31. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek: Május 15-én (szombat) véget ér az Évnyitó, kérünk, addig zárjátok ott játékaitokat!
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaA falu határa

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Turnman Katalin
INAKTÍV


exHobbikviddicses
offline
RPG hsz: 225
Összes hsz: 2790
Írta: 2013. szeptember 29. 18:02 | Link

Ágo:D

Kissé kelletlenül baktatok a kísértetház felé, nem terveztem, hogy ilyen sűrűn ide járogatok majd. Na, jó, igazából egy kezemen meg tudom számolni, hányszor voltam itt, és az egyik alkalom éppen tegnap volt. Jó kis este volt, iszogattunk, beszélgettünk, elengedtük magunkat. Megnyugtató, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki nem a nagyteremben kezdte az új tanévet, bár a társaság fele nem is az iskolába járt. Nekem sem sok kedvem van az újabb tanévhez. Többek között amiatt, ami az előző tanév végén történt. Az üvegház, Fela, a gyengélkedő, Yar, a büntetés, az erdő. Mintha már ezer évvel ezelőtt lett volna, valószínűleg az érintetteket leszámítva már mindenki elfelejtette. Azt hittem én is túl vagyok rajta, de az igazság az, hogy egyszerűen csak sutba dobtam az emlékeket, nem rágódtam a dolgon. A terv az, hogy ezt így is  folytatom. Igaz, most felidéződtek bennem az események, de különösebb érzelmi töltet nélkül, nem szégyellem magam, nincs bűntudatom. Egyedül csak az mozgatja meg a fantáziámat, hogy Yar véleménye mennyire változott meg rólam, vagy egyáltalán mi járt a fejében. Féltem a választól, így végül nem tettem fel a kérdést, amiért azóta is mar a kíváncsiság.
Előző nap jöttem csak rá, hogy az egész kastélyban csak Yar van nekem. Eddig nem tudom, hogy nem vettem észre, hogy a Navinén belül szinte már alig ismerek valakit, a többi házból pedig még annyira sem. A tavalyi évben Ákos és a Tusa töltötte ki a mindennapjaimat, és nem is tűnt fel igazán, hogy a kapcsolataim túlnyomó többsége a felszínes ismertség szintjén állt meg. Elég lehangoló volt erre ráébredni, de hogy mit akarok kezdeni a helyzettel, azt még nem döntöttem el.  
Olyannyira sikerült a gondolataimba merülnöm - ilyesmi már régen fordult felem elő -, hogy egyszer csak arra eszméltem, a kísértetház előtt állok. Visszarángattam magam a jelenbe, és óvatosan, nehogy elszakítsam a ruhámat, átverekedtem magam a bokrok között a romos épülethez. Hülye ötlet volt tegnap idejönni, összességében egyetlen racionális cselekedetet sem nagyon tudok felhozni az estével kapcsolatban. Szórakoztunk, az a lényeg. És közben itt hagytam - legalábbis nagyon remélem, hogy senki nem nyúlta le - a sálamat. Most ezért kellett visszajönnöm. Nem mintha olyan különleges lenne, bármikor veszek egy ugyanolyat, de azért egy sétát még megér.
Célirányosan indulok fel az emeletre, nem szándékozom tovább maradni a szükségesnél. Nem mintha megijesztene a hely, de egyedül ücsörögni egy elhagyott házban a gondolataimmal összezárva nem éppen csábító elfoglaltság számomra.
Hozzászólásai ebben a témában

melodimágus|exprefektus |Nivor| Yaricsbogyó<3
Fodor Ágota
INAKTÍV


Az ember komédiája: mindhalálig élni tanul.
offline
RPG hsz: 60
Összes hsz: 1198
Írta: 2013. október 4. 22:39 | Link

Katkó

Halvány sejtelmem sem volt, merre tartok, hosszú percek gyaloglása után eszméltem csak arra, hogy sosem merészkedtem még ennyire a falu szélére. Nem mintha féltem volna bármitől vagy bárkitől, csupán nem volt erre dolgom eddigi ittlétem során. Most sem a felfedezés vezérelt, csak a düh és a kétségbeesés irányította lábaimat, meg a „messze innen” gondolata. Persze ez csak pillanatnyi lélekállapot – néhány óra séta és el is múlik az egész. Fák, történeteket mesélő padok, pókhálók és a nyárt felidéző rododendron-bokrok váltották egymást utam során, én meg csak meg szerettem volna érteni mindent. Törvényszerűségeket keresni.
Hamarosan egy elhagyatott ház körvonalait pillantottam meg, amely már méterekről is a történelmét sugallta – nyilván sokféle elmélet élt mind a falubeliek, mind a kastélylakók fejében, már ami a hely eredetét, sorsát illette. Mostanra csupán az atmoszférája engedett következtetni. Számomra semmi pozitívat nem üzent, egyre közelebb érve semmi olyan érzelmet nem találtam, ami melegséget költöztetett volna belém. Kedvem lett volna visszafordulni, de motoszkált bennem a sorsszerűség, s hogy épp ilyen lelki állapotban leltem rá erre a helyre. Talán itt megtalálom, amit keresek, vagy épp itt hagyom, hisz ez a hely amúgy is tele van misztikummal, titokkal és hátborzongással. Nem féltem. Gondolatok ezrei furakodtak a fejembe, miközben már az ajtó előtt álltam, amit csak két ujjal megbökve belöktem, és sejtésemhez híven az nyikorogva kinyílt, majd első lépteimre a padló is nyekergett. A látvány, ami elém tárult pontosan az volt, amire számítottam, habár fényes nappal ez közel sem olyan félelmetes, a nap átvilágított az ablakon, a porréteg is látszott a padlón, a szoba sarkába érve cipőm még nyomot is hagyott. Szinte távoli, túlvilági zenét is hallani véltem, de ezeket már biztos beképzeltem.
Egyszer csak lépteket hallottam – oké, ezt már biztos nem hallucináltam, az ütő is megállt bennem, megdermedtem, és csak a fülemet hegyeztem, levegőmet is benn tartottam, ne szalasszak el egyetlen hangforrást sem. Merlin legyek, ha nincs odafönn valaki… remélem nem őrültem meg teljesen. Pálcám helyét éreztem a zsebemben, bár reméltem, hogy nem kell használnom, nem feltétlen voltam olyan állapotban, hogy átkok sorozata jusson eszembe.
Fene nagy bátorságom arra késztetett, hogy elinduljak felfelé a lépcsőn, minden eshetőségre felkészültem eközben, de azért teljes magabiztossággal lépkedtem, valószínűleg már az illető is tudomást szerzett rólam.
Nem tudom, kívülről nézve melyikünk arca volt meglepettebb, mindenesetre az enyémen érződhetett némi megkönnyebbülés is – egy bájos arcú, barna hajú lányt pillantottam meg, akitől valószínűleg nem kell tartanom, bár az nagyon érdekelt, mit kereshet itt.
- Szia! Ágota vagyok. Mit csinálsz te itt? – tettem hangossá gondolataimat, kicsit talán diszkrétebb is lehettem volna.
- Te jártál már itt? – folytattam a barátkozást, s közben teljesen felértem a második emeletre, amely kicsit az otthoni padlásunkra emlékeztetett.
Még mindig kísérletező kedvemben voltam, így fantáziám igen csak teret kapott ezen a helyen, de még gondolkodtam, hogy tálaljam az ötletet a lánynak. Az se biztos, hogy ráér. Vagy van kedve. Vagy vállalkozó szellemű. Na de spekulációimat félretéve végül kiböktem.
- Szerintem szellemet kellene idéznünk! – bukott ki belőlem már megint nem olyan finoman, mint akartam, de úgy látszik ez ma nem megy. Nem csoda, nem szóltam ma még senkihez, de örömmel tudatosult bennem, hogy a lány jelenléte elfeledtette velem pillanatnyi vagy korábbi rossz érzéseimet, és inkább a kalandvágyam került előtérbe.
A lány reakciójára várva ledobtam táskámat a sarokba, majd távolabb álltam a lépcsőtől, nem vonzott az esés gondolata. Nyilván a szellemidézés sokkal „viccesebb” sötétben, de én végül is ráértem.
Egészen közel éreztem a szívemhez lassan a helyet, talán visszatérő elmélkedő helyszín lesz, de arra is tökéletesen alkalmas, ha csak egyedül akarok majd lenni.

Hozzászólásai ebben a témában

Turnman Katalin
INAKTÍV


exHobbikviddicses
offline
RPG hsz: 225
Összes hsz: 2790
Írta: 2013. október 5. 21:01 | Link

Ágo

Nem kerül nagy erőfeszítésembe megtalálni a sálamat, szerencsére pont ott volt, ahol hagytam - egy jobb napokat is látott matrac szélén. Látszólag semmi baja, még piszkos sem lett, de azért mégis itt volt egész éjjel, lehet, hogy rápiszkítottak a pókok. Picit megszaglászom, némileg átvette a matrac dohos szagát. Hirtelen felkapom a fejem, amikor valami nyikorgás félét hallok, de nem foglalkozom vele,hiszen ebben a házban ez egyáltalán nem furcsa dolog. A sálat egyelőre csak az oldaltáskámba gyűröm, majd a kastélyba érve át fog esni egy kisebb mosáson. Elindulok a lépcső felé, ekkor már nem tudom a ház természetes nyöszörgésének betudni a felszüremlő zajokat, egyértelmű, hogy valaki járkál odalenn. Nem ijeszt meg ez a tény, több forrás, na meg a saját tapasztalatom alapján is azt kell mondanom, hogy ahhoz képest, hogy egy rozzant, öreg, szeles, mindenféle komfortot nélkülöző, a helytörténet szerint kísértet járta házról beszélünk, igencsak népszerű ez a hely a diákság körében. Olyan sztorit is hallottam, hogy valakik rendesen bulit szerveztek ide. Így félelem helyett inkább csak kíváncsisággal telve várom, hogy feljöjjön az ismeretlen. Kissé meglepődök, amikor a lépcsőn egy hasonlóképpen meglepett és egy kicsit talán meg is könnyebbült, leányzó lépked felfelé. Érdekel, hogy miért jött ide, mert ránézésre valahogy nem olyannak tűnik, a lelkesedik az ilyen helyekért, aki meg borzongani akar, miért nem este jön? Mielőtt azonban még hangot adnék cikázó gondolataimnak, a lány már be is mutatkozik, és nekem a szegezi a kérdést. Kicsit meglep ez a közvetlenség, de talán csak mert az utóbbi időben nem sok emberrel ismerkedtem meg.
- Hali! Én Kata - a bemutatkozás mellé megeresztek egy barátságos mosolyt is.
- A sálamért jöttem, mert itt hagytam - válaszolok egyúttal Ágota második kérdésére is. Nem látom okát, hogy bármit is tagadjak.
- Hogy mit? - kérdezek vissza enyhét hitetlenkedve. Így elsőre nem tudom komolyan venni a lányt.
- Végül is, miért ne? Idézzünk szellemet! - egyezek bele a dologba vigyorogva. Nem foglalkoztat a szellemek világa, fogalmam sincs, hogy működik az ilyesmi, és abban, sem vagyok biztos, hogy Ágota tudja miről beszél. Mindez azonban a legkevésbé sem zavar, amúgy sem terveztem mára semmi fontosat.
- És hogyan fogunk neki? Vagy mi kell hozzá? Én nem értek az ilyesmihez. - térek rá egyből a dolog gyakorlati részére, és egyúttal Ágotára is bízom az irányítást.
- Te idéztél már szellemet korábban? - teszem fel óvatosan ezt az igen lényeges kérdést. Bár ha a válasz nemleges, attól még megpróbálhatjuk.
Hozzászólásai ebben a témában

melodimágus|exprefektus |Nivor| Yaricsbogyó<3
Fodor Ágota
INAKTÍV


Az ember komédiája: mindhalálig élni tanul.
offline
RPG hsz: 60
Összes hsz: 1198
Írta: 2013. október 10. 21:39 | Link

Katkó

Nos, mivel a lány beleegyezett, kezdődhetett a móka, kacagás, bár utóbbira nem igazán számíthatunk valószínűleg. Izgatott voltam, és már gondolatban összegyűjtöttem, mi mindenre lehet szükségünk a továbbiakban, ugyanakkor nem tudtam elhessegetni a félelem gondolatát sem, ami meglepő módon most nem zsibbadásszerű bénulást okozott a végtagjaimban, hanem pozitívan hatott rám, és csupán az érdeklődésem, kalandvágyam növekedett. Féltem a lebukás gondolatától is, de ez persze benne van a pakliban. Féltem a balul elsülő eshetőségektől, hisz az ilyen misztikus dolgok nem mindig ártalmatlanok. Ezeket a gondolatokat azonban elmém egy kis rekeszébe száműztem. Nem tudtam és nem is akartam belegondolni, mi lehet a legrosszabb, ami történhet, de a menekülési útvonal világos és egyenes, maximum igénybe vesszük.
 - Igen, igen, idéztem már szellemet tavaly, a Levitásokkal, a temetőben. Titkos akció volt, de szerencsére nem kaptak el, pedig sokan voltunk. Szóval ne aggódj, azt hiszem, tudom, mit csinálok – biztattam a lányt, legalábbis igyekeztem hideg fejjel beszélni, gondolom ilyenkor örül az ember, ha nem marad kételyek között, és mivel az ötletgazda is én vagyok, én volnék a biztos pont. Hajh, nagy felelősség.
- Mécsesre mindenképp szükség lesz, meg ööö – egy kicsit elbizonytalanodtam, nem akartam elijeszteni a lányt, ezért inkább átgondoltam, és utána vázoltam fel mondandómat.
- Nos, nézd, mi úgy csináltuk, ahogy annak rendje-módja van, pentagramm, vér meg ilyesmi. Persze nem várom el ezt tőled, nem szándékom ismeretségünket rossz benyomásokkal kezdeni – vallottam be az igazat. Tény, a lány vállalkozó szellemével és a hajlandóságával, hogy itt maradt, élni, és nem visszaélni akartam.
- Szóval a lényeg az, hogy van ennek egy sokkal egyszerűbb módja is, ám fennáll a veszélye, hogy nem sikerül, márpedig csak egyszeri próbálkozás adott – magyaráztam tovább, közben igyekeztem a lány arcvonásaiból kitalálni, mire gondolhat, hogy vajon épp totál elmeháborodottnak tekint-e vagy sem. Ami azt illeti, egy percig sem csodálkoznék. De ha már belekezdtünk, kár lenne a kezdeti izgalom után mégis felfüggeszteni az akciót.
Természetesen volt nálam két mécses – hogyne lett volna, készülök a halloweenre.
Az emeletet jobb helyszínnek láttam, így nem indítványoztam, hogy menjünk le, és helyet is foglaltam a földön, majd magam elé raktam a két mécsest, és meg is gyújtottam őket, habár egy külső szemlélőnek azon benyomása támadhatott, hogy nem alakultak ki finommotoros képességeim, hisz kezem remegett, mozdulataim nem voltak éppen kontrolláltak. Elméletben ehhez az egyszerűsített változathoz nem kell egyéb eszköz, illetve az eszközök mi magunk leszünk, bármilyen rosszul is hangzik ez.
- Persze ne olyan szellemre gondolj, mint akik a kastélyban rohangálnak – folytattam tovább a helyzet felvázolását hangosan – őt nem fogjuk látni még áttetszőként sem, sőt hallani vagy beszélni sem fogunk vele. Csupán jeleket kapunk majd, így tehát csak eldöntendő kérdést tehetünk fel. Továbbá nem tarthat a dolog tovább, mint 15 perc, hisz nem célunk, hogy a nyakunkon ragadjon, akár jó akár rossz – beszéltem folyékonyan, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Kétségkívül úgy tűnt, értem a dolgom, pedig ez lehetett egyfajta álarc is részemről, kicsit magamat is meg akartam győzni.
- Szólj, ha van kérdésed, és ha készen állsz, csak ülj le velem szemben, és majd mondom a további lépéseket – mosolyogtam Katára, és várakozón pillantottam rá.

Hozzászólásai ebben a témában

Turnman Katalin
INAKTÍV


exHobbikviddicses
offline
RPG hsz: 225
Összes hsz: 2790
Írta: 2013. október 18. 21:26 | Link

Ágo:D

Még ha akarnám sem tudnám titkolni a meglepettségemet, afelett a tény felett, hogy  Ágota már tavaly idézett szellemet. És nem csak úgy hűbelebalázs módjára bohóckodtak a haverokkal, hanem az elmondottak alapján nagyon is szervezetten és felkészülten vonultak ki a temetőbe. Az első benyomás alapján nem feltételeztem volna a levitásról, hogy ilyesmikben venne részt szabadidejében. Így végül a meglepetésből valamilyen elismerés féle kifejezés költözik az arcomra, amiért a lány ilyen bevállalós.
Első hallásra kicsit megakaszt a pentagramm meg a vér, de be kell ismernem, hogy nincs értelme adnom itt a félszeg kislányt, ha az kell, benne lennék én a kakas-áldozásban is. De ha nem muszáj, azért nem ragaszkodom ehhez a verzióhoz. Igen, valahogy elmúltak azok az idők, amikor teljesen elzárkóztam volna egy efféle őrült és esetlegesen veszélyes dolog elől. Mostanában sokkal kevesebbet aggódok azon, hogy mit csinálok, és mi lesz a következménye, és ki mit fog gondolni. Egyelőre azon sem gondolkodtam, hogy meddig lesz vajon tartható ez az életszemlélet, de rövidtávon mindenképpen pozitív hatással van a közérzetemre és a lelki békémre.
- Értem, te vagy a profi. De ha attól több esélyünk van a sikerre, tőlem mehet a véres változat is. Már ha ettől nem fog megszállni egy szellem vagy ilyesmi... És egyébként miért csak egy próbálkozásra van lehetőség? - teljesen komolyan beszélek, már egészen el is felejtem, hogy először csak nevettem az ötleten. Igazából most még valahol azon a határon lebegek, hogy nem tartom küldetésemnek, hogy sikeresen véghezvigyük a szellemidézést, de annyira azért komolyan veszem, hogy rendesen akarjam csinálni és elgondolkodjak a dolgon.
Úgy tűnik, Ágota fel volt készülve, mert előszed két mécsest, ami nem éppen azok közé a tárgyak közé tartozik, amiket az ember mindig magával cipel. Ezek után leül a földre és meg is gyújtja a gyertyákat, közben pedig magyaráz. Mivel én egyáltalán nem vagyok a tájékozott a témában, kénytelen vagyok teljes mértékben elfogadni a lány szavait. Nem mintha egyébként azt feltételezném, hogy a tudatlanságomat kihasználva megpróbálja eladni a lelkemet a sátánnak, és ebből valamilyen módon profitálni. Csak frusztráló érzés, ha az embernek halványlila gőze sincs, hogy mibe is keveredik bele.
- Gondolkodtál már azon, hogy esetleg tanárnak menj? - kérdezem vigyorogva, miközben - a csupasz padló adta lehetőségek szerint - kényelmesen leülök vele szemben. Nagyon kíváncsi vagyok, hová fog vezetni ez az egész.
Hozzászólásai ebben a témában

melodimágus|exprefektus |Nivor| Yaricsbogyó<3
Fodor Ágota
INAKTÍV


Az ember komédiája: mindhalálig élni tanul.
offline
RPG hsz: 60
Összes hsz: 1198
Írta: 2013. október 26. 14:36 | Link

Katkó

A lány szinte teljes egészében rám bízta magát, illetve a kaland sikerességét, tehát nem hagyhatom cserben. Elszántságot láttam az arcán, illetve némi bizonytalanságot a folyamat menetét illetően, ezért elhatároztam, hogy mindent lépésről lépésre elmagyarázok majd neki, hogy tudja, mi miért történik. Így nincs meg az a látszat sem, hogy netán valamiféle kísérletfélét végeznék a lánnyal, és ezért marad a dolog ilyen rejtélyes kivitelezésben. A felelősség – miszerint mindenképp sikerülnie kell – egyre nagyobb súlyként nehezedett a vállamra, nem szerettem volna totális bohócot csinálni magamból a majdnem egészében ismeretlen lány előtt. Feladatomnak éreztem azt is, hogy Kata ne higgye azt, hogy ez értelmetlen és nem létező dolog, bár ezt is maximálisan megérteném, hisz én sem hittem a létezésében egészen addig, míg a saját reszkető, és hidegtől kirázott bőrömön meg nem tapasztaltam.
Időközben a lány elhelyezkedett a padlón velem szemben, így könnyebben szemléltettem a kellékeket, meg hogy mi, mire való. Magamhoz vettem a pálcám és letettem a földre úgy, hogy az egyik vége felém nézzen, a másik fele pedig a lány felé.
- Ne aggódj, a pálcát most nem a rendeltetésének megfelelően fogjuk használni, ameddig nincs vészhelyzetből adódó szükség rá, egyelőre csak egy kellék – néztem a lány szemébe, s azt vettem észre magamon, hogy teljesen beleéltem magam a szituációba, akárcsak az életem múlna rajta.
- Visszatérve a kérdésedre, azért csak egyszer próbálkozhatunk, mert a folyamatnak szépen felépített menete van, és az egészet meg kellene ismételnünk a többszöri próbálkozás során, az pedig nem kevés energiával járna, de szerintem ne kockáztassuk erőnlétünket egyelőre.
Tovább folytattam a helyszín előkészítését, a pálca alá hajtottam fekete talárom, majd a szoba sarkában magányosan felállított, gondolom felesleges vagy nem pótolandó fadeszkákat hordtam oda és mintegy keretszerűen körberaktam azt a pár négyzetmilliméteres területet, amelyre majd szükségünk lesz. Ügyeltem arra, hogy jól odaférjünk, és közben a mécsesek se okozzanak balesetveszélyt, így azokat kicsit távolabb helyeztem el. Némán folytattam ténykedésemet, gondoltam erre még nem szorul magyarázat, hisz ő is látja, mit csinálok, a segítségére pedig nem volt szükségem egyelőre.
- Nem szívesen lennék tanár, nem értek a fegyelmezéshez, s türelmem sem épp végtelen – magyaráztam közben a lánynak, nehogy kínosnak érezze a csendet.
– Miért kérdezed? – néztem rá mosolyogással vegyes érdeklődéssel.
- Nos, ha készen állsz, elmondom, hogy fog zajlani ez a pár perces rituálé. Az igazat megvallva, cseppet sem vágyok most a véres megoldásra, így arra nem lesz szükségünk. Ha szólok, becsukjuk a szemünket, és hangosan, verbális úton fogunk tudomást szerezni arról, hogy tartózkodik-e itt szellem, és hogy a kapcsolatba lépés vele sikeres volt-e. A pálca két végét fogjuk fogni, és nagyon fontos szabály, hogy egyikünk sem mozgathatja, hagynunk kell, hogy magától mozogjon – illetve mint tudjuk, nem magától. Csak eldöntendő kérdéseket tehetünk fel, hisz a válaszadásra két módja van csak a szellempajtásnak – magyaráztam talán kissé szájbarágósan a lánynak, de igyekeztem nem félelmetesen hangzani.
- Nos, ha gondolod, elkezdhetjük – fogtam meg a pálca felém eső részét némi célzással, hogy tegye ő is ezt, majd becsuktam a szemem és vártam pár percet, hogy a lány is felvegye a hasonló pozíciót.
Az épület lokális adottságainak – miszerint távol helyezkedik el az időnként zajos falutól – köszönhetően teljes csönd uralkodott körülöttünk, csupán egyenletesen megszaggatott levegővételeinket hallottam. Tökéletes kezdés, el is merültem pár percig a csendben, és csak a légzésemre figyeltem, a fejem tisztább volt, mint valaha, s szép lassan belefogtam mondandómba.
- Ha tartózkodik a szobában valaki, akit mi nem látunk, és nem is hallhatunk, mozdítsa el a pálcát valamelyik irányba, és innentől az lesz az ’igen’ iránya – suttogtam el a bevezető részt, majd keményen odatapasztottam két ujjam a pálcára, hogy érezzek bármiféle változást.
- Kata, ha ez a lépés megvan, te jössz, tegyél fel egy kérdést, amire tudni szeretnéd a választ, akár vele, akár mással kapcsolatban – irányítottam szavaim most a lány felé, aki fogalmam sincs, milyen állapotban volt, egyelőre nem kérdeztem e felől.
Lassan a nap is nyugovóra tért odakinn, így a kellemes félhomály világította be a szobát.

Hozzászólásai ebben a témában

Turnman Katalin
INAKTÍV


exHobbikviddicses
offline
RPG hsz: 225
Összes hsz: 2790
Írta: 2013. október 28. 19:28 | Link

Ágo Cheesy

Miután elhelyezkedünk a padlón, a gyertyák is égnek, úgy tűnik Ágota teljesen átszellemül és csak a feladatra koncentrál. Kirakja kettőnk közé a pálcáját, és közben magyarázza, hogy nincs miért aggódni, most nem varázsolunk. Aztán a kérdésemre is pontos és kielégítő választ ad. Ezek alapján már teljesen biztos vagyok benne, hogy Ágota tényleg tudja mit csinál - vagy legalábbis  nagyon-nagyon-nagyon magabiztosan adja elő magát. Próbálok a helyzethez méltóan komolynak maradni, elvégre a szellemidézés mégsem játék, még a végén örök életünkre kísérteni fog minket egy fogatlan banya. De valahogy nem bírom elfojtani a vigyorgásomat, mert igazán nem gondolok bele a szellemidézés mélységeibe. A kastély is hemzseg tőlük, és persze biztos nagyon érdekes az életük, meg összességében a létezésük, de engem nem fog meg. Mostanában semmi sem köt le igazán, ezt a szituációt is inkább komikusnak érzem, mint ijesztőnek. De azért igyekszem moderálni magam, nehogy Ágota azt higgye, rajta mulatok ilyen jól.
Érdeklődve figyelem, ahogy berendezi a terepet, ezzel kapcsolatban már nincsenek kérdéseim.
- Csak azért kérdezem, mert szerintem nagyon jól magyarázol. Tényleg.  - vonom meg a vállamat mosolyogva. Elvégre ő tudja, hogy menne-e neki a tanítás, avagy sem. Olyanokkal, akiket tényleg érdekel egy adott tárgy, egész biztos jól boldogulna.
Aztán egy bólintással jelzem, hogy kész vagyok, jöhet a fekete leves. A szellemidézés menetét hallgatva már megint alig tudom visszafogni magam, hogy szélesen vigyorogjak. Még mindig hihetetlen, hogy ilyesmit csinálok.
- Bocsi, csak olyan fura ez nekem. - fűzök rövidke magyarázatot a mosolygós tejbetök arckifejezésemhez.
- Amúgy, oké, kezdjük! - követem a levitás példáját, és óvatosan megfogom a pálca másik végét, majd a szememet is lehunyom. Próbálok a csendre koncentrálni, meg kiüríteni a fejem, az eddigi tapasztalatim alapján az efféle érzéki alapon működő dolgokhoz tiszta fej kell. Valahogy azonban sorra kergetik egymást a fejemben a képet a nap mint nap látott szellemekről, meg arról, hogy mire kinyitom a szemem, körül leszünk véve velük.
Ágota hangjára koncentrálva sikerül félbeszakítanom a fantáziálást, és a pálcára  koncentrálok, hátha megmozdul. A felém intézett szavakra bólintok egyet, aztán rájövök, hogy a velem szemben ülőnek be van csukva a szeme, így elmotyogok egy "oké"-t.
Még jó néhány pillanatig nem történik a semmi, aztán mintha megrezdülne a pálca.  Az első gondolatom az, hogy biztos én mozdítottam meg véletlenül, de az nem lehet, mert nem rezeg a kezem. Aztán nem csak megrezdül, hanem szépen kitér jobbra. Nyelek egyet - ezek szerint működik a dolog.
- Akkor ööö hogy haltál meg? Jaaa, bocsi, eldöntendő kérdés kell... Öhm... - bénázok egy sort, és rá kell jönnöm, hogy eldöntendő kérdést feltenni nehéz. Minden, ami eszembe jut, úgy kezdődik, hogy "Miért" vagy "Hogyan".
- Kérdezz inkább te - feladom a dolgot, és Ágotára hárítom a felelősséget. Addig is töröm a kobakomat valami jó kis kérdésen.
Hozzászólásai ebben a témában

melodimágus|exprefektus |Nivor| Yaricsbogyó<3
Fodor Ágota
INAKTÍV


Az ember komédiája: mindhalálig élni tanul.
offline
RPG hsz: 60
Összes hsz: 1198
Írta: 2013. november 1. 23:55 | Link

Katkó

Egyre inkább melegem lett a szobában, ezért levettem a kötött, meleg pulóverem és leterítettem magam mellé. Kétségkívül kerültek elő a negatív érzelmeim a folyamat során, talán ki kellett volna szállnom még az elején, de most már mindegy. Most már a helyzet magaslatán álltam, nem hátrálhattam meg. Talán nem épp jó dolog a halott lelkek bolygatása, eszembe jutott, mi lenne, ha egy olyan bukkanna fel a semmiből, aki egykor hozzám közel állt. Nem látnám, nem érinthetném meg, nem hallanám, s mégis érezném a közelségét… azt hiszem, ennél jobban nem is kínozhatnám magam. Igyekeztem elhessegetni ezeket a gondolatokat és véletlenül sem bevonzani ezzel bármit is. Persze az is előfordulhat, és hasznos lenne, például megtudhatnék részleteket nagybátyám rejtélyes eltűnéséről, de sem a helyet, sem az időt nem láttam megfelelőnek erre.
A lányra fókuszáltam, aki nem tűnt olyan érzelgős, magába esős balféknek, mint olykor én tudtam lenni, no de mit lehet tenni, elég régóta vagyok ilyen. Személyiség.
- Ó, köszönöm, ennek örülök – mosolyogtam, ezek szerint szándékaim nem csak akaratlagosak, a világos kifejezésmód a gyakorlatban is megnyilvánult és a lány talán biztonságban érzezte magát mellettem, még ha fel is tette a kérdést magában, hogy vajon mit keres itt.
- Semmi baj, szólj, ha be szeretnéd fejezni, és túl idegennek érzed a helyzetet, semmi sem kötelező – bátorítottam a lányt, mielőtt bármi maradandó rossz élménye marad akár rólam, akár a ma estéről. Nagyon a szívemre venném. Kételkedése azonban nem gátolta meg a folytatásban, és megerősített abban, hogy kezdhetjük.
Talán nem volt jó ötlet rá bízni a kezdést, de eszmélésemmel majdnem egy időben máris változás történt, és ez csaknem a valóság és nem illúzió. Kétlem, hogy a lány mozgatná, az én kezem is szilárdan támasztotta a földet, két ujjam pedig a pálcát, aminek szorításán most engedtem egy kicsit, hisz meggátolni sem akartam a mozgásban. A pálca jobbra tért el – ez tehát az igen iránya, innentől nincs más dolgunk, mint figyelni, merre mozdul el.
A lány komolyan vette utasításomat és kérdéssel próbálkozott, de nem épp eldöntendő kérdés jutott az eszébe – szememet résnyire nyitottam és az arcára kiülő némi kétségbeesés megmosolyogtatott. Mókásnak találtam a lányt. Kisegítettem.
- Hagyd, addig kérdezek én, nem is feltétlen kell váltogatva kérdezni, ha eszedbe jut valami, csak vágj bele a szavamba nyugodtan – hangom valamiért olyan lágy és halk volt, mint még soha.
- Rég haltál meg? – tettem fel kicsit hangosabban a kérdést, mint ahogy a hús-vér lányhoz beszéltem, de sejtelmem sem volt róla, hogy milyen hangosan kellene beszélnem, vagy talán a szellem egyenesen a fejembe lát, ezért valójában meg sem kellene szólalnom. A pálca azonban megint jobb oldalra mozdult el, amitől kissé görcsbe rándult a gyomrom, és mohón feltettem a következő kérdésem.
- Kevesebb, mint 10 éve? – érdeklődtem, akárcsak egy tea mellett társalognánk. Valójában egyre rosszabbul éreztem magam, hátamban szúró tekintetet éreztem, mintha valaki figyelne, muszáj volt hátrapillantanom, de természetesen nem volt ott senki. Senki látható.
Émelygésemet csillapítani igyekeztem, képzeletemben egy zongoránál ültem és játszani kezdtem, ez talán kicsit pozitívabb talajon tartott. Vártam a lány reakcióját, az én elmémnek alighanem pihenésre volt szüksége, egy pár percre legalább. Ez még a legilimenciánál is jobban megviselt.

Utoljára módosította:Fodor Ágota, 2013. november 1. 23:56
Hozzászólásai ebben a témában

Turnman Katalin
INAKTÍV


exHobbikviddicses
offline
RPG hsz: 225
Összes hsz: 2790
Írta: 2013. november 3. 20:31 | Link

Ágo:D

Mikor a szellem megmozdítja a pálcát elég rendesen zavarba jövök, és nem is tudom mit kérdezzek. Nem is erőlködök nagyon, inkább a levitásra bízom a dolgot. Nem ijedtem meg, nem akarom abbahagyni és még mindig nem veszem túlzottan komolyan, amit csinálunk, csak kell egy kis idő, mire magamban rendezem a dolgokat. Nem voltam felkészülve rá, hogy tényleg alkalmunk lesz elbeszélgetni egy szellemmel. Nem is vagyok benne biztos, hogy azt a dolgot is nevezhetjük szellemnek, amivel kapcsolatot teremtettünk, a szellemek nálam eddig csupán az áttetsző emberalakokat jelentették. Most viszont semmi ilyesmi nincs jelen. Kicsit elgondolkodtat, hogy a suliban mennyi mindent nem is tanulunk meg a varázsvilág rejtelmeiről. Vagy talán nem a megfelelő tárgyakat tanulom. Másrészről viszont kezdem úgy érezni magam, mintha egy olcsó költségvetésű mugli horrorfilmbe csöppentünk volna, ez a gondolat pedig megint csak megmosolyogtat. Röviden: egyelőre nem is tudom eldönteni, hogyan álljak ehhez a szituációhoz.
Így aztán csak csöndesen hallgatom, ahogy Ágota nagy hozzáértéssel, puha, lágy, nyugodt hangon beszélgetni kezd a kísértetünkkel. Az első kérdésére igent, a másodikra viszont nemet jelez a pálca. ~ Tehát több, mint tíz éve..~ Miközben ez a rövid beszélgetés zajlik, elfog a késztetés, hogy kukucskáljak. Nem is tudom, hogy egyáltalán csukva kell-e még lennie a szememnek. De azért reméltem, hogy Ágota nem csinálna bohócot belőlem, és szólna ha már kinyithatom a szemem. Bárhogy is, nem tudtam ellenállni a kísértésnek, hogy csak egy gyors pillantást vessek a környezetemre. Éppen akkor kukucskálok ki a pilláim között, mikor Ágo hátrafordul valamiért, de aztán gyorsan újra lehunyom a szemem, nehogy csaláson kapjon.
- Ebben a házban haltál meg? - kérdezem halkan. Talán buta kérdés, de valamiért az az elképzelésem van, hogy van valamilyen kapcsolat a megidézett szellem és a megidézés helye között. Bár lehet, hogy az égvilágon semmi. Továbbra sem vagyok művelt a témában, így jobb tisztázni a dolgokat.
Most már, hogy sikerül leküzdenem a kezdeti megilletődöttséget, kezdek egészen fellelkesedni. Mindig is nagyon kíváncsi típus voltam, szeretek mindent kipróbálni, főleg mostanában.
- Tudsz bármi mást mozgatni a pálcán kívül? Képes vagy látható alakot ölteni? - az utóbbi kérdés csak úgy kicsúszott a számon, kezd egyre több kérdésem lenni, és nem is tudom melyeket tegyem fel. Azért ezzel a kettővel kezdem, mert nagyon zavar, hogy csak igen-nem alapon tudunk kommunikálni. Az is feszélyez egy kicsit, hogy nem látom, hogyan néz ki a másik. Persze nem megjelenés alapján kell ítélni, de én akkor is ahhoz vagyok szokva, hogy ránézzek arra, akivel beszélek. Ha a pálcát mozgatni tudja, mást miért ne tudna csinálni? Lehet, hogy azért mert a pálca mágikus tárgy, biztos a mágiához kötődik és azt tudja manipulálni a... onnan, ahol van. Csak úgy cikáznak az agyamban a gondolatok, annyi mindent akarok még kérdezni.
A következő pillanatban éles, áramütés szerű fájdalom cikázik végig a a karomon, a pálcát tartó ujjaimtól egészen a vállamig. Reflexszerűen el akarom engedni a pálcát, de képtelen vagyok rá. Csak egy pillanat az egész és már el is múlik, a fájdalom az ujjaimat a pálcához bilincselő láthatatlan erő. Meglepetésemben pedig egy hang sem jön ki a torkomon. Pedig tudom, hogy talán ez nincs benne az alapcsomagban, és szólnom kellene Ágotának.
~Nem mozdul~ Fájdalmas súllyal nehezedik rám a felismerés, a pálca nem modul meg a kérdéseim hallatán. Nagyot nyelek, és visszafojtott lélegzettel várom, hogy történjen valami. Szeretném megkérdezni Ágotát, miért van ez, de valahogy nincs erőm megtörni a ránk telepedő csendet. Érzem, ahogy a szívem egyre gyorsabb ütemben ver, ahogy az adrenalinszintem kúszik felfelé. Ez a csend valahogy ijesztőbb, mint mikor még mozgott a pálca.
- Most elment...vagy...? Rosszat kérdeztem? - nagyon halkan suttogom a szavakat, reménykedve, hogy a levitás továbbra is kézben tartja a dogokat. Már határozottan komolyan veszem a szellemidézést.
Hozzászólásai ebben a témában

melodimágus|exprefektus |Nivor| Yaricsbogyó<3
Fodor Ágota
INAKTÍV


Az ember komédiája: mindhalálig élni tanul.
offline
RPG hsz: 60
Összes hsz: 1198
Írta: 2013. november 6. 18:00 | Link

Katkó

A minden bizonnyal kintről érkező hűsítő szellő hatására kicsit kezdtem jobban érezni magam, felfrissült a levegő. Legalábbis reméltem, hogy nincs összefüggés a szellem jelenléte és a fagyos levegő között, elvégre nem dementorokkal társalgunk.
Kata kérdése még inkább megborzongatta a hátamat, a gondolat, hogy ebben a házban halt meg, egyre több érzést keltett bennem, ugyanakkor nagyon is elképzelhetőnek tartottam. Már csak az kezdett motoszkálni a fejemben, hogyan is halhatott meg, és vajon hogy deríthetnénk ezt ki. Édesdednek kevéssé mondható jelenetek játszódtak le a képzeletemben; a halálos Avada Kedavra hatására, egy pálcából kiröppenő zöld fény villant fel egy másodpercre, majd hangos, szaggatott kacajt hallucináltam, és közben azt kívántam, bár ne mindig a legdrasztikusabb dolgok jutnának az eszembe. Lehet, hogy az illető egyszerűen ágyban, párnák közt lelte végső nyugalmát.
Kata szemmel láthatólag belejött a kérdezősködésbe, nem is szakítottam félbe, örültem, hogy átvette a kommunikálást. Ez is jó kérdés volt, hát még jogos is – ugyanakkor már tudtam a választ, így nem is tétováztam kiigazítani bizonytalan kérdését.
- A mozgatáshoz elengedhetetlen a fizikai kapcsolatunk az adott tárggyal. Tehát ha azt akarjuk, hogy mást mozgathasson, például meglibbentse a függönyt, akkor azzal kell érintkeznünk. – suttogtam a lánynak, s közben kinyitottam a szemem, hogy felvegyem a szemkontaktust, amennyiben szüksége van arra, hogy legalább engem lásson beszélgetés közben.  
- Szeretnéd kipróbálni? – kérdeztem a lányt, nem voltam ellenére az ötletnek, egész érdekes dolog sülhet ki belőle.
Észre sem vettem a magyarázatom alatt, hogy a lány kérdéseire semmi reakció nem érkezett, a pálca mozdulatlan maradt. Most már nem csak résnyire nyitottam a szemem, az aggodalom hideg zuhanyként futott végig rajtam, és reméltem, hogy nem akadt nagyobb probléma, amit ne tudnánk itt és most orvosolni, netán külső segítség kellene.
- Jól vagy? – kérdeztem a lánytól, mozdulni azonban nem nagyon mertem, mintha egészen hozzátapadtam volna a pálcához. Nem tudom, hogy csak képzelgés volt-e, vagy ha akarnám, sem tudnám elvenni a kezem, de most nem ezzel foglalkoztam.
- Nem hiszem, hogy rosszat kérdeztél volna – biztattam a lányt, mielőtt kisebb pánik uralkodna el rajtunk.
A lány arca kezdett nem annyira egészséges színeket felvenni, fogalmam sem volt, minek a következménye ez, vagy mit tehetnék, és vajon mit érezhet, de gondoltam találgatás helyett inkább rákérdezek.
- Mit érzel? Nem érzel olyasmit, mintha elnehezült volna a tested? Vagy súly lenne rajtad? – kérdeztem, s közben kezdett körvonalazódni, mi történhetett. Azt hiszem, a lány hamarosan megkapja arra a kérdésére a választ, hogy képes-e testet ölteni a szellem. Ilyen formában képes, és ha sejtésem beigazolódik, akkor a következő lépés az lesz, hogy Katát fogja használni a szellem a további kommunikációra, immár nem csak igen-nem válasszal. Remélhetőleg Kata mindenre emlékezni fog, és nem lesz tudattalan arra a kis időre sem, a kérdés az, hogy fogja viselni, hogy mozog a szája, de nem ő mozgatja és a gondolatai sem azok, amik hangosan a térben elhangzanak. Egyre izgalmasabb volt ez az egész.

Hozzászólásai ebben a témában

Turnman Katalin
INAKTÍV


exHobbikviddicses
offline
RPG hsz: 225
Összes hsz: 2790
Írta: 2013. november 15. 18:59 | Link

Ágo:D

Ahogy a meghallom Ágota hangját, reflexszerűen kinyitom a szemet, hiszen ha már agymással beszélünk, akkor ez a minimum. Elég rossz, hogy a szellemet nem látom, azt sem tudom, mit csinál, merre van, legalább már Ágota gesztusait nyomon tudjam követni.
- Szóval, ha most felállnánk és megfognánk a függönyt, akkor azt tudná mozgatni? Azt hittem azért kell a pálcát fogni, mert mágikus tárgy... - suttogok vissza a levitásnak. Igen, tényleg egészen belejöttem már ebbe a szellemesdibe, kellemesen megemelkedett az adrenalin szintem és egyelőre nagyon élvezem az egészet. Csakhogy aztán jön a hideg zuhany, egy rövidke áramütés-féle a karomba, és a felismerés, hogy a szellem nem válaszolt a kérdésre. Eléggé ijedt képet vághatok - tényleg megijedek rendesen -, mert Ágota a hogylétem felől érdeklődik. Nyelek egyet.
- Jól vagyok, csak kicsit megijedtem, új ez még nekem - válaszolok halkan. Azonban nem használnak Ágota nyugtató szavai, érzem, hogy ezt a kérdést nem kellett volna feltennem. Hogy valami félresiklott azzal, hogy nem tudok a "semmihez" beszélni, és ennyire frusztrál, a szellem alaktalansága. A lány kérdései hallatán csak még jobban bepánikolok, hiszen pontosan tudom, hová akar ezzel kilyukadni. Csakhogy az képtelenség!
- Az előbb, amikor kérdeztem...én.. De ez hülyeség! Nevetséges...! - heves fejrázással, kényszeredetten mosolyogva tiltakozom a gondolat ellen. Egyszerűen nem tudok mit kezdeni ezzel a helyzettel, annyira abszurd. Mégis hogyan történhetne ilyesmi? A varázsvilágban vagyok, oké, de ilyesmit még nem hallottam. Bár az is igaz, azt sem tudtam idáig, hogy hogyan működik a halott halottak megidézése. Talán ők olyan erőkkel rendelkeznek, amivel a "normális" társaik nem. De nagyon nincs hozzá kedvem, hogy ezt a saját bőrömön tapasztaljam meg. Félve nézek Ágotára, szeretném, ha közölné, hogy ez az egész csak egy jó vicc volt. De ilyesmi nem történik. Nagy levegő, kifúj. Próbálom magam megnyugtatni, igyekszem Ágota kérdéseire koncentrálni, és közvetíteni neki, hogy mégis mit érzek.
- Nem nehezült el a testem, csak az előbb... az előbb, mintha megrázott volna a pálca és inkább olyan...nem is tudom, olyan...nem fáj, csak olyan tompultság maradt utána... és azt hiszem terjed. - sokáig keresem a megfelelő szavakat, mire sikerül megfogalmaznom, hogy milyen is az az egész. Próbálom megőrizni a lélekjelenlétemet, noha továbbra is félek. De hát miért is kellene ezt tovább csinálunk?
~ Inkább hagyjuk abba!~- mondanám, de nem jön ki hang a torkomon. Kétségbeesetten pillantok a velem szemben ülő lányra. Ez már egyáltalán nem tréfa. ~ Hagyjuk abba! Hagyjuk abba! ~ Ordibálom némán. Tompán lüktet a fejem, de nem tudom eldönteni, hogy csak a kiabálás miatt, vagy...
- Hol is tartottunk...áh, a válasz igen - mintha kívülről hallanám a saját hangomat, ez nem is az én hangom. Nyugodt, lágy, jókedvű, minden, ami jelen pillanatban nem jellemző rám.
~ Ilyen nincs! ~ ~ És mégis van! ~ Ugyanaz a hang, a fejemben. Hallja a gondolataimat, de én nem hallom az övéit, még mindig nem tudom, ki ő, hogy néz ki, mit akar. A kétségbeesésemet lassan felváltja a düh, a tehetetlen düh, amiért mindezt nem tudom megosztani Ágotával, amiért nem tudom megkérdezni, hogy hogyan szabaduljak meg ettől a parazitától.
Hozzászólásai ebben a témában

melodimágus|exprefektus |Nivor| Yaricsbogyó<3

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaA falu határa