32. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek:

Kérünk mindenkit, hogy ellenőrizzétek a drive-ban beadott multikarakterek esetén a hozzáférési beállításokat! Akiét nem tudjuk megnyitni vagy elolvasni, azét automatikusan elutasítjuk!
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaA falu határa

Oldalak: « 1 2 3 4 5 [6] 7 8 ... 16 ... 22 23 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Tolland Clotan
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 96
Összes hsz: 539
Írta: 2013. november 13. 14:38 | Link

Kincskeresés

A pókhálóktól sem félve végig néztem azokat a helyeket, ahol megoldást sejtettem. Elég későn találtam rá a szavamra... És úgy éreztem nem pótol a fáradtságos keresésért! Nehéz dolgom lesz.
Először Ivy ír a pergamenre. Közben hangosan szavalja ami a lapra kerül. Ennek a lánynak az esze nagyon gyorsan vág! Elkezdek közben gondolkodni az én versszakomon, és a többiekét már nem is olvasom. Majd csak akkor, mikor énhozzám ér a kör. Nézzük csak mink van eddig:

Havas a táj, odakinn egyre csak
Nő a homály, s a borzasztó fergeteg.
Hull magasból ezernyi jég-tükörszilánk,
S felkapja őket a bősz-fagyos Hurrikán.
Repíti messze távoli helyekre
El hozzád, egyenest szemedbe.
Vigyázz a Hókiráylnő jön majd el érte.

Folytasd az utad, ne sértsen a fagy,
Bírd ki még egy kicsit, mindjárt ott vagy!
A fehérben kuporgó kunyhó ablakán át
Látod a család apraját-nagyját.
Verd le a csizmád, hagyd kint a hót,
Lökd be az ajtót, keresd a szót:
Jó újra itthon, hiányoztatok.
Kintről láttam sütőtököt, én is kapok?

Sütőtökre gyűl ide most pár múmia,
Bár kérdés, honnan sikerült megtudnia,
Hogy e havas tájon mi is ma a vacsora.
Tán a ludas most sem más, mint Mumi, a
hírnökből aszalt hírhordozó múmia,
ősi kripták sok fehér és rém fura
gyolcsba csavart lakójának szónoka.

A rellonosok valahogy egész más oldaláról világították meg a dolgokat, mint mi tettük volna. Van bennük egy kis cinizmus vagy nem is tudom, és ez nekem nagyon tetszik. Igyekszem átvenni kicsit a stílusokat, mint ahogy egyébként is mindig törekszem az asszimilálódásra új közegben.


Asztalhoz ül Mumi, s a vacogó kripta.
Van is azon minden: sütőtökös pizza.
Hamar véget is ér a meghitt vacsora,
Mert bizony kíváncsi népség a múmia.
Fa alatt ajándék várja őket, mintha
Ez volna maga a Karácsony-éjszaka.
Zöld fa alatt van biz' szánkó is, meg hinta
s ajándék Muminak: hulahopp karika.


Sok helyen sántikál, de visszaolvasásnál is megmosolyogtat. Jó lesz! -a lapot tovább adom.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Keiko Sama
INAKTÍV


Micike by: Noel; Pikaszisza
offline
RPG hsz: 520
Összes hsz: 24908
Írta: 2013. november 13. 18:35 | Link

Kincskeresés

Ez az utolsó helyszín, és végre megtalálhatjuk a nyereményünket, azonban előtte még egy feladat hátra van. Valamit írni kell, de előtte még ismét keresgélnünk kell, hogy megleljük saját szavunkat. Én felmegyek az emeletre, és ott kutatok, bár egy kicsit félek, hogy beszakad alattam a padló, vagy már a lépcső is, de szerencsére nem történt semmi ilyen, ez a rozoga fapadló kibírja az én pihe súlyomat. Természetesen mire megtalálom a saját szavamat addigra már Ivy, Alex, és Axel is megírta a saját kis részét, és Tolland pedig most írja, így hát letelepedem mellé, s mikor ő is végez magamhoz veszem a pennát meg a pergament és először is átolvasom, hogy a többiek mit írtak.

Havas a táj, odakinn egyre csak
Nő a homály, s a borzasztó fergeteg.
Hull magasból ezernyi jég-tükörszilánk,
S felkapja őket a bősz-fagyos Hurrikán.
Repíti messze távoli helyekre
El hozzád, egyenest szemedbe.
Vigyázz a Hókiráylnő jön majd el érte.

Folytasd az utad, ne sértsen a fagy,
Bírd ki még egy kicsit, mindjárt ott vagy!
A fehérben kuporgó kunyhó ablakán át
Látod a család apraját-nagyját.
Verd le a csizmád, hagyd kint a hót,
Lökd be az ajtót, keresd a szót:
Jó újra itthon, hiányoztatok.
Kintről láttam sütőtököt, én is kapok?

Sütőtökre gyűl ide most pár múmia,
Bár kérdés, honnan sikerült megtudnia,
Hogy e havas tájon mi is ma a vacsora.
Tán a ludas most sem más, mint Mumi, a
hírnökből aszalt hírhordozó múmia,
ősi kripták sok fehér és rém fura
gyolcsba csavart lakójának szónoka.

 Asztalhoz ül Mumi, s a vacogó kripta.
Van is azon minden: sütőtökös pizza.
Hamar véget is ér a meghitt vacsora,
Mert bizony kíváncsi népség a múmia.
Fa alatt ajándék várja őket, mintha
Ez volna maga a Karácsony-éjszaka.
Zöld fa alatt van biz' szánkó is, meg hinta
s ajándék Muminak: hulahopp karika.

Na ez nem semmi, mindenki elég normális szót kapott, vagyis talált, én találtam meg a leg.... nemistudommilyenebb szót, amivel be kell valljam elég nehezen tudok először mit írni. Többször is elolvasom azt, amit az előttem lévők írtak, hátha attól majd megjön az ihlet, és ez be is vált, mivelhogy egyszercsak megindul a kezem, s elkezdek írni.
 
Ajándékosztás is rég véget ért már,
Minden múmiának egy ajándék jár.
Van itt minden, hullahopp karika,
De az ott mi? Tán délceg paripa?
Nem paripa,  nem is rémült mugli,
Hanem egy szőrös vérpumukli.
Örül ennek jaj de nagyon Mumi,
S kezdetét veszi a nagy buli.


Na, ezzel is megvagyunk, bár nem vagyok teljesen megelégedve ezzel a munkámmal, tudnék jobbat is, de hát most csak ennyire futotta tőlem. Na mindegy, majd legközelebb jobban teljesítek.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


kérdezőke||SziLK tag|| Lila Kecske||Gwen nővérkéje
Turnman Katalin
INAKTÍV


exHobbikviddicses
offline
RPG hsz: 225
Összes hsz: 2790
Írta: 2013. november 15. 18:59 | Link

Ágo:D

Ahogy a meghallom Ágota hangját, reflexszerűen kinyitom a szemet, hiszen ha már agymással beszélünk, akkor ez a minimum. Elég rossz, hogy a szellemet nem látom, azt sem tudom, mit csinál, merre van, legalább már Ágota gesztusait nyomon tudjam követni.
- Szóval, ha most felállnánk és megfognánk a függönyt, akkor azt tudná mozgatni? Azt hittem azért kell a pálcát fogni, mert mágikus tárgy... - suttogok vissza a levitásnak. Igen, tényleg egészen belejöttem már ebbe a szellemesdibe, kellemesen megemelkedett az adrenalin szintem és egyelőre nagyon élvezem az egészet. Csakhogy aztán jön a hideg zuhany, egy rövidke áramütés-féle a karomba, és a felismerés, hogy a szellem nem válaszolt a kérdésre. Eléggé ijedt képet vághatok - tényleg megijedek rendesen -, mert Ágota a hogylétem felől érdeklődik. Nyelek egyet.
- Jól vagyok, csak kicsit megijedtem, új ez még nekem - válaszolok halkan. Azonban nem használnak Ágota nyugtató szavai, érzem, hogy ezt a kérdést nem kellett volna feltennem. Hogy valami félresiklott azzal, hogy nem tudok a "semmihez" beszélni, és ennyire frusztrál, a szellem alaktalansága. A lány kérdései hallatán csak még jobban bepánikolok, hiszen pontosan tudom, hová akar ezzel kilyukadni. Csakhogy az képtelenség!
- Az előbb, amikor kérdeztem...én.. De ez hülyeség! Nevetséges...! - heves fejrázással, kényszeredetten mosolyogva tiltakozom a gondolat ellen. Egyszerűen nem tudok mit kezdeni ezzel a helyzettel, annyira abszurd. Mégis hogyan történhetne ilyesmi? A varázsvilágban vagyok, oké, de ilyesmit még nem hallottam. Bár az is igaz, azt sem tudtam idáig, hogy hogyan működik a halott halottak megidézése. Talán ők olyan erőkkel rendelkeznek, amivel a "normális" társaik nem. De nagyon nincs hozzá kedvem, hogy ezt a saját bőrömön tapasztaljam meg. Félve nézek Ágotára, szeretném, ha közölné, hogy ez az egész csak egy jó vicc volt. De ilyesmi nem történik. Nagy levegő, kifúj. Próbálom magam megnyugtatni, igyekszem Ágota kérdéseire koncentrálni, és közvetíteni neki, hogy mégis mit érzek.
- Nem nehezült el a testem, csak az előbb... az előbb, mintha megrázott volna a pálca és inkább olyan...nem is tudom, olyan...nem fáj, csak olyan tompultság maradt utána... és azt hiszem terjed. - sokáig keresem a megfelelő szavakat, mire sikerül megfogalmaznom, hogy milyen is az az egész. Próbálom megőrizni a lélekjelenlétemet, noha továbbra is félek. De hát miért is kellene ezt tovább csinálunk?
~ Inkább hagyjuk abba!~- mondanám, de nem jön ki hang a torkomon. Kétségbeesetten pillantok a velem szemben ülő lányra. Ez már egyáltalán nem tréfa. ~ Hagyjuk abba! Hagyjuk abba! ~ Ordibálom némán. Tompán lüktet a fejem, de nem tudom eldönteni, hogy csak a kiabálás miatt, vagy...
- Hol is tartottunk...áh, a válasz igen - mintha kívülről hallanám a saját hangomat, ez nem is az én hangom. Nyugodt, lágy, jókedvű, minden, ami jelen pillanatban nem jellemző rám.
~ Ilyen nincs! ~ ~ És mégis van! ~ Ugyanaz a hang, a fejemben. Hallja a gondolataimat, de én nem hallom az övéit, még mindig nem tudom, ki ő, hogy néz ki, mit akar. A kétségbeesésemet lassan felváltja a düh, a tehetetlen düh, amiért mindezt nem tudom megosztani Ágotával, amiért nem tudom megkérdezni, hogy hogyan szabaduljak meg ettől a parazitától.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

melodimágus|exprefektus |Nivor| Yaricsbogyó<3
Szervezői Mesélő
DÖK tag


DÖK mesélő
offline
RPG hsz: 283
Összes hsz: 777
Írta: 2013. november 17. 10:52 | Link

Kincskeresés - a ládikó rejtelmei

Három helyszín, három feladat. Mindhármat szépen oldottátok meg, a csapatotok igazán jól tudott együttműködni. Büszkék lehettek magatokra, és egymásra, amiért a cél érdekében szépen belehúztatok.
Nehéz volt megtalálni az utolsó állomáson elrejtett szavakat? Persze, meg kellett dolgoznotok azért, hogy tiétek legyen a kincs. Esések, kelések, kis félelem, de sikeresen megírtátok a nem éppen rövid versikéteket. Ahogy az utolsó versszak is a helyére a került, és a ház "meghallotta" a jelszónak bizonyuló kész művet, az emeltről hangos, vérfagyasztó sikítás hallottatok. Kérdőn néztetek egymásra, de jött az újabb meglepetés. A házon átsüvítő hideg szél biztos megfagyasztotta bennetek a vért, ezzel egy időben pedig kivágta a bejárati ajtót, ami hangos csattanással csapódott neki a falnak. Egy szellem bukkant fel, egy öreg, görnyedt hátú férfi, szakadt ruhákban. Az emeltről érkezett, kifelé a nyitott ajtón.
Mindenki követte kifelé, és még azt láttátok belőle, hogy elfordult jobbra, a ház kertjébe. Három ásó volt nekidöntve a falnak, a kert közepén pedig ki tudja mivel, de valaki felrajzolt egy vörös X-et. Egyértelmű volt, hogy ásnotok kell, így három ember körülbelül tíz perc alatt leásott annyira, hogy koppanjon az ásó egy fadoboz tetején.
A kincsesládát csak nyitni kellett, az kattant egyet, és megadóan feltárta magát, hogy megpillanthassátok a nagy semmit. Sötétség volt benne, egy kissé szállt felfelé, mintha füst lett volna. Az első ember, a legbátrabb nyúlt bele, és húzta ki, amit a láda szánt neki.
Alex egy kis üvegcsét fogott meg. De nem akármit rejtett. Egy üveg Felix Felicis, amit aztán jó lesz, ha okosan használ fel.
Axel nagyobb dolgot halászott ki. Egy doboz, amin faragott betűkkel ez állt: Legyen mindig újszerű seprűd! - Seprűkarbantartó készlet (a legújabb)
Tolland szintén egy dobozt húzott ki a ködből. Egy varázslósakk készlet, ami még csak egy-két hete került ki a boltok polcaira.
Ivy kezébe egy hógömb akadt. Két korcsolyázó kislány csúszkál benne ide-oda, és ha megrázza, csillámló hópelyhek szállnak. Ha rájön, hogy is működik, mindenhova magával fogja vinni, hisz ez egy kívánsággömb. Persze nem nagy dolgokat teljesít, de ha egy tábla csokit kér a kezébe, egyet pislog és megkapja.
Tamara egy elég lányos kincset talált benne. Egy hosszú nyaklánc, medállal. A medál mindig a kinti időjárásról mutat egy képet. Ha például esik a hó, a képen a fák között hullanak a pelyhek.
Keiko Tamaráéhoz hasonlóra talált, csak ő gyűrű formájában. Nem is kell kinézni az ablakon, hogy tudják, milyen ruhába bújjanak reggel.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Axel Sebastian Sjölander
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. december 27. 18:24 | Link

Gilbert.
dec. 23.

A Halloween alkalmával rendezett kincskeresés alkalmával járt itt először, és azóta sem sikerült elfelejteni ezt a helyet. Nem azért, mert annyira ijesztő volt, bár a pókkal való találkozásra nem feltétlen akar emlékezni. Sokkal inkább érdekli a ház úgy magában, félretéve minden mendemondát. Tényleg kísérteties omladozó falaival, majdhogynem üres és éppen ezért visszhangzó nagy szobáival, a mindenféle hangokról nem is beszélve, amiket időnként hallani itt állítólag. Ideje volt megnézni közelebbről, ha már napok óta nem bír rendesen aludni. Sűrűn kapja magát azon, hogy olyan jeleneteket játszik le újra és újra fejben, amik már nem fognak változni, hiszen megtörténtek. Semmi értelme nincs az egésznek, de mégis ezt műveli, közben meg forog az ágyában és bámulja a plafont vagy éppen valamelyik falat, mikor mi kerül tekintete útjába. Lassan már szinte irigy a még itt tartózkodó szobatársaira, akik békésen tudnak aludni, és erre csak ma éjszaka döbbent rá. A felismeréstől üvölthetnéke támadt, mert hiszen nem szokott ilyen lenni, a látszat ellenére ugyanis nem különösebben érdekli, hogy mi van másokkal, így irigynek lenni is értelmetlen. Ha sokáig megy ez így, tényleg be fog kattanni, és csinál valami hülyeséget, pillanatnyilag azonban levegő kell, szabad levegő és a hegedű. Pillanatok alatt kapkodta magára a ruháit, rángatta magára a bakancsot, a sálat már a folyosón csavarta a nyakára, a kabátot begombolni meg itt sikerült, miután fázni kezdett. A fésülködést helyettesíti az, hogy beletúr a hajába, és a prefektusi jelvényt is sikerült eltenni arra az esetre, ha nemkívánatos személyekbe botlana. Már a falu határában érte a virradat, a napkeltét meg mindjárt látni lehet innen az ablakból, miután felbaktatott az emeletre. Kottatartó hiányában az ablakpárkány szerepét értelmezte újra, és csak és kizárólag a hely kedvéért Mozart Lacrimosáját szólaltatja meg. A visszhangoknak meg az időnként felhangzó különös hangoknak köszönhetően a végkicsengés nem mindennapi, de legalább rendesen lenyugszik, és annyira belefeledkezik abba, hogy kicsalja a hangokat a húrokból a vonó segítségével, hogy még a házat is elhordhatnák a feje fölül.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Gilbert Blythe
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. december 27. 19:16 | Link

Sebastian
dec. 23.

Semmitmondó, gondolattalan reggel volt - karácsony előtt az utolsó, ami azt jelentette, hogy a maradék diákok délután vagy este végre elmennek. Nagyon, nagyon várta már ezt a pillanatot, mert ahogy ritkultak, úgy érezte magát egyre felszabadultabbnak, mintha súlyos terhet emeltek volna le apránként a válláról. Ma már nincs tanítás, így a hétvége után ismét munka várja ma, de nem ez zavarta, sokkal inkább az a lárma, ami körülvette, mert minél fáradtabb lett, annál kevésbé bírta kizárni mások gondolatait, ami lassan megőrjítette. Épp ezért igyekezett több időt tölteni kastélyon kívül, kerülőutakon járt le a faluba és néha egyszerűen inkább vissza se tért a szobájába, amikor úgy érezte, még a lakótársait se bírná elviselni, akármennyire is igyekeztek toleránsak lenni. Most a fejét szellőztette - afféle mentáltornát végzett, egy szál cigarettával az ajkai közt sétált és szórakozottan fújt álmatag füstfelhőket, élvezve a szürkület gyér fényeit, az üres utcákat és a csendet, magasra felhajtott gallérral és sokszor körbecsavart sállal. A jobbját csak néha húzta elő kabátja zsebéből, hogy lepercintse a hamut, miközben a falu széle felé tartott, nem is figyelve, merre megy. Kellett reggelente ez a pár lusta kilométer, hogy a teázóban összeszedett legyen és bírja a gyűrődést, mert a tananyagot bepótolhatta könyvekből, de itt ilyen mentőöv nem létezett.
Arra lett figyelmes, hogy valamiféle furcsa hangot hall - kisvártatva rájött, hogy meglehetősen furcsa zene, ami a szélnek és a hang forrásának egyaránt volt köszönhető. Ahogy követni kezdte, a kísértetház alakja bontakozott ki a ködös levegőben, ennek emeletéről hallatszott a hegedű, ami - most már tisztán kivehetően - Mozartot játszott. Kíváncsian indult el felé, elvégre ebben a hidegben, amikor még a nap is alig kelt fel, nem sokan adnák muzsikálásra a fejüket és ki tudja, talán összeismerkedik egy érdekes, muzikális szellemmel. Nem is lenne rossz, ide biztos nem járnak tömegével a gólyák és ha jön is valaki, egy-két illúzióval simán elijesztheti, még ha nem is talál semmi földöntúlit erre.
A bejáratnál kisodorja a maradék parazsat a cigarettából és eltapossa, a csikket zsebre téve - nem hajlandó elhajítani, majd később keres egy kukát - mielőtt belevág a ház felfedezésébe. A lehető leghalkabban lép be, majd indul felfelé a lépcsőn, azt a szobát célozva meg, ahonnan a legerősebbek hallik a zene. Végül annak ajtajában cövekel le, óvatosan az ajtófélfának dőlve. Hát, ez nem kísértet, csak egy vele nagyjából egyidős srác, aki elmélyülten játszik a hegedűjén, olyannyira, hogy félbeszakítani sincs kedve, úgyis a háta mögött áll. Amíg nem veszi észre, addig nyugalom van - a másik épp semmire nem gondol, csak elmerül a zenében és így tesz ő is, kiélvezve ezt a ritka pillanatot.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Axel Sebastian Sjölander
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. december 27. 21:12 | Link

Gilbert.
dec. 23.

A csend nem bizonyul elégnek ahhoz, hogy minden megtalálja a helyét. Az utóbbi pár napban mintha még rontott volna inkább a helyzeten pusztán azzal, hogy lehetőséget teremtett a túlzott töprengésre. Már nincs tanítás, így megritkultak a feladatai egyik pillanatról a másikra, temérdeknek tűnő időt zúdítva a nyakába, és ehhez társultak a kirándulás óta ráadásnak a csenddel és felesleges gondolatokkal telített álmatlan éjszakák. Erre már csak a zene tud gyógyír lenni, felszámolva azt a töménytelen sok ki nem mondott, és éppen ezért ránehezedő szót és érzést. A hegedű, ha megszólaltatja, életre kelti mindezt, és úgy adja a világ tudtára, hogy közben mégis valahol még mindig az ő nyíltan soha ki nem mondott titka marad. A Lacrimosa tökéletes választás. Ihlethetné a helyszín is, némileg ihlette is a döntést a maga folyamatos pusztulásával, de sokkal több van mögötte. Amióta csak az eszét tudja, azt mondogatták neki, hogy a fiúk erősek, éppen ezért sosem sírnak. Igaz vagy sem, megtanulta. Azt azonban soha senki nem mondta, hogy ne használja arra a zenét, hogy könnyítsen a lelkén. Ebben az egy műben most benne van minden keserűsége az utóbbi időszaknak, ami csak felgyűlt benne. Minden egyes hang, ami csak életre kel Lisbeth húrjain, egy kicsit megnyugtatja, minden egyes hanggal kicsit csökken a benne lappangó feszültség, és minél nyugodtabb, annál kevesebb hibát kell korrigálnia. A kezdethez képest a végére már elmondható, hogy szépen megy. Elégedetten mosolyodik el egy megkönnyebbült sóhajt követően és leengedi a hegedűt. A vonót is bal kezébe veszi át, amíg a kottát elveszi az ablakpárkányról. Tán egy fokkal vidámabbat kereshetne folytatásnak, vagy ha nem is vidámat, de legalább kevésbé szívfacsaró alkotást, mint a Requiem részei. Mivel a tokot a földön hagyta nyitva, benne még pár másik kottával, meg is fordul, hogy ezt eltegye, helyette újat választva. Tekintete végigsiklik az ajtón, az ajtófélfának támaszkodó alakon, eljut a hegedűtokig, aztán hirtelen tér vissza az ajtóhoz meglepett arckifejezés kíséretében. Mindez egy hosszúnak tűnő pillanat műve, amíg realizálja, hogy nincs egyedül. A kotta a földön köt ki, ő meg hirtelenjében a vonót emeli meg a fiú felé.
- Ki vagy?- kérdezi is azonnal, teljesen elfelejtve, hogy éppen hangszere tartozéka van a kezében, és azzal hadonászik. Ilyen, ha nincs még egy keze, hogy előszedje a pálcát is, ráadásnak ahogy reggel magára kapkodta a ruháit, az sem lehetetlen, hogy az éjjeliszekrényen maradt. Még mindig maga elé tartva a vonót a tokba teszi a hegedűt, aztán amikor végre leesik, hogy ezzel aztán nem fog varázsolni, sóhajt egyet és leengedi, szabad kezével pedig megvakarja a tarkóját.
- Na jó... ez most kicsit kínos, bár ha hiszed, ha nem, lehet ám fegyverként is használni. Régóta ácsorogsz itt? - kérdezi végül, és közben azért szabad kezével végigkutatja a zsebeit abban a reményben, hogy hátha itt van a pálcája, bár használni nem óhajtaná, ha egy mód van rá.  
Utoljára módosította:Axel Sebastian Sjölander, 2013. december 27. 21:34 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Gilbert Blythe
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. december 27. 22:31 | Link

Sebastian

Nincs különösebb zenei tehetsége, de botfüle se, így ha az ismeretlen mellé is fog egyszer-kétszer, nem támad vonyíthatnékja, csendben hallgatja a Lacrimosat és közben, szinte csak megszokásból, elemzi a neki háttal állót, arc híján mozdualataiból és mindabból, ami érzés- vagy gondolatfoszlányként eljut hozzá. Meglehetős disszonanciára tapint, amit csak alátámaszt a kezdetben zaklatott játék, s fokozatosan enyhül, ahogy a fiú kiadja magából a dolgokat. Meg tudja érteni, elvégre bőven akadt olyan időszak az ő életében is, amikor csak a rajz és a festés tartotta benne a lelket, mert azzal le tudta vezetni a feszültséget, a frusztrációt és el tudott merülni a saját kis világában. A pszichológia flow-élmény néven ismeri ezt a jelenséget, mint tanulmányai során megtudta, ám attól, hogy helyesen körbebástyázták szakszavakkal, még nem veszített varázsából.
Ezalatt az ifjú a darab végére ért és bár Gilbert látta, hogy mozdul, jómaga nem tett egy lépést sem, hogy elrejtőzzön - valahogy nem tudta érdekelni, felfedezik-e, s annál mókásabb volt figyelni, hogyan siklott át rajta előbb a másik tekintete, hogyan akadt meg és kapcsolt visszamenetbe elméje, mielőtt sikerült reagálnia jelenlétére. Ez végül meglepetés, némi bizonytalanság és egy adag ellenségesség keveréke, ami érthető is, mert kora reggel nem igazán vár az ember senkit omladozó házakban szerenádra.*
- Hamlet király szelleme vagyok. Átugrottam Dániából kísérteni egy kicsit. Remélem, nem gond.-*Feleli faarccal, mintha mi sem lenne természetesebb, olyan hangsúllyal, amivel a kávéra várva szokás cseverészni reggel a közös konyhában. A külleme ugyan cseppet sem illik az állításához, de annyi baj legyen, elvégre neki se éppen kardot szegeznek. Enyhe derűvel szemléli, ahogy a szőke lassú zavarral ráébred, hogy ezzel a fadarabbal egy árva átkot, de még egy vérszegény rontást se tud ráküldeni, feltéve, hogy nem tud szemmel verni, de jókora embertömegek szerencséjére, ilyesmire csak a baziliszkuszok képesek, különben úton-útfélen hullák hevernének.
- Ebben egy pillanatig sem kételkedtem.-*Felelte kissé száraz humorral, mivel a hegedűvonó azon kevés tárgyak közé tartozott, melyekkel még senki sem próbálta megfenyegetni. Mégis, tökéletesen tisztában volt vele, hogy a legártalmatlanabb küllemű dolog is gyilkos fegyver egyes kezekben, bár egyelőre elképzelése sem volt, miképp is lehetne akként forgatni a vonót, de talán jobb is így.*
- Az első negyedéről lemaradtam.-*Feleli készségesen, szemrebbenés nélkül nézve végig, ahogy a másik a zsebeit túrja, elég nyilvánvaló céllal, de róla soha senki se állította, hogy normális lenne. Ahogy annakidején arcizma se rezdült, amikor vámpír készült vacsorájának nyilvánítani, úgy most is egykedvűen várta, megtalálja-e a másik az áhított varázseszközt.*
- Kölcsönadnám az enyémet, de szükségem van rá munkában.-*Jegyezte meg sajnálkozva. Alapból nem hajlott a kamikaze tettekre, és nem is szállt el ennyire az agya - érzékelte, hogy a másikban nincs komoly ártó szándék, épp csak annyira barátságtalan, amennyire egy furcsa, rosszkor rossz helyen megjelenő idegennel szokása például a Rellonosoknak. Ami őt illette, egyelőre teljes nyugalomban támasztotta az ajtófélfát, mint aki épp a hozzá tartozó falat igyekszik megóvni a ledőléstől és kíváncsian várta, mi kerekedik ki a helyzetből.
Utoljára módosította:Gilbert Blythe, 2013. december 27. 22:31 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Axel Sebastian Sjölander
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. december 28. 00:10 | Link

Gilbert.

Volt ez már jobb is, sokkal. Ha gyakorlás lenne a cél, ő már régen leállt volna, hogy elölről kezdje az egész művet, de most nem kifejezetten az a lényeg. A játéka minőségén is érzékelhető, hogyan nyugszik le, hiszen ezzel egyidejűleg csökken a hibák száma és lesz egyre szebb a játéka. Arról fogalma sincs még, hogy éppen figyelik, egészen addig, amíg be nem fejezi a darabot és nem gondolja úgy, hogy jó lenne valami másra váltani. Kissé lassan kapcsol még akkor is, amikor megfordul, végül a vonót neki szegezve kérdez rá az ideiglenesen hallgatóságává vált illető kilétére, amíg rá nem ébred, hogy hoppá, ez nem a pálcája. Hamlet emlegetésére kissé zavartan pislog, majd futólag körülnéz, végül megvonja a vállát.
- Sajnos nem látok koponyát sehol, így a nagy monológ kellékek hiányában elmarad. - jegyzi meg végül elvigyorodva, még ha pillanatnyi fáziskéséssel is. Ha már nevetségessé tudja tenni magát, legalább nevessen ő is. Nem úgy tűnik, mintha a fiú meg akarná támadni, így részéről már az is csak amolyan mellékes megjegyzés, hogy azért a vonó is lehet gyilkos fegyver, noha sosem próbálta, hogy funkcionál szúró vagy éppen vágóeszközként és ha lehet, erre sem mostanában kerítene sort. A biztonság kedvéért végigtapogatja azért gyorsan a zsebeit, nem ártana tudni, hogy van-e mégis nála pálca. Addig is ott van még a kezében a vonó, már majdnem el is felejtette, hogy talán nem kellene úgy tenni sem, mintha fenyegetni óhajtaná a falat láthatóan megtámasztani óhajtó fiút.
- Ne is. - dünnyögi azért automatikusan bólogatva, miközben még mindig a pálcát keresi, majd az az első negyed is eljut a füléig, sőt át is, a másikon meg ki, közben meg elégedett vigyorral sikerül végre előkotorni a kabát egyik zsebéből a pálcát.
- Kösz, de megvan a sajátom is végre, bár most úgy nézem, nem lesz rá szükség. Jah... bocs, leteszem ezt is. - fejét megrázva néz a kezeiben tartott tárgyakra. Először a pálcát süllyeszti vissza abba a zsebbe, ahol megtalálta fél perce, csak legközelebb el ne felejtse ismét, hogy hová is tette. Amint ez megvan, leguggol a hegedűtok mellé, elteszi a vonót is, majd a földre esett kottát is elteszi és lezárja a tokot, és felpislog.
- És ha már említetted, megkérdezhetem, mi a munkád? Támasztod az éppen kidőlni készülő falat? - kérdezi, majd felegyenesedik, és egyelőre az ablakpárkányra teszi a tokot, meg nekidől ő is, remélhetőleg az nem fog úgy dönteni, hogy a most engedelmeskedik majd a gravitációnak, kicsit kellemetlen lenne úgy a végeredmény.
Utoljára módosította:Axel Sebastian Sjölander, 2013. december 28. 08:58 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Gilbert Blythe
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. december 28. 16:03 | Link

Sebastian

A kezdeti sokk után a másik meglepően könnyen túllendül a megjelenése okozta meghökkenésen és egyéb toldalékos furcsaságain, helyette szinte minden gondolatát a pálca köti le. Szorgalmasan túrja sorra végig zsebeit, majd diadalmas képpel lendíti a magasba ezúttal a jó fadarabot, amiben ha van is szőr, az unikornis. Mindenesetre, elég gyorsan rátalált a humorérzékére (vagy még nem ébredt fel teljesen és szórakozottságból kontrázott rá a Gilbert osztotta hülyeségekre), ami jelenleg jókora pluszpontot jelentett.*
- Nem az a Hamlet, az idősebbik.-*Javítja ki az ismeretlent, elvégre az öreg királyt többnyire csak szellemként emlegeti a darab, így kevesen tudják, hogy ugyanazt a nevet viselte, mint fia. Bár tény, az uralkodó kísértete sem sétálgathatna fényes nappal csak úgy, szóval egy-egy az állás.*
- És te ki fia-borja vagy?-*Érdeklődik visszafelé, már-már túlzott udvariassággal, nyájasan - elvégre a komolyzenei tudását tekintve szökhetett operából, operettből, balettből és ki tudja, akár musicalből is, ami lehetőségek széles, színes skáláját kínálja. Mindig is vicces volt elképzelni, hogyan beszélgetnének egymással különféle történetek sosem találkozó hősei, hogyan vélekednének ennek vagy amannak tetteiről, sorsáról.
- Bárányfelhő-bodorító a hivatásom.-*Emelte meg képzeletbeli kalapját, egy újabb klasszikust idézve. Maga sem tudta, miért is járatja a bolondját a másikkal, mostanában időnként hatalmába keríti valamiféle bosszúvágy, amivel azt a sok-sok fárasztó gondolatot torolná meg az embereken, amikkel az őrületbe kergetik. Azzal tisztában van, hogy ez a srác aligha tehet a nyomoráról, hiszen még a nevét se tudja, de kell pár mély lélegzet, hogy ezt elméjének egyéb részeivel is közölje.*
- De most tavaszig, amíg vissza nem jönnek a bárányfelhők, a teázóban dolgozom.-*Adja végül meg magát, bemutatva egy kifogástalan meghajlást - elvégre, egy kis reklám mindenhol elfér, a Pillangóvarázs pedig meg is érdemli. A másik rémesen, még nála is otthonosabban viselkedik, hajmeresztő biztonságérzettel dőlve neki az ablakpárkánynak, ami akaratlanul is előcsal Gilbertből egy újabb kérdést.*
- Gyakran jársz ide?-*Közben alaposabban is szemügyre veszi magát a szobát, mert eddig nem sok figyelmet szentelt neki, de tekintete most az omladékot, szemetet és behordott faleveleket kutatja, hátha ráakad valami érdekesebbre is, mint pár bundimunra a padlódeszkák korhadó rései közt. Jó lenne régi pénzdarabot, vagy akár egy szép mintájú cserepet is találni, esetleg bagolyfészket, ilyesmit, de nem szívesen bóklászna teljesen egyedül egy fejére dőlni készülő házban.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Mesélő
Mesélő



offline
RPG hsz: 731
Összes hsz: 1184
Írta: 2013. december 28. 16:31 | Link

Srácok

Reccsenések, lábak koppanása.... csaholás.
Ez az, amire elsőként felfigyelhetnek a delikvensek. Bizony, nem sokan tudják, hogy a házat egy kutya lakja, nem is akármilyen kutya. Gawahir már ki tudja, mióta őrzi a házat a betolakodóktól, akik mostanság egyre csak özönlenek ide. Hallani is lehet a faluban, hogy mintha ugatás hangja rengetné meg az ódon falakat.
Gawahir gazdája volt az utolsó lakó, ki azt a parancsot adta neki, vigyázzon a házra, míg ő haza nem ér. Azóta is teljesíti ezt, arra várva, gazdája már majd csak betoppan, de máig ez még nem történt meg.
Ahogy Gilbert a szobát fürkészi, megakadhat a szeme egy fényes tárgyon. Ha még kíváncsi is mellé, és odamegy megnézni, letörölve a port a tárgyról, vagyis a bilétáról, csak egy nevet láthat rajta. Persze azt már elsőre leszűrhette, egy nyakörv van a birtokában, de azt még csak nem is sejtheti, a tulajdonosa él... úgy ahogy.
Gawahir ezt a pillanatot választja arra, hogy megmutassa magát. Ugatás hallatszik az emeletről, majd lábak egyenletes, gyors dobogása, és mire a srácok feleszmélhetnek, Gawahir áll a szoba közepén, miután hatásos belépője közepette majdnem fellöki Axelt.
Hol morog, hol ugat Gilbertre, neki cseppet sem tetszik, hogy az ő tulajdonát fogdossák.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

"Bármi lehetek. Egy virág, egy asztal, egy szellem vagy akár csak egy szellőcske. Sose tudhatod éppen hogyan találkozol velem, viszont mindig tudod, ha ott vagyok. Figyelj rám!"
Axel Sebastian Sjölander
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. december 28. 18:10 | Link

Gilbert.

Nehezen indul ez a reggel, az agysejtjei mintha a szokásosnál lassabban közvetítenék egymásnak a szükséges információkat. Még szerencse, hogy csak összeáll azért a kép, és legalább a humorérzékére sikerül rálelni, ha már a pálcájára nem is így kezdetnek. Kijavítják, így egy pillanatra leáll a mágikus fadarab keresésének folyamatával, és megrázza a fejét.
- Nem, dehogy... mármint igaz, hogy ifjabb Hamlet is szellemként kóborolhat mostanára valahol, de mást idézni tőle aligha tudnék, mint a monológját. Csak éppen se koponyát nem látok hozzá... se Ophélia nincs a közelben, úgy meg nem lenne az igazi. Őszinte sajnálattal kell tudatnom kedves idősebb Hamlet szelleme, ez most elmarad. - tüzetesen körbenéz azért még egyszer, majd egy lemondó sóhaj kíséretében megvonja a vállát. Azonnal folytatja a pálca keresését, amíg csak meg nem leli, végül már pakolja is el, arra hivatkozva, hogy úgy sejti, egyelőre nem lesz rá szüksége. Ha már megkérdezik, ki fia-borja, elgondolkodik egy pillanatra, majd rövid időn belül válaszol.
- Hogy én... - a hegedűre pillant, majd vissza a fiúra, és meghajol, mintha legalábbis a színpadon lenne - Lestat de Lioncourt, szolgálatára. - válaszolja magázódásra váltva most már. Erről legalábbis még nem csúszott le annyira, hegedű megvan, vámpír még lehet. A bárányfelhők emlegetésére hirtelen csak úgy a semmiből tavasztündérke képe ugrik be, és kénytelen elvigyorodni. Milyen jó, hogy van valaki, már gyakorlatilag edzi, hogy még véletlenül se legyen egy mogorva zöld.
- Áh, szóval akkor önnek köszönhető az a sok szép bodorított bárányfelhő. Igazán szép hivatás és kitűnő munkát végez. - jelenti ki. Legalább végre jobb a kedve, és nyugodtabb, nem érzi azt, hogy ölni lenne képes, csak szabadulni tudjon a gondolataitól. Vannak, mert nem oldódik meg minden attól,hogy hegedült egy kicsit, de legalább nincs káosz és az is sokat jelent. Elpakolja a hegedűt szépen, majd bólogat a teázó említésére, jelezvén, hogy tudomásul vette. Még sose járt ott, talán egyszer be is néz majd. Közben mintha csaholást hallana valahonnan, de lehet csak a környéken sétáltat valaki kutyát. A reccsenések meg sem lepik egy ilyen ódon házban, főleg, hogy éppen nekitámaszkodik az ablakpárkánynak, majdhogynem otthon érezve magát. Ha már elhangzik a kérdés, megrázza a fejét, tekintetével meg követi a keresgélést, bár annyira nem érdekli a padlón fellelhető tárgyak összevisszasága, hogy ténylegesen be is szálljon.
- Nem igazán, bár gondolkodom, hogy a koporsómnak itt tökéletes helye lenne. Esetleg még egy kis háttérzenét... -  folytatná is, hiába hangzik fel az ugatás, de sikerül elfelejteni, mit is akart mondani, miután épp egy kicsit eltávolodva az ablakpárkánytól - eléggé mozgékonynak érzi, nem szívesen esne továbbra sem - valami kibillenti az egyensúlyából, és komikus a látvány, ahogy megpróbál talpon maradni, egy pillanatig fél lábon ingadozva, aztán csak sikerül nem közelebbi ismeretséget kötni a padlóval. Amint ezt letudta, máris meglepetten mered az előttük ácsorgó hol morgó, hol ugató lényre.
- Hát te meg honnan kerülsz ide? - pislog rá, és most már talán azon se lepődne meg, ha az a valami emberi hangon válaszolna, vagy ki tudja, mit csinál. A biztonság kedvéért azért megdörzsöli a szemét, tényleg tiszta legyen a kép, de ettől sem változik semmi. Úgy tűnik, a mai napról sem mondható el, hogy unalmasan indulna.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Gilbert Blythe
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. december 29. 10:19 | Link

Sebastian

- Sebaj, azt már úgyis mindenki unalomig ismeri.-*Legyint lemondóan, egyébként sem vágyott most igazán szavalni. Helyette, míg a másik a pakolászással van elfoglalva, a fiút és arcát tanulmányozza, részleteire bontva a képet és elemezgetve. Kis szerencsével fel sem tűnik a másiknak különös szokása, vagy ezen sem fog fennakadni, elvégre szemrebbenés nélkül fogadott el eddig mindent, ami csak elhagyta a száját.*
- Már csak egy vérfarkas hiányzik.-*Vigyorodott el a bemutatkozásra, mert igazáb díszes kis kompániát alkottak volna hármasban, fényes nappal.*
- Igazán hízelgő az elismerése. Majd bodorítok egyet az Ön tiszteletére is, valamikor estefelé.-*Jelentette ki nagylelkűen, miközben a foszlányos gondolatok forrásán mereng. Leginkább felgyülemlett zavarnak és frusztrációnak tűnik, de még így is túl kusza ahhoz, hogy értelmezni tudja, vájkálni pedig nem kíván mások elméjében, az is sok, amit akarata ellenére kap belőle.*
- Zene nélkül nem tudsz aludni?-*Nézett csodálkozva az álvámpírra, mert erről még sosem hallott, s mint minden új dolog, felvillanyozta. Közben lábával a padlón felgyülemlett dolgokat piszkálta, bár első körben viszonylag érdektelen tárgyak bukkantak elő - egy régi hajgumi, elvesztett szájkrém, leszakadt gomb, papírzsebkendő. Kicsivel odébb aztán lehajolt, valami kicsit és fehéret emelve fel.*
- Valaki már itt hagyta a fogát.-*Viccelődött, mert az alakja után leginkább állathoz tartozott, úgyhogy különösebb aggodalom nélkül pottyantotta vissza a többi szemét közé. A szeme azonban megakadt valami furcsán, fémesen, amit még mindenképp meg akart vizsgálni, eddigi sikertelensége dacára is. Ahogy kihúzta egy levélkupac alól, meglepetésére jóval nehezebb volt, mint gondolta, s csakhamar kiderült, a kopott, koszos fémlaphoz viharvert, furcsa bőrszíj is tartozik, csattal. Forgatja egy darabig ujjai közt, mire megvilágosodik és sáljának csücskével megtisztítja a bilétát, megpróbálva kisilabizálni a betűket.*
- Gau...Gana...Gawahir?-*Rakosgatja össze a nevet, de jóformán még ki sem mondja, csaholás és ugatás hallatszik, recsegéssel egyetemben. Felegyenesedik - akármihez is legyen szerencséjük, jobb szeretne vele állva, esetleg menekülésre készen nézni szembe, mert a hang semmiképp sem cruphoz tartozik. ~Erre mondják, hogy falra festi az ördögöt, mi?~,  futott át fején, bár szinte azonnal el is hessegette, mert a vérfarkasok vonítanak, nem ugatnak, és egyébként is elmúlt már holdtölte. Végül a hang tulaja egyáltalán nem az ajtó felől érkezett, helyette valahonnan Lestat mögül bukkant elő, csaknem felöklelve azt. Egyenesen felé tart és szabad kezében most látszik észrevétlen előrántott pálcája, de az állat végül nem támad rá. Megáll, tőle alig két lépésnyire és teljes erőből acsarkodik, mást azonban -egyelőre- nem tesz. Lassan, óvatosan próbál hátrálni, kerülve a szemkontaktust, mert annyit tud, hogy a kutyák azt fenyegetésként értelmezik, a lény pedig határozottan agárforma - talán könyben látott hasonlót, régen használt, mágikus házőrzőként derengett neki. Nem érti, miért ő a figyelem középpontja, csak később eszmél rá, mit is tart a baljában, s próbaképp meglengeti, hogy lássa, miként reagál erre az eb, ami mintha furcsán áttetsző lenne...
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Mesélő
Mesélő



offline
RPG hsz: 731
Összes hsz: 1184
Írta: 2014. január 11. 13:18 | Link

Srácok

Sose bírta különösebben az idegenek, mostanában viszont, mintha egyre többen fordulnának meg az ódon falak között. Mintha legalább is, turistalátványossággá avanzsált volna át az egész ház. Nem tetszik neki, hogy gazdája emléke feledésbe merül, és hogy ő maga se tud már olyan mértékű védelmet nyújtani. Nem is nagyon mutatkozik meg, inkább a kísérteties hangokért a felelős ő. Van mikor annyi is elég, hisz a gyerekek pár furcsa zaj hallatán, olyan gyorsan távoznak, mint amilyen gyorsan betértek. Ellenben ezek ketten... mintha immúnisak lennének ezekre, vagy legalább nem foglalkoztatná őket annyira.
Ahogy a hosszabb hajú kitapogatja a nyakörvét, megfelelőnek látja az alkalmat bemutatkozni. Ők ketten nem tudhatják, hogy az a vacak, igazából nagyon is értékes, már annak, aki értékeli a furcsa dolgokat.
Hangos acsargással adja a tudtukra, nem sok keresnivalójuk van itt, Gilbertnek még a fogait is kivillantja, nem leplezve, hogy ő ellenszenvesebb neki, mint az a szőke.
Pár pillanatig szinte hipnotizálva követi a nyakörv útját. Aztán megcsóválja a fejét, és egy ugrás kíséretében kitépi a srác kezéből. Az ajtó felé szalad, de megtorpanva visszafordul, és még egy utolsót mordul a két idegenre.
Ha azok úgy döntenek, követni kezdik, először a korhadt lépcsőkön kell felmászniuk, gondosan ügyelve minden lépésükre, hisz bármelyik fok beszakadhat alattuk, amilyen régi, korhadt fából készült.
A betévedők többsége még sose jutott el az emeletig, vagy mert nem akartak, vagy mert már nem mertek, hisz Gawahir, ha sajátosan is, végzi a dolgát, magyarán gazdája házát őrzi, és még most is várja, mikor tér haza, a kedvenc falatkáival.
A lépcsőn fellelhetők csontok, sípolós játékok maradványai, amivel Gawahir önszeretettel játszott, fénykorában.
A "kutya" hirtelen tűnik fel a lépcső tetején, farka úgy mozog, mintha kicsattanna a boldogságtól, talán így is van, talán örül, hogy talált játszópajtásokat. Vagy épp közlendője van, és óva inti őket attól, hogy felmenjenek azokon a fokokon?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

"Bármi lehetek. Egy virág, egy asztal, egy szellem vagy akár csak egy szellőcske. Sose tudhatod éppen hogyan találkozol velem, viszont mindig tudod, ha ott vagyok. Figyelj rám!"
Axel Sebastian Sjölander
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. január 17. 01:52 | Link

Gilbert.

- Nem is tudom, mit gondoltam. Hamletként bizonyára már a fiától is számtalan alkalommal hallhatta ama bizonyos nagy monológot. Nem is tervezem untatni hát, meg aztán őszintén bevallva nem is vagyok én annyira a szavak embere. A hegedűm húrjai szebben tudnak szólni nálam. - közli egy enyhén tanácstalan színezetű tarkóvakarást követően, majd már szinte egyértelmű, hogy ha a hegedű ennyire létfontosságú elem, akkor Lestatot hozza fel bemutatkozás címén, bár talán eredetibb is lehetne, de az ismerkedés Mézga Aladár alakjával példának okáért még várat magára sajnálatos módon.
- Nem is tudom...-dünnyögi a vérfarkasra, emlékei alapján a vámpírokkal nem éppen kedvelik egymást, bár társaságnak tényleg különös egy társaság lennének úgy, az tagadhatatlan. Még szerencse, hogy rövidebb-hosszabb eszmefuttatásokra ezt illetően nem jut alkalom, ugyanis szóba kerül a felhőbodorítás kérdésköre is, és máris fülig érő szájjal nyugtázza a kapott választ, még biccent is a fiú felé hálája jeléül.
- Igazán köszönöm.- jegyzi meg ezt már tisztán és érthetően az iménti fél mondattal ellentétben, és azonnal csodálkozó nézést vált ki belőle a feltett kérdés, már majdnem megbotránkozással egyenlő nagyságrendűt.
- Aludni? Zene nélkül nem tudok létezni sem. - helyesbít azonnal, ezzel társuló tehetetlenségét aláhúzandó még a kezeit is széttárja egy pillanatra, majd egyelőre a zsebeibe mélyeszti vissza mindkét mancsát, és nemsokára még egy lépést is tesz előre, eltávolodva a vészesen instabilnak érzékelt ablakpárkánytól, aminek eddig vakmerő módon támaszkodott.
- Biztos sikerült valami nagy falatba beletörni. Lehet, hogy meg is van a vérfarkasunk... - jegyzi meg a fogra, így ránézésre a gazdája létformáját sem igazán tudná meghatározni, de nem is különösebben érdekli. Csak egynek tűnik az is az itt felgyülemlett kacatok közül, ami őt nem különösebben hatja meg, még mindig azt tekinti a szoba legfontosabb értékének és egyben a számára legérdekesebb tulajdonságának is, hogy rendkívül különleges hangzást tud biztosítani a hegedűszónak. Az érdeklődése a fognak köszönhetően sem csoportosul át a padlón fellelhető tárgyakra, és talán még ismét elő is szedné a hangszert, ha nem lökné fel majdnem valami. Hirtelenjében azt sem tudja, mi a fene lehet, első lépésként meg egyébként is az egyensúlyát kellene megőriznie és nem elterülni. A húga biztos kiröhögné azért a mozdulatsorért, amit ingadozás közben bemutat, ám amint sikerült két lábbal földet érni és egyenesben maradni, akkor már sokkal inkább a kutyaforma valami köti le a figyelmét. Hogy ez milyen méretes egy egyed. Ilyenkor értékeli, hogy csak egy egere van, aki elfér a kabátja zsebében, és teljesen barátságos, megharapni is csak őt harapta meg eddig és azt is csak akkor, ha édességet szimatolt és nem kapott belőle. Ez a kutyaszerű akármi viszont nagyon úgy néz ki, mintha valami nem tetszene neki. Vagy csak a fiú kezében lévő nyakörv kellene neki? Végül is azt szerzi meg rövid úton és tűnik el vele. Csak ezután jut eszébe neki is bármerre is mozdulni, konkrétan előbbre lép, és kibámul az ajtón túlra.
- Tévedtem. Ez nem néz ki vérfarkasnak, sokkal inkább kutya... amolyan királyi társaságféle, szellemeknek elsősorban. Őfelségét is érdekli netán, hogy hová ment, vagy csak én volnék ennyire kíváncsi természet? - kérdezi, és egyelőre hagyva a hegedűt ott, ahová letette, mert valamiért biztonságosabbnak tűnik itt hagyni, kilép az ajtón, majd azért megáll még mielőtt nekivágna a lépcsőnek.
- Óhajt esetleg a felfedezőúton részt venni felséged is, vagy mehetek egymagam és amennyiben bestiának bizonyul a lény, én meg nem lennék eléggé halhatatlan egy szétmarcangolási kísérlet túléléséhez, akkor elmeséli az utókornak vakmerőségem hírét? - kérdezi, majd csak elindul fel a lépcsőn a kutyuli felé. Jókedvűnek tűnik, de ki tudja, lehet, hogy csak egyszerűen a reggelinek örül, ami lassú léptekkel felé közelít, és nem a szemébe nézve próbálja megőrizni minden nyugalmát.  
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Gilbert Blythe
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. január 17. 21:52 | Link

Mesélő, Lestat

A beszélgetésüket félbeszakítja a lény és az általa keltett ricsaj - ha nem látná rajta keresztül átderengeni a padlót, egészen biztosan nem tűnne fel, hogy a kutya puszta szellem és nem hús-vér állat. Amíg ugat, Gilnek lehetősége nyílik jobban szemügyre venni, bár csak általános megállapításokat képes levonni abból, amit lát. Valaha gyönyörű, megtermett példánya lehetett fajtájának, és szépségéből nem sokat vesztett - míg vámpír barátja az egerére gondol, neki pont megfelelő méretű.  Az állatokkal messze nem volt olyan egyszerű dolga, mint az emberekkel - pedig azokkal is meggyűlt a baja, nem is kevésszer - de amennyire meg tudta ítélni, az elsődleges üzenet nem ártó szándékot sugallt. Ha tényleg annyira vérszomjas lett volna, akkor szellemség ide vagy oda, már rég nekiugrik és megpróbálja leteperni, de a lény sokkal inkább csak mérsékelten ellenségesnek tűnt, ami, legalább is szerinte, kijárt minden idegennek. Nem túl barátságos látogatójukat azonban szemlátomást jobban érdekli Gil, mint Lestat és kevésbé, mint a nyakörv, amit kezében lóbál. Amatőr hipnotizőr-próbálkozásainak elég gyorsan véget vet az eb, váratlanul kikapva ujjai közül a kopott bőrszíjat és elinalva vele, csak az ajtóból mordulva vissza.
- Nem vérfarkas,-*rázta meg a fejét, de még kutatott a megfelelő szó után, mert már egészen biztosan tudta, hogy valahol olvasott róla, látta maga előtt a mozgó fényképet. Aztán beugrott, mert az apja mesélt neki, ő adta a kezébe a réges-régi könyvet azzal, hogy az ő nagyapjának még volt.*
- Wishthound.-*Úgy ejtette a szót, mint egy varázsigét és kicsit annak is érezte - ezek a bestiák emberemlékezet óta a varázslók házőrzői voltak, intelligens és érzékeny, ám kísérteties megjelenésű lények. Főleg a szürke, fehér és barna példányok voltak népszerűek, a feketéket baljós hírnév övezte, mivel annyira hasonlítottak a zordóra. Sötétben izzó szemeik bármelyik muglit elijesztették a birtokról, termetük és gyorsaságuk pedig lehetővé tette, hogy számos bestiával elbírjanak.*
- Menjünk!-*Az egész történés felvillanyozta, bár nem egészen érti, mi történik épp, eddigi szerepéből kiesve száll be ebbe az új, veszélyes játékba. Ebben a lényben jóformán minden vonzotta és érdekelte, mi köti ehhez a lakatlan helyhez, így Lestat társaságában elindult, ki az ajtón és némi terepfelmérés után a lépcsőn is, felfelé. A fal melletti részen lépett, úgy koskodva, hogy a fokok a széleknél vannak alátámasztva, így ott bírják talán a legjobban a súlyt, ha pedig mégis beszakadna alatta, kisebb eséllyel zuhan a korlátra, ami végképp nem tűnt stabilnak. Itt is mindenfelé kacatok hevernek, van egy eléggé összerágott puffskeinplüss-maradványnak tűnő valami és egy gumitörpe is - próbaképp magához invitózza az egyiket, hogy kipróbálja, érdeklődés vagy fenyegetés jele-e a farkcsóválás.*
- Gawahir!-*Szólítja az állatot, meglengetve előtte a játékot, figyelve a reakcióját és ha a kutya vevő rá, el is hajítja, hogy ne állja útjukat a lépcső tetején és biztonságosan feljuthassanak. Akárhogy is, bárhol jobb, mint egy életveszélyes lépcső közepén.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Mesélő
Mesélő



offline
RPG hsz: 731
Összes hsz: 1184
Írta: 2014. január 19. 18:33 | Link

Kelletlen idegenek

A kutya nincs éppen jókedvében, rég elment gazdáját várja hűségesen haza. A férfi azt kérte tőle, hogy vigyázzon a házra, amely szebb időket is látott már, és ő így is fog tenni. Ez a két mitugrász megtanulja az illemet, ha rajta áll, a neveléshez nincs szüksége sem pálcára, sem illúziókra. Félelmetes, agresszív jelenléte mintha mégse volna elég, a fiúk nemhogy egérutat keresnének, helyette folytatják útjukat a lépcsőn felfelé, félelem nélkül közelítve hozzá. A hosszabb hajú nevét is kimondja, amire még dühösebbé válik. Mellső lábait kitámasztja a legfelső lépcsőfokra, és onnan csahol az undok, öntelt alakra. Mi az, hogy a nevemen szólítasz?! Mégis kinek képzeled te magad?
Gawahir sötét szemei vérben forognak, idegtépő ugatása nem szűnik, ritmusa egyre sűrűbbé válik, míg hangereje gyorsan növekszik. A falu most bizonyára némán, s dermedten áll, hiszen a ház lakójának kutyája vérmesen védi területét. Néha-néha feltűnnek fiatalok, akiket megugat, de azok azonnal el is tűnnek. A mostaniak viszont mások, mint az előző látogatók voltak. Ők túlbuzgók, nem értenek a szép szóból.
Gilbert ha folytatja útját, a következő lépcsőfok beszakad alatta, és egyik lába a semmibe zuhan. Axel eközben érdekes, emberinek tűnő mozgást hallhat maguk mögül, és választhat, vagy Gilbertnek segít kikecmeregni a beszakadt, itt-ott éles falépcsőből, és esélyt ad Gawahirnak, hogy rájuk ugorjon, vagy visszafordul, és megközelíti az ismeretlent.
Egy komor, csuklyás férfi áll a bejárati ajtóban, kezei maga mellett lógnak, arcát nem látni, hangját nem hallani, mégis rémületet hordoz néma önmagában. A fiúknak nincs sok idejük gondolkodásra, cselekedniük kell, mert a kutya nem enged fel senkit féltve őrzött emeletére, viszont a földszinten se várja őket semmi jóval kecsegtető.
Ha valamelyikük van annyira bátor, hogy a lépcsőkön lefelé lépdelő kutyával képes tartani a szemkontaktust, talán még találkozhat is az állat 'lelkével', és megérezheti annak gyenge pontját.
Utoljára módosította:Mesélő, 2014. január 19. 18:45 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

"Bármi lehetek. Egy virág, egy asztal, egy szellem vagy akár csak egy szellőcske. Sose tudhatod éppen hogyan találkozol velem, viszont mindig tudod, ha ott vagyok. Figyelj rám!"
Axel Sebastian Sjölander
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. február 7. 21:01 | Link

Id. Hamlet szelleme, mesélő.

Ma valahogy nem az a nap volt, amikor különösebben szeretett volna bárki emberszabásúval találkozni, de a váratlanul ide keveredő társaság mégis érdekesebbnek bizonyul annál, hogy csak úgy fogja magát és kisétáljon netán szó nélkül a hegedűjével. Nem, ez meg sem fordult a fejében, sőt a beszélgetéstől még a gondolatai is elterelődnek, aminek további jótékony velejárója, hogy még egy fokkal nyugodtabb lesz, már amíg fel nem bővülnek köreik. A felbukkanó lény különös, kutyára emlékeztet, de mégis mintha szellemféleség lenne, vagy netán ő hallucinál, és amiatt látja a padló deszkái között a réseket a lény testén át is viszonylag tisztán. Majdnem sikerül felborítania, úgy érkezik be, de kifejezetten nem kelt benne félelmet, sokkal inkább a kíváncsiságát ébreszti fel, mert nagyon is érdekelné, miféle lény ez az idősebb Hamlet szellemeként bemutatkozó társasága által Gawahirnak nevezett akármicsoda. A választ hamar megkapja és kissé le is esik az álla.
- Húha... hallani hallottam már arról, hogy létezik, de még soha nem láttam egyet sem. - jegyzi meg, amint tudtára adja a fiú, mivel is van dolguk, aztán csakazértis elindul ki az ajtón és fel a lépcsőn. Előre is engedi a másik lelkes felfedezőt, már ha Hamlet elsőként óhajtana felérni a lépcső tetejére, a fal melletti rész ugyanis stabilabbnak tűnik a korlátnál, de még így is biztosabbnak tűnik libasorban óvatoskodni felfele, mielőtt bármely léc úgy döntene, hogy most akar beszakadni alattuk. Lám, a hamarjában tett óvintézkedések ellenére is feladja egy fadarab a küzdelmet. Nagyszerű. Szusszant egyet, és már sietne is a fiú segítségére, amikor mozgásra lesz figyelmes. Másnak hangzik ez, mint a ház sajátos zajai, így hátrapillant. Egyre jobb ez az egész. Nyel egy nagyot, és még szerencse, hogy az imént előhalászta a pálcáját, így most nem kell ismét az összes lehetséges variációval számolni a helyét illetően. Odafent egy kutya morog, bár ha igaz minden, ami hirtelen felrémlik a fajról, nem nagyon árthat nekik, bármennyire is ijesztő, lent meg valaki megpróbál mumussá avanzsálni, vagy ki tudja, mi jár a fejében éppen az illetőnek, lehet, hogy még szerencsésnek is mondhatja magát amiért a gondolatolvasáshoz kicsit sem konyít.
- Remek. Azt hittem, ez csak elfuserált klisés horrorfilmekben szokott előfordulni. Kutyákhoz nem nagyon értek, legyen ő a tied. - dünnyögi a fiúnak, enyhén idegesen, miközben előkotorja a pálcáját, és amíg az alak nem nagyon mozog, inkább a lépcső által foglyul ejtett társának segít kikászálódni, igyekezve nem hátat fordítani neki, viszont az első gyanús mozdulatra gondolkodás nélkül kész ráküldeni egy sóbálványátkot.  
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Tiffany Elswood
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 135
Összes hsz: 1504
Írta: 2014. február 9. 18:33 | Link

Keith Coltrane


 A sárkányok fajtái: antipodeai opálszemű, hebridai feketesárkány, kínai gömblángsárkány, közönséges walesi zöldsárkány, magyar mennydörgősárkány, norvég tarajossárkány, román hosszúszarvú, svéd sróforrú sárkány, ukrán vasgyomrú.-futotta át még egyszer LLG jegyzeteit a Rellon jelképállatáról. Fárasztó. Közeleg a vizsgaidőszak. Tiff lassacskán bebarikádozta magát a rengeteg könyv, pergamendarab, jegyzet, és megbontott édesség csomagok mögé, hisz napok óta mást sem csinált, csak tanult. Persze, akárki a szemére hányhatta volna, hogy ezt eddig is megkellett volna ejtse, de a vöröske híres volt arról, hogy hajlamos mindent az utolsó pillanatra hagyni, így az e heti programja sem volt túl meglepő. A Sárkányfészek puha szőnyegén ült, közel a kerek asztalkához, mely a kandallóval szemben foglalt helyet, s sorra olvasgatta jegyzeteit, melyekkel próbált minél jobban felkészülni a jövő heti vizsgáira. Végül, további 15 perc küszködés után úgy döntött, talán többet segítene, ha levegőzne egy kicsit, így felállt, és mindent úgy hagyva, ahogy volt, átrohant a hálószobába. Tágra nyitott ajtajú szekrényéből kihányt pár ruhát az ágyra, majd kevés kotorászás után előhalászott egy pár cipőt is. A pincében lévő ablakok hű másolatok voltak a kinti világ képéről, így a rellonos megállapíthatta, hogy még mindig havazik, így jó, ha vastagon öltözik. Egy fekete farmer mellett döntött, melyhez egy piros, kényelmes anyagból készült inget választott, és egy fekete bőrkabátot. Felvette sötét színű, stabil talpú magassarkúját, nyakába akasztotta egyik vastagabb sálját, majd belepillantott a szekrény ajtajára felszerelt tükörre. Utolsó apró részlet ként még beletűzött kiengedett loboncába egy, az ingel megeggyező színű csattot, és kilépett az ajtón. Átvágtatott a klubhelyiségen, majd fel a három sor lépcsőn, át az előcsarnokon, és már is a hatalmas tölgyfa ajtó előtt találta magát. Ahogy kijutott a szabadba mélyen magába szívta a hűvös levegőt, és megindult a falu irányába. Semmi sem keltette fel az érdeklődését a fehér utcákon, gyerekek rohangáltam és hógolyóztak, s a játszótéren észrevett egy kisebb csoportot, akik hóembert építgettek. Forralt bor és csokoládé illata terjengett a levegőben a korcsolyapálya közelében, ahol vidám iskolások hada szórakozott. Tiffany egyre távolabb ért, míg rá nem jött, hogy lassan kisétált a falu széléig. De hát annyi baj legyen. Ahogy tovább bolyongott, letért a havas útról, és inkább a ritkán álló fák között folytatta útját. És akkor megpillantotta. Először a furcsa vasdarabokon akadt meg a szeme, amelyek a földből meredeztek, majd, ahogy megállapította, hogy legjobban egy régi kerítésre próbálnak hasonlítani, felemelte tekintetét, és meglátta. Ott magasodott, feketén, sötéten, mégis hívogatóan és nyíltan. Még arra sem volt ideje, hogy meggondolja, biztos jó ötlet e, megindult az ősrégi épület felé. Lassú, szinte tiszteletteljes léptekkel közelítette meg, majd kissé veszítve bátorságából megállt az egykori ajtó korhadt mása előtt pár méterrel, és felbámult a ház ablakaira.

Ruha
Utoljára módosította:Tiffany Elswood, 2014. február 9. 18:36 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

müty-müty|terelő|kérdezőke
Keith Coltrane
KARANTÉN


padláslakó
offline
RPG hsz: 200
Összes hsz: 4623
Írta: 2014. február 18. 21:37 | Link

Tiffany


- Mit mondasz, bemegyünk? - Kérdi elevenen, mikor egyszer csak, úgy a semmiből, a lány mellé ér. Először csak egy gyors, barátságos vigyort áldoz rá, mivelhogy minden figyelmét leköti az előtte lustán terpeszkedő morózus épület. Vörös szövetkabátjának bő ujjával érdeklődően, vágyakozva megsimogatja az egyik árválkodó lécdarabot, ami hajdan kerítésként szolgált, majd le se véve a pillantását a kitört ablakokról, légies léptekkel elindul felé. De némasága csak fél percig tart, és ez is csak azért, mert már olyan régen feltűnt neki az épület festménybe illő szépsége, hogy kijárt neki egy rövid, áhítatos csönd.
- Jártál már erre? Remélhetőleg még nem lopkodták el az összes cuccot, mert amennyit hallani róla a kastélyban...Igazából furcsa is, hogy csak ketten vagyunk itt. - Hozza a megszokott közvetlenségét, barátságos, diszkréten vizsgáló szemét és széles vigyorát, bár a gondolatait csak nehezen tudja elhúzni a fejében frissen felnyitott, üres vászon elől. Minden szavára egy új, finom, heves vonal jelenik meg; fésűknek, tükröknek, csipkés ruháknak a körvonalai. El kell ismerni, hogy egy kicsit sablonos maga az alaptéma, de ami ráépülhet! Keith a legkevésbé se törődik a babonákkal, amiket fél füllel hallgatott, miközben azon ábrándozott, talál-e valami különös kincset valamelyik elhagyatott szobában. Még sose rekonstruált kísértetházat, és ennek az ismert témának a feldolgozása látható izgalommal tölti el. Persze a lányhoz való viszonyát ez nem befolyásolja - akkor is régi ismerősként kezelné, ha csak beleütközött volna a folyosón órára menet. Aztán remélve, hogy a lány követte őt a ház felé, udvariasan ki is tárja előtte a bejárati ajtót, kellemes, dohos szagot eresztve a szabad levegő alá.
Utoljára módosította:Keith Coltrane, 2014. február 18. 21:40 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Sheela Lengrond
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. március 3. 20:02 | Link

Alegria C. Martinez

Hamarosan nyolc óra. Már sötét van, ezért úgy döntök kimozdulok a négy fal közül. Eljött az én időm, hogy a kuckóból előmerészkedve ismét felfedezzem, milyen sanyarú ez a világ. Sok fájdalmat okoztak nekem, amit egyszerűen nem tudtam elviselni - vagy megküzdeni ellenük? Magam sem tudom melyik helyzet áll elő, sőt! Őszintén jelenlegi érzéseimmel sem vagyok tisztában. Olyan... vegyesek, de határozott szomorúságba torkollanak át, amikor elérkezek egy kísértet házig.
- Ez a nekem való hely - suttogom. Egy meleg könnycsepp jelenik meg egyik szemem sarkában, azonban többre nem telik. Az érzelmek kimutatása itt véget is ér. Heh, be kell vallanom, hogy még most sem erényem ez, ami másnak természetes lenne.
Erőtlenül, már-már zombieként sétálva indulok meg a zord épület felé, mit sem sejtve arról, milyen szörnyűségeket rejthet magában. [...]
A falakról leesett néhány vakolatdarab, a rajtuk található festmények mállottak, van amelyiknek darabokra tört a kerete, a dögszagtól meg annyira felfordult a gyomrom, hogy útközben - az ajtótól egy-két méternyire - kidobtam a rókát, de azért tovább mentem, mert hajtott valami.
- Milyen szomorú - mondom halkan, s finoman kinyújtom kezem. Végigvezetem egy kopott anyagú fotel karfáján, amiből a rugók is kiállnak. Nagyon szürkés, valószínűleg régóta itt lehet. Beteríti a por, a szaga is erről árul - tüsszentés -kodik...
Utoljára módosította:Sheela Lengrond, 2014. március 3. 20:03 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Alegria C. Martinez
INAKTÍV


*rainbowkiss*
offline
RPG hsz: 55
Összes hsz: 929
Írta: 2014. március 4. 11:55 | Link

Sheela
ruha

Spanyol vagyok, leginkább a jó időhöz szokva, úgyhogy azért egy kicsit túlzás lehet, amilyen öltözékben és amikor elindulok... Sosem voltam egyszerű lány, és ha én fekete majdnem földig érő ruhában és este akarok sétálni, akkor fogok is! A hideg, meg a házirend sem fog túlságosan érdekelni, habár van még időm.
Furcsán jó érzés pár centivel magasabbnak lenni, bár így is csak épp az átlagot ütöm meg, a pálcám pedig, jól elrejtve is a ruházatomban, de biztonságot ad.
Nem is kell sok idő, hogy leérjek a faluba, itt pedig már nagyjából tudom mi merre van, mégis céltalanul sétálok. Irányt nem is változtatva, a lakósoron haladok végig, majd ahol már sok minden nincs, az egyetlen dolog, amit megpillantok, az egy elhagyatott, sötét, és meglehetősen lepukkant ház. Na ez az, ami kell nekem. Egy teljesen kihalt hely, gondolkodni, és bármire jó. De tényleg akármire.
Csak sétálok előre a sötét szobákon át... Itt nincs fény, az ablakokon szűrődik be csak valami, kintről. Talán a Hold fénye, de ez érdekel legkevésbé. Vonz a félhomály. Vonz az a köd, a tudatlanság, amiben el lehet merülni, ami csak van, amit még a szürkeség sem jellemez igazán. Nincsenek hűen kifejező szavak, ott az ember a létbe szorul vissza.
Aztán mély gondolatokból tüsszentés zökkent ki. Tehát van itt valaki. Fejem hirtelen a hang irányába fordítom, és ez az első reakcióm. Mert hallucinálni azt nem szoktam, és nem is fogok. Elvileg, végül is az orvos azt mondta az agyammal nincs semmi gond.
Szóval akkor honnan is jött? Pár szobával odébb van az a hely, így el is indulok, persze óvatosan lépkedve. Tűsarkúban azért hallatszok. Két helyiségen haladok át, mire az utóbbi ajtajában állok meg. Az ablakból a fény a ruhámra esik, de nem teljesen, itt is a félhomály uralkodik. A lány alakját hamar kiszúrom, és az ajtófélfának dőlök vállammal, míg a reakcióját várom. Ha észrevesz, vagy észrevett persze, de itt jelen helyzetemben ez még neki sem lesz nehéz.
Utoljára módosította:Alegria C. Martinez, 2014. március 4. 12:18 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Sheela Lengrond
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. március 5. 22:30 | Link

Alegria C. Martinez

Ösztönösen a szám elé teszem kezem. Bakker, por ment az orromba! Pár percig egy örökké valóságnak tűnő tüsszögő roham tőr rám ugyanis nem csak az iménti a probléma, hanem az is, hogy allergiás vagyok rá. Nem bírom, de azért kockáztattam, hogy itt lehessek. Ebben az épületben legalább egyedül lehetek. Nem zavarhat senki sem, max a eljárkál kísértetek, és a gyötrő, szomorú emlékképek amiket magammal hoztam otthonról. Üdv Bagolykő, Sheela vagyok, aki örül, ha egyedül töltheti az idejét!
Mikor úgy érzem egy időre alábbhagy a tüsszögés, megpillantok valamit a félhomályban, ami megijeszt, de ezt végképp nem mutattam volna ki a világnak. Faarcúként amúgy sem erősségem ez. Homlok ráncolva mérem végig az elegáns hosszú ruhás alakot, ezután úgy döntök, lassan megközelítem. Vajon m sül ki ebből?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Gilbert Blythe
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. március 6. 22:08 | Link

Lestat, mesélő

- Én is most először. Alig valaki tart ma belőlük.-*Pont ezért nem tétovázik egy pillanatig sem, azonnal a lény nyomába eredve - nagyon rég itt kísérthet, már csak a nyakörvből ítélve is, ami még kézimunkának tűnt. Nagyon szerethették annakidején, mégis magára maradt ebben a nagy, üres, egyre romló házban.
Első próbálkozása csúfos kudarcba fullad - végül is, ez is benne volt a pakliban, nem minden felnőtt állat játékos és vannak, akik csak bizonyos személyeket tüntetnek ki ilyen módon. A heves reakcióra azonban mégsem számított és csak sötétben tapogatózik, ami helyzet megoldását illeti - minden állatokat illető tudatása elméleti, gyakorlatban alig volt lehetősége kapcsolatba kerülni velük.*
- Nyugalom. Nem akarlak bántani. Tudom, hogy legalább egy részét érted annak, amit mondok.-*Nyugodt, barátságos hangon beszél, félelem jele nélkül, meg-megszakítva a szemkontaktust, mert ha a kutya elszokott az emberektől, akkor fenyegetve érezheti magát. Minden mondattal előrébb araszol egy fokkal, közelítve Gawahirhez, mert szeretné megismerni, de nehéz lesz, amíg ennyire ellenséges az eb - bár nem támad, kitartóan csahol, teljes torokból fenyegetőzve. Az utolsó mondatnál azonban a lépcső megadja magát és hangos reccsenéssel beszakad alatta, csapdába ejtve - van annyi lélekjelenléte, hogy ne ejtse el pálcáját, amint a szálkák végigmarják a lábát. Összeszorított foggal kapaszkodik a korlátba, és valami a háta mögött is történhet, de nem tud megfordulni, így csak Lestat elmorgott szavait hallja, amíg az segít neki kikecmeregni. Tehát nincs más hátra, csak előre? Ám legyen.
Minden lépés fájt, de elindult felfelé, szemben Gawahirral, csak az állatra összpontosítva és nem engedve el a tekintetét, megpróbálva egészen ráhangolódni, hogy megértse. Nem tágított és nem lassított, határozottan, hirtelen mozdulatok nélkül nyomult előre, hűen előbbi szavaihoz. Magányt érzett, és hűséget, vágyódást valami réges-régi után. Az állat nem tudja, hogy már nincs gazdája, akit hazavárjon. Felé nyújtotta a kezét, eltökélten, hogy békés szándékáról biztosítsa és hagyja, hogy megszagolja, vagy ha úgy esik, meg is harapja, de nem hátrált meg.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Tiffany Elswood
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 135
Összes hsz: 1504
Írta: 2014. március 7. 15:11 | Link

Keith Coltrane


 Szeme sarkából már megpillantotta a jövevényt még mielőtt az megszólalhatott volna, de nem nyitotta ki a száját, csak rázárta ujjait pálcája markolatára. Míg a fiú a házat vizsgálta, addig ő az eridonost pásztázta tekintetével, végigmérve tetőtől talpig, és megállapítva, hogy még sem egy potenciális párbaj-társról volt szó. Szótlanul állt, csak egy apró fejrázással válaszolt a második kérdésre, majd felemelte tekintetét, és a hatalmas épület felső szintjén is végighordozta világos szemeit.
-Mehetünk? -kérdezte végül unott hangnemben, s tett egy lépést az ajtó felé. Sosem járt még itt, de felsejlett előtte pár mondat foszlány, a hallottak erről a helyről. Sosem hitt az ilyesfajta mesékbe, s már a kísértetek sem keltettek benne ijedséget, hisz látott eleget a kastély falain belül.
 A fiú előre ment, s kinyitotta az ajtót, hogy pár másodperccel később a vöröske belibbenhessen a dohos helyiségbe. Egy kisebb köhögés-kombóval nyugtázta, hogy minden tiszta por, majd beljebb merészkedett, és elkezdte felmérni a terepet. Az első terem hatalmas volt, leginkább egy csarnokra hasonló. Egy szélfuvallat libbentette meg a haját, mely az egyik kitört ablak felől érkezett. Lassan kezdett körbesétálni, halk kopogó hangokat idézve cipői miatt, s végighúzta ujjait a régi, már nagyjából lepergett festéknyomokon.
-Rengeteg történetet lehetne kitalálni erről a helyről -szólalt meg halkan, szinte suttogva, inkább magának, mint társának. Talán a sok elolvasott könyv tette, talán gyerekkora óta színes fantáziája, hogy azonnal több száz ötlet furakodott az agyába a gyönyörű, elhagyatott házról, s a benne történt szörnyűségekről.
-Szerinted öltek már itt embert? -intézte ezúttal kérdését egyenesen a fiúnak, anélkül, hogy ránézzen, mivel éppen azzal volt elfoglalva, hogy leguggoljon, és megvizsgáljon egy sötétebb, vöröses foltot a fal alsó részén.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

müty-müty|terelő|kérdezőke
Alegria C. Martinez
INAKTÍV


*rainbowkiss*
offline
RPG hsz: 55
Összes hsz: 929
Írta: 2014. március 8. 15:22 | Link

Sheela

Csak pár hosszú és nyugodt másodperc erejéig tudom a lány alakját figyelni, mert elindul felém. Egy kicsit meglepő, de azért nem hiszem, hogy az első gondolata valami ijesztő rólam. Első látásra még így a sötétben kirajzolódó alakomból se venni ki senki, hogy mikre vagyok képes. Vagyis mikre lennék, mert az elmém, a lelkiismeretem nem gátol. Nincs már olyanom, de nem akarok én senkit bántani. Fizikailag legalábbis biztos nem fogok.
Határozott félmosollyal várom, hogy lépdeljen csak közelebb. Nem jön gyorsan, de reményeim szerint nem is áll meg. Hajtja a kíváncsiság, ki vagyok én, mit akarok én, és miért. Persze, a miértek mindenkit érdekelnek. Miért állok itt? Miért vagyok csendben? Miért jöttem ide, miért nem szólalok meg? Vagy talán gondolatai sincsenek, csak egy hirtelen ötlet volt, hogy vágjunk bele, nézzük meg ki ez, s mi ez.
Egy pillanat alatt döntöm el, mi lesz a következő lépés. Határozottan, de nem hirtelen fordulok meg, és mégsem várok rá. Kiért léptekkel, a kopogásnak már teret hagyva indulok meg a szoba másik ajtaja felé, ahonnan jöttem. Eszem ágában sincs lelépni, de most már biztosan elérem, hogy valami kérdés támadjon a fejében.
A lépcsőhöz megyek, de az csak akkor tudatosul bennem, amikor az ajtón kilépve felfedezem az alakját. Nem tudom, követ-e, vagy mit reagál erre, de én felmegyek az emeletre. Per pillanat nem tudok arra figyelni, hogy biztonságban is legyek, így nem a falhoz közeli részt választom a feljutáshoz, a lépcsőfokok közepén lépdelek. Másnak biztos nem, nekem magabiztosságot ad a nyikorgás a lábaim alatt. Jól hangzik, olyan nyomott. A hely varázsa...
Fent talán sötétebb van. Nem tudom miért érzem ezt, de én ugyanannyit látok így is- úgy is. Nincs célom. Ez pedig furcsa, de nem ismerem a helyet, azt sem tudom hova megyek, de a lábam elé figyelek, csak ennyire ügyelek most. Eltűntem egy fal árnyékában, szóval jó, ha eddig nagyon figyelt rám, mert ha nem, akkor innentől nehéz lesz megtalálni. Ahogy egy új helyiségben egy széket kiszúrok megint halkra veszem a figurát, és odasétálok óvatosan, de gyorsan. Nem próbálok úgy leülni, hogy azt ne hallja, de annyira nem nyikorog a bútordarab, mint elképzeltem. Mindenesetre én itt ülök, és várom a reakcióját, de őszinte kíváncsisággal. Ha feljön utánam, tudom, hogyan folytassam, rajta áll itt minden.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Sheela Lengrond
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. március 8. 20:56 | Link

Alegria C. Martinez

Nem sietek. Türelmesen sétálok felé nem törődve semmivel. Attól sem félek hogy esetleg egy gyilkos aki csak arra vár hogy megöljön, de mielőtt megtenné, még eljátszadozik velem például így. Nem lenne mit hátrahagynom, gyerekeken még nem gondolkodtam, a szüleim rég nem érdekelnek, ahogy az élet sem túlzottan. Úgy vagyok ezzel, hogy csakúgy létetem...
Érdekesnek találom, hogy minduntalan áll, mintha arra várna hogy eléggé a közelébe érjek, amikor aztán így teszek, megfordul és tovább megy. Pár apró mozzanattal felébreszt bennem egy kicsi kíváncsiságot. Érdeklődve követem tovább, remélve nem hiszi azt hogy csakúgy megállnék. Nem, ez meg sem fordul a fejemben, ahhoz túlságosan makacs vagyok!
A csend varázsát nem töröm meg. Bátran követem még a lépcsőn is, miközben az meg-megnyikordul minden léptem alatt. Fogalmam sincs meddig bírja alattam, az sem biztos igazán hogy meg tudja tartani a súlyomat. Könnyen megeshet hogyha nem figyelek vagy gyenge valahol a lépcső, lezuhanhatok, elvégre egy nagyon öreg házról beszélünk. Ahogy haladunk egyre feljebb, belefutok néhány pókba, amik szövetséget kötve egymással megpróbálnak egy legyet elkapni. Nem túl nagy látvány, de mindenképp izgalmasabb, mint a poros bútorokat fürkészni.
Elgondolkodva figyelem az előttem haladót. Nem tudtam rájönni ki, vagy mi lehet, holott egyre jobban motoszkálni kezdett ez a kérdés a fejemben. Helyette azonban mielőtt bármit is kérdeznék, végignézem ahogy gyorsan helyet egy széken a fent található helyiségben. Számomra szintén új, olyan mint egy társalgó a sok fotellel, meg a repedt kávézóasztallal középen. Leülök az egyik még ép darabra, majd lassan az ismeretlenez fordulok. Kényelmesen hátradőlök, igyekszem megtalálni a legkényelmesebb pózt, mert azt érzem sokáig fogunk itt időzni. A teremtmény meglepetésemre továbbra sem megy el.
- Nem akarom megtudni ki vagy, csak azt, miért jöttél ide, hol még a madár sem jár - töröm meg a csendet. Jobbnak látom amúgy, ha egyelőre "meglepi" marad mindkettőnk kiléte.
Ami pedig a sötétséget illeti, én már nem látok olyan jól, de a tapogatózás abban remekül segít, hogyan találjak ülőalkalmatosságra...
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Alegria C. Martinez
INAKTÍV


*rainbowkiss*
offline
RPG hsz: 55
Összes hsz: 929
Írta: 2014. március 27. 17:10 | Link

Sheela

Valahol megnyugtató, és még elégedettséggel is tölt el, hogy követ, bár igazán nem is vártam volna mást. Csak magamból indultam ki, bár én az átlagnál sokkal kíváncsibb alkat vagyok. Ám azért a lány elméje sem engedte a képemet csak úgy mászkálni itt a térben, persze, hogy valami elindult benne. Nem biztos, hogy jelentős, de figyelmen kívül nem hagy, és ennek örülök. Titkon persze.
Azért valljuk be, én nélküle is ellennék, de gondolkodni a jelenlétében is tudok, leülve először is azon, hogy miért nem érzem, hogy ő érezne frusztrációt. Talán nem is annyira más, mint én. Így a pontos, én nem hasonlítom magamat másokhoz, mert nem vagyok olyan, mint ők. Azt nézem, ők mennyire olyanok, mint én.
Nem rá nézek, az előttem lévő kicsit sem jó állapotban lévő dohányzóasztalra meredek, és a szemem sarkából látom csak, ahogy kényelembe helyezi magát, és nagyjából, ahogy vártam, meg is töri a csendet.
Rezzenéstelen arccal fordulok feléje, és tekintetét keresem. A sötét ellenére ezt nem nehéz megtalálnom, mivel egyszer, hogy hozzá vagyok szokva a fény hiányához, másodszor pedig, azért be lehet határolni. Íriszeimet az övéibe mélyesztem, és még ha nem is látja őket, biztosan érzi. Az ember megérzi, mint ha bámulják, vagy ha nincs egyedül.
- Sötét van...
A hangsúlyt nem viszem le, a mondatot folytatni fogom, csak a hatás kedvéért hagyom.. Be nem ismerném, hogy nem jut eszembe a szó, de hát én megoldom a helyzetet.
- ...és nyugodt.
Azaz. Viszont ha már ide tévedt, azt nem hiszem, hogy tovább kellene magyaráznom. Megeshet, hogy csak a ház érdekelte, mert hallott róla, azért van itt, de akkor is, a sötétség valamilyen szinten vonzhatta.
- Téged mi hozott ide? Vannak szebb helyek..  
Egyáltalán nem érdeklődő a tekintetem, inkább nyugtalanít, ha valakiével érintkezik, most pedig az ismeretlenen nyugszik.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Sheela Lengrond
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. március 27. 19:48 | Link

Alegria C. Martinez

Teljesen nyugodt tudok maradni. Egy kicsit sem izgat, hogy egy idegennel beszélgetek, aki akár meg is ölhetne, persze egy belső hang mintegy vészjelzésként harsogja folyamatosan, hogy nem kéne sokáig vele egy légtérben tartózkodnom. Ugyan, nem félek tőle! Ha rám akar támadni, csak rajta, de egyelőre úgy látom, erre nem fog sor kerülni.
Kényelembe helyezem magam, egy idő után bátrabban dőlök hátra, jobb lábamat keresztül vetem a másikon, miközben az alakot figyelem. Türelmesen várom a kérdésemre a választ. A tekintete pedig rám szegeződik. Nem látom a sötétség miatt, de érzem magamon, így biztosra veszem, hogy engem néz.
- A sötétség, és az hogy magányomban nem tudtam volna mást csinálni. Számomra meg ez a tökéletes hely... - szólalok meg halkan, ám ezután csönd következik részemről, legalább is egy kis időre.
Ahogy magamon érzem a szempárt, nyugtalanítani kezd. Még nyugodt vagyok, de belül valami enyhén mocorogni kezd. Az idegesség az. Igyekszem a sötétségre koncentrálni, mert az engem is le tud csillapítani. Szeretem, meg hozzá szoktam.


Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Szabó Lívia Lujza
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. március 28. 18:29 | Link

Gwen Laura Kimiko Jones

   Gwennel megbeszéltük, hogy ma este elmegyünk Bogolyfalvára a Kísértetházba. Sötét zivataros éj volt a házak ablakait csapdosta a szél. Egyre közelebb mentünk. Kinyitottam a bejáratot...széttört üvegek mindenhol. A falakon egy letűnt kor emlékképei. Repedések és zugok. A távolból valamiféle cicergés vagy cincogás hallatszott. Átlépünk a küszöbön és az ajtó mögöttünk becsapódott. Én egy kissé megijedtem. Tovább hatoltunk be a házba. Egyszer csak orrfacsaró bűz csapta meg az orromat. Egy hatalmas árnyékot láttam. A cincogásnak még erősebb hangja lett. Elhúztam a kiszakadt fátyolfüggönyt. És hogy mi tárult elénk? 3 patkány egy nagy adag büdössajtot evett. Én sejtettem, hogy itt valami nincs rendjén, mert járt itt valaki az biztos! Mert valaki odatette a sajtot, de fogalmam nem volt hogy ki lehetett. Mindenesetre a fátyolfüggönyt letéptem és letakartam vele a sajtot, hogy ne járjon át mindent a büdös. Egy elszigetelt kis helyiségbe érkeztünk. Ahol íróasztalok és más egyéb antik holmi volt található. Egyesével megnéztük, hogy mi van a fiókokban, de nem találtunk semmit. Biztos akik előttünk itt jártak azok elvitték. A szobában volt egy festmény egy emberről. Nagyon ismerős volt. Mintha valahol már láttam volna. Igazából teljesen hidegen hagyott, hogy ki volt az de mégis...érdekelt egy kicsit.
   Továbbmentünk. Egy hosszabb folyosóra tévedtünk ki. A végében egy halvány alakot véltem megpillantani. Mutogattam Gwennek és suttogtam neki: -Nézd egy szellem. Te nem emlékszel hol láttad ezt az arcot? Én ekkor már tudtam, hogy ő az akiről a festmény készült az íróasztalos szobában. Hirtelen felénk kiáltott: -Ki mer megzavarni?!! -próbált megijeszteni. Felkaptam egy vastagabb fadarabot a földről és elindultam a "bestia" irányába. Bár tudtam, hogy egy szellemet nem lehet illy módon megsebezni, de fő a biztonság. Szépen lassan ő is közeledett felém és halkan ezt mormolta magában: -Mit keresel itt gyermekem? Én erre azt feleltem: KALANDOOOT! És egyenesen átfutottam a kísértet gyomrán.
Utoljára módosította:Szabó Lívia Lujza, 2014. március 28. 18:36 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: « 1 2 3 4 5 [6] 7 8 ... 16 ... 22 23 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaA falu határa