31. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek: Kérünk mindenkit, hogy ellenőrizzétek a drive-ban beadott multikarakterek esetén a hozzáférési beállításokat! Akiét nem tudjuk megnyitni vagy elolvasni, azét automatikusan elutasítjuk!
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaA falu határa

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Leonard Harris
INAKTÍV


tartalmas titulus helye
offline
RPG hsz: 72
Összes hsz: 1629
Írta: 2013. január 2. 21:33 | Link

Sharlotte
újév első hétvégéje; eléggé este;


 Ezt is megértük, de még hogyan. Amíg otthon boldogítottam a népet, addig átvészeltem a napokat, közeledett az egész év vége, és lapozhattunk a nagy naptárban. Különösképp nem fogott el semmiféle ünnepi hangulat - a karácsonyt is sikerült végigmorognom -, így a szilveszter sem volt másképp. Ünnepeltem, koccintottam, B.Ú.É.K, és kész. Ilyen, ha az ember hónapokig bal lábbal kel, és nem vár semmit nagy durranás az új évtől. A fogadalmakról meg inkább ne is beszéljünk, feleslegesek. Sose tartottam be egyet sem.
Az új lap ismételten visszaterelgetett az iskolai élet falai közé, amit, bár még mindig fanyalogva, és nyögve-nyelősen tettem. De az okosok azt mondják, nem szabad feladni, azoknak pedig hinni kell, kellene, kéne, és én igyekszem, csak épp nemigen mozgat. Teljesen mindegy, megtettem a kezdő lépéseket, innentől már meg csak visz az ár. Az ár, mely jelenleg igencsak későn kapott el, és igencsak messze az iskolától. Nem is kérdezem magamtól, miért ilyenkor járom az utcákat, nyakig húzott kabátban, ujjaimat a zsebemben melengetve.  Ez így jó nekem, azt érzem. A falut már a délután egy részében megjártam, betértem ide-oda, körülszimatoltam, és az elhagyatott részleg felé haladtam a nagy semmittevésben. A kihaltság, a csend, mely körülölelt, valahogy jó is volt, és rossz. Nem ehhez voltam szokva, de mégis beértem ennyivel. Tudtam valahol mélyen, az agyam egy szegeltében, hogy erre kell jönnöm, és engedelmeskedtem neki. Lassú, elnyújtott lépteim vezettek el egy házhoz, melyben szemernyi fény sem pislákolt, és amely, még a sötétben is mutatta, hogy elhagyatott, és sötét. Megtorpanva néztem fel a vak ablakokra, a kopott, festetlen falakra, és megindultam a bejárat felé. Az ajtó nyögve adta meg magát, pálcám előkerült zsebem rejtekéből, és egyhamar fényt varázsoltam a végére. Csak álltam, néztem körbe, és hallgattam  a csendet. Ha hinnék a rémmesékben, akkor most rettegnék, de túlságosan nyugodt voltam mindenhez, túlságosan kíváncsi, és unott, így beljebb merészkedtem.
- Hahó. - már csak a sablon kedvéért szólaltam meg, teszteltem, mennyire üres az egész, mennyire nincs itt semmi szörny - pedig ha jól hallottam anno, páran igencsak érdekes sztorikat meséltek erről a helyről, és ásítottam egyet. Egyedül nem jó, ezt belátom. Társam nemigen akad pont itt, pont erre, és ebben az órában, így aztán már csak annyi maradt, hogy a kicsit bizarr kinézetű lépcsőt válasszam. Próba szerencse. Bukkant fel gondolataim között, miközben az emeletre készülődtem.
Hozzászólásai ebben a témában

müty müty
ex-prefektus | ex-hajtó | David védelmezettje | Rambo | Kérdezős
Sharlotte Johanson
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 395
Összes hsz: 6540
Írta: 2013. január 3. 20:14 | Link

Leo

Eltelt egy év, sorban a többi után, ahogy szokott. Ez a rendje, változtatni sem lehet rajta, viszont nem is akar. Örül neki, valamilyen érthetetlen okból várta már az új évet. Új ruhatár, ismerõsök, de problémák is. A negatívum azonban nem számít, miután kiheverte azt a szilveszter utáni másnapposságot, nem fotos. Más negatív indokot nem is talált. Gondolatmenete sokfelé terelõdött, sétára vágyott. Miért akkor? Ötlete sem volt rá, de a lényeg a lényeg. Sétállni imád, azt akár az éjszaka kellõs közepén is. Az még ugyan nem volt, mikor abszurd ötlete megszületett, de a vacsorát már befejezte. Nemm zavarta már semmi, csak ment a feje után. Egy kiabálással elintézte az elköszönést, az okát sem mondta meg miért és hova megy. A kapun kilépve kivételesen nem a megszokott irányba indult, inkább a másikba. Bele a sötétségbe, az elhagyatott, romos ház felé. Imádta az ilyeneket, nem is tudta, miért nem látogatott még el oda. Baj egy szál se, akkor sötétben tökélletesnek tûnt az ötlet. Állítólag kísértetház is, de ezt figyelmen kívül hagyva közelített az épüllethez. Be is sétál hamarosan, a sötétséget hidegen hagyva. Az sem zavarta volna, ha így kell bemennie, de pálcájával hamar varázsolt egy kis fényt, hogy könnyeben haladhasson. Csak mennt, nem gondolkodott. Fel a lépcsõn az emeletre. Körbesétált a szobákban, minden apróságon elgondolkodva. Ebbõl egy hang zökkentette ki, ami lentrõl jött. A szellemekben nem hitt, de a társaság esélyét is alacsonynak tartotta. Mégis így lett. Hallotta a nyikorgó lépcsõfokokat, ahogy az ismeretlen lépkedett. Nem akarta még felfedni kilétét, de a szerencse elpártolt mellõlle. Ahogy bebújt volna az árnyékba, valamiben megbotlott, és majdnem el is vágódott, de csak a falnak esett neki. Halkani azért azt is lehetett, ezért az inkognitó mód kizárva. Ha felismeri is, nem baj, nem érdekelte annyira. Csupán egy kicsit játszani is akart. Arról már letett, de azért érdekes szituáció ez így. Már csak várt. Talán arra, hogy történjen valami. Kínos bemutatkozás, rosszabb, vagy valami jó, amit nehezen tudna elképzelni. A falnak dõlve várta hát, hogy az ismeretlen belépjen abba a helyiségbe, ahol állt.
Utoljára módosította:Sharlotte Johanson, 2013. január 6. 12:12
Hozzászólásai ebben a témában


Leonard Harris
INAKTÍV


tartalmas titulus helye
offline
RPG hsz: 72
Összes hsz: 1629
Írta: 2013. január 6. 17:42 | Link

Sharlotte


Többet vártam, igencsak többet. Elvégre nem egy mesét lehetett hallani, nem egy történetet. Ezzel szemben, még a közelében sem kaptam frászt, nem remegtem bele. Csalódás, egy merő csalódás. De aztán ki tudja, mikor ront rám valami, mikor kapok sikító frászt valamitől, amit meg sem tudok nevezni. Ezt várom igazán, vagy a semmit? Jó kérdés, nem tudom hírtelen még a választ sem. Valahogy a kettő közt reménykedem, várom, és várok. De hogy mi lesz belőle, azt csak odafent tudják a nagy könyv írói.
A ház eléggé lepukkant, őszintén, eléggé látszik rajta, hogy el kéne neki egy kiadósabb kezelés. Ha jobban megnézi az ember, akkor inkább attól kell félnie, hogy rádől valami, beszakad alatta a padló, a lépcső, mintsem körülfogják a kísértetek. Valahol mélyen magam is erre gondoltam reflexszerűen, amikor az első lépcsőfokra pakoltam a lábam, és megtettem az első lépést felfelé. Oké, nem volt gond, nem omlott rám semmi. Még a végén kiderül, hogy ez a hely a legvidámabb, legbarátságosabb a világon, és aki idejön, az valamit nagyon szívott, és elszállt. Ki tudja aztán. Meneteltem fölfelé, lépteim alatt nyikorogtak a lépcsőfokok, jajgattak azok a bizonyos gerendák, pedig nem voltam egy hatalmas darab. Fél, pálcátlan kezemmel inkább megkapaszkodtam a jobb napokat átélt korlátban, nem bíztam immáron semmit a véletlenre. Jobb a békesség, ugyebár. Felfele menet közben sem vettem észre semmi olyat, ami kirívó, amely túlságosan feltűnő lett volna. Sőt, egyszeriben volt minden túlságosan is csendes, olyannyira, hogy az már kicsikét túlságosan is idegesítő volt számomra. Ahogy közeledtem az emelet felé, úgy hallottam pár neszt, úgy torpantam meg, hiszen ha nem csal a szimatom, akkor van itt valaki. Vagy csak egyszerűen valami. Egy egér, egy kisállat, macska, kutya, denevér. Ez egészen racionálisnak hangzik, nemde? Itt viszont már nem lehetett csak egyszerűen egy egérről beszélni, ahhoz túl hangos volt, túlságosan nagynak hallatszott. Felértem, és meneteltem is előre, a valaha szebb napokat megélt szobák felé, meneteltem volna, ha nem vágódik el valami, ha nem hallom a csapódást. Fejem felkapva, pálcámat kéznél, résben tartva loholtam a hang iránya felé, készen állva arra, akármi is fogad. Berobbantam, kicsivel nagyobb hévvel, mint amire készültem, mint amit terveztem, de nem számított, tökéletesnek bizonyult. Fejem kapkodva kerestem a zajforrást, szegeztem rá a pálcám, és meresztettem hatalmas szemeket.
- Ööö… hello? – engedtem le a kezemet, miközben a lányra figyeltem, aki a hangok, illetve jelek szerint elég furán találkozott a festésért kiáltozó fallal.- Minden rendben? – kérdeztem végül, immáron teljesen elsöpörve a kísértethistóriákat, és minden egyebet. Itt már csak egy lány vagy, málladozó falak, és sötétség. Csalódtam, de megdöntöttem azt a tényt, hogy ide senki sem jár, pedig mégis. Most már csak szocializálódni kell, ami manapság igencsak kopott, és elnyűtt formát vett fel bennem. Nem baj, minden nap kell valamit tanulni, kezdjünk is bele. Mint a filmekben
- Ha paranoiás lennék, kísértetnek hittelek volna, de csak egérnek sikerült. Melyik őrültebb? – cövekeltem le előtte, pálcámat úgy irányítottam, hogy ne süsse ki a szemeit, de ne is legyen sötétség kettőnk között, és reménykedtem, hogy nem könyvel el sült bolondnak, az előbbi után.
Hozzászólásai ebben a témában

müty müty
ex-prefektus | ex-hajtó | David védelmezettje | Rambo | Kérdezős
Sharlotte Johanson
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 395
Összes hsz: 6540
Írta: 2013. január 8. 19:27 | Link

Leo

Hogy miért is indult útjára, az egy rejtély, aminek felfedezésére sem időt, sem bárminemű érdeklődést nem fordít, így az el is marad. Csupán az a hirtelen gondolat, hogy sétálni szeretne, ami bármikor jöhet, mert kedve szinte töretlen. Akkor sem következett be kivételes eset, így szó nélkül el is indult. A szokottól eltérő úton, másik irányba fordulva kezdte meg a bolyongást. Nem is volt az, hiszen az utca azon felén csupán a lepusztult kinézetű kísértetház keltette fel figyelmét. Közelebb is ment, egyáltalán nem félve. Még egy aprócska gondolatot sem szentelt a hiedelemnek, miszerint kísértetek, szellemek, és hasonló dolgok vannak az épületben. Az ilyesmi teljesen hidegen hagyta, teljes magabiztossággal lépett be a házba. Odabent is sötétség honolt, ami nem is zavarta volna, de a könnyebb haladás érdekében fényt gyújtott pálcájával, és rögtön a lépcső, vagyis az emelet felé vette az irányt. Nem foglalkozott a földszinttel, hogy mi van ott, vagy éppen mi nincs. Teljesen meg volt győződve róla, hogy az építményben egyetlen árva lélek sincs, rajta kívül. Ezen állítása nem sokkal -, alig pár perccel- később megcáfolásra került. A fenti szobákban körbejárva hallotta meg a lépcső nyikorgását, melyből szinte azonnal következtetett. Bárki is volt az ismeretlen, játszani akart vele egy cseppet, de terve meghiúsult, mikor a sötétbe belépve valamiben megbotlott, azt követően nekicsapódott a hozzá legközelebb lévő faldarabnak. Fájdalmat nem érzett, csupán csalódottságot, hogy terve kudarcba fulladt. Mérlegelni próbált azokban a pillanatokban, de pár másodperc után már az ismeretlen is ott termett. Kínos szituációra sikeredett, ezt ő is belátta, ahogyan arcán valami csodálkozás, vagy döbbenetféle vonások jelentek meg.
- Heló - nyögte ki végül, az utolsó betűnél hangja is elcsuklott. Valami másra számított. Konkrétan nem tudta mire, de más volt az elképzeléseiben, annyit biztos. Arcáról kezdett eltűnni a furcsálló tekintet, felváltotta azt azt egy kedves félmosoly, valamint bólogatás a kérdésére. A fiú közeledett, következő kijelentését pedig nem hagyta szó nélkül.
- Mind a kettő elég abszurd gondolat - nevetett fel kissé. Nem gondolta, hogy őrült lenne az előtte álló, ő is valami hasonlót hitt volna, ha abba a szituációba kerül. - Az egér neve Sharlotte. Téged hogy hívnak? - mutatkozott be és érdeklődött pár pillanattal később, ahogy ismét mosoly ült ki szája szélére. Még mindig a falnak támaszkodva állt ott, de idő közben összeszedte egy kicsit magát, kiegyenesedett. Kérdőn, de továbbra is kedves, megértő tekintettel nézett a másikra. Lejjebb ereszkedett, lábával támasztotta magát, mert egy kisit frusztrálónak érezte, hogy ennyire magas. Nem akart lenézni a fiúra.
Hozzászólásai ebben a témában



Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaA falu határa