A falu határa után kell még sétálni egy keveset, hogy az ember elérjen ide, de határozottan megéri. Mindenütt fák találhatók a tó közelében, festői sétálóhellyé változtatva a környéket. A parkban elszórva padok találhatóak, amelyek télen is melegek és hívogatóak a rájuk szórt bűbájoknak köszönhetően. A kellemes környezet tökéletesen alkalmas, ha olvasni, pihenni vagy beszélgetni szeretne az ember. A tavacska körülbelül olyan negyven perces sétával körbeérhető, attól függően, az adott ember sétatempója mennyire kényelmes. Éjjel apró fénypontok segítik a tájékozódást az erre járóknak igazán romantikussá változtatva a környezetet. A víz hirtelen mélyül, de bizonyos helyeken alkalmas a strandolásra, itt gyakran látni a nyáron pancsoló diákokat is.

A hétvégi délutáni séták mindig feldobják a kedvét, főleg, olyankor, amikor nem borongós az idő. Mostanság többször volt társasága az ilyen kiruccanásokhoz, sőt arra is rávette a kedves családja, hogy még olyan helyekre is beüljenek, mint cukrászda vagy egy étterem. Magától nemigen kedvelte az ilyen létesítményeket, főleg nem egyedül, azonban annyira nyúzták ezzel, hogy mostanság alig volt olyan alkalom, amikor a természetbe tudott kimozdulni, mert mindig egy nyüzsgő, zárt térben lyukadtak ki. Persze a jó társaságot szereti Ákos, azonban nagyon hiányzott már neki a természet és a magány, amire az utóbbi időben nem jutott annyi ideje, mint máskor. Valamiért többet punnyadt mostanában otthon olyankor, amikor valami nyomta a lelkét, pedig a jó bevett módszere a természetjárás volt erre. Ráadásul mostanság Tikkit is elhanyagolta, nem túl sokat mentek ki sétálni, csak bent lógtak együtt, zenét hallgattak, játszottak. Kicsit olyan neki ez a madár, mint valami rakoncátlan gyerek, de ugyanakkor jó barátjává is nőtte ki magát az évek alatt.
Így a délelőtti családi programot, és közös ebédet követően úgy döntött, hogy a madárral kettecskén nyakukba veszik a környéket. Először az erdőbe akart menni, azonban ott már többször jártak, ráadásul már nem volt korán, s nem szerette volna, ha korán rájuk sötétedne a fák között.
Emiatt úgy döntött, hogy végül a kis tavacskához mennek, ahol bár több emberrel találkozik, de mégis tudják a távolságot tartani.
A mai nap utolsó napsugaraiban fürdőzve, az izgága madárral a vállán érkezik meg a tóhoz, ami körül többeket talál, de vasárnap délutánhoz képest egyáltalán nem vészes. Ennek hála még éppen lel egy üres stéget, ahová komótosan bevonulnak. Karját oldalra nyújtja, a fehér kakadu pedig boldogan tipeg végig a válláról a könyökéig. Majd baljával nagyot lendítve engedi, hogy a madár felszálljon a magasba. Bízik Tikkiben, be van tanítva arra, hogy visszajöjjön. Szárnyait szélesre tárva száll a víztükör fölött egy méterrel, majd újból a magasba tör nagyokat sípolva. A férfi szemével követi az állatot, majd bal karjával nekitámaszkodik a korlátnak, mégis kényelmesebb úgy állni és gyönyörködni a szeme előtt elterülő látványban.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=830274#post830274][b]Kállay Ákos - 2021.04.25. 16:52[/b][/url]

A hétvégi délutáni séták mindig feldobják a kedvét, főleg, olyankor, amikor nem borongós az idő. Mostanság többször volt társasága az ilyen kiruccanásokhoz, sőt arra is rávette a kedves családja, hogy még olyan helyekre is beüljenek, mint cukrászda vagy egy étterem. Magától nemigen kedvelte az ilyen létesítményeket, főleg nem egyedül, azonban annyira nyúzták ezzel, hogy mostanság alig volt olyan alkalom, amikor a természetbe tudott kimozdulni, mert mindig egy nyüzsgő, zárt térben lyukadtak ki. Persze a jó társaságot szereti Ákos, azonban nagyon hiányzott már neki a természet és a magány, amire az utóbbi időben nem jutott annyi ideje, mint máskor. Valamiért többet punnyadt mostanában otthon olyankor, amikor valami nyomta a lelkét, pedig a jó bevett módszere a természetjárás volt erre. Ráadásul mostanság Tikkit is elhanyagolta, nem túl sokat mentek ki sétálni, csak bent lógtak együtt, zenét hallgattak, játszottak. Kicsit olyan neki ez a madár, mint valami rakoncátlan gyerek, de ugyanakkor jó barátjává is nőtte ki magát az évek alatt.
Így a délelőtti családi programot, és közös ebédet követően úgy döntött, hogy a madárral kettecskén nyakukba veszik a környéket. Először az erdőbe akart menni, azonban ott már többször jártak, ráadásul már nem volt korán, s nem szerette volna, ha korán rájuk sötétedne a fák között.
Emiatt úgy döntött, hogy végül a kis tavacskához mennek, ahol bár több emberrel találkozik, de mégis tudják a távolságot tartani.
A mai nap utolsó napsugaraiban fürdőzve, az izgága madárral a vállán érkezik meg a tóhoz, ami körül többeket talál, de vasárnap délutánhoz képest egyáltalán nem vészes. Ennek hála még éppen lel egy üres stéget, ahová komótosan bevonulnak. Karját oldalra nyújtja, a fehér kakadu pedig boldogan tipeg végig a válláról a könyökéig. Majd baljával nagyot lendítve engedi, hogy a madár felszálljon a magasba. Bízik Tikkiben, be van tanítva arra, hogy visszajöjjön. Szárnyait szélesre tárva száll a víztükör fölött egy méterrel, majd újból a magasba tör nagyokat sípolva. A férfi szemével követi az állatot, majd bal karjával nekitámaszkodik a korlátnak, mégis kényelmesebb úgy állni és gyönyörködni a szeme előtt elterülő látványban.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=830324#post830324][b]Széplaki Alíz - 2021.04.25. 21:47[/b][/url]

Mostanság nem sok kedvem volt a négy fal között ülni, és eleve pörgősebb napjaim voltak, így nem volt számomra kérdéses, hogy a vasárnapi napom mivel fogom eltölteni. Délelőtt pakolásztam kicsit a szobámban, és játszottam kicsit a cicámmal, aki fél óra múlva már vígan szundikált a fekhelyén. Nem volt az az örökmozgó típus, fiatalabb korában is többet aludt, mint játszott, de valamilyen szinten azért igényelte a társaságot. Régebben gondolkodtam rajta, hogy veszek egy másik macskát mellé társnak, de végül úgy döntöttem, hogy lemondok erről, mert remekül érezte magát egyedül is, és amíg én dolgoztam, addig ő általában átaludta a nap nagy részét. Vasárnap délután összekaptam magam, egész szép idő volt, de azért valamennyire hűvös is, ennek megfelelően felöltözve indultam neki a fényképezőgépemmel a kis tavacska irányába. Úgy döntöttem, hogy ezen a napon nem megyek be a falu központjában, inkább a természetben töltöm az időmet. A fényképezőmet azért vittem magammal, hogy hátha látok valami érdekeset, amit érdemes lesz megörökítenem. Úgy voltam vele, hogyha nem is lesz semmiféle izgalmas téma, akkor is ellövök pár képet magáról a természetről, a tavacskáról, a madarakról, az égboltról, és amit még érdemesnek tartok megörökíteni. Miután odaértem a helyszínre elégedetten vettem tudomásul, hogy nem volt tömegnyomor, persze azért volt jó pár ember, de nem egymás nyakában voltak, hanem szépen eloszlottak. A stégekhez közelítve az egyik irányából mintha papagáj hangját véltem volna felfedezni, majd a távolból meg is láttam a madár alakját, amint a víztükör felett röpköd. Izgatottan elindultam feléje, hiszen nem volt szokványos látvány a papagáj ezen a területen, ráadásul arra gondoltam, hogy remek fotóalany válhatna belőle. Közelebb érve a stéghez egy férfi sziluettjét véltem felfedezni, aki épp a korlátnak támaszkodva szemlélte a madarat. Egyenesen megindultam feléje, mert sejtettem, hogy ő a papagáj gazdája, mivel más nem tartózkodott ezen a stégen rajta kívül, de azért rákérdeztem nála, hogy biztos lehessek a dolgomban. Abban biztos voltam, hogy be volt tanítva a madár arra, hogy visszatérjen hozzá, különben nem engedte volna a gazdája, hogy szabadon szárnyalhasson a természetben.
- Örvendek, Széplaki Alíz vagyok. Az öné ez a papagáj? Tudja, nem tudtam nem észrevenni a távolból, csodaszép madár - köszöntöttem a férfit, majd a tekintetem újból a madárra siklott, és pár perc néma csendben figyeltem, ahogyan vidáman repked a vízfelszín felett.
- Látom, nagyon élvezi a szabadságot. Hogy hívják a papagájt? Arra gondoltam, hogy remek fotóalany lenne számomra, ugyanis részben fotográfus vagyok, szóval szívesen megörökíteném a madarat, persze, csak ha nincs ellenére - folytattam a társalgást a férfival, és reméltem, hogy rábólint a dologra. Ritkán adódtak olyan pillanatok, amelyekről úgy gondoltam, valóban érdemes megörökíteni őket, ez pedig pont egy ilyen alkalom volt, amit vétek lett volna kihagyni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=835951#post835951][b]Kállay Ákos - 2021.08.20. 00:22[/b][/url]

Szőrös arcát enyhén égetik ezek az enyhe napsugarak is, nem hiába, mostanság nem sűrűn járt kint olyan időpontban, amikor napsütésben tudott volna fürdőzni.
Kezével nem takarja el szemeit a fény elől, inkább a hunyorgást választja, de akkor is szemmel tartja a madarat. A víztükörről visszavetődő fák felidézik benne a régi emlékeket, amikor napokat töltött el az erdőben egy sátorban, azok az alkalmak pedig különösen kedvesek számára, amiket Berti társaságában tölthetett el. Örül, hogy öccse is közel lakik hozzá, bármennyire is félt attól, hogy esetleg a bizalom hiánya miatt költözött ide Budanekeresdről. Megnyugtató, hogy van kihez fordulni, nem szívesen mutatkozik gyengén.
Jó itt lenni. Itt és most. Ritkán érzi ezt, de pár pillanatra képes kizárni minden gondot a fejéből, és csak a látványban gyönyörködni meg a kellemes emlékekre gondolni, amiket eszébe juttat a fodrozódó víztükör.
Mélázásából egy női hang ébreszti fel, a napfénytől kissé elvakultan, sötét foltokat látva pislog a mellette álló hölgy alakjára. – Örvendek. – Kezdi szemét kissé megdörzsölve, majd ahogy kitisztul a látása, a már éles arca tereli a tekintetét. – Kállay Ákos. – Biccent a bemutatkozásra, mert kezet még mindig nem szeret fogni. Férfiként ez egy kellemetlen helyzet, hiszen valamiért a pasik mindig késztetést éreznek arra, hogy úgy köszönjenek egymásnak. A nőknek ez annyival könnyebb.
-Igen, az enyém… valóban csodaszép, - Feleli kissé kihúzva magát, majd karját kinyújtva csettint párat a szájával, hogy a madár visszatérjen. A fehér tollas köröz még egyet a tó fölött, majd egy tökéletes mozdulattal megérkezik Ákos alkarján, aki kicsit közelebb nyújtja Alízhoz, ha szeretné közelebbről megszemlélni. - Mi a neved? – Kérdi remegő jobbjával megsimogatva a madár fejét, kissé lelapítva a bóbitáját. – Tikki! Tikki jó madár. Mi van Grillcsirke? – Az utolsó mondatnál a férfi elfojt egy kuncogást, mert mostanában sokat ismételgeti tollas barátja ezt. Tőle hallotta, amikor nem tud tőle délutánonként dolgozni, mert mindig beszél. – Ez a beceneve, ha rossz. De Tikkinek hívják. – Egészíti ki, hogy nehogy félreérthető legyen, amit felszedett magára a jószág.  – Szoktam szabadon is röptetni, megtanulta, hogy mindig vissza kell jönnie. A ragadozóktól tartok néha. – Folytatja tekintetét az égre emelve, azonban a Nap sugarai ismét elvakítják. Ha nem jár erre hippogriff, akkor nem lesz baj. – Csak nyugodtan. – Feleli egykedvűen, majd karján lendít egyet, hogy jelezze a madárnak: mehet, ha szeretne. Egy pillanatnyi habozás után elrugaszkodik a karjától, és a stég melletti fát veszi célba. – Hobbi fotós, vagy árulja is a képeit? – Szólal meg ismét érdeklődéssel a hangjában. Remélhetőleg nem paparazzi a hölgy, mert azokat nem kedveli.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=836011#post836011][b]Széplaki Alíz - 2021.08.20. 22:58[/b][/url]

A férfi reakciójából ítélve úgy éreztem, hogy talán nem a legjobb pillanatban kaptam el, azaz megzavartam, kizökkentettem a gondolataiból. Ám a kételyemet eloszlatta az, hogy végül ő is üdvözölt, és nem küldött el melegebb éghajlatra, így maradtam a társalgásnál. Előfordult már velem az többször is, hogy nem voltak néhányan vevők arra sem, hogy egyáltalán megszólítottam őket, de legnagyobb megkönnyebbülésemre, ez most nem így történt. Eszembe sem jutott volna odamenni egy vadidegen emberhez, és megzavarni a nyugalmában, ha nem lett volna semmiféle hátsó szándékom. Jelen esetben tökéletes lehetőséget láttam abban, hogy lefényképezhessem a gyönyörű madarat, miközben szó szerint szabadon szárnyalt boldogan. Látszott, hogy az illető nagyon büszke a papagájra, ezt pedig teljes mértékben megértettem, hiszen csodaszép madár volt, és gyanítottam, hogy rendkívül intelligens is. A gyanúm tanúsítást is nyert, miután a papagáj láthatóan be volt tanítva arra, hogy visszatérjen a gazdájához bármilyen körülmények között is.
- Nagyon okos madár! Szia Tikki! - mormoltam oda a papagájnak hatalmas mosollyal az arcomon, nagyon tetszett, amikor kimondta a saját nevét.
- Grillcsirke? Honnan jött ez a becenév? - kuncogtam el magam a szám elé kapva a kezemet.
- Nekem egy macskám van, egy igazi tündéri lustaság - közöltem a férfival, miközben belegondoltam, hogy a cicám valószínűleg most is az igazak álmát alussza, ahogyan azt a nap nagy részében teszi.
- Köszönöm! - válaszoltam, majd extra gyorsasággal a repülő madár felé emeltem a fényképezőmet, hogy elkaphassam az adott pillanatot. Pár kattintás után megnéztem a képeket, amiket idáig sikerült lőnöm, majd egy elégedett mosollyal a férfi felé nyújtottam a masinát, hogy ő is megszemlélhesse az eddigi eredményt.
- Szerintem egész jó lett, Tikki nagyon fotogén, akár még sztár is lehet belőle! - vigyorodtam el, de a viccet félretéve a papagájról készült képekkel idáig nagyon elégedett voltam.
- Is-is. Hobbifotós is vagyok, vagyis így kezdtem, aztán nemrégiben egy befolyásos barátomnak köszönhetően kiállításra kerültek a képeim. Igazából nem az a célom, hogy csupán áruljam a képeket, hanem főként az, hogy ismertté váljak, amennyire csak lehet. Imádok fotózni, szeretném ezzel keresni a kenyerem. Így a munkám lehet a hobbim is egyben. Persze mással is foglalkozom hivatalosan, de azért nem kérek fizetőeszközt, mert az egy adottság - sütöttem le a szemeimet, ugyanis nem mindenki volt vevő a jóslásra, azonban ha már képes voltam megálmodni mások jövőjét, meg akartam hagyni a lehetőség arra, hogy ezáltal segíthessek másoknak.
- Főként fekete-fehér képeket szeretek készíteni, azok ugyanis visszaadják a puritán valóságot mindenféle körítések nélkül. Valamint megvan a maguk sajátos hangulata is. A célom az, hogy egy képnél elkapjam a megfelelő pillanatot a megfelelő időben, így nem egy sablon kép készül el, hanem egy olyan, amely tele van mondanivalóval, aminek látszik a történése, ahol átjönnek az érzelmek - tértem vissza a fényképes témához gyorsan.
- Ön mivel foglalkozik? - kérdeztem Ákostól, mivel én is kíváncsi voltam, hogy ő mivel keresi a kenyerét, ha már így belemerültünk a témába.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=836077#post836077][b]Kállay Ákos - 2021.08.22. 16:17[/b][/url]

Ákos az utóbbi pár évben nagyon szereti az ’én-időket’, ahogy a nők mondják. Neki sokkal jobban tetszik a magány, a ’hagyjon mindenki a picsába-idő’, de ha megkérdezi bárki, hogy mit csinált tegnap délután, akkor az én-idő valóban a legszalonképesebb kifejezés. Régebben mindenkit eltaszított magától, akit csak tudott, azonban az elmúlt időben pozitívan változott. Egyrészt gyógyul a lelke, másrészt az iskolában megtanulta, hogy nem minden esetben lehet így menekülni, főleg, ha az ember feletettese, esetleg valamelyik kollégája akar valamit tőle. Arról nem is beszélve, hogy már jópofizni is megtanult valamelyest, ami sok konfliktusos helyzetből húzta már ki az elmúlt hónapok alatt.
Halvány félmosolyra húzza száját, úgy bólint, hogy bizony okos madár. Nem mindig engedelmeskedik, mert pont olyan önfejű, mint a gazdája.
- Csak konok. – Teszi hozzá egyszerűen, ahogy kékjeivel a fára fel, majd onnan lesuhanó fehér madarat követi. Gyakrabban hozhatná ki, mert nagyon élvezi, azonban a férfiben mindig ott a félelem, hogy valami éri. A mugli erdők ilyen szempontból biztonságosabbak, ott nincsenek a levegőben olyan ragadozók, amik közvetlen veszélyt jelenthetnének egy kakadura.
- Előfordulhat, hogy megfenyegettem, hogy az lesz belőle, ha rossz volt. – Feleli hamis ártatlansággal a hangjában. – Persze csak viccből. Aztán rajta maradt. – Sosem tudna ártani Tikkinek, 18 éves korától a leghűségesebb társa. Egyetemi barátok, lányok jöttek és mentek, azonban ez a kedves jószág már nagyon sok éve vele van örömben és bánatban. Mind a kettőjüket megviselte, amikor a kórházban volt, s emiatt hónapokon át nem láthatták egymást. Mintha megharagudott volna rá a madár. Vagy csak az átokból áradó sötétséget érezte? Azóta sem tudja eldönteni, hogy az állatok megérzik-e az ilyet.
- Hmm...macska. Gyerekkoromban nekünk is volt. – Nagyon sokat nyúzta szegény párát, persze nem rosszindulatból, egyszerűen csak élvezte a puha bunda tapintását, meg azt, hogy amolyan fiúsan tudtak harcolni egymással. Mindig elkapta és ott volt a veszély, hogy szétmarja-e a karját, vagy sem. Persze, ha erősen megkapta ment a sírás, amikor egészen kicsi volt.
Érdeklődve szemléli a kattogó kamerát, meg a madarat, aki nem túl sokáig marad egyhelyben. Annyira nem ért a fotózáshoz, reméli, hogy ilyen mozgó modellel is lehet szépeket lőni anélkül, hogy bemozdulna a szárnya.
- Áh! – Köszöni meg a maga módján, hogy megnézheti a fényképeket. Elégedetten hümmögve szemléli az eredményt, szemmel láthatóan tehetséges a hölgy. – Nagyon jók lettek. Ha nem bánja, egy párat elkérhetek valamilyen módon? – Más ember a gyerekéről készült képeket aggatja fel a falra, Ákos a madarát. Meg az is ott van, hogy Tikki élete is véges. Szerencsére sokáig élnek, úgyhogy még a közelében sincs ennek. Azonban nem sok profi fotó készül a madárról.
Figyelmesen hallgatja, ahogy Alíz a terveiről beszél neki. Fiatalabb lehet nála, szép, hogy még ennyi ambíciója meg álma van. Ennyi idősen erre a kérdésre Ákos is csak sorolta, hogy milyen leleteket akar még megtalálni, mely országokba akar lejutni, milyen átkokat ismerne meg. Aztán tanár lett. Ez is egyfajta átok, szóval nem panaszkodhat. – Amennyire amatőrként meg tudom állapítani, jó úton halad. – Válaszolja olyan Ákososan szorítva a további sikerért. Tényleg jó is az, ha az embernek vannak ambíciói. Bárcsak neki is maradtak volna.
- Jól hangzik ez az elképzelés. A művész világban is ez a trend? Vagy hogy mondják ezt? Vagy az a jó, ha kitűnik valaki a mássággal? – Nem túlzottan ért ehhez a világhoz, sosem volt benne semmiféle ilyen művészeti dologban, mindig a pálcával kapcsolatos dolgokat részesítette előnyben. Ha olvasott, az is átkokról szólt meg párbaj-módszerekről.
- Én átoktörő vagyok… voltam? Tanítok itt a suliban, meg időnként besegítek a minisztériumnál. – Előkészítheti másoknak a bevetését, amire ő nem mehet. Rendszerezheti a mások által talált leleteket és kutatómunkát végezhet. Hát nem csodás?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=836248#post836248][b]Széplaki Alíz - 2021.08.27. 22:51[/b][/url]

Rengeteget köszönhettem Nathaniel-nek, mind szakmai, mind szociális szempontból. Amellett, hogy az egyik legjobb barátomnak tudhattam be, még segített is a szakmai karrierem előrelendítésében. Nagyon meghatott, és egyben örömömre szolgált, amikor felajánlotta a lehetőséget, hogy a képeim kiállításra kerülhetnek a közreműködésével. Ráadásul számos neves egyént ismert, akik által én is előrébb juthattam, ezért pedig örökre hálás leszek neki, sosem fogom elfelejteni, amit értem tett. Persze még csak az elején jártam a dolgoknak, de pár kiállítás után számos sikerélményben volt részem, így még nagyobb lendülettel vetettem bele magamat a fényképezésbe, mivel folyamatosan a szemem előtt lebegett az, hogy akár még neves fényképésszé is válhatok, ha elég kitartást, igyekezetet tanúsítok, na meg persze kreativitást, folyamatos fejlődést. Bíztam benne, hogy előrébb juthatok ezáltal, emellett pedig szerettem volna mindig is azzal foglalkozni, ami örömet okoz, ami a szenvedélyem, a hobbim. Visszatérve kusza gondolataimból a jelenbe, gyorsan megállapítottam, hogy a férfi papagája rém édes volt.
- Ezzel a tulajdonsággal nincs egyedül - vigyorodtam el a konokságra utalva. Én is arról voltam nevezetes, hogy makacs, akaratos vagyok, na meg egyebek... mondjuk egy bizonyos szinten ezek a tulajdonságok teljes mértékben illettek rám, ezt pedig nem is tagadtam.
- Ó, szegény! Bár a Grillcsirke jelzőből tudhatja, ha épp rossz fát tett a tűzre, ha épp így hívja - néztem a férfira mókásan. Láttam a madáron, hogy nagyon tanulékony volt, emellett pedig rendkívül önérzetes is. A mérete, illetve a fajtája által pedig rögtön lerítt róla, hogy sokkal intelligensebb volt, mint például egy hullámos papagáj.
- Nekem ez az első cicám. Szerencsére gyorsan összeszoktunk, bár mielőtt befogadtam volna, utánaolvastam, hogy hogyan kell tartani, mivel kell etetni, ápolni és a többi. Időnként próbálok játszani vele, de el kell fogadnom a tényt, hogy mindennél jobban szeret aludni - nevettem el magam, hiszen a macskám életének nagy részét valóban az alvás tette ki. A beszélgetésünket kicsit megszakítva lőttem néhány képet Tikkiről, amint épp a kék égbolton repülve élvezte a szabadságot a természet lágy ölén. A profi kamerámnak, illetve az elsajátított ismereteimnek köszönhetően a legtöbb kép jól sikerült. Személy szerint hárommal voltam leginkább megelégedve, ezeket pedig ki is hangsúlyoztam Ákosnak, amint megmutattam a papagájról készült fotókat.
- Ez a kép nem sokkal azután készült, hogy felszállt Tikki. A következőn épp felhőtlenül szárnyal az égbolton, a harmadikon pedig leszállt a közeli fára. Ez egy igazi remek fotósorozat - örvendeztem a férfinak, mert iszonyatosan elégedett voltam a munkámmal, Tikki pedig remek fotóalany volt. Sikerült vele megörökítenem az adott pillanat minden fontos mozzanatát, és pont ez volt a célom.
- Köszönöm. Csak nyugodtan. Szívesen odaadom az összes képet, ha gondolja. Illetve készítek egy montázst a három legjobban sikerült képből, azt akár ki is teheti valahova majd - ajánlottam fel Ákosnak a lehetőségeket, biztosítva ezzel, hogy ő is hozzáférhet a képekhez.
- Ha készen lesznek a képek, mármint elvihetőek, akkor szólok, és találkozhatunk valahol Bogolyfalván, ha ez így Önnek is megfelel - folytattam a mondandómat kissé magam is belezavarodva az elhangzottakba. Lényeg, ami a lényeg, hogy találkozunk újra, és átadom neki a kért képeket.
- Ez igazán kedves megállapítás Öntől. Mindenesetre remélem, hogy ezen az úton haladva sikerül megvalósítanom a terveimet - válaszoltam neki mosolyogva. Bíztam benne, hogy minden nehézséget átvészelve sikerül mindazt elérnem, amiről idáig csak álmodtam.
- Minden területen van valamiféle trend, ez alól a művészvilág sem kivétel. Én viszont szeretnék kitűnni azzal, hogy nem állok be a sorba, hanem megpróbálom megvalósítani az elképzeléseimet, egy sajátos "világot" teremtve ezzel magamnak, egy egyedi művészeti stílust, perspektívát. Szeretném, ha úgy tekintenének rám, hogy egyedi a munkásságom, és eltér a nagy számok törvényétől, az átlagtól. Szóval az egyediségemmel szeretnék kitűnni a sok művész közül. A múltban számos olyan alkotó van, akire felnézek, az egyediségük, a munkásságuk alatt elért sikereik pedig óriási motivációt adnak ahhoz, hogy felépítsem a saját imázsomat, karrieremet - közöltem őszintén a férfival. Nem volt előtte semmiféle takargatnivalóm, őszinte voltam végig, az pedig már rajta állt, hogy mit kezd az elhangzottakkal.
- Hogy érti, hogy átoktörő, illetve az volt? - kérdeztem vissza érdeklődő tekintettel. Nem sok ilyen szakmával foglalkozó emberrel találkoztam idáig, ezért nagyon is érdekelt ez a téma.
- Mesélne nekem kicsit arról, mit takar pontosan az átoktörés? Mármint a fogalommal tisztában vagyok csak arra vagyok kíváncsi, hogy ez mivel jár az ember életében - pontosítottam rögtön a feltett kérdést. Én például pontosan tudtam, hogy mivel járt a jóslás, azaz, hogy megálmodtam mások jövőjét. Ennek is megvolt a maga szép és csúf oldala... mindenesetre senkinek sem kívántam, hogy szert tegyen erre a képességre. Kicsit meglepődtem, hogy Ákos nem kérdezett rá erre a témára a beszélgetésünk során, de titokban nagyon hálás voltam neki, hogy ennyire tapintatos tudott maradni, és nem említette meg a dolgot, mint oly sokan. Persze ez a tapintatosság rólam nem volt elmondható, de azért igyekeztem visszafogni magam a kérdések terén, nem akartam túl tolakodónak tűnni.
- És mi jót csinál még a szabadidejében? Mivel üti el szívesen az unalmas perceket? - kérdeztem tőle barátságosan, majd a tekintetem a férfiról újból az égboltra emeltem, amiről leolvasható volt a felhők alapján, hogy egyelőre nem ér minket zivatar. Mondjuk csodálkoztam is volna, ha megváltozik az időjárás, mert napos, nyugodt időt ígértek mára, és úgy tűnt, hogy ez még egy jó ideig így is marad.