31. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek: Kérünk mindenkit, hogy ellenőrizzétek a drive-ban beadott multikarakterek esetén a hozzáférési beállításokat! Akiét nem tudjuk megnyitni vagy elolvasni, azét automatikusan elutasítjuk!
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaA falu határa

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Araczki Endre
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2012. november 18. 19:23 | Link

Katalin

A kastély szinte kivetette magából az időben gazdag, ámbár kastélyon kívüli élményekben szegény Araczkit. Az újonc még csak a hét végén lépte át Bagolykő kapuját, és még bőven volt látnivaló ezen az új helyen, ami nélkül nem halhatott meg.
Léptei csendesek voltak, de annál gyorsabbak. Hamar maga mögött akarta tudni a körbezáró falakat, hogy ha egy kis időre is, de a szabad levegőt szívhassa, a puha talajon járhasson, és ha a sors úgy akarja, ismét lehetősége legyen ismerkedni. Még nem tudta merre tart, egyáltalán visszatalál-e fenséges lakosztályhoz hasonlatos szobájába, de azzal sajnos találkoznia kellett, hogy a kinti hőmérséklet mit sem változott legutóbb tett kalandja óta. Hideg volt, és a fiú nem túlzottan volt oda a közeledő tél küldte hírmondókért. Dzsekijét szorosan összecipzározta, svájci sapkáját meghúzkodva próbálta fejéhez rögzíteni. Fogai már-már vacogtak, mit van mit tenni, nyári gyerek nem érzi jól magát a hűvösben.
- Endre, öcsém, talán választhattál volna kevésbé kinti kalandot is - mormolta halkan zsebre tett kezekkel, és tovább harcolt a fagyos időjárással - folytatta útját. Áthaladt az iskola zöldjén, a fák mellett, és elsétált a kedves cukrászda melegséget árasztó ablaka előtt is.
Az itt töltött pár nap oly távolinak tűnt, hogy Endre kezdte azt hinni, hogy valami úton-ódon, de egyik pillanatról a másikra sikerült meghibbannia, vagy véletlenül felejtés átokba ütközött, esetleg annyi süteményt halmozott fel szervezetében, hogy az agyára ment a sok cukor. Nem tudni.
Elhaladt egy házakkal tömött utcán, majd egy ritkás, régi temető mellett is, és csak ekkor állt meg egy pillanatra.
- Na, hátrébb az agarakkal! - forgolódott, támpontokat keresve. - Hol a szalamandrába vagyok? Temető?! Egy iskola körül?
Döbbenten mered maga elé, még ajkai is eltávolodnak egymástól. Észre sem veszi, hogy meglátszódik a lehelete, és ebből még komolyabb megfázás is kisülhet. Nem fél a látottaktól, legalábbis ezt szajkózza magában.
- Nem félek, nincs mitől. Ezek halottak, nem? - sutyorog, és egyre melegebbnek érzi az időjárást. A szellemeket sosem találta jófejeknek, vagy cimbi jelölteknek, inkább borzasztó jelenségként fogta fel őket, mint a halál sajnálatos maradékát. Az út közepére fagyottan ácsorgott, fejét némileg jobbra billentve bámult egy elkorhadt, vagy még a régi időkben feketére égett, majd megmentett fát, amely ugyanolyan pozitúrában nézett vissza rá, mintha egy olcsó, kisköltségvetésű filmben lenne az első életét vesztő szereplő.
- A fenébe is, fiatal vagyok én még ehhez... - nem gyáva ő, csak szereti magát biztonságban tudni. Pálca sehol, izomzat sem túl megnyerő, ebből még baj lehet.
Hozzászólásai ebben a témában
Turnman Katalin
INAKTÍV


exHobbikviddicses
offline
RPG hsz: 225
Összes hsz: 2790
Írta: 2012. november 18. 20:32 | Link

#Endree

Kedvetlenül konstatáltam ma délelőtt, hogy bizony a eléggé kifogyott a bájitaltan kellékes készletem. Más szóval le kellett mennem a faluba, hogy vegyek ezt-azt. Ez a tény pedig nem dobott fel különösebben, ugyanis nem sok kedvem volt kimozdulni. Bezzeg régebben minden ok nélkül is szívesen sétálgattam a falucska utcáin, mostanában viszont nem igazán mentem le, ha nem volt rá okom. De mivel a futóféreg nyálka meg a jobberknolltoll nem veszi magát és sétál fel hozzám a Navinébe, muszáj volt elhagynom a szoba kényelmét. Kinézve az ablakon nem tűnt olyan hidegnek az idő, vastag cicanadrágot vettem fel egy hosszú inggel, aminek a tetejére csak a vastag kabátomat kaptam magamra, és bokacsizmát húztam a lábamra. Nem mondom, hogy nem éreztem a kinti hideget, de nem volt kinek nyavalyognom, úgyhogy nem is foglalkoztam a hideggel. A faluban gyorsan elintéztem a vásárlást, de ha már amúgy is ott voltam, úgy döntöttem, beülök a cukrászdába valami finomságra. Kellemest a hasznossal.
Pár perc múlva, két túrós rétessel a gyomromban lépek ki cukrászdából, amikor is  meglátok elhaladni egy srácot az úron. Elsőre nem is foglalkoztam vele, csak egy volt a járókelők közül, de valahogy nem hagyott nyugodni az érés, hogy ismerem őt valahonnan, annak ellenére, hogy most csak profilból láttam. Nem úgy ismerős, mint az iskolatársaim, akiket számtalanszor látok a folyosón, meg a nagyteremben, csak éppen sosem beszélünk, abban egészen biztos vagyok, hogy nem láttam még a kastély falain belül. Egy gondolatbeli vállvonással el is intézem a dolgot, mivel egyelőre nem jut eszembe, hogy találkozhattunk. Egy rövid ideig ezen a talányon törve a fejem állok az utcán, aztán hirtelen elhatározásból elindulok a fiú után. Nem igazán tudom, mit is akarok tőle, igazából semmit. Csak helyretenni magamban a dolgokat.
 Ugyanakkor amilyen természetes dolognak tűnt az első pillanatban elindulni a fiú után, pár méter megtételét követően ugyanolyan őrültnek és bogarasnak éreztem magam, hogy ilyeneket csinálok. Vívódok is emiatt magamban, hogy jobb lenne szépen visszamenni a kastélyba, és nem követni random embereket, hiszen valószínűleg csak azt hiszem, hogy ismerem a srácot. De a logikus érvelésem ellenére, a lában csak vitt tovább, egy tizenöt méterrel lemaradva a sráctól. Aztán végül erőt vettem magamon, hátat fordítottam neki, és akkor beugrott.
Rájöttem, hogy honnan volt ismerős. Nem is olyan rég, anyámék elrángattak valami esküvőre. Egész konkrétan anya gyerekkori barátnőjének az esküvőjére, ami nem volt egy nagy buli, nem is szívesen mentem, hiszen senkit sem ismertem. Igazából gyanítom, hogy én csak azért kellettem oda, hogy anyám megmutathassa a barátnőjének, hogy neki már ekkora lánya van, amikor ő még csak most megy férjhez... Lényeg a lényeg, hogy ott találkoztam Endrével, a vőlegény öccsével.
El is múlt a rossz érzésem, és inkább a kíváncsiság lett rajtam úrrá, hogy ugyan merre tarthat. A kíváncsiságom csak nőtt, amikor már távolabbról is láttam, hogy a temető előtt állt meg, és a szél mintha beszédfoszlányt hozott volna. Ezt jó alkalomnak találtam arra, hogy utólérjem és megtudakoljam hogyan került ide. Ezzel meg is gyorsítottam a lépteimet, sőt egy rövid szakaszra átmentem kocogásba is.
- Enreee! - kiáltottam rá már olyan öt méterről, ha esetleg eddig nem szúrt volna ki.
- Jahj,szia! - köszönök neki, mikor odaérek mellé, és üdvözlésképp azonnal át is ölelem, csak hogy a következő pillanatban elengedjem.
- Mi jót csinálsz erre? - kérdezem kíváncsian, kicsit még gyorsabban szedve a levegőt a normálisnál a sietség miatt. Igazából a kérdésem egyszerre vonatkozik Bogolyfalvára, illetve konkrétan a temető előtt való ácsorgásra is.
Hozzászólásai ebben a témában

melodimágus|exprefektus |Nivor| Yaricsbogyó<3
Araczki Endre
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2012. november 20. 16:51 | Link

Katalin

Az utca közepén ácsorogni abban a dermesztő hidegben, ami aznap éjjel köszöntötte a kastély-és környékének lakóit,enyhén szólva sem volt tanácsos. Endre elképedt a temető látványán, és amikor egy ismerősen csengő hang a nevén szólította, akaratlanul is kirázta a hideg.
Hátrafordulván, az a fiatal lány nézett vele szembe, akivel sajnos nem a jó sors hozta össze, hanem az az esküvő, amit jobb lenne még a világ emlékezetéből is törölni. Iván és Andrea egybekelésének napján jött egy muris család, és annak egyik tagja volt ez a leányzó. Hogy is hívták? Krisztinek? Kittinek?
Ezek a fránya gondolatok, nem akarják az igazságot. Valami kával kezdődő neve volt, az szent. Hmm, Karol. Nem, Karina. Izé, Kinga. Kármen, Kitti, Klára, Kunigunda. Mi? Kunigunda? Bolond.
Az a nap Endréből az összes energiát kiszippantotta, és ahány vendéggel akkor kezet fogott, örvendett és bemutatkozott, nem is csoda, hogy nem emlékszik minden pontra tökéletesen. Tanú és némileg házigazda is volt, ezen felül az egyik fő kiszolgáló és a humorherold szerepe is a posztjaként volt feltüntetve. A nap már kora reggel kezdődött, amikor Andrea ruháját kellett holtig dicsérni, majd csodálni az amúgy nem is szép alakját. A nő hibátlannak szeretett volna látszani, és ezt a napot a család minden tagja titkos, néma megegyezés alapján neki ajánlotta. Kiszolgálták, feladták rá a ruhát, elkészítették a haját, Endre édesanyja neki ajándékozta az egyik családi ékszerüket is. Iván aznap a földkerekség legboldogabb varázslója lehetett, és fáradhatatlanul viharzott fel-alá a házban, a kertben, fogadta a vendégeket, majd a papot is.
- Szi...ööö... - mukkantgatott a fiú, mikor a lány már a nyakában lógott. A meglepetés erejével hatott, Endre nyakába nem sűrűn kapkodták magukat a lányok, főleg nem az ismeretlen, egyszer látott fajták. - Szóval, én, ööö, hát tudod...izé...
A beszédkézsége ennél azért jócskán fejlettebb volt, most viszont egy fogyatékkal élő mugli is hasznosabb és nem utolsó sorban értelmesebb választ adott volna Katalin kérdésére. Hogy mit lehet csinálni egy elhagyatott temető, és egy lepukkant ház között, fogós kérdés, Endre hirtelen csak makogással, sűrű levegővételekkel, és határozott kézmozdulatokkal képes felelni. Végül elneveti magát, és bólint egyet, bár maga sem tudja, hogy ezzel mit szeretett volna elérni.
- Jöttem megnézni a látnivalókat - gyötri ki magából mélységes alázattal, majd sebesen el is fordul a lánytól, hogy folytathassa útját. - Engedelmeddel.
Túl sok volt a tizenévesnek viccekkel traktálni a vendégeket - többek között ezt a lányt is -, majd egymásról gyerekkori meséket hallgatni a szülők által. Gyors, nem túl őszinte mosolyt villantott a lány felé, majd utat tört magának a hidegben, és bevonult abba a házba, amely még azt is elborzasztaná, aki nappal járna erre.
- Inkább a halál, mint ez a lány, meg a beszámoló, hogy milyen jól érezte magát nálunk... - motyogja, miközben a kinti sötétedő ég elől, a teljes semmibe csöppen. Hátsózsebéhez nyúl, majd a kabátjának belsőjét tapogatja, és a szomorú tény, hogy már megint nem tudja, merre hagyta pálcáját, feszengővé varázsolja a helyzetet.
- Ez így érdekes lesz - sutyorog, és hunyorogva bámul az orra elé - ugyanis tovább nem lát. Majdnem kopasz fejbőréhez nyúl, és az odafújt hajszálakat a helyükre igazítja. Mást úgy sem tud csinálni abban a korom sötétben.
Utoljára módosította:Araczki Endre, 2012. november 20. 16:55
Hozzászólásai ebben a témában
Turnman Katalin
INAKTÍV


exHobbikviddicses
offline
RPG hsz: 225
Összes hsz: 2790
Írta: 2012. november 20. 20:41 | Link

Endree

Igazából nem tudom, mit vártam, vagy milyen indíttatásból is éreztem létszükségesnek, hogy kommunikációs kapcsolatot teremtsek Endrével. Mert kicsit jobban belegondolva nem sok közös témánk van az esküvők kívül, arról meg igazából nem sokat lehet beszélni. De én már csak ilyen vagyok, ha meglátok egy ismerőst köszönök neki, főleg ha el nem tudom képzelni, mit csinálhat az illető az adott helyen. A fiú makogása hallatán fordul meg a fejemben, hogy nem elképzelhetetlen, hogy azt sem tudja ki vagyok. Elvégre én könnyen megjegyeztem azt a pár fontosabb családtagot, mint a vőlegény, a menyasszony, örömapa, örömanya, meg Endre, mint mondjuk neki észben tartani az összes vendéget, akivel csak beszélt. Akik közül én csak egy voltam, és a jelek szerint nem tettem nagy benyomást rá.
- Kata - segítem ki, két "öö" között jókedvű mosollyal az arcomon. Nem veszem a lelkemre, hogy nem jut eszébe a nevem. Sőt még én érzek valami lelkiismeretfurdalás félét, amiért így letámadtam szegényt a semmiből, és a jelek szerint kicsit kényelmetlen helyzetbe hoztam. Visszább is veszek egy kicsit a lelkesedésemből, és egy lépést hátrálok, hogy kikerüljek Endere intim szférájából. Kíváncsian, egy széles vigyort visszafojtva, várom mit is fog kinyögni végül. De értelmes szavak helyett csak felnevet, és bólint egyet. Ezt a jelenetet pedig már én sem tudom megállni egy rövid kacagás nélkül. Végül kapok rendes választ is. A látnivalókat nézni. Aha. Erre a kijelentésre felszalad a szemöldököm, mert talán neki nem tűnt fel, de éppen a temető előtt állunk, az utca végén egy jobb napokat is látott ház áll. Az én értelmezésemben ezek nem éppen látnivalók, így meg merem kockáztatni, hogy a srác válasza mögött a valóság inkább csak az volt, hogy mondjon valamit. Erre már éppen rá is világítanék - persze csak finoman -, mikor a srác elfordul tőlem, és egyszerűen faképnél hagy. Jó pár másodpercig csak megkövülten állok egy helyben, tágra nyílt szemekkel bámulva a srác távolodó alakja után. Épp csak az állam nem esett le. Nem mindennap szoktak fiúk - meg egyáltalán bárki - csak úgy faképnél hagyni. ~Ennyire azért nem lehetek kibírhatatlan...~ Elég rosszul érint a dolog, az első meglepetésemből felocsúdva a következő lépés az lenne, hogy halálosan megsértődök a fiúra, de mégsem teszem. Nem teszem, mert látom, hogy egyenesen bemasírozik a kísértetházba. Ez újra felkelti a kíváncsiságom, és kicsit más fényben világítja meg a helyzetet. Legalábbis számomra, hiszen szeretek mindig mindent továbbgondolni, mint ami valójában.  Arra sokkal szívesebben gondolok, hogy mondjuk szegény eltévedt, vagy valamiért rossz passzban van, csak nem akarta bevallani, vagy szimplán nem elég mély hozzá a kapcsolatunk hogy megtegye, mint arra, hogy egyszerűen nem bír engem elviselni. Gondolatban bele is élem magam, hogy valójában igenis jól esne neki, ha lenne vele valaki. És ebben egyre biztosabb vagyok.
Így, hogy ez a gondolat megérik bennem, gondolkodás nélkül indulok Endre után - ismét. A kísértetház, ahogy emlegetni szokták annak ellenére, hogy nem igazán kísértett, nem ismeretlen terep már nekem. Igaz mindössze egyszer jártam benne Balázzsal, és akkor is világos volt... Bár ez is lényeges, hiszen odabent még verőfényes napsütésben is félhomály uralkodik, pálca meg úgyis van nálam. Gond nélkül jutok keresztül a házat övező, így ősszel félig-meddig kopasz fák és bokrok gyűrűjén. Endrét nem látom sehol, de így másodjára már nem akarok a nevét üvöltözni. Igazából nem tudom, hogyan akarok másodjára a szeme elé kerülni. És ha már odakerültem, mit fogok mondani. De csak mindent szép sorjában. Először találjam meg. Odamegyek az egyik, félig bedeszkázott, üres ablakkerethez, és bekukucskálok. De a hanyagul felszögelt deszkák pont olyan helyzetben vannak, hogy állva nem látok semmit. Igyekszem magam az ablakpárkányba kapaszkodva olyan pozícióba juttatni, hogy lássak. Ezt viszont nem kellett volna. Ahogy a keretre támaszkodom, egy üvegszilánk, amit a sötétben nem vettem észre, megvágja a bal tenyerem. Hangos "Ááh" hangot hallatok és utána fel is felszisszenek, miközben automatikusan elugrom az ablaktól. ~ Gondolhattam volna, hogy tele van üvegszilánkkal! Hogy lehetek ilyen szerencsétlen!? ~ Jut eszembe, de már mindegy. Nem szándékozok sokáig folyatni a véremet, úgyhogy gyorsan előkapom a pálcám. Először egy lumost mormolok el, hogy lássam, mennyire mély a seb. Nem túl szép látvány, de nem is túl mély. De nem intézem el azonnal egy sebgyógyító bűbájjal, mert nem akarom, hogy esetlegesen apró szilánkok maradjanak a bőröm alatt.
Hozzászólásai ebben a témában

melodimágus|exprefektus |Nivor| Yaricsbogyó<3
Araczki Endre
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2012. november 22. 19:31 | Link

Katus

Kata, hát persze! Hogy nem juthatott eszembe pont egy ennyire hétköznapi, nem mellesleg sűrűn használt magyar név, mint a Katalin? Vagy csak simán Kata? Tudja a halál.
- Igen, igen, Kata! - mormogja, még mielőtt lelép a kísérteties ház felé, és értelemszerűen bólogat is szavai mellé, mintha még a lánynak kellene rosszul éreznie magát, amiért Endrének nem volt annyi esze, hogy udvariasan ismételten megkérdezze a keresztnevét. Bezzeg a családnevet azt tudja. Sokat hallott már róluk, főként Andrea által, akinek Kata anyukájához valamiféle köze van. Kata bizonyára egy Turnman leszármazott, és Endre ezzel le is akarta tudni magában a témát. - Tudtam, hogy Katának hívnak.
Szavaihoz még a szemeivel is sértődött sznob módjára néz, ami pedig egyáltalán nem jellemző rá, így a gondolatra el is neveti magát.
- Ne haragudj! - teszi még hozzá, majd útjára indul.
A ház csak olyan lehet belül, mint kívülről látszott, csak a sötétben az a különbség a kettő között, hogy Endre akárhogy is erőlködik, az ég világon semmit sem lát, még a saját orra hegyét sem. Azért maga elé tartja hosszú kezeit, és igyekszik megszemlélni őket, viszont...
- Semmi. Ez igen - mondja elégedetten, és pálca hiányában úgy dönt jobb volna Kata társaságát választani, mint a ki tudja milyen szörnyekkel, démonokkal, sárkányokkal - azokat talán észre fogja venni -, részegekkel, hajléktalanokkal és hasonlóan félelmetes jelenségekkel van tele a kísértetház. A fiú döntésére gyorsan meg is fordul, ami a tekintetben, hogy mennyivel lát többet, sajnos semmi változást nem hoz.
Mi a...?! Pedig tuti, hogy valahol itt jöttem be. Jobbra néz. Vagy lehetséges, hogy itt? Balra fordul, és elindul a vak sötétben, hogy ha már itt ragadt, legalább ne egy helyben álljon, hiszen sokkal jobb ötletnek tűnik felbukni valamiben, és elvágni magunkat, mintsem megadjuk a láthatatlan ellenségnek azt az örömet, hogy könnyű célpontok legyünk. Nos, igen, az emberek sokszor így gondolkoznak - főleg, ha hiába van nyitva a szemük, mégsem látnak fikarcnyit sem.
Endre éppen maga előtt hadonászva igyekszik kitapogatni valamit - bármit, hogy minél jobban kiismerje magát az új helyen, amikor éles hangot hall. Ijedten ugrik fel, és vág bele valami törékenynek tűnő tárgyba, ami azonnal leesik, és ripityára törik.
- Atya gatya! - kiáltja szemeit hatalmasra tágítva, majd a hirtelen gyúlt fény felé fordul. Van ott valaki a sötétben, és bizonyára ő jajdult fel előzőleg is. A fiú sietve indul el az apró fényű varázs felé, de hamarosan rájön, hogy mindezt inkább óvatos toporgással kellett volna intéznie. Talán egy kanapé volt, vagy egy rozzant ágy, de az is lehet, hogy egy alvó sárkány hátsó lába keresztezte útját, ám a navinés amekkora lendülettel elindult, akkorával buckázott át a titokzatos tárgyon. Nagyot puffant a porszőnyeggel díszített hideg földön, és azonnal tüsszögni kezdett.
- A jól ismert porallergiám - prüszkölte. - Már csak te hiányoztál a napjaimba, és mint mindig, most is a legjobbkor jöttél.
Valami tollpihének tűnő, rosszízű nyálcsomót köp ki azután, és feltápászkodva a földről, lassan indul tovább.
- Hahó! Van ott valaki? - kérdezi bután, és nemsokára egy ablakhoz ér. - Kata?! Te miért nem mentél haza?!
Bár, a helyzetet elnézve, Kata jobbnak bizonyult a temetőből jöhető élőhalottaknál, zombiknál, mérges bibírcsókos boszorkáknál és hasonló elfajzott lényeknél.
- Jól vagy? - néz a lumos biztosította fényben, próbálja kivenni a vágás mélységét. Sajnos viszont tenni nem tud ellene pálca hiányában, az együttérzését kifejezheti.
Hozzászólásai ebben a témában
Turnman Katalin
INAKTÍV


exHobbikviddicses
offline
RPG hsz: 225
Összes hsz: 2790
Írta: 2012. november 22. 22:33 | Link

Endre

- Oo-ké - ejtem ki lassan, óvatosan ezt a semmitmondó szócskát, mintha Endre egy időzített bomba lenne, ami bármelyik pillanatban felrobbanhat, ha nem vigyázok. Úgyhogy igyekszem vigyázni, annak ellenére, hogy akármit mond, a srácnak nyilvánvalóan nem sikerül elsőre beazonosítani engem, és ráadásul még felsőbbrendű villanást is látok a szemében. Így minden jogom meg lett volna, hogy ezen kicsit kiadjak, felszívjam magam és hagyjam őt a fenébe. De hát ugye nem így tettem. És ehhez vajmi kevés köze volt Endre bocsánatérésének mielőtt ott hagyott volna. Apró tüskeként azért megmaradt bennem a nem túl szíves viszontlátás, de nem kerítettem neki nagy feneket. Nem szoktam komolyan venni az ilyen kisebb akadályokat. Nem mintha gyenge elméjű lennék, és nem fognám fel, amikor valaki közli, hogy nem tart igényt a becses társaságomra, csak éppen szeretem azt hinni, hogy ilyenkor az emberek 90%-a nem gondolja komolyan, amit mond. Endrét pedig most kétség kívül ebbe a 90%-ba sorolom. Ha a besorolás megvan, jön a második lépés, miszerint nem hagyom magam lerázni, kitudom, mi Endre baja - mert kell, hogy legyen neki - aztán vidáman elbeszélgetünk, és ehhez valami barátságosabb helyet választunk, mint a kísértetház. Röviden happy end lesz.
Elméletben gyorsan megvan minden, és nem is késlekedek mindezt átültetni a gyakorlatba. Csak a gyakorlatban sajnos vannak olyan tényezők is, amelyeket nem kalkuláltam bele a tervbe. Az egyik ilyen, hogy nem tudom hogyan szólítsam meg Endrét másodjára is, anélkül hogy ajtóstól rontanék a házba, így jön az a zseniális ötlet, hogy előbb benézek az ablakon. Ezzel is húzva az időt. A másik dolog, amivel nem számoltam, az az önnön szerencsétlenségem meg az üvegszilánkok. Főleg magammal foglalkozom, de azért a kis vágás okozta fájdalom még nem homályosítja el az érzékszerveimet, így tökéletesen hallom, ahogy Endre ismerkedik a ház egyébként elég szegényes berendezésével. ~ Eltört valamit... észrevehette a fényt... elesett... ~ Kommentálom magamban az eseményeket a zajok alapján. Zajok. Mostanában gyakrabban fedezem fel a mindennapi dolgok meg a melodimágia - néha nyakatekert, de számomra logikus - kapcsolatát. Most például, akár echo-val is követhettem volna Endre mozgását, eleve nem kellett volna az ablaknál próbálkoznom, már ha ez mindennapi és magától értetődő dolog lenne számomra. De egyelőre sajnos még nem az. Most azonban - hiába lenne hozzá kedvem - inkább úgy döntök, Endre jelenlétében nem gyakorlatozom.
A srác az ablakoz ér, és úgy tűnik, igencsak meglepődik, amiért engem talál ott álldogálni a véres tenyeremet szemlélve. Amiben szerencsére nem találok eltévedt üvegdarabokat. Az első kérdésére, csak pár hosszú másodperc gondolkodás után, és akkor is félszegen válaszolok. Az ilyen keresztkérdésekre sosem tudom megtalálni a legjobb választ, ami kifejezi, hogy hogyan érzek a dologgal kapcsolatban. Most konkrétan nem esett jól Endre kérdése.
- Gondoltam, azt sem tudod, hol vagy... - az ártatlan hangom ellenére, azért kíméletlenül közölöm vele, hogy mi járt a fejemben, mikor utána jöttem.
- Óh, persze - mosolyodom el halványan, és lepillantok a sebemre, és egy Valetudo-val be is gyógyítom. Csak egy halvány csík marad a helyén, de hamarosan az is el fog tűnni.
- Várj, mindjárt bemegyek - motyogom, és meg sem várva, ha netán Endre tiltakozna véghez is viszem, amit mondtam. Sietősen eltrappolok a házsarkon túl lévő ajtóhoz. Ugyanis eléggé frusztrált a helyzet, hogy az ablakon keresztül beszélgessek vele. Odabent aztán már lehetetlen eltéveszteni a nappalit, ahol Endre van.
- Szóval mi jót csinálsz Bogolyfalván? És mire föl a rossz kedv? - kérdezem tőle kíváncsian. Nagyon várom a választ, mert ha fiú még ezek után is ellenségesen viselkedik, vagy netalántán kijelenti, hogy miattam rossz a kedve, akkor le fogok mondani róla, és tényleg visszamegyek a kastélyba.
Hozzászólásai ebben a témában

melodimágus|exprefektus |Nivor| Yaricsbogyó<3

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaA falu határa