Leonie
június 7. éjszaka

Mikor péntekenként alig van közös órájuk, rendszerint úgy rohannak oda egymáshoz ebéd közben, mintha már hetek óta nem találkoztak volna. Keith addig nem is szokott nekifogni az ebédhez, míg Leonie meg nem érkezik, aztán sokszor az egész délutánt együtt töltik, és csak sötétedés után pislognak körbe, hogy vajon hová tűnhetett a Nap. Egy összefolyó vidám kép, ahogy végiglődörögnek a sulin le egészen a faluig, és az elvékonyodott pénztárca, meg a rajtuk villogó kiegészítők, mint például Keith nagy sárga boája, hűen arról tanúskodik, hogy most se csak egy frissítő délutáni sétára vágytak. Miután úton-útfélen megkérdezték az embereket, hogy hogy érzik magukat, és mit ebédeltek, a cukrászdában tömték tele magukat mindenféle ínyenc édességgel, persze csak azért, hogy később hűen fetrenghessenek egy bolt előtt, az eresz alatt - itt aztán kipróbálták, milyen lejmolni, 'vízre és kajára,' de pechjükre az eső miatt (vagy mert végig röhögték az egészet) alig sikerült összekapargatniuk három sarlót egy külföldi mágustól. Természetszerűen ők ettől a sikertől is teljesen megbolondultak, úgyhogy jócskán ráfizetve körbejárták a legszínesebb boltokat, ahol is Keith beszerezte a sárga boáját és a sétapálcáját az állítólagosan túl komor fekete pulcsija feljavítása végett, és az egész lejmolt pénzt Leonie-ra költve még egy óvodásoknak készült színes tiarát is vett neki.
Fegyverekkel felszerelkezve szerencsétlen falusiaknak végképp nem volt esélyük a két szeretetteljes idiótával szemben, akiknek úgy látszik az is elég ahhoz, hogy 10 percen keresztül kétrét görnyedve nevessenek, hogy meglátnak egy egy vicces alakú felhőt az égen.
Persze azt mindenki tudja, hogyha igazán nevetünk, becsukjuk a szemünket, csukott szemmel pedig sokkal rosszabb az időérzékünk - mivel ők sokat nevetnek, együtt, és ezáltal elég sokat van csukva a szemük, a legkevésbé se kell meglepődünk Keith őszintén megdöbbent arcán, mikor egyszer csak arra nyitja ki a szemét, hogy a Nap már megint elszökött.
- Leonie, a Nap már megint elszökött. - Közli forradalmi felismerését, ám a biztonság kedvéért még fel is emeli a botját oda, ahol vélhetőleg -de csak vélhetőleg- ellógott az a fránya. Sajnos most nincs idejük utána menni, ugyanis már 25 perce baktatnak a Keith-en kívül mindenki által jól ismert tó felé, az elképzelhető leghosszabb, leggazosabb kerülőúton. Az utat jelző apró fényecskékre Keith szentül hiszi, hogy csak a repülők leszállását segítik, úgyhogy nem is mennek oda, nehogy útban legyenek. Ennek ellenére egy bokor mögül felbukkanva, 7-8 méterre az ösvénytől mégis elérik a kívánt helyszínt, úgyhogy Keith kedvére csodálhatja a félreeső kis helyet. Előttük tisztán tükröződő bájos kis tó, felettük fényes csillagok, mellettük virágzó fák és növények, körülöttük néma csend, csak a tücsök hegedül.
Keith-nek hosszú percekig tart, hogy felocsúdjon és befogadjon mindent, amit egy ilyen újszerű látvány kínál neki, de talán ezt Leonie már megszokta, még az ezt következő rögtönzött dúdolását is, csak talán nem ilyen közelről, Keith ugyanis rövidesen a Vöröske mögött terem, hogy jól belefúrhassa arcát a hatalmas loboncba, jól átkarolhassa barátját, aztán három-négy békés dülöngélés és dúdolgatás után puszta baráti gesztusból felkapja, és nagy-nagy kacagás közepette a közvetlenül előttük heverő tóba hajítsa - legalábbis megpróbálja.

Leonie
június 7. éjszaka

Mikor péntekenként alig van közös órájuk, rendszerint úgy rohannak oda egymáshoz ebéd közben, mintha már hetek óta nem találkoztak volna. Keith addig nem is szokott nekifogni az ebédhez, míg Leonie meg nem érkezik, aztán sokszor az egész délutánt együtt töltik, és csak sötétedés után pislognak körbe, hogy vajon hová tűnhetett a Nap. Egy összefolyó vidám kép, ahogy végiglődörögnek a sulin le egészen a faluig, és az elvékonyodott pénztárca, meg a rajtuk villogó kiegészítők, mint például Keith nagy sárga boája, hűen arról tanúskodik, hogy most se csak egy frissítő délutáni sétára vágytak. Miután úton-útfélen megkérdezték az embereket, hogy hogy érzik magukat, és mit ebédeltek, a cukrászdában tömték tele magukat mindenféle ínyenc édességgel, persze csak azért, hogy később hűen fetrenghessenek egy bolt előtt, az eresz alatt - itt aztán kipróbálták, milyen lejmolni, 'vízre és kajára,' de pechjükre az eső miatt (vagy mert végig röhögték az egészet) alig sikerült összekapargatniuk három sarlót egy külföldi mágustól. Természetszerűen ők ettől a sikertől is teljesen megbolondultak, úgyhogy jócskán ráfizetve körbejárták a legszínesebb boltokat, ahol is Keith beszerezte a sárga boáját és a sétapálcáját az állítólagosan túl komor fekete pulcsija feljavítása végett, és az egész lejmolt pénzt Leonie-ra költve még egy óvodásoknak készült színes tiarát is vett neki.
Fegyverekkel felszerelkezve szerencsétlen falusiaknak végképp nem volt esélyük a két szeretetteljes idiótával szemben, akiknek úgy látszik az is elég ahhoz, hogy 10 percen keresztül kétrét görnyedve nevessenek, hogy meglátnak egy egy vicces alakú felhőt az égen.
Persze azt mindenki tudja, hogyha igazán nevetünk, becsukjuk a szemünket, csukott szemmel pedig sokkal rosszabb az időérzékünk - mivel ők sokat nevetnek, együtt, és ezáltal elég sokat van csukva a szemük, a legkevésbé se kell meglepődünk Keith őszintén megdöbbent arcán, mikor egyszer csak arra nyitja ki a szemét, hogy a Nap már megint elszökött.
- Leonie, a Nap már megint elszökött. - Közli forradalmi felismerését, ám a biztonság kedvéért még fel is emeli a botját oda, ahol vélhetőleg -de csak vélhetőleg- ellógott az a fránya. Sajnos most nincs idejük utána menni, ugyanis már 25 perce baktatnak a Keith-en kívül mindenki által jól ismert tó felé, az elképzelhető leghosszabb, leggazosabb kerülőúton. Az utat jelző apró fényecskékre Keith szentül hiszi, hogy csak a repülők leszállását segítik, úgyhogy nem is mennek oda, nehogy útban legyenek. Ennek ellenére egy bokor mögül felbukkanva, 7-8 méterre az ösvénytől mégis elérik a kívánt helyszínt, úgyhogy Keith kedvére csodálhatja a félreeső kis helyet. Előttük tisztán tükröződő bájos kis tó, felettük fényes csillagok, mellettük virágzó fák és növények, körülöttük néma csend, csak a tücsök hegedül.
Keith-nek hosszú percekig tart, hogy felocsúdjon és befogadjon mindent, amit egy ilyen újszerű látvány kínál neki, de talán ezt Leonie már megszokta, még az ezt következő rögtönzött dúdolását is, csak talán nem ilyen közelről, Keith ugyanis rövidesen a Vöröske mögött terem, hogy jól belefúrhassa arcát a hatalmas loboncba, jól átkarolhassa barátját, aztán három-négy békés dülöngélés és dúdolgatás után puszta baráti gesztusból felkapja, és nagy-nagy kacagás közepette a közvetlenül előttük heverő tóba hajítsa - legalábbis megpróbálja.

Keith

Általában örökkévalóságnak és borzalmasan unalmasnak tűnik számára az az idő, amit nem Keith-szel tölt el, ezért kicsit se csodálkozzunk, hogy minden viszontlátásnak úgy örül, mint eb a sétáltatásnak. Csak farka nincs, hogy csóválja hozzá. Helyette példátlan módon szokott rámászni az úrra, és össze-vissza tapizni őt, mintha legalábbis kézrátétellel próbálná meggyógyítani a másik összes nem létező kórját. Nála valahogy így zajlik a szeretet kifejezése, minden ismerőse hozzászokhatott már, hogy folyamatos fizikai kontaktusban van velük.
A mai napon sincs ez másképp, hol az utcán, hol a boltban, a földön fetrengve vagy egy padon ücsörögve, de mindenhol piszkálgatja, ölelgeti a szőkeséget. Főleg azután, hogy kap egy színes tiarát, aminek köszönhetően igazi hercegnőként pipiskedve tipeg végig Bogolyfalván. Még arról is szentül meg van győződve, hogy Keith az ő paripája, és a nyakában lógó boa a kantár, a bot pedig a lovaglópálca hozzá, úgyhogy addig nyúzza őt, míg fel nem veszi a hátára egy kisebb szakaszon.
Bizony csupa móka és kacagás az ő életük, és látszólag semmi problémájuk nem akad a világon. Nos, nem csak látszólag. Bár, ha azt vesszük, van itt egy hatalmas nagy gond. A napok olyan gyorsan tűnnek tova, mintha legalábbis valószínűtlenségi hajtóművel ugrálnának közöttük. Herci ezt újfent alátámasztja, így ébred a törpe délutáni révületből.
-Óóó, már megint! – ismétli meg az úr szavait csalódottan, és ráfogva a csuklójára, gyorsabb tempóban kezdi rángatni úti céljuk felé. Egyrészt már roppant izgatott, hogy végre ide is eljutottak pár hónap eltelte után, másrészt pedig besötétedett, és ez azt jelenti, Keith tilosban jár. Ismét. Leonie pedig nem is olyan régen kapott fejmosást azért, mert egyfolytában magával viszi a srácot esti körútjaira. Sajnos már nem igazán jön be az a szöveg náluk, hogy épp nyakon csípte, és visszakíséri az Eridonba.
-… és ha kifognánk egy aranyhalat a tóból, akkor kívánhatnánk hármat! – magyaráz megállás nélkül. Néha gyanús, hogy bőrlégzése van a kislánynak, különben hogyan is volna képes ennyi beszédre?
-De ha sellőt fogunk ki, akkor váltságdíjat is kérhetnénk érte. Nem is tudom, azon könnyebb lenne osztozni, mint a három kívánságon… - az sem zavarja, hogy Keith immáron elmerült saját kis világában és a tó gyönyörű szép látványában. Igazán volt ideje hozzászokni Herci minden fura viselkedésmintájához, így amíg ő szobrosat játszik, Leonie közvetlenül a parthoz lép, és nagyot fújtat. Meg kell hagyni, ez valóban kellemes kis környezet ebben az éjszakai nyugiban. Egész olyan… mintha… már… szívmegállás. Bármennyi időt is tölt el kedvenc barátja társaságában, nem tudja leküzdeni önkéntelen reakcióit az ilyen megmozdulásaira. Szokták volt mondani, hogy pillangók repdesnek az ember gyomrában. Ő azonban inkább úgy fogalmazna: egy alien gyakorol éppen szalagavató táncot odabent. Igyekszik természetesen minden erejével felnyomni a biztosítékot saját agyában, mielőtt még feltűnne a szőkeségnek, hogy hölgyünk nincs a helyzet magaslatán.
Egészen büszke magára, még a levegőben repülve is, hogy sikerült mindenféle hangos nyikkanás nélkül túlélnie azt a pár ölelkezős pillanatot. Aztán egyszer csak megérzi, hogy valami nagyon nedves. Hát oké, hogy leizzadt a feszült másodpercekben, vagy épp kicsordult a nyála rajongásában, de ennyire? Ott válik gyanússá a történet, hogy hiába próbál levegőt venni, valahogy nem sikerül kiszűrnie az oxigént. Fulladozva bukkan fel a sötét tó felszínén, és próbálja kitörölgetni szeméből a vörös hajat. Ekkor feltűnik neki még valami. A kezében ott virít a sárga boa vége. Hoppá! Ez az előbb még Keith nyakára volt tekerve, úgyhogy most vagy itt van valahol ő is, vagy kettétépte a délutáni szerzeményt.
-Kghrh... - szólítja krákogva pajtását. Ha nem lenne veszettül hideg a víz, akkor valószínűleg nem lenne veszettül hideg a víz. De az.
-Áááááá - hatalmasat sikít, kissé megkésve ugyan, de legalább a másik tudtára adja, hogy meg is ijedt meg le is fagyott, de még él.
-Nééézd! - mutat a tó belseje felé. - Úszhatunk a csillagok között! - állapítja meg lelkesen a tükröződő felszínt bámulva. Ha már egyszer vizesek lettek, oly' mindegy, hogy maradnak-e még egy kicsit. Gyorsan lenyúl, leveszi a cipőit, majd kihajítja őket a partra.
-Csak egy kicsit! - igaz, hogy menten megfagy, de azért egészen hangyányit beljebb úszkál a tóba, a helyzethez képest túl vidáman. Akár Titanicosat is játszhatnának, Leonie túlél, Keith pedig elmerül örökre.
-Azt hiszem - fordul az úriember felé pár pillanattal később. - Neked kell kihúznod innen, mert nem érzem a lábam. Sem a fülem - teszi hozzá vigyorogva, mert az is fontos ám! Mindenesetre elkezd visszaevickélni a parthoz, mert úgy átfagyott mindene, hogy a mozgás kezd igen nehezére esni.

Leonie
június 7. éjszaka

Nagyon nehéz dolog belegondolni a döntéseink következményébe. Van úgy, hogy az ösztönök, vagy a vágyak vezérelnek, és ilyenkor nem létezik 'majd' nem létezik 'később,' ilyenkor csak most van, egy pillanat - és ezen az egyetlen, aprócska pillanaton áll, vagy bukik a helyzeted, ez dönti el, nyakig merülsz-e különböző állati ürülékekben, vagy megúszod szárazon.
Hát, ez az eset is pontosan erről szól. Paff, ploccs, bluggy.
Keith-nek még annyi lehetősége sincs, hogy olyan szépen repüljön bele a vízbe, ahogy Leonie tette - az ő esése jobban hasonlít ahhoz, mikor egy mesefigura függőleges helyzetből, arccal előre rázuhan a vízre, majd néhány másodperc múlva lassan alámerül. Csak ő kis híján megfullad a boájától, amit Leonie olyan különlegesen tehetséges mozdulattal szorított össze a nyakán, de érdekel ez egyáltalán valakit? Mindkét gyerek a vízben van.
- Plehh, plehh, kkhr. - Válaszolja, miután a nagy szőke hajkupaca felbukkan a víz felszínén. A nem várt fordulat annyira megijesztette, hogy akaratlanul levarázsolta magáról a boát, ami most lusta, szőrös kígyóként úszkál mellettük.
- Áh...- Leonie vérfagyasztó sikolyát követően végre sikerül elkaparni haját az arcából, kidörzsölni a vizet a szeméből, úgyhogy a látási viszonyok hirtelen ugrásszerűen javulni kezdenek - megkönnyebbülten sóhajt, mintha most, hogy végre az alig pár fokos vízben úszhatnak, helyreállt volna a világ rendje.
- Tényleg! - A lassan megbékélő vízfelszín csodálatos tükörként szolgál a csillagoknak, ennek a tündöklésnek a kellős közepén pedig ott van két lökött kölyök, akik gondolkozás nélkül választják az égi úszást annak ellenére, hogy végtagjaik példátlan gyorsasággal igyekeznek teljesen lehűlni és megmerevedni. Hátúszás, hátúszás, mellúszás, békeúszás, nyugis lebegés, vacogó fogak, remegő ajkak.
A mókának végül is az a fránya biológia vet véget, ami először Leonie hangján szól hozzájuk. Tényleg ideje elindulni.
- Talán megoldjuk valahogy. - Vacogja vissza a lánynak vigyorra fagyott arccal, majd megkeresi Leonie kezét a víz alatt, megkeresi a saját nyakát -meglepő, hogy ez ment nehezebben- aztán rápakolva a kisebb kézpárt, menetirányba fordulva a part felé veszik útjukat. Leonie közelsége rejtélyes okokból remek motiváció Keith végtagjainak, úgyhogy csak négyszer tart tovább kijutniuk, mint ahogy befelé haladtak.
- Visszamegyek a boámért. - Közli a lehetetlenül hangzó tervét, éppen mikor már -jócskán rájátszva- négykézláb kimásztak a partra. Erre már nem is vár reakciót, igazolva elmebetegségét rögtön visszagázol a jéghideg tóba. Szerencsére a boa hűen követve gazdáját alig két méterre úszkál a parttól, szóval még éppen sikerül élve visszajutnia Leonie mellé, akihez aztán úgy bújik oda, mint egy kisállat a testvéréhez. Az ölelésben némán rálehel párat a fülére, csak azért, mert az előbb Leonie azt mondta, nagyon hideg már.
Kicsi később, mikor a tónál maradt életereje végre megtalálja és visszabújik belé, elneveti magát.
- Talán jobb lett volna ha ezt nappal játszom el. - Mondja békésen mélázva, érdeklődve kitekintve Leonie felett a csillagfényes nagyvilágba, és hamar meg is találja, amit keresett; az alig néhány méterre tőlük, a diákok által összetákolt kezdetleges tűzrakóhely egészen biztos, hogy még soha senkinek nem volt ilyen gyönyörű.
- Nem mondom, hogy használtam már ezt a bűbájt, de láttam, ahogy a nagybátyám ezzel gyújtotta fel a képeit és a könyveit...- Arra se pazarolja az erejét, hogy felálljon, négykézláb mászik oda a tűzrakóhelyhez, ahol is némi keresés után előhúzza pulóvere alól a pálcáját. Úgy tűnik, Keith ma nem elégszik meg a vízzel, ami nem ölte meg őt, megkísérli hát felgyújtani az erdőt. Ha ezt is túléli, biztos, hogy földrengést csinál.
- Piroinitio! - Szól, mire egy meglepően erős lángcsóva robban ki a pálcájából, recsegve-ropogva rögtön meggyújtva a fahasábokat, meg egy kicsit a füvet is - nem baj, a boával gyorsan el lehet oltani ezt a néhány szikrát.
- Jééé...- Olyan meglepett vidámsággal pislog fel a tűzre -ülve, mert a varázslata sikeressége egyenesen ledöntötte a térdéről- mintha bizony a tűz egyszerűen csak kinőtt volna előtte a fűből.
- Képzeld, elázott a csokim. - Panaszolja nagyokat fintorogva, miközben a tűz mellé szépen sorban kipakolja a zsebében lévő holmikat; egy kevéske pénz, cukrok, az említett átázott csokoládé, egy kicsi, meggyötört notesz, mellé pedig egy tönkrement, magát töltő toll. Aztán cipő le, zokni le, pulóver le, póló le, még meztelen felsőtesttel is kevesebb az esélye a megfázásnak, mintha magán hagyná a pamutpulóvert, ami jócskán teleszívta magát vízzel. A nadrág már olyannyira hozzátapadt, hogy kár lenne ezzel szenvedni.
A tűz állati jólesik a bőrének, úgyhogy hamar átlendül egy újabb hangulati fázisba, énekelni kezd.

Donovan, Atlantis - zene 1:54-től
Buffalo Sprongfield, For what its Worth
Emberek, Tábortűz

Keith-enléti állapot

Az úszkáló sárga boa nagyon vicces látványt nyújt, és úgy tűnik, Leonie idővel jobban kezd azon mulatni, mint a lefagyott lábujjain. Pedig azok sem piskóták! Sőt, most jobban hasonlítanak a mélyhűtött halrudacskákra. Ezek a bolondok persze aligha foglalkoznak vele, mennyire egészségtelen tud lenni egy ilyen éjszakai fürdőzés. Hogyan is lehetne éppen ez a téma, mikor Keith éppen a nyaka köré csavarta a vöröske kezeit. Ohh! Miközben azzal van elfoglalva, hogy mókából úgy nyomja le Hercit a víz alá, hogy az a saját bénázásának tűnjön, és még csak meg se fojtsa őt közben, szíve mélyén a rettentő hideg ellenére valami olvadozni meg csöpögni kezd. Ja, nem. Az csak a haja, amiből a víz csöpög. S miután drága barátja kivonszolta a partra, kiterül, mint egy jegesmedveszőnyeg. Csak annyira képes, hogy kissé összehúzza magát, és hallgassa a madarak csicsergését. Fene! Hiszen ez a hang nem is a szárnyasoktól jön, hanem saját fogainak ritmikus összekoccanását hallja csupán.
-Ho..ho… - a nagy horgász. – Hova mész? – kérdezi értetlenkedve. Egy darabig azt hiszi, rosszul értette, de Keith pillanatokon belül újra csobban. Kínjában vagy sem, mindenesetre jól elneveti magát, a helyzethez cseppet sem illő módon, és várja tovább a felkelő napot, hogy az majd jól felmelegíti őket. De a nap csak nem jön, helyette Herci jelenik meg a sárga boájával, és bújik hozzá, amit hölgyünk – pechjére – alig érez lefagyott tagjaival. Így azért már kevésbé romantikus a szitu. Tulajdonképpen lassan az is megfordul a fejében, ha Keith nem csinál meleget, felvágja őt, mint Solo a tauntaunt, és belebújik.
-Csak gyújtsál fel valamit – vigyorodik el, bár kissé sajnálja, hogy a szőkeség arrébb mászik tőle, mert egészen belejött már az ölelgetésébe. Utána kúszik a tűzrakó hely mellé, egészen közel, és alig várja, hogy fellobbanjon az első lángocska. Míg az az első lángocska majdnem felgyújtja őt magát is. Ekkor úgy dönt, egy felet mégiscsak visszavonul.
-Tábortűűűz! – lelkesedik tapsikolva, egyből kevésbé sajnálja magukat, amiért szénné fagytak időközben. El is kezd magyarázni arról, hogy otthon hatalmas máglyákat szoktak rakni az udvaron, és az apukája mindig megengedi, hogy botokkal piszkálják a tüzet. Meg hogy egyszer leégett a bátyja szemöldöke, mert behajolt a parázs fölé. És mondja, mondja, mondja, amíg ki nem tudódik a csokik szomorú esete.
-Nekem meg a tiarám – sóhajt fel bánatosan, miközben megpróbálja kibogozni elázott hajából a csodálatos játékékszert, de pár perc leforgása alatt rájön, hogy ez tökéletesen lehetetlen feladat.
-Megolvaszthatnánk… a… csokit – dobja fel az ötletet, de beszéde kissé belassul, mikor Herci nekiáll vetkőzni. Óóó, szent krumplistészta! Nem egyszer látta már őt öltözködni, hiszen ha kell, ha nem, a nyakán lóg, de ilyen hatásvadász módon még sosem adta elő a figurát. Profibban kivitelezi, mint Hasselhoff a Baywatch-ban.
Hűűű, de meleg lett itt hirtelen! Ráadásul egy kisebbfajta nyálpatak ered meg hirtelen a kishölgy felől, s torkollik bele a tóba. Hogy elrejtse saját reakcióját, gyorsan a tűz felé fordul, és elkezdi melengetni a kezeit. (Persze közben „alig” feltűnő oldalpillantásokkal méregeti Keith-t.) Ő maga csak a zokniját veszi le idővel, hiszen már így is eléggé zavarban van.
Akkor kezd ismét felengedni, mikor meghallja az első dalt. Jesszus, hihetetlenül imádja, mikor a szöszi énekel! Ragyogó arccal tapsikol egyet-kettőt, és jó közel mászik hozzá, hogy premier plánban élvezhesse a csodálatos előadást. Annyira csodálatos, hogy szíve szerint belevetné magát Herci karjaiba, de nem, ilyet nem szabad. Vagy várjunk csak… hiszen már meg is tette! Vizes ruhájával jól rácuppan az úrra, majdhogynem fel is borítja. Hiába, sosem volt híres visszafogottságáról.
-Akarom a hangodat! – jelenti be, s szerencsétlen fiúban felmerülhet a gondolat: a törpe itt helyben ki fogja szedni a hangszálait, ha nem tesz ellene valamit.
-Énekelj még! - adja ki a parancsot, közben pedig nagy kegyesen végre felkászálódik róla, s beáll a kezdő pozícióba egy tűztánchoz. Nemsokára jön a tűzön átugrás meg a parázson sétálás... attól függ, mennyit akarnak maradni.

Leonie
június 7. péntek, éjjel

A tűznél is jobb jel Leonie hangja, mert ez tényleg azt jelenti, hogy visszatértek a rendes kerékvágásba - az a másfél perc, amikor kénytelenek voltak küzdeni egy kicsit az életükért, borzasztó némaságban telt, és egyikük se táncolt közben. Most Keith megismétli azt a nevetést, aminek egy gyengébb változatát a parton már megengedte magának, de most csak azért is sokkal harsányabb és vidámabb hangon, mert szép az élet.
- Mi az? - Kérdi szórakozottan, mikor Leonie, tőle teljesen szokatlan módon lelassítja a beszédét, mi több, egy pillanatra talán el is hallgat. Felpillantva Keith legnagyobb meglepetésére Leonie elkapja a tekintetét, ami tudomása szerint még sosem fordult elő megismerkedésük óta, úgyhogy hirtelen zavarában neki is csak egy könnyed nyakvakarászásra futja, de lepillantva meztelen mellkasára rögtön rájön a megoldásra; hát persze, nincs miben megolvasztaniuk a vizes csokit, így nem tudják megenni se. Ez a probléma valóban zavarba ejtő.
Ám ha nincs csoki, legalább zene van, és ha zene van, Leonie újra beszélni kezd.
Keith már csak arra eszmél, hogy vörös hajszálakat köpdös, és megint csupa víz, holott az előbb már kezdett megszáradni.  
- Odaadom a hangomat, ha ideadod a hajad! - Válaszolja gondolkodás nélkül Leonie követelésére. Valójában nem is annyira bonyolult elképzelni őt derékig érő vörös hajjal, egy bizonyos szögből nagyon is csinos lenne vele. Ki tudja, egyszer talán tényleg kipróbálja.
- In the summer time when the weather is high, you can stretch right up and touch the sky... - Soha nem veszi nagyobb hasznát zenei tudásának, mint az ilyen éjszakákon, amikor a nevetéstől fuldokolva visítja a dalokat egymás után. És dob a térde, meg a kőrakás, Leonie és a saját hangszálai az összes többi, még nem érezték, hogy ennél több kéne.
- When the weather's fine, we go fishin' or go swimmin' in the sea, we're always happy, life's for livin' yeah, that's our philosophy - Se Keith, se a boa nem hagyja túl sokáig egyedül táncikálni Leonie-t, és a sámántánc is tökéletesen megfér a jive mellett - pörgések, forgások, jógázzunk, riszáljunk, ó a fene, meggyulladt a nadrágom, jó boa, ügyes boa, szellemek, jöjjetek. Ma már úsztak a csillagok között, hátha ezúttal sikerül lecsalogatni őket maguk közé.

Mungo Jerry - In the Summertime
Doors - Alabama Song
Doors - Gloria /csak a szöveg miatt, meg pont ez ment/
Bob Dylan - Mr. Tambourine Man
Bob Dylan - Tangled up un blue

Keith

Ez a vörös törpe alapjáraton sem tud normálisan viselkedni, Keith mellett pedig egyszerűen megszűnik gondolkodni. Nagyjából olyan katasztrófa a hölgy ilyenkor, mintha a bátyjával zárnák össze. Jó, gondolhatjuk, Herciért egy egészen leheletnyit másképpen rajong, mint testvéréért. Éppen ezért lehetséges az, hogy a szőkeség társaságában könnyebben zavarba is jön.
-Őőő – kezd némi egyetemi szintű nyökögésbe, mikor a srác rákérdez, mi ütött belé. Nem villám, az egyszer biztos, mert az jóval látványosabb lett volna, de még így sem tuti, hogy megrázóbb.
-Baj van! – morogja az orra alá, aztán később már inkább pajtija fülébe, miközben jól megölelgeti őt. Mondhatnánk, hogy ez bosszú, amiért Keith nekivetkezett, és sokkal könnyedebben veszi a száradási folyamatot, míg Leonie-ból egyfolytában csöpög a hideg víz.
-Nem fogtunk halat vacsorára – pedig ehetnének botra tűzött, csokiba mártott pikkelyest, mert az jó a tüdőgyulladás ellen, ez köztudott tény. Mint ahogy az is, hogy a hölgyemény haja nem eladó, mivel az védi a fejbúbját a leégéstől. És még szép is, mit tagadjuk.
-De Keeiiith! - nyávogja vigyorogva. - Tudod, hogy nem kaphatod meg, mert anyukám nem ismerne meg otthon, és akkor kizavarna a házból, és úgy kénytelen lennék nálad lakni! - mindeközben már körbe-körbe ugrándozik a tűz körül, és próbálja túlvisítani Herci énekét, hogy azért hát kommunikáljanak is valamit, ne csak lebutult, beszívott diákok látszatát keltsék.
-De ha mi hangot cserélünk, attól még mind a kettőnket meg fognak ismerni, csak én szépen fogok énekelni, te meg nem! - Hirtelen beugrik játszópajtija, és szembefordulva vele lefékez. Reméljük a fiúcskának - aki a pletykák szerint az a tipikus cukigyerek - elég jók a reflexei, különben csúnyát fognak esni.
-Tudod, mi legyen most? Kocsérozzunk! - Keresztbe rakva mancsait, elkapja Keith kezeit. No, már most, ha a kedves olvasó ennyiből még nem jött rá a megoldásra, többek között hívják ezt siminek, huszinak, kocsinak, spormnak és még ki tudja, mennyi más névvel illeték már különböző helyeken.
-Aki előbb elesik, az egy teljes napig teljesíti a másik kívánságait! - Jelenti ki, és elkezd körbe-körbe sasszézni meg ugrándozni. Egyre gyorsabban és vadabbul forog Hercivel, miközben hangosan visít a nevetéstől. Igen ám, de sokáig nem lehet tartani ezt az állapotot, a keze elkezd kicsúszni a szőkeségéből, és láss, csodát! Egyszerűen kirepül az éterbe. A mázlija annyi, hogy a tűzzel ellentétes irányba esik, ezzel szemben viszont Keith... ajajj, vajon őt beküldte egy fincsi kis máglyahalálra?
-Vááá, élsz még? Hol vagy? - a földön fetreng és nyöszörög, mint egy napszúrásos vámpír, közben próbálja kiráncigálni tömérdek haját az arcából.
-Ki nyert? Én nyertem? Ne kamuzz, én nyertem, te előbb estél el! - Még mindig vízszintesben van, és nem látja sehol Hercit. Talán, ha feltűnne a fiú égő haja, hölgyünk is jobban iparkodna, hogy összeszedje magát.