A falu határa után kell még sétálni egy keveset, hogy az ember elérjen ide, de határozottan megéri. Mindenütt fák találhatók a tó közelében, festői sétálóhellyé változtatva a környéket. A parkban elszórva padok találhatóak, amelyek télen is melegek és hívogatóak a rájuk szórt bűbájoknak köszönhetően. A kellemes környezet tökéletesen alkalmas, ha olvasni, pihenni vagy beszélgetni szeretne az ember. A tavacska körülbelül olyan negyven perces sétával körbeérhető, attól függően, az adott ember sétatempója mennyire kényelmes. Éjjel apró fénypontok segítik a tájékozódást az erre járóknak igazán romantikussá változtatva a környezetet. A víz hirtelen mélyül, de bizonyos helyeken alkalmas a strandolásra, itt gyakran látni a nyáron pancsoló diákokat is.

A helyzet az, hogy Rebeka elkezdett szelídülni. Persze ezt igen nehéz elhinni, hiszen a stílusa, megjelenése és alapvető magatartása mit sem változott, de mindez csak a látszat. Odabent megkezdődött egy folyamat, ami nemcsak elfogadásra, de megbocsátásra is sarkallta. Olyan sokáig fújt az apjára, hogy már azt is elfelejtette, milyen lehetett egyszer egy másik férfit, akit az apjának hitt, szeretni. Nagyon sokat töprengett ezen, miközben az események egyre csak felgyorsultak körülötte. Már túl is van egy sikeres vizsgaidőszakon, sikerült szereznie egy vadi új tetkót a bal sípcsontjára, a haja vörösebb, mint valaha (hiszen a tél folyamán nem volt, ami világos színűre szívja), és jelenleg jobb kedélyű, mint valaha.
Mindezek örömére úgy döntött, hogy ad Zsigmondnak egy esélyt, hogy bizonyítsa, igenis jó apja lenne. Beavatja hát olyan dolgokba, amiket elvileg egy lánynak meg kell beszélnie szerető szülőjével. A levelezésük során megállapodtak abban, hogy a kis tavacskához menjenek, ami nem volt egyszerű. Ezek a nyomorult felügyelők megkeserítik az ember életét, én mondom, de még szerencse, hogy Rebeka nem zavar sok vizet. Még az amorfizációt sem merte használni, pedig...! Az minden szempontból pozitív.
Mikor odaér, apját már ott találja, azt a bizonyos semmirekellő csapos férfit, akit olyan mélységesen megvetett. Most mégis mosolyra görbül a szája. Felesleges olyasmire számítani, minthogy nevetve odarohan hozzá és megöleli, odabújik hozzá és mindenféle vidám dolgokról fecsegnek, de... Azért az a mosoly biztató.
- Szia - még csak véletlenül sem csúszik ki a száján az, hogy "apa", de nem ellenséges. Haladás! Lehuppan a fűre és kinyújtott lábait keresztbe rakja, megtámaszkodik két kezén és nagyon alaposan tanulmányozni kezdi a bakancsát. Kíííínos. - Na szóval csak arra gondoltam, hogy csinálhatnánk valamit közösen, ha már izé... Család vagyunk, vagy mi.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=591974#post591974][b]Ombozi Rebeka Liliána - 2016.05.05. 19:33[/b][/url]

A helyzet az, hogy Rebeka elkezdett szelídülni. Persze ezt igen nehéz elhinni, hiszen a stílusa, megjelenése és alapvető magatartása mit sem változott, de mindez csak a látszat. Odabent megkezdődött egy folyamat, ami nemcsak elfogadásra, de megbocsátásra is sarkallta. Olyan sokáig fújt az apjára, hogy már azt is elfelejtette, milyen lehetett egyszer egy másik férfit, akit az apjának hitt, szeretni. Nagyon sokat töprengett ezen, miközben az események egyre csak felgyorsultak körülötte. Már túl is van egy sikeres vizsgaidőszakon, sikerült szereznie egy vadi új tetkót a bal sípcsontjára, a haja vörösebb, mint valaha (hiszen a tél folyamán nem volt, ami világos színűre szívja), és jelenleg jobb kedélyű, mint valaha.
Mindezek örömére úgy döntött, hogy ad Zsigmondnak egy esélyt, hogy bizonyítsa, igenis jó apja lenne. Beavatja hát olyan dolgokba, amiket elvileg egy lánynak meg kell beszélnie szerető szülőjével. A levelezésük során megállapodtak abban, hogy a kis tavacskához menjenek, ami nem volt egyszerű. Ezek a nyomorult felügyelők megkeserítik az ember életét, én mondom, de még szerencse, hogy Rebeka nem zavar sok vizet. Még az amorfizációt sem merte használni, pedig...! Az minden szempontból pozitív.
Mikor odaér, apját már ott találja, azt a bizonyos semmirekellő csapos férfit, akit olyan mélységesen megvetett. Most mégis mosolyra görbül a szája. Felesleges olyasmire számítani, minthogy nevetve odarohan hozzá és megöleli, odabújik hozzá és mindenféle vidám dolgokról fecsegnek, de... Azért az a mosoly biztató.
- Szia - még csak véletlenül sem csúszik ki a száján az, hogy "apa", de nem ellenséges. Haladás! Lehuppan a fűre és kinyújtott lábait keresztbe rakja, megtámaszkodik két kezén és nagyon alaposan tanulmányozni kezdi a bakancsát. Kíííínos. - Na szóval csak arra gondoltam, hogy csinálhatnánk valamit közösen, ha már izé... Család vagyunk, vagy mi.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=591983#post591983][b]Ombozi Zsigmond - 2016.05.05. 19:56[/b][/url]

A tavacska közvetlen közelében, néhány nagyobb kő közé telepszik le, bakancsainak sarkát éppen, hogy nem éri víz. Kezei háta mögött, a puha fűben támaszkodnak, sötét szemeit fekete napszemüveg takarja. Olyan vággyal s élénkséggel figyeli a lemenő Napot, mint anno húszévesen tette, és bár akkor más nőt várt egy másik, ehhez hasonló helyen, mostani partneréért is egészen odavan. Csű, de még mennyire!
- Szia! - fordul a felcsendülő hang irányába, szája szegletébe azonnal bekucorodik egy kedves, de még mindig zavar ihlette mosoly. - Hoztam kenyeret a kacsáknak.
Baljával esetlenül nyúl a lába mellett pihenő kiló vekniért, hogy felmutassa egy szem gyermekének. Lássa csak a nagylány, ő biza' készült, hozott száraz kenyeret, és bár a kacsák most épp sehol, ő rá aztán senki fia ne mondja, hogy a lányával való egyetlen közös program a pénteki tippmix az egyik lepukkant pesti lottózóban. Mondjuk annál jobb nincs, azt hozzá kell tenni.
- Ja - bólintva dobja vissza maga mellé a kacsaeledelt, majd feljebb, lánya mellé tornázza magát, s tenyereit összedörzsölve, mentolos rágóját edzve bólogat továbbra is. Néha-néha felpillant Rebekára, majd vissza a víz irányába. - Mi újság a... - nyaki ütőere kezd már ugyan dagadni, de egyelőre még minden oké. - A fickókkal?
Nem hülye ő, tudja, hogy a lánya korában már tombolnak a hormonok, és mikor ő volt annyi idős, mint most Rebeka, nos, már javában élvezte az életet. Érdeklődve, ámbár a választól előre rettegve pillant ki napszemüvege alól. A legrosszabbra készül, mire már most jóval hevesebben kezd verni a szíve, mint illene.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=591989#post591989][b]Ombozi Rebeka Liliána - 2016.05.05. 20:21[/b][/url]

Kis híján felnevet, ahogy Zsigmond felemeli a kilós kenyeret és megmutatja, hogy ez mind a kacsáknak lesz. Egy rajnak hozta vagy mi a halál? Ettől függetlenül még Rebeka szerint is aranyos ötlet, így szája szegletében bujkáló mosollyal és a szeme sarkában meghúzódó nevetőráncokkal együtt huppan le apja mellé. Vagyis majdnem mellé, de nem lényeg, mert pillanatokon belül a férfi hátrébb húzódik.
- Jó ötlet, de itt max galambok vannak elvétve, kacsák sehol - és ekkor nem bírja tovább, felkacag, de olyan igazán jóízűen. Legszívesebben összeborzolná apja haját, de megállja valahogy, csak szórakozottan csóválja meg fejét. Ez a kis előjáték szükségeltetik az ezt követő kínos csendhez. Merthogy fogalma sincs, miről beszélhetne a tulajdon apjával. Mármint, nem tud róla szinte semmit és ez fordítva is igaz, így viszont marad a víz nézegetése, aminél ganébb programot nem igen lehet találni. Akkor inkább tipszmiksz, pedig azt is hogy utálja...! Legutóbb Zsiga elvitte a lottózóba, valami lepukkant téglarengetegbe, ahol mindenki a focimeccset nézve szorongatott valami cetlit és dögunalom volt. Mi a jó ebben? Nyilván semmi. De ha a férfinak ez tetszik... Mindig is tudtuk, hogy rendhagyó ízlése van, kivéve Anettet, Rebi anyját. Ő kifejezetten jó ízlésre vall.
A kérdés olyan hirtelen éri, hogy a saját nyálában kezd el fuldokolni. Köhög egy párat, megütögeti a mellkasát, amitől kipirul az arca. Soha nem hitte volna, hogy pont ettől fog majd zavarba jönni, meg igazából hirtelen azt sem tudja, mitől - vagy inkább kitől - jött rá a pironkodhatnék.
- Te aztán nem kertelsz - megköszörüli torkát, hogy az utolsó kis köhögést is megállítsa, majd apjára néz. Ez a pasas ideges. Ettől meg sajnos Rebeka is az, úgyhogy egy pillanatig nem tudja, hogyan beszéljen róla. Még szerencse, hogy a yolo szellemében  összerántja magát és belekezd. - Szakítottam Harolddal, most szingli vagyok, de... De van egy srác, vagyis nem is srác ő már, hanem férfi... - és itt valahol a férfi szónál hangsúlyosabb a mondat. Nem mernék megesküdni rá, de mintha sóhajtott is volna. Nem lényeg. - Szóval eléggé bejön. Fura ezt veled megbeszélni, de igazából mással úgyse teszem. Sza'l az a helyzet, hogy tök normális, elvileg facér, meg szerintem a színház is randi volt, de vagy meleg vagy frigid, mert hiába vibrál köztünk a feszültség, még csak meg se csókolt, nemhogy smároltunk volna - értetlenül rázza meg a fejét. - Még az is felmerült bennem, hogy velem van a baj. Kicsi a mellem, vagy szeplős az arcom, duci vagyok vagy nem tudom...? - na most igazából a szelői tök jól állnak neki, nem duci, hanem csinosan telt és semmi gond nincs az idomaival... Szép méretben cipeli őket. Bár ugye a mai férfiaknál sose tudni...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=591998#post591998][b]Ombozi Zsigmond - 2016.05.05. 20:51[/b][/url]

Rebeka mosolygó szemei láttán az ő szája is kiszélesedik, pillanatnyi vigyorát azonban gyorsan lehervasztja tüneményes gyermeke. Szavaira felháborodottan összehúzza szemöldökeit, s hunyorogva fordul a tó vize felé.
- Édes kislányom, válaszolj a kérdésemre, legyél szíves - mondja, hangjában felfedezhető némi sértettség, amit a hiányzó kacsák miatt érez. - Ez itt egy tó, vagy nem?
Ha válaszolt a mellette ülő vörös, ha nem, ő erősen bólint, és anélkül fűzi tovább okfejtő szavait, hogy esélyt adna bármilyen ellenkezésnek.
- Na már most, ha ez egy tó, akkor tartoznak hozzá kacsák is - jobbját feltartva dörmögi, szavai inkább a víznek szólnak, mint tanult lányának. - Galambok... a galambok Pestre kellenek, nem ide, no.
Csöppet durcás az öreg, de nem érdekes. Lesz ez még rosszabb is, majd mikor jön a reuma meg a prosztatamegnagyobbodás.
- Hova kerteljek? Túl vagyunk már a pett*ngidőszakon - szelíden legyint egyet, ő amúgy sem híve a felesleges körök lefutásának. Legalábbis, ahogy ő fogalmazna: kinőttem már a kamaszkort. Ideges mosollyal néz fel a gyönyörű, vörös hajú nőre, akit - míg meg nem szólal - kész felnőttként könyvel el magában. Aztán, ahogy kinyitja a száját, és újabb és újabb szó hagyja el ajkait, úgy látja egyre fiatalabbnak, kislányosabbnak, az ő kis hercegnőjének, akihez csak ne nyúljon senki, mert ő biz'isten, de menten agyvérzést kap.
- Áh, egy srác - dünnyögi bólogatva - Ó, nem is, inkább egy férfi, mmm - méltóságteljesen bólogat tovább, követi a cselekményt, egy pillanatra sem veszíti el a fonalat. - Bejön. Hát kislányom, ennek roppantmód örülök.
Meg sem próbálja tettetni, hogy csak mondja, de még nem teljesen, sőt, mondhatni egyáltalán nem tudja átérezni azt a csontig hatoló, meghatódott örömöt, amiről most remek szülőként zagyválnia kellene. Ideges, feszült, minden baja van, Rebeka meg nem úgy néz ki, mint aki ennyivel befejezte a történetet.
- Áh, szóval van még... - suttogja csak úgy magának, s jószerével bólogat tovább. - Facér, színház, randi... - motyogja, közben arra gondol, hogy Haroldra vajon miért nem emlékszik? Egy ilyen név igazán megragadhatott volna az emlékezetében. - Meleg? Frigid? - a napszemüveg sötét lencséi mögött kikerekednek szemei, tenyere már nyirkos az izzadtságtól. - Áh, vibráló feszültség, aha, nagyon jó - elhaló hangon ismétli a lányt, de amit az ezután mond, végleg lakatot tesz apja tátva maradt szájára. Csak pislog, mint hal a szatyorban, aztán, mikor már ő maga is kínosnak érzi a rájuk telepedő csendet, felsóhajt, előredől, tenyereit újra összedörzsöli, majd leveszi a szemüvegét.
- Ide figyelj, Rebeka - válla fölött fordul a lányhoz, kivételesen vonásai és szemei is komolyságról árulkodnak. - Azt most szögezzük le, hogy jóból kicsit adnak. De! Pont akkora melled van, amekkora kell, a szeplőid meg azért jók, mert így nem vagy olyan átlagos kiscsaj, mint a többi.
Nagyon próbálkozik. Halántékán végigpörög egy izzadtságcsepp, de nem foglalkozik vele.
- Sz'al csórikám nem mert megcsókolni? - nincs mese, muszáj elvonatkoztatnia a ténytől, hogy ezt most a lányával beszéli meg, különben itt helyben felrobban. Szíve a torkában ver, erei lüktetnek, fülei fenemód zúgnak. - Talán megközelíthetetlennek tart. Erős személyiség vagy, határozott, aztán megijedt. Vagy mit tudom én. Ha ilyen kis anyámasszonykatonája, akkor válassz nála tökösebb gyereket.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=592006#post592006][b]Ombozi Rebeka Liliána - 2016.05.05. 21:20[/b][/url]

A megszólítás és az erélyesség teljesen elnémítják. Csak bólintani mer a kérdésre, miszerint az előttük elterülő víztömeg egy tó. Hirtelen fülét-farkát behúzza, mert megérzi a férfiből áradó atyai szigort. Ami elég nevetséges, már ha figyelembe vesszük a következő mondatát. Rebekának kikerekednek a szemei és kitör belőle a röhögés. Elterül a fűben és képtelen abbahagyni. Mert ha ez egy tó, akkor tartoznak hozzá kacsák. Mert az így megy ám. Hogy egy tó lesz, oszt a tóval együtt csak úgy odaterem egy kacsahad, mert ez jár. Hát mindjárt sír a nevetéstől. Amint kicsit csillapodik, megtörölgeti könnyes szemét és rendezi vonásait, úgy pillanat a férfira.
- Igen, tök igazad van, bocs - még mindig érzi, hogy szája széle meg-megrándul, de visszatartja a további nevetést. Szegény apja, próbál itt komoly felnőtt lenni, aztán a lánya meg kiröhögi. Hiába minden próbálkozás, ők félig-meddig úgyis haverok maradnak és ez így is lesz jó.
A megfogalmazáson meglepődik. Tudniillik a gyerekek nem képzelik el a szüleiket mondjuk a... Szóval annak a bizonyos időszaknak az idején. Meg igazából az ember szülei soha nem csókolóznak, meg az olyan felnőtt tevékenységek, amik nyögéssel, nyikorgással és "sportnak titulált" kalóriaégetéssel zajlanak, azok meg szóba se jöhetnek. Nyilván őket magukat egy méhecske vagy gólya dobta be az ablakon, de az ő szüleik biztos nem csináltak huncutságokat. Szóval jah, eléggé durva belegondolni, hogy márpedig ezek a dolgok megtörténtek, na mindegy.
Miközben beszél, észre sem veszi apja zavarát. Csak mondja és sorolja, mert tök természetes, hogy apuci pici lánya elsírja az apjának, hogy a kiszemelt fiú, A Jelölt még csak meg se csókolja, nemhogy egyéb dolgok is történjenek... Meg nyilván vele beszéli meg azt is, hogy talán plasztikai sebészhez kéne fordulnia, mert valami nincs rendben az alakjával. Az egész beszélgetés annyira szürreális, hogy ha nem történne meg, nem hinném el.
Mondandója befejeztével Zsigára pillant és döbbenten látja, hogy még a szava is elállt. De levegőt azért még vesz, ugye? Ekkor kezdi el lepörgetni az agyában, hogy mi mindent borított rá az apjára. Hupsz.
- De az ellen bezzeg nem tiltakozol, hogy kövér vagyok! - nőből van, megragadja a lényeget. Kit érdekel, hogy most dicsérték meg a szeplőit, meg a dekoltázsát, ha egyszer kövér, akkor mindez teljesen mindegy. Törökülésbe húzza lábait és Zsiga felé fordulva kezdi tépkedni a füvet. Szinte már lehangolja ez az egész. Ami mellesleg eléggé vicces.
- Hát de kit válasszak? Az összes srác a suliban hernyó! - felháborodottan tárja szét karjait. - Hallod, mindegyik ilyen gizda, érted belekap a szél oszt sose látom viszont. Meg felnyalja a haját és úgy néz ki, mint valami ecsetpamacs, amivel úri körökben a seggüket törlik ki az emberek - még mutogatja is, hogy mennyire nagyon gáz az egész. Mert tényleg, ezek a mai férfinak titulált egyedek esetleg az egyéb kategóriába sorolhatóak be. Esetleg. Talán. - És akkor jön Dávid, aki végre férfi és nemcsak úgy néz ki, hanem tök udvarias, okos, van kiállása és erre az van, hogy hozzám se akar érni. De elhív színházba, meg mit tudom én. Jó, nem azt mondom, hogy csapjunk a közepébe és család, meg gyerek, de istenem, nem kezdeményezhetek az olyan rib... Akarom mondani nem valami előnyös egy lány részéről - ahogyan a káromkodás sem. És ha megfigyeljük, nagyon hasonlít a stílusuk. Szóval jah, le se tagadhatnák, hogy ugyanaz a család. Ez most mondjuk nem tudom, hogy bók vagy sértés, de aranyosak. Kár, hogy Zsiga a beszélgetés végére agyérgörcsöt kap, ami Rebekának fel sem tűnik.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=592136#post592136][b]Ombozi Zsigmond - 2016.05.06. 11:49[/b][/url]

Hangja feszes, fegyelmezett, akár még szigorúnak is mondható, azonban ez nem lányának szól, sokkal inkább a felette oly gyorsan elszaladó éveknek, a világ változásának és a... rucák hiányának. Hiszen ő kristálytisztán emlékszik még arra, hogy legénykorában minden tóhoz tartozott legalább kéttucatnyi kacsamadár. Ha nem több! Kis barna tojók és a zöld fejükkel meg rikító tollazatukkal közülük is kitűnő királyi gácsérok. Mögöttük általában három-négy piciny csibe pancsolt. Mert így volt kerek a világ. És a tó, természetesen.
- A bátyámmal néha lejártunk a birtokvégi tavacskához... - kezdi atyai visszaemlékezését, de Rebeka alig hallható, visszafojtott kuncogására megáll mondandójában, és fél szemöldökét kérdőn felhúzva hátrapillant már hangosan hahotázó, elterült, éppen hasába kapaszkodó lányára.
Csendesen nézi őt egy hosszú pillanatig, és bár gondolatai közé máris beszökik néhány mi lett volna, ha? képzet, nem enged a merengés csábításának. A múlton rágódni teljesen hiábavaló, úgysem tud változtatni rajta. Ez van, ezt kell szeretni. Némán sóhajt egyet, és míg a fűben röhögcsélő lányt nézi, csámcsog egyet-kettőt megkeményedett, ízét vesztett rágóján. Borostás arcán végül megrándul egy izom, szájának íve felfelé görbül, és a következő percben már együtt is nevet saját kis csibéjével.
- Na, ne szemtelenkedjél - mutatóujját játékosan megrázva, igen bárgyún mosolyog le a vörösre, hangjáról és arckifejezéséről is tökéletesen lerí, hogy még soha nem mondott ilyet, de talán még csak hasonlót sem. Nem ő a világ leghitelesebb apja. Tudjuk. Ő inkább a tudod, a jófej szomszéd fickó kategóriába esik, akinek füstölgő cigi lóg ki a szájából és töretlenül tesz mindenre, amin más, normális ember ha mást nem is, de legalább elgondolkodna.
- Mi? - fintorogva, már-már haragosan pillant a látványosan elszontyolódó gyermekre. Értetlenségében szemei összeszűkülnek, orrát felhúzza, legszívesebben téglafalba verné a fejét, hogy a női nem miért ennyire... miért?! Egyébként is sokszor, de most különösen jó volna, ha itt lenne velük az édesanya is, és olyan tanácsokkal látná el a kamaszt, amivel ő minden igyekezete ellenére is képtelen. - Az agyad a kövér, felpuffadt a fejedben, azért mondasz ennyi hülyeséget!
Úgy is van, Zsiga, ismét egy helytálló jogi magyarázattal szolgáltál. Csak mint mindig. Pacsit rá!
- Hát hol lennél már kövér? - idegesen hajol Rebekához, és szavai szemléltetéseképpen belecsíp a hasába. - Ha ennél vékonyabb lennél, olyan gebe lennél, hogy senki fia-borja rád se nézne!
Idegesen csóválgatja a fejét, csűri-csavarja szájában a rágóját, de már nem szólal meg újra. Komolyan feszültté teszi a hír, hogy Rebeka kövérnek látja magát, hiszen annyi mindent hall testképzavaros fiatalokról, ő meg aztán mit tudna kezdeni a vörössel, ha róla is kiderülne, hogy furcsa krikszkrakszok vannak az agya helyén? Lópikulát. Se.
Egyszeriben aztán rázkódni kezdenek a vállai, elnyílik a szája, a rágó majd' kiesik belőle, úgy röhög csibéje hadaró szavain. Felé fordul, s könnyes szemekkel, hitetlenkedve hallgatja az előadást. Imádja ezt a csibét, az a nagy helyzet.
- Olyat haza ne hozz! - mondja két erőteljes nevetés között, levegőért kapkodva. - Vagy na, izé. Olyat ne mutass be.
Tétován megvakargatja a pajeszát, hiszen az előbb jócskán megfeledkezett magáról. Ők ketten soha nem laktak együtt, és nagy valószínűséggel már nem is fognak, így kissé zavartan pillant le a fűbe, majd kezdi tépkedni ő is a zöldet.
- Gyeeeereeeek? - sűrűn pislogva kapja fel a fejét, keze még a mozdulatban is megáll. - Én azt hittem te még... - elharapja így is nyegle mondanivalóját, hangja vékonyka, akár egy kisegéré. Nos, nemcsak a gyerekeknek nehéz elképzelni szüleiket ágytorna közben. Ez fordítva még kellemetlenebb!
- Vigyázz a szádra, hát úgy beszélsz, mint... én - hökken meg egy pillanatra, majd gondolatban legyintve egy újabbat, továbbfűzi szavait. - Szeretnék találkozni ezzel a Dávid gyerekkel - jelenti ki, miután túlteszi magát a vajon ártatlan-e még az én kislányom? és a miért beszél ez úgy, mint egy kocsis? kérdéskörökön. Komolyan kíváncsi mekkora kandúr jött búgni az ő privát udvarába. Mondjuk mi tagadás, a színház jó jel. Dagad is Zsigmond mellkasa a büszkeségtől, hogy a lányát megbecsülik, és tartják annyira értelmesnek, hogy színházba vigyék. Hát csak jó munkát végeztek Anettel annak idején...
És akkor beúszik a képbe egy jól szituált, életerős kacsalány, szárnyait boldogan csattogtatva, éhesen hápogva a parton ülőknek. Még hogy itt nincsenek rucák! Hö.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=592140#post592140][b]Ombozi Rebeka Liliána - 2016.05.06. 12:56[/b][/url]

A történet kezdetét már meg se hallja, mert hasát fogva nevet a fűben elterülve. Ezek a ténymegállapítások, amiket Zsigmond tesz, egyszerűen kicsinálják Rebekát. Hosszú idő óta először önfeledten nevet, konkrétan jól szórakozik az apja társaságában.
- Én soha - még rá is kacsint, mintha tényleg nem lenne szemtelen. Na és ez most azért picit az volt. Vagy inkább huncut? Gyermeki bájjal telített csintalanság volt ez, kívülről nézve a kettősük pedig kísértetiesen hasonlítani kezd egy csonka családhoz. Ahol a mama már nincs, de a papa meg a gyerek elszakíthatatlanok, összetartóak és szeretik egymást. Ebbe a vörös bele sem gondol, hiszen ő az események kellős közepén evickél, de a szép ábrándból lassan valóság lesz.
- Bárcsak kövér lenne az agyam... Az azt jelentené, hogy tele van tudással - pislogás nélkül mered maga elé, ahogy ezeket a szavakat kimondja, ebből a réveteg állapotból pedig Zsiga téríti magához azzal, hogy belecsíp a hasába. Felháborodottan ugrik egyet ültében és szúrós szemekkel néz a férfira. Tök aranyos tőle, hogy bizonygatja, valójában édes pici lánya mennyire nem kövér, de ott most valami olyasmit piszkált meg, ami kiszabadítja a szörnyet a barlangból. Vagy hogy mondják ezt? Nyulat a bokorból, na, azt. Felhúzza az orrát és lendületesen visszacsípi apja hasát. - Biztos tőled örököltem Manót, a hájamat - merthogy el is nevezte, ami elég creepy, ha jobban meggondoljuk. - És ne piszkáld, mert nem esik jól neki. Ha megsértődik, meg fog ereszkedni és nem fogom tudni felvenni egyik gatyámat sem, tiszteld a hájam! - még meg is simogatja a pocakját, ami amúgy nincs is neki. Én azért valahol sajnálom Zsigmondot, mert nők ide vagy oda, Rebeka esetében az ő vére, nem teheti meg, hogy azt mondja, nincs köze hozzá. Vagyis megtehetné, de le sem tagadhatja egy szem gyermekét.
A következő kijelentésre azért felkapja a fejét. Haza ne hozza? Az ő otthona Marcsinál van, neki a nagymamája a családja... Most kezdi csak realizálni, hogy eddig végig mennyire közel engedte magához a férfit, aki szinte csak idegen még számára. Leszegi fejét és a füvet tépkedi, majd úgy dönt, ha új esély, akkor új lehetőségek.
- Sose vinném haza. Kinyírnád a konyhában vagy nem tudom. Valami jól szituált vadászpuskával lőnéd képen, már ha el tudod találni. Tudod, a fejük is olyan nyominger - még mutogatja is. Bár őszintén szólva, amit a levegőbe rajzol az inkább egy sütőtök, semmint egy emberi fej, de ha jobban megnézzük az ember ecsetfejű alfaját, egészen helytálló az illusztráció. Érzi, hogy apja talán kínosnak véli megszólalását, de ha Rebi átsiklik felette, neki is át kell.
- Jaj apa, csak ezt ne! - olyan ösztönösen szalad ki a száján az apa kifejezés, hogy észre sem veszi. - Úgy csinálsz, mintha apácák és francia nevelőnők között nőttem volna fel. Nem vagyok már kislány. Azt hittem egyértelmű, hogy már csináltam... Dolgokat - a végét korrigálja picit, mert elég durván hangzik kimondva, hogy "figyelj fater, d***** már meg tisztességesen, mit kell ezen meglepődni?" Ezt így talán nem volna ildomos semmilyen formában, hát még ilyen felettébb kulturáltan kinyilvánítani. Bár, a mai tizenévesek már kukaccal a lábuk között születnek - és most nem a fiúkra gondolok. Például van valami tizenöt körüli rellonos csaj, aki most terhes. Tök nem normális. Azt se tudja, melyik a feje és melyik az altája, nemhogy gondoskodjon róla! - De ne aggódj, én védekezem! Vagyis ő. Vagyis mi, érted - ha ezt megnyugtatásnak szánja, nos akkor... Elég ergya próbálkozás, de lelke rajta, mindent megtett.
- Na micsoda meglepetés! Mégse a postás csinált - hacsak Zsigmond nem volt annak idején levélkihordó. Mert akkor elképzelhető, hogy mégis a postástól lett. Pedig amúgy tuti nem, mert Marcsi mesélte, hogy már akkor is semmirekellő volt, mikor Anettel megismerkedett, s minő meglepetés, hogy most is az. De ezt már nem mondja ki. - Jézusom, mit akarsz csinálni vele? Nehogy tönkretedd a csodálatos arcéleit! Merlinre, ne égess be előtte, ez tök ciki - azonnal fogja a fejét és hát, ideges. Hogyan mondhatná meg Dávidnak, hogy az apja látni akarja? Nem is járnak, meg semmi, akkor hogy intéz el egy találkozót? Azt nem mondhatja, hogy "figyi, a fater laposra ver, vagy kifaggat, tudja halál, de éld túl, mert utána megjutalmazlak"... Vagy ilyesmi.
A perifériájába bekúszó kacsa édesen hápogva totyog előre. Látja apja arcán a megelégedést, miszerint igaza volt. Rebeka nem is gondolkodik sokat, dühből cselekszik. Megragadja a kilós kenyeret egy az egyben és egy "hülye madár, nesze, zabálj" felkiáltással szó szerint hozzávágja. Úgy értem fogja, megcélozza a kacsát és eldobja a veknit. Szerencsétlen állat kétségbeesetten toporog, hogy merre induljon el, még tiszta szerencse, hogy Rebeka nem volt pontos, így a kenyér elzúg a madár mellett. A jószág persze megszámolja egyetlen nyomorúságos életét, mindemellett falfehéren (illetve nem, de belül biztos) hápog. Vagyis csak nyitogatja a csőrét, de a nyomorultja inkább elreppen. A vörös fújtat egyet és úgy néz az apjára.
- Na figyu fater. Az van, hogy tökre bírlak, de a stílusodon volna mit csiszolni. Így nem találkozhatsz Dáviddal, mert parasztnak fog tartani és igaza is lesz. Ő lesz a férjem egy napon, akinek gyerekeket fogok szülni és boldogok leszünk, úgyhogy csak akkor eresztelek össze titeket, ha megneveltelek, vili?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=594860#post594860][b]Ombozi Zsigmond - 2016.05.18. 19:03[/b][/url]

A férfiak nagy része, ha gyerekvállalásról van szó, fiút akar első - és olykor másodkörben is. Ezt ráadásul nemhogy le sem tagadják, még előre le is szögezik: asszony, nekem fiút szüljél, mert ihaj-csuhaj, ha nem!
Zsigának eddig a szép napig egyszer sem jutott eszébe, hogy most akár egy lassan felnőttkorba lépő fiatalemberrel is ücsöröghetne itt, sörről, fociról meg dúskeblű csajokról diskurálva, félszavakból megértve a másikat. Merthogy ő valahogy így képzeli a dolgot; szerinte a fiú az apjával, a lány az anyjával képes a leginkább egy hullámhosszra kerülni, ahol tabuk nélkül, mindenről őszintén, szabadon lehet beszélgetni. A helyzet viszont az, hogy Rebeka életében egy ideje már neki, férfiként kell betölteni az űrt, amit az édesanya elvesztése hagyott maga után. Nos, nem titok, hogy nem könnyű egyszerre apának és anyának is lenni úgy, hogy még az apaszerepet is csak éppen kezdőszinten gyakorolja.
Pajeszát vakargatva sandít át lányára, a szemében némi értetlenség, de annál több figyelem és egyre erősebben pislákoló szeretet egyvelege játszik. Egyelőre nem szólal meg, bölcsen hallgat, hagyja, hogy kiscsibéje minden önmagával kapcsolatos kínjáról számot adjon. Vicces, hogy ez az egész, a szavak, az előadásmód, a lány stílusa, egész lénye úgy, ahogy van mennyire szórakoztatja. Milyen boldoggá teszi.
Érdekes, hogy lánya született. Pont neki, aki soha a büdös életben nem értett a nőkhöz, cudarul bánt velük, cudarul bántak vele is, senkinek nem volt a jingje vagy jangja, sem lelki - vagy hálótársa. Ő csak jött és ment, járta a nagyvilágot, élvezte az életet. Megmondta neki az apja, úgy éljen, hogy az életből csak egy van.
- Ó, a manóba! - végül nem bírja tovább, elneveti magát, s védekezően feltartott kezekkel pillant le a zöldellő földre. - Bocsánat, nem tudtam, hogy ilyen érzékeny a...
Képtelen kimondani, hogy "háj". Egyrészről, mert roppantmód fél a lányától, másrészről pedig mert nincs neki. És nem fog hazudni, főleg nem képzeletbeli, amúgy nem létező zsírrétegekről. Pont.
Jó, sőt mi több, a lehető legjobb dolog, ami élete során történhetett vele az az, hogy lánya született. Kár, hogy nem tért hamarabb észhez, és erre csak mostanság kezd rádöbbenni.
- Mit nekem puska? - elkerekedő szemekkel pillant fel Rebekára, kezeit maga előtt szorítja ökölbe, majd úgy tesz, mintha éppen vérengző vadállatként fojtogatna valakit. - Ha egyetlen ecsetfejű is átlépi a küszöbömet, a saját kezemmel végzek vele.
Szőrös arca egyik pillanatban még piros, bütykei elsárgulnak a nagy erőlködésben, a másik pillanatban meg már mintha mi sem történt volna, rendezett arcizmokkal vigyorog.
- A vadászpuskát annak tartogatom, aki érdemes is lesz rá - lassú, megfontolt bólogatással toldja meg szavait, hogy a kis vörös érezze, apja most hihetetlenül fontos méltóságnak, teljhatalmú embernek, minimum Julius Caesar-nak, ha nem rögvest Merlinnek képzeli magát, aki hüvelykujja fel - vagy lefordításával dönthet a fiatal udvarlók további sorsáról. Hát igen, most mit mondjak, gyakorló apuka a szentem.
- Hé! - összeszorított szemekkel mutatja fel mutatóujját, és már pisszeg is, hogy a gyerek ki ne mondjon valami olyat, amit ő még véletlenül sem szeretne hallani. - Cssss! Css, css, csss! Csssssss.
És csend. És ő visszapörgeti csibéje szavait addig a pontig, hogy apa, és sír a lelke, és sír a szíve, hullajtja a hatalmas, boldogságtól duzzadó krokodilkönnyeket, és hallja, hogy a háttérben minden harang kong és minden szirén énekel a tó fenekén. Visszapörgeti és lejátssza újra meg újra meg újra, míg azon nem kapja magát, hogy a kelleténél hangosabban és sűrűbben veszi a levegőt, és nagyobbakat szuszog. De nem sír! Nem, a felszín még száraz, mint a Góbi-sivatag, de belül minden odaveszett, zokog, rí, legszívesebben győzelemittasan verné a mellkasát és éljenezne, hogy aztán a kocsmában és a lottózóban is elújságolja a nagy hírt: apa lett! Há' éppenséggel nem most, de most először a gyerek úgy is szólította! Apa!
És akkor a bal szeméből szolidan kicsordul egy könnycsepp, mire ő rekedtes hangján krákogni, s köhögni kezd.
- Ez a szmog... - csóválja meg a fejét tettetett felháborodással, míg farmernadrágja zsebében zsebkendő után keresgél. - A muglik miatt van, tudtad?
Kérdése a mellette lévő szottyadt bokornak szól, ugyanis egy pillanatra sem néz Rebekára. Hát milyen ciki már, hogy a lánya éppen most szólította apának - mert most látta meg benne az erős, legyőzhetetlen férfit, aki képes őt megvédeni mindentől, ugyebár -, erre ő richtig elsírja magát. Oda minden erő! Ezt nem hagyhatja. Zsepi elő, hangos trombitálás, némi szipogás, és máris mehetünk tovább.
- Ne, ne, ne! Nem akarom tudni! - kiáltja a védekezés szót meghallva, mutatóujját ismételten a gyerek arcába tolva. Aztán gondolkodik egy kicsit, hümmög, billegteti a fejét, és egy hatalmas, színpadiasan eltúlzott sóhajjal kinyitja szemeit, hogy Rebeka felé fordulva bólintson egy tisztességeset. - Oké, ezt jó, hogy tudom. Ügyes vagy, büszke vagyok rád!
És tényleg az. Nem elég, hogy szép a csibe, de még okos is. Mi lenne vele, ha tyúkeszű lenne?
- Jaaaj, nem kell a befoscsi, kislányom - legyint cinkosan, a szemeiben azért szépen gyűlő viharfelhőkkel. Elképzeli a találkozó minden lehetséges változatát, a bemutatkozástól egészen a búcsúzásig. Már azt is tudja, hogy melyik pólóját fogja viselni akkor. - Re...
Lemerevedve, csak szemeivel mozdulva figyeli a kibontakozó jelenetet. Kacsalány jön, totyog, hápog, Rebeka dühbegurul, kenyér repül, ő meg csak olyan kicsire zsugorodik össze, amennyire ez méltóságteljesen lehetséges.
- Mi a hét szentség?! - suttogja elhűlten, majd a gyerek felé fordul, persze csak óvatosan, nehogy leszerelje az ő fejét is. - Na látod, most már tuti biztos, hogy nem lesz ennek a tónak kacsája!
Fejéhez nyúl, megdörzsöli homlokát, aztán röhögni kezd lánya kacsaetetési szokásain. Még, hogy ő a kulturálatlan paraszt! Drága Marcsi, Zsiga innen üzeni, hogy járhattatok volna többet állatok között, mert a felnőtt lánynak f*ngja nincs mi fán terem a kenyérmorzsa. Na de nem baj, itt van apa(!!!), majd ő rendet tesz.
- Na figyu, csibe! - azonnal jön a válasz, vigyor nélkül, komoly arccal, azért csak meg-megránduló szájjal. - Az van, hogy tökre bírlak, de a látottak alapján volna mit csiszolni a stílusodon. Mer', ha így fogsz bánni a Dávid gyerekkel, mint ezzel a szegény kacsalánnyal, az hót ziher, hogy nem lesz a férjed, és nem fogsz neki rahedli utódot szülni, és nem lesztek boldogok sem, mert úgy elhagy, kiscsillag, hogy nézhetsz.
A végére már nem bírja ki, elcsuklik a hangja és hangos nevetésben tör ki. Vette a célzást, és ha a bőréből kibújni nem is tud, azt megígérheti, hogy rendes lesz.
- Imádlak - nyúl Rebeka felé, hogy gyorsan megsimogassa a combját. - Igyekszem nem paraszt lenni, no. Holnaptól oszthatod az észt, min kell javítsak, hogy megfeleljek annak a kölyöknek, jóvan?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=599422#post599422][b]Ombozi Rebeka Liliána - 2016.06.04. 23:00[/b][/url]

- Ki ne merd mondani! - figyelmeztetően rázza meg mutatóujját, de már nevet is. Talán nem is olyan rossz arcú ez a Zsiga, gondolja magában, miközben elterül a fűben és fejét hosszú, vörös haja keretezi. Igazából egészen megkedvelte. Oké, az a tipszmiksz elég ratyi húzás volt, de fogjuk fel úgy, hogy ez a pasas is emberből van itt, noha arcvonásai és viselkedése néha inkább azt tükrözi, igenis a majomtól származik... Jó, ez gonosz. Egész fess és helyes ember, talán még hasonlít is Rebekára egy picikét, ám legyen, de ezt egyelőre letagadja. Mindent a maga idejében.
Rebeka döbbenten nézi "vadállat" apját, aki sokkal inkább emlékezteti valami felajzott, de gyorsan be is nyugtatózott grizzly medvebocsra, semmint egy vérengző fenevadra, aki ránéz valakire és kettétöri a gerincét, pusztán a pillantásával. Olyasmire csak Chuck Norris képes. Mondjuk Chuck Norris lánya, mikor elvesztette a szüzességét, akkor Chuck Norris visszaszerezte neki, szóval... Ha erre Zsiga is képes, akkor nincs több kérdése alulművelt vörösünknek.
- Hát üssed is szét őket, mert különben én fogom helyetted, az meg mi ciki lenne már? - kezével hessegető mozdulatokat tesz, mintha ezzel akarná jelezni, hogy az apa imidzs igen gyorsan megszűnne létezni, ha ez valóban előfordulna. Meg ha létezne. És igazából valahol mélyen eltemetve léteznie is kell, mert Rebeka képes kimondani a szájával (!!!) a bűvös megnevezést és... És erre Zsiga bekönnyezik. Mert oké, lehet, hogy Rebeka az apja lánya és ebből kifolyólag vannak fejbeli hiányosságai, de nem buta. Jó, tudjuk, az apja sem az, de ő szeret a kákán is csomót keresni, ezért állandóan Zsigmond ormótlan stílusába és kifinomultságtól mentes személyiségébe igyekszik belekötni, általában sikerrel. Persze könnyű ám megtalálni egy szálkahalmot a férfiban, mikor a saját magában lévő gerendát művészi pontossággal lépi át. Ezek ilyen Ombozi dolgok, rá se rántsatok. Viszont, hogy fokozza a meghitt pillanatot és végleg kivágja a biztosítékos, újra megszólal.
- Apa, itt nincsenek muglik - direkt a megnevezés, hiszen hozzá kell szoknia. Mostantól, ha akar valamit, majd csak kiejti a száján, hogy "apa", Zsigmond pedig hason fog csúszni, mert hát akkor ő most itt státuszt kapott, ez meg amolyan férfi dolog, hogy imádják a titulusaikat. Tudjátok, "mackókám", "hősöm", "apa", ezek ilyen katalizátorok. Elhangzik és máris kenyérre lehet őket kenni. Eközben megérkezik a tiltakozás, miszerint nem akarja hallani, hogy mi folyik a lánya és bizonyos kétes egyedek közt. Azért benzintyúkunk sem vesztette el teljesen a józan eszét, nem óhajtott kiselőadást tartani a hálószobai életéről. Még csak az kéne. - Tudom - eléggé szkeptikusan pislog apjára, mintha teljesen egyértelmű lenne, hogy nem egy felelőtlen csitri. Mert ez teljesen és totálisan egyértelmű.
Aztán hiába kezd bele Zsiga az újabb maratoni monológba, nincs érkezése befejezni, ugyanis egy szárnyas egyed betolakodik a képbe. Az idilli jelenet, melyben a kacsa vágyakozó tekintettel mered a kenyérre (se) megihleti az amúgy alkotói válságban tengődő Rebekát (se), aki úgy dönt, szorosabbra fűzi a madár és az eleség kapcsolatát. Törhetné morzsákra is a veknit, gondolja magában, de minek a sok hűhó, ha nem a semmiért. Különben is falánk dögnek tűnik az a stalker ott odébb, megkínálja hát egy kilónyi rágjammegaszárnyadtövét-tel. Akciója oly sikeres, ám oly pontatlan is egyben, hogy a kenyér tökéletes és szabályos ívben húz el a fűbe gyökerezett kacsalány feje felett, aki talán ijedtében kis híján ki is tojta újdonsült utódját. Sajnos azonban a rántottára már nem marad idejük, mert az a tetves jószág pofátlan módon elrepül. Így maradnak ismét hármasban: a fűben lapító kenyér, Zsigmond és Rebeka. A tökéletes családi kör.
- Nem is ide tartozott, eltévedt. Hazaküldtem, igaz kissé hevesen - s látja, ahogy apja csendben és észrevétlenül ugyan, de méretét tekintve igyekszik csatlakozni a hangyák sűrű populációjához, de ez sem menthetné meg lánya dühétől, ha úgy adódna. Tiszta szerencse, hogy a vörös nem ideges. Képzeljétek el, mi lenne, ha az lenne. Durva.
Ahogy megint felcsendül a férfi hangja, rellonosunk teljes sokkba kerül. Nemcsak humorérzéke, de hatalmas szája is van az apjának. És micsoda bátorság! Oké, el kell ismernie, van ám vér az öreg pucájában, ez egyszer meg kell veregetnie a vállát - gondolatban. - Jó, oké, nem egy matyóhímzés, de vele minden más! Gondolom anya is szeretett benned valamit, ha én lettem - résnyire szűkíti a szemeit, de szája szegletében ott bujkál az a bizonyos mosoly. Szívesen útjára engedné, de előbb meg kell győződnie róla, hogy még mindig tudja cukkolni Zsigát. Ez neki külön élvezet, aztán ismerjük a mondást, hogy elvan a gyerek, ha játszik...
- Amúgy én is egészen kedvellek. És köszi, apa - egy biztató mosolyt küld felé, aztán egy lendülettel puszit nyom az arcára, mielőtt felkelne. Nem szeretné, ha túl... Intimmé válna itt a helyzet, mert azért nincs minden rendben köztük, csak valahol el kell kezdeni a békülést. Rebekának meg végül is senkije sem maradt, csak ő, meg a nagymamája. - Na induljunk el most már, meghívhatsz valamire - kiölti nyelvét és zsebre dugott kézzel a falu felé veszi az irányt. Zsigmond pedig jobb, ha összeszedi magát, különben lemarad a lányával való közös programról. Nem így ismertük meg...