat kész volt a napra, elégedetten vettem át a felsőmet valami másra. Nem vagyok egy tipikus tinédzser, aki kicsattan, ha partikra járhat. Nem szoktam inni és nem szórakozom fiúkkal, amolyan könyvekkel összegömbölyödős típusú hétvégéket tartok inkább. Tehát, nem több a tervem, mint elnézni egy órára, felköszönteni Marinat és visszaindulni a kastélyba. Iskolatársaim hömpölyögnek a tó felé, a zene egyre hangosodik minden lépéssel és ahogy közelebb értek az optimizmus, amit kezdetben éreztem, meginog. Három srácból álló csoport, akiket felismerek bűbájtanról rohan el mellettem, hogy csatlakozzanak a súlyos testi sértéshez, ami két sörpad között zajlik. Tudod, ha engem kérdezel én máshogy definiálom a táncolást. Nem találok egy nyugodt helyet, ahol megpihenhetne a szemem, úgy tűnik az emberek mindenhol valami olyasmit csinálnak, amire pont nem vagyok kíváncsi. Hiába csípek a kézfejemre, itt állok. Oké, csak jövök és megyek. Jövök, megyek. Kezem azonnal a vállamon lógó kis bőrtáskámhoz nyúl benne az ajándékkal, hogy akkor legyünk is meg vele minél hamarabb. Végül megindulok, tekintetemmel Marinat keresve és amint sikerül megtalálni a születésnapost, csak intek neki.

Hozzászólásai ebben a témában

Meg nem értett, különleges hópihe.
Nemes Balázs
Bogolyfalvi lakos


Balázs atya
offline
RPG hsz: 111
Összes hsz: 116
Írta: 2021. május 27. 12:00 | Link

Meglepi Sztripper - Születésnap

civilben| őt keresem | ezzel jöttem


Azt hittem, hogy mikor legutóbb elbeszélgettem vele, megértette azt, hogy miért nem jó az, ahogyan él, s amiket csinál. S bár nem voltam az apja, a bátyjaként mégis kötelességemnek éreztem azt, hogy odafigyeljek rá és segítsek rajta, még akkor is, ha Ő ebből semmit sem kért. A legutóbbi alkalommal úgy tűnt, hogy elismerte, segítségre van szüksége, egy ideig oda is figyelt a dolgaira, ám úgy tűnt, hogy most mégis visszaesett. Mikor egy közeli ismerősöm arról informált, hogy már napok óta a színét sem látta a terápiákon, aggódni kezdtem, első utam a kastélyhoz vezetett, ott azonban nem sok sikerrel jártam, nem tartózkodott odabent. Azután a faluban kerestem tovább, míg a Pubban rá nem bukkantam az egyik barátnőjére. Tőle próbáltam megtudni, hogy mégis hol lehet a húgom, de nem volt túl segítőkész. Először egy szót sem akart kinyögni, végül aztán csak a kezembe nyomott egy meghívót, s azt mondta, ha eddig nem találtam, valószínűleg akkor ott lesz, a Kis Tavacskánál.
Mivel napok óta semmi hírem nem volt róla, aggódva ültem vissza repülő motoromra, s azzal indultam útnak a falu határán túl elhelyezkedő tóhoz. Leparkolva a járművet, pillantásommal fürkésztem a partot, ahol már elég sok fiatal csoportosult, de innen még mindig nem látszott jól, hogy ott van-e Léna. Oda kellett mennem, bár a meghívó alapján úgy tűnt, hogy valakinek a születésnapja, amit nem szívesen akartam megzavarni, a húgom azonban volt olyan fontos, hogy hívatlanul is beállítsak a rendezvényre.
Meg is indultam a part felé, tekintetemet ide-oda járattam, s az első szemből jövő párost meg is állítottam.
- Ne haragudjatok, nem láttatok egy szőke, kék szemű, kb. ilyen magas lányt? - mutogattam magamhoz képest, aztán mivel nem úgy tűnt, mintha ez alapján be tudnák azonosítani, előkotortam a zsebemből egy fotót, ami még pár évvel korábban készült róla, s azt mutattam meg a fiataloknak. Ők azonban csak a fejüket rázták, s mentek tovább. Nem jártam szerencsével, így beljebb merészkedtem, s közeledtem a nagyobb tömeg felé, utamat épp egy integető leányzó állta el (Amélia), meg is torpantam mellette.
- Bocsi, ne haragudj! Nem láttál erre egy szőke, kék szemű, kb. ilyen magas lányt? Lénának hívják...öhm, így néz ki - neki is megmutattam a fotót, bízva abban, hogy talán előkerül a húgom.
Hozzászólásai ebben a témában
Süveges Lili
INAKTÍV


SÜVILILI ^_^
offline
RPG hsz: 508
Összes hsz: 1299
Írta: 2021. május 27. 18:52 | Link

#MarcsiSzülcsiNapcsi
Marina és a látszólag nem körülötte növekvő tömeg esete

Úgy tűnt, senkinek sem szúrt szemet váratlan megjelenése, ami vagy azt jelentette, hogy tényleg nem vették észre, honnét érkezett (és akkor el kell gondolkodjon rajta, hogy ninjaként építsen karriert), vagy már mindenki teljesen hozzá volt szokva az égből ereszkedő boszorkák látványához. De Marina legalább örült neki, visszaölelgette a szőkét, és jót is derült nyelvbotlásán.
- Ó, nem azt mondtam? - csodálkozott el Lilkó, de aztán figyelme átfordult a lányról a mellette álló szőke srácra, aki sebesen szétválasztotta őket.
Egy pillanatra köpni-nyelni nem tudott, és összezavarodott, mert a fura srác ezt követően nem féltékeny puffogásban, hanem nevetésben tört ki. Lili pedig Marinára nézett, tőle remélvén magyarázatot.
De első körben csak egy üveget kapott kezébe a rellonostól. Olyannyira nem jött még bele ebbe az ivászat nevű dologba, hogy azóta, hogy elment a pubba a dánnal, és kidobta előtte a taccsot, nem is próbálkozott újra vele. Ráadásul a kezében tartott pia még csak nem is olyasmi volt, amit akkor kipróbáltak, ezért aztán gyanakodva méregette.
Míg ő ezzel lekötötte magát, több más ember is érkezett, és beszédbe elegyedtek, illetve láthatóan nagyon hitetlenkedtek a kialakuló buli kapcsán. Lili pedig gyorsan elszaladt a cókmókjáért. A cukorkát jobb híján egy üres pohárba szórta, a csokit pedig egy tányérra halmozta, és szépen elrendezgette az egyik asztalon. Inni nem hozott, de úgy tűnt, abból amúgy sem lesz hiány, szóval elégedetten bólintva fordult vissza Marina felé, hogy átadhassa ajándékát.
Mivel pénze nem sok volt, és el is ment a csokira meg a cukorkára, úgy döntött, hogy sajátkezű, avagy made in Lililand holmit ajándékoz. Épp volt is egy hajgumija, ami olyan piros volt, mint Dánia zászlaja, már csak azzal kellett ügyeskednie, hogy annyira kifakítsa egy részen, hogy az fehér legyen. Ez majdnem sikerült is, de inkább nagy-nagyon halvány rózsaszín lett. Erre az alapra eszkábált rá egy díszt, fából, ami két táncoló alakot ábrázolt. Legalábbis annak szánta a lány, de kissé ormótlanra sikerült, és komoly belemagyarázásra szorult, de legalább szépen ki is festette.
Ugyan még nem látta, hogy bármikor is használt volna hajgumit Marina, de mivel ő eléggé szerette ezeket a holmikat, valamiért ez volt az első gondolata.
- Nem nagy dolog, de remélem tetszeni fog - nyomta Marina kezébe a csomagolópapírba tekert, és két végén megkötött, így szaloncukorra emlékeztető ajándékot, amint sikerült magára vonni a figyelmét. Ezt némi egy helyben szökelléssel igyekezett kivitelezni, valahogy úgy, ahogy egy tízéves csinálta volna.
Utoljára módosította:Süveges Lili, 2021. május 27. 18:56
Hozzászólásai ebben a témában

Marina Darik
Független boszorkány, Végzett Diák


noisy little f*cker
offline
RPG hsz: 463
Összes hsz: 757
Írta: 2021. május 29. 15:31 | Link


#mavanaszülinapom
#kösziköszi
#főlegnekedLoki
#MINDENKI



Csak röhögve hallgatta két barátja eszmecseréjét. Nem hiába voltak hárman akkora jó barátok, mind olyan elcseszett volt, mint ahogy annak lennie kell. Azonban ez a mosoly egy pillanat alatt fagyott le a lány arcáról, ahogy Denis felé fordult. Nagyot sóhajtott, kezdett már elege lenni ebből a fajta bánásmódból. Mármint miért mindig ő? Igen, Keserű prof is tudja bizonyítani milyen gyenge okkultizmusból, de ez nem jelenti, hogy ezt ki is kell használni.
- Két whiskeyt, Kende - válaszolta meg ezzel egyszerre a két kérdést, amit neki szegeztek. Ivott volna ő többet is, sőt. Valószínűleg az asztal alá itta volna Denist, ha esélye lett volna rá, de egyenlőre még egészen józanul akarta fogadni a születésnapost. - Tudja tanár úr, ha már együtt iszunk, meg előszeretettel szereti olvasni a gondolataimat, akkor gondoltam előre szólok, hogy később még kaotikusabb lesz az agyam - jelentette ki, és amennyiben megkapták a két feles poharat, úgy Denis szemébe nézve koccintott vele, és húzta fel a tartalmát.
Lili fele fordult, mosolyogva nézte ügyködését, és a kezében tartott kis csomagocskát. Úgy nézett ki mint egy kis csoki, és bármennyire is szerette a lány az édességeket, a whiskey után most valahogy nem vágyott rá. Nyomott inkább egy puszit a lány homlokára. - Köszönöm, majd megkóstolom ígérem, de előbb felköszöntöm a szülinapost - hagyta ott a szőkét, és az asztalhoz lépve felkapott egy six-pack dán sört, és azzal együtt közelítette meg Améliát.
- Boldog születésnapot Csibe - kurjantotta a lány felé, és magabiztosan caplatott felé, nem is nagyon foglalkozva a pappal, mert hát fogalma sem volt róla, hogy amaz meg kicsoda. Meg úgy őszintén, kicsit idősnek is tűnt Améliához, főleg a legutóbbi Lokipara után. De ez már csak részlet kérdés, és amúgy se ő fogja megoldani, neki is épp elég baja van az érzelmeivel. - Sajnos az ajándékod még nem ért ide, ezek a muglik valami rohadt lassúak - adta elő magát a barna csak a szokásos módon. - De, helyette hoztam neked egy nagy adag dán sört, mert tudom, hogy még nem kóstoltad csak azt, amit mi csináltunk. Ami amúgy nem rossz, de ez jobb - jelentette ki egy kacsintás kíséretében.
Hozzászólásai ebben a témában

ORIGINAL FAMILY
DISAPPOINTMENT
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Navigátor, Harmadikos mestertanonc


Kiscsibe
offline
RPG hsz: 368
Összes hsz: 644
Írta: 2021. május 29. 16:14 | Link

Születésnap
[ Pezsgő dal /ne less]

Alig néhány perce vagyok itt, de el-el pillantgatok igencsak intimnek mondható testi érintkezésekről. Természetesen logikus, hogy csak akkor találkozhat tekintetem a barnáéval, ha azt járatom körbe a teren, de egyre inkább úgy érzem, hogy leülök az egyik padhoz és egyszer csak majd megjelenik. Amúgy is hajlamos egyik embertől a másikig járni és csacsogni szinte akármiről. Nem tartok tőle, hogy ez ma is megesne, de ahogy a gondolat megfogalmazódik bennem kékjeim Denis A . Brightmore professzorra esnek és torpanok meg ismételten. Fejem biccen félre, egy pillanatig nem hiszek a szemeimnek, amik végül Marinára esnek és intek oda. Na, végre!
A társaságot mérném fel, amikor a mély férfi hang közvetlen mellőlem kizökkent. Kérdőn emelem rá a szemöldökömet és nézek fel a magas férfira, majd a képre, amit az orrom alá tol. Felismerem Lénát, bár sosem beszéltem vele, sokakkal tisztában vagyok a kastélyból leginkább az Edictum miatt, ám az előttem álló alak idegen. Összehúzott szemmel lépek hátrébb és fordulok felé testemmel, magam előtt összefonva karomat. - Tudja, ma nem láttam, de gondolom megérti, ha láttam volna sem biztos, hogy megosztanám egy idegennel, hacsak nem auror. Az volna? – utolsó szavaimmal válik hangsúlyom kérdővé. Nem adhatok ki információt egy ismeretlennek, aki akár egy pedofil szélhámos is lehet. Méregetem, nem e ismerős mégis, de gyanús nekem a férfi, aki egyáltalán nem illik a diáktársaim közé. Még annyira sem, mint a Sárkánytan professzor és bizony ez sokat elárul. - Ha oktató lenne, arról szintén tudnék – erre bárki mérget vehet.
Fejem kapom az ismerősen csengő akcentus felé. Marina Darik ma is eléri, hogy homlokráncolva pislogjak rá. Az én születésnapom? Te jó isten, ez a lány! Csípőre tett kézzel fordulok felé, mellékesen sandítok fel a férfire mellettem, majd vissza a lányra, amíg arról hadovál hogyan főztem sört vele. – Vegyél levegőt – kezdem, majd bólintok és fülem mögé simítom tincsemet. - Először is, még mindig nem alkoholizálok - kétkedve nézem a dán sört kezeiben, majd nézek a szemeibe, mélyen, nehogy elvesszen a figyelme. – Másodszor, köszönöm, az ajándékom pont aktuális lesz, ha két hónap múlva megérkezik, a szülinapomra – félre biccen a fejem, szemem sokat üzen felé. - Marina Darik, azt legalább tudod a te szülinapod mikor van? – kérdezem, ajkam pedig akaratlan rándul egy szórakozott mosolyra. Mellékesen nézek fel a férfire, magam mellett, aki premierként tekintheti végig a diskurzust.
Hozzászólásai ebben a témában

Meg nem értett, különleges hópihe.
Marina Darik
Független boszorkány, Végzett Diák


noisy little f*cker
offline
RPG hsz: 463
Összes hsz: 757
Írta: 2021. május 29. 18:19 | Link


#mavanaszülinapom
#kösziköszi
#főlegnekedLoki
#MINDENKI



Marina Darik. Hogyan is lehetne jellemezni ezt a lányt. Bohókás, szenvtelen, szétszórt. Emellett pedig soha nem tudja számon tartani a napokat. Nem egyszer volt már rá példa, hogy reggelinél Loki közölte valami, hogy nem is átváltoztatás lesz, hanem bájitaltan. Aztán mehetett vissza a körletbe, hogy gyorsan kicserélje a cuccait, csak azért, mert nem tudja számon tartani, hogy a hétfőt a kedd követi. Vagyis ez még megvan, csak az nem, hogy ez minden esetben így van. Érted. Szóval amikor Amélia felé fordult, már az első mondata összezavarta.
- Két hónap? De hát Loki azt mondta, hogy ez a te születésnapi bulid - értetlenkedett a barna, és hol az ismeretlen férfire, hol szőke barátnője pillogott. Szinte látszódott, ahogy agyában villogott az error felirat. - Május tizenegy. Miért? - kérdezte meg rögtön reflexből, és közben letette a földre a csomagot, mert már kezdett leszakadni tőből a karja. - Várj. Május van? - kérdezett vissza elképedve Marina, ahogy elkezdett eljutni elméjébe, hogy miért is faggatja a lány. Aztán kezdte összerakni a képet. A furcsa szólásokat Kendétől és Lilitől, hogy miért utolsó pillanatban tudta meg az egész bulit, és hogy Loki is miért viselkedett a megszokottól is furábban. - For soren! - káromkodott anyanyelvén a barna, és hátrapillantott a válla felett a szőke srác irányába, aztán vissza. - Komolyan? - várta a megerősítést barátnőjétől. Aztán lehajolt, és a kezébe fogott kettőt a sörök közül.
- Akkor azért lesz kötelező innod, mert szülinapom van - tuszkolta a lány kezébe az egyik üveget Mae, majd a férfire nézett. - Te fogalmam sincs ki vagy, de ez az én szülinap, szóval iszol - adta oda a másikat neki. - És hogyha most megbocsát, ki kell nyírnom Lokit - beszélt dühből a lány, és közben el is felejtett a magyar nyelvtanra koncentrálni. Azonnal fordult meg, és felkiáltott, miközben Loki fele kezdett lépkedni. - Mórocz Aser Móric! Hvan da pokker - káromkodott egy újabbat széttárt karral. - Mikor akartál szólni, hogy szülinapom van, min elskede? - kérdezett rá hitetlenkedve, de amikor közvetlenül a fiúhoz ért, már csak a nyakába ugrott, és nevetve ölelte át a szöszkét.
Hozzászólásai ebben a témában

ORIGINAL FAMILY
DISAPPOINTMENT
Nemes Balázs
Bogolyfalvi lakos


Balázs atya
offline
RPG hsz: 111
Összes hsz: 116
Írta: 2021. május 30. 17:34 | Link

Születésnap


Közelebb érve a társasághoz, meglepett, hogy ennyi fiatal gyűlt össze ezen a helyen, s látva az asztalokon felsorakozott italmennyiséget, arra gondoltam, hogy vajon csak a húgom miatt vezetett ide, vagy esetleg azért, hogy jobb irányba tereljem ezeket a fiatalokat. Bevallom, némi aggodalom költözött belém, már csak a húgom miatt is, de aztán eszembe jutott az, hogy annak idején még én is voltam fiatal, s bizony én is keveredtem buliba, ahol ittam is. Éppen ezért nem lett volna helyes, ha hívatlanul felszólalok, meg értelme sem lett volna, s talán az volt az élet rendje, hogy megtapasztalják ezt is, s maguktól jöjjenek rá arra, hogy ez nem jó, s nem feltétlenül kellene ennyi üveg ital ahhoz, hogy jól érezzék magukat. Mindezek fényében inkább hallgattam, amúgy is fontosabb dolgom akadt, méghozzá az, hogy megtaláljam a húgomat, aki korábban még az alkoholnál is veszélyesebb szerek rabjává vált. Miatta aggódtam, Őt keresgéltem, míg bele nem botlottam egy lányba, aki talán ismerhette Lénát, így meg is szólítottam Őt, s még egy fényképet is megmutattam neki a testvéremről. - Auror? Nem, nem vagyok auror - ráztam meg a fejem, s még egy barátságos mosoly is szökött az arcomra, látva azt, hogy mennyire óvatos ez a lány. Meg is tetszett a hozzáállása, így kellett volna minden fiatalnak viselkednie, hisz végül is, teljesen jogos volt feltételeznie azt, hogy egy idegen vagyok, s amúgy is, miért keresgélnék egy nálam jóval fiatalabb lányt. Én rontottam el, hisz nem bemutatkozással indítottam. Ám mielőtt helyesbíthettem volna , hirtelen tűnt fel egy másik fiatal lány, kezében egy hatos sörrel. Tekintetem ide-oda vándorolt a két lány közt, s ha jól értelmeztem, valamelyiküknek születésnapja volt, így már valamelyest lehetett sejteni, hogy miért is van ennyi alkohol a tóparton.
- Öhm…- valami egész mást akartam kérdezni a lányoktól, de mielőtt megszólalhattam volna, egy sör landolt a kezemben attól a barnától, aki előzőleg dánul mondott valamit. Nem igazán értettem, az viszont ekkorra már leesett, hogy neki van a születésnapja. - Boldog Születésnapot! - szóltam utána illemből, de már a hátát láttam, a sörét viszont hátrahagyta nálam. Ezzel a kezemben fordultam a másik lány felé. - Szóval, bocsáss meg, hogy megzavartam az összejövetelek, értékelem, hogy így védelmezed Lénát, de tőlem nem kell tartanod. A bátyja vagyok, Balázs atya..vagyis, csak Balázs - nem tudom, miért így mutatkoztam be, de ezzel sikerült egyúttal választ is adnom korábbi kérdésére. - Jó lenne, ha megtalálnám, mert aggódom érte, úgyhogy kérlek, ha tudsz valamit, azt légy szíves áruld el - komolyság érződhetett ki a hangomból, komolyan is gondoltam minden egyes szavamat, tényleg nagyon féltem attól, hogy talán Léna megint hozzányúl olyan dolgokhoz, melyekhez nem kellene. - Ezzel…ezzel mit csináljak? - először arra gondoltam, hogy felkínálom a lánynak, de aztán eszembe jutott az, hogy azzal hozzájárulnék ahhoz, hogy alkoholt fogyasszon, ami egyáltalán nem lenne helyes döntés a részemről.
Hozzászólásai ebben a témában
Bernáthy Zsófia
INAKTÍV


azért is
offline
RPG hsz: 94
Összes hsz: 123
Írta: 2021. május 30. 18:30 | Link

Szülinapon
Buli van | Outfit

Nagyon hiányzott már egy ilyen este. A pia és a diákok kombinációja, az a kiengedett hangulat, amit ez a kombináció hoz létre, ami ezeket a bulikat uralja és, ami engem mindennél jobban feltöltött. Ha pedig buli van, én ott vagyok. Ott voltam hát a Marina nevű csaj szülinapján is, annak ellenére, hogy fogalmam sem volt, ki ő. A tóhoz érve azonban megbizonyosodtam róla, hogy nem vagyok ezzel a dologgal egyedül. Annak ellenére, hogy a buli elvileg meghívásra szólt, senki sem tudott nekem választ adni arra, ki is Marina Darik. Nem mintha olyan sok embert kérdeztem volna meg. Feladtam hát, hogy megtudjam, tulajdonképpen kinek a szülinapján is vagyok, és inkább arra koncentráltam, hogy jól érezzem magam. Egy rellonos évfolyamtársam örömmel táncolt is velem, s csak akkor hagytam ott, hosszú mulatás után, mikor kiürült mindkettőnk üvege. Nevetve hagytam ott, elvéve tőle a kiürült üveget, hogy neki is vigyek még egyet. Míg magamat valami töményebbel akartam meglepni, a srácnak már a buli elején sok volt a pia, így őneki csak gyümölcslevet szántam. Az italokat tartó asztalhoz lépve narancsot öntöttem volna táncpartnerem poharába, ha valaki el nem halássza az orrom elől a dobozt. Maradt hát a baracklé. Mindkettőért panaszkodott volna, így teljesen mindegy volt. Később úgyis ivott még, végülis az ő dolga. Én csak önmagamat akartam megvédeni a rókától, ami a vállamon landolhatott volna, ha megkínálom még egy üveg sörrel, esetleg egy vodkanaranccsal. Utóbbit végül magamnak csináltam meg.
Két pohárral a kezemben indultam vissza a tömegbe, félúton azonban megtorpantam. Arcomra őszinte meglepettség ült, hiszen szemem elé főnököm került. Egy ilyen buli a legutolsó hely volt, ahol Balázs atyát el tudtam képzelni. Döbbentem álltam meg hát a szőke csaj mellett, akivel Balázs beszélgetett.
- Szép estét! - köszöntem rá végül. Furcsamód kellemetlen érzés fogott el attól, hogy inni lát. Még annak ellenére is, hogy már jócskán nagykorú vagyok, és egy buli közepén álltunk.
Hozzászólásai ebben a témában
Reiner Kende
INAKTÍV


got the spirit of a fela
offline
RPG hsz: 365
Összes hsz: 734
Írta: 2021. május 30. 19:34 | Link


Kapóra jön, hogy a haverlányt ilyen tájt szülték anno. Ez a buli mintha csak frankóra időzítve lenne arra, hogy Kende az amúgy is többnyire lusta napjain túl is kieressze a gőzt. Az első üveg sör után kiosztja a whiskeyket Maenek és tovább dumál Móricnak, amíg a bizonytalan barna meg nem találja őket. Mosolyogva biccent. – Hali - A dudira esik a tekintete, majd széles mosollyal markol rá egy üvegre benne valami töménnyel, a másik kézbe pedig pont belefér egy másik sör. Így is van! – És csákány - meglapogatja Móric vállát, ahogy az a csaj felé orientálódik, mint egy true Kanos Kamasz. Komolyan indíthatna valaki rájuk valami ellen ganget. Mint a Tiszta Tinik, vagy ilyesmi. Lenne bandaháborúzás, amíg meg nem rontják őket.
A Szösztalicskához lépne, de a dánból csak a barna lobonc marad hátra, mire oda toppan a szőke lány mellé. – Azt mondta felköszönti a szülinapost? – kérdezi a csajtól, hogy biztos jól hallotta-e? Arra is kapja fejét, homokszőke tincsei esnek homlokába, ahogy kiszúrja a dude kisokosát, meg valami palit. Kende félre biccent fejjel méri végig a csávót, és mire bebootol nem megy semerre, mert innen már biztos, hogy a kisokos, nagyokosba tisztázza a dánnal, hogy neki van a bánatos boldog szülinapja.
 A navinés vállat von, és teljes testével a lányhoz fordul, akit a haverlány lógva hagyott. Most ácsorogjon itt szegény magányosan? Főleg, hogy: – Nem vagyok jó nevekkel, de vannak közös óráink, igaz? – mutatóujját emeli rá, kedvesen mosolyog, majd kortyol bele a töménybe. – Sört? – másik keze nyújtja felé két ujja közt tartva a pohár száját. – Még csak most töltöttem. Érintetlen és dán. Jó az íze – bólogat. Figyel a szőke évfolyamtársára, majd sandít az ST-re, hogy felmérje a szitut, de ő valszeg szétszívja az első éves kócosnak a vérét. Addig se Kendéét. Visszafordul a lányhoz, újabbat kortyol a töményből és biccent oldalasan. – Jössz? – kérdezi a csajt, mert bizony ő odalép Maeékhez. Az egyik karját a barna levitás (Betti) csaj, a másikat a szőke levitás csaj (Lili) vállára teszi, amíg Mae Móricot fojtogatja, vagy öleli, az már részletkérdés. – Most mondjátok meg. Hát nem cukkancsbogarak? - vigyorog. Boldog, hogy van két ilyen barátja és hogy egészen jól alakul a buli. Hol egyik, hogy másik lányra mosolyog, hamar visszahúzza karjait, mert nem molesztál itt senkit, majd húzza meg újra az üveget. Az elemije szereti ezt. Sőt! Maehez fordul. – Éjfélre duplán hoztam poharakat. Tolom veled, Szösztalicska! – ha mondja! Beveri a tizenhét felest, mint a kurva élet. Viszonylag ez a terv.
Hozzászólásai ebben a témában


RIDE THE WAVES AND LIVE THE LIFE.
Fellner Ádám
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 129
Összes hsz: 190
Írta: 2021. május 30. 20:40 | Link

Szülinaposok

picit Marina majd Leila


Már lassan másfél hét telt el, ha nem több, s azóta azt hiszem, sikerült tisztáznom a gondolataimat Leilával és Borival kapcsolatban. Teljesen fölösleges lett volna az, hogy olyasmin agyaljak, ami úgy sem lehetséges - ezt ő is megmondta - amúgy is tudtam, hogy mindig mással kavar, a barátságunk meg sokkal fontosabb lett volna annál, mint hogy elrontsuk. Ez viszont már megtörtént, csúfosan estünk egymásnak legutóbb, s még mindig nem tudtam túltenni magam a történteken. Annak ellenére, hogy úgy éreztem, Bori a jó döntés, mert vele jól alakulnak a dolgaim, attól még nem tudtam kitörölni emlékezetemből Leila szavait, amik mély sebet ejtettek rajtam. Emiatt pedig nagyon beszélni se akartam vele, mert nem láttam az értelmét, legalábbis egyelőre még nem. Időre volt szükségem, ezért sem kerestem Leilát, ehelyett minden időmet Borival töltöttem, s rá fordítottam az energiámat, már csak azért is, mert napról napra úgy éreztem, hogy egyre jobban szeretem.
Már csak ezért se tudtam neki nemet mondani, amikor meglengetett előttem egy meghívót, mondván, hogy az egyik barátnőjének a barátnőjének lesz a titkos szülinapi bulija, s mint utóbb kiderült, Mae-ről volt szó, arról a dán lányról, akit még meg kellett győznöm a Star Wars szépségeiről. Éppen ezért a születésnapjára egy Star Warsos pólót vettem, meg a három alapfilmet egy dvd csomagban, ezeket kötöttem át egy masnival, s így vágtunk neki Borival a bulinak.
Egy kicsit talán késve értünk oda, már elég sokan mozgolódtak a parton, így kicsit nehéz is volt kiszúrni a lányt, de amint sikerült, Borit kézenfogva céloztam be Marinát.
- Sziasztok…helló szia - köszöntem mindenkinek menet közben, a srácoknak pacsival, a lányoknak egy intéssel, majd odaérve a dán lányhoz, rámosolyogtam.
- Nagyon Boldog Születésnapot! - s már toltam is a kezébe a csomagot. Bori is felköszöntötte Őt, de már ki is szúrta az egyik barátnőjét az ételes pultnál, így elszakadt tőlem, én meg maradtam ott, s megpróbáltam vadászni magamnak egy pohár italt, vagy valami töményet.
Utoljára módosította:Fellner Ádám, 2021. május 30. 20:46
Hozzászólásai ebben a témában
Hayden M. Wilson
INAKTÍV


Róka
offline
RPG hsz: 134
Összes hsz: 269
Írta: 2021. május 31. 17:18 | Link

Bulizók & Romhányi


Őszintén meglepte, hogy meghívták. Ráadásul másodjára. Először Kende, aztán Áron is. Kendének, hogy ne bántsa meg, nem mondott egyértelmű nemet akkor, sőt bizonytalan válaszát inkább pozitív irányba igyekezte kerekíteni, de mégis úgy megfogalmazni, hogy ne legyen nagy csalódás, ha végül nem megy el. De másodjára végül beadta a derekát. Hayden úgy gondolta, hogy a közös munka után útjaik elválnak a rellonossal, nem látják többet egymást és jó is lesz ez így. Mert a vörös elkezdett kötődni. Tudja, hogy nem szabad, hogy ennek semmi értelme nincsen, hiszen nem is ismeri gyakorlatilag, de mégis érez benne valamit, ami megfogja. Megrémiszti maga, és az az, hogy végre normálisnak mondható az, am lejátszódik benne. Nincs ehhez hozzászokva, hogy olyan legyen mint az átlagos kamaszlányok, akik hetente váltogatják rajongásuk tárgyát. Ennek ellenére itt van. Igaz, hogy kellett hozzá Réka erős támogatása. Azt ígérte, hogy ő is ott lesz, és ha Romhányi vagy a többiek társasága kezdene túl sokká válni számára, akkor kimenti majd és beszöknek a konyhára nutellát zabálni. Ezekért a kilátásokért már megéri önmagában is, abba bele sem gondol, hogy esetleg jól is elsülhet ez a buli. Bár az továbbra sem világos, hogy miért akarja mindenki ráerőszakolni egy olyan lány születésnapját, akit szegényt még csak nem is ismer, de senkinek nem lehet egy rossz szava, mert itt van, él és virul. Igaz, egyelőre nem mer közelebb menni, a tömegződés szélén áll, zöldjeivel ismerős arcokat, biztos pontokat keresve, akikhez csapódhatna. Bár neki az is megfelel, ha elácsorog itt egy kicsit, majd hátat fordít, hogy nem neki való ez az egész mégsem, köszöni szépen ennyi bőven elég is volt.
Hozzászólásai ebben a témában
Lucas M. Deighton
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 214
Összes hsz: 267
Írta: 2021. május 31. 17:58 | Link

Születésnaposok
Mindenkinek és aki csatlakozik/ hívatlanul
kinézet

Mivel nem volt kedvem egész nap a kastélyban dekkolni, és barangolni se a réten, meg az erdőben, úgy döntöttem, hogy a napot a tónál töltöm, a víz közelében. Ott nem csak, hogy egy kicsit barnulni lehetett, fürödni a vízben, meg kicsit kiélvezni az időjárást, de horgászni is tudtam, ami egész jó elfoglaltság volt, főleg ha még sikerült is fognom egy szép nagy halat, amit aztán visszavihettem a kastélyba megsütni (a manók legnagyobb örömére).
Csak egy botom volt, hobbihorgászként nem futotta többre, helyem sem lett volna tárolni, de ez az egy épp elég volt arra, hogy jól elszórakozzak a parton, csalit fűzzek a horogra, bevágjam, aztán ha rákap a halacska, akkor meg kirántsam.
Ezt műveltem jó ideig, volt néhány kisebb kapásom is,de aztán nem nagyon mozdultak a halak, így egy kicsit távolabbi részre sétáltam, s a nádas közelében, a fűzfa alatt dobtam be ismét a csalit. Ekkor valamennyire már elnyomott az álom, ezért a botot kitámasztottam, s gondoltam hunyok néhány percet, annyi idő alatt úgy sem fogok majd semmit. Abból a néhány percből viszont egy-két óra lett, s mire felébredtem, a botom leborult az ágakból eszkábált támasztékról, s a fele már a tóban lógott. Egy kicsit morogtam is saját magamra, hisz elég nagy hal ránthatta meg így, de hiába tekertem fel a zsinórt, nem volt rajta fogás, sőt még a csalimat is elvitte az az éhenkórász.
Megnéztem, hogy akadt-e még nálam egy-két pufi, de sajnos már abból is kifogytam, meg úgy tűnt, hogy a nap is lemenőben volt, ráadásul, valami fura hangzavar ütötte meg a fülemet nem is olyan messziről.Ha eddig lett is volna fogás, ez a ricsaj biztos, hogy elijeszthette a halacskákat. Emiatt is döntöttem úgy, hogy összepakolok, s visszaindulok a kastélyba.
Utam a tó partján vezetett visszafelé arról, ahonnét jöttem, de ahogy sétáltam, úgy értem egyre közelebb a ricsajozókhoz, s hirtelen azt vettem észre, hogy egy buli kellős közepébe csöppentem, ráadásul igen sok az ismerős arc.
- Hali, itt meg mi van? - kérdeztem az egyik navinés haveromat, aki rögtön mondta, hogy valamelyik rellonos csajnak van a születésnapja, s hogy maradjak nyugodtan, mert van kaja és pia dögivel. Nem igazán voltam bulira felkészülve, egy kicsit már éhes is voltam, ami azt illeti, de az egyik távolabbi asztalnál néhány finom falatra lettem figyelmes. Közben ahogy körbevezettem a pillantásom, kiszúrtam Hayden-t is, intettem is neki,majd célba vettem a megpakolt asztalt, s lerakva alá a horgászcuccomat, megkóstoltam a szendvicseket.
Utoljára módosította:Lucas M. Deighton, 2021. május 31. 18:01
Hozzászólásai ebben a témában
Theodore B. Marchetti
Diák Eridon (H), Elsős mestertanonc


tasmanian devil | Sátánka
offline
RPG hsz: 138
Összes hsz: 212
Írta: 2021. május 31. 20:04 | Link

H҉a҉p҉p҉y҉B҉i҉r҉t҉h҉d҉a҉y҉
hívatlanul | dal neked | szolidba


- Teddy – kicsit lemaradt, azt sem tudja lassan, hogy merre van arccal, de komolyan megpróbálja követni az eseményeket. Valahogy nem fér bele neki, hogy ha buli van, komolyba, úgy élesben és igaziból, arra ki vágyik egy tanárt meghívni? Jó mazoista lehet. Furcsán néz az álomkóros gyerekre. Lehet megártott neki az, hogy TS lett és az agyára ment, olyannyira, hogy most a tanárral lóg sokat és még ide is hívja. Remek. Olyat vigyorog, mint aki a halálba készül.
- Csak nem tart nekünk órát itt is. Akkor sikítok – súgja oda az elégedetlenkedő lánynak, majd nem is kapcsol először, mert üveget kap a kezébe. Felvidul az arca, mintha tökre most neki lenne valami jeles ünnepe és nem másnak. Fogalma sincs, mi az, ha jól nézi a cirill betűket, akkor vodka. Nem biztos, hogy az ő eleve durván heves természetére alkoholt is kell adni, de tesztnek jó lesz, nem? De. Megköszöni hát az üveget, a pogácsát a saját zsebébe tömködi és átölelve magához szorítja az üveget, mint valami macit.
- Dehogy vágyom. Se a halált, se órát tartani. Neeem, ma mulatunk – pillázik a tanár felé, majd odébb szökkelve nézegeti a poharakat. Hát annyi szent, itt majdnem mindenki ismeri egymást, ő meg ismét egy fekete bárány. Nem mintha ehhez nem szokott volna hozzá, sőt, igazából baromira élvezi, vigyorog, minden érkezőnek integet, mint valami fogadóbizottság. Húha, úgy néz ki, itt tömeg lesz.
- Zene is lesz? - mármint ami neki zene, az másnak nem biztos, elcsörög bármire, ha benne van a hangulat. Le is csavarja a kupakot, majd nagyot kortyol, hogy aztán majdnem a felét ki is köpje, mert annyira marja a torkát. Káromkodva rázza meg a fejét, majd mivel ő is egyfajta mazoista, még egyet kortyol. Másodjára már jobb.
Szó szót követ, megjön az elvileges ünnepelt, ekkor mászik hozzájuk közelebb. Egy férfi valami kiscsajt keres, fordul is felé.
- Őt én is szívesen megkeresem, uram! - nem figyel már arra, hogy mi a neve, meg úgy ő ki, nem hozzá jönnek. Kiderül a turpisság és felröhög, így most már képben van, hogy mi a franc is van. Mindenki. Ekkor gondol egyet, köhint párat, miután pár korty ismét került belé és kellemesen marja a torkát. Felpattan az egyik asztalra, ameddig nem inog és állni is bír, majd hangosan köhintget.
- BOLDOG SZÜLINAPOT, MARINA – kajabálja, így biztosan meg fogja hallani. Hogy mit ad neki, azt majd később. - Énekeljünk neki egy daaalt – utal arra, hogy most jöjjön az, hogy megáll az idő és mint az éttermekben szokás a kínos előadás, jöjjön az a boldogszülinap. Ő neki is kezd, elkornyikál, aztán aki akar, csatlakozik. Vagy hozzávágnak valamit és elhallgat. Mindegyik opció.
Hozzászólásai ebben a témában



Borbély A. Leila
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 197
Összes hsz: 253
Írta: 2021. május 31. 21:37 | Link

Party Time
He's Just Not That Into You (2009)



Amióta összebalhéztunk Ádámmal sokkal nehezebben vettem rá magam, hogy kimozduljak. Majdnem annyi időt töltöttem a szobám rejtekébe bújva, mint a szünetek után. Egyedül, ahol senki nem bánthat. Egyedül dolgozni jártam el ugyanúgy, mert Benedeket nem akartam átbaszni. Meg amúgy is. Kellett a mindenkori adagom. Csak arra nem számítottam, hogy az egyik ilyen estén milyen felfedezést teszek. Esküszöm az a liba hülyébb, mint ahogy gondoltam.
Akárkit kérdeztem merre találom Ádámot, mind valami titkos buliról beszélt. Jah, el tudom képzelni mennyire rejtélyes, ha mindenki tud róla. Szánalmas.
Magamra kaptam egy elviselhető ruhát, mert azért nem a látványommal akartam lelombozni az összes bulizót, viszont a téma nem várhatott tovább. Ahogy sétáltam lefele, távolról már hallottam is felcsendülni kurva hamisan a születésnapi dalt, szóval biztos lehettem benne, hogy jó helyen járok. Bevetettem magam az emberek közé, és csak azt az ismerős arcot kerestem, aki már minimum egy hete került, de lehet több. Közben elhaladtam az italos pult mellett - ahol többek között ott állt maga a születésnapos is, így neki odaböktem egy boldog szülinapot is -, és felhúztam valami erőset. Fogalmam se volt róla, hogy mi az, mert rohadtul nem magyarul volt, de a hatás a lényeg. És mikor a másodikat emeltem ajkaimhoz, végre megpillantottam Ádámot.
- Ádám! - kiabáltam oda neki, és igyekeztem minél gyorsabban átvágni a kisebb tömegen, ami az asztal körül gyűlt fel. - Beszélnünk kell. Kérlek, valami fontosat kell mondanom - jelentettem ki. Igen, tudtam, hogy haragszik. És nem csodáltam. Én is haragudtam magamra. De inkább ez, minthogy... abba belegondolni se akartam.
Hozzászólásai ebben a témában
Süveges Lili
INAKTÍV


SÜVILILI ^_^
offline
RPG hsz: 508
Összes hsz: 1299
Írta: 2021. június 1. 15:52 | Link

#MarcsiSzülcsiNapcsi
Marina és a látszólag nem körülötte növekvő tömeg esete

Pörögtek az események, de egy bulin ez teljesen megszokottnak számított, és Lilit hamar magával is ragadta a hangulat. Még azt se bánta teljesen, hogy Marina hamar magára hagyta. Elvégre az ő születésnapja volt, nem sajátíthatta ki, még ha szívesen meg is tette volna. Kapott legalább egy homlokpuszit, amihez hajolgatnia se kellett a rellonosnak, de egyelőre nem nyitotta ki Lili ajándékát. Ebben se volt semmi fura, meg aztán rá is ért egyszerre majd a többivel. Egyedül az nem stimmelt, amit mondott.
Lili kicsit felvonta a szemöldökét, de mire megkérdezhette volna, hogy most Marina személyiségzavaros-e vagy mi a manó van, addigra odébb is állt, hogy szavainak eleget téve felköszöntsön valakit, aki nem saját maga. Mert hát, ahhoz maradhatott is volna egy helyben, mégsem tette. Úgyhogy a szőke csak nézett utána értetlenül, majd előkotorta zsebéből a kissé meggyűrődött meghívót, hogy megnézze, ő olvasta-e félre a nevet, vagy csak rossz napon jött. De nem, amennyire tudatában volt olvasási készségének, illetve a mai dátumnak, a tévedés nem nála volt keresendő. Kivételesen.
Megrántotta a vállát, de azért figyelt érdeklődve tovább, amíg valaki oda nem lépett mellé.
- Aha, azt mondta - bólogatott évfolyamtársának, és pont olyan értetlen fejet vágott, mint ő. Kérdésére pedig bólintott. - Ööö.. nem vagyok jó az órákkal, de azt hiszem, igen - kuncogott aztán válaszként.
Reflexből átvette a poharat is, és kíváncsian beleszaglászott. Nem ismerte a söröket, sose ivott semmilyet se, csak a habot kóstolta még kisebb korában, szóval nem tudta, hogy attól, hogy dán, jobb-e vagy sem. De Marina az volt, és ő elég jó volt... szóval... igen, bele is kortyolt, miközben tekintetét végighordozta az egybegyűlteken.
Közben Marina már kiabált meg nyakbaborult kicsit odébb, és egy idősebb pasas is felbukkant, de mivel mindenki lazán iszogatott mellette tovább, úgy tűnt, nem a bulit jött lelőni, szóval Lili ismét a mellette állóra fordíthatta figyelmét, aki a vállára tette kezét és finoman Mae irányába terelte.
A kérdésre csak bólogatott, naná, hogy jön ő, a világért se maradna egy helyben. Szerencsére nem is felejtette rajta a másik a kezét, így szabadon szökdécselhetett mellette, míg oda nem értek a szülinapos körüli csoportosuláshoz.
- Nézd, Rina, ez a sör onnan jött, mint te! - osztotta meg a fontos információt a lánnyal, amint elkapta pillantását, és aztán már emelte is újra a szájához a poharat. Nem volt olyan finom gyümölcsös íze, mint azoknak, amiket a pubban nyakaltak, de elég jól csúszott.
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: [1] 2 3 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaA falu határa