32. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek: Kérünk mindenkit, hogy ellenőrizzétek a drive-ban beadott multikarakterek esetén a hozzáférési beállításokat! Akiét nem tudjuk megnyitni vagy elolvasni, azét automatikusan elutasítjuk!
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaA falu határa

Oldalak: « 1 2 ... 11 12 [13] 14 15 ... 22 23 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Martin Romberg
Minisztériumi dolgozó, Egyetemi hallgató, Bogolyfalvi lakos



offline
RPG hsz: 184
Összes hsz: 585
Írta: 2015. július 30. 15:09 | Link

Kávássy A. Henrietta


Kezdett betelni a pohár. Gyötört a bűntudat, ahogy újabb és újabb szobákat derítettem fel, s csak az engem üldöző ember járt a fejemben. Legalább már kikerültem a ház pincéjéből, úgyhogy a fényviszonyok sokkal barátibbak voltak. Tudtam, hogy túlléptem egy határt, és hogy már veszélyben vagyok. Hirtelen végigfutott az agyamon, hogy mi van ha az átkom sikerrel járt, a titokzatos idegen pedig magatehetetlenül zuhant rá valamire. Ha komolyabban megsérült, vagy esetleg az életét vesztette, ugyan mit fogok kezdeni? Ha ő is egy diák, amire valljuk be, elég nagy esély van, akkor életem végéig viselhetem eme bűn súlyát.
Féltem, egyre több meggondolatlan lépést követtem el, közben egyre jobban fájt minden végtagom, valószínűleg a sötétben való elhasalástól. Már nagyon nehezen tudtam koncentrálni. Éreztem, hogy elfáradok, legszívesebben lekuporodtam volna egy sarokban és addig ültem volna ott, amíg új erőre nem kaptam volna. De nem tehettem, mert folyton azt éreztem, hogy valaki a nyomomban volt. És ha megőrültem? Ha a ház a bolondját járatta velem? Ki kellett jutnom onnan, minél előbb.
Ekkor azonban megpillantottam egy üstöt. Eltökélt bájitaltan tanuló vagyok, senki ne próbálja tagadni, hogy valaki löttyöt próbál katyvasztani. Körbepillantottam, de mivel nem találtam senkit, úgy véltem veszélytelenül közelebb léphetek a főzet felé a megvizsgálásáért. Aztán a meglepetés erejével felbukkant mögöttem az a bizonyos valaki. Ajkaim szétnyíltak, mintha csak kiáltani készültem volna, de hang nem jött ki torkomon. Éreztem, hogy libabőrös leszek, nyakamhoz pedig egy kemény pálcát szorítanak. Ingerszerűen az öklendezés határán találtam magam, de még volt bennem annyi tartás, hogy ne legyek rosszul. Most az egyszer elkaptak, mint valami rágcsálót... Szánalmas érzés volt, pedig már fejben terveztem egy Stupor megküldését. Majd legközelebb, vagy az első leendő alkalommal, de meg kell tőle szöknöm.
Ahogy végigmértem, egy csuklyás, feltehetőleg a gyengébbik nemhez tartozó figura nézett velem immár farkasszemet. Hiába győzhetett volna a fizikai erő, jobbnak láttam semmi óvatlan mozdulatot tenni, nehogy én húzzam a rövidebbet. Próbáltam néhány lépéssel hátrább kerülni tőle, aztán csigalassúsággal feltartottam neki mindkét kezem, ezzel adva meg magamat. Jobbomban a pálcám szorongattam, de valamerre másfelé irányítva a hegyét.
- Nem... tudom. Talán téged - haboztam, s végül a becsületem megtartása mellett döntöttem, így válaszolhattam kissé keményebben. Nem adom olyan könnyen magam, nem fogok az életemért könyörögni.
- Elkaptál, gratulálok. De ne szúrd ki a torkom, ha kérhetem.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Kávássy A. Henrietta
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 34
Összes hsz: 178
Írta: 2015. július 30. 19:08 | Link

Martin Romberg
[Zárt]

Nem terveztem megfordítani a helyzetet, nem akartam üldözöttből üldözővé válni, de a sors így hozta és ebben az esetben a sors egyenlő volt azzal a személlyel, aki itt tartózkodott velem a kísérteties házban. Ugyanis egy rombolóátokkal elérte célját, alattam összeomlott a padlózat minek következtében zuhantam egy emeletet. Nem estem a legjobban, de rosszabbul is végződhetett volna a dolog. Hátamra érkeztem, egy faládikán landoltam, ami korhadtsága révén azonnal összetört alattam. Nem volt kellemes érzés, a széttöredezett darabjai sebeket ejtettek hátamban, ami meglátszott a köpenyemen is: vágásnyomokon felbukkant némi vérfolt is. De szerencsére nem voltak súlyosak, legalábbis úgy éreztem elsőre. A kezdeti sokk után próbáltam megnyugodni és túllépni azon, hogy az ellenfelemé lett ezúttal a pont. Tudatosult bennem, hogy mennyire nem játék az, amit mi ketten művelünk. Igaz, fogalmam sem volt, hogy kivel állok szemben, de gyanítottam, hogy ha a legkegyetlenebb gyilkosba botlottam volna vele, akkor már rég megölt volna. Ettől függetlenül féltem. Nehéz mozdulatokkal és fel-felszisszenve helyeztem ülőpozícióba magam, majd tápászkodtam fel a földről. Fájt a hátam és a bal kezem, de a helyzet nem tette lehetővé, hogy leragadjak miattuk és nyalogassam sebeimet. Felindultam a lépcsősoron és megpillantottam az ellenfelemnek gondolt srácot. Nagyjából velem egyidősnek tűnt, de persze ez semmit sem jelentett, ugyanúgy tartottam tőle, mintha tőlem sokkal idősebb lett volna. Nem volt szükség hogy meglássam, anélkül is, a hangokból tudtam következtetni mozgására. Valószínű volt, hogy sorra veszi a szobákat és mindenhová benyit, vagy berúgja az ajtót. Mivel olyan helyen állt, elvágta előlem a menekülési útvonalat, képtelenség lett volna úgy kiszökni a házból, hogy ne vegyen észre, így inkább a veszélyesebb, de izgalmasabb megoldást választottam.
Megint csak rá kellett döbbennem, hogy mennyire megváltoztam. Belesétálok egy srác, sőt mi több, a jelenlegi ellenségem kezei közé. Ez őrültség és megint csak ismételni tudom magamat, hogy ha régen ez a szituációt vázolták volna fel nekem, biztosan másképp cselekedtem volna. Ma viszont egyenesen a pasas mögé osontam, míg ő abba a szobába tartott, ahol az imént készítettem bájitalt és mivel megzavartak, a főzésem sikertelennek volt minősíthető. Pedig a konyhában jónak tartottam magam, utóbbi években nem nagyon égettem oda semmit. Jó, az is tény, hogy csak olyanokat csináltam, amit kiskoromban megtanultam. De ez most mindegy. A férfi ahogy hátrafordult, meglepődhetett, hogy a torkához szegeztem pálcámat. Valójában ez a támadás önvédelemből jött, az "inkább én öljek meg valakit, minthogy engem öljenek meg" gondolat vezérelt. Néztem - csuklyám árnyékában megbújó szemeimmel - ahogyan hátralépett óvatosan és feltette a kezét, jelezve ezzel, hogy megadta magát. Egy ördögi mosoly jelent meg arcomon. Nem tudtam visszafogni, eluralkodott bennem a győzelem édes íze. Feltettem egy kérdést is neki, mire jött a válasz. Mosolyom tovább mutatkozott, csakhogy a kísérteties gonoszság helyett őszinte jókedvet sugallt. Tetszett a válasza, rájöttem hogy egy roppant jó fej sráccal futottam össze. Kijelentett kérésére elvettem torkától a pálcámat és leeresztettem magam mellé. Majd csuklyámért nyúltam kevésbé összetört kezemmel és hátrahajtottam azt, felfedve ezzel teljes arcomat és valódi külsőmet. A velem szemben lévő szemébe néztem, mire smaragd íriszemben megcsillant az ablakon besütő hold fénye. Nem szólaltam meg, nem tudtam mit mondani, egyszerűen nem hagyta el szó a számat. Kettős érzés volt bennem, egyrészt sajnáltam a fiút, hogy így pálcát szegeztem hozzá, másrészt viszont megérdemelt mindent, hiszen közvetetten megsebzett.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Martin Romberg
Minisztériumi dolgozó, Egyetemi hallgató, Bogolyfalvi lakos



offline
RPG hsz: 184
Összes hsz: 585
Írta: 2015. augusztus 4. 23:12 | Link

Kávássy A. Henrietta


A tetőpont az volt, amikor a torkomnál éreztem a pálcáját. Soha senki nem fegyverzett még így le. Tudtam jól, hogy nem egy játékba csöppentem, ugyanígy tisztában voltam a lehetőségeimmel is. Szökésről szó se lehetett, különben se lett volna olyan izgalmas, ha csak úgy, minden magyarázat nélkül kirohantam volna a házból. De hogy gyáva féreg módjára az életemért könyörögjek, azt kikérem magamnak.
Elsőként a fojtogató körülmények alól kellett megszabadítanom magam, ezt pedig a stílusommal el is értem. Egy fokkal megkönnyebbültem. Szerintem ő is ugyanígy érzett, ami valahol elindított bennem egy önhibáztató folyamatot, de a kalandérzet végett csillapítani tudtam. Elvégre nem mindennapi történéseket éltem át. Ez az adrenalinbomba, amit ma kaptam, egyszerűen felbecsülhetetlen. Csak kár a lábamért, amit úgy bevertem valahol, hogy mostanra már a kék és a lila különböző színeiben pompázhat, ha nem kezdett lassú vérzésbe, ami eddigre biztosan elállt és odaszáradt.
Nem farkasszemet néztem tehát az üldözött-támadómmal, hanem egy pillanatra lehajolhattam a lábamhoz, hogy végigtapogatózva felmérjem a károkat. Láthatta, hogy engem se kímélt az incidens. Mindennek a fénybűbáj az oka, nélküle tuti nem felejtettem volna el száz százalékosan a lábam elé nézni. De megtörtént, nem haltam bele, és megváltoztatni se tudom már a balesetet. És ahogy a csuklyájától megszabadult lányra pillantottam, ugyanúgy vérfoltokat és a ruházatán esett károkat láttam. A magam módján felnevettem.
- Látom sikeres volt az átkom - ezt ugyanis nem volt már időm leellenőrizni, olyannyira siettem el onnét, nehogy megtaláljon vagy az én fejemre zuhanjon a padló. Ha már a győzelmeknél tartunk, ezt az egyet az én javamra írhatjuk fel. Ugyanakkor borzasztóan kellene esnie, hogy pont egy lányt kínoztam meg. Egyáltalán; most kellett volna a bocsánatkérésnek következnie. Ott lógott a levegőben egy elnézést, de nem tudtam, hogy mit mondjak neki. Csak néztem magam elé, próbáltam szavakat artikulálni, de csak hebegni tudtam. Még az is megfordult a fejemben, hogy nincs is mit megmagyaráznom neki, elvégre erre a helyre mindenki bemehet, ha nem is közterület.
- És az? - böktem a fortyogó üst felé, hogy tereljem magunkról a témát - Tudod, kevesen szöknek be ide este, hogy csuklyában kotyvasszanak... - meglehetősen gyanakvóan néztem rá, érződött hogy kekeckedtem. Csakhogy ez alkalommal már kéznél volt a pálcám, egy rossz mozdulattal a lánynak szegezhetve adhattam volna mattot. Még nem tettem, mert bíztam abban, hogy nem lesz rá szükség.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Kávássy A. Henrietta
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 34
Összes hsz: 178
Írta: 2015. augusztus 5. 19:45 | Link

Martin Romberg
[Zárt]

Elkaptam, gondoltam. Ahogyan pálcát szegeztem rá, nem lehetett eldönteni szándékomat: vajon komolyan meg akartam-e ölni, vagy csak szórakoztam kicsit. Nos, be kell valljam, magam sem tudtam erre válaszolni. Nem gondolkodtam, hogy miért tettem, leginkább védelemből történt, de mivel megtalálta a főzetemet – ami ugyebár tönkrement a mi küzdelmünk során – ezért az is lehet, hogy jobb döntés lett volna megölnöm, mert így már bajban voltam. Kitudódhat, hogy mit csináltam és mivel nem egy béna löttyről volt szó, súlyos következményekkel járt volna a tanárok részéről. Márpedig le kell vizsgáznom, muszáj. Még ott csengtek fejemben a régi énem hangjai. Így van, a szüleim, a húgom és a tanárok felé megmaradtam az, aki voltam: ártatlan és szorgalmas. De hát hogy is vallhattam volna be nekik, különösen szüleimnek, hogy a dolgok megváltoztak. Az idő során felnőttem és megismertem a világ másik oldalát is, mondhatni belecsöppentem és itt ragadtam belül, lelkileg.
Láttam, hogy végigvizsgálja lábát. Követtem tekintetét, de kész voltam minden egyes mozdulatra védelmet biztosítani magamnak. Fejemben kavarogtak a nyugalmat sugárzó varázsigék, bármely pillanatban ki tudtam volna mondani őket. Féltem, magam sem tudom, hogy miért. Mert lebuktam? Mert megölhet?  Azonban észrevettem, hogy ő is megsérült. A sötétség miatt nem tudtam felmérni, hogy melyikünk van testi előnyben. Én is jócskán megsérültem, hátamon éreztem, hogy a levegő elkezdte szárítani a sebeket, amikből talán már kifolyt annyi vér, amennyi. Fájt. Igenis fájt, de nem engedtem, hogy gyengének lásson. Arcomról próbáltam rejtegetni annak jelét és elmémmel is igyekeztem másra gondolni. A testi előny valószínűleg nála volt, hiszen az erősebbik nemmel álltam szemben. Ez azonban hasznomra is válhatott. Ő a férfi, de én vagyok a nő. Ez megannyi fegyvert jelentett. Nem szép dolog bántani a gyengébbik nemet, nemde?  Ezt kihasználva felfedtem magam, levettem csuklyámat és meglebegtettem barna, ám a sötétben feketének ígérkező hajfürtjeim. Halk kuncogás fedeztem fel ellenfelem hangjában. Hatalmas düh öntött el, szemeimmel, mint éles pengékkel vágni akartam egyenesen a fiú húsát. Oldalra tekintettem, majd egy erős, haragos nézéssel megcéloztam az előttem álló pupilláját. A lelkéig akartam marni, a testemet árasztó méreg miatt úgy éreztem, szenvedni akartam látni a srácot. De visszafogtam magam. Nem engedtem, hogy kiboruljak és mindenfélét a fejéhez vágjak, ezzel csak gyengébbnek mutatkoztam volna. Magamban azért kiadtam a fájdalmat – szemét! – gondoltam elmémben, majd minden erőmmel azon voltam, hogy lenyugodjak és ne próbáljam meg megölni. Végül az agyam visszavette az irányítást és elfojtotta a düh hatását. Helyette hangom lágy volt és nagyon érzéki.
- Élvezed, - kicsit vártam, felvittem a hangsúlyt, majd folytattam tovább lassan, ugyanolyan hangon – hogy megsebesítettél? – Mondtam áldozatként, de ebben legalább annyi erő és huncutság is volt, érzékeltetni szerettem volna vele, hogy még nem estem össze és van oka a további aggodalmakra.
Tovább fokozódott a feszültség, amikor a főzetre terelte a témát. Most már valóban lebuktam, nem hunyt szemet a szobában készülő leves felől. Éreztem, hogy cselekednem kell, mert kinéztem a pasasból, hogy beköp vagy valami.
- Örülök, hogy azon kevesek egyikévé tartozom. – Mondtam és magam is elcsodálkoztam, hogy tényleg milyen bátor voltam, amikor elhatároztam ezt az egészet és különösen akkor, amikor betettem ide a lábam. Ez persze nem zavart, csak lehet egyszer még bajba fog sodorni az a tulajdonságom, ha most nem is. Szemem összeszűkült, akár a macskáké, amikor éppen kiszemelt prédájukra készültek rávetni magukat. Megszorítottam pálcámat és elkezdtem a magasba emelni, egyenesen a fiúra szegezve. Tennem kellett valamit és ezt agyaltam ki.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Vér Lanetta
INAKTÍV


Tancinéni
offline
RPG hsz: 278
Összes hsz: 2226
Írta: 2015. augusztus 6. 18:14 | Link



  A lány nem gondolta volna, hogy az először tréfának induló beszélgetésből fogadás lesz. Ám mégis itt állnak, mind a ketten. Előttük mint óriás nyújtózkodik a viharfelhők fölé a ház, mögöttük az egész, szürke világ.
  Lanetta végigméri a fogadás helyszínét. Rémesebb mint gondolta volna, talán leginkább olyan látványhoz tudná hasonlítani, mintha egy horrorfilm kellős közepén a vászonról mászott volna le az idő rágta építmény, hogy élőben is kiterjessze szörnyű hatalmát.
 Felkapja fejét Kami piszkálódásra mint Lala, mint Ozzy - a lány vállán terpeszkedő apró hörcsög -
- Az ki van zárva! - rázza meg fejét, ezüst haja ostorként csapkodja a körötte úszó levegőt. - Ha annyira akarsz tesztelőt a házba küldeni, küld az egyik vadászgörényed. Ha egy elveszik, még mindig van egy másik - jelenti ki még mindig a házat méregetve. Az ő lábai se akarnak engedelmeskedni az indulj parancsra. Hiába értékeli, a ház régi mivoltját, a romos környezetet, mely egyenesen hívogatta őt, akkor is van benne egy minimális félelem, mélyen a húsába fúródva, honnan nem lehet kikaparni. A törött üvegeken táncoló napfényre pillantott, mely áttörte a felhők börtönének rácsait, nem gondolta volna, hogy talál valami szépet, valami vidámat, valami élettől duzzadót, az egyik legkihaltabb helyen amit csak valaha agy el tudott képzelni.
- Azt hiszem még semmiben. Miben szeretnél? - pillant barátnőjére kíváncsian - a válaszék elég nagy kínálattal rendelkezik - teszi még hozzá miközben maga is elgondolkodik, hátha valami jó ötlettel tud elődrukkolni. - Egy tábla csoki? - biccenti félre a fejét. Ez nem a legjobb ötlete, amivel valaha előállt, ám hirtelen olyan üresnek érezte a fejét, mintha nem is a nyakán lenne, hanem már rég elszállt volna, a csillagok mögé.
- Nah gyere! Ha itt ácsorgunk, még a végén fogadóbizottság jön elénk, és mivel itt élők nincsenek, bizonyosan holtakból fog állni a népes família. Azt pedig ha nem muszáj nem akarom látni. - tesz egy határozott lépést a épület irányába, majd visszapillant Kamira, egy " minden rendben lesz " mosolyt küldve felé, és folytatja útját, míg meg nem áll a hatalmas, fából faragott ajtó előtt, melyről a fehér festék java része, már a lépcsőfokokon hevert ott, ahova az évek alatt a szél virgonc gyermeke röptette őt.
 Egy utolsó hatalmas levegővétel, és az apró kacsók már a kilincs rozsdás markolatát szorongatják. Az zár öreg, alig enged a gyenge rángatásnak, de végül sikítva kinyílik és hangosan a falnak vágódik, hogy aztán a két betolakodót néma csend ölelje keblére. De nem az a néma csend, melyet az ember szívesen hallgat. Ez a csend inkább a rémálmokból fogant, és a kezei az áldozatok nyakaira tekeregnek, hogy megfojtsák őt, vagy ami rosszabb, démoni kutyákat uszít az idegenre, melyeket csak úgy emleget a köznép, hogy fantázia.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

|Vér-Kasza|csillagőrző| ExKanadai|Feleség ❤
Farkas Kamilla
INAKTÍV


aeromágus
offline
RPG hsz: 662
Összes hsz: 7403
Írta: 2015. augusztus 6. 18:46 | Link

Lali
IzártIruha, pucéran csak nem szaladgálhatunkI

A szőke lány torka kiszáradt csupán az épület látványától. Hát még a hideg, amit a falak leheltek sápatag bőre felé, amiből időközben kiszökött mindenféle Madagaszkáron szerzett barnaság. Persze tudta, hogy minden fal szokott ilyet csinálni, de ez egy kísértetjárta, sokat megélt példány volt. Neki lehet van oka rá. Például elrémiszteni az olyan szőke, alacsony és vékony teremtéseket, akiket Farkas Kamillának hívnak. Bár akkor még, mikor ezt az egészet kitalálták egész jó viccnek hangzott. Utána megtudta, hogy neki is be kell menni. Telljes tudatában annak, hogy az ezüsthajú valami féle pszichopata lelkesedéssel viseltetik az ilyen dolgok iránt. Igazából azt is kinézte volna  belőle, ha majd elkezdi csapkodni az ablakokat, meg ilyenek. Megforgatta szemeit a másik heves tiltakozására.
- A vadászgörényeim sokkal többet érnek mint egy tengerimalac. Vagy mi ez. Nekik van tudatuk. És amúgy is, ilyenkor még alszanak.- dünnyögte kissé bosszúsan. Amúgy is, a görény egy ragadozó. A hörcsög vagy mi ez, egy patkány. Az is csoda, hogy még nem lépett rá senki. Szegény kis csontocskáinak egy egész apró nyomás is elég lenne a halálhoz.
A fogadást illető kérdésre elmosolyodott. Gonoszan. Kárörvendően. Semmiképp nem jót sejtetőleg.
- Bezabálsz egy csomagnyit abból a cukorkából. Tudod, amelyikben mindegyiknek más-más íze van. Akkor is, ha kifogsz egy hányás aromájút.- vigyorgott társára, a hatás kedvéért még végig is nyalva szája szegletét. Elég hitelesen próbálta elhitetni, hogy nem fél. Közben meg majd' összecsinálta magát, főleg mikor fújni kezdett a szél, s ahogy betódult egy betört ablakon, földöntúli hangot adott ki. Tetőtől talpig kirázta a hideg, gyomra görcsölni kezdett. Méregette az ódon falakat melyekről már vált le a vakolat, majd megrázta fejét. Ez csak egy ház. Tény és való, hogy alig tizenöt évesen nem lenne mit keresnie benne, de mindettől függetlenül, ez nagyonis csak egy ház. Lanetta noszogatására erőt vett magán, s bár minden egyes idegszála hevesen tiltakozott, megindult a kihalt füvön, hogy majd odalépkedjen a korhadozó ajtóhoz. Ahogy a kilincs találkozik a fallal összerándulnak izmai, s idegességében kíméletlenül kezdi harapdálni alsó ajkának bőrét. Az, hogy felsebzi így száját s vér szivárog nyelvére szinte meg sem kottyan neki.
- Remek, bent vagyunk, akár vissza is mehetnénk, nem gondolod? Úgysincs itt semmi érdekes, csak... Falak... Meg.. Üvegszilánkok.. Meg... Szellemek.- hadarta el, s bár hangja először még erőtelljesnek is mondható volt, a végére telljesen elhalványult, bizonytalanság lengte körül.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Vér Lanetta
INAKTÍV


Tancinéni
offline
RPG hsz: 278
Összes hsz: 2226
Írta: 2015. augusztus 6. 19:55 | Link



- Hörcsög, Ozzy egy hörcsög. És neki is van tudata, csak néha szereti véka alá rejteni, hogy aztán még nagyobb elismerést kapjon, amikor kiderül, hogy egy Einstein - érvel Lanetta hörcsöge mellett, hogy mégse tűnjön rossz gazdának aki csak úgy hagyja, hogy valaki másnak nevezze kis kedvencét mint ami. Még egy kicsit fürkészi a házat, annak ablakait, romos falát, melyre növények kúsznak, és persze az ajtót sem hagyja ki, melyen hamarost mindketten átgyalogolnak, remélhetőleg kétszer. Egyszer oda, egyszer vissza.
Majd a beszélgetésre koncentrál, a fogadás tétjére. Nincs ötlete, egy nevetséges dologgal állt elő, ám (bal)szerencséjére a másik igazán kreatív gondolattal hozakodott elő.
- Oké, kezet rá! - neveti el magát Lala ahogy figyeli a másik előadást. Nem érti miért nincsen még a színjátszósok között. - aki először kirohan a házból az cukorkát eszik. És az nem én leszek. Készítsd a gyomrod, nyami-nyami - a hasát dörzsöli a hatás kedvéért, mosolya hatalmas vigyorra terpeszkedik szét. És egy buzdító beszéd után határozott léptekkel indul el a ház romos mivoltja felé.
Jelenleg nem fél, az izgalom mint mindig, most is teljesen kisajátította az elfoglalt testet, és képtelen volt akármilyen más érzelem gyökeret verni benne.
 A léptek hangos és egyenletes kopácsolása csak az ajtónál ért véget, ahol mintha megérintette volna vállát a félelem, majd tovarepült a fuvallattal, hogy aztán ha fordul szél ismét visszaszálljon rá, a megfelelő időzítéssel.
 Megszorítja a kilincset. Kitárul az ajtó. Belépnek. Körbenéznek. Kamilla már menne is. Lanetta nem akar.
- Csak nyugodtan menj - dől az ajtófélfa belsejének. - és akkor már nyomom is a kezedbe a hányás ízű cukorkát... - ártatlan tekintetettel rebegteti pilláit. - majd meséld el milyen íze van - teszi hozzá mielőtt ellökné magát és beljebb lépne, hogy szabad utat biztosítson a távozásra Kaminak.
 Van valami a házban, ami megfogja. Többet akar látni, minden egyes ócska tárgyat meg akar nézni, mely a ház fogságába esett. Minden kitört ablakot, megrogyott ajtót, tropára ment függönyt, szétesett kandallót, szétrágott könyvet, megsárgult terítőt, ezüstből font pókhálót. A ház rémesen volt gyönyörű, gyönyörűen rémes. Minden ami taszította egyben vonzotta is a lányt, még a csend sem bántotta, míg át nem tépte egy néma hangocska. Valami nyöszörgés, kopogás, karmolás, suttogás rémes elegye volt, mint egy torzszülött aki csak áldozatára vár.
- Mi lehet ez? A szél?  - kíváncsiskodott Lanetta még egyszer körbenézve. Az előszobában álltak, mely vélhetőleg nem a hang forrása volt, így hiába nyújtogatta nyakát nem tudott rájönni arra ami a hangokat kiadja. Ahhoz beljebb kell menni, sokkal beljebb.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

|Vér-Kasza|csillagőrző| ExKanadai|Feleség ❤
Farkas Kamilla
INAKTÍV


aeromágus
offline
RPG hsz: 662
Összes hsz: 7403
Írta: 2015. augusztus 7. 12:22 | Link

Lali
IzártIruhaI

Megforgatta szemeit a heves védekezésre. Hörcsög vagy tengerimalac, nem teljesen mindegy? Mocskos kis rágcsáló mind a kettő, akik horkolnak meg röfögnek. Vagyis, biztos röfögnek, elvégre valami hangot csak ki kell adniuk magukból. Még a zsiráfok is kommunikálnak verbálisan, pedig róluk aztán tényleg azt hinné az ember, hogy némák. Pedig ha elvesződik a kicsijük, akkor hívják vissza magukhoz. Elképesztő, mire nem képesek. Felvont szemöldökkel, pókerarccal hallgatta végig Ozzy végtelen nagy agykapacitásának részleteit, majd vállat vont. Attól ő még egy egér.
Elvigyorodott, mikor a másik elfogadta a kihívás, s kezet fogtak az elhangzottak megerősítésére. A kis dög a tanú. És ő nem fog csak úgy kirohanni. Lehet, hogy párszor ki fogja verni a hideg veríték, és szidni fogja a földet s az eget, ám nem fog megalázkodni csak úgy. Mármint Kamilla, nem az állat. Ha valamit nagyon akart, azt igenis elérte, tűzön-vizen kersztül. És már alig várja, hogy Lanetta mindenféle finomságokat tömjön magába. Ha lenne nála egy kamera, biztos lefilmezné.
Ahogy belépett a házba jeges borzongás járta át, s úgy érezte, neki innen most rögtön ki kell menekülnie. Ujjai pálcájára fonódtak, ahogy azt maga elé tartotta. Megforgatja szemeit a másik válaszára, miszerint az eddigi tartózkodás nem elég, és egész nyugodtan kiszaladhat, ő önként és dalolva megengedi. Nos, akkor mégsem menekül el színpadiasan.
Figyelte, ahogy az ezüsthajú leányzó valami beteges csillogással szemeiben tanulmányozza az épület belsejét- annak ellenére, hogy nem sokminden volt fellelhető a falakon és padlón kívül. Már épp megszokta a rajtuk honoló csendet, mikor az felszakadt. Erősebben kezdte harapdálni száját, bőre izzadni kezdett a cseresznyefa markolatán. Amikor otthon horrorfilmeket nézett, ki tudta volna tépni az öszes haját amikor a főszereplő ilyen helyzetbe került, s tessék, most tökéletesen ebben vannak.
Megforgatta szemeit társa találgatására.
- Ha húsevő, én elbújok egy ajtó mögött és hagyom, hogy téged szépen kicsináljon.- közölte rá pillantva, ahogy mély levegőt vett, s tett egy lépést a hangok irányába.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Vér Lanetta
INAKTÍV


Tancinéni
offline
RPG hsz: 278
Összes hsz: 2226
Írta: 2015. augusztus 7. 22:15 | Link



  Az ajtófélfának dőlve figyelte egy ideig Kamit, pár másodpercig úgy tűnt fel fogja adni. Ám az mégis maradt. Lanetta tudta, hogy társa nem osztja a ház iránt érzett izgalmát, és a felfedezés sem hajtja, azonban úgy tűnik a szőke leány sem szívesen markolna bele egy doboz mindenízű drazséba.
  Ezután csak hagyta, hogy izgalma átvegye fölötte az irányítást, és szemei előtt lefolytak a képek, melyek lehet a valóságban is várnak rá.  Az illat ami a házban terjengett nem mondható sem jónak sem rossznak. Olyan, mintha valami bekúszna az orrába, aminek nincsen jó illata, de rossz se. Semmilyen. Nyöszörgés rázza meg a két leányt, halk morgás, kaparászás, és sok más zörej, melyről még csak elképzelni se tudják mi lehet. Mindketten összerezzenek, ám Lala nem kívánja elhagyni a házat.
  Először csak a nyakát nyújtogatja, bár egyértelmű, hogy a lény, tárgy vagy akármi is legyen a forrás, nincs az előszobában. Az első ami eszébe jutott és ki is mondta nevetséges volt és a hitelessége körülbelül egy unikornison lovagló macskáéhoz hasonlított.
- Igazán rendes vagy. - nem figyelt társára, még mindig csak a tárt ajtó mögötti nappaliból próbált kinézni valamit, akármit, de a sötétség mely odabenn uralkodott fekete hóként telepedett mindenre. - De ugye tudod, hogy ha engem megesz, aztán te következel, így is, úgy is meghalsz,csak előtte még végignézheted, ahogy engem aprít fel, hogy egy kedves emléket vigyél a másvilágra. - teszi hozzá, hangjának mintha lenne egy vidám éle, mely megbújik a sorok között.
  A csend kezd ismét rájuk telepedni, a hangok egyre halkabbak és némábbak. Éppen ezért a hideg zuhanyhoz volt hasonló mikor valami eldőlt, hangos csapódással érve a megrohadt földre. Közelről jött, talán egy-két szobával arrébbi tárgy mozdult el a helyéről.
  Ettől már Lanettát is a frász kerülgette, és mikor érezte, hogy válla könnyebb lett, majd a padlón koppan valami ami elfut a sötétség felé, felsikított, ám torkán nem jött ki hang. A hirtelen történt eseményekre maga se tudott normálisan reagálni, elindult a hörcsög felé, lábai egymásba gabalyodtak. Elterült a földön. A levegőt megtöltötte a por és a szutyok.
- Ozzy! - hangja elcsuklott, szemei elkerekedtek és körötte kivörösödött a bőr - hogy fogjuk itt megtalálni? - kétségbeesés és aggodalom viaskodott szemeiben, miközben Kamira nézett. - meg kell találnunk! Ha elveszik azt...azt nem élném túl - nyöszörögte, immár feltérdelve, és grimasszal nyugtázva a sípcsontjába hatoló éles fájdalmat.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

|Vér-Kasza|csillagőrző| ExKanadai|Feleség ❤
Farkas Kamilla
INAKTÍV


aeromágus
offline
RPG hsz: 662
Összes hsz: 7403
Írta: 2015. augusztus 9. 12:04 | Link

Lali
IzártIruhaI


Az, hogy elbizonytalanodott, nem kérdéses. Viszont hősiesen bírta a strapát, és csinálta az eszét, hogy ő ugyan nem fél. Annak ellenére, hogy a másik biztosan tisztában volt a valósággal. Elég régóta ismerik már egymást, tisztában lehet Kamilla lelki világával, ahogy azzal is, hogy nagyonis retteg az ilyen helyektől. Viszont Bagoly Berti Mindenízű Drazséjából sem akarna megenni egy egész csomaggal, ha ez megtörténne, biztos kidobná a taccsot. A másik szőke úgy méregette a megdohosodott falakat, mintha csak aranyból lennének. Persze, biztos volt bennük valami érdekes, vagy tudja fene, ami valahogy elkerülte a kis navinés figyelét. Meresztette ő acélszürke szemeit a nemlétező vakolatra, de nem látott semmit. A szagtól felhúzta orrát, s grimaszt vágott, ahogy megrázta fejét. Ez után jöttek a hangok. Harapdálni kezdte száját, ahogy társára nézett, majd felöltve a bátor unikornis szerepét indult meg irányukba. Izmai pattanásig feszültek, hogy ha kell, el tudjon menekülni. Tervének hangot is adott. Az persze, hogy esetleg lefagyassza a támadót, hogy az mozdulni se tudjon, csak később jutott eszébe.
- Elbújok, és majd nem talál meg. Meg ameddig veled lesz elfoglalva, szépen kilógok innen.- vont vállat, ahogy megállt a másik szoba küszöbén. Sötét. Egy sötét nappali. Ahonnan hangok szűrődnek ki. Brühühü.
- Lacarnium Inflamare.- mormolta, ahogy megmozdította ujjai között a cseresznyefa pálcát, s annak végén lángocska jelent meg. Végülis ez is ad fényt, nem debár?
- Jössz?- pillantott hátra barátnőjére. Tökéletes álca ez a megszólalás, úgy hangzik, mintha a másikat nem akarná itt hagyni, meg amúgy is, számára érdekes ez a ház. Közben meg esze ágában sincs egyedül bemenni. Hát nem csodálatos figyelemelterelés? Ahogy magát dícsérte zsenialitása miatt, hirtelen túl sokminden történt egyszerre. Valami dőlt, mire Kamilla vérnyomása az egekbe szökött- csak úgy mint ő maga is-, s az is veszélyeztetett, hogy menten szívrohamot kap. Ezután a kis szőrgolyó úgy döntött, hogy ő inkább továbbáll, mire Lanetta utána vetődött, s immáron ő is a porban találta magát. Szegény szőke meg csak állt a küszöbön, kikerekedett, szemekkel, a torkában doboló szívvel, a sokkal, amit a fán puffanó fa hangos hirtelensége okozott, a görcseivel, és jóformán fel sem fogta mi történik.
- Mennjünk innen, kérlek.- nyöszörögte kétségbeesetten, ahogy a sírás kezdte folytogatni. Csak úgy ugráltak az idegei, tarkóján felálltak az apró szőrszálacskák, s minden második pillanatban késztetést érzett arra, hogy hátranézzen, nem-e figyeli valaki. Vagy valami. Például egy gyilkos.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Vér Lanetta
INAKTÍV


Tancinéni
offline
RPG hsz: 278
Összes hsz: 2226
Írta: 2015. augusztus 9. 19:25 | Link




- Majd igyekszem feléd futni miközben támad, hogy ne feledkezzen el rólad se - Társára kacsintott, miközben szélesen elvigyorodott és figyelte ahogy Kamilla megállt a nappali küszöbén. A pálca hegye izzani kezdett, és egy apró láng  kelt életre, melynek csekély fénye igencsak remegett a sötétség ölében. A kérdés meglepte. Nem gondolta volna, hogy a másik fogja sürgetni őt, és nem fordítva. Aprót biccentett fejével, ajkait összepréselte, és már épp indult volna, mikor a csendből kitört egy hang. Valami koppant, és a földre zuhant. Valami ami nincsen messze tőlük, és melyhez még csak hozzá sem értek.
  A lány hirtelen megtorpant és összerezzen, szemei elkerekedtek. Nem számított a hangra, nem szívesen látott vendég volt köreikben. Azonban nem csak ő rémült meg a hangtól. Érezte, ahogy válla könnyűvé válik, hisz ami eddig nyomta, most a padlón koppant, majd mint fekete golyó tűnt el a nappali sötétségében.
  Képtelen volt normálisan reagálni. Amint felfogta, mi történik, már indult is volna kedvence felé,azonban lábai nem hagyták, egymásba gabalyodtak és gazdájukat levették a lábáról. A levegőt ellepte a por, nem csoda, ha hamarosan mindketten köhögőrohamban fulladnak majd meg.
  Hirtelen minden izgalmas tovaillant, hideg vére felforrt. Pánikba esve próbált minél előbb levegőhöz jutni, szemei előtti világot elmosta a sós víz.
A társára nézett. Ő sem nézett ki túl jól. Mintha fel sem fogta volna az egészet, csak állt ott, bámult és remegett. Kezdte sajnálni, és mikor végre megtalálta nyelvét Kamilla, az ezüst hajú leány szíve hirtelen kihagyott egy ütemet. Óriási bűntudat fogta el, amiért berángatta ide, magát okolta, amiért a másik ilyen helyzetbe került.
  Azonban nem engedhetett a könyörgésnek. Nem tehette meg, nem fogja itt hagyni Ozzyt. Feltérdelt, és megpróbált megfojtani minden gondolatot, mely pánikolva ordított fülébe. Le kell higgadnia, józannak kell lennie, nem szabad, hogy akármilyen félelem lihegjen rá, mert akkor vége.
- Nem... - végre ismét talpon volt. Az eséstől összekócolt haját próbálta füle mögé gyömöszölni - nem hagyom itt. Lehet, hogy neked csak egy patkány, de nekem az egyik legjobb barátom. - Nem várta, hogy Kamilla megértse ezt. Azért sem hibáztatta volna, ha most azonnal elfut, ki a házból, hogy elbújjon az ágya alatt. Nem etette volna meg vele azt a nyomorult drazsét, nem ért volna ennyit.
Előrelépett, és előhúzta pálcáját, ahogy kikerülve társát már benn is állt a nappaliban.
Mindenhol sötétség fogadta, a tárgyak körvonalait is csak homályos derengéssel tudta betájolni.
- Lumos - végre egy aprócska fény, a vakok tengerén.
Egy hatalmas sóhaj, bal kezével kitörölte az utolsó cseppeket is szeméből, hogy azok ne befolyásolják látását. Szüksége lesz az érzékeire ahhoz, hogy meghallja, meglássa majd elvigye innen Ozzyt.
 Végre elindult, a pálca mint kés vágta előtte ketté a ködhöz hasonló fekete derengést.
A nappali régi volt, a tárgyakon rétegben szunnyadt a por, színük is igen kifakult. Egy kandalló volt a helyiség közepén melynek hasában régen ropogott a vörös tűz, azonban mára csak egy hatalmas pókháló terpeszkedett melyen táncolt a pálca fénye. A peremén régi szobrok ágaskodtak, a por ismeretlenné formálta őket, az alakok hunyorítva is csak nehezen voltak kivehetőek.
A kandalló előtt egy hatalmas kanapé ácsorgott, régen vörös huzatát feltépték a hontalan állatok, és a hiányzó falábak miatt, már igencsak magába roskadt.
Ezen kívül a szobában helyt kapott egy hatalmas könyves szekrény is, melynek lábai előtt halmokba álltak az öreg, szétcincált, könyvek. A polcai pedig üresen tátongtak, nem volt rajta semmi, mely nemes célt szolgált volna.
A csillár is leszakadt, a kanapé és a szekrény között fetrengett félúton, kristályos darabkái mint csillagok a holdat, fették körbe őt.
Régen egy igazán elegáns nappali lehetett, mára azonban inkább halott tárgyak temetőjére emlékeztette a lányt.
- Tiszta - jelentette ki mikor minden egyes négyzetméter átnézése után sem találta meg Ozzyt. - Azt hiszem messzebb sietett. Innen két ajtó nyílik. Egy a jobb fal mentén, másik egyenesen előttünk. Melyikbe mennyünk be? - nézett hátra. Nem tudta biztosra, hogy ott van-e még társa, csak reménykedni tudott, hogy ha már elment volna Kamilla azt hallotta volna.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

|Vér-Kasza|csillagőrző| ExKanadai|Feleség ❤
Farkas Kamilla
INAKTÍV


aeromágus
offline
RPG hsz: 662
Összes hsz: 7403
Írta: 2015. augusztus 9. 20:48 | Link

Lali
IzártIruhaI

Az egész annyira hirtelen jött. Az egyik pillanatban még itt viccelődtek, nevetgéltek, most meg hirtelen olyan halálfélelme támadt, hogy képes lett volna saját magára rászórni az Avada Kedavra-t. Ez ez most nem vicc. Elvégre háttal állt az áthatolhatatlannak tűnő sötétségnek melyből betájolhatatlan hangok szűrődtek ki, s egyik sem volt valami bizalomgerjesztő. Pálcája végén a kis lángocska kihunyt, s jeges borzongás futott végig gerince mentén. Száját sebesre harapdálta, vére lassan szivárgott nyelvére. Remegve vette a levegőt, ahogy ajkai görcsösen görbültek lefelé. Szürke szemeit csípni kezdték a sós könnyet, majd lassan lefelé kezdtek barangolni. Utált sírni, ám ez most egy különleges eset volt. Könyörgően nézett társára, ám az hajthatatlannak tűnt. Persze, átérezte, de akkor is. Neki is van két görénye, és imádja őket, de ha ilyen helyzetbe kerülne, ő nem kockáztatná az életét. Ahoz túlságosan is önző. Összeszorította ajkait, ahogy a másik elment mellette, s belépett a sötétbe. Lehunyta szemeit. Minden izma kifelé kívánkozott, minél messzebb innen, de azért nem akarja itthagyni Lalát sem. Elvégre egy csomó mindent köszönhet neki, hálátlanság lenne. Persze ha kell, gondolkodás nélkül elinallan. Még mindíg remegve fordult meg, s pislogott társára, aki időközben láthatóvá vállt. Nagy szemekkel nézett körbe, ahogy egyik kezével a hasát kezdte szorongatni, a másikkal pedig a pálcáját.
- Nekem annyira mindegy.- motyogta alig hallhatóan, ahogy az ajtófélfának támaszkodott. A szag, mely orrába kúszott egyszerre hordozta magában a halált és a rothadó húst. Persze ez most idiótán hangzik, de a halálnak igenis megvan az a különleges szaga. Azt mondjuk nem tudta honnan ismerte fel, de azonosította, és ez a lényeg. Összepréselte fogait, ahogy nagyot nyelt. Nem fogja kidobni a taccsot. Nem. Nem. Megrázta fejét, mintegy megerősítésül, majd újra Lanettára nézett.- Mennjünk... Valamerre.- nyögte ki, s bele sem mert gondolni abba, hogy most milyen lehet az arckifejezése, és milyen színt ölthetett fel bőre.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Vér Lanetta
INAKTÍV


Tancinéni
offline
RPG hsz: 278
Összes hsz: 2226
Írta: 2015. augusztus 9. 22:51 | Link



 Amint belépett a nappaliba érezte, ahogy a levegőnek más íze lett, de olyan enyhén, hogy igazából még maga sem tudta beazonosítani, hogy nem-e a saját félelmének szagát érzi-e. Odabenn minden lerobbant volt, őskori, évszázados álmát aludta a ház, porból szőtt dunyha alatt. Csakhogy, most felébresztette őt a két leány.
  Lanetta aki valamelyest jobban magánál volt, mint a könnyeit visszatartani próbáló Kamilla mindenfele körülnézett. Beletérdelt a koszba, hogy bekukkantson a kanapé alá, óvatosan beletúrt a könyvkupacba, még a kandalló mögötti részt is megnézte messziről. Ugyanis nem mert közelebb merészkedni a pók miatt a nyavalyás ezüst fonalhoz. Azonban semmi. Az apró hörcsögnek még csak hűt nyomára sem leltek, nemhogy forró testecskéjére. Kénytelenek voltak tovább menni.
  Kamilla nem volt bőbeszédű, még a kérdésre is egy semleges választ nyögött ki. Szegényt elkapta a rémület fojtogató marka, és nem eresztette, úgy telepedett feje köré, hogy levegőt is alig kapott. Legalábbis Lanetta így tudta elképzelni. Ő nem érezte ilyen intenzíven ezt. Túlságosan is fűtötte az aggodalom, hogy jelenleg a félelemmel tudjon foglalkozni. Tudta, hogy fél. Érezte ahogy remeg a térde, lábai többszöri utasításra indulnak csak el. Minden porcikája őrülten próbálta figyelmeztetni gazdáját, kivéve az agy. Az agy elhalványította, mint a rossz póstás, aki csak késve hozza a levelet. Csakhogy ez esetben Lala hálás volt ezért.
Benyitott találomra az egyik ajtón. Ahogy lenyitotta a kilincset és kitárta az ajtót orrát megrohamozta a rothadó hús erős bűze. Orra elé kapta kezét, ahogy felnyögött nemtetszését kifejezve. Akármi is volt itt, az már halott. Most már csak azt kell kitalálniuk, hogy ez jó vagy inkább rossz.
- Ha egy hullát találunk, szóljunk valakinek vagy hagyjuk itt? - kérdezte csak úgy, mintha valami olyasmit tudakolt volna, mint hogy, piros almát enne Kamilla vagy sárágát, vagy az édeset szereti jobban vagy a sósat.  
- Nox! - itt nem volt szükségük mesterséges fényre. A helyiség ahová érkeztek hatalmas volt, mindkét oldalán kitört ablakokkal, így besütött az alkonyi napfény utolsó sugarainak egyike. Egy lépcső terpeszkedett felfelé vezetve, azonban korhadt fokain Lala nem hitte volna, hogy akárki csak úgy könnyedén felsiet oda. Folyosószerű elhelyezkedése volt, több ajtó is nyílt, szemből három, mögüle még egy azon kívül, ahonnan bejöttek. A falakat régi képek díszítették, melyeken az alakok felismerhetetlen pacákká koptak. De a szag forrása nem lett meg.
Még egy lépést tett a lány előre és ekkor meghallotta ahogy valami prüszköl egyet, majd vinnyogni kezd. Felkapta fejét, a hang közelről jött, nagyon közelről. Ajkaiba harapott és a lépcső fejé emelte tekintetét, készen arra, hogy a következő pillanatban mikor meglátja mi az kiugorjon az ablakon és elrohanjon.
- Mi a... - hangja elcsuklott a meglepetéstől, mikor a lépcsőfokok között egy apró bozótos fejet pillantott meg. - Kamilla... ezt látnod kell!
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

|Vér-Kasza|csillagőrző| ExKanadai|Feleség ❤
Szentesi Alíz Zsófia
INAKTÍV


tulipánhercegnő
offline
RPG hsz: 230
Összes hsz: 1276
Írta: 2015. augusztus 10. 01:00 | Link

Péter Fanni
Muhahahaha, nem. Bezártam az ajtót. Meg az ablakot is. Ez meg egy szösz.

- Petiiii...! - Igen, most éppen Fannit hívja. Fojtott, halk hangon. Az erdőben állva. Hogy hogy kerül ide? Hát éppen az előbb említett leányzót várja, de hogy elüsse valamivel az idejét, kockás ingét a szoknyájába gyűrögeti kicsit sem szépen, aztán nekiáll, hogy feltűrje az inge ujjait. Amíg ő ezzel foglalatoskodik, addig Fanni is befut kicsit sem késve. Lányunk csak egy biccentéssel konstatálja háztársa érkeztét, aztán halál nyugodtan befejezi ruhája gyürmölését, majd csak ezek után mosolyog és köszön rá a lányra, hogy aztán egymás mellett lépdelve elinduljanak a kísértetház felé. Ami annyira nem is ijesztő, gondolja ezt az eperszőke hajú egyed, pedig valójában nagyon is félniük kellene attól a háztól. Ki tudja, a végén még ott marad a foguk. Meg a lábuk. Meg a kezük. A testük többi részéről nem is beszélve.
- Itt van, nééézd! - Izgatottan kapaszkodik bele a nálánál fiatalabba, ujjait annak felkarjára fonva. Bizonyosan meg is rángatná picit, ha a hátán lógó hátizsákja és abban lapuló pálcája hirtelen eszébe nem jutna, így csak rácsimpaszkodik, de nem kezdi el rángatni. Egyelőre. - Szerinted lesznek bent szellemek? Vagy húúú, zombik? Azsaló... nem. Ava... Szala...Szóval, aszalódott testek? Tudod, mint amilyen a bombiknak van! - Szegény nyelve párszor összeakad, de azért remélhetőleg Fanni megérti, mit is akar neki mondani. Ahogy közelednek az említett házhoz (vagy ami maradt belőle), ő egyre izgatottabb lesz. Már csak egy halk visítás hiányzik a képből, de az mindjárt átalakul majd sikoltássá, amint belépnek azon az ajtón. Addig is viszont vörös szépségünk lecövekel az ház előtt, annak ajtaját bámulva.
- Szerinted túléljük? - Kicsit buta dolog ezt még a bemenetel előtt feltenni, még csak krízishelyzet sem alakult ki, így nem lehetne pontosan meghatározni, hogy mi fog velük történni. Alíz nem szeretne elpatkolni ezen a helyen, és van egy olyan érzésem, hogy Fancsi sem szándékozik elhalálozni egy olyan helyen, ahova még talán prefektus sem jár. És, ha már Fancsi; epres szöszi Petire (ha már Péter) pillant, szeme eszeveszettül csillog, közben ujjacskáit összefonja maga előtt. Mert hát nem, ő nem fog egyedül és elsőként belépni azon az ajtón. Lehet, hogy próbálná kinyitni, és rádől. Csak így, egyszerűen rádől. Könnyen megeshet.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Farkas Kamilla
INAKTÍV


aeromágus
offline
RPG hsz: 662
Összes hsz: 7403
Írta: 2015. augusztus 10. 12:17 | Link

Lali
IzártIruhaI

A hányinger telljesen előreláthatatlanul tört rá, s nem úgy tűnt, mintha egyhamar el szeretné engedni. Kamilla torkában felgyülemlett az aznapi ebéd, s minden erejét bele kellett adja, hogy ott is maradjon. Ahogy Lanetta kinyitotta az egyik ajtót, a szag csak mégerősebbé vált, s a szőke lány nagyot nyelve erőlködött az étel bentmarasdása érdekében. Ez egyre rosszabb. A kérdésre gyorsan megrázta fejét, ahogy kikerekedtek szemei. Ő ugyan nem fog csinálni semmit vele. Úgy fog kiiszkolni innen, mint egy megvert kutya, behúzott füllel és farokkal. És próbálja majd elfelejteni ezt a bűzt. És majd kiűzni az orrából. Minél hamarabb, annál jobb. És maga a hangsúly, amivel mindezeket kiejtette a száján. Hogy képes ilyen nyugodtan erről beszélni?? Lanetta elindult az ajtó túloldalán, s Kamillát bármennyire is kínozta a kikívánkozó meggyespiskóta, nem akart egyedül ott maradni. Felsóhajtva sietett utána- már amennyire tőle telt-, s igyekezett szorosan a sarkában maradni. Mikor újra rátört, a falnak támaszkodott, s lehunyta szemeit. Az egészből barátnője felkiáltása rázta fel, mire nyöszörögve botorkált arra. A szag itt volt a legerősebb, s összefolytak szeme előtt a tárgyak. Ahogy megpillantotta a forrást érezte, hogy már nem bír uralkodni teste reakcióin. Gyorsan hátat fordított az ezüstös tincsekkel rendelkező lánynak, majd a szemközti falnak támaszkodva adta ki gyomra tartalmát. Az egész megkínozta, izzadt és remegett, ám a szédülése mindeközben enyhült, s rosszulléte is az étekkel távozott. Körmei belevájtak a rothadozó tapétába, ahogy arra gondolt, mit meg nem adna most egy zsebkendőért. Vagy törölközőért. Vagy egy hideg zuhanyért.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Vér Lanetta
INAKTÍV


Tancinéni
offline
RPG hsz: 278
Összes hsz: 2226
Írta: 2015. augusztus 10. 16:37 | Link



  A szag szinte elviselhetetlen volt, ahogy a lány orrába kúszott, és felfordította a gyomrát. Lanetta ritkán van rosszul, az ételaprítója mintha acélból lenne, azonban ezen a ponton átsuhant rajta egy könnyed rosszullét.  
 Tekintetével végigpásztázta a helyiséget, felmérte a terepet, kilogikázta hol lenne a leggyorsabb a távozás, ha menekülőre fogná a két barátnő.
A szagra tett megjegyzése után, a forrást kezdte keresni, biztos volt benne, hogy ebben a helyiségben meg is leli. Túl erős volt a bűz, ha egy másik ajtó rejtené a forrást, akkor a szag is elnyomottabb lenne.
 De nem látott semmit. A szoba letisztult volt, bútor sem volt benne igazán. Egy szék a sarokban, néhány rongyos kép a falon, és egy hatalmas lépcső, mely a fél folyosót beterítette.
Közelebb lépett az öreg és megviselt faépítményhez, hogy végigmérje azonban félúton megtorpant, mikor fülét ismét megütötte az a hang, ami még a hallban fogadta őket. Nyüszögés, csaholás, vonyítás, prüszkölés.
 Először még csak oda sem akart tekinteni fél attól, ami őt fogadja. Attól, hogy ami majd rá vár, kísérteni fogja, rémálmoktól hosszú sötét esték sokaságán át.
Azonban végül mégis odafordította fejét, tudnia kellett, hogy mi adja ki a hangot. Talán Ozzy van ott, aki bajba került és segítséget kér. Talán nem.
Ahogy odanézett, a sok barna fa között egy apró vörös pötty rajzolódott ki, fekete gombszemekkel és apró mozgó nózival. A lány meglepetten húzta fel szemöldökét. Ajkain a meglepetését szavakba foglaló hangok szálltak fel.
Csakhogy az apró rókafi nem volt egyedül. A lépcső egyik foka alatt ücsörgött, mögötte egy nagyobb és sötétebb vörös folttal, mely  körül legyek repdestek. Az anyaróka lehetett. Azonaban már nem élt. Szemei a semmibe meredtek, teste elernyedt, nyaka körül húsába tépő fémdarab volt. Megfulladt.
Lala lépett egy lépést előre, az apró szőrgombóc pedig kirohant a lyukból és az ezüst hajú lábára ült. Sovány volt, az anya már bizonyost régebben meghalt magára hagyva fiát a kegyetlen világban. Lanetta letérdelt, és megsimogatta az apró teremtmény fülét, mire az játékosan kezdte harapdálni ujjait, és pajkosan ugrabugrált.
- Nem hagyhatjuk itt... ne... - hátrapillantott a kétrét görnyedt Kamillára és elhúzta a száját - fúj, ez undorító, jól vagy? - tudakolta, ahogy inkább el is kapta tekintetét nehogy a végén maga is elkapja a rosszullétet. Helyette a rókára terelte minden figyelmét, kedvesen játszott vele, gyengéden bundájába túrt, majd felkapta és keblére fektette ahol az apró állat megnyugodva hunyta le szemeit. Talán a szívverése hasonlított az anyjáéra.
- Vigyük magunkkal! Ha itt hagyjuk elpusztul akár az anyja.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

|Vér-Kasza|csillagőrző| ExKanadai|Feleség ❤
Péter Fanni
INAKTÍV


†Lunatic†
offline
RPG hsz: 366
Összes hsz: 3250
Írta: 2015. augusztus 10. 19:02 | Link

Alízszínü Eper. :3

Ruhaaaaaaa || Zárva vagyunk, gyere vissza holnap. :3

Amikor felvetődött eme csodálatos ötlet a buksimban, hogy nekem a kastélytól  a nem messze fekvő kísértet járta kúriában kell galoppozom, ügyet sem vetettem arra, hogy tényleg előfordulhat egy-két barátságtalan szellem is ott. Tudniillik mindig is rettegtem a szellemektől és a pókoktól, és ahova akkor készültem ott lesz mind két parámból bőven. Igazából úgy voltam vele, ha már Madagaszkárt megjártam, akkor semmi bajom sem eshet majd abban a régi viskóban.
Párpercig azon hezitáltam, hogy kit is kell majd elhívnom magammal, végül arra jutottam, hogy legyen egy random eridonos. Elhatároztam, az első velem szembe jövő háztársamat addig nyaggatom, amíg el nem jön velem szellemeskedni. A klubhelyiségben „elrejtőztem” az egyik fotelben és ott vártam az áldozatomat, amíg be nem sétált a képbe Alíz. A lányra vetettem magamat, leterítettem egy őrült vigyorral és csillogó szempárral. Tuti azt hitte nem voltam százas. Talán még ötvenes se... vagy tízes sem.
Nem sokáig nyekeregtem a harmadikosnak, könnyedén belement. Bevált a tervem. Így hát a földről felsegítettem és letraccsoltuk, hogy mikor és hol találkozunk maaajd. Azután persze spuriztam felfelé a gólyalakba, ahol valami normális göncöt cibáltam magamra, mert azért mackóban mégsem mehettem. Felvettem egy régi Nirvanas fekete pólót, hozzá egy piros-fekete kockás inget, egy fekete rövid gatyát és sötétbarna harisnyát bakanccsal, no meg persze a karkötőket.
Amint elkészültem az órára pillantottam. ~Hoppá idő van!~ Ismét vadul végigvágtattam a folyosón, és kikerültem minden velem szembejövő akadályt.
- Megyeeeeeeeeek! - visítottam, amikor már az erdőnél jártam, és a lányt megpillantottam. Úgy gondoltam, hogy percre pontos voltam, vagy legalábbis nem sokat késtem. Picit pihegtem, mert azért a végig sprintelt ide út nem volt egy laza tesióra. Mire kifújtam magamat, immár szóhoz is tudtam jutni, köszöntöttem az ingén ügyködő leányzót, aztán sovány malac vágtában megindultunk az elhagyatott szellemház felé amperkodni.
Megérkeztünk. Picikét ökölbe szorítottam a kezem, ahogyan végigmértem a hatalmas korhadt ajtókat, persze csak addig, amíg a másik rám nem csimpaszkodott.
- Tutifix, hogy lesznek. De lehet, hogy démonok is vannak, a szellemek mellett, akiket itt ölhettek meg. - gyerekesen elvigyorodtam, így lepleztem a félelmemet és aggodalmamat- Ha lesznek zombik, én tuti elkezdek velük táncolni úgy, mint Michael Jackson a Thriller  klippjében! – felkacagtam, aztán nyomattam pár ismert mozdulatot, amikre még emlékeztem, azért, hogy lássa mennyire is komolyan gondoltam ezt az egészet. Viszont csak amiatt imádkoztam magamban, hogy egy kísértettel se találkozzunk.
- Túl fogjuk, persze csak ha nem találkozunk vérnyulakkal vagy... gyerekszedővel esetleg a jetivel! Mert azok... megesznek.  Nem kicsit, nagyon! Egyébként itt lehet jeti?- értetlenül a lányra is pillantottam, ami közben feltettem ezt a nevetséges kérdésemet. Majd a fejem ismét az ajtó felé fordítottam és lenyomtam a kilincset, ha már én mentem előre. Az ajtó úgy nyikorgott, mint amit még soha a büdös életben nem nyitottak ki, kellett egy kis erő is, hogy egy vékony részt tudjak nyitni magunknak. Amint beléptünk, az előtérben dohos levegő fogadott bennünket. - Itt már vagy háromszáz éve biztos nem volt tavaszi nagytakarítás... - beljebb léptem, hagytam, hogy az eperlány is beszabaduljon mellém. - Ugye.... majd, majd megvédesz pókoktól? - cérnavékony hangon tettem fel a kérdésemet Alíznak, amikor az ajtón beszűrődő fények pont egy termetes dögöt emeltek ki a sötétből. ~Ha az a dög meg mozdul, én tuti ki fogok rohanni ebből a romhalmazból.~
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


#Ha dumál #VérKasza #Kolosudvaribolondja #ENFP #BestF*ckingB*tcheswithJinjin
Farkas Kamilla
INAKTÍV


aeromágus
offline
RPG hsz: 662
Összes hsz: 7403
Írta: 2015. augusztus 10. 22:09 | Link

Lali
IzártIruhaI


Remegve adta ki magából gyomra tartalmát, ami bár nem lehetett a leggusztusosabb látvány, legalább úgy-ahogy jobban lett tőle. Ettől függetlenül még félt, s minden vágya volt minél hamarabb kijutni az egész helyről. Megforgatta szemeit, ahogy párat még köpdösött, majd, még mindíg háttal a másiknak körbepillantott, nem-e talál valamit, amivel megtörölheti a száját. Miért nincs nála törölköző? Pedig mindenre a válasz a törölköző. Na meg persze a negyvenkettő, de a törölközőnek most nagyobb hasznát venné. Mikor Lanetta szavai felhangzottak, még a tevékenysége közben, nem igazán fogta fel őket, csak az után értek el tudatáig, hogy végzett.
- Jól vagyok.- mosolyodott el kissé erőtlenül, ahogy végül jobb híján kezével törölte meg arcát, majd roppant nőiesen a trutymót átadta a falnak. Inkább ott, mint rajta. Összeráncolt homlokkal nézett az állatkára.
- Honnan tudod, hogy nem veszett? Vagy nincs valami varázsbetegsége?- vonta fel szemöldökét, ahogy megpöckölte az élőlény fülét, mire az nyöszörögve rázta meg fejét. Kissé erőtlenül felsóhajtott, ahogy a kis vörösről a nagy őszre nézett. Kérlelhetetlen, ehez kétség sem fér.
- És mégis hogy fogod felnevelni? Mármint.. Biztos kell neki rókatej, meg majd összecsinál mindent.. Büdös lesz, satöbbi.- kezdett grimaszolni. Egy szóval sem mondta azt, hogy itt kéne hagyniuk. Viszont vegyük figyelembe, hogy ez mégis egy vad állat, aminek vannak szükségletei, és ki tudja, az is lehet, hogy nem engednék meg, hogy megtartsa. Persze mindezek bizonyára nem fordultak meg Lanetta fejében, ahogy Kamilláéban sem fordultak volna meg az ő helyében. Éppen ezért nem is vádaskodott, csak.. Kettejük közül valakinek realistán is kellett gondolkodnia, s bármilyen meglepő, ez a szerep most a szőke navinésre esett.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Szentesi Alíz Zsófia
INAKTÍV


tulipánhercegnő
offline
RPG hsz: 230
Összes hsz: 1276
Írta: 2015. augusztus 11. 18:03 | Link

Péter Fanni
Átépítés miatt zárva.

A nagyon nem fiú, sokkal inkább lány Peti rövidesen meg is érkezik, így már teljes harci felszerelésben közeledhetnek a kiszemelt áldozat, nevén a kísértetház felé. Ez hosszú kihallgatás lesz, ezt már csak abból is le lehet szűrni, hogy az eper szöszi hátizsákjába a pálcája mellé valami rágcsát meg a manóktól hosszas könyörgés után megszerzett málnaszörpöt is csomagolt. Csak arra az esetre, ha tényleg itt ragadnának, és valahogy ki kellene húzni reggelig.
  - Juuj, a démonok azok milyen? A és Michael Jackson...? - Hallható, hogy keveri a szavakat és betűket, egy helyen még talán a személyragot is eltéveszti. Bár amilyen gyorsan hadar, talán Fancsinak sem tűnik fel, úgy, mint az előbb, ő meg addig nem foglalkozik vele, amíg valaki rá nem szól, hogy hahó, ezt nem így kell mondani. Úgy tűnik Fannit viszont nem zavarja, hogy háztársa nem rendeltetésszerűen használja a kifejezéseket, ugyanis mindkettőjük figyelmét lefoglalja az eléjük táruló romhalmaz csodaszép látványa. A harmadikost ki is rázná a hideg, ha éppen nem lenne elfoglalva a Fanniba csimpaszkodással, és a házra csillogó szemekkel való meredéssel. De mivel ezek mind nagyon lefoglalják, nincs ideje arra, hogy ijedezzen egy háztól, amibe még be sem mentek. Csak egy kérdés erejéig lepődik meg a szél általi nyikorgástól, de ez inkább csak még jobban felcsigázza az érdeklődését.
  - Biztos van itt egy. Vagy kettő. De lehet, hogy három! - Nem, szegénykémnek fogalma sincs róla, mi az a jeti, csak bólogat bőszen Fanni szavaira, majd ugrál egy sort, mielőtt a lány benyitna a házba. Igen, nyitna, csak nem nagyon sikerül neki. Mikor kíváncsian közelebb lép, a rothadó fa nyikorogva kitárul, és na, ott, akkor, Alíz megborzong. Haljunk meg egy kísértetházban, part 1, ééééés, felvétel!
  - Arra, ott van valami! - Amint elővette pálcáját és egy lumos elmormogása után bevilágít a házba, a saját árnyékuk felé mutat, mintha az valami más lenne. - Pókok? ... öö, ja, persze, megvédelek majd - Elkeseredett fejet vág a lány mögött állva, aztán már látja is a szél miatt rohamosan a feléjük közeledő ajtót, ezért, hogy elkerüljék a becsapódást, lök egy picit Fannin. Csak olyan jelzésképp, hogy legyél szíves beljebb fáradni, ha nem akarod, hogy pofán csapjon egy ajtó. Amint a társa méltóztatik helyet csinálni neki is, magasra emelt pálcával lép előre, hogy bevilágítsa a helyet. Fordul balra, fordul jobbra, és akkor...
  - OTT EGY PÓK! - Felvisít, és védekezően az állat és Fanni közé áll, közben az első keze ügyébe kerülő tárgyat (ami történetesen egy elkorhadt pici kis fadarab) az állat felé hajítja. Nem is nézte igazából, hogy merre célzott, de a halálos fegyver pár centire a pók mellett csapódik be, ami ennek következtében visszamászik a sötétségbe.
  - Elmenekült... Vagy talán most hív a haverjait. Menjünk beljebb! - Nem volt éppen a legmegnyugtatóbb beszéd, de mivel őt nem zavarja, ha egy pók belemászik a hajába, mondhatjuk, sikeresen leküzdötte az első akadályt. Az már más kérdés, hogy Petya hogy áll a dologhoz. - Gyere, majd én megvédelek! - Azzal már meg is ragadja háztársa csuklóját, és húzza maga után, be az ismeretlen sötétségbe azzal sem törődve, hogy esetleg most majd szépen rájuk ugrik egy jeti...
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Vér Lanetta
INAKTÍV


Tancinéni
offline
RPG hsz: 278
Összes hsz: 2226
Írta: 2015. augusztus 11. 23:34 | Link




Kamilla elrókázta magát, egy róka jelenlétében. Ez vicces lett volna, talán más körülmények között, azonban ekkor senkinek sem támadt kedve röhögni. Lanetta az aprósággal volt elfoglalva, Kamilla a kezén lévő trutyival.
- Ha veszett lenne habzana a szája nem? - szökött fel a lány szemöldöke, és hagyta, hogy a társától elszenvedett hatalmas támadás elől az apró kölyök a ruhájába dugja fejecskéjét. - És biztos van az iskolában valaki akihez el tudjuk vinni! Annyi tanár rohangál arra, csak akad egy aki meg tudja vizsgálni. Lééégyszi Kamilla... - elhúzta a kérlelést és olyan gyermeki szemekkel nézett a szőke hölgyeményre, mint a kislány ki nyalókáért könyörög a sarki boltban . Csakhogy a kölyök nem volt tárgy, melyet ha megun könnyedén az egyik kukába hajíthat jobbik esetben. Ő egy élőlény volt, valami aminek ugyanúgy dobban a szíve mint az övé. Valami ami ugyan úgy érez, és ugyanúgy  él. Felelősséggel tartozott iránta, ha most magával viszi az emberek világába. Felelősséggel az életéért, az egészségéért, és azért, hogy másoknak se essen baja. De nem érdekelte. Ahogy ott a kezei között érezte a rókafi mellkasának emelkedését, eldöntötte, hogy meg fogja védeni. Mindentől és mindenkitől, a világtól, az emberektől, ha kell önmagától is. De ehhez az kell, hogy mellette legyen, és mindig érezze őt.
- Tápokkal helyettesíthetőek, és biztos egy idő után megtanulná a szobatisztaságot is! Okos állat, meg fogja tanulni. - Lanetta biztos volt a keblén heverő apró jószágban. Hitt abban, hogy habár sosem lesz öleb, valamilyen szinten megszelídül, hogy ne hágja át a törvényeket. Hitt benne, hitt a jövőjében. A jövőjükben, mely ettől a naptól összefonódik. - De ha itt hagyjuk meghal. Esélye nem volt az életre, MI nem adjuk meg az esélyt az életre. Pedig egy esélyt mindenki megérdemel. Legyen az akármi! És én nem tágítók, magammal viszem. A felelősséget pedig mindenestől vállalom is - És ezzel lezártnak tekintette a témát. A róka jön, és kész.
  Ahogy felnézett látta, hogy a tájra szép lassan ráolvad a sötétség. A külső fák árnyékba borulnak, az égen szikrázva keringőznek a korai csillagok halovány fényei. Lassan teljesen beesteledik, a nap köpenyének utolsó darabkái az ég alját festik lilára és rózsaszínre.
Ezzel egy időben a belső ház is kezd megváltozni. Mintha a betört ablakon keresztül kúszna be a fekete köd, átszabva a lepusztult épület köntösét. Minden ami eddig rémisztő volt, most ezerszer gonoszabbá és rosszabbá vált. A sarkakban árnyak álltak, kitárt mancsokkal, a tárgyak mögött sejtelmes alakok bújtak meg. És a képek, melyek maszatos öregeket mintáztak, mintha egy kísértetfilm borzalmas kellékei lettek volna. És a dal... a szél dala, mely szomorú halált sikított kettejük fülébe, miközben táncba hívta az öreg csillár ép kristályait, hogy halk sikolyaikkal még tökéletesebbé varázsolják a balladát.
- Nem szeretnék itt éjszakázni - hangja megfeszült éppúgy mint teste is. Kiegyenesedett és körbenézett. Már alig maradt fény. Lassan az egész házat elárasztotta az éjszaka, mint a tenger tajtékzó habjai a süllyedő hajót.
  Azonnal rájött, Ozzy nem fog visszajönni. Ahogy ott állt, mintha mintha mindig is egyértelmű lett volna, hogy soha többet nem fogja látni. Szemeiből sós könnyek kúsztak elő, elhomályosítva látását.
- Lépjünk le - maga sem hitte el, hogy ezt mondja. Pedig igaza volt. Egy éhes rókakölyök van a karjai alatt, és lassan estére is áll az idő, senkinek sem lenne jó, ha tovább maradnának. - Ozzy megoldja, nagyfiú, és úgy tűnik most kirepült a fészkéből. - A kilincsért nyúlt és kitárta. A kijárat felé indult, bízva abban, hogy Kamilla is vele tart, hisz miért is maradna. A szőkét vele annyira nem érdekli a hörcsög sorsa mint őt. És mégis ő lép a kijárat felé először.
- Azt hiszem a fogadásnak annyi, mindketten győztünk, vagy vesztettünk. Vagy együtt nyammogjuk el azt a doboz drazsét, vagy mindketten megúszzuk.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

|Vér-Kasza|csillagőrző| ExKanadai|Feleség ❤
Péter Fanni
INAKTÍV


†Lunatic†
offline
RPG hsz: 366
Összes hsz: 3250
Írta: 2015. augusztus 12. 14:14 | Link

Alízszínü Eper. :3

Ruhaaaaaaa || Zárva vagyunk, gyere vissza holnap. :3


- Nem tudom, hogy micsodák pontosan, csak annyit tudok, hogy olyanok, mint a szellemek, de ezek gonoszak és bántani akarnak minket. - A fejemet vakargattam, megfelelő definíciót próbáltam keresni a démonok megmagyarázására, de mivel én sem voltam valami nagy Paranormál Activity guru, így csak ennyivel tudtam megmagyarázni, hogy "gonosz szellemszerű izék".
- Tudoooooood! Jacko, a pop királya! - Behullámoztam a felső testemmel, mintha csak táncolni próbálgattam volna. - Vagy... nem ismered Jackot? - Na igen, félvérként Michael Jackson neve számomra nem volt ismeretlen, de ugyanezt nem mondhattam el az eperszedő Alízomról. - Majd ha visszaértünk az eridon toronyba, megmutatom neked. Egész véletlenül van az mp4esemen Michael Jacksontól egy-két dal. - Legyintettem egyet mosolyogva, aztán már csak találgattunk, hogy vajon miféle lényekkel találkozhatunk odabenn. Természetesen hoztam a formámat, és jöttem a sületlenségeimmel, amik például ilyenek voltak: gyerekszedő, vérnyúl, medvedisznóember, jeti. Végül is, az eperlánynak is igencsak élénk fantáziája volt, ő sem volt híján az efféle agymenéseknek.
- Három? Na akkor kell valami jeti riasztó bűbáj. Mondjuk..... Jetius disappearus! Vagy... valami ilyesmi! - Mély levegőt vettem, előrébb léptem, megragadtam azt a régi rozsdás kilincset, ami a hatalmas korhadt faajtón díszelgett és megpróbáltam lenyomni. Sikerült, úgy ahogy. Már csak be kellett mennünk. Aha. Az ajtó meg sem akart mozdulni, be kellett lökni, hogy bemehessünk oda. Talán a ház sem akarta, hogy mi bemenjünk. Lehet, hogy félt tőlünk? Az kizárt.
Bent öt méter vastag por állt a padlón és a fehér lepellel letakart foteleken, szekrényeken. Persze ezeket csak Alíz jóvoltából láthattam, mert megvilágította a folyosót a pálcájával.
Az egyik sarokban egy termetes pókszerű dög telepedett meg, már kitudja mióta. Hunyorítva figyeltem, meg ne merészeljen mozdulni. Hosszú másodperceken keresztül figyeltük egymást, ám ezt a romantikus szemezésemet Alíz szakította meg. Majdnem a nyakába ugrottam, amikor felsikkantott, viszont helyette a karjába kapaszkodtam, ablaknagyságú szemekkel sasoltam körbe-körbe.
- Pók? HOL?! - semmit sem láttam, majd csak annyit válaszolt, hogy hozza a haverjait. Nagyon reméltem, hogy az, az ízeltlábú nem volt a haverja, amelyikkel én fél percig szemeztem. A biztonság kedvéért visszapillantottam az említett lényre, hogy a helyén volt-e még. De eltűnt. - Nyhhnn..... - kétségbeesetten nyekeregtem, és most már ténylegesen a lányon csimpaszkodtam.
- Jó, akkor majd én meg... én meg... nem tudom, de viszonozom.. valahogyan. - úgy festhettem, mint egy gyáva kis nyuszi, lényegében az is voltam, mert hát PÓKOK.
Beljebb haladtunk az épületben, én lassacskán elengedtem a lány karját, amiben már elszoríthattam a vérkeringést is. Beértünk – szerintem - a nappaliba, vagy valami ahhoz hasonlóba. - Páncélok! De menőőő! – odarohantam az egyikhez, a mellvértről lesepertem a bal kezemmel a port. - AAAAAAAA... ezt nem akarjuk hazavinni? Olyan jól mutatna a klubhelyiségünkben! - felkacagtam, ahogyan a lányra pillantottam.
Ám valami furcsa kaparászó hangok szűrődtek le a plafon felől és mintha lánccsörgést is hallottam volna fentről. - Ez meg mi a penész volt? - felpillantottam a plafonra, abban a hitben, hogy majd én jól át fogok látni rajta. Haha. Nem sikerült. – Gyere, nézzük meg! - Megindultam felfelé, ez biztos nem pók volt, a pókok soha nem tudtak kaparászni, sem láncokat csörgetni.
Utoljára módosította:Péter Fanni, 2015. augusztus 12. 14:19 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


#Ha dumál #VérKasza #Kolosudvaribolondja #ENFP #BestF*ckingB*tcheswithJinjin
Farkas Kamilla
INAKTÍV


aeromágus
offline
RPG hsz: 662
Összes hsz: 7403
zárás
Írta: 2015. augusztus 12. 16:28
| Link

Lali
IzártIruhaI


Igen, pontosan erre számított. Telljes értékű ellenállásra. Lehunyta szemeit, ahogy felsóhajtott. Reménytlen. Javíthatatlan.
- Először is, a veszettségnek több fokozata van. Persze az emberek csak azt ismerik, amikor már telljesen meg van vadulva, de az egész folyamat heteket, hónapokat vesz igénybe.- rázta meg fejét. Egy veszett kutya képes elrágni a vasat még úgy is, hogy beletörik az összes foga. Hát akkor egy veszett róka, aki vadként született? Az egész helyzettől nevethetnékje támadt. Ez az egész általában fordítva szokott működni. Lali kapja azt a szerepet, hogy tisztán gondolkodik és bírál, Kamilla pedig azt, aki mindent elhamarkod, és nyavajog, ha valami nem úgy megy, ahogy azt ő eltervezte. Szemléltető, képletes példának vegyük az apuka és az óvodás kisgyerek helyzetét: a kissrác talál egy kismacskát, aki nagyon cuki édes aranyos, és a papa meg bevágja, hogy "nyugodtan simogasd meg kisfiam, de haza nem visszük, az egyszer biztos". Persze vannak különféle okok is, mint mondjuk, hogy "anyád kivág macskástól minket az utcára", vagy épp "nem tudnánk eltartani", esetleg "már így is van otthon egy". És tessék, most totálisan szerepet cseréltek. Hát nem irónikus?
- Oké, oké, ne essünk túlzásokba.- rázta meg fejét, mikor a másik elkezdett az életről papolni. Ezt is pont ő mondja, aki képes mindennek nagy feneket keríteni.- Ha két hét után megunod, én verem a fejed a falba.- dünnyögte belátva, hogy ennek az egésznek már semi értelme. Az eridonos elhatározta, hogy a rókát megtartja, s mindenféle ellenállás csupán időfecsérlés lenne, a szavak úgy pattognának le róla, mint acélpajzsról a mályvacukor. Apropó mályvacukor, olyat nagyon régen nem evett. Kétség kívül be kell pótolnia. Követte a másik tekintetét, ki a tájra, s helyeslően bólogatott.
- Szerintem is.- törölte bele még egyszer kezét a falba, majd elindult visszafelé. Megigérte önmagának, hogy soha többet ide vissza nem fog jönni. Csodálkozott azon, hogy barátnője csak úgy fogja magát, és ilyen könnyen lemond Ozzy-ról, főleg az után a mondat után, hogy "ha nem találjuk meg, abba belehalok". Vagyis valami ilyesmi lehetett a lényege. De nem akarta erőltetni a keresgélést, már alig várta, hogy eltűnhessen innen.
- Szerintem együnk mindketten drazsét.- vont vállat, ahogy megállt a sötét szoba ajtaja előtt. Ő ugyan nem fog először bemenni, az már ezerrel biztos.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Martin Romberg
Minisztériumi dolgozó, Egyetemi hallgató, Bogolyfalvi lakos



offline
RPG hsz: 184
Összes hsz: 585
Írta: 2015. augusztus 12. 18:06 | Link

Kávássy A. Henrietta


Bosszankodhattam volna tovább, hogy egy alattomos nőszemély a gégémnek nyomta a pálcáját, véget vetve annak a macska-egér fogócskának, amit mi ketten műveltünk az elmúlt... nagyjából tizenöt percben. Még ha az időt nem is foghattam fel, mert eltompította bennem az adrenalin, a sokkoló képek sorozatai és a kétségbeesett kiútkeresésem, azért nem adtam fel az idegen embertársam ellen üzent küzdelmemet. Megadtam magam, mindezt látszólag. Mert kellett, mert akkor szükségesnek ítéltem gyilkos tekintete miatt. Kockázatos lépésre szánta el magát, hiszen ha be akarta volna biztosítani hosszú távú épségét, akkor helyben elkábít és túszul ejt, rosszabb esetben megöl. De nem tette, és ez tetszett benne. Hálás voltam, főleg mert láthattam csuklya nélkül, így legalább megjegyezhetem arcvonásait.
Nyeltem egy nagyot, közben próbáltam megnyugodni. A sötétben teljesen egyedi élményeket éltem át. Csendben voltunk, miközben úgy éreztem nem kellett verbálisan is kommunikálnunk egymással. A hold fényében megcsillanó szempáromról tökéletesen leolvashatta, amit mondani szerettem volna. Haragudtam, csalódott voltam és fáradt. Nem tudtam meghatározni, hogy a nyűg vagy a düh késztet belülről támadásra. A lány csak olaj volt a tűzre. Bár már jóval távolabb állt tőlem, még mindig nyugtalanított a jelenléte. Minek jöttem ide? Miért kellett beleütnöm az orrom a bájitalfőzéssel egybekötött bujkálásába? Hasonló haragot véltem felfedezni pupillájában. Éreztem, hogy ölni tudott volna, amiért útban voltam és megsebesítettem, teszem hozzá zseniális módszerrel. Ez persze nem mentség az ő szemében.
Állva maradtam, még ha lábam sebes is volt. Elhatárolódtam az őt való szuggerálásról, pedig szívesen szemeztem volna vele. Kíváncsi voltam, hogy ő mit élt át, mi játszódhatott le benne igazán. Érzései csillapodtak, aztán csak érzékien a sebzésemről kérdezett.
- A történtek után ez a minimum volt, amit kaphattál - ráztam meg a fejem, a lábamra gondolva pedig csak még nagyobb fájdalom nyilallt belé, bár előtte mindvégig kínjaim ignorálásán fáradoztam. Meglepő gúny áradt belőlem onnantól, hogy nem érintette veszélyes eszköz a nyakam, ráadásul ezúttal ő húzta a rövidebbet. Még a főzetről is kérdezhettem, elvégre a pálcám immáron bármikor kéznél volt helyzet esetén. Az átkot is a nyelvem hegyén őriztem, s legalább ötször elkántáltam magamban előtte. Nem kaptam egyértelmű választ, ami a feszültséget csak tovább növelte a szobában. Közel álltunk egymáshoz, ezért hátrébb kellett lépnem. Éreztem, hogy valami rossz van előkészülőben. Nem láttam mást, mint az éjszaka fényében megmozduló sötét árnyékot, a lány valamelyik végtagját, ami már elég volt ahhoz, hogy támadásba lendítsen.
- Stupor! - kiáltottam haragosan, némi csalódottsággal a hangomban iránta, amint ösztönösen küldtem felé ezt a praktikus varázslatot. Pálcámmal még mindig teljes készenlétben, mélyen áldozatom szemeit fürkészve, egészen közel hajolva hozzá ellenőriztem le sikerességem. Már nem önmagam voltam, csak egy sötétben rettegő szörnyeteg, aki innentől kezdve bármire képes volt.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Michonne Elizabeth Greengrass
INAKTÍV


A Bolond Bébimalac-by.: Káborszervezők
offline
RPG hsz: 20
Összes hsz: 137
Írta: 2015. augusztus 24. 19:31 | Link

Annuli

Elképesztően bosszantóak az emberek mostanság. Ideges lépésekkel az iskola bejárati ajtajához haladok. Egy nehéz ajtóról van szó ezért meg kell küzdenem a kijutásért. Valami olyan hely kell ahol végre egyedül lehetek és senki nem idegesít fel. Azt hiszem erre a legjobb hely már meg is van. Az új célom a kísértetház lett. A heves topogástól az edző cipőm alja elkezdett leválni. Na tessék még ez is, ez nem az én napom. Na jó nem vagyok ideges fő a nyugalom. Meg amúgy is kit érdekelnek a vizsgák, csak túl stresszelem magam és ezért veszekszek mindenkivel, de azért tényleg túlzás volt hogy valami csoda folytán eltűnt a nutellám a hűtőből. Lehet nem kéne ezen rágódnom.
Itt is van a kísértetház. Nem is értem miért félnek tőle a diákok. Már jártam itt többször is. A legjobb hely a gondolkodásra. Még, hogy a falu szégyen foltja ez a csodás hely. Beléptem az ajtón majd a legközelebbi szobába bementem. Porcicák mindenhol, de ez persze engem nem taszít vissza.
A földre leterítem a kötött pulcsimat és ráülök. Ha végig gondolom értelmetlen érzelem a düh. Mondjuk a cipő jogos volt. Minek is gondolkodok én ezen?
Most csak lefekszem a padlóra és hagyom, hogy a szőke hajam teli menjen porral. Végül is úgy neveltek, hogy ne akadjak fenn semmi ilyesmin.
A kedvenc dalomat kezdem énekelni, ami az érzelmek elrejtéséről szól. Hát igen magányos farkas vagyok és ez a farkas most az egyetlen barátom ez nem fog változni.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Podmaniczky Anna
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 57
Összes hsz: 328
Írta: 2015. augusztus 24. 20:14 | Link

Micsón

*A kísértetház nem a  legbizalomgerjesztőbb hely a faluban, meg úgy összességében a kastély környékén. Sőt. Egyenesen félelmetes, koszos és undorító. Anna nem is értette azokat az embereket, akik gyakran fordultak meg e rettenetes házban. Egészen tegnap éjszakéig. Ugyanis  miután sikeresen eltévedt Bogolyfalván, itt lyukadt ki. Igaz, simán bekopogtathatott volna a Johanson tesókhoz, feltéve ha nem küldte volna el melegebb éghajlatra Alexet. Aztán ott van Osztrovszky, ám az ő kapcsolatuk még a semmilyen státuszban van, így hát nem lett volna pofája megkérni, hogy hadd maradhasson egy szerencsétlen éjszakára. Ó, és persze mindez csak akkor történhetett volna meg, ha egyáltalán eltalál az említett házakhoz.
Tehát a lényeg az, hogy a kis navinés lánykánk az éjszakáját a kísértetházban töltötte. Bemászott a szutykos kádba, magára terített újságpapírokat, és próbált volna aludni, azonban - hihetetlen módon - ez nem jött neki össze. Hajnal 5-ig a házban nézelődött. Azért azt is hozzá kell tenni, hogy néha ijedtében majd' bepisilt, azt hiszem tisztán érthető miért.
Végül elaludt. Valamikor délben ébredt fel. Egy ideig csak bámulta a plafont, a lepukkant helyet, és rájött, hogy neki semmi kedve visszamenni a kastélyba. Így hát a nap hátralevőrészét itt töltötte. Fél nyolc körül úgy döntött, hogy most már itt az idő a hazatérésnek.
Épp leér a földszintre, mikor egy lánykát pillant meg a porban fekve. Szemöldökét összevonta, s közelebb lépett hozzá.*
 - Te... izé. Mit csinálsz?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Michonne Elizabeth Greengrass
INAKTÍV


A Bolond Bébimalac-by.: Káborszervezők
offline
RPG hsz: 20
Összes hsz: 137
Írta: 2015. augusztus 24. 22:16 | Link

Annamárszel

Lépteket hallok. Egyre közelebb ér. Lehet tényleg vannak itt szellemek? A táskámból előveszek egy csúzlit, amit azért hordok magamnál mert a légpuskámat otthon hagytam. Mivel elég sötét hely ez  a ház révén hogy lámpák nincsenek, csak egy árnyat láttam. Mikor a titokzatos árny hozzám szólt már repült a kis kavics és a rejtélyes idegent hasba találtam.
-Uramatyám. Ez csak önvédelem volt!- Védekeztem. Ez gyakran előfordult otthon csak épp macskákkal akik rosszkor járkáltak a sörös dobozaim mellett amik a célpontok voltak. Közelebb léptem az idegenhez és láttam hogy egy lány az. Leguggoltam mellé.
-Mégis miért ugrottál a kavicsom útjába?- kérdezem felháborodva. Mégis mit keres itt ez a lány. Olyan kis sérthetőnek tűnik. Valószínűleg az is.
-Bajba akarsz keverni igaz? Ismerem a fajtádat.-Azt hiszem azért meg kéne kérdezni hogy épségben van- e.
-Mondd csak jól vagy?- Ez nem igazán érdekel mondjuk, de jó modorra neveltek. Lehet, hogy szerzett valami komoly sérülést. Kezd zsibbadni a lábam a guggolástól, törökülésbe ülök. Kezdem unni, hogy mások miatt történik a baleset és én kerülök bajba. Hihetetlen. Egy ilyen kislány egyáltalán miért járkál egy ilyen romos helyen? Nem hagyhatom, hogy ez a kis baleset napvilágra kerüljön. Most vagy eljátszom, hogy érdekel mi van vele és kedves leszek vagy megfenyegetem, ami az esetek többségében beválik ilyen kis mimóza lelkű kislányoknál. Jobb lesz ha ezt végig gondolom mielőtt még nagyobb hülyeséget csinálnék. A táskámhoz nyúlok és egy üveg emotiont veszek ki ami már egy ideje ott van a ahonnan kivettem és a lánynak nyújtom.
-Kérsz?- Szintén csak udvariasság és nem mellesleg én úgysem innám már azt meg.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Kávássy A. Henrietta
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 34
Összes hsz: 178
Írta: 2015. augusztus 25. 14:19 | Link

Martin Romberg
[Zárt]

Nem esett jól a találkozás, de még mindig jobb volt, mintha továbbra is kergetőztünk volna. Mindketten sérültek voltunk a magunk módján, ez pedig csak igazolta, hogy nem félünk a rombolástól, csonkítástól. Nekem ismeretlen volt az előttem álló, de kinézete alapján arra következtettem, hogy diák és minden bizonnyal ott tanult, ahol én. Ez a tény először nyugtatott, csak aztán megtalálta a főzetemet. Lehet jobb lenne ha mindezt elfelejtetném vele, vagy ilyenek. Végül nem tettem semmit, csak méregetem ellenfelem. Vagy tán ellenségem? Egyikőnk sem tervezett kedvezni a másiknak. Rájöttem, hogy női előnyöm az ő esetében hasztalan. Ejnye, hát milyen férfias viselkedés ez?
Egyet tudtam biztosan: nem akartam lebukni. Jobb ötlet híján pálcámat emeltem a fiúra, szándékom adott volt, ám ő megelőzött. Erősen vágódtam a mögöttem lévő falnak, vérző hátam ezáltal még több vágást és egyéb horzsolást szenvedett el. Örültem, hogy az átok lényege a kábultság volt, így legalább nem éreztem akkora kínt. Kis idő után feltápászkodtam a földről és mérgesen a közelemben lévőre néztem. Pálcám kezemben volt továbbra is. Testemet átjárta a méreg, legszívesebben megfojtottam volna. De nem, semmi hirtelen mozdulatot nem tettem, a méltóságomat megőriztem. A visszavágás viszont nem maradhatott el.
- Reducto! – Hangom feszes volt, ám nem a legkeményebben mondtam ki. Valójában nem akartam bántani, csupán esélyt akartam magamnak adni, hogy eltávolodjak tőle annyira, hogy mozgási terem legyen. Ahogy ismét talpra álltam és eltávolodtam a szoba másik végébe, küzdöttem a hátamban lévő erős fájdalommal. Nem tört el semmim, mondjuk ez a megállapítás nem is nyugtatott meg. Egyértelmű volt, hogy ezt a találkozást nem lehetett így folytatni, tehát muszáj volt megegyeznünk. Mikor újra a szemébe tudtam nézni, megtennem az első lépést.
- Biztos ezt akarjuk mi? – Egy percre sem futamodtam meg, arról szó sincs. Inkább kötözködő voltam, mint megijedt, ám ez nem azt jelentette, hogy kevesebb igazsággal mondtam. – Gondolom, te sem arra vársz, hogy vértócsákban feküdve itt nézhessük végig a napfelkeltét. – Milyen romantikus is lenne ketten elvérezni egy rothadó, penésztől foltos padlód.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Podmaniczky Anna
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 57
Összes hsz: 328
Írta: 2015. augusztus 25. 14:30 | Link

Micsónnak (asszem nem leszünk barik Sad )

*Anna lassan lépkedek a nyikorgó lépcsőfokokon, ha akarna sem tudna halkabban lemenni. Csoda, hogy nem szakad be alatta, bár ahogy látja, néhány léc már eléggé rozoga. Életveszélyes egy hely.
Amint leér a hasába valami kis cucc csapódik. Kezeit rögtön odatapasztja, s hangosan felsikít, minta meglőtték volna, holott valójában kb. semmi sem történt. Csupán csúzlival meglőtték. Viszont a lányka annyira ijedt, hogy még könnycseppek is szöknek a szemébe.
 - Elhiszem, félelmetes egy hely, de akkor is... - szipogott. Mint valami 5 éves kislány, úgy viselkedik. Eléggé ciki, de ez ő. Mindenesetre nem tudja felfogni, hogy valaki tök random egy csúzlival meglövi. Hol vagyunk, oviban? Egyébként tényleg fájt neki, talán a másik lánynak erről fogalma sincs.
 - Hogy miii?! Miről beszélsz? - felkapta a vizet. - Szerinted én önszántamból vetettem magam a kavicsod útjába?! Normális vagy? - nem tudja felfogni, hogy lehet ilyen idétlen valaki. Jó, egy lányról van szó, aki valószínűleg egyidős vele. Így már minden érthető.
Lecsüccsen a földre, ugyanis az az érzése egy ideig még itt lesz ezzel a szöszivel.
 - Bajba hát... Minden vágyam - szemeit forgatja. Atyaúristen. Ezzel a csajjal gondok vannak, nem százas. Annát még sosem támadták így le, nem csoda, ha nem képes kezelni a helyzetet.
 - Ja. Megvagyok - fújtat egyet. Végre, eszébe jutott valami értelmes kérdés is. Mikor előhúz a táskájából emós vizet, Anna mosolygva bólogat.
 - Kérek hát. Jár nekem - azzal el is fogadja tőle az üveget. - Szóval mit is keresel itt?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Michonne Elizabeth Greengrass
INAKTÍV


A Bolond Bébimalac-by.: Káborszervezők
offline
RPG hsz: 20
Összes hsz: 137
Írta: 2015. augusztus 25. 16:20 | Link

BénANNA(Haha)


A veszekedés után csend ül a szobára és jó kifogásokon töröm a fejem, hogy mégis mit keresek itt. Végül is logikus a kérdés, bár én még sem tartom annak. Nem leszek ellenszenves. Ebben a helyzetben nem is szabad annak lennem. Talán végre viselkedhetnék normális ember módjára. Egyáltalán miért sír ez a lány. Hagyja már abba.
-Én csak...tesztelni akartam, hogy a szőke hajamon, hogy mutatnak a porcicák.-nevetek fel.
-Na és ilyen pici lány mit keres ilyen helyen?- Ez különösen érdekel. Meg az is, hogy miért sír még mindig. Valahogy el kell hallgattatnom.
Ismét megfogtam a csúzlimat, de most nem a lány felé szegeztem. Levettem az edzőcipőmet és meglőttem a lábamat majd a földre rogytam.
-Aucss!-Na jó ez rossz ötlet volt. Arrébb kúsztam a földön és a hátamat a falnak támasztottam. Most legalább ha van olyan aranyos a csaj nem csak magával fog foglalkozni és végre abbahagyja a szipogást. Nekem csak a szemem könnyezett be egy picit. Látszólag szándékos volt. Kíváncsi vagyok mit talál ki a lány, hogy mégis miért csináltam ezt a butaságot. Csodálkozom, hogy csak mi vagyunk itt. Most páran a környéken tuti azt hiszik, hogy kísértetet láttunk azért a sok sikítozás.
-Most boldog vagy? Nem csak neked fáj.-Levettem a másik cipőmet, hogy azért mégse nézzek ki úgy mint egy csöves. A porba cicákat kezdtem rajzolni, mivel már unatkoztam. Társaságban nem szoktam énekelni. Még egy ideig itt leszünk, mert nem szeretnék végigbicegni a falun.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Martin Romberg
Minisztériumi dolgozó, Egyetemi hallgató, Bogolyfalvi lakos



offline
RPG hsz: 184
Összes hsz: 585
Írta: 2015. augusztus 26. 16:09 | Link

Kávássy A. Henrietta


Felém intett pálcamozdulatát azonnali és elkerülhetetlen veszélyforrásnak ítéltem. Magam sem tudtam, hogy hogyan tudtam olyan gyorsan cselekedni, de szinte gondolkodási idő nélkül hagyta el számat az átok. Az jutott a leghamarabb az eszembe, segítségével pedig el is értem a kívánt hatást. Hálás voltam önmagamnak, amiért kéznél volt a pálcám, s nem dőltem be a trükközésének. Hát így legyen nyugodt az ember...
A lány öntudatlanul vágódott a mögötte található falnak, de azon se csodálkoztam volna, ha átszakítja azt a rozoga falat, bár az épület maga már így is életveszélyes. Semmi kedvem eltemetni magam alatta. Biztosan jobban fog fájni ezután a háta, de ha egyszer ő kereste a bajt, most mégis mit várt? Nézzek szépen és hagyjam magam hasonlóan véresre sebzeni? A saját testi épségem érdekében félretettem mindennemű tapintatosságomat. Kábultan heverő társam értéktelen morzsává szűkült össze szememben. Kimért óvatossággal sétáltam közelebb fekhelyéhez. Ezt tényleg a padlóra küldtem. Ám minden kétséget kizárólag még lélegzik, életben van. Nem gyakran használom ezt az átkot, a mostani alkalmat is a szükség idézte elő. Ha megítélhetem, szép munkát végeztem, nem hoztam szégyent korábbi tanítóimra, bár ők biztos nem örülnének az élőlényen való végrehajtása hallatán.
Az öröm mámorából a feleszmélő lány zökkentett ki. Viszonylag hamar emelkedett fel a porból, ahová az imént küldtem. Kezében a pálcájával gyűlöletesen a szemeimbe nézett. Az arcomra fagyott mosolyommal hátráltam párat, szemem sarkából a pincében lévőkhöz hasonló akadályokat kezdtem el keresni, de ez a helyiség túl üres volt ahhoz, hogy elugorhassak. Lelassult a világ, hallottam az átkot, homályosan pedig a pálcahegyből felvillanó fényeket.
Kihagyott az emlékezetem. Elmosódva láttam a külvilágot, hallottam a hangokat, de minden porcikám sajgott. Összeszorított fogakkal küzdöttem a sírás ellen a földön feküdve. Tetőtől talpig belepett a kosz, kómásan a hátamon fekve pillantottam vissza. Rá, aki miatt most szenvedtem, de nagyon. Akitől az utolsó erőmmel is próbáltam elugrani, de végül nem ment. Nem voltam rá képes. Levegő után kapkodtam, holott az eszem azt súgta, most lassan és mélyen kellene beengednem a tüdőmbe az oxigént. Néhány hangos nyögés után kísérletet tettem a felegyenesedésre, de szédültem, nem bírtam volna tartósan két lábon állni. Közben mozgást véltem felfedezni a szoba túlsó végében. Ő volt az... Égnek meredő szőrszálakkal tudatosult bennem, hogy még mindig itt van és bármikor lecsaphat rám.
- Rohadék - suttogtam a kíntól vigyorogva - Azt teszel velem, amit akarsz. Nem akarok a gyengélkedőre kerülni, érted?! Dobd el a pálcád ... vagy inkább gyógyíts meg!
Indulatos voltam, de ahogy egyre jobban tért vissza a tudatom, úgy növekedett bennem a fájdalom. Biztos én is repültem, nem is kicsit. Beszédem végén már-már könyörgően kértem, hogy jöjjön ide és csináljon valamit. Ez a tetű csúnyán csőbe húzott.
- Már az elején rád kellett volna küldenem valamelyik tiltott átkot... - morogtam.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: « 1 2 ... 11 12 [13] 14 15 ... 22 23 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaA falu határa