31. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek: Május 15-én (szombat) véget ér az Évnyitó, kérünk, addig zárjátok ott játékaitokat!
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaA falu határa
Kísértetház - Fodor Ágota hozzászólásai (5 darab)

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Témaleírás
Fodor Ágota
INAKTÍV


Az ember komédiája: mindhalálig élni tanul.
offline
RPG hsz: 60
Összes hsz: 1198
Írta: 2013. október 4. 22:39 | Link

Katkó

Halvány sejtelmem sem volt, merre tartok, hosszú percek gyaloglása után eszméltem csak arra, hogy sosem merészkedtem még ennyire a falu szélére. Nem mintha féltem volna bármitől vagy bárkitől, csupán nem volt erre dolgom eddigi ittlétem során. Most sem a felfedezés vezérelt, csak a düh és a kétségbeesés irányította lábaimat, meg a „messze innen” gondolata. Persze ez csak pillanatnyi lélekállapot – néhány óra séta és el is múlik az egész. Fák, történeteket mesélő padok, pókhálók és a nyárt felidéző rododendron-bokrok váltották egymást utam során, én meg csak meg szerettem volna érteni mindent. Törvényszerűségeket keresni.
Hamarosan egy elhagyatott ház körvonalait pillantottam meg, amely már méterekről is a történelmét sugallta – nyilván sokféle elmélet élt mind a falubeliek, mind a kastélylakók fejében, már ami a hely eredetét, sorsát illette. Mostanra csupán az atmoszférája engedett következtetni. Számomra semmi pozitívat nem üzent, egyre közelebb érve semmi olyan érzelmet nem találtam, ami melegséget költöztetett volna belém. Kedvem lett volna visszafordulni, de motoszkált bennem a sorsszerűség, s hogy épp ilyen lelki állapotban leltem rá erre a helyre. Talán itt megtalálom, amit keresek, vagy épp itt hagyom, hisz ez a hely amúgy is tele van misztikummal, titokkal és hátborzongással. Nem féltem. Gondolatok ezrei furakodtak a fejembe, miközben már az ajtó előtt álltam, amit csak két ujjal megbökve belöktem, és sejtésemhez híven az nyikorogva kinyílt, majd első lépteimre a padló is nyekergett. A látvány, ami elém tárult pontosan az volt, amire számítottam, habár fényes nappal ez közel sem olyan félelmetes, a nap átvilágított az ablakon, a porréteg is látszott a padlón, a szoba sarkába érve cipőm még nyomot is hagyott. Szinte távoli, túlvilági zenét is hallani véltem, de ezeket már biztos beképzeltem.
Egyszer csak lépteket hallottam – oké, ezt már biztos nem hallucináltam, az ütő is megállt bennem, megdermedtem, és csak a fülemet hegyeztem, levegőmet is benn tartottam, ne szalasszak el egyetlen hangforrást sem. Merlin legyek, ha nincs odafönn valaki… remélem nem őrültem meg teljesen. Pálcám helyét éreztem a zsebemben, bár reméltem, hogy nem kell használnom, nem feltétlen voltam olyan állapotban, hogy átkok sorozata jusson eszembe.
Fene nagy bátorságom arra késztetett, hogy elinduljak felfelé a lépcsőn, minden eshetőségre felkészültem eközben, de azért teljes magabiztossággal lépkedtem, valószínűleg már az illető is tudomást szerzett rólam.
Nem tudom, kívülről nézve melyikünk arca volt meglepettebb, mindenesetre az enyémen érződhetett némi megkönnyebbülés is – egy bájos arcú, barna hajú lányt pillantottam meg, akitől valószínűleg nem kell tartanom, bár az nagyon érdekelt, mit kereshet itt.
- Szia! Ágota vagyok. Mit csinálsz te itt? – tettem hangossá gondolataimat, kicsit talán diszkrétebb is lehettem volna.
- Te jártál már itt? – folytattam a barátkozást, s közben teljesen felértem a második emeletre, amely kicsit az otthoni padlásunkra emlékeztetett.
Még mindig kísérletező kedvemben voltam, így fantáziám igen csak teret kapott ezen a helyen, de még gondolkodtam, hogy tálaljam az ötletet a lánynak. Az se biztos, hogy ráér. Vagy van kedve. Vagy vállalkozó szellemű. Na de spekulációimat félretéve végül kiböktem.
- Szerintem szellemet kellene idéznünk! – bukott ki belőlem már megint nem olyan finoman, mint akartam, de úgy látszik ez ma nem megy. Nem csoda, nem szóltam ma még senkihez, de örömmel tudatosult bennem, hogy a lány jelenléte elfeledtette velem pillanatnyi vagy korábbi rossz érzéseimet, és inkább a kalandvágyam került előtérbe.
A lány reakciójára várva ledobtam táskámat a sarokba, majd távolabb álltam a lépcsőtől, nem vonzott az esés gondolata. Nyilván a szellemidézés sokkal „viccesebb” sötétben, de én végül is ráértem.
Egészen közel éreztem a szívemhez lassan a helyet, talán visszatérő elmélkedő helyszín lesz, de arra is tökéletesen alkalmas, ha csak egyedül akarok majd lenni.

Szál megtekintése

Fodor Ágota
INAKTÍV


Az ember komédiája: mindhalálig élni tanul.
offline
RPG hsz: 60
Összes hsz: 1198
Írta: 2013. október 10. 21:39 | Link

Katkó

Nos, mivel a lány beleegyezett, kezdődhetett a móka, kacagás, bár utóbbira nem igazán számíthatunk valószínűleg. Izgatott voltam, és már gondolatban összegyűjtöttem, mi mindenre lehet szükségünk a továbbiakban, ugyanakkor nem tudtam elhessegetni a félelem gondolatát sem, ami meglepő módon most nem zsibbadásszerű bénulást okozott a végtagjaimban, hanem pozitívan hatott rám, és csupán az érdeklődésem, kalandvágyam növekedett. Féltem a lebukás gondolatától is, de ez persze benne van a pakliban. Féltem a balul elsülő eshetőségektől, hisz az ilyen misztikus dolgok nem mindig ártalmatlanok. Ezeket a gondolatokat azonban elmém egy kis rekeszébe száműztem. Nem tudtam és nem is akartam belegondolni, mi lehet a legrosszabb, ami történhet, de a menekülési útvonal világos és egyenes, maximum igénybe vesszük.
 - Igen, igen, idéztem már szellemet tavaly, a Levitásokkal, a temetőben. Titkos akció volt, de szerencsére nem kaptak el, pedig sokan voltunk. Szóval ne aggódj, azt hiszem, tudom, mit csinálok – biztattam a lányt, legalábbis igyekeztem hideg fejjel beszélni, gondolom ilyenkor örül az ember, ha nem marad kételyek között, és mivel az ötletgazda is én vagyok, én volnék a biztos pont. Hajh, nagy felelősség.
- Mécsesre mindenképp szükség lesz, meg ööö – egy kicsit elbizonytalanodtam, nem akartam elijeszteni a lányt, ezért inkább átgondoltam, és utána vázoltam fel mondandómat.
- Nos, nézd, mi úgy csináltuk, ahogy annak rendje-módja van, pentagramm, vér meg ilyesmi. Persze nem várom el ezt tőled, nem szándékom ismeretségünket rossz benyomásokkal kezdeni – vallottam be az igazat. Tény, a lány vállalkozó szellemével és a hajlandóságával, hogy itt maradt, élni, és nem visszaélni akartam.
- Szóval a lényeg az, hogy van ennek egy sokkal egyszerűbb módja is, ám fennáll a veszélye, hogy nem sikerül, márpedig csak egyszeri próbálkozás adott – magyaráztam tovább, közben igyekeztem a lány arcvonásaiból kitalálni, mire gondolhat, hogy vajon épp totál elmeháborodottnak tekint-e vagy sem. Ami azt illeti, egy percig sem csodálkoznék. De ha már belekezdtünk, kár lenne a kezdeti izgalom után mégis felfüggeszteni az akciót.
Természetesen volt nálam két mécses – hogyne lett volna, készülök a halloweenre.
Az emeletet jobb helyszínnek láttam, így nem indítványoztam, hogy menjünk le, és helyet is foglaltam a földön, majd magam elé raktam a két mécsest, és meg is gyújtottam őket, habár egy külső szemlélőnek azon benyomása támadhatott, hogy nem alakultak ki finommotoros képességeim, hisz kezem remegett, mozdulataim nem voltak éppen kontrolláltak. Elméletben ehhez az egyszerűsített változathoz nem kell egyéb eszköz, illetve az eszközök mi magunk leszünk, bármilyen rosszul is hangzik ez.
- Persze ne olyan szellemre gondolj, mint akik a kastélyban rohangálnak – folytattam tovább a helyzet felvázolását hangosan – őt nem fogjuk látni még áttetszőként sem, sőt hallani vagy beszélni sem fogunk vele. Csupán jeleket kapunk majd, így tehát csak eldöntendő kérdést tehetünk fel. Továbbá nem tarthat a dolog tovább, mint 15 perc, hisz nem célunk, hogy a nyakunkon ragadjon, akár jó akár rossz – beszéltem folyékonyan, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Kétségkívül úgy tűnt, értem a dolgom, pedig ez lehetett egyfajta álarc is részemről, kicsit magamat is meg akartam győzni.
- Szólj, ha van kérdésed, és ha készen állsz, csak ülj le velem szemben, és majd mondom a további lépéseket – mosolyogtam Katára, és várakozón pillantottam rá.

Szál megtekintése

Fodor Ágota
INAKTÍV


Az ember komédiája: mindhalálig élni tanul.
offline
RPG hsz: 60
Összes hsz: 1198
Írta: 2013. október 26. 14:36 | Link

Katkó

A lány szinte teljes egészében rám bízta magát, illetve a kaland sikerességét, tehát nem hagyhatom cserben. Elszántságot láttam az arcán, illetve némi bizonytalanságot a folyamat menetét illetően, ezért elhatároztam, hogy mindent lépésről lépésre elmagyarázok majd neki, hogy tudja, mi miért történik. Így nincs meg az a látszat sem, hogy netán valamiféle kísérletfélét végeznék a lánnyal, és ezért marad a dolog ilyen rejtélyes kivitelezésben. A felelősség – miszerint mindenképp sikerülnie kell – egyre nagyobb súlyként nehezedett a vállamra, nem szerettem volna totális bohócot csinálni magamból a majdnem egészében ismeretlen lány előtt. Feladatomnak éreztem azt is, hogy Kata ne higgye azt, hogy ez értelmetlen és nem létező dolog, bár ezt is maximálisan megérteném, hisz én sem hittem a létezésében egészen addig, míg a saját reszkető, és hidegtől kirázott bőrömön meg nem tapasztaltam.
Időközben a lány elhelyezkedett a padlón velem szemben, így könnyebben szemléltettem a kellékeket, meg hogy mi, mire való. Magamhoz vettem a pálcám és letettem a földre úgy, hogy az egyik vége felém nézzen, a másik fele pedig a lány felé.
- Ne aggódj, a pálcát most nem a rendeltetésének megfelelően fogjuk használni, ameddig nincs vészhelyzetből adódó szükség rá, egyelőre csak egy kellék – néztem a lány szemébe, s azt vettem észre magamon, hogy teljesen beleéltem magam a szituációba, akárcsak az életem múlna rajta.
- Visszatérve a kérdésedre, azért csak egyszer próbálkozhatunk, mert a folyamatnak szépen felépített menete van, és az egészet meg kellene ismételnünk a többszöri próbálkozás során, az pedig nem kevés energiával járna, de szerintem ne kockáztassuk erőnlétünket egyelőre.
Tovább folytattam a helyszín előkészítését, a pálca alá hajtottam fekete talárom, majd a szoba sarkában magányosan felállított, gondolom felesleges vagy nem pótolandó fadeszkákat hordtam oda és mintegy keretszerűen körberaktam azt a pár négyzetmilliméteres területet, amelyre majd szükségünk lesz. Ügyeltem arra, hogy jól odaférjünk, és közben a mécsesek se okozzanak balesetveszélyt, így azokat kicsit távolabb helyeztem el. Némán folytattam ténykedésemet, gondoltam erre még nem szorul magyarázat, hisz ő is látja, mit csinálok, a segítségére pedig nem volt szükségem egyelőre.
- Nem szívesen lennék tanár, nem értek a fegyelmezéshez, s türelmem sem épp végtelen – magyaráztam közben a lánynak, nehogy kínosnak érezze a csendet.
– Miért kérdezed? – néztem rá mosolyogással vegyes érdeklődéssel.
- Nos, ha készen állsz, elmondom, hogy fog zajlani ez a pár perces rituálé. Az igazat megvallva, cseppet sem vágyok most a véres megoldásra, így arra nem lesz szükségünk. Ha szólok, becsukjuk a szemünket, és hangosan, verbális úton fogunk tudomást szerezni arról, hogy tartózkodik-e itt szellem, és hogy a kapcsolatba lépés vele sikeres volt-e. A pálca két végét fogjuk fogni, és nagyon fontos szabály, hogy egyikünk sem mozgathatja, hagynunk kell, hogy magától mozogjon – illetve mint tudjuk, nem magától. Csak eldöntendő kérdéseket tehetünk fel, hisz a válaszadásra két módja van csak a szellempajtásnak – magyaráztam talán kissé szájbarágósan a lánynak, de igyekeztem nem félelmetesen hangzani.
- Nos, ha gondolod, elkezdhetjük – fogtam meg a pálca felém eső részét némi célzással, hogy tegye ő is ezt, majd becsuktam a szemem és vártam pár percet, hogy a lány is felvegye a hasonló pozíciót.
Az épület lokális adottságainak – miszerint távol helyezkedik el az időnként zajos falutól – köszönhetően teljes csönd uralkodott körülöttünk, csupán egyenletesen megszaggatott levegővételeinket hallottam. Tökéletes kezdés, el is merültem pár percig a csendben, és csak a légzésemre figyeltem, a fejem tisztább volt, mint valaha, s szép lassan belefogtam mondandómba.
- Ha tartózkodik a szobában valaki, akit mi nem látunk, és nem is hallhatunk, mozdítsa el a pálcát valamelyik irányba, és innentől az lesz az ’igen’ iránya – suttogtam el a bevezető részt, majd keményen odatapasztottam két ujjam a pálcára, hogy érezzek bármiféle változást.
- Kata, ha ez a lépés megvan, te jössz, tegyél fel egy kérdést, amire tudni szeretnéd a választ, akár vele, akár mással kapcsolatban – irányítottam szavaim most a lány felé, aki fogalmam sincs, milyen állapotban volt, egyelőre nem kérdeztem e felől.
Lassan a nap is nyugovóra tért odakinn, így a kellemes félhomály világította be a szobát.

Szál megtekintése

Fodor Ágota
INAKTÍV


Az ember komédiája: mindhalálig élni tanul.
offline
RPG hsz: 60
Összes hsz: 1198
Írta: 2013. november 1. 23:55 | Link

Katkó

Egyre inkább melegem lett a szobában, ezért levettem a kötött, meleg pulóverem és leterítettem magam mellé. Kétségkívül kerültek elő a negatív érzelmeim a folyamat során, talán ki kellett volna szállnom még az elején, de most már mindegy. Most már a helyzet magaslatán álltam, nem hátrálhattam meg. Talán nem épp jó dolog a halott lelkek bolygatása, eszembe jutott, mi lenne, ha egy olyan bukkanna fel a semmiből, aki egykor hozzám közel állt. Nem látnám, nem érinthetném meg, nem hallanám, s mégis érezném a közelségét… azt hiszem, ennél jobban nem is kínozhatnám magam. Igyekeztem elhessegetni ezeket a gondolatokat és véletlenül sem bevonzani ezzel bármit is. Persze az is előfordulhat, és hasznos lenne, például megtudhatnék részleteket nagybátyám rejtélyes eltűnéséről, de sem a helyet, sem az időt nem láttam megfelelőnek erre.
A lányra fókuszáltam, aki nem tűnt olyan érzelgős, magába esős balféknek, mint olykor én tudtam lenni, no de mit lehet tenni, elég régóta vagyok ilyen. Személyiség.
- Ó, köszönöm, ennek örülök – mosolyogtam, ezek szerint szándékaim nem csak akaratlagosak, a világos kifejezésmód a gyakorlatban is megnyilvánult és a lány talán biztonságban érzezte magát mellettem, még ha fel is tette a kérdést magában, hogy vajon mit keres itt.
- Semmi baj, szólj, ha be szeretnéd fejezni, és túl idegennek érzed a helyzetet, semmi sem kötelező – bátorítottam a lányt, mielőtt bármi maradandó rossz élménye marad akár rólam, akár a ma estéről. Nagyon a szívemre venném. Kételkedése azonban nem gátolta meg a folytatásban, és megerősített abban, hogy kezdhetjük.
Talán nem volt jó ötlet rá bízni a kezdést, de eszmélésemmel majdnem egy időben máris változás történt, és ez csaknem a valóság és nem illúzió. Kétlem, hogy a lány mozgatná, az én kezem is szilárdan támasztotta a földet, két ujjam pedig a pálcát, aminek szorításán most engedtem egy kicsit, hisz meggátolni sem akartam a mozgásban. A pálca jobbra tért el – ez tehát az igen iránya, innentől nincs más dolgunk, mint figyelni, merre mozdul el.
A lány komolyan vette utasításomat és kérdéssel próbálkozott, de nem épp eldöntendő kérdés jutott az eszébe – szememet résnyire nyitottam és az arcára kiülő némi kétségbeesés megmosolyogtatott. Mókásnak találtam a lányt. Kisegítettem.
- Hagyd, addig kérdezek én, nem is feltétlen kell váltogatva kérdezni, ha eszedbe jut valami, csak vágj bele a szavamba nyugodtan – hangom valamiért olyan lágy és halk volt, mint még soha.
- Rég haltál meg? – tettem fel kicsit hangosabban a kérdést, mint ahogy a hús-vér lányhoz beszéltem, de sejtelmem sem volt róla, hogy milyen hangosan kellene beszélnem, vagy talán a szellem egyenesen a fejembe lát, ezért valójában meg sem kellene szólalnom. A pálca azonban megint jobb oldalra mozdult el, amitől kissé görcsbe rándult a gyomrom, és mohón feltettem a következő kérdésem.
- Kevesebb, mint 10 éve? – érdeklődtem, akárcsak egy tea mellett társalognánk. Valójában egyre rosszabbul éreztem magam, hátamban szúró tekintetet éreztem, mintha valaki figyelne, muszáj volt hátrapillantanom, de természetesen nem volt ott senki. Senki látható.
Émelygésemet csillapítani igyekeztem, képzeletemben egy zongoránál ültem és játszani kezdtem, ez talán kicsit pozitívabb talajon tartott. Vártam a lány reakcióját, az én elmémnek alighanem pihenésre volt szüksége, egy pár percre legalább. Ez még a legilimenciánál is jobban megviselt.

Utoljára módosította:Fodor Ágota, 2013. november 1. 23:56 Szál megtekintése

Fodor Ágota
INAKTÍV


Az ember komédiája: mindhalálig élni tanul.
offline
RPG hsz: 60
Összes hsz: 1198
Írta: 2013. november 6. 18:00 | Link

Katkó

A minden bizonnyal kintről érkező hűsítő szellő hatására kicsit kezdtem jobban érezni magam, felfrissült a levegő. Legalábbis reméltem, hogy nincs összefüggés a szellem jelenléte és a fagyos levegő között, elvégre nem dementorokkal társalgunk.
Kata kérdése még inkább megborzongatta a hátamat, a gondolat, hogy ebben a házban halt meg, egyre több érzést keltett bennem, ugyanakkor nagyon is elképzelhetőnek tartottam. Már csak az kezdett motoszkálni a fejemben, hogyan is halhatott meg, és vajon hogy deríthetnénk ezt ki. Édesdednek kevéssé mondható jelenetek játszódtak le a képzeletemben; a halálos Avada Kedavra hatására, egy pálcából kiröppenő zöld fény villant fel egy másodpercre, majd hangos, szaggatott kacajt hallucináltam, és közben azt kívántam, bár ne mindig a legdrasztikusabb dolgok jutnának az eszembe. Lehet, hogy az illető egyszerűen ágyban, párnák közt lelte végső nyugalmát.
Kata szemmel láthatólag belejött a kérdezősködésbe, nem is szakítottam félbe, örültem, hogy átvette a kommunikálást. Ez is jó kérdés volt, hát még jogos is – ugyanakkor már tudtam a választ, így nem is tétováztam kiigazítani bizonytalan kérdését.
- A mozgatáshoz elengedhetetlen a fizikai kapcsolatunk az adott tárggyal. Tehát ha azt akarjuk, hogy mást mozgathasson, például meglibbentse a függönyt, akkor azzal kell érintkeznünk. – suttogtam a lánynak, s közben kinyitottam a szemem, hogy felvegyem a szemkontaktust, amennyiben szüksége van arra, hogy legalább engem lásson beszélgetés közben.  
- Szeretnéd kipróbálni? – kérdeztem a lányt, nem voltam ellenére az ötletnek, egész érdekes dolog sülhet ki belőle.
Észre sem vettem a magyarázatom alatt, hogy a lány kérdéseire semmi reakció nem érkezett, a pálca mozdulatlan maradt. Most már nem csak résnyire nyitottam a szemem, az aggodalom hideg zuhanyként futott végig rajtam, és reméltem, hogy nem akadt nagyobb probléma, amit ne tudnánk itt és most orvosolni, netán külső segítség kellene.
- Jól vagy? – kérdeztem a lánytól, mozdulni azonban nem nagyon mertem, mintha egészen hozzátapadtam volna a pálcához. Nem tudom, hogy csak képzelgés volt-e, vagy ha akarnám, sem tudnám elvenni a kezem, de most nem ezzel foglalkoztam.
- Nem hiszem, hogy rosszat kérdeztél volna – biztattam a lányt, mielőtt kisebb pánik uralkodna el rajtunk.
A lány arca kezdett nem annyira egészséges színeket felvenni, fogalmam sem volt, minek a következménye ez, vagy mit tehetnék, és vajon mit érezhet, de gondoltam találgatás helyett inkább rákérdezek.
- Mit érzel? Nem érzel olyasmit, mintha elnehezült volna a tested? Vagy súly lenne rajtad? – kérdeztem, s közben kezdett körvonalazódni, mi történhetett. Azt hiszem, a lány hamarosan megkapja arra a kérdésére a választ, hogy képes-e testet ölteni a szellem. Ilyen formában képes, és ha sejtésem beigazolódik, akkor a következő lépés az lesz, hogy Katát fogja használni a szellem a további kommunikációra, immár nem csak igen-nem válasszal. Remélhetőleg Kata mindenre emlékezni fog, és nem lesz tudattalan arra a kis időre sem, a kérdés az, hogy fogja viselni, hogy mozog a szája, de nem ő mozgatja és a gondolatai sem azok, amik hangosan a térben elhangzanak. Egyre izgalmasabb volt ez az egész.

Szál megtekintése

Kísértetház - Fodor Ágota hozzászólásai (5 darab)

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaA falu határa