Ha a bogoly lakósoron tovább mész, és elhagyod az utolsó eddig épült házat, egy hatalmas üres teleket látsz, gyönyörű zöld pázsittal. Szinte nem is hívogat, hanem követeli, hogy fuss végig rajta, feküdj bele a puha selymes fűbe, télen pedig ez az egyetlen hely, ahol a hó állandóan friss és fehér, a lépéseknek itt nyoma sincs. Ám ez a terület sokkal többet jelent az itt élő emberek, és az iskolában tanuló diákok számára, mint holmi park. Ugyanis ha az alacsony, alig 50 centis kerítés felett - akár a legtávolabbi oldalon is, de - átlép az ember, a temető kapujának belső oldalán találja magát.
A bejárattól nem messze egy új tábla köszönti a belépőket, ami a temető térképét tárja eléjük. Amennyiben valaki először jár itt, feledékeny avagy kíváncsi, könnyedén kiderítheti, merre fekszenek a rokonai - egyetlen csepp vér segítségével, amit a tábla alján lévő tálkába hullajt. (Ez persze vezethet kínos pillanatokhoz, ha olyan is felvillan a térképen, akiről nem tudtál.
Ez a hely egyszerre szolgálja a halott lelkek nyugalmát, és a tartja tiszteletben a gyászolók némaságát. Amikor az erre tévedők átlépik a kerítés alkotta vonalat, már senki nem láthatja őket, ám ők látják a kinn zajló életet, és a temető valódi mivoltát is. Habár már maga a bejutás eleve trükkős, rejt még a temető pár titkot és varázst, mint a városban oly sok minden. A Nap járásához igazodik, így napfelkeltétől napnyugtáig egy egyszerű kis csendes temető képe tárul a betévedők elé, márvány sírkövekkel, virágcsokrokkal, és a szellőben örökké lengedező fákkal. Egy külön kis síremlék van kialakítva az elhunyt igazgatók és polgármesterek részére, de az utak nem csak ott, minden parcella körül fehér kaviccsal vannak behintve.
Amikor pedig a nap utolsó sugara is lenyugszik, átveszik az uralmat a sötétét erők. Persze csak a diákok érezhetik így, mert igazából csak néhány vicces kedvű és rendkívül tehetséges fiatal varázsolt egy igazi rémséges temetőt, hatalmas sírkövekkel, koponyákkal, és mindennel, amit csak az ember képzelhet. Néhány mumus is megjelenik ilyenkor, és itt-ott ráijeszt az arra tévedőre. A szektáknak és a titkos találkáknak is kitűnő hely ez az „éjszakai üzemmódban" lévő temető, mert kívülről, mint már említettem, senki nem lát semmit.

A bejáratnál - és beljebb, a jelentősebb elágazásoknál - derékmagasságban polcszerű dobozok kerültek kihelyezésre. Nincs ajtajuk, varázslat tartja bennük biztonságban a sorakozó mécseseket, valamint mindegyikben akad egy kisebb doboz, néhány maréknyi kaviccsal. Ezek előtt rövid, nyomtatott szöveg díszeleg a vízhatlanná tett pergamenen:

Ha kimondatlanul maradt bármi, elbúcsúznál vagy üzenetet hagynál, ezek a kövek megőrzik a szavaid. Szorítsd a kezedbe, majd suttogd vagy mondd el, amit szerettél volna. A kavics a saját hangján megjegyzi.

S ha az ember körülnéz, ilyen kövecskékből akad itt-ott a sírokon már. Ha valaki egy ilyet a füléhez szorít, hallhatja az eltávozottaknak vagy családjuknak hagyott üzenetet.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=883608#post883608][b]Alicia Sara Sjölander - 2024.11.03. 17:55[/b][/url]

Bóklásztam egy darabig a városban, az ünnepi forgatagban, csokit gyűjtöttem, és faltam szinkronban, és a jelmezemnek hála a szemüvegem is felvettem a maszk alá, hogy lássam is mi merre van, és mit érdemes még meglesni.
De elég hamar eluntam a dolgot, és a pocim is fáj már a sok édességtől, a műanyag töklámpásom pedig, amibe gyűjtöm őket, így is színültig van még. Szóval megszületett az elhatározás, ideje hagyni a csudába ezt a beöltözős gyerekzsúrt, és vagy nyöszörögve ágyba bújni a hascsikarástól, vagy keresni valami tényleg ijesztőt. Mondjuk a temetőt.
Mikor már bent lépdelek a sírok közt, meg kell állapítsam, hogy nem túlzóak a mesék, tényleg elképesztően hangulatos az estére csontokkal, baljóslatú árnyékokkal és hangokkal játszó sírkert.
Hevesen dobogó szívvel, óvatosan lépdelek, és lesek be a növényekkel benőtt, koponyákkal díszített kövek mögé, és meg mernék esküdni rá, hogy egyik-másik felém is fordul, ahogy elsétálok mellettük.
- Ne nézz vissza, ne nézz vissza, ne nézz vissza..! - szuggerálom magam remegő hangon, majd aprót sikkantok, mikor egy fekete macska ugrik el az egyik fejfáról, alig két méterre tőlem. Meg mertem volna esküdni rá, hogy kőből van az is!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=883619#post883619][b]Alicia Sara Sjölander - 2024.11.03. 19:54[/b][/url]

Sokan nem értik, miért szeretek félni - mármint úgy félni, hogy rettegni valami szörnyűségtől, a sötéttől, összerezzenni neszektől, hirtelen elém ugró, ismeretlen dolgoktól. Nem értik, miért jó, ha sikoltok, ha kiugrik a szívem a helyéről, ha fejvesztve menekülőre kell fogjam a dolgot ijedtemben. Pedig ez mind-mind adrenalint szabadít fel, egyfajta túlélési ösztön kezd el dolgozni ilyenkor bennünk. A testünk reagál, felkészít, megpróbál megvédeni, illetve felvértezni. Erőt, energiát ad olyankor is, ha amúgy kimerültek vagyunk, hogy el tudjunk a veszély elől futni, esetleg ellentámadásba tudjunk kezdeni. Ezt én nagyon.. nagyon imádom! Pezseg a vérem tőle, és még azt is megéri, ha olykor fehérneműt kell miatta cserélni, mert picit becsurgatok. De.. ez elég ritkán fordul elő, eskü! Talán egyszer. Vagy kétszer max!
Úgyhogy a zsúfolt, de eseménytelen városi forgatag után a csendbe burkolózó, mozdulatlan temető egészen felpörget, ugrásra készen nézelődök, mígnem egy közönséges macskától ugrok majdnem ki a bőrömből, ám végül kénytelen vagoyk átértékelni, mert nem ettől ijedek meg igazán, hanem a villanástól, és hogy valami valósággal kirántja a kezemből a műanyag kést. Mint arra némi fáziskéséssel rájövök, egy lefegyverző bűbáj.
Hátra is tántorodok az varázslat hatására, és seggre esek, de már tépem is le arcomról a maszkot, hogy támadóm lássa, ártalmatlan vagyok.
- Hééé, mit művelsz..!? Nem igazi kés! - sápítozok remegve, miközben felkecmeregni próbálván a földről beletenyerelek a szétszóródott csoki- és cukorhalomba mellettem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=883625#post883625][b]Alicia Sara Sjölander - 2024.11.03. 20:17[/b][/url]

Az ijedezés, sötétben rettegés addig móka és kacagás csak, amíg nem válik komollyá a dolog, és derül ki, hogy tényleg veszélyben lehet az életem, márpedig az első néhány másodperc, míg "fegyveremtől" fosztottan a földre esek, tényleg rémisztő. Konkrétan megtámadt valaki a sötétben, de mint az hamar kiderül, ő is ugyanezt hitte énrólam.
Ezúttal nincs lélekjelenlétem a szemüveggel foglalkozni orrom hegyén, amúgy is jobban foglalkoztat, hogy lássam, nem ér újabb átok, nem ugrik rám valami perverz, vagy egy vámpír mondjuk, és az, hogy csúnya vagyok, másodlagos kérdés. Az avarban ülve, kócosan amúgy sem nyújtanék jobb látványt.
És az is lefoglal, hogy megütközve bámuljak bele a srác arcába.
- Mondd, hülye vagy!? - fakadok ki, miután felsegít a földről. - Halloween van, mindenkin valami rémisztő maszk van! Nem voltál a városban? Rendezvény van, házról-házra járás meg egy halom jelmezes buli.
Most komoly százhatvan centis késes gyilkosnak nézett?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=883629#post883629][b]Alicia Sara Sjölander - 2024.11.03. 20:42[/b][/url]

Megilletődöm egy pillanatra, elvégre majd leharapja a fejem, elég nagy, és erős is hozzá, hogy hamm lerágja az arcom, de pár másodperc után elkezd megnyugodni, ahogy kifut belőle is az adrenalin, nekem pedig addig van időm lenyelni a torkomban felgyülemlett csomót.
- Bocsánat, nem gondoltam volna, hogy ennyire hatásos a jelmezem, és így betoj... mármint hogy.. szóval hogy rád hozom a frászt. Bocsi - szabadkozom most már én is, mert fene tudja, lehet tényleg vámpír, aztán alig tudta visszafogni magát most, hogy kiszívja a vérem, és belökjön egy üres sírgödörbe. Szárnyal a fantáziám ilyen helyen...
- Miért vagy amúgy is egyedül? Neked tutira vannak barátaid, akikkel együtt bulizhatnál most. - Nem úgy, mint nekem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=883637#post883637][b]Alicia Sara Sjölander - 2024.11.03. 21:09[/b][/url]

Elvigyorodom szavaira, ha már így beismeri, talán nem gáz, hogy megjegyeztem kissé élcelődve, hogy erős, kemény csávó létére összecsinálta magát egy vasággyal ötven kilós lánytól.
- Köszi. Nem nagy szám amúgy, még egy mugli boltban vettem, tele volt ilyen vackokkal. De így sötétben egész hatásos, ugye?
Miközben nemtörődöm választ ad kérdésemre, kezem nyújtom a műkésért, és ha visszaadja, hadonászok is vele egy sort, azt imitálva, mintha megkéselnék valakit. Számmal fröcsögő hangokat adok ki, hogy még hitelesebbé tegyen rögtönzött előadásomat.
- Én szeretek egyedül bolyongni, tök izgis, ha épp nem ront rám valami lökött srác - rántom meg vállam, és fenyegetően felemelem a kést. - Ha meg valakinek ötletei támadnának.. sutty! Meg nyissz! És bleeeh!
Ha ez nem a sok cukor hatása, akkor nem tudom, mi lehet, viszont nagyon remélem, hogy holnap már nem fog emlékezni az arcomra.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=883659#post883659][b]Alicia Sara Sjölander - 2024.11.04. 11:43[/b][/url]

Magabiztosan, lazán feldobom a kést, hogy megpördüljön a levegőben, majd ismét a markomban kössön ki, de persze elügyetlenkedem, és a pengére markolok rá, de arra se eléggé és kipottyan a kezemből. Gyorsan, mintha mi sem történt volna, lehajolok és felkapom, hajam arcomból eltűrve próbálok ugyanolyan nemtörődöm lenni, mint egy pillanattal ezelőtt.
- Jó, lehet nem ezzel.. de.. elijesztésnek jó. Hiszen te is betojciztál tőle, szóval messziről működik - győzködöm tovább, de láthatóan ő túlságosan is komolyan veszi ezt az egészet, minden mókát kiölve belőle.
Bosszúsan sóhajtok egyet, és beletörődően bólintok.
- Jó, nem bánom. De.. szóval igen, a suliból jöttem, szerintem a többiek már visszamentek - hazudom, és mellette lépdelve követem a kijárat felé.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=883673#post883673][b]Alicia Sara Sjölander - 2024.11.04. 18:42[/b][/url]

Megjegyzését apró váll- és arcrándítással kommentálom, tudom én hogy kell ezt csinálni, laza vagyok mint rozsdás csavaron az anya. Azt pedig még észre se vettem volna, hogy a fél zsákmányom a temető gyepén hagyom, ha nem hajol le, és kezdi el szedegetni.
- Basszus, köszi! - hajolok újra le én is, visszalapátolni a műanyag tökbe az édességeket, majd állok fel, hogy átadhassa a maradékot. - Már annyit ettem, hogy rosszul vagyok tőle, de azért tényleg nem kéne elszórni.. kérsz esetleg? Ez nagyon finom.
Egy fura, élénkzöld golyóbist nyújtok felé, nejlonba van csak csomagolva, ezért látszik, hogy valami reszelék is van rajta, amitől úgy néz ki, mint valami sugárfertőzött golymók. Belül meg szörnyen édes, és egyszerre savanyú töltelék van, ami garantáltan folyik ki belőle amint ráharap az ember.
- Amúgy meg mi bajod van a hajammal..? - próbálom közben a fejemen hátratolt maszkba tömködni tincseim. - Svédországból jöttem, cserediák vagyok itt. És ez.. ez már mindenhol szokás.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=883686#post883686][b]Alicia Sara Sjölander - 2024.11.04. 20:45[/b][/url]

Csak sikerül rátukmálnom azt a zöld borzadványt, mosolyom azonban igyekszem kedvesnek megtartani, mintsem kárörvendőnek, hiszen majd néz nagyokat, ha beleharap. Nem vagyok ám rosszindulatú, csak vicces megtréfálni másokat.
A hajamra tett megjegyzést se értem, hogy miért volnék préda tőle, elvégre Chucky is vörös hajú, igaz, ő egy baba, de Carrie is például. Vele tudok is azonosulni, őt is folyton bántották, egész addig, míg le nem mészárolt mindenkit. Na persze én nem tervezek vérfürdőt rendezni az iskolai bálon.. csak az ünnepi hangulat ragadt rám.
- Aaaa-ha - hagyom végül is annyiban, de egyelőre nem úgy tűnik, mint aki leakadna róla. - Dehogy vagyok ír! Csak mert pici vagyok és vörös a hajam, nem kell leprikónnak nézz! - Oldalba is bököm kicsit a műanyag késsel. De nem durván, csak úgy játékosan.
- Bolond vagy! A diákcsere program szólt ide. Meg itt van a néni.. mármint aaa kuzinom? Sigrid Sjölander. És hát gondoltam, megnézem, milyen itt Európa közepén.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=883720#post883720][b]Alicia Sara Sjölander - 2024.11.05. 17:55[/b][/url]

- Nem mondtad, csak annak néztél - pillantok még mindig rá laposan, csapásra készen tartva a játékkést, hátha újból meg kéne vele böknöm a srácot.
Persze ez már csak ilyen fenyegetőzés, újból nem próbálkoznék vele, mert legközelebb már valószínűleg elkapná a kezem, vagy máshogy védené ki könnyedén a merényletet. Én pedig amúgy se akarom bántani, hozzá vagyok szokva, hogy kapom az ívet, gúnyolnak, szavakkal illetnek, és ő is hiába tagadja, tudom én, hogy néz rám.
- Kirabolhatnak? Te mindig a legrosszabbra számítasz? Miféle hely ez? Nekem Nessie nem említette, hogy veszélyes lenne egyedül csatangolni - csodálkozok rá szavaira. Nem olyan nagy ez a település még, hogy szervezett bűnözés folyjon az utcáin, és embereket raboljanak el, vagy zsebeljenek ki.
- Pont ilyen..? - fogom meg és húzom magam elé egy tincsemet. - Nem hiszem, neki biztos szebb. Meg ő is tuti csinos.. nem úgy, mint én. De amúgy most milyen színű a haja, ha már nem vörös? És miért akarod kiverni a fejedből..? Annyira rossz volt? Nem tetszett? Nekem az enyém nem tetszik, de hiába festem be, nagyon hamar kikopik, vagy allergiás reakciót vált ki a fejbőrömből - kezdek locsogásba.
Már teljesen vissza sikerült a maszkba nyomkodni hajam, hogy csak alig látszódjon ki, de megjegyzése ellenére sem húzom az arcomba, mert elég fullasztó volt alatta.
- Már mondtam, hogy visszamegyek a suliba. Te meg el akartál kísérni.. nem? - nézek rá reménykedve.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=883726#post883726][b]Alicia Sara Sjölander - 2024.11.05. 18:38[/b][/url]

Még hogy én vagyok paranoiás! Ő gondolja, hogy kirabolnak meg bántalmaznak az első sarkon, csak mert lány vagyok, vagy nem tudom...! Ennek ellenére mondjuk nem nagyon tiltakozom, mikor felajánlja, hogy elkísér, bár ha valóban paranoiás lennék, azt gondolnám, hogy ez egy trükk, és valójában ő az, aki valami sötét sikátorba visz majd, és mindenemet elveszi. Igazából.. nem volna nehéz dolga, ha jobban belegondolunk, és így nézzük, talán az sem túlzás, amit mondd. Na jó, legyen.
Kicsit félreértettem azt hiszem, mert nem a barátnője haját jött kiverni a fejéből, hanem a barátnőjét, aki már nem az. Csak valahogy nem sikerült a fordítóvarázsnak áthoznia a lényeget, azt hiszem. Az viszont egyenesen meglep, hogy szakított vele valaki, akinek hasonló színű haja van, mint nekem. Kis híján közlöm vele, hogy nekem eszembe se jutna dobni egy ilyen pasit, de szerencsére eddigre sikerül lakatot nyomnom a számra és már úgyis olyasmiről beszél, amire csak rázom a fejem. Mintha nem próbáltam volna ki már mindent!
- Bájitallal is próbálkoztam, de csak kihánytam. Nem tudom miért, de nagyon tiltakozik a testem attól, hogy megváltoztassam a hajam..
Ezen kesergek még egy picit, de míg visszaérünk a kastélyba, könnyedebb témákkal töltjük ki az időt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=888925#post888925][b]Alicia Sara Sjölander - 2025.05.19. 18:35[/b][/url]

Alighanem a kevésbé jó ötleteim közé tartozik kilógni az éjszaka közepén a kastélyból, komoly fejmosást, pontok levonását, vagy akár a hazaküldésemet kockáztatva, főleg úgy, hogy egy prefektus közeli (?) rokona vagyok. Illetve, hogy pontosítsak: nem lógtam ki. Hanem amíg nappal volt, nem mentem vissza. Az úgy egész más, na!
Bogolyfalván császkáltam késő délutántól kezdve, és abban talán bárki egyetértene, hogy a Pramberger térnél, vagy a vendéglátó negyednél jóval biztonságosabb részét céloztam meg a fokozatosan sötétségbe boruló településnek, méghozzá az ilyenkor nyilván teljesen kihalt temetőjét. Valamiért meg vagyok győződve róla, hogy előbb-utóbb látok kísértetet, esetleg egy élőholtat előmászni valamelyik frissen betemetett gödörből, de eddig nem volt szerencsém. A sírkövek közt lágyan fodrozódó ködfoszlányokat semmi sem zavarja meg, amíg orra nem vágódom valami kiszögellésben, és jókorát nyekkenve elnyúlok a hideg földön.
Füvet és homokot köpködve állok fel, és porolgatom le ruhámat, ekkor észlelve, hogy oké, hogy eddig sem sok mindent láttam, de azt legalább élesen. Most meg már minden sötét és homályos is.
- A mantikór rúgja meg! Hol lehet..? - Négykézláb kezdek el mászni, tapogatózva mérve fel a teret magam körül. Hát így még akkor se fogok látni semmit, ha itt van!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=888991#post888991][b]Alicia Sara Sjölander - 2025.05.27. 17:14[/b][/url]

Ilyen sötétben nem túl sokat számít már, hogy mennyire látok jól, noha úgy-ahogy hozzászokott a szemem már, a felhős égbolttól nem sok csillagfényre számíthatok, a Holdat meg egyenesen mintha a föld nyelte volna el. Ami igen problémás lenne, abban se vagyok biztos, hogy beférne alá. Talán egy hegy alatt el lehetne dugni, de nem tuti.
Viszont bár nem remélek túl sok megvilágosodást, azért csak össze kéne kaparnom a szemüvegem, hiszen később még jól jöhet, ha utálom is, a kézenfekvő megoldás azonban, minthogy boszorkányként akár magamhoz is hívhatnám, nem jut eszembe. Sőt, az is előbb fogalmazódik meg bennem, hogy az elemi mágiámmal teremtsek némi fényt magam körül, minthogy a pálcám végére költöztessek fénygömböt.
Sikerül is úgy időzítenem a néma, és bármiféle gesztust mellőző varázst, hogy éppen azután lobban sok apró kis láng a közelben, a sírokon, vagy azok mellett pihenő színes, díszes vagy épp egyszerű mécsesekben, mikor valaki előlép kvázi a s semmiből, és meg is szólít.
Ijedten sikkantok fel először, és a váratlan érzelem hatására kisebb lángoszlopok csapnak fel az apró lángot tűrő kanócokon. Több a míves kis tartójával együtt olvad tócsává, vagy üveg pattan szét a hirtelen hő hatására. A megmaradt fényforrások egy sápadt alak körvonalait rajzolják az éjszakába, kezében pedig megcsillan valami, ami nem lehet más, mint a szemüvegem.
- Bocsánat..! Bocsánat, nem akartam műsort csapni, csak rám hozta a frászt..! Köszönöm... - nyúlok, és veszem el bizonytalanul az okulárét, és illesztem vissza orromra. Arra számítok, hogy csupa kosz lesz, de valami csoda folytán szép tiszta. Vagy talán ő töröte meg? Ki lehet ez?
- Maga... ugye maga is csak feltámadó zombikat remélt találni itt, vagy valami titkos szektát, és nem valami fura dolog miatt van éjszaka a temetőben? - kérdezem aztán ártatlanul, miközben felkecmergek és most már rendesen letisztogatom a ruháimat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=889312#post889312][b]Alicia Sara Sjölander - 2025.06.13. 17:11[/b][/url]

A többséget általában váratlanul éri a mágia ezen formája, hiszen pálca nélküli vadmágiának tűnhet a hozzá nem értő szemében, és valahol persze ez igaz is, mert tényleg nem kell hozzá pálca, azonban elméletileg én irányítom, és nem az elemem irányít engem. Ezt néha azért el kell magamban ismételgetnem, főleg, miután valakit a bőréből ugrasztok ki vele.
Azonban ez az alak más. Nem tűnik öregnek, mármint amennyire meg tudom állapítani a szemüvegem felillesztését követően, igencsak helyes pasi, mégis van benne valami, ami miatt úgy érzem, látott már egyet, s mást. Ahogy megszólal, azzel csak ráerősít, olyan szépen, mívesen fogalmaz, hogy egy pillanatra az az érzésem támad, hogy egy színdarab szereplője vagyok.
- Semmi.. semmi gond - motyogom aztán kicsit megszeppenten, miután túl sokáig időzött tekintetem arcán. Esküszöm, errefelé úgy kell keresni az olyan férfiakat, akik nem néznek ki bombasztikusan. Vagy lehet az én igényeim vannak alacsonyan?
- Óó..! Ebben.. erre nem is értem, miért nem gondoltam, tök logikus - csapok a homlokomra szerencsétlenül nevetgélve. Mit keresnének a temetőben a szellemek, meg a halottak? Itt csak nyugodni szokás. - Csak nem tudom, valamiért a horrorok visszatérő eleme a temető, meg úú, főleg az indián temetők, ahová azért temetnek el valamit vagy valakit, hogy feltámadjon. De aztán ott se marad sokáig, hát minek időzne, ha már újra él. Nagyjából.
Tényleg kimondottan békés, nyugodt hely ez, ahogy ott állok a különös idejen társaságában, semmi baljóslatú zörrenés vagy zaj nem hallatszik, még bagoly huhogása sem töri meg a település felől érkező montoton zsivajt, és a tó felől érkező tücsüknótát. Tiszta uncsi.
- Én imádom az ijesztő dolgokat! A hétköznapiak dög unalmasak, azok nem félelmetesek, inkább elkeserítőek, lelombozóak, de az igazi horrortól felpezsdül a vér és kalapál a szívem és tudja.. adrenalin meg izgalom! Szeretek félni. Mármint úgy jól megijedni - nevetek szégyenlősen, mert biztos hülyének néz. De ki nem?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=889468#post889468][b]Alicia Sara Sjölander - 2025.06.22. 13:59[/b][/url]

Bólogatok szavaira, mint aki pontosan érti, miről beszél, pedig lelki szemeim előtt a temetőkben fellelhető átkok úgy jelennek meg, hogy bizony a nyugalmukat megzavart mumifikálódott holttestek kimásznak a sírból, hogy elűzzék az őket zargatókat. Bizonyára sokakat temettek el kincseikkel, amikre még fájhat a foga a hátramaradottaknak.
Az indiánok, és így azok temetői valóban nem európára jellemzőek, soha nem is találkoztam még eggyel sem, de nagyon szeretnék. Talán ha itt befejeztem a tanulmányaim, jelentkezhetek az Ilvermorny-ba, vagy ha oda már nem kerülök be, valami egyéb, külföldi gyakorlatra az Újvilágban.
De most még itt vagyok, jelenleg ennek a különös idegennek a társaságában, és ki tudja miért, kicsit borsódzik is tőle a hátam. De nem rossz értelemben. Van benne valami különös, amitől le se tudom igazán venni róla a tekintetem. Biztosan bolondnak néz, egy lökött tyúknak, de már nem próbálom tagadni, hogy nem vagyok teljesen százas.
- Á, meg tudom védeni magam. Önkéntelenül, ami azt illeti - legyintek szavaira. - Meg aztán én is szeretem a sötétet, talán rokonszenveznének velem a szörnyek és barátok lehetünk! Úgy megismernék egyet!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=889778#post889778][b]Alicia Sara Sjölander - 2025.07.08. 08:00[/b][/url]

Fura szerzet vagyok, tudom, tényleg kár is lenne tagadni, de az idegen nem úgy tűnik, mintha óvatos hátrálásba készülne fogni, hogy aztán mielőbb kellő távolságra kerüljön tőlem, meg a sületlenségeimtől. Körbepillant, mintha azt nézné, be tud-e mutatni egy szörnynek, de aztán csak késve kapcsol a veszélyérzetem, hogy azt nézi, nincs-e más körülöttünk. Anyukám, ahogy mindenki másé is, elmondta pedig, hogy ne álljak szóba idegenekkel, valószínűleg, ha sejti, mennyire ütődött vagyok, azt még külön ki is emeli, hogy az éjszaka közepén meg aztán pláne.
Ami pedig a szörnyeket illeti, természetesen tudom, hogy nem mindnek vannak agyarai, pikkelyei, vagy fojtanak meg lepelszerű testükkel, csápjaikkal vagy csak harapnak ketté, akár egy egyszerű mugli is lehet szörnyeteg. Talán félelmetesebb és rosszabb is, mint az előbb soroltak, hiszen azokon legalább látni, hogy veszélyt jelentenek. Én pedig egy fiatal lány vagyok egy kihalt, sötét temetőben egy felnőtt férfi társaságában, aki épp meggyőződik róla, hogy nincsenek-e szemtanúk a közelben.
- Csak ha ő is engem - bólintok aztán párat, és én is követem a tekintetét, hisz több szem többet lát. - Hosszú távú ismeretségre gondolnék, nem olyanra, ami csak pár percig tart, aztán nekem reszeltek.
Ezt azért nem árt tisztázni, mert sok haszna nincs összehaverkodni egy szörnnyel, ha aztán nem büszkélkedhetek el vele.
Figyelmeztetését alig hallom meg, inkább csak fél füllel, ezért először ki se hallom a baljóslatú utalást, és csak megingatom fejem, hogy persze-persze, tudom, ne legyek hülye, mert meghalok. Egy kicsit talán tényleg elbizakodott vagyok az önvédelmi kapcsolóval ellátott képességem miatt, de például egy sárkány ellen nem sok hasznát venném. Ugyanakkor egy sárkány feltűnne a temetőben.
Végre visszafordítom tekintetem a férfire, és újból végigfut a gerincemen a borzongás, mindkét karom libabőrös lesz, és nyakamban konkrétan érzem a vér lüktetését. Eddig is különösnek találtam a beszédét, a szóhasználatát, de most már nem is egészen értem. Mondandójának az a része azonban végre betalál, hogy ő maga is szörnyeteg. Ha nem is olyan, amit vártam.
- Maga.. megölt valakit? - kérdezem kiszáradt torokkal, és igazából fogalmam sincs, képes lennék-e elfutni, ha igennel felel. Vagy ezek után elhinném-e, ha nemmel.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=889811#post889811][b]Alicia Sara Sjölander - 2025.07.09. 20:00[/b][/url]

Sajnos igaza van, pedig a tündérmesék olyan jók! Mármint nem konkrétan a tündérekről szólók, hiszen ez csupán gyűjtőnév az olyan történeteknek, melyek romantizálják, varázslatos és minden esetben happy endre végződő módon adják elő az amúgy állatias ösztönnel rendelkező, emberi hússal vagy vérrel is táplálkozó rémségek sorsát. Tudom, hogy nem minden cukormáz, sőt, direkt szeretem, ha nem az, ettől izgalmas, drámai és hidegrázósan borzongató! Lehet, hogy csak addig élvezem így ezt, míg nem az én gerincem roppan egy tűéles fogsor alatt, de akkor meg már úgyis mindegy lesz.
Fel sem merül, hogy ez a bizonyos pillanat akár percek kérdése lehet most, amíg fel nem hívja magára direkt módon a figyelmem. Akkor aztán ledermedek, és lélegzetvisszafojtva várom válaszát, amit könnyedén, mintha semmit se jelentene, közöl velem. Ekkor aztán ismét tudatosul bennem, hogy tökéletesen egyedül vagyok, és csak a képességemben bízhatok, ami vagy kisegít, vagy sem. De félelem helyett izgatottság kerít hatalmába. Persze kalapál a szívem, mint amit kólában és kávéban forgattak meg, mielőtt sokkolták volna, ugrásra készen befeszül a testem, és érzem, hogy tenyerem melegedni kezd.
- Téényleg? Sokszor? - kíváncsiskodom, mintha arról tudakolnám, hogy milyen gyakran fordult elő, hogy belerúgott az ágy szélébe. Nem pedig arról, hány ember életét oltotta ki eddig.
És bizonyára lehetett egypár, hiszen mint kiderül, egy vámpír. Egy igazi, élő.. mármint izé, nem egészen élő, de... eleven és karnyújtásnyira álló VÁMPÍR!
Lehet mindjárt meghalok, de itt van előttem egy igazi vérszívó teremtmény, és.. és a nevem kérdezi! Szinte teljesen elmegy a fülem mellett, hogy azt állítja, nem fog bántani.
- Aha, Lissi vagyok. Alicia egész pontosan - bólogatok, és ajkamba harapok. - Rég vagy vámpír? Tudsz repülni? Milyen érzés? Mármint nem csak a repülés, azt seprűn én is tudok, hanem úgy általában. A vámpírnak levés.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=889859#post889859][b]Alicia Sara Sjölander - 2025.07.12. 09:06[/b][/url]

Valahol én is érzem a helyzet, és főként a beszélgetés abszurditását, de nyilvánvalóan nem találom túlságosan zavarbaejtőnek vagy aggályosnak, hogy ne folytassam. Csevegő hangon faggatok egy gyilkost, egy szörnyeteget, de nálam ez a szó egyébként is egész másként cseng a fejemben, vagy a számból, mint az átlag esetében. Engem lenyűgöz, kíváncsivá tesz, és csak aztán rémít meg. Nem tűnik azonban úgy, hogy fel akarna venni ezek szerint nem túl tekintélyes listájára.
- Ide? Zsupszkulccsal, átszállással. Meg volt egy kandalló is útközben, amikor bevásárolni mentünk, és végül vonatoztam is. - Eltelik egy-két pillanat, majd a homlokomra csapok. - Ja már hogy.. nem így érti, mi? Hát az úgy volt, hogy cserediák programra jelentkeztem, aztán megje... aztán meg itt maradtam inkább. Itt tanul a kedvenc kuzinom is. Vagy a nagynéném, ezt sose tudom. Viszont alig idősebb pár évvel, szóval jobb szeretek testvérként gondolni rá. Mondjuk olyanom is van, de őt otthon hagytam. Svédországban, onnét jövök.
Most, hogy mindenre is válaszoltam, arra is, amit meg sem kérdezett, újból a saját kíváncsiságom kielégítésére koncentrálva faggatom tovább, és persze ezt tudtam, mégis újból elszomorít a tény, hogy nem tudnak apró denevérré változni egy köpönyegsuhintással. Ha még megőrizhetnék esetleg varázserejük, animágusként működhetne, de Abel maga is megerősíti, hogy az bizony odavész. Bár különös, ahogy fogalmazza mindezt, ezek szerint ő korábban mugli volt. És még az a korlátolt, semmire se jó forma is jobb, mint vámpírnak lenni - legalábbis szavai erre engednek következtetni. Épp csak nem vagyok a legkönnyebben meggyőzhető ilyen téren, hiszen szerintem iszonyú menő, hogy már kétszáz éve itt van és mi mindent láthatott!
- A magányhoz én is hozzá vagyok szokva - legyintek hanyagul, és óvatosan közelebb araszolok. Ég a bőröm, és majd kiugrik a szívem, de ez mit sem változtat izgatottságomon. - Na de finom a vér? Más íze van különböző embereknek? Volt kedvenc fogásod, akire visszajártál? Engem megkóstolnál? - A számra csapom a kezem, mert ezzel (még) nem akartam előhozakodni, elvégre nem ismer, aztán ki tudja, szerintem én is gyanakvással fogadnám, ha egy csirke önként a sütőbe repülne, felkínálva magát ebédre.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=889993#post889993][b]Alicia Sara Sjölander - 2025.07.18. 21:03[/b][/url]

Még mindig tisztára odáig meg vissza vagyok a ténytől, hogy egy tényleges vámpír áll előttem, így az ő megjegyzésére, miszerint kalandos volt az idekerülésem, csak legyintek. Örülök, hogy szórakoztatónak talál, de legalábbis elég érdekesnek, hogy kétszáz évvel a háta mögött ne hagyjon faképnél unalmában, de ő sokkal de sokkal izgalmasabb mindenféle szempontból.
Araszolgatok is felé, úgy, mint az ismeretlen kutya felé szokás simogatás feltett szándékával, mikor is még nem eldöntetett, vajon megharap-e, vagy elszalad inkább. Igaz, esetében utóbbitól nem tartok, az előbbi meg azt hiszem, tetszene, csak félek is tőle.
Azt mondják nem fáj, de legalábbis egy sokkal erősebb, eufórikus érzés elnyomja a kínt, amit a bőrt felhasító, húsba szaladó szemfog okoz. Sokan egyenesen orgazmust élnek át, és nekem az is újdonság lenne. Kár, hogy nem igazán sikerül kimondottan visszafogottan kifejeznem izgatottságom. Abelt azonban úgy tűnik, nem hozza különösebben zavarba már-már mániákusnak ható viselkedésem, ami ismét csak azt bizonyítja, hogy ennyi idő alatt, mióta a világot járja, találkozott pár fura szerzettel.
- Még sose nyalogattam az esővizet rozsdás vasról - fintorgok, és a leírás alapján úgy találom, nem nagyon rajonghat érte. Olyan lehet, mint nekem a csapvíz. Undi, de ha nincs más, megiszom, ha szomjas vagyok.
- Az enyémnek lehet kicsit csípősebb íze lenne - vetem fel, és hogy bemutassam, mire értem, előbb egy pingpong labda méretű tűzgolyóbist idézek meg a kinyújtott tenyeremen, majd ahogy összecsukom ujjaim, mintha rámarkolnék a lángból szőtt gömbre, elalszik az is, és az összes kis gyertya is a közelünkben, ami még égett. Füst és sötétség telepedik közénk.
- Nagyon szeretném tudni, milyen érzés - vallom be suttogva, kissé félve megremegő hangon, aztán megrázom a fejem. - De ha nem szereted, nem erőltetem. Több marad nekem - teszem hozzá viccelődve, hogy ne utáljon nagyon, amiért megkísértem, és aztán még úgy veszi ki, hogy én neheztelek rá, amiért nem issza meg a vérem.
- Pedig aztán nincs ebben semmi, ha belegondolunk. Mert a muglik is adnak vért ilyen véradó helyeken, amit aztán megkap másik mugli, akinek szüksége van rá. Adomány, hogy az egyik jobban legyen, a másik meg elégedett, amiért segített valakin. Csak ott tűt használnak, nem fogakat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=890108#post890108][b]Alicia Sara Sjölander - 2025.07.27. 08:35[/b][/url]

Pislogok párat értetlenül, nem tudva, a kérdése most pontosan mire is vonatkozott. Miért gondolom, hogy csípős a vérem, esetleg más ízű, mint, amihez szokott? Pedig még prezentáltam is neki a képességem! Aztán persze leesik, hogy valószínűleg kóstolta már elemi mágus vérét, és úgy találta, nincs jelentősége, hogy milyen különleges erő birtokában van az illető. A vér az vér. De így aztán végképp nincs miért elutasítsa se az ajánlatomat talán.
Megrántom a vállam válaszul, mert azért továbbra sem vagyok meggyőződve róla, hogy értem, mire is kérdezett, így jobb letudni ezzel. Ő úgyis jól lát engem a sötétben, sőt, valószínűleg minden rezdülésem érzékeli. Közelebb is araszolok még kicsit, és kiráz tőle a hideg, hogy ebből a közelségből már akkor is érezni lehetne más testhőmérsékletét, ha nem lennék pyromágus. És mégis, mintha egy kőoszlophoz közelítenék.
- De tényleg, tényleg-tényleg adok szívesen - próbálkozom azért még szavai ellenére, nem egészen fogva fel, hogy arra céloz velük, hogy talán nem tudná megállni, hogy többet vegyen el, mint amennyit én ajánlanék. - Egyáltalán hogy történik? Mármint hol harapnál meg? A nyakamon?
Kissé túlontúl izgatottan cseng a hangom, bizsereg a bőröm, de igazán nem tudnám magamnak sem megmagyarázni, miért is érdekel ennyire. Ismét csak a vállam rántom meg kérdésére.
- Nem is tudom, egészen kisgyerek korom óta érdekelnek az ilyenek. A horror, az ijesztegetés, a morbid meg gore. Felvillanyoz. Persze be is tojok tőle, de imádom azt az adrenalin töltetet, amit ad. Tiszta bolond vagyok, tudom, de most is rettenetesen be vagyok zsongva, hogy... szóval megharaphatsz.
Ha Nessie tudomására jutna ebből bármi, tuti agyoncsapna valamelyik cipőjével, amit még nem adott Sadie-nek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=890204#post890204][b]Alicia Sara Sjölander - 2025.08.03. 18:03[/b][/url]

Még lelkesedés cseng ugyan hangomban, de gondolatban egyre inkább kezdek lemondani róla, hogy ma meg fog harapni egy vámpír. Pedig basszus annyira izgi lenne..! De tudom, hogy nem kényszeríthetem, az pedig még szerintem is full meggondolatlanság lenne, ha esetleg szándékosan megvágnám magam, hogy vérezni kezdjek és megérezze. Lehet, hogy csak feldühíteném vele, hiszen ha képtelen lenne türtőztetni magát egy kis vérszag okán, nagy bajban lennénk mi lányok minden hónapban. Erről mondjuk láttam egy tök jó horrort, de abban vérfarkas volt. Mindegy, vissza a valóságba!
- Tudom, de ha te olyan vámpír lennél, akitől tartanom kéne, akkor nem próbálnál ennyire lebeszélni a dologról - kopogtatom meg halántékom, mint aki nagy okosságra jött rá. - Kivéve persze, ha így igyekeznél a bizalmamba férkőzni.. hmm... de neeem, hát nem lenne rá szükséged, ha annyira a vérem akarnád venni. Szóval szerintem tökre bízhatok benned, hogy nem szívnád ki mindet. Ugye..?
Tudom én, hogy naiv vagyok, meg minden, de horrorfilmeken és történeteken nőttem fel szüleim minden igyekezete ellenére, és tudom jól, hogy ez nem mind kitaláció, tökre belehalós egyik-másik szitu, de sehogy sem érzem magam életveszélyben mellette. Olyan nyugodt, békés ez a férfi.. vagyis volt férfi. Ex-pasi. Szóval nem.. nem hiszem, hogy félnem kellene tőle. De érzem, hogy nem fogom tudni meggyőzni. Pedig aztán még fel is emelem karom, csuklóm belső felét fordítva felé, és másik kezemmel alátámasztok.
- Itt..? - kérdezem, és megpróbálom kitapogatni az ereket rajta. - És mit csinálsz, hogy ne vérezzek el?
Tényleg tiszta bolondnak érzem magam, akkor is, ha próbál megnyugtatni, hogy csak naivitás, és romantizálom az egészet, amiben lehet némi igaza, de nem vagyok hülye. Mármint bolond igen, de hülye nem, tudom jól, hogy meghalhatok. A horrorfilmekben általában a többség meghal. De ez nem egy film, és nem is az életemért futok épp. Meg is rázom a fejem, hogy de, látom én a veszélyt. Csak szeretem jobban megnézni. Közelebbről.
- Istent..? Nem hiszem, hogy mi a családommal talizni fogunk vele, mármint azzal, akire te gondolsz.. viszont szörnyeteggel se nagyon találkoztam még. Rajtad kívül.. mármint.. ha nem bánt, hogy annak hívnak.. mert hát abszolút nem vagy szörnyű... sőt, tök kedves szörnyike vagy.
Zavartan, elvörösödve birizgálom meg a hajam. Leszörnyikéztem egy vámpírt. That's a first.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=890298#post890298][b]Alicia Sara Sjölander - 2025.08.07. 19:13[/b][/url]

Ragaszkodni látszik hozzá, hogy nem akar megharapni, ami, valljuk be, tök ésszerű reakció normális esetben, sőt, én tűnök kettőnk közt jelenleg a sokkal több aggályt keltő egyénnek, akire nem ártana odafigyelni. A megismételt gondolatára, hogy nehéz belőni, meddig is tart az ő akarata, és hol veszi át az irányítást az ösztön, már csak beletörődően bólogatok. Tudom, vagy legalábbis nagyon valószínűsítem, hogy igaza van, és kevés nagyobb őrültséget tudnék csinálni, mint hogy hagyom, hogy a vérem vegye egy vámpír. Mi van tényleg, ha nagyon ízlik neki, és megöl? Azt aztán hogy magyarázom meg otthon?
Nem lép közel, hogy megmutassa, hol is lenne a helye, ahol, ha mégis megtenné, a bőrömbe mélyesztené metszőfogait, de nem is kell, hisz megteszem helyette. Miközben csuklóm tapogatom, közelebb lépek hozzá, és az "instrukciót" követve tapogatom ki a pulzusomat, neki is megmutatva, hol érzem a vér lüktetését. Elég szapora, és ahogy csökken köztünk a távolság, csak még hevesebben kezd áramlani, ahogy szívem vad kalapálásba kezd. Izgatott vagyok, nem is kicsit, és félek is. Mintha az első szexuális élményem küszöbén állnék, pedig egy kihalt temetőben ácsorgok, a nyelvem hegyét rágcsálva.
- De tényleg, nem tűnsz szörnynek. Ha nem lennél ilyen... nem is tudom. Mintha nem is lennél itt, csak képzelnélek. Nem érzem a jelenléted - magyarázom, és tudom, hogy én erre különösen érzékeny lehetek, hiszen másokat a testük hője révén érzékelni tudok, de ő mintha egy lenne a sírkövekkel.
- Volt egy gyereked..? - kérdezem meglepetten, habár hamar leesik, hogy nem épp ezt mondta. Ettől csak még különösebbnek találom. - Miért csak félig nevelted? Nem volt kedve tovább nőni? Pedig én alig várom, hogy felnőtt legyek, és komolyan vegyenek! Ha felnőtt lennék, talán nem utasítanád el a vérem - rántom meg direkt túlspilázva a vállam, hogy értse, viccelek. Vagy hát.. félig-meddig.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=890433#post890433][b]Alicia Sara Sjölander - 2025.08.17. 15:56[/b][/url]

Se nem élő, se nem holt, mondja, és ennél jobban én sem tudnám megfogalmazni. Hiszen látom, hogy mozog, úgy néz ki, mint bárki más - vagy legalábbis első ránézésre -, aki az élet nevű játékot űzi, mégis mintha csupán egy emlék lenne, egy lenyomata valakinek, aki egykor volt, de már nincs. És mégis itt van, és képes lenne élettelen, hűvös testébe átszipolyozni forró vérem, ami után én lennék egy a számos élettelen sírkővel. Épp csak én nem mozdulnék többé, halott lennék.
Nyilván nem erre vágyom, mikor arra buzdítom, hogy igyon a véremből, de ettől fél ő, és ha ő maga nem bízik magában, hogy képes visszafogni az éhségét, lehet nekem sem kéne. De ennek ellenére is mindössze rajta múlik, mert én még akkor is a karom nyújtanám, miután elárulja, azt a gyereket ő tette anyátlanná.
- Értem, de.. jó, tudom, semmi de, de... mi van, ha amiatt már érzed, hol a határ? Ez nem ilyen gyakorlat teszi a mestert dolog? Ha eleget gyakorlod, hogy ne öld meg, akinek a vérét iszod, előbb-utóbb nem ölöd meg? - kérdezem abszolút tárgyilagosan, kíváncsian, annak biztos tudatában, hogy tök jót és jogost kérdeztem, és hát persze igazam is van.
- És esetleg csinálhatod ilyen ellenőrzött körülmények között, hogy lenne kéznél gyógyító, vagy aki az orrod elé tart egy fokhagymát, ha túltolod - folytatom okoskodásomat, fel-alá járkálva.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=890443#post890443][b]Alicia Sara Sjölander - 2025.08.19. 07:57[/b][/url]

Könnyed beszélgetés egy vámpírral - sose gondoltam volna, hogy lesz ilyenben részem, és lám, mégis itt vagyunk. Könnyed, mert nem félek, nem fenyeget, sőt, úgy kell tukmálnom magam rá, mert rettentően kíváncsi vagyok, milyen érzés, ha megharap. Nem tudom, ez perverzió-e, hiszen semmilyen szexuális vonzalmat nem érzek irányában, bár az nem is biztos, hogy kell hozzá, ha csak a magam vágyaim élném meg. Oké, akkor talán perverz vagyok, de nem tudok mit tenni ellene. Szerencsére (vagy nem), ő már annál inkább próbálkozik ezzel, és elég egyértelmű igyekszik lenni afelől, hogy könnyen az életembe kerülhet ez a kis kíváncsiság.
- De.. de olyankor már biztos nagyon-nagyon éhes voltál. Mert sokáig húztad a dolgot, nem akartad rávenni magad, meg állatok vérét ittad inkább, nem? Szóval ha lenne egy szépen beállított étrended, lehet nem akarnál túl sokat magadhoz venni, mikor végre hozzájutsz. Hiszen ettél tegnap is, meg tegnap előtt is, vagy nem tudom, milyen sűrűn kéne.. szóval érted - ingatom fejem, mint aki latolgatja, hogyan is folytassa okfejtését.
És persze előállok óvintézkedéssel is, arra az esetre, ha megszaladna az a bizonyos szemfog, és mintha már szórakoztatnám a férfit. Bár ha nem így lenne, bizonyára már továbbállt volna, hiszen mit akarhat egy kétszáz éves teremtmény egy tizenhét éves lánytól, ha a vérét venni nem?
- Semmilyen? Ó.. tudtam amúgy, csak.. elfelejtettem - vörösödöm el, és nem tudom, szeretném-e tisztázni vele, mi mindent tudok rosszul még a vámpírokról. Azzal már felsültem, hogy mennyire bánom, hogy nem tud apró kis cuki denevérré átváltozni. Nem is csoda, hogy nem vesz komolyan.
Viszont kilép végre az árnyékból, közelebb hozzám, amitől földbe gyökerezik a lábam. Nem félek, inkább csak megbénít valamiféle erő. Viaskodik bennem az ösztön, hogy hátralépjek, elfussak, és a sültbolond aki inkább még közelebb lépne, karját felemelve, csuklóját a lény felé nyújtva.
- Lássuk csak.. Ugye van tükörképetek? Elég nehéz lenne fésülködni anélkül, szóval tuti van. És nappal gondolom nem alszotok koporsóban, tök kényelmetlen lehet. Tényleg, a Nap az nagyon fáj? Mert ugye most is az süt ránk, azt tanultam, csak a Holdról visszaverődve. - Könnyen lehet, hogy ezt is rosszul tudom, de igyekszem okosabbnak látszani, mint amilyen vagyok. Mondjuk ezen sokat javítana, ha nem akarnám még mindig megetetni magam egy vámpírral szándékosan.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=890459#post890459][b]Alicia Sara Sjölander - 2025.08.20. 14:27[/b][/url]

Tarkóm megvakargatva, ajkam kissé beharapva fojtok el egy szégyenlős kis nevetést, mert bizony nem mindig tudom, hol az a határ, de bőszen neki szoktam feszülni, kíváncsian, vajon meddig tart még ki. És ez most hatványozottan igaz, mert bár már tudomásul vettem a nemleges választ, azért még nem engedtem el egészen, hogy rávegyem, hogy vérem vegye.
Pedig azt már én sem érzem épp a legokosabb döntésnek, hogy itt és most mélyessze belém fogait, de azt nem találom butaságnak, hogy később, ellenőrzött körülmények között próbálkozzon meg vele. De igazából nem látszik az sem reálisnak, hogy bekövetkezik valamikor. Ugyan ki asszisztálna hozzá? Vajon vannak barátai még egy kétszáz éve élő lénynek? Akikben megbízhat? Remélem, hogy igen, de tudom, hogy viszonylag nehéz még egy ilyen zakkantat találni, mint én.
A beszélgetés lassan átterelődik a vámpírléttel kapcsolatos kérdésekre, és több, mint segítőkésznek bizonyul, hogy téves tudásomat a témában vérfrissítés alá vegye. Azon egyenesen meg is lepődöm, hogy nincs saját háza, sőt, kúriája, hiszen volt ideje vagyont felhalmozni. De talán csak nem akart. Nyilvánvaló, hogy egyáltalán nem élvezi az előnyeit elkárhozott létének, és nem osztja a legkisebb mértékben sem lelkesedésem. Valószínű, hogy nem repdesne - főleg nem cuki denevérként - az örömtől, ha arra kérném, változtasson vámpírrá engem, de magamat ismerve amúgy is csak pár hétig élvezném a dolgot. Maximum. Kétszáz év után már én is unnám a dolgot, mint a fene, és akkor már késő kipróbálni a vérfarkas kórt.
- Persze, akad még, de csak ha nem tartalak fel... - bólintok, és ameddig csak rám nem un, vagy fel nem kel a Nap, megsorozom a legbutább kérdéseimmel.
Ám az álmosság előbb ér, mint a hajnal, ezért egy idő után elköszönök tőle, és minden csepp véremmel bőröm alatt visszakullogok az iskolába.