32. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek: Megjelent az Edictum legújabb száma!

Megnyitotta kapuit a Karácsonyi vásár és a Korcsolyapálya a Boglyas téren!

Kérünk mindenkit, hogy ellenőrizzétek a drive-ban beadott multikarakterek esetén a hozzáférési beállításokat! Akiét nem tudjuk megnyitni vagy elolvasni, azét automatikusan elutasítjuk!
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaA falu határa

Oldalak: « 1 2 ... 6 7 [8] 9 10 ... 18 ... 22 23 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Várkonyi Arnold
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 114
Összes hsz: 245
Írta: 2014. május 20. 18:23 | Link

Angyalka

Alapvetően egy jó kedélyű egyén bújik meg bennem, ami azt illeti, egyáltalán nem mélyen, de az, ha látom a másikat nevetni, sokat javít a már amúgy sem rossz hangulatomon. Azt pedig, hogy pont Sofia nevetgél ilyen könnyedén, és őszintén, külön öröm a pici lelkemnek. Bár nem kifejezetten a legbunkóbb a háza népéből, de azért eléggé be tud gubózni, ha arról van szó, és nem mindig ilyen egyszerű kirángatni abból a jól ismert, ah, én most duzzogok és inkább hagyj békén, utállak állapotból. Remélem azért mindenki számára érthető, hogy erőteljesen túlzok, a drámai hatás kedvéért, ez kihagyhatatlan!
Jobban meggondolva nem bánom, hogy Sofia nem éppen egy pirulós fajta, nevetni, sőt mosolyogni sem látom olyan gyakran és ez is bőven túlmegy minden elvárásomon, hát még, ha esetleg belepirulna egy-egy bókomba. Hú, szerintem sokkot kapnék. Vagy legalábbis valami hasonló, csak mert egyáltalán nem arra megy ki a játék, hogy akkor én most csak azért is kicsikarok belőle egy ilyen megmozdulást, egy pillanatra sem jutott eszembe ilyesmi. Az persze feltűnik, hogy az érintésem valahol meglepetésként éri, de – talán szerencséjére – nem tulajdonítok a fél szemvillanásnyi ideig távolba révedő, kérdésekkel teli tekintetnek semmi többet, mint amennyit jelent. Reggel van, én pedig rátörtem, engem is megviselne, ha egy hozzám hasonló, szőrös pasi simogatná az arcom, míg én még félig alszom.
Egyik lábam felhúzom, és azon könyökölök, néhány másodperc erejéig csak nézem, ahogy nekiugrik a sütinek, körülbelül úgy, mint aki már napok óta semmit nem evett, és egy halk nevetést meg is engedek magamnak, a látvány úgy igazán megkívánja. Én reggeliztem, mielőtt elindultam, szóval nem gyötör az éhség, csak szemezgetek egy keveset a kipakolt kaják közül.
 - Sofia, ne nézz hülyének – szalad fel egy pillanat alatt bal szemöldököm. – Muglik között nőttem fel, mint tudod, és egy halomnyi könyvet olvastam már el, nem feltétlenül csak varázsló témákat érintve. – Vázolom neki a helyzetet. Hagyom, hogy a felém nyújtott cukrok a tenyerembe hulljanak, összeráncolt szemöldökkel vizsgálgatom őket, majd az orrom elé helyezem és valami szagminta szerűséget próbálok levonni belőle, de természetesen semmi illata. Ha már az imént azt mondta, hogy nem nekem való, csak nem adna veszélyes szereket a kezembe, hogy használjam egészséggel, de egyelőre nem kóstolom meg.
- Nyugi, ettől függetlenül nem fogok hegyibeszédet tartani, a te dolgod – teszem még hozzá az előző témához. Oké, azt tudom, miről beszélünk, de nem vagyok gyógyító és a mugli biológiához sem konyítok olyan nagyon kifejezetten sokat, hogy akkor most ennyiből meg tudjam határozni pontosabban, csak az tiszta, hogy ez semmiképpen nem jó. Hosszútávon biztosan.
 - Miért, ne legyek? Megéri annak lenni, ha látom, hogy neked is jobb kedved van tőle, és látlak mosolyogni – vonom meg a vállam, ez a kedvességem legegyszerűbb megközelítése, és igazából ennél több nem is kell ahhoz, hogy minden szembejövővel hasonlóképp viselkedjek. – Esetleg… zavar? – ráncolom a szemöldökömet kérdő tekintete láttán, és még a nagy falatozást is befejezi, hú, a komolyság sosem jelent túl sok jót.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Sofia F. Denaro
INAKTÍV


b a d g i r l
offline
RPG hsz: 77
Összes hsz: 904
Írta: 2014. május 24. 10:52 | Link

Cukipofa
outfit


Kinevet a kis piszok. Persze, biztos roppant vicces lehetek, ahogy habzsolom azt a finom sütit, amit kipakolt elém. Ez is egy nem túl kellemes tényezője az új hobbimnak. Azóta rengeteget tudnék enni, de ez hullámzik. Hol egy elefántot fel bírnék falni, de van, hogy egy korty víz gondolatától is rosszul vagyok. Nem tudom eldönteni, hogy melyik a rosszabb. Viszont ami "pozitívum", hogy fogytam. Igaz, eddig se voltam duci, de most még annyira se. Anya meglátna biztos vagyok benne, hogy kioktatna, hogy egy olasz nőnek ne látszódjanak a bordái. Igen, ő azt az elvet vallja, hogy ha már az országunk ilyen híres a gasztronómiájáról, akkor az kicsit látszódjon is meg rajtunk. Viszont, amint túlzottan is látszik, azonnal kapjuk az osztást, hogy lehet mozogni kellene kicsit. Imádom anyumat, de olykor az őrületbe tud kergetni. Hogy őszinte legyek hiányoznak. Jó lenne végre hazalátogatni egy kicsit. De tudom, hogy annak nem lenne jó vége, mert rájönnének, mennyire elzüllöttem.
Arnold is hamar rá jön, hogy valami nem stimmel a cukrokkal, és kérdőre is von. Én természetesen hárítom a dolgot, és próbálok valami hihetőt kiötölni, de sajnos nem egy buta pasi van most itt velem. Reménykedtem, hogy Arnoldnak nem sok köze van a muglikhoz, de sajnos ez nem jött be. Pedig ha aranyvérű lenne, abból is az a tipikus fajta, akkor simán bevette volna. Na jó, lehet mégsem, mert én az vagyok, de nyilván nekem is leesett volna a tantusz.
A neki adott cukrokat megszaglássza és teljesen megértem, hogy nem bízik meg bennem. Elmosolyodom, de kissé szégyellem is magam. Nem sokan, sőt azt hiszem senki sem tudja, hogy mit művelek unalmas perceimben.
- Én nyugodt vagyok, de te is az lehetsz. Tényleg szőlőcukor! - közlöm vele egy bátorító mosolyt is küldve felé. Belenyúlok a táskámba és a zacskó után kezdek kutakodni, ami hamarosan a kezem ügyébe kerül. Kihúzom, és Arnold orra elé dugom, hogy lássa, szőlőcukrot kapott. A zacskón is ott virít nagy betűkkel, hogy SZŐLŐCUKOR. Szóval megnyugodhat a csepp lelke.
Egy kérdést intézek a fiú felé, majd egy újabb süti után nyúlok. Immár sokkal lassabban, kevésbé viccesen próbálom elfogyasztani. Eközben Arnold válaszol a kérdésemre, melynek hallatán leteszem a sütit és csak mosolyogva nézek a levitásra.
- Nem, nem zavar, csak furcsa... - válaszolok őszintén. Tényleg furcsa nekem ez a szokatlan kedvesség, mivel nem ehhez vagyok szokva. Viszont annyira jól esik. De csak tőle, és csak most! Más csinálná ezt, akkor már sikítva futottam volna ki a világból. Lehet rásegít az is, hogy még kómás vagyok az ébredés után.
Rácsapok a térdére, hogy tegye le, és remélem szót is fogad. Úgy érzem meg kellene hálálnom, hogy ennyire kedves velem. Arrébb húzom a sütiket, és közelebb araszolok a fiúhoz. Egyik lábamat átteszem az ő lábai felett, így "térdelve" felettük, majd pedig beülök az ölébe, szembe fordulva vele.
- Meg se érdemlem ezt a kedvességet! - közlöm vele azt, ami a fejemben jár, majd átkarolom a nyakát és megölelem. Szorosan odabújok hozzá, és fejemet a vállára hajtom. Nagyon jó illata van. Túl jó! Hogy honnan jött ez az egész ölelgetősdi? Fogalmam sincs, nyilván elkezdett hatni a cukorkám, és túlteng bennem a szeretet, vagy az az utáni éhség. Bármi is, ez nagyon nem Sofis megmozdulás volt. Le fogom tagadni, ha véletlen kiszivárog innen!!! Nagy nehezen abbahagyom a nyakának "szorongatását", és hátrébb hajolok. Kezem a nyakáról a mellkasára csúszik és a felsőjét kezdem el birizgálni. Nem, eszem ágába sincs kimászni az öléből. Ha zavarja, akkor neki kell lepakolnia maga mellé.
- Úgy egész véletlen egy nagy adag kávét nem hoztál magaddal? -
Ezt csak viccből kérdezem, mert hát mennyi az esély arra, hogy valaki kávéval felszerelkezve jön le a faluba, amikor itt is tud venni frissen amennyit csak szeretne.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Várkonyi Arnold
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 114
Összes hsz: 245
Írta: 2014. május 30. 17:02 | Link

Angyalom Kiss

Egyáltalán nem arról van szó, hogy nem bízom meg benne, bár akár még itt is tarthatnánk, ugyanis nem tudok a lányról túl sok mindent, szimplán csak jóban vagyunk, és ha netalántán összefutunk a suliban, egész jól elütjük az időt, ahogy a mellékelt példa – a mostani eset – is tökéletesen mutatja. Egyszerűen csak nem számítok arra, hogy aki az éjszaka még kétes eredetű és hatású szerekkel él, annál valóban akad- e csak úgy szőlőcukor, bár nem egészen tudom, hogy miért lehetne ez kizáró tényező, eszembe sem jutna összekötni a tablettát a cukorral. Egy-null Sofinak, és a rögtönzött kreativitásnak.
Hátrébb húzódom, és próbálok fókuszálni, ugyanis attól még, hogy két centire van az orromtól a hatalmas szőlőcukor felirat, kancsalítanom kell, és így a büdös életben nem fogom tudni értelmezni a betűket. Fintorgok egy pillanatra, majd egy vállvonást mellékelve, a számba dobom az egyik cukrot. Mi lehet a legrosszabb, ami történhet? Már abban az esetben, ha tök véletlenül mégis összekeverte a kétféle cukorkát, és a rosszabbik fajtát adta nekem. De nem, ennek határozottan szőlőcukor íze van, hát jó, akkor mégsem mondhatom el magamról, hogy egy angyali rellonos, aki titokban őrülten nagy butaságokat csinál, megrontott. Pedig egész mulatságos gondolat! Miközben én a cukrot majszolom, Sofi újabb sütinek áll neki, már egy kicsit lassabban – úgy tűnik, nem szívleli, ha az ember jól szórakozik mohóságán, bár ez a kényszeres lassúság is megmosolyogtat azért.
- Nem tudom, voltam én valaha másmilyen veled? – teszem fel életünk kérdését. – Legfeljebb csak nem tűnt fel határtalan jóindulatom, vagy berezeltél a bókjaim hallatán? – vigyorodom el. Megnyugszom, hogy a kedvességem nem jelent problémát, a pókerarcomon lenne még mit fejleszteni ahhoz, hogy megfelelően tudjam alakítani a durcás-morcos rosszfiút. Mellesleg nem véletlen, hogy sohasem álltam meg a helyem színjátszósként, nagyon béna vagyok. De mint mindennek, ennek is megvan a maga előnye: ha fel kell vidítani valakit, adjatok egy szerepet, és garantált a szórakozás.
- Már miért ne érdemelnéd? Sosem tettél ellenem semmi rosszat – meglepetten mosolygok. Meglepetten, ugyanis sosem számítanék olyasmire, mint amit Sofi most tett, egy fél pillanatra el is húzódom néhány centire, felkészülve a legrosszabbra, ami… igazából fogalmam sincs, mi lenne az. Nem mondanám, hogy kifejezetten egy megfontolt ember vagyok, az esetek nagy részében jellemző rám, hogy előbb cselekszem, mint gondolkodom, de szerencsémre nem az erőszakos fajtából.
Igazítok egyet az ölemben ülő lányon, aki ugyan nem egy csontkollekció, de a hátsója igen kényelmetlen helyzetben érintkezik a combizmommal. Na, így már mindjárt más. A meglepettségem csak tovább fokozódik, amikor a nyakamba borul, pislogok is értetlenül, de azért a kezem a hátára siklik, mert hát, le ne essen nekem, na meg, ilyen kétes érzelemnyilvánítás esetében is illik valamit reagálni. És úgy érzem, ha megkérdezném, jól van- e, az nem a legmegfelelőbb lenne ebben a pillanatban.
 - Na, az nincs nálam, sajnos. Mire ideérek vele, kihűl, úgy meg nem az igazi – kuncogok. A reggeli adagomon már túl vagyok, ha ez nem így lenne, akkor legfeljebb csak négykézláb jutottam volna el idáig, de sanszosabb, hogy útközben kiterültem volna és aludnék. A faluba vezető úton, vagy még valamelyik folyosón, már csak részletkérdés. – De ha gondolod, bemehetünk a faluba és meghívlak egyre – teszem hozzá, miközben megnézem, mi olyan érdekfeszítő a pólómon. Leettem volna? A kezem pedig átvetem a combjain, csak hogy kényelmesebb pozícióba helyezzem.
Utoljára módosította:Várkonyi Arnold, 2014. május 30. 17:04 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Sofia F. Denaro
INAKTÍV


b a d g i r l
offline
RPG hsz: 77
Összes hsz: 904
Írta: 2014. június 2. 21:39 | Link

Cukipofa
outfit


a kérdése hallatán kicsit elgondolkodom. Valóban, ha jobban belegondolok, akkor ő mindig is ilyen volt velem. Sose kezelt másképp, nem nézett rám úgy, mint valami UFO-ra, mert rellonos vagyok. Mindig kedves volt, és próbálta viccesen letudni a dolgokat. Én pedig olykor lekezelően, olykor bunkón válaszoltam neki, de ez se hatotta meg sose. Vagyis nem mutatta ki, ha esetleg megbántottam. Egy mély sóhaj tört fel belőlem, a gyors eszmefuttatásom után. Arnold közben csak kocáztat és bekapja azt a szőlőcukrot. Remélem tényleg azt adtam neki, és semmi más nem csúszott be a másikak közül. De azok olyan jól le vannak zárva, hogy esélytelen. Az én kis szívem nyugodt ez miatt, így Cukipofa fejének sem kell fájnia.
- Berezelni? Engem nem olyan fából faragta Öcsi! - válaszolok, és kissé szúrós tekintettel méregetem a fiút. Nem szokásom semmiféle bóktól berezelni. De miért is kéne? Abba semmi rossz nincs ha egy fiú bókol. Na meg arról se feledkezzünk meg, hogy olyan országból jövök, ahol még akadnak bőven férfiak, akik tudják tenni a nőknek a szépet. Hát könyörgöm, ebben nőttem fel. Apa emberei naponta elhalmoztak kedves megjegyzésekkel, már kiskoromban is. Szóval nem Arnold bókjai fognak a földhöz vágni. Ahhoz még kicsit gyakorolnia kell.
A kijelentésemre értelmetlen arcot vág, és úgy fest nem érti, hogy miért mondok én ilyesmi.
- Hát mert csúnya és gonosz rellonos vagyok. -
Nagy szemekkel pislogok rá, miközben a tőlem telhető legártatlanabb képet vágom. Ezt egész sokat gyakoroltam otthon apáék előtt, de még van mit fejleszteni rajta. Arnold is nem egyszer kapott a nem túl kedves megjegyzéseimből, de ezek szerint vagy elfelejtette őket, vagy fel sem vette, így meg sem hatotta.
Ezután mászok be az ölébe, de nem sikerült a legjobban, mert igaz, hogy nekem kényelmes volt, de neki nem annyira. Óvatosan arrébb pakol az ölében, hogy neki is jó legyen. Ezután egy tőlem csöppet sem megszokott gesztust teszek. Megölelem, és ő is megpróbálja valamennyire viszonozni az ölelést. Nem tudom miért tettem. Vagyis sejtem, és a legkönnyebb út az, ha a cukorkár fogom. Nyilván felturbózta a "vércukorszintem". Erről jut eszembe a kávé, ami sajnos nincs Cukipofinál. Felajánlja, hogy meghív egyre a faluban, de erre csak hevesen elkezdem rázni a fejem.
- Nincs kedvem kimenni innen. - megvonom a vállam, majd Arnold arcát kezdem el vizsgálgatni. Egyik kezem a nyakára siklik, így "kapaszkodom", a másikkal pedig beletúrok a hajába.
- Te mióta vagy ilyen kis cuki? - kérdem, és jelen esetben nem a személyiségére, hanem a kinézetére gondolok. Én eddig őt miért nem vettem így/úgy észre?! Sofi, hol hagytad a szemed!? Miért csak a rossz fiúk mozgatják meg a fantáziádat?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

David Anglesea
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 81
Összes hsz: 1626
Írta: 2014. június 8. 16:53 | Link

Évi Cheesy


A hétvégém első napja, vagyis a szombat tanulással telt el. Végigtanultam, dolgozatokra, számonkérésekre készülve, mert több tanár is, ezt ígérte. A klubhelyiségben egy páran megbeszéltük, hogy úgyis hétvége van, menjünk le a faluba. Többen rábólintottunk, aztán én elköszöntem, hogy holnap reggel felkeljek.
Ma reggel lementem a konyhába, gyorsan bekaptam egy szendvicset, és felhúztam a kardigánom. Jó az idő, kabát úgysem kellene. A klubhelyiségben várakoztam egy darabig, de senki sem jött. Épp egyedül indultam volna szomorúan, amikor Évi lépett mellém.
- Jaj, de jó! Szia! Legalább, te eljöttél! - örvendeztem. Elindultunk Bogolyfalvába. Elhaladtunk a Fő utczán, és ezt kérdezem:
- Hová menjünk?
Hosszas tanakodás után, úgy döntöttünk, hogy megnézzük a Kísértetházat. Először vonakodtam, de még én sem jártam ott. Sok pletykát hallottam már arról a helyről... A sötét varázslókkal kapcsolatosan.. De félretettem az aggodalmamat, és a falu határához mentünk. Nagyot nyeltem, majd körbenéztem az udvaron.
- Nem éppen egy barátságos hely - szóltam, és próbáltam minél nagyobbakat lépni, hogy ne kelljen az óriási fűbe lépnem. A szemem elkerekedett, amikor két patkány futott be a házba. Kifújtam a levegőt. Ajtó nincs, ablakok kitörve. Majdnem megkérdeztem, hogy jól átgondoltuk? De, aztán mégsem, mert nem akartam, hogy gyávának nézzen. Belépve a házba, az első, ami feltűnt, hogy rengeteg pókháló van, mindenhol. Egy hatalmas nappali volt az egész hely, és egy lépcső, ami felvisz az emeletre. Egyelőre ott még nem tarok, hogy fel is megyek. Szerencsére a nap besütött, így nem volt annyira rémisztő.
-Nézzünk körbe, hátha valami érdekeset találunk - mondom, és elindulok a hatalmas nappali jobb oldalán, ahhoz a kupachoz, ahol voltak tárgyak is. Mivel a ház, pár kacaton kívül, teljesen üres volt.
- Egy elszakadt pulcsi, törött üveg, egy üres lap, néhány plüssállat, semmi különös. Te látsz valami érdekeset? - sorolom, azokat a tárgyakat, amiket látok. Miután átkutattuk a földszintet, az emelet felé néztem.
- Már nem is félek. Felmegyünk? - kérdezem.
Utoljára módosította:David Anglesea, 2014. június 19. 09:59 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Nyári Évi
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 56
Összes hsz: 733
Írta: 2014. június 8. 17:41 | Link

Szeretem a szombati napokat. Szerencsére ma nem fogok unatkozni, mert megbeszéltük, hogy lemegyünk a faluba. A lányok azt mondták, hogy mégsem jönnek.
- Nekem mindegy. Nem tudjátok, miről maradtok le.- mondtam, aztán már indultam is le. Mikor kinyitottam az ajtót, nem volt senki sem lent, csak David.
- Szia. - köszöntem. Azt hittem, többen leszünk, de csak ketten  mentünk. Megbeszéltük, hogy lemegyünk a kísértetházhoz. Egyszer már jártam ott év elején. Nagyon jó volt.  Elindultunk  a kísértetházhoz. Mikor leértünk, David megjegyezte, hogy elég barátságtalan hely.
- Igen az. De érdekes is. - Bementünk. Sokkal koszosabb volt, mint amire emlékeztem. De mondjuk ez az alap dolog. Senki sem jár itt. - A lányok azért nem jöttek, mert mondtam, hogy ide szeretnék jönni. Nem túl bevállalósak. Azért örülök, hogy te legalább eljöttél. Nem kell egyedül mászkálni. - mondtam mosolyogva. Körbenéztünk, hátha találunk valami érdekes dolgot. Dave elsorolta mit talált, aztán rajtam volt a sor.
- Nem. Nincs itt semmi. Pókokon, patkányokon kívül. - mondtam. David mondta, hogy menjünk fel.
- Rendben, menjünk. - Elindultunk felfelé. A lépcső elég rozoga volt. - Vigyázz, hova lépsz, valamelyik emlékezetem szerint beszakadt. David. Te elhiszed azokat a meséket, amiket mondanak? Tudod, hogy gonosz varázslók voltak itt? Szerintem nem igaz. - Felmentünk az emeletre.
- Ez furcsa.... Itt nincs rendetlenség. - mondtam. - szerinted mi van abban a dobozban? - mutattam a David háta mögött levő ládikára.
 
Utoljára módosította:Emma McNeilly, 2014. június 13. 14:50 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

"Akiket igazán szeretünk, azok haláluk után sem hagynak magunkra minket. Ők az elsők, akik segítségünkre sietnek életünk nehéz pillanataiban."
David Anglesea
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 81
Összes hsz: 1626
Írta: 2014. június 8. 21:00 | Link

Évi

Shocked


Meg tudtam, hogy miután én lefeküdtem, azt beszélték meg a többiek, hogy a kísértetházba jönnek le. Évi már járt is itt korábban.
- Remek! Ha tudom, én sem jövök! Ezért most meg kell hívnod egy sütire - mondtam nevetve.
-Igen, jó sok patká... Váááá - kiáltottam, mert hirtelen egy nagy bogár repült az arcomnak. Szerencsére elhessegetem. Mikor elindultam felfelé a lépcsőn, nagyon megnyikordult egy fok, így visszakaptam a lábam. Figyelmeztetett, hogy az egyik lépcső egyszer már leszakadt. Remek! Átléptem ezt a fokot, majd felérve több szobát is megpillantottam.
- Nem biztos, hogy igazak, de lehet, hogy van bennük igazság... Ácsi! Te mersz beszélni minden idők legveszedelmesebb sötét mágusairól?! - teljesen meglepődtem! Ez az Évi nem semmi! Nem egy félős személyiség!
 Miután felocsúdtam, Évi vakmerőségén, körbenéztem az emeleten. Az egyik fürdőszobában,- mert több fürdő is volt - a fal tövében egy ruhadarabon egy felnőtt és két kis macskát láttam meg.
- Jaj, de aranyosak! - szóltam mosolyogva. Meg akartam simogatni őket, de a felnőtt macska rám fújtatott. Óó, elvadultak! De kár! Kimentem, és körbenéztem a bedeszkázott ablakú hálószobában.
- Igen, itt tényleg ki van takarítva! Legalábbis nincs semmi kosz, vagy pók. - nem láttam, ezen kívül semmi különöset a szobában, így elindultam kifelé, de a lány szólt, hogy a sarokban van egy láda, így megfordultam miközben megfordultam mellém lépett. Egy lépést tettünk, amikor a padló megrecsegett. Még arra sem volt időm, hogy visszalépjek, a padló leszakadt, és zuhanni kezdtem. Mikor a földnek csapódtam, láttam, hogy Évi, még valamit csinál, de ekkor elvesztettem az eszméletemet.
Utoljára módosította:Emma McNeilly, 2014. június 13. 14:52 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Nyári Évi
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 56
Összes hsz: 733
Írta: 2014. június 9. 10:41 | Link

Miután elmondtam Davidnak, hogy a lányok miért nem jönnek, azt mondta meg kell hívnom egy sütire.
- Jó meghívlak egyre, de csak miután körbenéztünk. - mondtam neki.
Miután megkérdeztem, hogy hisz-e a gonoszokról szóló mesékben. Azt mondta, lehet benne valami igazság és, hogy ki merem mondani ezeket a gondolatokat.
- Persze, már mindegy nekik, hogy kimondjuk-e. Vagy nem? Már lehet meghalt. Miért te nem mered? - kérdeztem furcsán nézve rá. Választ nem várva felmentünk a lépcsőn. David a fürdőben talált cicákat. Csakhogy azok a megsimogatást nem engedték. Nem éppen a legbarátságosabbak. Aztán észrevettem David mögött egy ládát. Mondtam, hogy menjünk, nézzük meg. Éppen megnéztük volna, mikor a padló beszakadt alattunk. David leesett én pedig éppen meg tudtam kapaszkodni egy darab lécben. Nem maradhattam ott egész végig, ezért elengedtem és szerencsére nem Davidre, hanem mellé estem.
- Jesszus....... David!... David!..... Hallasz? - szólítgattam, de nem kaptam választ. Nagyon megijedtem. - Ez az én hibám. Kelj fel. Ez nem vicces. Hallod?- próbáltam észhez téríteni, de szavakkal nem sikerült. Elkezdtem pofozgatni, hátha észhez tér. Nem sikerült. Volt nálam innivaló. - Egy próbát megér.- Mondtam és ráborítottam, közben pedig segítségért kiabáltam. Nem jött senki segíteni. Amíg nem tér magához, itt maradok mellette, és reménykedem. Amikor valamelyest magához tért, megkönnyebbülve sóhajtottam fel. - Ooooooooo. Végre. Ne haragudj! Az én hibám. Én akartam idejönni. Fáj valamid? Fel tudsz állni? Gyere menjünk a gyengélkedőre. - közben próbáltam felsegíteni. Nagyon megijedtem. - Nem tudtam, hogy be fog szakadni. Év elején még tök jó állapotban volt. - Magyarázkodtam. Miközben felsegítettem, az egyik karját a vállamra tettem, hogy könnyebben tudjon jönni. Megnyugodtam, mikor végre megszólalt. Reméltem, hogy nincs nagy baja. Ezért biztos nagyon leszidnak a tanárok. De az a lényeg, hogy nincs nagyobb baj. David él, és ez a lényeg. A büntetést és a leszidást ki lehet bírni.
Utoljára módosította:Emma McNeilly, 2014. június 13. 14:54 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

"Akiket igazán szeretünk, azok haláluk után sem hagynak magunkra minket. Ők az elsők, akik segítségünkre sietnek életünk nehéz pillanataiban."
David Anglesea
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 81
Összes hsz: 1626
Írta: 2014. június 9. 15:42 | Link

Évi


Mi van most velem? Minden olyan furcsán üres. Jó. Nagyon jó. Távolról hangot hallok. Mintha valaki hívna. Nem akarok felébredni! Ez a nyugalom... minden olyan... jó.... fehér... Ugye nem haltam meg?! Nem! Nem fogok!! Ez nem lehet a vége! Fel akarok ébredni! Egyre erősebben hallom a hangot, Évi hangját. Hideget érzek, folyadékot, vizet.
- Ööö - nyöszörgök - Jól vagyok. Felállok a lány segítségével.
- Nem haragszom, nem fáj semmim! Nee, még csak az kéne! Egyből kérdezősködnének, hogy mit kerestünk mi itt? - ellenkezem.
- Köszi, de már jobban érzem magam! Nem kell segítened - leveszem a kezemet Évi válláról, de még bizonytalanul kezdek el járni. Kissé remegek is. Kilépek a törmelékek közül. Megfogom a fejem, mert az eséstől még kissé fáj. Véletlenül belerúgok egy leesett gerendába, ami félreesik. Alatta ott volt a láda.
- Nézd! Itt a láda. Most végre megnézzük, mi van benne. - szólok, mielőtt lehajolhattam volna, a lány felveszi a dobozkát, és megpróbálja kinyitni. De nem sikerül neki.
- Megpróbálom én is - mondom, majd megfogom a ládikát, és próbálom kinyitni. - Nem nyílik! Akkor kell lenni rajta valami titkos zárnak.
Nem találom a dobozka nyitját, de nem adjuk fel, a nappaliba megyünk, és felváltja próbáljuk kinyitni.
- Sehogy sem nyílik... hacsak, nem varázslattal nyílik ki! Van egy bűbáj, az Alohomora! Az egy zárnyitó bűbáj! Csak az a gond, hogy nincs itt a pálcám. A tiéd itt van? - kérdezem izgatottan, majd figyelem, hogy mit mond.
Utoljára módosította:David Anglesea, 2014. június 24. 10:58 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Nyári Évi
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 56
Összes hsz: 733
Írta: 2014. június 9. 17:14 | Link

- Biztos. hogy jól vagy? Szerintem azért el kellene menni a gyengélkedőre. De te tudod. - Mondtam Davidnak.
 David felkelt és szólt, hogy ott a láda, nézzük meg. Megpróbáltuk kézzel kinyitni, de nem sikerült, ekkor David megkérdezte, hogy itt- e a pálcám. Azzal ki lehetne nyitni.
- Igen, persze itt a pálcám. Mindig nálam van. Khm... - köszörültem meg a torkom. - Várj! És mi lesz, ha valami átok van rajta?- kérdeztem aggódva. Most egy kicsit megijedtem és elgondolkoztam, hogy én nem szoktam ilyen félénk lenni. - Azaz.... Semmi. Menj egy kicsit hátrébb. Alohomora.- mondtam és a láda kinyílt. Közelebb léptünk.
- Ez meg mi? Tiszta kosz. Suvickus. - mondtam és a láda kitisztult. Egy kép és egy napló volt benne. - Hát ez meg kié? - kérdeztem. - Elég réginek tűnik. Nézd!- szóltam Davidnak és odaadtam neki a naplót, én pedig a képet kezdtem böngészni. A képen egy férfi volt a családjával.- Neked ez a férfi nem ismerős? - kérdeztem. - Olyan érzésem van, mintha már láttam volna valahol. Csak nem tudom, hogy hol. - mondtam, aztán a képet a táskámba tettem. - Szerintem menjünk. Vagy körülnézzünk még? Van időnk, de ha a falut is meg akarjuk nézni...- Mondtam és reménykedtem, hogy azt mondja, hogy menjünk. Nem akartam még egy emeletet zuhanni, és nem akartam, hogy nagyobb baj legyen. Ki tudja, mi van itt alattunk. Lehet, hogy vissza kellene jönni valamikor. De ezt az ötletet egyelőre elvetettem.    
Utoljára módosította:Emma McNeilly, 2014. június 13. 14:56 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

"Akiket igazán szeretünk, azok haláluk után sem hagynak magunkra minket. Ők az elsők, akik segítségünkre sietnek életünk nehéz pillanataiban."
David Anglesea
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 81
Összes hsz: 1626
Írta: 2014. június 9. 20:45 | Link

Évi

 
ZÁRÁS


- Igen, igen! Biztos jól vagyok - mondom még egyszer.
- De, jó! Akkor lehet, hogy ki tudjuk nyitni - lelkendezek és lerakom a földre, nehogy engem is elérjen az átok, bár nem hiszem, hogy el van átkozva a láda. Hátrébb lépek a kérésére. Drukkolok, hogy kinyíljon! Elsősként nem olyan egyszerű varázsolni, nemrég már megtapasztal én is.
- Fújj, ez tiszta kosz! Jó ötlet, takarítsd ki! - szólok. Miután ez a bűbáj is sikerült, nagyon megörültem:
- Hogy te milyen ügyes vagy! - belenéztem, egy napló, és egy kép. Évi felmutatta a képet. Egy család volt rajta. Valószínűleg az anya, az apa és három kisgyerekük lehetett rajta.
- Nem ismerős. Gondolkozz csak... Várj csak! Az a kislány, aki nagyobbnak néz ki, mint a többi... Aha, az! Látod milyen kitűző van rajta? Valamilyen mintás kitűző, hasonló, mint a mi prefektusainknak. Lehet, hogy egy másik mágus iskolába jártak... vagy járnak ezek a gyerekek. - mondom gondolkodva. Kiveszem a naplót, aminek lapjai megsárgulva, leöntve, kitépve, kiszakadva voltak. Belelapoztam.
- Ez angolul íródott. Tudsz angolul? Én igen, mert félig az vagyok! - kezdem, el mesélni az életem, de ekkor egy újabb érdekeset veszek észre - Ez a nap meg van  dátumozva, és a helyszín is rajta van: 1997. 06. 24. éjfél körül, A hálószobában vagyok: Tegnap egy csoport diák elment a Minisztériumba, valami hírverés miatt, amiről apa is beszélt, hogy az a sötét varázslóknak is kell. Ma megtudtam az újságból, hogy vezérük is van! Lesokkolt... De a sajtóban sok pletyka kering. Ki tudja.- fordítom le a napló szövegét.
- A többit nem tudom elolvasni, mert elfolyt a tinta - szólok, és inkább becsukom, mert nem gondolom, hogy ezt itt kéne tanulmányoznunk.
- Kizárt dolog, hogy tovább itt legyek! Szerintem menjünk innen! - szólok és már az ajtó felé veszem az irányt, amikor megpördülök.
- Nem gondolod, hogy meg kéne javítanunk a leomlott padlót? Mégis csak mi alattunk szakadt le. Az a gond, hogy te ezt még nem tudod, mert ez csak év végi anyag! - eltűnődök, hogy mi legyen, majd ezt mondom:
- Nem varázsoltam még más pálcájával, de, ha ideadod, megpróbálkozom vele.
Megfogom Évi pálcáját, az eséstől egy hangyányit még remeg a karom, de úrrá leszek magamon: - Reparo!- a varázslat remélhetőleg pár másodperc alatt megjavította a beszakadt padlót.
- Remek! Most már mehetünk! - mondom, és kilépek az ajtón, hogy a faluba is tudjunk még ma eljutni!
Utoljára módosította:Emma McNeilly, 2014. június 13. 14:59 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Bakonyi Gergely
INAKTÍV


lapáttenyér
offline
RPG hsz: 191
Összes hsz: 2185
Írta: 2014. június 11. 11:59 | Link

Lilla

Nemrég érkezett meg a vasútállomásra, mégsem akart egyből lemenni az iskolába. Nem, előtte még sétálni támadt kedve. Hiszen olyan jó volt itt, hogy végre elszabadulhatott otthonról. Bele sem mer gondolni, milyen lesz az élet anélkül, hogy vissza kéne tartania és titkolnia a képességeit. Ezt az örömteli érzést pedig tökéletesen hideg, érdektelen ábrázattal ünnepeli, szokásaihoz híven csendesen és magányosan. Egyedül sétálgat, csupán az érzései karolják két oldalról, Gergő pedig úgy érzi, akár az egész életét le tudná élni így. Elégedettség csillan a szemeiben, ahogy előre pillant. Lassan vége a falunak, bár azt kívánja, bárcsak hosszabb lenne, talán végtelen hosszú. Sétálna ő benne szívesen, ameddig csak lehet. Összesen egy válltáskányi cucca van, amit otthonról hozott, semmi több, de minden megvan benne, ami kell neki.
Tovább sétált, amikor meg kellett állnia egy dzsungelszerű dzsumbuj előtt. Arra fordította a tekintetét, biztos volt benne, hogy van valami mögötte, hiszen a kerítés maradványai is itt magasodtak. Nem látta ugyan az épületet, amit sejtett, de egyszerűen… érezte. Túl sok időt töltött ahhoz magányosan és a természetben, hogy kiküszöbölje ezt a különös hatodik érzéket. Érezte az energiákat, amiket a hely hordozott, aztán gondolkodás nélkül indult meg, hogy átvágjon a növényzeten. Érezte a levegőben az eső illatát, hallotta a távoli dörgést, de az agyában csupán mellékesen jutottak el ezek az információk. A helyre koncentrált és még mielőtt meglátta volna az épületet magát, érezte, hogy imádja.
Amikor az omladozó, régi ház a szemei elé tárult, megállt előtte. Felpillantott az épületre, leeresztette vállait és csak nézte egy ideig barna tekintetével. Teljesen le volt nyűgözve, noha ezt csak azok láthatták rajta, akik minden részletét, mozzanatát megfigyelték. Összeszedte magát, beljebb lépett. Belülről is hasonlóan csodálatos volt, mint kívülről. A lépcső látványa magával ragadja, ahogy sejtette, minden lépésnél nyikorog. Kezét végighúzza a korláton, már ahol van és érzi, hogy ez a hely nem egyszerű elhagyatott palota. Valami sokkal több, amire az ő hatodik érzéke ki van élezve és a magány, a csend mind segítik, hogy megérezze.
Hallja, amit az épület mesél neki, az emeleten kicsit le is hunyja a szemét, hátha tényleg hall valamit, de nem, egyelőre semmi. Odalép az egyik málló falhoz, ujjaival finoman végigsimít a lekopott festéken. Lassú, dübörgő lépteit valószínűleg néha lent is lehet hallani, nem tud kecsesen sétálni, mint a modellek. Az eső közben elered, szakad, de hála istennek a tető bírta annyira, hogy ne ázzon el helyből. Viszont jobb ötletnek tartja lassan megkeresni a kastélyt, mert ha nagy vihar jön, akkor itt kell éjszakáznia. Bár talán nem bánná annyira, vontatottan, lassan, nyikorogva lépked lefelé a lépcsőn. Próbál óvatos lenni, mert alig lát valami a félhomályban.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Bánkúti Lilla
INAKTÍV


Csibu | Lillumi
offline
RPG hsz: 61
Összes hsz: 1250
Írta: 2014. június 11. 12:29 | Link



Fülledt, nyári meleg fogadta a mai nap, olyan, amiben nyár közepén is szokott lenni. A nap tűzött, ámbár a viharfelhők már fenyegettek délről. Ezt persze csak futtában figyelte meg, hisz őt a meleg és a napsütés érdekelte. Ennek örömére vett fel egy rövid sortot, egy sárga, lenge toppot, és lábára egy kényelmes sarut. Hétvége révén, no meg, hogy az még szabad is, a faluba indult kirándulni, főként, hogy benézzen a vidámparkba vattacukorért, no meg, hogy sokadszorra sikítsa rekedtre magát a hullámvasúton. Már késő délelőtt ott volt, kimulatta magát, először egyedül, aztán egy kisebb csapathoz csapódva, akikkel már korábban is összefutott, és futólag megismerkedett. Amióta az iskolában tanul, nem olyan nyuszi, már rá meg köszönni bárkire, persze, néha még mindig akad olyan, hogy inkább nem szólal meg, mert nincs mersze. De a korabeli lányok csapata nem riasztotta el, a fiúk más tészta, de hát nem is neki kell a fiúkat leszólítania, nem illik csak úgy azt.
Miután kimulatta magát, és a Falatozó Gyorsétteremben teletömte pocakját, még meddőzött kicsit egy padon, napozott, hogy bőre hófehérből kellemesen barnává váljon, de ez, úgy néz ki, neki csak álom marad. Valahogy sosem ment az, hogy lebarnuljon, de oda se neki. Viszont felettébb kellemes volt elnyújtóznia, és élveznie a semmittevést. No de mindennek vége szakad, vagyis azt szokták mondani, de nem bánkódik. Miután kellően feltöltődött D vitaminnal, feltápászkodott, hogy kis kerülővel, de visszataláljon a kastélyba. Igen ám, a kerülő jött tett, mert menet közben a cukrászdában beszerzett fagyit is el tudta nyammogni, na de azzal nem számolt, hogy a természet viszont nem marad olyan kegyes, mint aminek remélte. A lakósoron haladt, hiszen arra került, hogy a jó időt még kellően kiélvezhesse sétával, de amikor bekanyarodott az sor végére, és elindult visszafelé, az ég dörrent egyet, és egykettőre elsötétült. Az eddigi napsütés félhomályba veszett, a szél is fel-feltámadt, megborzongatva ezzel a szőkeséget, és sietésre kényszerítve. Sebesebben szedte a lábait, mikor az eső rátalált, és nemigen volt hely, ahova behúzódhatna. A lakott házakba nem kopoghatott be, hogy menedéket kérjen – arra nem volt mersze -, fák pedig csak az udvarokon belül magasodtak, ahova szintén nem akarta betenni a lábát, nehogy birtokháborítónak titulálják. Csak sietett előre, az esőcseppek nagyobb és nagyobb szemekben cseppentek bőrére, mígnem kiszúrta az első olyan fát, mely úgy nézett ki, nem magánbirtok lakója. Nem zavarta a gaz, mely körülötte leledzett, vagyis az egykori udvar területén, átvágott rajta, beállt a nagy lombú fa alá, és sóhajtott. Itt is elérte ugyan az eső, de nem oly mértékben, mint ahogy a szabad ég alatt, holott már egészen sűrűn esett, vagyis szakadt az eső. Körbetekintett, az utca felöli részt már nemigen látta a gaz miatt, azt sem tudta, hova került, és percek kellettek, hogy a széltől hajladozó fűcsomók közt meglássa a málló vakolatú faldarabot. Hunyorgott előre, feljebb ágaskodott, és akkor fedezte fel az elhagyatott házikót, amely stabilan, de megtépázva állt ott, az udvar közepén. Romház. Nem járt még benne, sőt, normál esetben nem is tévedt volna ide, de most más volt a helyzet. Muszáj volt. Tudta. Nagy sóhajjal ugyan, de rohanni kezdett a fűben, gazban, az ajtó felé, be a szélvédett helyre – mert a ház ezen tulajdonsága vonzotta oda, hogy némileg kevésbé járja át a szél – és berontott az ajtón. Elázva kissé, kócos fürtjeivel, kissé zihálva dőlt az ajtónak, és remélte, hogy nem valami fenevad fészkébe ugrott fejest..
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Bakonyi Gergely
INAKTÍV


lapáttenyér
offline
RPG hsz: 191
Összes hsz: 2185
Írta: 2014. június 11. 12:31 | Link

Lilla

Komótosan cammog le a lépcsőn, egészen addig, amíg hirtelen ki nem vágódik az ajtó. Pont látja, ahogy a kis lány bevágódik rajta, az ajtónak támaszkodik. Látszik, hogy sietett, zihál, zavart. Gergő szinte akkor is tudná, hogy itt van, ha nem látná. Hiszen ahogy berobban az energiáival, mintha hirtelen egy hatalmas követ dobnának a pocsolyába, úgy zavarja fel a nyugalmat idebent. Meg persze ő is elfelejt a lába elé nézni, a korlátot sem szorítja eléggé, hogy ne csússzon meg a lába és vágja magát hátra. Krumpliszsákokat megszégyenítően adta meg magát nehéz teste a gravitációnak. Kocogó fejének hangja nem zavarja, igazából már megszokta a fájdalmat. Szépen szánkázik le a lépcső további részén, közben pedig töri a fejét, nem is figyel az esésre vagy az életben maradásra. Nem visít, még csak nem is grimaszol, tök nyugodtan szerzi be a maga is csúnya foltjait, púpjait, zúzódásait, semmi új nincs ebben.
Ennek ellenére a lányban van valami új, a szőke haja, ahogy félig ázott és ott áll az ajtóban… még mindig a megfelelő szót keresi. Pedig tudja, csak nem jut eszébe, nem tudja megfogalmazni. Ez pedig zavarja, mert legalább magával közölhetné, milyen is ő. Ezért nem is érdekli, amikor kellemesen fekszik a padlón, egy ideig a plafont nézi, úgy gondolkodik, de csak nem jön a szájára a szó, pedig nagyon tudni akarja. Amikor pedig végre megvan, már nem tarthatja meg magának, inkább közli a plafonnal is.
- Mint egy viharvert kanári. - Ez volt az, a nehéz szülés, hogy írja le őt. A szőke haja, hogy milyen kis törékeny, hogy mennyire zilált, ez mind benne van ebben. Meg is van elégedve magával, de annyira tetszik neki itt a lépcső aljában heverészés, hogy úgy dönt, egyelőre még nem is áll fel. Csak egyik kezét rakja inkább lüktető tarkója alá, több okból is. Azért, hogy a fájdalmat kicsit elnyomja, hogy érezhesse a kialakult puklikat, na meg hogy a kis kanárit megnézze. Tényleg ott van? Vagy csak képzelte? Hm, jó kérdés.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Bánkúti Lilla
INAKTÍV


Csibu | Lillumi
offline
RPG hsz: 61
Összes hsz: 1250
Írta: 2014. június 11. 12:34 | Link



Mélyeket lélegzett, hogy lenyugtassa magát. Pár másodpercig lehunyt szemekkel pihent az ajtónál, didergett, hiszen vizes volt, elázott, és a házban sem fogadta kandallómeleg. Vizes tincsei arcára tapadtak, némely vállára omlott rá, és csepegtek belőle a vízcseppek. Nem az, szereti az esőt, nyáron, olyankor nem is bánja, hogy majd’ 40°-os hőség után elázik, de most még hideg volt ahhoz, hogy elázzon. Nem akart beteg se lenni, no meg valahogy vissza kell majd jutnia, megfagyás nélkül. De addig még van ideje, a viharnak el kell múlnia előbb, mert elhatározta, ha már idetalált, nem rohan ki újból az esőre, ha nem kötelezi rá senki sem. Mondjuk akkor is ellenkezne.
Elsőre, az odakint dúló állapotok miatt nem is hallja meg a lépcső felől a lépteket, pár pillanatnyi ajtóban ácsorgás után hallatszik csak a robaj, ami a másik zuhanásából ered, az ő torkából pedig egy nagy sikoly szakad ki. Meg is ugrik, ha a tengelye körül perdülve a lépcső felé fordul, és hatalmas szemekkel mered afelé, ahol a fiú földet ért. Hátát a az ajtónak veti, úgy nézi végig, ahogy a másik legurulva érkezik meg, hevesen kapáló szívvel, és az előbbinél jobban reszketve. Egy részben megnyugszik, hogy nem szörnnyel találkozott, de másik fele riadt, hogy mi történt a fiúval, egyben van-e, no meg az ő riadalma, amit hirtelen „betoppanása” eredményezett. Aprót lép felé, reszkető térdeivel, nagy szemekkel meredve a testre, ami mikor megmozdul, biztost ad afelől, hogy eszméleténél van. Végül megtorpan, nem mert közelebb menni, csak pillázgat rá kellő távolságból, és arcára meglepettség ül ki, mikor meghallja szavait.
- Te.. tessék..? – kérdi félénken, de ahhoz képest elég hangosan, hogy az odakint tomboló vihar ellenére is hallható legyen a másik számára. Összébb húzza magát, a mondat értelmét nem keresve didereg, és egy-egy mennydörgésnél aprókat rándul teste. Nem szereti a viharokat.
- Jól vagy..? – kérdi végül, halkabban kissé, mint az előbb, és tovább vizslatja őt, el nem moccanva a helyéről.
Utoljára módosította:Bánkúti Lilla, 2014. június 11. 12:35 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Bakonyi Gergely
INAKTÍV


lapáttenyér
offline
RPG hsz: 191
Összes hsz: 2185
Írta: 2014. június 11. 12:43 | Link

Kanári

Amikor kicsit feljebb emeli a fejét, akkor látja, hogy a kis kanárija még nem reppent sehova. Csupán még inkább viharvert, még jobban reszket, sőt, már sipítozik is! Egyre érdekesebb. Egy ideig csendben nézi, látja, mennyire bizalmatlan. Hiába, nehezen tud mit kezdeni a lányka kisugárzásával, hiszen jelenleg olyan zaklatott, csapongó, riadt, hogy az ő nyugodtságával nehezen kezeli. Amikor visszakérdez, inkább nem mondja el még egyszer, nem szereti feleslegesen tépni a száját. De azért megnyugtató, hogy a lány beszélni is tud, nem csak sikítani és remegni. Bár még mindig ziláltnak tűnik, Gergő pedig úgy dönt, megunta a plafont és jobban szemügyre veszi. Egy mozdulattal felül, lábai nagyjából terpeszben érkeztek meg, amikor felül, leereszti vállait, kissé előre görnyed. Nagy testét eleresztve máris nem tűnik olyan fenyegetőnek, inkább, mint egy szerencsétlen mackónak. Úgy pillant fel a lányra, szokás szerint semmit nem lehet leolvasni az arcáról. Amikor azt kérdi, jól van-e, csak lassan bólint egyet, majd kissé oldalra döntött fejjel néz rá egy ideig, csendben. Mégis ahogy jobban próbálja elemezgetni a lányt, egy kérdés fogalmazódik meg benne.
- Sosem szoktál nyugodt lenni? - Neki úgy tűnik, mintha Lilla összeférhetetlen lenne a nyugodt energiákkal és aurákkal. Az tök mindegy, hogy külsőre úgy tűnik, teljesen random megállapításokat, illetve kérdéseket intéz a lányhoz. Észreveszi a karjain, hogy sikeresen feltakarította az egész lépcsőt. Bár a törlőrongy szerep sosem állt tőle olyan távol, nem szívesen ismételné meg. Visszapillant a helyre, ahol szánkázott. A rárakódott por nem zavarja, igazából talán szeret is koszos lenni. Most, hogy így belegondol, talán egész életében koszos volt.
Aztán látja, hogy a kis kanári még mindig remeg, pedig már semmi oka rá. Igazából eddig sem volt, de most meg főleg nem. Úgy tűnik, a vihar is zavarja, az ellen nem tud tenni, viszont egyre jobban sajnálja őt. Valószínűleg fázhat teljesen átázva, szóval elgondolkodik kicsit, majd lekapja oldaltáskáját a válláról és feláll. Kivesz belőle egy régi, mosásban már régen kinyúlt, kötött pulcsit. Egy ideig elidőzik rajta a tekintete, imádja a darabot, hiszen érezni rajta, hogy tele van emlékekkel, elég rápillantani. De egye fene, Lillának most nagyobb szüksége van rá.
- Tessék. - Mondja halkan, miközben a pulcsit felé nyújtja. Csak nem hagyhatja, hogy itt fagyjon halálra és fázzon meg. Attól, hogy nem látszanak rajta az érzelmek, van szíve, valahol, mélyen.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Bánkúti Lilla
INAKTÍV


Csibu | Lillumi
offline
RPG hsz: 61
Összes hsz: 1250
Írta: 2014. június 11. 12:46 | Link



Fülel. Talán mintha csillapodott volna valamit odakint a dolog, de amint megbizonyosítaná magát erről, a természet megmutatja, hogy korántsem csillapodott le. Aprót szusszanva próbál nem az odakinti ítéletidőre koncentrálni. Az általában be szokott jönni, olyankor kevésbé lepi meg egy nagyobb villám, dörgés, vagy bármi egyéb. Most is igyekszik kevésbé félős nyuszi képét mutatni – több-kevesebb sikerrel. Figyelmét inkább a másik felé irányítja, követi a tekintetével, ahogy lassan felül, és őrá pillant. Próbál barátságosabb pillantással viszonozni az övét, bár kicsit zavarba hozza, ahogy vizslatja, vagyis annak tűnő módon tekint rá. Köhint, de csak halkan, elveszik a kinti hangzavar beszűrődésében. Nem szól többet, jelenleg nem is szalonképes, fogai össze-össze koccannak, miközben igyekszik felmelegíteni magát, no meg, minden értelmes mondatát ellőtte elsőre. A madaras hasonlatra nem kap választ, talán nem hallotta a kérdést a másik, talán nem volt fontos, ő is csak kíváncsi volt rá, de nem annyira, hogy erőltetné, na meg persze, nemigen tud most nagyszájú lenni, mint mikor mással fut össze. Ő már csak ilyen.
A fiú kérdésére meglepett arccal reagál, párat pislogva, mintha rosszul hallotta volna, vagy nem értené. Igazándiból csak azt nem értette, hogy jött ez ide, miből gondolta, következtette ki. Egy ilyen futás, elázás, majd ijedtség után nemigen lehet nyugodtnak maradni, persze, embere válogatja.
- Ühm.. de.. szoktam. – bólintott egy aprót is a válasz mellé, majd már szinte kérdezte is volna, hogy miből gondolja ezt, de csak néma tátogás lett belőle, ahogy szóra nyitotta ajkait, majd összezárta. Nem volt faragatlan kérdés – vagy csak ő kezeli annak, még ha az is, de ha idegesíti a fiút, akkor se tud elmenni innen, mivel nem fog kimenni a viharba. Marad a helyén. De nem jön több szó, ő sem, és a fiú sem kérdez többet, továbbra is csak áll, saját magát „átölelve” melegedik, már-már azon agyal, miből tudna tábortüzet rakni, mikor a mási feláll. A méretbeli különbségek azonnal megmutatkoznak, amint kiegyenesedik, a szőkeségnek igencsak felfele kell pillantani – vagyis jelenet esetben nem annyira, mintha közvetlen előtte állna. Egy ideig vizslatja csak az arcát, piszkos ruháját, bőrét, amelyet az eséskor koszolhatott össze, majd azt. Ahogy a táskájába nyúl. Nem jegyez meg semmit, ahogy a pulcsi előkerül, csak ismét meglepettség ül ki az arcára, amikor felé nyújtja azt. Pislog rá, majd a ruhadarabra, és ismét rá. Persze érti, mit akar, csak azt vizsgálja, komolyan gondolja-e, de végül, kissé lassan, kissé nyuszi módon, de előrenyújtja a kezét, és elveszi a pulcsit.
- Nagyon szépen köszönöm. – mosolyog rá a másikra, miközben megvizsgálja az öreg, de annál melegebbnek tűnő darabot. Rettentő jól esik neki a gesztus, még kissé bele is pirult a dologba, hiszen nem sok fiú adta már át neki a pulcsiját, csak úgy, de nem gondolkozik sokat, már bújik is bele. Megkönnyebbült sóhaj, ahogy a meleg réteg a bőrét éri, és ezzel meg is mutatja a lány apróságát. A pulóver ujjaiban Lilla karjai elvesznek, ernyedten lóg lefele az ujj vége, a dereka pedig, valahol ott végződik, ahol sortja, a combjánál. Nem zavarja, örül, hogy szinte elveszik a ruhadarabban és kevesebb részét éri a hideg levegő.
- Kényelmes és meleg. – örvendezik mondhatni hangosan gondolkodva, és visszapillant a másikra, valamivel nyugodtabb ábrázattal.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Bakonyi Gergely
INAKTÍV


lapáttenyér
offline
RPG hsz: 191
Összes hsz: 2185
Írta: 2014. június 11. 12:52 | Link

Kanári

A kis lányka tényleg megütközik Gergő kérdésén, de ő csak rezzenéstelenül várja a választ. Bár halk és kissé bizonytalan, de csak egy bólintással konstatálja az egészet. Figyeli, ahogy a lány ajkai szóra nyílnak, mozognak kicsit, de végül meggondolta magát. Nem fogja őt faggatni, ha úgy döntött, hogy azt a gondolatot megtartja saját magának, hát akkor biztos így kell lennie és neki semmi köze hozzá.
Egyáltalán nem zavarja a kettejük közé telepedett csönd, ő így szeret lenni, csendességben. Mások szerint kínos az ilyesmi, de neki kifejezetten jól esik. Sosem bírta a csacsogást, bár igazán keveset találkozott vele, akkor is az iskolában. Otthon mindenki olyan volt, mint ő, lényegre törő, tömör mondatokban beszéltek, a lehető leggyorsabban elintézték a verbális kommunikációt. Mégis, ő mindig érezte az érzelmeket, hiszen csak szavak nem voltak, hangulat és az a különös hatodik érzéke már akkor is megvolt. Emiatt el kellett gondolkodnia azon, mennyire befolyásolható is ő, hiszen lehetett volna olyan, amilyen akart, mégis olyan lett, amilyenné az élete akarta formálni. Nem elég lázadó, nem elég akaratos ő, de talán nem is bánja. A legjobb lesz, ha inkább visszatér a földre, hiszen a belső érzelemtornádói csak őt érintik, a külső világot nem.
Amikor Lilla rámosolyog és megköszöni a pulcsit, ő csak csendesen biccent egyet. Aranyosnak találja a mosolyát, mégsem látszik rajta semmi. Hagyja, hogy a szőke kis kanári felhúzza a pulcsiját és bár elég hűvös van, ő nem fázik. Sosem volt elkényeztetve, meleghez szoktatva, igazából amióta nem kisgyerek, nem is emlékszik, hogy valaha fázott volna.
- Elmegy, de a bárány még melegebb. - Jegyezte meg, amikor a lány annyira el volt varázsolva a kötött pulcsijától. A kis szőkeség biztos nem bújt bele még eredeti, báránybőrből és szőrméből készült mellénybe, mert az tényleg meleg és kényelmes. Mindig a telekre emlékeztette Gergőt, amikor ő sem szaladgálhatott már egy szál felsőben és muszáj volt beöltöznie. Emlékszik arra is, amikor az első birkamellényt akasztották rá, még kisgyerek volt és kábé annyira passzolt rá, mint Lillára az ő pulcsija.
- Félsz a vihartól? - Kérdezte végül, újra a lányra emelve a tekintetét, bár érezte rajta, hogy sokkal kevésbé ideges most, mint amikor ideérkezett. Úgy néz ki, nem hazudott, tényleg képes nyugodt lenni.
Tekintetét végül az üveg nélküli ablakokra szegezi, és bármennyire nem látszik rajta semmi, sajnálja a házat. Védtelenül áll a viharban és neki nincs senki, aki adhatna menedéket vagy melegítő pulcsit. Sajnálná, ha tönkremenne ez a hely, annyi jelentést hordoz magában és olyan sok értéket, kár lenne érte.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Bánkúti Lilla
INAKTÍV


Csibu | Lillumi
offline
RPG hsz: 61
Összes hsz: 1250
Írta: 2014. június 11. 13:00 | Link



Vacogása, remegése kezd alábbhagyni, egy fokkal jobban érzi magát, sőt, a pulcsi még kissé vizes ruhadarabjait is felmelegíti. Igaz, kissé át fog nedvesedni az anyag, amit remél, hogy nem bán a fiú, és nem haragszik rá meg, ha kissé vizesen szolgáltatja majd vissza, de nem volt mersze, sem kedve levenni az elázott darabokat. Már akkor feszeng, ha csak erre gondol, persze, van másik szoba, rész, ahova el tudna „bújni”, de se ajtók, se ablakok nincsenek a helyükön, ő pedig túlontúl szégyellős. Nem is gondolkodik ezen tovább, inkább hagyja, hogy maradjon most úgy, ahogy felöltözött.
A válaszára csak bólint, és nem csavarja tovább a dolgot, ahogyan az előbb ő sem tette, felesleges. Bár még mindig fura neki, de lenyeli, megbarátkozik a dologgal, és elfelejti, átlép rajta. Már amúgy is jobban érzi magát, mint pár pillanattal ezelőtt. Körbepillant futólag, hiszen eddig nemigen foglalkozott azzal, hova került. Amióta betoppant, csak pihent, majd a másikat figyelte, és csak utólag szentelt pillantásokat a háznak. Elég ramaty állapotban van, teljesen üres, látszik, hogy kifosztották bútorügyileg, és régóta ácsorog így. A kosz csak hab a tortán, a por, az ablakon befújt levelek és törmelékek hada az egykori padlón. Ahogy jobban nézi, úgy látja, hogy nem túl szívderítő látvány, huzatos, de még mindig jobb, mintha a fa alatt ácsorogna most is. Nem bánta meg, hogy befutott ide. Magáról a házról viszont semmit sem tud, sosem járt erre, és benne, fülét sem ütötte meg erről semmilyen hír.  Mindenhol vannak elhagyott, öreg házak, ez nem meglepő, hisz ez a falu sem most alakult. Azért kíváncsi lenne, pontosan hova csöppent, viszont nemigen van ideje bambulni, hisz a csendet – már ami a vihar hangjain kívül telepedik meg köztük – megtöri a fiú hangja. Gyors visszapillant felé, elszakítva a tekintetét a padlóról, pontosabban a másik helyiségbe vezető útról, és hallgatja a szavait.
- Azt gondolom, volt gyapjúpulcsim. Vagyis van is még. De a kastélyban van, kicsit messze, úgyhogy nagyon jó nekem most ezt is. – pillant le a pulcsira, amelynek ujjából most már kézfeje is előkerül, és lassan rendezgeti az anyagot az ujján, hogy ne csússzon vissza, de mindhiába. Túl pici ahhoz, hogy passzoljon rá, így feladja inkább, és hagyja, hogy kezei helyett lógó pulcsiujjakban végződjön karja.
- Egy picit.. – hajtotta le a fejét a kérdés hallatán, hiszen nem gyerek ő már, hogy így féljen, de nem tud ellene mit tenni. Nem szégyelli, de nem is büszke rá, arra viszont igen, hogy azóta nem mászik be az ágy alá, vagy a takarók közé, ha vihar van, mint kiskorába. Sóhajt egyet inkább, és lassan, óvatosan indul meg a másik felé. Aprókat lépdel, de végül nem a fiú előtt köt ki, hanem a lépcső alsó fokához lép, és miután leporolta az kissé, leül rá, és hasonlóan hozzá, kifele bámul.
- Eltarthat még egy darabig – sóhajt ismét, a viharra utalva, és felhúzva a lábait, felpillant a másikra
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Bakonyi Gergely
INAKTÍV


lapáttenyér
offline
RPG hsz: 191
Összes hsz: 2185
Írta: 2014. június 11. 13:02 | Link

Kanári

Amikor Lilla mesélt a gyapjúval való kapcsolatáról, Gergő drága csupán a számára érdekes információt ragadta ki. Szóval a kis kanári is a kastélyból jött, hiszen ha ott vannak a cuccai, valószínűleg ott lakik. Neki is oda kell mennie, egy kastély elég nagy, biztos benne, hogy meg fogja találni. Ha más nem, majd az érzékei elvezetik oda, de biztos nem lehet olyan bonyolult. Ennek ellenére a házát nem biztos, hogy egyből megtalálja. Biztos nem fogja senki fogadni, hiszen év közben jön és nem is néz ki elveszett elsősnek. Azonban a ház nevét, ahova osztották, jó ideig nem találja, nem jön a nyelvére. Gondolkodik, hümmög kicsit, talán még szemöldökét is ráncolja picikét, lefelé néz, ujjait pedig állához érinti.
- Na… Navine? - Nehéz szülés volt, de megvan ez is. Sosem a memóriájáról volt híres. - Tudod merre van? - Kérdezte végül, felengedve, hogy csak sikerült értelmes dolgokat kiejtenie a száján. Néha ő is beismerte, hogy katasztrófa a kommunikációja, de nem érezte szükségét, hogy fejlessze. Nem, Gergő idáig is tök jól elboldogult ezzel, ezen túl is menni fog neki. Amit akar, azt el tudja nyökögni, még ha nyersen is fejezi ki magát, neki ez pont jó.
Amikor a kis kanárija bevallja, hogy fél a vihartól, nem lepődik meg. Igazából szokásához híven semmi nem látszik az arcán. Inkább a padlót figyeli, mint a lányt, aztán felpillant, és az ablakot nézi. Ahogy a elkalandoznak a gondolatai, észre sem veszi, hogy Lilla drága már oda is ment a lépcsőhöz, a túlméretezett pulcsiban lecsücsült és motyog valamit. Végül ő is leül, tisztes távolba a szőkeségtől. Térdeit kissé felhúzza, lábait átkarolja, úgy néz kifelé.
- Képzeld azt, hogy a felhők énekelnek, a fák pedig csak táncolnak a széllel és a villámokkal. - Mondja végül, hiszen kiskorában ők is féltek a testvéreivel, amikor a nagyanyjuknál voltak, akkor főleg. A nagyi pedig csak ennyit mondott neki. Szerinte hülyeség volt, de úgy tűnt, mintha a húgát megnyugtatta volna. Számára ezek a szavak csak az emléket jelentették, maga a vihar nem tűnt tőle kevésbé veszélyesnek. Egyszerű képzelgések voltak, de hátha Lillára nagyobb hatással voltak és valamelyest megnyugtatták. Megpróbálta, maximum megkapja, hogy hülyeségeket beszél, az pedig legkevésbé sem érdekli.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Bánkúti Lilla
INAKTÍV


Csibu | Lillumi
offline
RPG hsz: 61
Összes hsz: 1250
Írta: 2014. június 11. 13:07 | Link



Újfent csend, de nem zavarja. Látja a fiún, hogy nem az a beszédes alak, és ámbár ő az, de jelenleg túl friss az ismeretség, hogy letámadja kérdésekkel, bármikkel. Csendben figyel tovább, próbálja magát teljesen nyugodttá varázsolni, illetve szárazabbá. Ahogy sikerül, ahogy tincsei közül pár, apróbb félig szárad, úgy hullámosodik be, keletkezik lassan a majdhogynem egyenes tincsekből hullámos hajzuhatag. De jelenleg a frizurája zavarja a legkevésbé. Ahogy a másikra pillant ismét, úgy látja rajta, hogy valamit keres, talán ki is akarja mondani, de ha mégsem, akkor se gond. Figyeli, vizslatja, ahogy keresi azt a valamit, vagy elmélkedik rajta, majd már épp lehajtja fejét, hogy térdét fixírozza, amikor igencsak ismerős szavacskát hall meg. Felkapja a fejét, meglepi ismét a random, csak úgy felbukkanó szó, a háza neve, de mire megint kérdezhetne, addigra ki is egészíti azt, így pedig, a leányzó is képbe kerül.
- A navinét? Persze, ott lakom. – bólogatott nagyokat, hiszen útbaigazítás szempontjából, a Navine körlete az, amit a leges-legjobban meg tud találni a kastélyban. Valahol örül, hogy nem a Levitát, Rellont, vagy az Eridont keresi – holott nincs velük gondja -, de az eljutás a körletekhez már nem menne neki. Viszont, mindenképp akar valamiféle köszönetet nyilvánítani a másik felé, hogy megmentette a fagyhaláltól.
- Ha elül a vihar, megmutatom, hogy jutsz oda. – bár kissé túlkorosnak nézi, de ki tudja, honnan jött, hányadik évfolyamban fog kezdeni, lehet cserediák, vagy épp olyan, aki itt folytatja a tanulmányait. Nem kérdez rá – egyelőre, megvárja, hogy elfogadja-e az idegenvezetést, vagy inkább csak térképet kér oda, hogy egyedül mehessen.
Miután viszont a lelkesedését csitította, és már csak pihen a lépcső alsó fokán, a fiú is letelepszik. Hálás picit, hogy nem kell nyakatekert módon felnéznie rá, mert már kezdett sajogni a nyaka. Ez az átka, ha az ember lánya apóra nő. Bezzeg a vihar lenne apró. A fiú szavait, melyek tanácsok, hogy hogyan kéne kezelni, kicsit furán hangzanak neki, de nem kezd el. Nem hallott még ilyesmit, de el tudja képzelni azt, ahogy egy anya így próbálja nyugtatni a gyermekék, ha nagyon fél. Egy picit még emésztgeti a dolgot, majd hümmög párat.
- Megpróbálhatom. – szusszan csak, és lehunyja a szemeit, igyekszik elképzelni azt, amit a fiú említett, az éneket a táncot, de egy nagyobb mennydörgésnél ismét összerezzen, és hunyorogva tekint az ablak felé. Nemigen megy ez neki.
- Inkább kiabálnak.. – jegyezte meg halkan, és inkább összébb húzta magát.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Bakonyi Gergely
INAKTÍV


lapáttenyér
offline
RPG hsz: 191
Összes hsz: 2185
Írta: 2014. június 11. 13:11 | Link

Kanári

A lányka már sokkalta türelmesebb, mint az előbb, csendesebb, nyugodtabb. Gergő már sokkal kevésbé érzi azt, hogy legszívesebben elfordulna tőle, már meg tud békélni vele. Megvárja illedelmesen, amíg neki eszébe jut, hova is kéne mennie. Bár csak egy bólintással konstatálja, hogy a lány ott lakik, belül örül neki, hogy egyből talált magának megfelelő segítséget. Nem tudja, hogyhogy ilyen mázlija van, de egyelőre elégedett vele. Közben kicsit elgondolkodik (bármilyen meglepő!), és azon jár az agya, hogy mennyire tetszik neki ez a hely. Még mindig imádja az energiáját, a sok jelentést, amit magában hordoz, a tapintható múltját. Majd ha a kastélyban berendezkedett rendesen, biztosan vissza fog még ide jönni.
- Rendben. - Ennyit válaszol csupán, amikor Lilla felajánlja, hogy a vihar végeztével megmutatja, merre is találja a helyet. Egy ideig csendben ücsörögve vár. Néha azért a kis kanárira pillant, vajon csinálja-e amit kér tőle, mégis úgy tűnik, neki nem nagyon jön be. Pedig mintha a húgának tényleg segített volna. Bár talán az anyai ölelés hiányzik, Gergő viszont nem fogja ölelgetni, azt lesheti. Már így is segített neki egy csomót, pedig semmi oka nem volt rá. A szülei mindig szidták a jó szívéért, mindig azt mondták neki, hogy így mindenki át fog gázolni rajta, ki fogják használni. Szerintük életképtelen, az egyetlen feladata, amire elég rátermett, hogy a földeken dolgozzon és gondozza a lovakat. De Gergőnek ez nem elég, nem bizony, sosem fog megelégedni ennyivel. Még ha nem is látszott rajta soha, csendesen, rezzenéstelen arccal csinált meg mindent, amit elvártak tőle, a szíve mélyén mindig mély vágyak, álmok éltek. Az, hogy itt van, máris az egyik beteljesülése.
- Akkor énekelj te. - Mondta, miközben játszadozott kicsit a táskája csatjával, csak úgy unalomból. Ahogy ezt kimondta, újra elöntötték az emlékek. Ahogy kisgyerekként hárman ültek a régi díványon, egy takarót kaptak, mert hideg volt a lakásban, de a fűtésszezonnak vége volt. Nem tudtak elaludni, akkor éppen hárman aludtak egy fekvőalkalmatosságon, mert nem volt más hely, meg így jobban melegítették egymást. Édesanyja leült melléjük egy kisszékre, krumplit pucolt, ha emlékei nem csalnak. Aztán halkan egy dalocskát énekelt, ők pedig csak hallgatták, amíg el nem aludtak.
- Jöhet bármi, te mindig tudd, hogy
áldott itt e föld, a hömpölygő folyók,
az erdők és mezők.

Nem, neki eszében sincs énekelni, csupán suttogja a sorokat, talán a vihartól nem is hallja Lilla, de ő még nagyon is emlékszik erre a dalra. Talán soha nem felejti el. Amikor édesanyja szomorú volt, mindig ezt énekelte, ezzel próbálta jobb kedvre deríteni magát. Ahogy folytatta a suttogást, sötét íriszeit végül a lányra emelte, úgy mozgatta ajkait tovább.
- Ez az otthonunk, itt kell élnünk
múltunk és jövőnk, minden hozzá fűz
álma bennünk testet ölt.
Utoljára módosította:Bakonyi Gergely, 2014. június 11. 13:12 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Bánkúti Lilla
INAKTÍV


Csibu | Lillumi
offline
RPG hsz: 61
Összes hsz: 1250
Írta: 2014. június 11. 13:15 | Link



Megörül, amikor a másik nem hajtja el, hanem úgymond elfogadja az idegenvezetést. Bár nem lát rajta olyan lelkesedést, amelyet mondjuk ő szokott ilyesmi esetekben rendezni, de nem bánja, nem lehet mindenki ugyanolyan. Sőt, nem is szeretné azt, bármennyire is hippi tud lenni néha, tudja jól, hogy a változatosság nem csak a tárgyilagos dolgokban mutat jól. No meg az iskola is mutatja, hiszen, ha mindenki egyforma lenne, csak egy ház lenne, tele egyforma emberekkel. Mennyit unatkozva, miközben figyelné őket. Így sem egy hatalmas egyéniség, sőt, az apró lányka igencsak átlagos. Reméli, nem mutatja magát idegesítő létformának, mert olyankor mindig elszomorodik, és visszabújik a kis fala mögé, amelyeket régen használt, ha épp félt valakitől. De nem látja idegesség jelét, így a fiú beleegyezésére mosolyog rá, és most ő bólint csak. Egy ideig azzal foglalatoskodik – ameddig a csend ismét visszatelepszik közéjük – hogy melyik úton menjenek, hiszen több jó is van, de úgy dönt, a legegyszerűbbet mutatja meg neki, és az esetleges variációkat pedig, majd út közben mondja hozzá. Ha igény lesz rá.
A vihartól való apró félelme nyugodott valamennyicskét, persze annak köszönhetően, hogy nem csapkodott percenként villám, meg, hogy mással foglalta el magát, de az érzés viszont maradt olyan, amilyen volt. Ellenben, majd máskor, a szobájában ülve, megpróbálja ezt a módszert, hátha nem sikertelen, csak jelenleg neki nem megy jelenleg. A kinti szellő beszabadulva néha-néha felkapja a port, amelyet legyezget maga elől, hiszen eddig állt, de így ülve jobban megtalálja őt, szerencsére azért, nem szívja mélyre, nem kezd köhögni. Az ujjam szavak hallatán leereszti a kezét, pislogva figyelve őt, és elvesztve a fonalat. Mondott netán előtte valamit, amit nem hallott, amire nem figyelt? Nem tudja, kicsit zavaros most neki a dolog, és lágyan megrázza a fejét, hogy összerázza a gondolatait.
- É.. énekelni? Jaaj.. – piszkálta meg a pulcsi ujját, hiszen hiába szeret, nemigen van mersze. Szégyellős, lámpalázas, igazából amennyire nagyszájúnak tud néha látszani elsőre, olyannyira nem tud kiállni bárki elé, énekelni, vagy bármit tenni. Csak ismerősök, barátok, családi körök köreiben tud felszabadultan bohócot csinálni magából. De talán a másik nem is gondolta komolyan, bár ahogy elnézi, valamit mintha mondhatott volna, hiszen ajkai mozogtak, már amennyit látott belőle. Kicsit előrébb dőlt, hátha hall valamit, de mikor ránézett, csak leolvasni tudta a szavakat – nagyjából -, de hangot nem hallatott. Az ő ajkai is mozdultak végül, előbb némán, majd, csak dúdolva a dallamot, végül néha-néha énekelve a dalocskát, de nem mert többet. Elhallgatott, lehajtva fejét, fülcimpái kissé elvörösödtek, és inkább azzal foglalatoskodott, hogy kidugta kezeit a pulcsi ujjából, és az apró szöszöket szedte le az anyagról.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Bakonyi Gergely
INAKTÍV


lapáttenyér
offline
RPG hsz: 191
Összes hsz: 2185
Írta: 2014. június 11. 13:19 | Link

Kanári

Nagyon el van foglalva az emlékeivel, nem tehet róla, úgy megrohamozták. Szinte fel sem volt rá készülve, meglepetés volt. Bár nem mozog meg semmi a belsejében tőle, elképzeli az érzést. Mert úgy tudja, hogy az emberek ilyenkor el szoktak érzékenyülni, vagy fontos dolgot jelent egy dal az édesanyjától, egy emlék a gyerekkorból. Bár ő nem igazán érzelgős fajta, sajnos senki nem tanította meg neki, hogyan legyen az. Egy kicsit el is gondolkodik ezen, miért lett ilyen elmélkedő, mégis ennyire béna a szociális dolgokban. Talán ez a kettő kizárja egymást? Lehetséges.
Amíg ő szokás szerint elmélázik a saját dolgain, Lillát szinte észre sem veszi. Ha megfigyelné, egyből tudná, hogy lámpalázas, de nem teszi, magával van elfoglalva. Már csak akkor pillant sötét tekintetével a kis kanárira, amikor az elkezd dúdolni valamit, de ő erre egyből abbahagyja. Nem érti miért, kicsit oldalra dönti a fejét, de nem kérdez semmit és meg sem szólja a lányt. Nyilvánvaló, hogy zavarban van, nem szeretné, kényelmetlenül érzi magát. Ezért úgy csinál, mintha mi sem történt volna, csendben ül tovább. Annyira jól esik neki, csak úgy hallgatni, nézni a vihart, amint tombol. Tetszik neki a kontraszt, ami a benti nyugalom és csend, illetve a kinti ítéletidő között van. Hiszen csak pár méterre van tőlük, mégis annyira más, mintha két külön világ lennének. Még én magam is szomorú vagyok, hogy Gergőnek sosem volt senkije, aki meghallgatta volna, így az efféle gondolatait sosem fogják mások megismerni. Ő nem bánja, szerinte a legjobb dolog, ha megtartja őket. Hiszen ezért gondolatok, nem?
A következő pillanatban azonban ő is megrezzen kissé, amikor odafentről valami koppanás és kaparászás hallatszik. Tekintetét lassan emeli a felettük lévő falra. A mozgolódás egy időre elhallgat, majd újra hangosan tér vissza és dobogás hallatszik. Erre már nem ijed meg, csak kíváncsi lesz. Amikor fent volt, még semmi hangoskodó nem volt ott. Arra gondol, hátha csak ő hallja. Néha vannak ilyen dolgai, amikor furcsa képeket lát, jeleneteket hall, amik nem most történtek. Lehet, hogy ez is valami ilyen furcsaság, semmi komoly.
- Te is hallod? - Kérdezi halkan, nyugodtan a lánykát, miután ismét rápillantott. Ha ő is hallotta, szinte biztos, hogy nem közös víziójuk van. Mindegy mi, akármi, de nagyon vergődik odafent.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Bánkúti Lilla
INAKTÍV


Csibu | Lillumi
offline
RPG hsz: 61
Összes hsz: 1250
Írta: 2014. június 12. 11:02 | Link



Lassan nyújtja ki kissé a lábait, mivel már olyannyira felhúzta az orráig őket szinte, hogy zsibbadni kezdtek. Ahogy kissé kényelmesebb pózban ül, úgy támaszkodik meg a térdein, és mered az ölébe tovább. Valahogy most nem megy neki úgy a dúdolgatás, énekelgetés, mint szokott. Persze, azt már megtapasztalta, hogy olykor, ha olyan közegben van, egyszerűen „lefagy”, és nem tud semmit sem kezdeni, és folytatni sem. Ahogy most sem, így nem is erőlteti. Szerencsére, úgy látja, vagyis csak érzi, mert egyelőre még felnézni sincs lelkiereje, a fiú nem erőlteti a dolgot tőle, csupán ő maga elhallgat. Talán így hallotta, ő mit próbálkozott, majd fulladt bele, de nem kellett folytatnia. Szerencsére, hisz igencsak noszogatni kellett volna, amit ugyan nem vár el, de máshogy nem megy.
Végül lassan feloldódott benne a góc, és az a fránya lámpaláz is elült. Felszusszanva emelte fel lassan a fejét, és először ki, az üvegtelen ablakon túli világra nézett. Még mindig esett, ameddig nem figyelt rá, addig sem állt el, mintha úgy döntött volna, hogy negyven napig esni fog. Akkor viszont kénytelen lesz, vagyis lesznek kimenni innen, mert nem hiszi, hogy a másik is addig akar itt ücsörögni. Ő biztos nem, de nem hangoztatja. Az eső bámulása után tekint vissza rá, csendesen, hiszen most a fiú sem szólal meg. Kezdi magában elkönyvelni olyannak, aki nem épp szószátyár, de mégse kellemetlen. Ő sem kezd bele semmibe, inkább folytatja a pulóver anyagának óvatos piszkálását, nem mintha amúgy unatkozna. Egyszerűen csak nem tud mással foglalkozni, mivel vizes tincsei már-már egészen jól megszáradtak, viszont arra, hogy kifésülje, nincs mivel. Így hagyja, göndörkésen, kissé kócosan, bár az sosem zavarta, csak mindig alakított rajta valamit, mire eltűnt.
A mélázgatás közepette – és a mennydörgések közti beálló szünetek csendjében – ő is meghallotta azt, amit a másik. Összerezzenve, nagyokat pislogva kapta fel a fejét, olyan gyorsan, hogy kissé csillagokat látott, és nyaka is belesajdult. Odakapva simított végig a fájó ponton, miközben a mennyezetet pásztázza, még mindig tágra nyílt szemekkel. Szabad kezével lassan a korlát maradékét szorongatja, s készül, hogy amikor az a valami odafent lefele indulna a lépcsőn, a leghamarabb iszkoljon félre onnan.
- Igen.. nagyon is. – válaszolta, miközben elszakította onnan a tekintetét, és a másik arcára függesztette. - Mi lehet vajon odafent? – kérdezte, mivel ő maga nem tud mire tippelni – maximum valami állatkára -, de megnézni sincs mersze.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Bakonyi Gergely
INAKTÍV


lapáttenyér
offline
RPG hsz: 191
Összes hsz: 2185
Írta: 2014. június 12. 21:32 | Link

Kanári

Úgy látta, Lilla eléggé megijedt, meg persze érezte is. Az energiái már közel sem voltak nyugodtak, érezte a belőle áradó ijedtséget, riadalmat, a felkavarodott érzéseket. Olyan volt számára ez, mintha egy üres, poros szobában ült volna és az ijedtséggel hirtelen egy széllökés felkavart volna mindent. Mondjuk nem fulladozott meg köhögött, mint valami 50 éves török láncdohányos. Amikor viszont válaszolt, hogy nagyon is hallja a dolgokat, csak bólintott egyet. Elgondolkodott a kérdésen, de mielőtt még válaszolt volna, a kis kanáriája emelte sötét tekintetét.
- Nyugi. - Közölte egyszerűen és halál lazán, hátha jó hatással lesz a lányra, aki már a korlátba kapaszkodik. Gergőnek az az érzése van, mindjárt kiszedi a helyéről, ami ugye nem lenne valami szerencsés. Bár amúgy sem tűnt valami stabilnak, talán még a kislány is kárt tud tenni benne. Gergő kicsit félti, szóval úgy dönt, tennie kell valamit a zaj ellen, nem szeretné, ha a helynek baja esne. Lillát meg nem utasítaná semmire.
- Na, mindjárt megnézzük. - Mondja, miközben komótosan feláll és megtörölgeti poros kezeit. Lassan elindul fel a lépcsőn, közben amikor a dörgés nem vonja el a figyelmét, még mindig hallja a fenti vergődést. Nem fél ő, teljesen nyugodt, szellemekben nem igazán hisz, emberektől pedig nem fél.
Felérve az emeletre, körbenéz, de egyelőre nem lát semmit. Majd kinézi az egyik csukott ajtót. Úgy hallja, mintha onnan jönne a hang és furcsa, zavart erőt érez onnan. Mégsem fél, nem érzi úgy, hogy el kéne kerülnie a helyet, így gondolkodás nélkül indul meg a szoba felé. Lassan nyitja ki ugyan az ajtót, de amikor benéz, minden csendes. Majd hirtelen a lábához ér valami, ő pedig hátralép egyet. Egy szerencsétlen, törött szárnyú, ázott bagoly vergődött a földön, próbált repülni, de nem jött neki össze, na meg a viharban amúgy sem ajánlatos most kimenni. Sóhajt egy aprócskát, majd leguggol az állat mellé. Látszik, hogy nem vad, hagyja, hogy közelebb menjen hozzá. Morogva vesz elő a táskájából még egy felsőt, óvatosan belecsavarja a maradat, majd felveszi és úgy indul el lefelé.
- Megvan a félelmetes szörnyed. - Mutatja a sérült, csapzott madarat Lillának, ahogy lefelé cammog vele. Amint leér, visszaül az eredeti helyére és kicsit nézi az állatot, nem tudja, mivel segíthetne neki, takaráson kívül. De egyelőre túl nyugodt, vagy éppen túl sokkos, hogy bármivel ellenkezzen, még ő sem tudja eldönteni, miért ilyen segítőkész.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Bánkúti Lilla
INAKTÍV


Csibu | Lillumi
offline
RPG hsz: 61
Összes hsz: 1250
Írta: 2014. június 16. 22:36 | Link



Nem akarta magát ennyire nyuszinak mutatni, de nem tudta kivédeni sem. Kicsit most sok minden halmozódott fel benne, ezért tört így felszínre minden. Jó, nem tagadja, hogy eléggé félénk bír lenni, és nem is érdekli, hogy ez, ilyen idős korában nem épp a legjobb. Miért tagadná, vagy szégyellné? Ő, saját meglátása szerint nem több, mint egy védtelen lány, aki nem olyan ügyes átkokban, rontásokban, mint mások – mert szíve nincs leátkozni senkit -, és ha kell, igenis védelemre szorul. Most ugyan nem, hiszen csak a korlátba kapaszkodik, hogy elpattanhasson, semmi több. Azért reméli, nem egy hatalmas vad van odafent, viszont ha mégis, él azzal, hogy szégyen a futás, de hasznos. Feltéve, ha nem történik máshogy, hisz nincs egyedül. Hátrahagyni azért nem fogja, csak úgy. Ahogy ismét meghallja a hangját, úgy enged a korlát szorításán, hiszen ezidáig szinte elfehéredtek ujjacskái az erőlködéstől.
- Rendben, rendben. – bólogatott párat, meglebegtetve pár, még vizes tincsét, és szép lassan el is engedte a kapaszkodóját. Kezét ölébe fektette inkább, csak a pulcsi anyagát piszkálta, és fülelt a fenti zajokra, melyek nem ültek el továbbra sem. Nem halad lefele, ez már megnyugtató, de nem is tűnnek el. Nem, mintha fel akarna szaladni.
- Tessék? – pislogott párat rá, elszakítva tekintetét a plafonról, majd miután felfogta, hogy mit mondott, nyelt egy aprót. – Hát, akkor nézzük. – követte szemével, ahogy felállt, majd ő maga is felemelkedett a lépcsőről. Megszokásból porolta le hátsóhát rögtön, vagyis jelenleg a pulcsit, melyen ült, hossza miatt, és megfordulva tekintett fel a lépcsőn. A fiú lassan megindult fölfele, és mivel az ő bátorsága még mindig a béka feneke alatt honolt, csak elindult fölfelé, de a lépcsőn maradva szemlélődött tovább. Reméli, nem veszi rossz néven, hogy nem tart vele, bár bizonyára látta, hogy miért nem, így visszalépdelt le a földszintre, a lépcső elé, és ott várt tovább. Még mindig hallja a hangokat, néha a másik lépteit is, amikor egy-egy deszka megnyikordul, illetve, ahogy az emeleti ajtó kinyílik. Nagy szemekkel pislogva várja, hogy mi történik, de semmi olyan hangot nem hall, ami rosszat sejtetne, sőt, a kaparászás is egyhamar elhallgat. Immáron ijedtség helyett kíváncsiság ül ki arcára, ismét megindul felfele, hogy megnézze, mit is ügyködik, de ahogy elindul, szinte már jön is kifele, egy gombóccal a kezében, amelyről először csak annyit ismer fel, hogy valami ruha.
- Mi az? – bukik ki belőle a kérdés, miközben lesétálva enged neki utat, majd amint megpillantja, mit is hozott, ajkai „ó” formát mintázva nyílnak meg a meglepettségtől.
- Szegény.. tényleg hatalmas szörny. És ha megesz? – mosolyodott el kicsit a viccesnek remélt dolgon, majd közelebb lépve szemlélte meg a kisállatot.
- Mi történt vele? – kérdezte, hisz a bebugyolálásban nemigen látta, hogy mi lenne a probléma, és, míg nem derült ez ki, letelepedett Gergő mellé, hogy jobban meg tudja szemlélni a sérült baglyot.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Bakonyi Gergely
INAKTÍV


lapáttenyér
offline
RPG hsz: 191
Összes hsz: 2185
Írta: 2014. június 17. 21:57 | Link

Csibu <3

Bár nem várta, hogy egyszerű nyugi-ja hatásos lesz, úgy látszik Lilla rájött, hogy nincs egyedül és vélhetőleg egy sorozatgyilkos sem rejtőzik az emeleten. (Vagy ha mégis, nem őket vadássza éppen.) A lányka úgy dönt, nem szedi ki a helyéből a korlátot, hanem inkább a pulcsit piszkálja. Aztán Gergő úgy dönt, majd ő megnézi, mi is folyik itt. Elindul felfelé, Lilla pedig követi. Szívesen szólna neki, hogy nem gondolta komolyan, de felesleges, úgy hiszi, ha nagyon nem akar jönni, úgysem jön majd vele. Ezzel a gondolattal megy tovább felfelé. Odafent pedig már konstatálta, hogy a lányka a lépcsőn maradt, onnan figyel, mit is csinál bátor Gergőnk.
A válasz egyszerű: madarat ment. A bagoly nem tűnik teljesen kifejlett példánynak, még kicsit fiatalka, ahogy jobban megnézi, miközben lefelé viszi. Persze, előre megmondja, hogy megvan Lilla veszélyes szörnyecskéje, amitől annyira félt, ő pedig egyből visszakérdez, mi az. Ő pedig váratja, lassan sétál le vele és a ruha takarásából lassan kilátszik a bagolybuksi, izgatottan, nagy pupillákkal néz Lillára.
- Hm. - Fújja ki a levegőt Lilla megjegyzésére, miszerint megeszi-e, nyugodtan és csaknem jókedvűen. Ha kicsit mosolygósabb típus lenne, talán még meg is tenni. Eközben remeg, kapkodja a levegőt az állat, de ezt csak Gergő érzi egyelőre. Leül a lépcsőre, a kis kanárija pedig hamarosan követi.
- Nem tudom. - Válaszolja, közben pedig leereszti az anyagot, hogy jobban szemügyre vehesse. Kezeivel próbál finom lenni és megigazgatni a madár tollait, de nem igazán megy neki. Az állat még mindig remeg, ijedten néz jobbra-balra, de egyre kevésbé tartja magát, csaknem alszik Gergő kezei között. - Nem tud repülni. Szerintem magunkkal kéne vinnünk. - Jegyzi meg, miközben újra a pólójába bugyolálja az állatot és az ölében tartja. Nem tudja, mi mást csinálhatna vele. Majd elviszi a kastélyba és... keres valami baglyokkal kapcsolatos könyvet. Vagy leviszi a gyengélkedőre, hátha a gyógyító tud vele valamit kezdeni... bár akkor mi benne a kihívás? Egy kis baglyot gyógyítgatni és nevelgetni, na az már nem egyszerű.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Bánkúti Lilla
INAKTÍV


Csibu | Lillumi
offline
RPG hsz: 61
Összes hsz: 1250
Írta: 2014. június 17. 22:42 | Link



A kezdeti „horror-hangok” után most rettentően békés lett minden. A vihar ugyan nem ült el, de határozottabban jobban érzi magát, kaparászások, és puffanások nélkül. Jó, persze ezt is sikerült kissé felnagyítania, mint amúgy a legtöbb esetben a dolgokat, de ez van, már nem tud variálni rajta. A fiú sem fogja a hasát a nevetéstől, bár ki tudja, talán magában mulat a gyávaságán, de lehet, mégsem tesz ilyet. Nem foglalkozik vele túlzottan, ahogy sosem tette. Nevettek rajta már, de ő csak a vállat rántott rá, és semmi több.
Ahogy letelepszik ismét, immáron a földre, a fiú, és az újdonsült vendég közelébe, úgy fürkészi tovább a kis „csomagot”. Ahogyan lejjebb kerül róla az anyag, vagyis kibontja a ruhadarabból, úgy látszódik a tollainak mintázata, a fejecskéje, és az egész, megrettent lénye. Bizonyára a vihar miatt sikerült eltévesztenie a dolgokat, és puffanni fent az emeleten, de lehet más oka volt, nem tudja. Mindenesetre, ők most kiszúrták, és lehet, hogy ezzel a kis bagoly életét mentették meg. Amúgy is állatbarát – bár a soklábú, ronda rovarokat csak távolról szereti -, így nem zavarja a dolog, sem maga a sérült állatka, sosem zavarta. Ha tehetné, mini állatkertet is nyitna a szobájában, csakhogy mások, lehet nem örülnének neki úgy, ahogyan ő maga. Aztán ki tudja, de inkább nem kísérletezik ilyesmivel. Jobb a békesség.
- Ilyenkor örülnék, ha megérteném, mit akarnak mondani. Könnyebben meg lehetne érteni, mi a problémájuk. – elmélkedik hangosan, miközben közelebb hajol picit, és nézegeti a csapzott tollak sokaságát, és a hatalmas szemeket, amelyek merednek rá. Megmosolyogtatja a dolog, hisz, még ha a kisállat fél is, rettentő aranyosan néz ki jelenleg. Lehet, hogy ő is érzi, hogy nem akarnak ártani neki, nem is tűnik olyan vadnak. Talán valamelyik diák baglya tévedt el, miközben vadászni indult vacsora után, vagy egy közelben lakó házikedvence. A lábán ugyan nem lát erre semmiféle jelet, de attól még nem zárja ki a dolgot. Majd hallgatózik, hátha valaki a kastélyban keresni fogja a baglyát, vagy a faluban hall ilyet, ha lejöhet majd ismét. Vagy a jó öreg, hasznos, plakátolós módszer.
- Szerinted, van gazdája? – kérdezi meg, hisz az ő véleményére is kíváncsi, majd visszadől egyenesben, és úgy tekint a fiúra. Kissé meglepődik, amikor Gergő felveti az ötletét, de nem ellenkezik ellene kézzel-lábbal. Annyira tisztában van a dolgokkal, hogy nem sok esélye lenne így, ha a sorsára hagynák csak úgy. Így, bólint párat, beleegyezve, bár azt nem tudja még, kinél lenne elszállásolva. Persze, ott a bagolyház is, ha nagyon úgy adódik.
- Rendben van. Bizonyára akkor eltörhetett a szárnya. Kár, hogy a bűbájaink rájuk nem hatnak, akkor pillanatok alatt eltűnne a törés. – húzza el picit a száját, miközben azért alternatíván gondolkodik.
- Deee, ha sínbe rakjuk a törött részt, akkor az is hasznos. – ötlik eszébe a mugli dolog, amit ilyenkor alkalmazni szoktak, és talán most is hasznos lesz. Ki tudja.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Bakonyi Gergely
INAKTÍV


lapáttenyér
offline
RPG hsz: 191
Összes hsz: 2185
Írta: 2014. június 17. 23:26 | Link

Csibu <3

- Szavak nélkül is lehet beszélni. - Ha valaki, hát Gergő tudja. Sajnos élő dolgokkal nem működik a képessége, meg amúgy sem tudja tudatosan használni. De érti, amit a bagoly mond neki, az érzésein keresztül. Olyan a kezében, mint egy kicsi örvény, a zavar, a félelem, az izgatottság áramlik benne és árasztja szét a körülötte lévőkre, Gergő pedig nagyon is érzi ezt. Ennek ellenére a múltját nem láthatja, csak finoman megérintheti a buksiját, hátha, nem is tudja, szereti a simogatást és megnyugszik tőle. Nem tud túl sok dolgot a baglyokról és biztos benne, hogy ezeket a hiányosságait majd pótolni fogja. Amint van lehetősége.
Amikor Lilla felveti, van-e gazdája, ő is megnézi a madár lábát még egyszer, az pedig olyan gyenge, hogy csak hagyhatja magát. Nem mintha nagyon tudna ellenkezni, de úgy néz ki, lassan feladja az életösztönét is a kábultság javára. Semmi árulkodó jel nincs rajta, hogy lenne gazdája.
- Nem tudom, nem volt nála se levél se semmi odafent. - Jegyezte meg, hiszen ha ott lett volna valami, nagy eséllyel már valakinek a tulajdonában áll. Így csak találgathatnak. Aztán jönnek Lilla ötletei arra, hogyan segíthetnének rajta, ő pedig ráemeli tekintetét, még bólogat is egy kicsit, majd újra bebugyolálja a madarat, még vizesek a tollai és a hűvös időben talán megfázik. Most, hogy így belegondol, kicsit hasonlít a navinés lányra, őt is hasonló körülmények között, hasonló lelki állapotban találta. Na meg persze a simogatást leszámítva hasonló módszerrel próbálta kezelni, bár olybá tűnik, Lillának elég volt a pulcsi, roppant nagyravágyó madarát viszont nem elégíti ki a meleg.
- A kastélyban kezdünk vele valamit. - Mondta, még egy aprót bólintva, majd kinézett az ablakon és a bagollyal ücsörögve várta, amíg csendesedik a vihar. Csak ezek után indult el mindkét madárkájával vissza, a kastélyba, hogy baglyot menthessenek. Szépen kezdődik az itteni élete.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: « 1 2 ... 6 7 [8] 9 10 ... 18 ... 22 23 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaA falu határa