31. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek: Május 15-én (szombat) véget ér az Évnyitó, kérünk, addig zárjátok ott játékaitokat!


Megjelent az Edictum legújabb száma!
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaA falu határa
Kísértetház - Desmond Hill hozzászólásai (6 darab)

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Témaleírás
Desmond Hill
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. augusztus 27. 23:03 | Link

Marcell

Hát, az eddig itt töltött úgy... három hét alatt még nem volt szerencsém ahhoz, a lehető legjobban fel tudjam mérni a terepet. Igaz, hogy az iskola minden pontját bejártam már, mindent a lehető legjobban kielemeztem, és értékeltem, de az épületen kívüli, és még attól is távolabbi helyszíneket fel tudjam térképzeni. Így, egy nagy kérdőjel díszeleg a "térképem" azon részén. Mindenesetre, én tökéletesen ki vagyok békülve az eddig begyűjtött tudásommal az iskola iránt, de, mint mindig, most is hív a kalandvágy. Ezt szempontul véve, talán nem a rellonban kellett volna kikötnöm, de amint szóba elegyedek valakivel, tökéletesen lehet látni, hogy vérbeli sárkány vagyok, aki nem tántorodik el egy kis kihívástól, netalán tán felfedezéstől, kutatástól. Nem rám vallana. Kiskoromban is több gond volt velem, hiszem mentem mindenfelé, minden idegen tárgy, idegen hely a birtokába ejtett, és nem engedett, míg meg nem néztem azt a helyet közelebből is. Ezek alapján mindenki egy szófogadatlan "betyárnak" titulált, anyámék meg is küzdöttek velem, de rendesen. Na, de most őszintén, melyik gyerek nem olyan, aki, hogyha lát valamilyen érdekeset, akkor nem érdekli, hogy éppenséggel el is veszhet, csak megy, és megnézi? Szerintem csak azok ilyenek, akiket gyerekpóráz által neveltek fel. Mivel a mostani világban már ilyeneket is feltaláltak, hogy a gyerek, még csak véletlen se tudjon megszökni, és hagyja figyelmen kívül, hogy már méterekre elmászott a tömegben csődülő szüleitől. És ezek után jöttek a gondok, amikor több napon keresztül nem mentem haza, mivel az elég furcsa neveltetésnek köszönhetően többször elszegődtem otthonról, és leltem békére, igaz, hogy csak pár nap erejéig. Fogalmuk se volt, hogy merre lehetek. Általában egy barátnál húztam meg magam, de többször elő fordult, hogy a természet lágy öle hívogatóbb volt, mintsem egy barát, aki meleg otthonnal, jó társasággal van megáldva. Mivel az én családom még csak véletlen se volt ilyen. Nem foglalkoztak velem, de amikor nem voltam ott mellettük, és pár napon belül kerültem haza, akkor több órán át tartó fejmosást kellett végighallgatnom. Így talán hálás lehetek az őseimnek, hogy betuszkoltak ide, és még csak véletlen se kell azt hallgatnom, hogy hol voltam már megint, mért nem mentem haza, mért nem szóltam nekik, és a többi, és a többi... Na, de ennyit is a gyerekkoromról. Most a jelenben járunk, és, hogy őszinte legyek, már nem is az iskola védelmet nyújtó épületében, hanem attól távol, már, lassacskán Bogolyfalva előtt koptatva a földet. Fogalmam sincs, hogy mikor is hagytam el az épületet, de az biztos, hogy már, lassan tizenöt perce sétálgatok. Hiszen körülbelül ilyen távra lehet az iskola Bogolyfalva kapujától, mihez odaérve, az engedelmesen tárul fel előttem, én pedig nem zavartatva magamat, annak macskaköves útjára lépek. Eddig csak annyira volt szerencsém itt járni, amíg a vasútállomástól az iskoláig nem értem. De, most, hogy már itt vagyok, alkalmam nyílik arra, hogy minden kis zugát felmérjem, és, talán még az angolok jó szokásából eredően be is ülhetnék egy jó csésze teára. De, ez most nem az a pillanat, amikor meg kéne bújnom egy épületben, és várnom, hogy eltűnjön a fejem felől a nap. És, hogyha már itt tartunk, a tűzgömb már lemenőben van, így gyéren megvilágítva a falucska minden utcáját. És a régi, istenverte házakat. Mivel, ami előtt most ácsingózok, az pontosan ilyen. Régi, elhagyatott, koszos... pont nekem való helyiség. Így, széles mosollyal az arcomon vágtázok be, majd folyosóról folyosóra járva alaposan szemügyre veszem a házat. Szerintem számíthatnak rá, hogy többször meg fogok itt fordulni.
Utoljára módosította:Seren E. Weaver, 2013. szeptember 15. 22:11 Szál megtekintése
Desmond Hill
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. augusztus 28. 11:22 | Link

Marcell

Továbbra se értem, hogy, tulajdonképpen mit is keresek már kint az iskolán kívül. Nem tudom, hogy mikor hagytam el a szobámat, de még csak azt se, hogy kiléptem volna az épületből. Na de minden rejtélyes kezdetnek csak jó vége lehet. Így nem tétovázok sokat, hiszen már a Bagolyfalva felé vezető kis ösvényt koptatom. Nem tudom, hogy milyen helyszínekkel fogok összefutni, de biztos vagyok benne, hogy nem csak holmi mindennapi unalmas boltok vannak errefelé. Na nem mintha most rá lennék szorulva akármilyen boltra is. Sokkal inkább valamilyen izgalmas helyszínre vágyok, ahol egyedül lehetek, és töprenghetek azon, hogy hogyan is tudnék innen megszökni. Igaz, hogy az eddigi iskoláim közül ez a legjobb, de továbbra se tudom elképzelni, hogy itt maradjak, és több évet húzzak le itt. Valamiért nem tűnik valósághűnek. Sokkal inkább tudom elképzelni az életemet Las Vegasban, esetleg attól távolabb, Los Angelesben. Mivel itt, Magyarországon nem látok annyi lehetőséget a nagybetűs életre, mintsem kint, ahol minden második sarkon felajánlanak neked filmszerepet, modellkedést, háttértáncos, esetleg énekest. Tapasztaltam már hasonlót, bár az még London utcáin volt. De, merem feltételezni, hogyha Londonban történnek hasonló "csodák", akkor a nagyobb városok is előszeretettel kínálják az igazán hasznos munkákat. És, szerintem az arcomból tökéletesen meg tudnék élni, modellkedés, vagy színészet terén. Annyira meg még én se vagyok hülye, hogy ne tudjak megtanulni egy komplett szöveget. Bár, sokan így gondolják, de nagyon mélyen elrejtve van egy intelligensebb, okosabb Desmond, aki éppen feltörőben van. Vagyis csak lenne, hogyha a bunkó, vérbeli rellonos nem állná útját. Mit ne mondjak, elég nagy harc van keletkezőbe a viselkedésemet figyelembe véve. Hiszen minden bunkónak van egy jóságos énje, aki néha úrrá lesz a személyen, de, akarva-akaratlan visszatér az eredeti személyisége. Pedig a rellonoson kívül talán egy eridonos, esetleg navinés bújik meg bennem. Na jó, a navine az talán túlzás, hiszen én sokukkal ellentétben nem vagyok visszahúzódó. Ezért tartom inkább esélyesnek a piros házat, ahol a kalandvágyó, kicsit bohókás, jókedvű személyek bújnak meg. De, amint már említettem, még nem tört belőlem elő ez a személy. Majd talán, idővel...
Végül, mikor a város határában megpillantok egy lepukkant, elhagyatott házat, széles mosoly ül ki az arcomra, és behatolok a házba. Mindig is vonzottak az ilyen helyek, és, jelen pillanatban nem találok egy indokot se arra, hogy mért ne menjek be. Hogy sötét van? Igen, az már biztos. De még ez se tántorít vissza. Merem feltételezni, hogy a prefektusok se járkálnak csak úgy ki, ezért biztos, hogy senki nem fog itt keresni egy árva személyt se. Úgyhogy, ez tökéletes búvóhely, és legalább kicsit egyedül lehetek a gondolataimmal összezárva. Mivel, mindenkinek kell egy kis nyugalom, amikor egyedül van, és senki nem parancsol neki, vagy utasítja olyanra, amit nem akar végrehajtani. És a jó kis csönd jó sokáig el is tart, bőven van időm arra, hogy járassam az agyamat a szabadulásom gyanánt, de egy mélyről jövő ordítás töri meg a nyugalmamat. Értetlenül pillantok magam elé, majd rászánom magam, hogy utána járjak. Eddig csak simán ültem a fal mellett, és bambultam, de most, hogy társaságom akadt, ez felkeltette az érdeklődésemet. Zsebre vágott kézzel közelítem meg a hang forrását, amit pár perccel később meg is pillantok. Vagy, inkább akit? Hát, ezek szerint tévedtem azzal kapcsolatban, hogy nem fog senki utánam járni. De, a kis méretéből, és a jócskán fiatalabb ábrázata arra enged következtetni, hogy nem perfektussal van dolgom. Hanem egy gyerekkel...? Mit ne mondjak, elég furcsa társasággal áldottak meg. De ahelyett, hogy tovább rágódok a kis srác kilétén, közelebb araszolok hozzá, és kiszabadítom a lépcső fogságából.
- Mit keresel te itt? -teszem fel neki az igazán egyszerű kérdésemet, majd helyet foglalok a pár lépcsőfokkal fentebb. Nem tudom, hogy ezek után mennyire bízhatok meg ebben a lépcsőben, de nagyon ajánlom, hogy ne szakadjon le alattam.
Utoljára módosította:Seren E. Weaver, 2013. szeptember 15. 22:21 Szál megtekintése
Desmond Hill
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. augusztus 28. 13:12 | Link

Marcell

Mikor megpillantom a város határában elhelyezkedő, eléggé lepukkant házikót, széles mosoly terül el az arcomon. Szerintem nem is kell több indok arra, hogy mért lépek be. Köztudott, hogy imádom a régi helyeket, ahol biztos, hogy nem fog senki megzavarni. Mert hát, kétlem, hogy a perfektusok csak úgy kijárkálnának az éjszaka kellős közepén, hogy megnézzék, van-e valaki a "kísértetházban". Mert hát, igazán kísértetiesen hat az épület. Sehol egy bútor, maximum olyan, ami már el van rohadva. A falakról már rég lepergett a festék, esetleg a tapéta. Az ablakoknak csak a helye látszik, az ajtók ki vannak szakadva a helyükről. Kétlem, hogy akárki is szeretne egy ilyen helyen lakni. Bár, hogyha felújítanák, biztos pofás kis lakást hoznának össze belőle, de, szerintem addig jó, amíg a mostani formájában van. Nem kell mindenből lakható házat kreálni, hagyni kell, hogy néhány az eredeti állapotában pompázzon, és bűvölje el az embereket. Mivel, az ilyen házak teljesen a birtokukba vesznek, és nem engednek addig, amíg fel nem térképezem minden kis zugát. Nem véletlen, hogy anyámék bosszankodtak, hogy milyen egy rossz kölkük van, sosincs otthon, mindig csak lófrál, vagy egyedül, de általában a hülye haverjaival. Most úgy őszintén, mit várnak egy kamasz tinitől, aki, nem mellesleg fiú, és még több gondot hoz a házra? Szerintem nekik is voltak olyan dolgaik, még az őskorban, ami miatt az őseik halálra aggódták magukat. Vagyis, a mi esetünkben egyáltalán nem aggódtak, csak utálták, hogyha nem tudnak szemmel tartani. Mit ne mondjak, igazán furcsa szülőkkel voltam, és vagyok is megáldva. Csak így, hogy ide kellett költöznöm, legalább nem kell a sok baromságot hallgatnom, és minden este az oktatásukat figyelemmel követnem. Itt szabad ember vagyok, azt csinálok, amit akarok, még a szabályok se tarthatnak vissza. Mindig is pártoltam azt a mondást... hogyha minden szabályt betartasz, minden jóból kimaradsz. Teljes mértékben így van. És, ugye ezt a rellonosok is figyelemmel követik, nem csak én. Sokan vagyunk szabály szegőek, és, hogyha ezeket a személyeket egy házba teszik... hááát, akkor a tanároknak főni fog a fejük, az egyszer biztos. Hát még a perfektusoknak, akik nem tudnak nekünk parancsolni. Mindannyian, akik itt vagyunk, szabad emberek vagyunk, nem kötelességünk betartani a szabályokat. Hogyha pedig kirúgnak érte? Hát, akkor ez van... legalábbis, én így fogom fel a dolgokat. Az már más tészta, hogy sokan térden csúszva mennének a dirihez, hogy ugyan vegye már vissza őket, többet nem csinálnak ilyet, bla bla bla. Hülyeség... úgyis csinálni fogják. Hogyha egyszer elkezdik, akkor jön a következő szabályszegés, és így tovább. Velem is így volt. Legelsőnek egy békés kisgyerek voltam, aki minden egyes pontot betartott, még az íratlan szabályokat is megjegyezte. Most meg már azt se tudnám megmondani, hogy hány pontból áll az itteni szabályzat, nem, hogy fel tudjak belőle sorolni akár egyet is. Az lenne már az igazi luxus. Na meg, hogyha majd egy olyan ember fogja nekem elhalandzsázni, akit, legalább egy kis mértékben is, de tisztelek, akkor azt mondom, hogy oké, és talán fontolóra veszem a dolgot, miszerint a rám vonatkozóakat betartsam. De így, hogy egyik tanár se érdemelte ki nálam ezt, hát még nem az igazgató... így elég húzós a helyzet. A lényeg, hogy ne kapjanak rajta. Amíg képes vagyok úgy véghez vinni a dolgokat, hogy ne gyanúsítsanak engem, addig jó. Na meg, hogyha egyen rajtakapnak, akkor is, mi van? Legelsőnek nem fognak kirúgni, maximum a nem tudom hányadik szabályszegés után.
Mikor meghallok egy közelről jövő ordítást, felkapom a fejemet, és bamba ábrázattal meredek magam elé. Egy ideig gondolkozok, hogy utána járjak-e a dolognak, majd, miután tisztáztam magamban a dolgokat, felpattanok a földről, és elindulok a hang felé. Hamar meg is pillantom a kisfiút, aki éppenséggel rossz helyre lépett a lépcsőn, és sikeresen beszorult. Egy ideig csak bámulok rá, majd megközelítem, és segítek neki, hogy, még csak véletlen se törjön el a lába. Mivel hát, nem valószínű, hogy olyan kényelmes pozícióban van, ami jót tenne a lábának. Mikor épségben kijut, pár lépcsőfokkal fentebb helyet foglalok, és felteszek neki egy igazán egyszerű kérdést. De, amikor erre válaszol, csak felnevetek, és magam elé meredve adok rá választ.
- Akkor megkérdezem szebben... egy kisfiú miért van itt éjnek évadján? Ilyenkor már rég fellőtték a pizsit, nem? Legalábbis, én ilyen korban már nagyban az ágyat nyomtam. Nem kell semmivel meghálálnod... -zúdítom rá kérdések százait, majd választ adok az ő kérdésére is. Nem tudom, hogy mért gondolják azt sokan, hogy meg kell hálálniuk azt, hogyha egy ember szívességet tesz nekik.
Utoljára módosította:Seren E. Weaver, 2013. szeptember 15. 22:32 Szál megtekintése
Desmond Hill
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. augusztus 28. 17:47 | Link

Marcell

Szerintem elég indok az a bemenetelre, hogy lepukkant kis viskó, ami igazán felkelti az érdeklődésemet. Mindig is szerettem egyedül lenni az ilyen helyeken. Megnyugtatóan hat rám, és bőven van elég időm arra, hogy gondolkozzak. És ugye, jobbára egyedül is tartózkodok itt, mivel, ki lenne rajtam kívül olyan elvetemült, aki éjjel bejön ide? Szerintem már minden diák alvásra hajtotta a fejét, főleg így a vizsgaidőszak beköszöntével. Örülnek, hogyha a sok tanulás közt időt tudnak szakítani az alvásra. És ugye nincs olyan, aki képes lenne bőven tíz után még mindig a tankönyv felé görnyedve a fejébe vésni a tantárgyakat. Na igen, ezért rosszak a vizsgák... nem lehet tudni, milyen kérdéseket tesznek fel, hogyha pedig megkérdezed az egyik háztársadat, jobb esetben el is mondja, de hasznát nem veszed. Mindig változtatják a kérdéseket, így nincs két egymás követő év, ahol ugyanazok a kérdések szerepelnének azon a bizonyos lapon. Körülbelül öt, vagy még annál is több év után rakják be ugyanazt a kérdést, mivel akkor már nem áll fent annak a veszélye, hogy utána jársz, és addig nem hajtod álomra a fejedet, amíg be nem gyűjtöd a kérdéseket. Mivel, felesleges. Kétlem, hogy bárki megjegyezné azokat a vizsgakérdéseket, amit bő öt évvel ezelőtt írt. Hogy őszinte legyek, az előző iskolámból, a vizsgaidőszakból egy kérdés se maradt meg. Na jó, ez talán annak is köszönhető, hogy, maximum két vizsgára mentem be, de arra se tanultam egy szót se, így csak bambultam ki a fejemből. Ilyenkor többen elolvassák újra a kérdést, hogy összehordjanak valami hülyeséget, hátha kapnak rá, legalább egy pontot. De én még arra se vettem a fáradságot. Egyszer elolvastam, aztán fel is hagytam a próbálkozással, mondván, hogy nekem úgyse sikerülne. Na, és ilyen hozzáállással, biztos, hogy nem is fog soha. Pedig, most már igazán bele kéne húznom, hogyha nem akarok még húszéves koromban is az elsőbe járni. Így is elég gáz a szitu, mivel, mondhatni én vagyok a legidősebb elsőéves, de ugye ez az "áthelyezésnek" köszönhető.
Hosszas gondolatmenetemet egy ordítás töri meg, melynek forrását pár perc tétovázás után meg is lesem. Elég meglepő fordulat ez, hiszen mindenre számítottam, csak egy, körülbelül tíz éves fiúcskára nem. Hogy mért? Mivel, amikor én ennyi idős voltam, már rég aludtam, és másnap reggel hétig, jobb esetben nyolcig ki se nyitottam a szememet. Bár, a mostani fiatalok igazán kiszámíthatatlanok. Ezt figyelembe véve, talán még se kellene ennyire meglepődnöm a jelenlétén. Na, de szerintem azt a vak is látja, hogy kicsit sincs kényelmes pozícióban, így a "megmentésére" sietek. Nem telik sok időbe, mialatt megszabadítom a lépcső fogságától, és ezután a művelet után elfoglalom méltó helyemet a pár fokkal efeletti lépcsőn. Hangos röhögés hagyja el a torkomat, majd választ adok a kérdésére.
- Nem köplek be, mivel amúgy se tudnálak kinek. Nyilván nem normál diákként vagy számon tartva, ezért biztos, hogy nem csapnának ki. Hogy én mit keresek itt? Nyugalomra vágytam, hogy egy kicsit ki tudjam szellőztetni a fejemet. És az idő elrepült felettem -válaszolok halvány mosolyt erőltetve az arcomra. Kicsit furcsa a szitu, hiszen nem mindennapi dolog az, hogy egy tíz éves kisfiú akar engem kérdőre vonni. Na, de mostantól ezt is a normális időtöltésekként fogom felcímezni.
- Hidd el, öcskös, nem létezik zsákos ember. Ezzel csak a kisgyerekeket riogatják. Itt az egyetlen veszélyforrás, ami jelen van, az én lehetnék. De tájékoztatlak, hogy egy ujjal se foglak bántani. -felelem immáron széles vigyorral pásztázva arcát.
Utoljára módosította:Seren E. Weaver, 2013. szeptember 15. 22:38 Szál megtekintése
Desmond Hill
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. augusztus 28. 20:56 | Link

Marcell

A lehető legnagyobb csendet egy kiabálás töri meg, melyre rögtön felkapom a fejemet, és tétovázva ugyan, de felkászálódok a földről, és utánajárok, hogy honnan is jön a hang. Amikor meglátom a kissrácot a lépcsőbe szorulva, elnyomok magamban egy mosolyt, mivel látni, hogy egyáltalán nem olyan pozícióban van, amiben, hogyha sokáig úgy marad, ne esne kár benne. Így, lassan megközelítem a gyereket, és igaz, hogy egy ideig eltart a segítségnyújtásom, de, legalább nem órákat kellett vele szenvednem. Fogalmam sincs, hogy ezt hogy sikerült összehoznia. Én is valahogy feljutottam ezen a lépcsőn, de még csak véletlen se szorultam be. Akkor jön a kérdés, hogy egy nálam, körülbelül harmincöt, netalán tán negyven kilóval kisebb gyerek hogy tudta ezt elérni. Én is ezen az oldalon jöttem fel, ugyanúgy léptem, mint ő, de, láss csodát, még mindig itt vagyok, nem tört el semmim. Hm... a sors keze? Lehetséges. De ennél már csak az jobb kérdés, hogy mit keres itt tizenegykor, egy eléggé elhagyatott helyen a város határában, ahol senki nem hallotta volna az ordibálását. Mázlija van, hogy jó pár órával ez előtt ide tévedtem, különben még mindig a lépcső fogságában lenne, én pedig, nyilván a szobámban henyélnék, és várnám, hogy mikor sütne ki a nap. Kíváncsi lennék, hogy ilyenkor a szülei, vagy a gondviselője merre jár, és hogy nem vette észre, hogy nincs meg a gyerek. Pedig, valahogy ki kellett jutnia a házból, hogyha el akart jönni idáig. Bár... mintha rémlene, hogy itt létem alatt láttam volna sétálgatni a kastélyban. Akkor meg ki felügyel rá? Még szép, hogy egy tanár. Na de melyik? Arról fogalmam sincs. De nyilván nem az ő gyereke, hogyha nem tudja normálisan megfegyelmezni, vagy, legalábbis figyelemmel követni, hogy este tizenegykor ne dzsasztázzon ki, és járja a várost. Vagyis, most a "kísértetházat". Miután tisztázzuk egymással, hogy nem szándékozom beköpni, mivel fogalmam sincs, hogy ezt melyik tanárnál tudnám megtenni, jön is a fel nem tett kérdésemre a válasz.
- Ó... szóval Markovits István tanár úr. Hát, belőle nem nézném ki, hogyha véletlen elfecsegném neki, hogy ordibálna veled. Legfeljebb megszidna. Abba meg még senki nem halt bele. Tudtommal, legalábbis nem -felelem széles vigyorral az arcomon, miközben próbálom beazonosítani a kis srác körvonalát. Na, de a város határban egy árva lámpa, de még csak fáklya sincs, minek segítségével, legalább homály lenne, nem csak a mindent körülölelő sötétség. Így, semmit nem látok a gyerekből, maximum azt érzékelem, amikor megmozdul. Mivel hát, annyira megijedt a helyzettől, hogy annyira közel ül hozzám, hogy szinte azt is érzem, amikor ő vesz levegőt. De, nincs szívem közölni vele, hogy ugyan menjen már odébb, mivel belemászik az aurámba. Bezzeg, hogyha egy tizennégy éves gyerek ülne mellettem, gond nélkül a fejéhez vágnám ezt. De így...
- Lehet, hogy láttál róla, de akkor is tájékoztatlak, hogy nem létezik. Az csak egy modell, vagy egy sima, halandó ember volt, akit lefényképeztek. Ő nem létezik -felelem, és a kérdésein csak mulatok egyet, majd válaszolok rájuk. -Csináltam már rossz dolgokat. De téged nem bántanálak. Főleg úgy nem, hogy egy tanár a rokonod. Nem vetne rám jó fényt -adok választ, még mindig széles vigyorral az arcomon, melyet a koromsötéttől nem lát. Hát, jobb is, különben kétlem, hogy nem kezdene el randalírozni, hogy ugyan mért nevetem ki. Volt már dolgom ilyen gyerekkel. Ott is hagytam... csak az volt a gáz, hogy ez a gyerek az unokatestvérem volt, így kénytelen voltam visszafordulni érte. De, amikor elkezdi markolászni a karomat, értetlenül meredek rá, majd, mikor felteszi a kérdést, hangosan felnevetek.
]- Nem tökmag, még csak véletlen se vagyok Hercules. De, hogyha már a neveknél tartunk... Desmond vagyok. -felelem megborzolva a haját. Most már értem, hogy mi is volt ez a nagy bicepsz ellenőrzés. Csak tudnám, hogy miből jött neki ez az ötlete, miszerint én vagyok Hercules.
Utoljára módosította:Seren E. Weaver, 2013. szeptember 15. 22:42 Szál megtekintése
Desmond Hill
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. augusztus 29. 14:04 | Link

Marci

Miután sikerült megszabadítanom a kissrácot a lépcső fogságától, letelepszek egy kicsivel fentebb, és felteszek egy igazán egyszerű kérdést, amire, mondhatni igen furcsa választ kapok. Széles mosoly ül ki az arcomra, mondhatni egy nevetés szerű hangot is hallatok, majd, kicsivel szebben megkérdezem tőle ugyan azt, amire, végre megkapom a várva várt választ. Hát, én még mindig azon gondolkozok, hogy tíz éves létére mért itt van. Amikor én voltam ennyi idős, akkor csak feküdtem, és gondolkoztam éppen arról, ami eszembe jutott. Mert ugye, én nem tehettem meg azt, hogy fogom magam, és elkezdek sétálgatni a kastély körül, esetleg azon kívül. Mivel, akkor még Londonban laktunk, egy kis házban, ahol még azt is lehetett hallani, hogyha a légy könnyít magán. És, anyámék többször rajta kaptak, amikor ki akarta osonni, és rögtön jött az ordítás, hogy húzzak vissza a szobámba, és aludjak már végre. Pedig, aztán nem mentem volna olyan messzire, hogy ne találjak haza, vagy, hogy elüssön az autó. Pedig, én csak a ház elég akartam kiülni, hátha a csillagokat figyelve elálmosodok. De neeem, ők visszahajtottak a szobámba, hogy aludjak nyugodtan. Aha, azután nyilván nyugodtan tud aludni a gyerek, hogy képesek leordítani a fejét. Egy kilenc, tíz éves gyereknek. Szerintem, az ilyen korúakkal már lehet normálisan társalogni, hiszen fel fogják azt, amit az ember mondd, és nem kérdezősködik vissza. De, nekik ez a tény nem jutott el a csöppnyi kis agyukig, ezért, hogyha már máshogy cselekedtem, már visítottak, mint egy jól nevelt malac. Ilyennek kellene lennie egy jó szülőnek? Nem hiszem... de, hogyha valamilyen csoda folytán nekem lesz gyerekem, akkor számíthat rá, hogy nem úgy fogok vele beszélni, mint egy utolsó jött menttel, aki nem érdemli meg a szeretetet és a normál beszédet. Nem akarok én is olyan rossz szülő lenni, mint az én őseim... Mikor kiderül, hogy ki viseli gondját a lurkónak, halvány, bár kicsit gonosz mosoly ül ki az arcomra, és közlöm vele, hogy ő nem tűnik olyan goromba, ordítozós krapeknak. De, persze nem értette a célzást, hogy így akármikor be tudok neki számolni arról, hogy kivel futottam össze az éjszaka kellős közepén egy lepukkant házban a város határában.
- Na, akkor nyilván most se ugrana a torkodnak. -felelem megengedve magamnak egy halvány mosolyt. Pedig, aztán a tanároknak igazán lehetne okuk arra, hogy fűvel fával elkezdjenek ordítozni. Hiszen, hogyha egy nap több órát is tartanak, akkor a diákok leszívják minden energiájukat, és, valahogy le kell vezetni a felgyülemlett feszültséget. És ezt, jobbára ordítozással, kajabálással szokták elintézni. Azért jó tudni, hogy ez alól vannak kivételek.
- Hidd el, minden tanártól rettegnek valamilyen szinten... na, addig örülj. Amíg ilyen kicsi voltam, mint te, minden egyes nap többször is át kellett élnem. Bár, hogyha nem lennék itt, akkor még mindig hallgathatnám, hogy milyen haszontalan egy kölyök vagyok. -válaszolom, és a mondandóm végét már egészen halk frekvenciában nyögöm ki. Mért van az, hogy minden egyes beszélgetésnél, amit akárkivel kezdeményezek, szóba jönnek a szülők, nekem meg azon kell járatnom az eszem, hogy az enyémek milyen álszent disznók? Rejtély a számomra... de, akárhogy is próbálom kiküszöbölni az ilyesfajta témát, soha nem jön össze, és akadtak olyanok, akik tovább húzták, én pedig már azon voltam, hogy beverem a képüket hogyha még egy szót kiejtenek róluk. Remélem, hogy ez a kis kölyök nem akar majd rákérdezni, hogy ugyan mért tették ezt. Erre még soha nem tudtam normális választ adni, csak azt, hogy én se tudom. De, minden esetre az a tény, miszerint a zsákos ember létezik, szintén mosolyt csal az arcomra. Hogy a gyerekek milyen hiszékenyek is tudnak lenni. És, akkor nem hallgatnak az idősebbekre, amikor ennek ellenkezőjét állítjuk. Mindig a saját igazukkal törődnek.
- Legyen elég annyi, hogy rossz fát tettem a tűzre. -felelem halványan elmosolyodva, belegondolva, hogy miket "vétettem" még Londonban. - Épp ezért nem, mivel ők nagyok, és nem érzik, hogy kihívás lennél a számukra. Meg, ugye az is közre játszik, hogy Markovits tanár úr a rokonod, és nem merik megkockáztatni, hogy mi lehet annak a következménye. -fejtem ki a véleményemet a verekedés témában. Mivel hát, kétlem, hogy egy tizennégy, vagy annál idősebb gyerek neki esne egy tízévesnek, ha tudja, ha nem, hogy ki a rokona. Hogyha mégis megteszi, akkor pedig számolnia kell a tanár úr haragjával. Hiszen, kétlem, hogy ő szó nélkül hagyná ezt az egész témát. Vagy lehet, hogy csak én ismerem félre? Ki tudja. Még nem volt szerencsém közelebbről megismerni a tanárokat, így csak kinézet, és pár mondatnyi beszélgetés után alkotok véleményt róluk. Ebből az eszme futtatásból az ébreszt föl, amikor a kölyök elkezdi markolászni a kezemet, és, végül megkérdezi, hogy én vagyok-e Hercules. Mit ne mondjak, jóízűt nevettem ezen a mondatán, de, sajnos közölnöm kell vele azt a tényt, hogy csak egy átlag ember vagyok... emberfeletti képességekkel, ugye bár.
- Nos, akkor örvendek, Marci. Hát, amíg nem tudom, hogy hogy hívják az adott személyt, megragadom az egyik külső, esetleg belső jellemzőjét, és azt kivariálva jött most ki a tökmag. -felelem megrántva a vállamat. Ezek szerint nem én vagyok az első személy, aki felidézi a magasságát.
Utoljára módosította:Seren E. Weaver, 2013. szeptember 15. 22:43
Kísértetház - Desmond Hill hozzászólásai (6 darab)

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaA falu határa