A falu határa után kell még sétálni egy keveset, hogy az ember elérjen ide, de határozottan megéri. Mindenütt fák találhatók a tó közelében, festői sétálóhellyé változtatva a környéket. A parkban elszórva padok találhatóak, amelyek télen is melegek és hívogatóak a rájuk szórt bűbájoknak köszönhetően. A kellemes környezet tökéletesen alkalmas, ha olvasni, pihenni vagy beszélgetni szeretne az ember. A tavacska körülbelül olyan negyven perces sétával körbeérhető, attól függően, az adott ember sétatempója mennyire kényelmes. Éjjel apró fénypontok segítik a tájékozódást az erre járóknak igazán romantikussá változtatva a környezetet. A víz hirtelen mélyül, de bizonyos helyeken alkalmas a strandolásra, itt gyakran látni a nyáron pancsoló diákokat is.

Kellemesen nyújtózva hagyja, hogy vállai ropogjanak párat, amibe beleborzong. Még kettőt jobbra, majd balra, hogy aztán lábát is hasonlóképp átmozgatva, a lépcsőkről leszökkenve induljon meg kocogni egy pár kört. Kint, Amerikában egészen visszaszokott rá, hogy ha nem is a maratont, de legalább fölös energiát levezesse, illetve, kicsit egészségesebb is legyen, elhanyagolta magát, ami illeti, az utóbbi időben még jobban. Érzi is, hogy hiába Rudolf kiváló erősítője, minden lassabb és fájdalmasabb. Vagy csak ő halad előre a korban és válik egyre kínzóbbá, de egyelőre, mindent a lelki okokra fog. Mert hazudna, ha minden varázsütésszerűen eltűnt volna, de kimondhatja, jól van. Egyben van és él. Annyi szent, hogy van még mit dolgoznia, egyelőre úgy néz ki, millió egy dolog fogja lefoglalni és lekötni, hogy ne essen vissza a gödörbe. Mint a futás, amely közben zenét hallgat, bárcsak szólt volt Diminek és akkor még mókásabb lenne, de tudja, ilyenkor már bőven a kicsik kötik le az idejét, így nem zavargott, beköszönni sem volt még alkalma, hogy hazajött. Nyilván kap fejmosást, de áll elébe, ha majd a férfi meglátja, hogy úgymond összekapta magát. Egyelőre azonban csak halad előre.
Viszont mégsem egy sportember, így végül, fokozatosan lassítva a tempón végül séta lesz belőle csupán, ráérősen, a lihegést szép lassan elhagyva. A sok bagó, az, de ha egyszer ebben az időszakban jobban rákapott, nem fogja most mentegetni magát. A tavacskánál áll meg, ahol lehajolva kezét a vízbe dugva, kicsit lehűsíti ujjait, azokkal pedig tarkóját. Megállva néz szét, piheg és nyújtózik, mikor a ritmus elér a fülébe. Szinte felpezsdül, ahogy a taktus dübörög a fülébe és észre se veszi, ahogy mozogni kezd rá. Kezei a magasban, lába jár, vagy épp csípője, ahogy lassan indul meg ritmusra. Szemeit lehunyva adja át magát a zenének, majd pördül egyet, ahogy a klippekben szokás, de amikor megtorpan, nem egy fával vagy a semmivel találja szembe magát, hanem egy hús-vér emberrel, méghozzá, szemtől szemben. Kirántja a füléből a zsinórt és kínos vigyort ejt meg.
- Ööö.. szép estét – mintha mi sem történt volna, tömködi zsebébe a zsinórt és próbál úgy tenni, mint aki az előbb nem rázta volna magát. Köhint egyet és odébb lép, ha szeretne, mehet tovább, nem ropja. Egyelőre.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=828023#post828023][b]Helvey Belián Balázs - 2021.03.22. 22:39[/b][/url]

Kellemesen nyújtózva hagyja, hogy vállai ropogjanak párat, amibe beleborzong. Még kettőt jobbra, majd balra, hogy aztán lábát is hasonlóképp átmozgatva, a lépcsőkről leszökkenve induljon meg kocogni egy pár kört. Kint, Amerikában egészen visszaszokott rá, hogy ha nem is a maratont, de legalább fölös energiát levezesse, illetve, kicsit egészségesebb is legyen, elhanyagolta magát, ami illeti, az utóbbi időben még jobban. Érzi is, hogy hiába Rudolf kiváló erősítője, minden lassabb és fájdalmasabb. Vagy csak ő halad előre a korban és válik egyre kínzóbbá, de egyelőre, mindent a lelki okokra fog. Mert hazudna, ha minden varázsütésszerűen eltűnt volna, de kimondhatja, jól van. Egyben van és él. Annyi szent, hogy van még mit dolgoznia, egyelőre úgy néz ki, millió egy dolog fogja lefoglalni és lekötni, hogy ne essen vissza a gödörbe. Mint a futás, amely közben zenét hallgat, bárcsak szólt volt Diminek és akkor még mókásabb lenne, de tudja, ilyenkor már bőven a kicsik kötik le az idejét, így nem zavargott, beköszönni sem volt még alkalma, hogy hazajött. Nyilván kap fejmosást, de áll elébe, ha majd a férfi meglátja, hogy úgymond összekapta magát. Egyelőre azonban csak halad előre.
Viszont mégsem egy sportember, így végül, fokozatosan lassítva a tempón végül séta lesz belőle csupán, ráérősen, a lihegést szép lassan elhagyva. A sok bagó, az, de ha egyszer ebben az időszakban jobban rákapott, nem fogja most mentegetni magát. A tavacskánál áll meg, ahol lehajolva kezét a vízbe dugva, kicsit lehűsíti ujjait, azokkal pedig tarkóját. Megállva néz szét, piheg és nyújtózik, mikor a ritmus elér a fülébe. Szinte felpezsdül, ahogy a taktus dübörög a fülébe és észre se veszi, ahogy mozogni kezd rá. Kezei a magasban, lába jár, vagy épp csípője, ahogy lassan indul meg ritmusra. Szemeit lehunyva adja át magát a zenének, majd pördül egyet, ahogy a klippekben szokás, de amikor megtorpan, nem egy fával vagy a semmivel találja szembe magát, hanem egy hús-vér emberrel, méghozzá, szemtől szemben. Kirántja a füléből a zsinórt és kínos vigyort ejt meg.
- Ööö.. szép estét – mintha mi sem történt volna, tömködi zsebébe a zsinórt és próbál úgy tenni, mint aki az előbb nem rázta volna magát. Köhint egyet és odébb lép, ha szeretne, mehet tovább, nem ropja. Egyelőre.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=828039#post828039][b]Hollus Zádor Kelen - 2021.03.23. 14:31[/b][/url]

Ami azt illeti, egészen jó hangulata van most. Hamarosan kinyithat, már szinte minden készen, és a mai napja egészen elfogadhatóan telt. A kezéről is már lekerült a kötés, sőt, ezalatt a néhány nap alatt be is gyógyult már, így az sem fáj. Szokásos fekete, galléros szövettalárja van rajta, régi, kopott farmerja, és a fekete, tornacipőszerű mégsem tornacipő. Így indult neki az esti sétának, ami különösen jó döntésnek bizonyult a mai estén. Szinte egy lélek sincs sehol, talán csak azt a párocskát leszámítva, akik az egyik padon ültek. De ők is úgy elvoltak foglalva egymással, hogy szerencsére csak a pozitív érzelmeket sugározták felé, még ha kissé zavarba ejtőn is. De legalább ettől is csak vigyorogni támadt kedve.
Itt jó. Egészen jó, a sűrű, dolgos reggeleket leszámítva. Sokkal könnyebben bírja a hétköznapokat, sokkal kevésbé zajos, sokkal kevesebb ember van, sokkal kevesebb rossz, letaglózó érzelem. Jó döntés volt ide költöznie, ebben napról napra egyre biztosabb, az első napi szerencsétlenségét leszámítva. De az valószínűleg az ő figyelmetlensége és hibája volt, nem több. Bájitallal már minden reggel elviselhető. Budanekeresden, a fővárosi tömegekben reggeltől-estig, és olykor még éjszaka is úgy érezte néha, hogy bájitallal együtt is felrobban a mellkasa, mint abban a mugli filmben a xenomorph-tól. És így élt le sok-sok évet. Csoda, hogy kiborult? Ilyen itt nincs. Itt béke van és csend. Különösen most.
Annyira sikerül békességben elmélyülnie a gondolataiban, hogy nem is látja az érkezőt. Vagyis pontosabban már a megérkezettet. A kis tavacska, aminek a partjára sodródott sétája során, eleve lefoglalja, magához vonzza a tekintetét, és még a gondolatai is körülveszik, egyfajta különös falat képezve körülötte. Ilyenkor szoktak valami olyasmit gondolni, hogy jelenleg egy másik bolygón lépdel.
De azért megérzi valaki közelségét. Egy csipetnyi boldogság, jó érzés, ami elfogja, ez pedig olyan ritka, hogy oda kellene figyelnie rá, de csak magáénak tudja be, és élvezi. Amikor is hirtelen eszméleténél lesz, előre pillant...
És még éppen látja a piruettet, majd az orra előtt megtorpanó, pislogó, másik férfit. Egy pillanatig valószínűleg döbbent arcot vág... aztán a következő másodpercben felnevet. Nem túl hangosan, és nem is hosszan, de nem tudja nem elnevetni magát. Azért hamar befejezi, nem szeretné, ha az idegen azt hinné, kineveti őt.
- Elnézést - köszörüli meg a torkát végül, még mindig megtorpanva ott, ahol döbbenetében megállt, megelőzve ezzel egy mindkettejük számára bekövetkezendő, ütős katasztrófát.
- Jó estét. Szép pörgés volt - marad a vigyor a képén.
Elképesztő, mennyire még közvetlenebb lett mostanában. Biztosan ennek is a környezetváltozás az oka.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=828049#post828049][b]Helvey Belián Balázs - 2021.03.23. 21:55[/b][/url]

Pedig aztán aki ismeri és látta, mielőtt elutazott, nem tudná elhinni, hogy ő így, ilyen lépésekkel és lendülettel halad. Saját magáról sem hiszi el és talán ez nem is a teljes igazság, az sokkal rétegesebb és bonyolultabb a felszínnél, amit láttatni enged. Az, hogy ez most így ütközik ki, sok-sok beszélgetés és leginkább önvizsgálat eredménye, hogy hol hibádzik a gépezet, ámbár az, hogy felismeri, még nem egyenlő azzal, hogy meg is oldotta és meg is fogja. Egyszerűen nem is akarja. Kiengedte ujjai közül, mint valami por, úgy szállt a széllel és úgy volt vele, majd lesz valami, addig fókuszál mindig arra, ami előtte van. Ha a növényekre, arra, ha a konyhai művészetére, akkor csak az, ha pedig jönnek a gondolatok, lefoglalja magát. Mert jönnek, még mindig és örökké, de aztán elalszik és jöhet egy újabb nap, amely tele lesz lehetőségekkel. Mert van, akad, megtanult a jelenben élni és megragadni, amit csak lehet. Hogy közben mi morzsolódott, morzsolódik le belőle még, jó kérdés. Lehet azt mondani, hogy képmutató, hogy nem valódi, hogy még saját magának is hazudik, nemhogy a világnak, de ameddig ez fennmarad, ameddig tud belőle táplálkozni és szinten marad, addig neki tökéletesen megfelel.
Most sem keres vagy kutat senkit, valahogy Dimi régen, egy másik állapotban hallgatott szavaira alapozta a kis várát, amelybe beköltözött. Akkor is sírt, de egészen más miatt, aztán végül összeomlott minden, odakint azonban, mikor épp semmi dolga nem volt és senki nem vette körül, áttúrta a romokat. Ha csak pillanatnyi is, ha csak ámítás is, de ha lehet egyedül olyasmi, amire rá lehet aggatni, hogy boldog, akkor legyen így. Talán valami ilyesmivel próbálkozik. Talán bolond, megint gyáva és mégis, mozdul, ropja és csak a zenére koncentrál, semmi másra, még a világra sem. Simán belegyalogolna így a tóba, ha éppen nem a másik irányba ropná, akkor lesz ő a bolond, csak ne fájjon.
A világra azonban figyelhetett volna, mert jóformán beletáncolt valaki aurájába, meg majdnem úgy az egész lényébe, azonban sikeresen állt meg. Nézik egymást pár pillanatig, majd az idegen nevetni kezd, ő pedig egyhamar csatlakozik hozzá. Hamar elhal a másiké, ő még kacarászik egy sort saját nyomorán, majd abbahagyva szusszan egy nagyot. Na, ez jó kínos bemutatkozás, mondjuk nem kínosabb, mint amik lehetnének, számtalan eset lehetne rá példa, inkább nem is gondol egyre sem. Tarkóját vakarja zavartan, ahogy nyelvét rágja, szája szélében még ott bujdosik a nevetés.
- Hát köszönöm, azt hiszem. És én bocs, hogy majdnem… elgázoltalak – pillant fel rá, nem moccanva engedi le a kezét. Megesik, tény és való, fájdalmas ütközés lett volna, azonban kár is gondolni rá, nem történt meg. – Akkor én, nem is állok az útban – mert toporog egy kicsit, majd jobbra lép egyet, bizonyára tart valahová, nem mindenki olyan szabadnak akar mutatkozni, mint aminek ő. Pedig mélyen odabent ő bizony egy ketrecben ül, távol a valóságtól még.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=828078#post828078][b]Hollus Zádor Kelen - 2021.03.24. 13:18[/b][/url]

Hát ez egyszerre kínos és mókás, ami most történt. Mégis olyan vidámnak és felszabadultnak tűnik. Jó érzés. Egészen egy bizonyos pontig.
Persze nyilván, a majdnem ütközés kivált mindkettejükből, de talán főleg a másikból némi zavart, de mintha valami furcsa, más dolog is lenne a háttérben. Mintha ez az egész... annyira lenne spontán, mint amennyire hazugság? Létezhet ilyen?
A derűje azért érkezik a dicsérettel.
- Semmi gond - rázza meg a fejét, és most kellene jönnie valóban annak a résznek, hogy ellép, és kész. De van valami megmagyarázhatatlan dolog benne, ami hajtja Zé-t, hogy ne engedje el a megmagyarázhatatlant. Pedig ez lenne a normális. Mégis, egyre biztosabb, ahogyan még mindig ott áll, fürkészi a férfi arcát, és nem lép semerre sem tovább, hogy ki fog bukni belőle az az idegesítő kérdés. Már a nyelve hegyén van. Már érzi, hogy érkezik, és próbálja visszatartani, de...
- Ne haragudjon, de... - folytatja a maga részéről a magázódást. Ezt belenevelte rendesen az apja. Vagyis pontosabban ezt is. Addig így beszél, a minden bizonnyal nagykorúakkal, amíg valamelyik fél fel nem ajánlja ennek az ellenkezőjét.
- Minden rendben?
Na tessék, itt is van a kérdés. Eddig bírta magában tartani. Szép.
- Bocsásson meg, ha kellemetlenkedek...
Pedig tényleg csak félre kellett volna állnia. Nem lenne képes egyszer az életben így tenni, ha valami furcsát érez? Csak egyszer. Egyetlen egyszer. Ráadásul nem is tudná hirtelen megmagyarázni, hogy mi a furcsa. Lehet, hogy csak a majdnem ütközésük zavarja a másikat, vagy az, hogy látta a felszabadultnak tűnő kis táncát. Mert az tényleg annak hatott, és egy pillanatra az érzelmek is. Mégis, mintha valami nem stimmelne, mintha valami kissé zavaros lenne. Ekkor pedig ő nem tudja befogni láthatóan a nagy száját, és idegenek magánéletébe avatkozik bele éjjel, egy tóparton. Pedig igazából a látottak alapján pont nem lenne oka feltételezni, hogy bármi baj lenne az idegennel. Ha csak nem gondolja azt a másik mindjárt, hogy zakkantnak nyilvánította magában a kis tánca miatt, és még rosszabbul jön majd ki a dologból, mint általában. Volt már rá példa. Aztán az istennek se mentegetőzhet, és nem is tudna mivel.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=828089#post828089][b]Helvey Belián Balázs - 2021.03.24. 22:09[/b][/url]

Hosszasan lehetne elnézést kérni, ha legalább a lábára lépett volna, azonban nem így történt és roppant hálás, hogy a nem létező belső szeme időben nyílt fel és állította meg. Mégis, kicsit kínos, feszengő érzés marad benne, de csak egy pillanat az egész, mert oszlik is, ahogy szavakba öntve válik semmivé az egész. Mint amikor a létezésért kért jóformán elnézést, vagy szavakért, amiket kimondott, még ha nem is volt biztos benne, majd soknak érzett. Azóta legalább nagyjából megtanult kommunikálni, bár mostanság nem kellett érzésekről, érzelmekről és olyanról beszélnie, amiktől bizonytalanná és zavarttá vált. Az egy másik életben volt talán, ahogy minden más is.
- Nagyszerű – biccent, hogy semmi és még annyira sem, majd félre is áll. Kezével lehúzza melegítőnadrágjának zsebén a cipzárt, mert ebbe tette a mobilt, pontosabban a másikba, a cipzár alatt a cigisdoboza lapult, hogy el ne hagyja és hiába a futás, a mozgás, hazafelé levezetésnek jól esett volna, hát most itt kezdi el. Épp csak a szálat illeszti ajkai közé, ujjai között a gyújtó pihen, amikor felvont szemöldökkel pillant a másik felé, hiszen nem is ment el, de hozzá is beszél.
- Hmm? – elsőre nem érti, mi lehet a gond, majd kapcsolva húzza ki a bagót ajkai közül. – Jaj, ha nem bírod… bírja, akkor majd odébb csinálom – rejti tenyerébe a szálat az öngyújtó mellé, majd a kérdésre kicsit megszeppen. Rendben? Nem sebes, nem menekült futás néven, ez most olyan váratlan éri, ahogy a felbukkanása az előbb, ahogy fordult. Csak úgy, a semmiből, pedig szentül meg van róla győződve, hogy a szeme alatti karikák átlagosak, haja se csapzott, a korábban, a sötétségben töltött leadott kilók is szépen visszamásztak rá, úgy is néz ki, mint aki él. Valami mégis félrement?
- Hogy tessék? Mi nem lenne rendben? – lehet a tánc, hogy bolondnak tűnhet, persze nem az, mert nem egy fával veszekedett hangosan vagy éppen előre és hátra billegett. Semmi ilyenről szó sincs, ha eddig tudta követni az eseményeket, akkor most már biztosan elvesztette a fonalat.
- Én nem haragszom, csak nem értem a dolgot. Minden rendben, persze – mert a fene sem akarja azt gondolni, hogy tovább lát, mint kellene. Mert még ha látná is a gondolatait, mint lakótársa, abban a zene volt, a táj, mit evett, vagy épp pár emlék a tengeren túlról, semmi olyan, amely arra engedne következtetni, hogy ne lenne rendben. Nincs, mert talán az sem egészséges, amit és ahogy művel, de senki nem kötelezte másra és semmi olyan nem történt, amely kibillentette volna. Talán nem is fog, hiszen, ha eddig nem, akkor már nemhogy nem remél, nem is vár. Csak él, pillanatról pillanatra. Ez maradt a kirakós darabjaiból.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=828096#post828096][b]Hollus Zádor Kelen - 2021.03.25. 14:09[/b][/url]

Úgy tűnik a kis majdnem baleset elkerülődik, mégis valahogy muszáj még kínosabbá tenni a dolgokat, láthatólag, azzal, hogy áll, mint valami idióta. Aztán hirtelen a férfi benyúl a zsebébe, majd egy szál cigarettát dob az ajkai közé, Zé pedig, ha mást nem, ez biztosan megbűvölten nézi. Kissé talán túl megbűvölten is.
- Nem, ugyan, semmi gond - szabadkozik is nyomban, amikor láthatóan az idegen férfi azt hiszi, hogy ezzel van a problémája. Már ha egyáltalán tényleg lenne olyan. A zavara viszont egyre csak nő.
- Semmi baj vele. Igazából én is...
Igen? Nem. Leszoktam. Vagy csak akartam? Nem is tudom... A francba, de jól esne most egy nekem is!
Igyekszik elszakítani tekintetét a varázslatosan szép látványú hófehér dohányrudacskától, és zavartan megköszörülve torkát feldolgozni a furcsa, kavargó érzelmeket benne. Csak nő tőle a zavara, ami valószínűleg részben már nem is a sajátja. Most egészen biztosan nem tudja összerakni már, hogy pontosan mi volt az a dolog, amit az előbb megérzett, és hogy egyáltalán honnan vagy kiből érkezett. Talán igazából csak saját magát érezte, és csak még ostobább képet fest így magáról.
- Elnézést... én csak...
Csak mi? Mit akartál már megint? Miért nem vagy képes egyszer az életben befogni és tovább sétálni? Menj már!
- Nem is fontos. Jó éjszakát - biccent végül, halvány mosollyal, miközben valami megmagyarázhatatlan szomorúság továbbra is ott marad a szemében, mint általában mindig, és már fordul is el a férfitól, hogy tovább induljon. Jobb lesz ez így mindkettejüknek, mielőtt az idegen feldühödik, ő pedig pórul jár. Sokféle értelemben is.
Közben kitapintja a plusz bájitalt a zsebében, a talár anyagán át. Megnyugtatja a jelenléte. Talán nem ártana mindjárt le is húznia, amikor kicsit távolabb ér mindenkitől. Egyre hasznavehetetlenebb kezd lenni a hatása nélkül, láthatóan.
Micsoda egy barom vagy, Zé!
De legalább megint komoly oka van kínosan érezni magát. Igazán megszokhatta volna már.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=828108#post828108][b]Helvey Belián Balázs - 2021.03.25. 22:56[/b][/url]

Attól még valahogy megáll a mozdulatban, nem fejezi be, nem gyullad fel az apró lángocska és a parázs, mintha megtört volna a lánc, egyelőre a kezében marad. A pillantása olyan, mintha belé látna a másik, kezdi tényleg azt érezni, hogy lát valamit, a fejében, amitől kínosan érzi magát és olyan sebesen kezd gondolatban sepregetni és mindent a szőnyeg alá dugni, mintha sose létezett volna. Kint, ugyan belőle nem lehet okklumentor, de gyakorlatokat tanult arra, hogy legalább ki tudja üríteni, vagy éppen palástolni a gondolatait, amikor nyugodt és most az, a zavar és értetlenség nem nyírja ki a lelkét, tud koncentrálni. Ezt alkalmazza, persze tudja, egy képzett ezeket a kis gátakat könnyen rúgja szét, de ennyi is elég egyelőre.
- Áhh, értem – nem akart sosem senkinek kellemetlenséget, nem mindenki bírja, gyerekek közelében tökéletes megállja, hogy eszébe se jusson a bagó. Figyelmes, ez általában hamar lejön azoknak, akik találkoznak vele.
- Ohh, vagy úgy. Ezen nem múlik– esetlen mozdulat, ahogy felé tartja az ismét elővett dobozát, hogy kínálja, ha akarja, vehet, ha nem, akkor visszateszi oda, ahonnan elővette. Végül befejezi, amit elkezdett. Ahogy figyeli, úgy érzi, a férfi leszokóban van és azért „szenved” ennyire a látványtól, küzd magával, vagy fogalma sincs, de valamiért tarkóján libabőrös lesz, pont úgy, mint mikor valaki figyeli, de nem tudja honnan. Ez az egész kezd valami nagyon furába átmenni, nem is tudja, miért, de kezdi elveszíteni a fonalat. Az, hogy majdnem beletáncolt, mintha már hetekkel ezelőtt történt volna.
- Igen? – érdeklődik, miközben meggyújtja végül a cigarettát és mélyet szívva belőle, félrefújja a füstöt. Ha vett, ha nem, elpakolja a zsebébe a dobozt a gyújtóval együtt, érdeklődve nézi, mire akar kilyukadni. Komolyan, mintha vallani akarna valamit, csak nem meri. Ismerős, nagyon ismerős ez, mert ő is pontosan így szokott küzdeni a szavaival, a gondolataival, amikor valami feltört benne. Mivel mostanság felszínes, nem tesz ilyet, ha leásna, biztosan ugyan így hebegne-habogna.
- Hát… azt nem tudhatom – mert mindenkinek más a fontos, a másik meg küzd. Sóhajt egy nagyot, szerencsére nem kínozza a ciklus annyira, hogy rá is förmedjen, de kicsit a türelme már karcos. Mély levegő, majd szép lassan utána ered, mert a kíváncsisága a régi, nem tudja hova tenni ezt az egészet, az arcát, a tekintetét. Lehet, hogy lemaradt valahol.
- Én nem harapok, most biztos nem. De… mi volt ez? Mi az, ami nem fontos? – lehet, hogy hagynia kéne a francba, valami azonban mélyen nem engedi. Micsoda és miért? Hagynia kellene mindent és a pillanatnak élni, azonban nem olyan. Figyelmes, figyel.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=828110#post828110][b]Hollus Zádor Kelen - 2021.03.26. 00:28[/b][/url]

Úgy tűnik a cigaretta látványára tett reakciója feltűnést keltett, ami egyáltalán nem is meglepő. A férfi pedig minden zokszó nélkül hirtelen elé tárja a fehér, füstölgő Paradicsom kapuját. Már így is elég zavart az érzelmei terén, nem biztos benne mit honnan érez, vagy magától érzi-e, avagy sem, de ez most kemény háborút robbant ki az agyában.
Egyfelől hirtelen úgy érzi, megvesz érte, és pont tökéletesen stimuláló nyugtató placebohatása lenne az idegeire. Másfelől... nem akart leszokni tényleg? Á, nem, már nem is emlékszik rá.
Elvesz egy szálat, miközben úgy érzi magát, mint valami tarháló tróger alak.
- Köszönöm.
Hát ez tényleg egyre kínosabb. Előveszi a pálcáját, azért ügyelve rá, hogy nehogy megijessze a férfit, mit akar vele, majd maga elé tartja azt.
- Lacarnium Inflamare.
Az apró láng fellobban, a cigaretta meggyullad, majd a láng elalszik, a pálca elkerül, ő pedig annak rendje és módja szerint, ahogyan szokta, nem tüdőzi le az első slukkot, csak kifújja. De aztán jön a második... és ó, milyen mennyei, mámoros érzés! Most tényleg elég bénán festhet, ahogyan lehunyja még a szemét is egy pillanatra, de igyekszik nem a férfira fújni a füstöt. Ez azért valamennyire most segít. Meg a zsebében lévő bájital megnyugtató gömbölyödése, ahogyan hozzá-hozzá koccan az oldalához. Végül ez is segíthet abban, hogy úgy dönt, jobb, ha nem sodorja magát még kínosabb helyzetbe, és inkább betudja annyinak a dolgot, hogy valamit nagyon benézett. Megköszön hát mindent, elfordul a férfitól, jó éjszakát kíván, és tovább indul. Épp csak egy újabb adag füstöt szív le, és fúj ki lassan, miközben továbbra is furcsán érezheti magát, de már egyedül, mikor meghallja a lépteket. Szemöldökei összeszaladnak egy pillanatra, de aztán meghallja az iménti hangot, amint annak gazdája felzárkózik közben mellé. Egy pillanat alatt elönti a megkönnyebbülés. Bármilyen idiótának is érezte magát, ha nem is volt teljesen igaza, mert ebbe már maga is belezavarodott, a pszichológus radarjai még igenis jók. Nem tudja nem elnevetni magát, az útra meredve, ha halkan és röviden is, zárt szájjal teszi. Megcsóválja fejét, majd megtorpan, és a táncoslábú idegen felé fordul. Az embereket csak akkor érdekli valami ennyire, ami velük kapcsolatos, ha az mégsem lényegtelen.
- Tényleg nem fontos - mondja kedves mosollyal, bár a szemeiből továbbra sem tűnt el az a furcsa szomorúság. - Csak egy megérzés volt, semmi több. Ha csak... maga nem érzi úgy, hogy valami fontos lehet. A legtöbb dolog azzal válik fontossá, hogy azzá tesszük.
Na tessék, és most elkezd itt bölcselkedni az út közepén. Mindjárt kitesz egy "ingyen kéretlen terápia" táblát is. De legalább érzi a cigarettát az ujjai között. Ez furcsán megnyugtató, ha a bájitalt nem is pótolja.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=828170#post828170][b]Helvey Belián Balázs - 2021.03.28. 00:00[/b][/url]

Bizonyára nem a bagó miatt viselkedik és érzi úgy magát a másik, ahogy, ez már csak hab a tortán, azt szokták mondani. Hát nem rest legalább egy valamin javítani, mert a zavarodottságot, vagy legyen az bármi, nem tudja elűzni, azonban a sóvárgást enyhíteni lehet. Csak lehet nem éppen a legjobb dolog, ha nem a saját zsebéből teszi, lehet kocabagós vagy épp leszokóban; egyiknek sem a legjobb döntés kínálni. Ám az, hogy mi etikus és mi nem, azt nem magában és magával fogja megvitatni.
- Hát, nem mondom, hogy egészségedre – pakolja el a dobozt, már épp a gyújtót venné elő, teljesen megszokásból, amikor a másik pálcát vesz kézbe. Megáll a saját mozdulatában és pislog felé, nyakát nyújtva nézi, ahogy végül lángocska gyullad fel majd tűnik is el a fadarab végén.
- Ez valahogy könnyebbnek tűnik – kerül végül elő az öngyújtó és kattint egyet. Összeakadt nyelvvel egy éppen mulatásra szánt éjjelen nem éppen sikerülne kimondania ilyesmit. Lehet, hogy abból valami pokoli lényt idézne meg, mint mikor az ember az IKEA bútorneveit igyekszik kiejteni. Az biztos, hogy rosszat mégsem okozott vele, ahogy nézi, kellemes dologként éli meg, nem fullad, így a beálló csendben ő is csak pöfékel, kényelmesen, minden elán nélkül. Csak megszokás, ahogy emeli a kezét, szív, majd lepöccinti a hamut. Megesik, hogy tollal a kezében is így tesz, ha nagyon elbambul, aztán kapcsol és csak röhög magában. Most azonban nem teszi, inkább válik meglepetté, hogy mégis elindul, vagyis, nem lenne ez probléma, hiszen se rokonok, se ismerősök, két idegen csupán. Az már inkább furcsa, ahogy ezt teszi, közvetlen előtte sodorja a kérdések tengerébe és nem engedi, hogy gondolatai máson járjanak. Nem érti és szeretné megtudni, mi ez az egész, leginkább a furcsaság oka, azonban választ nem kap, pár pillanatig csak a férfi hátát nézheti, ahogy távozik. Végül, lábai és mindene indul meg utána, nem nevet, még kicsit se, inkább elszánt és érdeklődő tekintettel figyeli. Valami tuti van, ebben biztos. Megáll ő is, amint a férfi, egymás felé fordulnak és megint azt kapja, hogy nem fontos. Most van paranoiás vagy már annyira társaságra vágyik, hogy mindent beleképzel, csak valaki beszélgessen vele. Kezd megőrülni, talán.
- Jó, de lehet mégis. Miféle megérzés? – pont vele kapcsolatban? Ó abból akadhat pár, de a válaszra biztosan nem gondol a lehetőségek között. Rajta a sor, hogy felnevessen a bölcseleten.
- Hagyjuk a coelho-i magasságokat. Én mit érzek annak? Reggelig tudnám sorolni. De most csak kíváncsi vagyok, hogy mi az, ami nem fontos, viszont, mégis úgy van előle menekülve, mintha rémalakot látnál – mert ő annak látja, megfutamodásnak, ki ne látná ezt jobban, mint az, akinek ez a hobbija. Ez jutott.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=828197#post828197][b]Hollus Zádor Kelen - 2021.03.28. 16:13[/b][/url]

- Végül is, arra megy - ejt meg egy mosolyt a férfi felé. Majd meggyújtja a pálcájával a cigarettát, aztán a férfira pillant, aki valamiféle furcsa, önoltó szerű eszközzel próbálkozik. Nem teljesen érti, mire érti a másik a dolgot, és mit művel, de azért igencsak érdeklődve szemléli a gyújtós eseményt, de úgy érzi, inkább jobb, ha nem fűz hozzá semmit, így is elég idiótának érezheti már magát. És közben mintha feszültté is válna valamiért. Itt dönt úgy, hogy inkább csak megköszöni a dolgokat, elnézést kér, és a cigarettájával tovább áll.
De a férfi követi őt. Ez pedig okot ad rá, hogy mégis csak bízzon képességeiben, ha csak egy röpke pillanatig is. De a hirtelen rátörő, eddiginél is erőteljesebb zavar őt magát is megzavarja.
- Egyszerű megérzés. Mondjuk, hogy van ilyen képességem. Néha bejön.
Igazából ez nem teljesen így van, bár nem is hazudott vele. Van ilyen képessége, de még milyen! Bárcsak soha nem is létezett volna, teljesen más ember lenne most, teljesen más élettel. Bár talán utóbbira nem is vágyna másként. Viszont soha nem mondja el igazán senkinek, hogy milyen is ő valójában. Mindig csak a szakmájára és a szakmai megérzéseire fogja. Ebbe viszont nagyon nem mélyedne bele máris, így elsőre, főleg, mivel közben a férfi ledorongolja. Sőt, hárít. Méghozzá rá. Zé szemöldökei egy pillanatra megemelkednek a csodálkozástól, és a szavak mellé kapott érzelmektől. Már sejti is a baj okát. Nem ő az. Ilyen esetekben sosem az a hibás, akinek kitálalnak, így vagy úgy. Igaz, valóban menekülne ő is ettől a furcsaságtól, de külső szemlélőként nincs benne logika, hogy ezt feltételezzék. Talán ő az, aki inkább menekülne, ezért hárít rám - gondolja.
A csodálkozás elmúlik az arcáról, helyére megértés költözik, ha a szemei továbbra is furcsán szomorúak maradnak.
- Miért tulajdonít ennek ekkora jelentőséget? Hiszen csak egy idegen vagyok.
Hát igen, ez csak úgy kiszaladt a száján. Pszichológusi betegség. Egy terápián jönne ki hasonló belőle, de most el kell fogadnia, hogy ez itt és most nem egy terápia. Gyorsan meg is köszörüli a torkát. A férfi meneküléssel vádolja, de valahogy úgy gondolja, ez inkább csak kifogás valamire. A magányra? De úgy érzi nagyobb szüksége van most a másiknak arra, hogy az nyerjen számára bizonyosságot, ő érzi magát magányosnak, talán azért furcsa a helyzet. Ha az ember úgy látja, a másik a magányos, könnyebben fogadja el, hogy ő is az, ha valóban így van. Könnyebben mond igent valamire, ha úgy látja, nem őt kell megjavítani, hanem a másikat. Pedig igazából sosem kell senkit sem megjavítani, sosem az emberekkel van a hiba. Na jó, többnyire.
- Tudja... nem rég költöztem a faluba. Nem nagyon ismerek még itt senkit - fog bele hirtelen. - Elvagyok magamban, de kissé még ez magányos dolog. Furcsa kérdés lehet ez, de... nincs kedve sétálni egyet? Vagy leülni egy padra. Szépek itt a fények - mondja.
- Akkor békésen elszívhatnánk a cigarettát, és közben kifaggathat. Addig sem vagyunk egyedül, nem igaz? - kérdezi bátorító mosollyal. - Sokszor jó a magány, de valljuk be, néha kell pár jó emberi szó. Lehet, hogy annak híján tűnhetek én is furcsának - mosolyog tovább, magára fogva az egész dolgot így, teljesen nyugodtan. Persze látszólag. Belül valószínűleg épp továbbra is a zavarral küzd.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=828887#post828887][b]Helvey Belián Balázs - 2021.04.05. 13:47[/b][/url]

- Végül is – ismétli meg, aztán aprót von vállán. Minek az egészsége, az már jó kérdés. Ez is egy függőség, valamit elsimít, mást rombol, átmeneti megoldás. A szálak fogynak, minden más marad. Ha azonnali és végleges megoldást nyújtana, nem tartana most itt és így, senki sem. Minden végleges helyett bámulja megint, ahogy valaki mágiát használ, erről mondjuk, így évek múltán már bőven leszokhatna, de nem sikerül valahogy, igazából, kicsit zavarja csak. Hogy másokat ez mennyire? Már nem érdekes.
- Ó, képesség, értem – bólint, mert rövid elválásuk pár másodpercig tartott, mert ahogy a másik válik frusztrálttá és zavarttá, benne úgy nő az, hogy követni kell, hogy maradjon és fejtse meg, mit rejt ez az egész. Vagy ő is zavart és frusztrált, csak másképp jön ki rajta. Pont úgy, ahogy nem kellene. Talán ezek a szavak bőven jelei annak, hogy semmi sincs teljesen rendben, hogy zavaros és kusza, olyasmi, amelyet nem tud kezelni, nem tud jól kezelni. Szavak, amelyeket neki címez és amellyel ellök minden olyan lehetőséget, amely valójában talán mégis igaz. Nem tudja. Most érzi csak ténylegesen, hogy zavart, hogy hagyni kellett volna inkább elmenni, mintsem követni és kikövetelni úgymond belőle a választ a megérzéseire. Sóhajt egyet, szabad kezét zsebébe süllyeszti és az öngyújtóval babrál. Nem a legjobb így, de mivel nem akarja magát tétovának érezni és mutatni sem, marad.
- Épp ez a lényeg, idegen. Egy ismerős elfogult akaratlanul, míg egy idegen azt látja, ami a valóság. Karikás szem, nem jó frizura, előnytelen öltözék, hamis mosoly. Nem a szépet és a jót, hogy de biztosan jól áll. Őszintébb – vagyis, gondolja ő ezt, hogy így van. Nem tudósa ennek, amit mond, azt inkább csak ő gondolja így. Lehet, hogy színtiszta hülyeség az egész, semmi több. Csak okoskodni próbál, mintha olyan tudás birtokában lenne, amely talán sosem volt az övé és soha nem is lesz. Tükörbe kell csupán néznie, mennyire nem.
- Ó, vagy úgy – tehát új erre, frissen beköltözött. Megérti, hiszen így kezdte saját maga is, csakhogy, azzal a különbséggel, hogy tagadta a magányt és elvolt azzal, ami volt. Akkoriban felszolgált, meg se fordult a fejében a tanítás, a tanulás is csak később. Egyedül élt, egyedül boldogult, minden csak később változott meg, egy részét sosem csinálná vissza, van, amit most, ebben a zavaros időben igen.
- Szívesen sétálok. Pár éve élek csak itt, de még mindig emlékszem, milyen újnak lenni. Merre van a ház? – nem arra akar menni, csak érdeklődik, most már hivatalosan beleegyezve abba, hogy vele tart. Lépked mellette, hallgatja, bólogat. Mert igen, addig sincsenek egyedül, más kérdés, hogy ehhez kezd hozzászokni, kezd megbékélni. Még van hiány, de már csak halovány.
- Egy ideig kényszerből, aztán én választottam. Aztán nem voltam magányos és végül azzá tettek. Nekem ebben nincs furcsaság, mert közben sokan vesznek körül. Ki mit vesz észre. Azonban, tényleg kell pár jó szó – mert a némaság mindig sok olyan dolgot szül, amelyet nem kellene. – Nem te vagy furcsa, inkább a helyzet. Valami… nem tudom – harapja be alsóajkát, mintha zavarban lenne a gondolataira. – Amikor úgy néznek az emberre, mintha mindent látnának. Ez nekem mindig… olyan furcsa – oké, semmi se változott. Még mindig nem tudja értelmesen kimondani, mire gondol.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=829088#post829088][b]Hollus Zádor Kelen - 2021.04.06. 17:34[/b][/url]

A férfi követi az elválásuk után is, ez pedig sok mindent elárul számára. Azon túl, amit éppen érez vagy nem érez.
Elő is bújik belőle varázspszichológus énje, és fel is teszi a nagy kérdést. Miért számít ennyire egy idegen véleménye? A válasz viszont egészen meglepi. A vele együtt érkező zavarodottság viszont annyira nem.
- Meg kell nyugtatnom, nem látom, hogy karikásabb lenne a szeme az enyémnél - húzódik azért mosolyra haloványan az ajka. De ez egy igen jó és érdekes válasz. Talán ezért is dönt amellett, hogy magára vállalja a problémás oldalt, mintha neki lenne szüksége társaságra. Bár... igazából valóban lehet, hogy szüksége lenne. De a megmentési mániája persze valószínűleg ennél is jobban közreműködik a dologban, mint általában.
- Akkor hát sétáljunk - biccent. Ha pedig mindketten beleegyeznek, talán el is indulnak közben a tó partján, a szép, keringő kis fénypontok között.
- A Fő utczán lakom, a rendelőm felett. Hollus - mutatkozik be ilyenformán, ha már így szóba jött. - De nevezzen csak Zé-nek - nyújtja a kezét menet közben a férfi felé egy kézfogásra, ha úgy alakulna a helyzet, hogy elfogadná a bemutatkozási rituálét. - Könnyebb lenne esetleg a tegeződés? Ha már úgyis beszélgetni kezdtünk - teszi még hozzá a végén egy halovány félmosollyal. Majd beleszív a cigarettájába, és jóleső érzéssel fújja ki lassan a füstöt a másik irányba. Közben pedig az alattomos ügyességgel feltett kérdésére érkezik is a válasz. Ha nyíltan szólnak az emberhez, hajlamos az szintén megnyílni egy kissé, ami csak a javára válhat a beszélgetésnek. Legalábbis Zé esetében.
- Azzá tették?
Nem is ő lenne, ha nem ragadna ki egy jelentéktelennek tűnő részletet az elbeszélésből. Mégis, varázspszichológusi agya ismét bekapcsolt üzemmódban tevékenykedik.
- Hogy érti pontosan azt, hogy azzá tették? Lehet valaki ennyire befolyással egy másik ember életére, hogy magányossá tegye?
Lehet, hogy túl sok a kérdése hirtelen. Ezért még biztos, ami biztos alapon, hozzáfűzi a végéhez a maga meglátását a férfi mondandójának lezárására.
- Ezennel elnézést is kérek érte, ha úgy néztem volna. Nem állt szándékomban - somolyog az orra alatt. Valóban nem, de tudja magáról, hogy néha sikerül ezt elérnie.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=829553#post829553][b]Helvey Belián Balázs - 2021.04.13. 17:33[/b][/url]

Ha tudná, hogy olyan ember figyeli és „elemzi”, akit ért hozzá, azonnal féket húzna magán és próbálna nem ennyire feltűnő lenni. Mert oké, nehezen vette rá magát a múlt nyár után is arra, hogy menjen, valahogy ez olyan ijesztő számára. Pedig nem az, de segítséget kérni, mindig is nehéz volt valamiért. Nem azért, mert makacs vagy büszke, hanem mert tehernek érzi magát.
- Ahh, szuper. Akkor használ a krém – nem mintha nagyon kenne valamit magára, csak hogy ne legyen száraz és kérges mindene, mert földet túr és földön mászkál. Nem szokta érdekelni a karika a szeme alatt, mert az akkor is ott van, ha nem akarja, főleg a holdak után, akkor nagyon is. Persze, Hay mondta, hogy simán sminkelhetne, legalább azt, de nem vetemedett erre sosem. Felesleges.
- Az sosem árt – lépked hát így előre, a férfivel az oldalán, akiről semmit sem tud, csak azt, amit lát és ami foglalkoztatja. Ami érdekes és nem tudja elengedni. – Rendelő? Orvos talán? – nem is látta eddig, vagy csak bamba volt nagyon, mikor arra járt. Mindegy, mert most már tudja és megjegyezte. Szépen bővül a városka, annyi szent. – Rendben Zé, én Belián vagyok, Helvey Belián – kicsit Bond-os figura sikerült, elmegy azonban, ahogy megfogja és megrázza a kezét. Elengedi, hiszen még mindig sétálnak és visszadugja a zsebébe azt.
- Jaj bocsánat, én a hivatalos formát valahogy mindig kikerülöm. De nyugodtan, persze – bólogat, hogy eszébe se jutott legalább megpróbálni használni. Oké, ezen még csiszolnia kell, ha egyszer komolynak akarja eladni magát.
- Hja, de nem is fontos – legyintget, elszólta magát. Kicsit füle ég is, szerencse azt csak nem látja, hogy vörös is. Nem fogja idegenekre rásózni a kínjait, ha a barátaival sem nagyon lelkizik. Most így van jól, még ha nem is jó. Ez egy olyan kör, amelyből nem tud szépen kimászni és nem is akar; amennyire kilát, pont tökéletes. De csak nem engedi el a témát, visszakérdez és nagyot sóhajt.
- Sokáig volt távol, akit szerettem és amikor visszakaptam, elhagyott. Egyszerű, béna, szerelmes történet – semmi több. Mégis, felkarcolja, megforgatja odabent a már rég benőtt tőrt, amelyet a legmélyebbre döftek. De semmi több, arca ugyanolyan marad, mint volt. Sehogy sem egyszerű történet. Tragédia, amely halállal végződött. Meghalt, mert szeretett.
- Ugyan, nincs gond. A lakótársam legilimentor. Hozzászoktam igazából – nem, de ennyi füllentés belefér, miközben elmosolyodik. – És mivel foglalkozol, ha már van rendelő? – érdeklődik most ő, kevésbé kellemetlen témáról.