31. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek: Megjelent az Edictum legújabb száma!
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaA falu határa

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Keiko Sama
INAKTÍV


Micike by: Noel; Pikaszisza
offline
RPG hsz: 520
Összes hsz: 24908
Írta: 2014. november 13. 18:24 | Link

Adam Kensington
Outfit



Most már nagyon eeelegeeem van mindenből. De még mennyire. Magányra vágyom, egyedül akarok lenni, hogy ki tudjam fújni a fáradt gőzt, tudjak nyugodtan gondolkodni, és ismét feltöltődni, hogy új erővel kezdhessek folytathassam a megszokott, néha kicsit zűrös életem. Valami nyugis hely kéne, és így estefelé a szabadban fogok leginkább nyugis helyet találni. Néhány órája már lement a nap, és lassan itt van a takarodó is, de engem most ez izgat a legkevésbé. Felkapok az éjjeliszekrényemről néhány lapot, és két darab szénceruzát, meg persze a rajztáblám, amiket nemes egyszerűséggel bedobok a táskámba, és halkan kiosonok a Levita toronyból, hogy lehetőleg ne vegyenek észre. Fogalmam sincs, hova akarok menni, csak azt tudom, hogy kell a friss levegő. Tekintetemmel végig a földet fixírozom, nem is nézek fel, csak megyek valamerre. Gyors, apró lépteimmel hamar hátrahagyom a kastély kapuját is, s az erdő felé veszem az irányt... Végül a Kis tavacskánál lyukadok ki, bár nem tudom hogyan, és miért pont ide, de ha már itt vagyok, és nincs itt senki más, itt maradok. Tökéletes... Leülök az egyik padra, mindkét lábam felhúzom, aztán csak nézem a víztükröt, ahogy megtörik rajta a Hold fénye. Néhány percig csendben bámulom a tavat, majd előkapom táskámból a lapokat, és a szénceruzát, s rajzolni kezdek. Előtte persze még a pálcám segítségével egy kis fényt varázsolok magamnak, hogy lássák is valamit. Szeretek szénnel dolgozni, szintre mindig azzal rajzolok. Most a tó lágyan fodrozódó felszínét örökítem meg, rajta egy pici, törékeny, táncoló tündérlánnyal. Gyors mozdulatokkal viszem fel a szént a lapra, és még egy kicsit remeg is a kezem, de nem attól, hogy fázom, csak egy kicsit ideges vagyok. Ennek eredménye pedig az, hogy eltörik a ceruza, s egy szép csíkot hagy maga után a papíron.
- Ne... Ne ne ne ne...! Csak ezt ne.... - Már csak ez hiányzott... És még radírt sem hoztam, pedig azzal többé-kevésbé el tudnám tüntetni a csíkot. De mivel nincs most itt radír, az ujjammal próbálok javítani a hibámon, közben pedig anyanyelvemen igen szép szavakat motyogok magam elé, a pálcámról meg szinte teljesen elfeledkezem, az kiesik a kezemből, halk puffanással érkezik a földre.
Utoljára módosította:Keiko Sama, 2014. november 13. 18:25
Hozzászólásai ebben a témában


kérdezőke||SziLK tag|| Lila Kecske||Gwen nővérkéje
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1255
Összes hsz: 8084
Írta: 2014. november 13. 19:33 | Link

Keiko Sama
a rajzolgató lány (!)

Mindössze egy szűk órája annak, hogy felkeltem az ágyból, a benne keresztül-kasul elszenderült Kíra mellől, hogy egy kevés otthoni pepecselés után kellemes esti sétára induljak. Beköszöntem még Kinseyhez a boltunkba, aztán haladtam tovább. Egyre és egyre kijjebb keveredtem a faluból, mígnem elértem ide, a kis tavacskához. Tekintetem az apró, mágikus fénypontokat pásztázza, amelyek igen meghitt hangulatot kölcsönöznek a helynek így a kései órákon. Ennek kapcsán éppen elmerengenék a napelemes lámpáimon, amikor felfigyelek társaságomra. Megtorpanok.
Észleltem már, amikor a környékre értem, hogy van itt valaki, azonban nem tulajdonítottam neki nagyobb jelentőséget. Most azonban ráébredek, ismerem Őt. Találkoztunk már és valamiért kiemelten megjegyeztem a vére illatát. Összevonom sötét szemöldökömet és haladok a padon üldögélő alak felé, aki éppen szitkozódni kezd valamiért. Látom már, rajzol. Biztos nem úgy sikerült, mint tervezte. Közben még a pálcája is leesik. Odalépek mellé, lehajolok az elejtett varázseszközért és fehér, hosszú ujjaim közé veszem, pislogva rá lefelé kicsit. Fogtam már ilyet, viszont mivel nem vagyok mágus, úgysem tudnám használni. Számomra mindössze dísz. Lenézek a lányra és visszanyújtom neki a tulajdonát.
- Mi ismerjük egymást... - jelentem be rekedtes hangomon, a homlokomat ráncolva. Elsimulnak aztán vonásaim, ahogy ráébredek, kivel hozott össze a sors újfent. Nem hiába volt ismerős. Hiszen egyetlen csepp vérét még kóstoltam is...
- Te vagy az a fáról leesett fiú. - határozom meg, miként emlékszem rá a legutóbbi találkozásunkról, és alaposan végignézek rajta eredeti alakjában, továbbra is fölé magasodva, ahogyan a pad mellett állok.

###
Hozzászólásai ebben a témában

Keiko Sama
INAKTÍV


Micike by: Noel; Pikaszisza
offline
RPG hsz: 520
Összes hsz: 24908
Írta: 2014. november 14. 18:48 | Link

Adam Kensington


Elegem van mindenből... De tényleg szó szerint mindenből. A tanulásból, a kviddicsből, az emberekből, és legfőképp az apámból. Csak egy nyugodt, békés helyre vágyom, ahol ki tudom pihenni magam, esetleg kitombolni, hogy eltávozzon belőlem ez a sok stressz. Például egy lakatlan sziget tökéletes lenne. Egy sziget, ahol csak én vagyok, a végeláthatatlan tengerrel körülvéve, hófehér homokkal a parton, és pálmafákkal. Ahh... Tökéletes lenne. Ja igen, és egy maki is kéne oda, mert az olyan kis cuki...
De most be kell érnem a tavacskával, ami azért nem semmi, tekintve, hogy nincs itt senki. Miért is lenne? Este van, ilyenkor a többség nem merészkedik ki, túlságosan félnek, hogy lebuknak, és büntetést kapnak. De persze vannak kivételek, én viszont ma még ilyennek nem találkoztam, bár az igazat megvallva nem is akarok. Elkezdek rajzolni, hátha attól kicsit lenyugodnak a gondolataim, mert ha lerajzolhatom, megörökíthetem mindazt a zűrt, ami a fejemben tombol általában kicsit nyugodtabban tudok gondolkodni. De ez most nem igazán akar összejönni, a tetejében még kettétörik a szénceruza, s ahogy esik le egy szép kis csíkot hagy maga után, és nincs nálam radír, így az ujjammal próbálom helyrehozni a kárt. Annyira belefeledkezem, hogy fel sem tűnik, időközben kiesett a kezemből a pálcám, és társaságom is akadt. Csak akkor eszmélek rá minderre, mikor valaki az orrom elé dugja a tölgyfa botot. Kicsit összerezzenek az ijedtségtől, de épp csak alig észrevehetően, majd felnézek a társaságomra.
- Hogy... Mi? - homlokomat ráncolva, kissé értetlenül nézek a férfira. Fiú...? Ja hogy az... Az milyen rég is volt, szinte már teljesen elfelejtettem, hogy voltam fiú is... Ezek az emlékkel együtt felszínre bukkan a férfival való találkozás emléke is.
- Ja hogy... Izé... Sajnálom az akkori viselkedésem... Kicsit hülyén viselkedtem, pedig én nem olyan vagyok... Vagyis izé... Szóval sajnálom... - Emlékszem, akkor kicsit hülye voltam, és.. szóval na... Nem szépítem, nagyon hülye voltam.
Utoljára módosította:Keiko Sama, 2014. november 16. 14:45
Hozzászólásai ebben a témában


kérdezőke||SziLK tag|| Lila Kecske||Gwen nővérkéje
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1255
Összes hsz: 8084
Írta: 2014. november 14. 20:11 | Link

Keiko Sama
a rajzolgató lány (!)

Még akkor is érezném a csendes feszültséget a padon ülő diákon, ha nem utalnának olyan egyértelmű jelek idegességére, mint a leejtett pálca vagy az elrontott rajz. Hallom a lélegzetvételén, érzékelem pulzusán. Nyugtalanítja valami. Gondolom, ezért kerekedett fel így az estében és helyezkedett el a tavacska partján. Faggatni persze nem fogom.
- Érthető. - szólok nyugodt, rekedtes hangomon, egy bólintás közben, amikor magyarázkodni kezd a múltkori viselkedését illetően. Végül is elég tehetetlen, szorult helyzetben volt azáltal, hogy egyik reggel fiúként ébredt fel. Senki sem hibáztatja, ha nem volt a helyzet magaslatán. Én legalábbis biztosan nem.
Álldogálok tovább, fölé magasodba, kezemet zsebre dugva, és letekintek az ügyes, szép rajzra. A tavat és rajta egy táncoló tündéralakot ábrázol. Éppen csak odapillantok a papírra, nem bámulom. Ha meg akarja mutatni, úgyis megmutatja.
- Nem fázol? - nézek végig a pulóverben üldögélő lányon. Mégis csak november van. Elég hűvös már ahhoz, hogy egy halandó ilyen lenge öltözetben lófráljon az éjszakában, ahhoz meg különösen, hogy egy padon gubbasszon. Nem áll szándékomban atyáskodni felette, csak gondoltam, felhívom a figyelmét az időjárásra. Hiszen, ha zaklatott az ember, hajlamos ilyenekről megfeledkezni, aztán később issza meg a levét egy kiadós meghűlés formájában.
Hozzászólásai ebben a témában

Keiko Sama
INAKTÍV


Micike by: Noel; Pikaszisza
offline
RPG hsz: 520
Összes hsz: 24908
Írta: 2014. november 16. 18:33 | Link

Adam



Idegességem szinte kézzel tapintható, úgy látszik, minden negatív érzelem, stressz, amit az elmúlt hetekben próbáltam elfolytani, jó mélyre elásni, most akar felszínre törni, kitörni belőlem. Pedig én úgy gondoltam, hogy a veszekedéseimmel az apámmal az a stressz eltűnik belőlem, de nem. Épp ellenkezőleg, és ez nagyon idegesít. Miért kell nekünk mindig ezt csinálnunk? És miért nem tudunk úgy viselkedni egymással, mintha tényleg apa és lánya lennénk. Persze minden családban vannak viták, de koránt sem annyi, mint nálunk. Nem bírjuk ki egyetlen találkozásunkat sem vita nélkül, bármennyire is szeretném, hogy ne így legyen. Ő olyan... Olyan önimádő, önfejű, és makacs, pont... Szóval pont mint én. Azzal a különbséggel, hogy én nem vagyok önimádó. De Ő...Szörnyű.
A felgyülemlett stresszt éjszakai sétával, egy kis friss levegővel, és egy csipetnyi kreatívkodással vezetem le. Társaságra nem vágyom, de miért is ne, pont akkor jönnek, mikor az ember nem akarja. Én meg vagyok olyan nagylelkű - igazából csak gyáva szerintem - hogy nem küldöm őket el azon nyomban. A férfi azonnal egy olyan emléket ébreszt fel bennem, amitől kicsit kínosan éreznem magam. Tény és való, hogy nem úgy viselkedtem, ahogy kellett volna. Azonban a vámpíron jelét sem látom, hogy hülyének nézne, vagy bármi ilyen, mintha az a dolog a világ egyik legtermészetesebb dolga lett volna. Na mindegy is.
Tudom, hogy nincs rajtam egyéb, csak egy jó vastag pulcsi, ezért nagy az esélye, hogy megfázom, de ez most egyáltalán nem érdekel. Egy kis meghűlés kit érdekel? Nem halok bele.
- Nem... Nem fázom... Talán csak egy picit - válaszolok neki, s közben hátradőlök, bal karomat pedig a másikkal megdörzsölöm. Törökülésbe helyezkedem a padon, rajzom pedig az ölembe helyezem, így már Adam is jobban láthatja, jobban szemügyre veheti, ha akarja.
- Nem szeretne leülni? Van még hely a padon, és kényelmesebb, mintha ott állna - És a nyakam se fog megfájdulni. Teszem hozzá magamban, majd egy halovány félmosolyt is próbálok az arcomra varázsolni több, kevesebb sikerrel.
Hozzászólásai ebben a témában


kérdezőke||SziLK tag|| Lila Kecske||Gwen nővérkéje
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1255
Összes hsz: 8084
Írta: 2014. november 16. 23:39 | Link

Keiko Sama
a rajzolgató lány (!)

Még hogy nem fázik! Persze, pont úgy néz ki. Mindegy, én felhívtam rá a figyelmét, innentől az Ő dolga. Szerencsére hatalmas baja nem lehet egy kis meghűléstől, és talán legközelebb óvatosabb lesz. Na jó, természetesen ezt nem gondolom komolyan. Az emberek általában még a saját kárukon sem tanulnak.
- Nem akarok zavarni. - magyarázom meg, miért álldogálok fölötte változatlanul, mint aki mindjárt lép tovább. Azért, mert így is terveztem. Nyilván azért jött ide egyedül, mert magányra vágyik. Egy kis pihentető alkotásra, kikapcsolni az agyát. Nem akarnám megakadályozni ebben. Teljesen komolyan mondom tehát, amit mondok. Nem azért, hogy meghívassam magam és kikényszerítsem belőle, hogy a végén könyörögjön azért, hogy méltóztassak helyet foglalni.
- Inkább magadra hagylak, ha szeretnéd. - ajánlom neki, teljesen őszintén, nyugodt hangon. Nyílt, békés tekintetemből egyértelműen kiveheti, velem aztán tényleg nem kell udvariaskodnia.
- Csak meg akartam bizonyosodni róla, hogy az vagy, akire gondoltam. - magyarázom meg neki, miért merészkedtem közelebb. Látom és érzem rajta, hogy nincsen a helyzet magaslatán és erőt kell vennie magán ahhoz, hogy ne legyen semennyire sem elutasító. Kedves, hogy megpróbálja, de miattam fölösleges.
- Ha igényled a társaságom, persze, maradhatok. De ha nem, akkor csak kívánjunk további jó éjt egymásnak... - könnyítek egyre inkább a dolgán. Bár a döntés talán nehéz kissé, ezt neki kell kitalálnia. Úgyhogy elnézek a tavacska sötéten hullámzó vize felé, miközben várom, megerősíti-e az iménti invitálást, vagy jó éjt kíván nekem.
Hozzászólásai ebben a témában

Keiko Sama
INAKTÍV


Micike by: Noel; Pikaszisza
offline
RPG hsz: 520
Összes hsz: 24908
Írta: 2014. december 21. 13:58 | Link

Adam Kensington
//Bocsi, hogy ennyire megvárattalak >_<//



Mit nekem egy kis megfázás? Nem különösebben izgat, ha néhány nap az ágyat kell nyomnom, mert lebetegedek. Bár ahogy magamat ismerem, még betegen sem egész nap az ágyban gubbasztanék. Sőt, talán még az órákra is bejárnék... Talán... Szóval nem igazán izgat, hogy lebetegszem-e vagy sem, jelenleg nem fázom, és csak ez számít. Innentől a téma le van zárva részemről. És ahogy látom a vámpír sem foglalkozik tovább a témával.
Nem akar zavarni... És nem is zavar. Persze, tényleg azért jöttem ki ide, mert egyedül akartam lenni, sokszor van ilyen mostanában, de időről időre rá kell jönnöm, hogy ez nem jó... A magány semmire, semmikor nem jó megoldás, attól általában nem lesz jobb, ha egyedül van az ember. Néha persze pont az segít, de van, amikor az a legjobb, ha kibeszélhetsz magadból mindent, és van aki meg is hallgat. Talán most pont ennek jött el az ideje.
- Nem zavar. Maradjon nyugodtan - arcomra egy halvány mosoly ül ki, miután kiszalad a számon ez a két mondat. közben végig a vámpírra nézek.
- Öhm... Kérdezhetek valamit? Lehet, hogy hülye kérdés lesz, mert Maga valószínűleg már régóta él. De... Emlékszik még a családjára? - Kíváncsi tekintettel fürkészem a férfi arcát, hangomban csak a kíváncsiság érződik. Tényleg érdekel, bár pontosan nem tudom miért, csak tudni szeretném. Az a fránya kíváncsiság...
Hozzászólásai ebben a témában


kérdezőke||SziLK tag|| Lila Kecske||Gwen nővérkéje
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1255
Összes hsz: 8084
Írta: 2014. december 27. 21:17 | Link

Keiko Sama
a rajzolgató lány (!)

Marasztal. Elfogadom hát az invitálást és helyet foglalok mellette. Hátradőlök a padon, hosszú lábaimat kényelmesen szétvetem, kezemet combjaimra ejtem. Körbepillantok még a vidéken, majd lenézek magam mellé a diáklányra. Bólintok neki, mikor egy kérdésre kér engedélyt. Csak tessék! Kissé szemembe lógó hajjal figyelem Őt, hallgatva érdeklődését. Lesütöm tekintetem, elgondolkodva a válaszon.
- A biológiai családomat nem ismertem. - árulom el esti társaságomnak csöndesen, visszanézve rá az elmerengésből. Mindehhez nem csak most állok ilyen teljes nyugalommal, hanem mindig is így tettem. Hiszen nekem az volt a természetes, hogy nem ismertem a szüleimet. Soha nem éreztem ettől magam kevesebbnek. Igaz, akkoriban másként éltünk meg mindent. Sok mindenre legyintettünk, ami ma fontos, és komolyan vettünk olyasmit, amire ma már legyintenek. Persze, a fő értékek és elvek azért állandóak, csak némely viszonyulások módosultak.
- Szerzetesek és apácák voltak a családom. Ők neveltek. - közlöm Vele, finoman bólogatva, miközben felsejlik előttem néhányuk arca, vagy éppen egy-egy színtér. Bár elég homályosan csupán. Régen volt. Nagyon rég.
Kellemesen eltársalgunk még a diáklánnyal a tavacska partján egy szűk fél órát, és úgy látom rajta, végül valamelyest feloldom a feszültségét, bármi volt is az, ami idesodorta Őt a padra rajzolgatni éjnek évadján.
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaA falu határa