Ha a bogoly lakósoron tovább mész, és elhagyod az utolsó eddig épült házat, egy hatalmas üres teleket látsz, gyönyörű zöld pázsittal. Szinte nem is hívogat, hanem követeli, hogy fuss végig rajta, feküdj bele a puha selymes fűbe, télen pedig ez az egyetlen hely, ahol a hó állandóan friss és fehér, a lépéseknek itt nyoma sincs. Ám ez a terület sokkal többet jelent az itt élő emberek, és az iskolában tanuló diákok számára, mint holmi park. Ugyanis ha az alacsony, alig 50 centis kerítés felett - akár a legtávolabbi oldalon is, de - átlép az ember, a temető kapujának belső oldalán találja magát. A bejárattól nem messze egy új tábla köszönti a belépőket, ami a temető térképét tárja eléjük. Amennyiben valaki először jár itt, feledékeny avagy kíváncsi, könnyedén kiderítheti, merre fekszenek a rokonai - egyetlen csepp vér segítségével, amit a tábla alján lévő tálkába hullajt. (Ez persze vezethet kínos pillanatokhoz, ha olyan is felvillan a térképen, akiről nem tudtál. Ez a hely egyszerre szolgálja a halott lelkek nyugalmát, és a tartja tiszteletben a gyászolók némaságát. Amikor az erre tévedők átlépik a kerítés alkotta vonalat, már senki nem láthatja őket, ám ők látják a kinn zajló életet, és a temető valódi mivoltát is. Habár már maga a bejutás eleve trükkős, rejt még a temető pár titkot és varázst, mint a városban oly sok minden. A Nap járásához igazodik, így napfelkeltétől napnyugtáig egy egyszerű kis csendes temető képe tárul a betévedők elé, márvány sírkövekkel, virágcsokrokkal, és a szellőben örökké lengedező fákkal. Egy külön kis síremlék van kialakítva az elhunyt igazgatók és polgármesterek részére, de az utak nem csak ott, minden parcella körül fehér kaviccsal vannak behintve. Amikor pedig a nap utolsó sugara is lenyugszik, átveszik az uralmat a sötétét erők. Persze csak a diákok érezhetik így, mert igazából csak néhány vicces kedvű és rendkívül tehetséges fiatal varázsolt egy igazi rémséges temetőt, hatalmas sírkövekkel, koponyákkal, és mindennel, amit csak az ember képzelhet. Néhány mumus is megjelenik ilyenkor, és itt-ott ráijeszt az arra tévedőre. A szektáknak és a titkos találkáknak is kitűnő hely ez az „éjszakai üzemmódban" lévő temető, mert kívülről, mint már említettem, senki nem lát semmit.
A bejáratnál - és beljebb, a jelentősebb elágazásoknál - derékmagasságban polcszerű dobozok kerültek kihelyezésre. Nincs ajtajuk, varázslat tartja bennük biztonságban a sorakozó mécseseket, valamint mindegyikben akad egy kisebb doboz, néhány maréknyi kaviccsal. Ezek előtt rövid, nyomtatott szöveg díszeleg a vízhatlanná tett pergamenen:
Ha kimondatlanul maradt bármi, elbúcsúznál vagy üzenetet hagynál, ezek a kövek megőrzik a szavaid. Szorítsd a kezedbe, majd suttogd vagy mondd el, amit szerettél volna. A kavics a saját hangján megjegyzi.
S ha az ember körülnéz, ilyen kövecskékből akad itt-ott a sírokon már. Ha valaki egy ilyet a füléhez szorít, hallhatja az eltávozottaknak vagy családjuknak hagyott üzenetet.
|
|
|
Tenshi Dasha INAKTÍV
offline RPG hsz: 356 Összes hsz: 5924
|
Írta: 2014. március 10. 20:13
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=250697#post250697][b]Tenshi Dasha - 2014.03.10. 20:13[/b][/url] Csapatépítő tréning és bátorságpróba, Levita Hallottam, hogy beszélik a többiek, hogy terveznek egy kiruccanást a temetőbe. Mivel én még új vagyok itt, ezért úgy gondoltam, hogy nem ártana ha jobban megismerném őket. Úgy döntöttem én is elmegyek erre a barátságpróbára, még ha ezzel szabályt is szegek. Nyugtatott a gondolat, hogy a múltkor sem buktam le a Titkos Könyvtárban, reméltem most sem fogok. Este, éjfél körül el is indultam. A farmernadrágomra és a melegítőfölsőmre felvettem egy fekete kapucnis köpenyt, feltételezve, hogy így kisebb a lebukás veszélye és az hogy valaki meglát az utcán. Kiléptem az ajtón és halkan elosontam az iskola kapujáig. Eddig minden simán ment. Gyorsan szöktem ki rajta, hisz ott láthattak meg a legkönnyebben. A város felé vezető úton battyogtam. A kapucni még mindig a fejemen volt és a fejem előrehajtásával még rá is segítettem, hogy tényleg ne látsszon ki semmi se a hajamból, se az arcomból. Egyszer csak megpillantottam egy fekete macskát. Először nem törődtem vele, mentem tovább. Körülbelül 10 lépés megtétele után észrevettem, hogy a macska követ engem. Hátranéztem majd leguggoltam a karomat tartva, hogy ugorjon bele. A fekete csöppség rögtön bele is ugrott. Felálltam és mentem tovább. Mikor a sötét részhez értem a köd nálam is leszállt. Mentem a karomban doromboló cicussal a sűrű ködön át. Hirtelen beszélgetésre lettem figyelmes. Kínai nyelven beszélgetett néhány férfi. Felismertem a nyelvet, hisz Koreában én tanultam kínait, de már nem tudtam megmondani, hogy mit sutyorogtak. Elfordítottam feléjük a fejem, talán az arcom kis része láthatóvá is vált. A beszélgetést abbahagyták, láttam szem számítottak rá, hogy rájuk nézek. Visszafordítottam a fejem előre, majd mentem tovább. Végre odaértem a temetőhöz és megláttam a többieket. Gondoltam nem tudják még hogy ki vagyok, inkább odamegyek hozzájuk köpenyben és majd csak az orruk előtt veszem le a kapucnit. Ha már ez egy barátságpróba és pont a temetőbe rendezik akkor legyen egy kis izgalom már az elején is. - Mondtam magamban. Így is tettem. Macskástul és kapucnistul odasétálok melléjük, majd leengedem a kapucnit. Köszönök nekik: -Sziasztok! Remélem nem baj, hogy én is jöttem.
|
|
|
|
Tenshi Dasha INAKTÍV
offline RPG hsz: 356 Összes hsz: 5924
|
Írta: 2014. március 16. 19:15
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=254127#post254127][b]Tenshi Dasha - 2014.03.16. 19:15[/b][/url] Csapatépítő tréning és bátorságpróba, LevitaAhogy láttam a reakciójukat, annyira nem is ijedtek meg a banyás ruhámtól, mint ahogy vártam. - A fenébe. - Mondtam magamban. Egy kis idő eltelt, majd láttam, hogy közeledek Keiko is. Nagyon megörültem neki, ennél jobb társaságot, mint ami itt összegyűlt nem is kívánhattam volna. - Szia Keiko. Rosszalkodunk-rosszalkodunk? -Kérdezem tőle nevetve. Aztán én is megpillantottam a levelet amit Luna a földről vett fel. Felolvasta nekünk. A levél megfogalmazása alapján nem úgy tűnt mintha az lenne a célja, hogy megöljön minket, inkább csak játszani szeretett volna velünk. Biztos voltam benne, hogy ezt egy bagolykői személy írta nekünk. De lehet, hogy tévedek. A levél tartalma nagyon felbuzdított. Alig vártam, hogy végre harcolhassak. Persze az a mondat, hogy "amíg a keresés tart mind foglyai vagytok a temetőnek" kicsit megijesztett. - Le kell zavarnunk ezt az egészet reggelig, különben bajban leszünk. Lehet, hogy jobban kéne félnem. Miért nem aggódok? Miért vagyok ilyen jókedvű? -Kérdések és gondolatok sorai a fejemben. Talán a múltban történt rossz dolgok és a sok harci órák miatt nem félek már az ilyenektől. Egyszerűen csak energikusnak és felbuzdultnak éreztem magam. Keikohoz fordulok mosolyogva. - Keiko, ezzel talán gyorsabban meglesz neked is az a fekete öv.Majd ránéztem a többiekre is. Lunáék émelyegtek. Ő ezt be is vallottam a Hankához irányuló kérdésével. Megpróbáljam őket nyugtatni vagy inkább ne üssem be mindenbe az orrom? -Tettem fel a kérdést megint csak magamnak. -Skacok minden rendben? -Kérdeztem tőlük nyugodt, csendes hangon, sugallva azt hogy nincs mitől tartaniuk. Próbáltak kiugrasztani őket az aktuális állapotaikból. De miért hiszem azt, hogy nincs semmi gond? Okom az van a félelemre. Láttam magam körül a szellemeket. Arcuk rideg volt. Kicsit lecsillapított a látványuk, de tudtam, hogy amint lehetőségem van a harcra én bepörgök. Furcsa módon egyáltalán nem érdekelt a kincs illetve, hogy ki nyeri meg ezt az egészet. Azt se tudom, hogy milyen kincsről is van szó. Tárgy egyáltalán? Csillogós? A célhoz vezető út mindig izgalmasabb és élvezetesebb mint maga a cél. Főleg ha harcolni kell érte. Majd rájöttem, hogy el kéne már engednem ezt a szegény cicát. Mondjuk nem kapálózott az ölemben, de azért nem kéne itt lennie velünk, amikor épp nagy dologra készülünk. Letettem a földre. Az még visszanézett majd elszaladt.
|
|
|
|
Tenshi Dasha INAKTÍV
offline RPG hsz: 356 Összes hsz: 5924
|
Írta: 2014. március 18. 16:35
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=255217#post255217][b]Tenshi Dasha - 2014.03.18. 16:35[/b][/url] Csapatépítő tréning és bátorságpróba, LevitaLáttam, hogy a többiek mind elindultak valamerre. Rögtön rájöttem, hogy itt valami van, mivel csak úgy nem akartak volna egyedül kószálni este egy temetőben. Majd én is megpillantottam egy gyűrött pergamentekercset a földön. Felvettem. Azt írta, hogy keressem fel a legnagyobb fűzfát a temetőben. Felkaptam a fejem és körbenéztem. Elsőre sejtésem sem volt, hogy mégis merre lehet, de aztán megpillantottam valamit a távolban. Mintha egy fa koronája lenne, de nem láttam túl jól a sötétség miatt. Még mindenkit láttam, még senki sem távolodott el annyira a kiindulási helytől, ahol én álltam. Elgondolkoztam és felkiáltottam, úgy hogy mindenki meghallja. - Hé, biztos, hogy jó ötlet ez? Biztos, hogy nem ezzel akarja próbára tenni a barátságunkat? - Üvöltöttem. Lehet, hogy együtt kellett volna maradnunk, ha már barátságpróbáról van szó. Na de már mindegy. Megvártam a válaszukat aztán mentem én is amerre az én utam volt. Az elején sírok között kellett mennem. Nagy léptekben kerülgettem őket, időnként leolvastam pár nevet is, de lényegtelennek tűntek. Közelebb érve láttam, hogy a fa tényleg egy fűzfa. A sírok végéhez érve a temetőben már csak füves rét és néhány fa volt. Odamentem a legnagyobbhoz. Mesébe illő volt. Visszanéztem, hogy a többiekkel történt-e valami, de nem láttam senkit sem. Hát tényleg egyedül vagyok. Nem baj, néha szeretek is egyedül lenni. Teljesítettem a pergamentekercs utasítását. Ráültem a fűzfa egyik vastag, majdnem vízszintes ágára és nézelődtem. Halálnyugalommal bámultam az eget és a hosszan lenyúló leveleket, amiket a szél himbálóztatott. Igazi idill pillanat is lehetett volna. Vártam a további utasításokat, jeleket.
|
|
|
|
Tenshi Dasha INAKTÍV
offline RPG hsz: 356 Összes hsz: 5924
|
Írta: 2014. március 24. 20:55
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=258685#post258685][b]Tenshi Dasha - 2014.03.24. 20:55[/b][/url] Csapatépítő tréning és bátorságpróba, Levita Ültem, vagyis inkább feküdtem a fűzfa egyik vastag ágán és bámultam a csodálatos eget. Néha-néha rápillantottam a pergamentekercsre, hátha kapok tőle valami útmutatót, de egyenlőre még nem kaptam. A szél himbálóztatta a hosszú lenyúló ágakat. Semmi zajt nem hallottam, csak a szelet, időnként állatok hangját, főként madarak csicsergését. Akár el is tudtam volna aludni, de ahogy néztem az ágakat, hirtelen fura mozgásokat vettem észre. Nem megszokott, szél általiakat. Először csak a kis ágak kezdtek el rángatózni, majd az egész fa. Gyorsan felpattantam a hátamról és a hasamra fordultam, átkarolva lábammal és kezemmel a nagy, vastag ágat. Ide-oda kezdett el rázni, egyre erősebben. De nem hagytam magam, szorítottam az ágat és úgy ragaszkodtam hozzá, mintha az én tulajdonom lenne. Vészesen gyorsan rázott már, gondolom nem tetszett neki, hogy rajta voltam. De én makacs voltam és nem engedtem neki. Egyszer csak nagyon magasra emelt és megállt egy kicsit függőlegesen. Tudtam, hogy most mi várható ezért a végtagjaimat az átkulcsolt pózból visszahúztam és az ág oldalához szorítottam őket. És igazam is lett. A földhöz vágta az ágát. Ha nem húztam volna vissza a kezeimet most csúnyán összemorzsolódtak volna a csontjaim. Mintha a vidámpark legdurvább játékán lettem volna. Már nagyon feldühíthettem a fát. Ez már nem gyerekjáték. Nem mintha eddig az lett volna. Össze-vissza kalimpált, fura alakzatokat csinált a levegőben velem. A nagy sebesség miatt eddig csak a szél süvítését és hidegét éreztem, de most már észrevettem, hogy a kis ágak körém tekerednek és próbálnak elszakítani az ágtól. Erre már nem tudtam mit lépni. Ha a kis ágakat kezdem el letépni magamról, akkor a nagy lendület miatt lerepülnék az egész fáról és ki tudná, hogy hol érnék földet. Ha viszont nem küzdök ellenük vagy megfojtanak, vagy ők maguk dobnak le az ágról. Gondolkozás közben meg is született az eredmény, sajnos nem tőlem. A kis ágak a végtagjaimat lefogták és ledobtak a fáról. Még kedvesek is voltak és nem vagy erővel tették. Bukfenccel értem földet és az utolsó bukfenc erejével felálltam. Már nem egyszer mentett meg a harctudásom. Próbáltam megnyugodni, a hirtelen jövő adrenalin egy kicsit megijesztett. Nem volt nagyon ínyemre egy fával küzdeni. Nem nagyon tudtam, hogy mit tudok ellene tenni. Körbenéztem.
|
|
|
|
Tenshi Dasha INAKTÍV
offline RPG hsz: 356 Összes hsz: 5924
|
Írta: 2014. április 1. 19:10
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=264198#post264198][b]Tenshi Dasha - 2014.04.01. 19:10[/b][/url] Csapatépítő tréning és bátorságpróba, Levita Szépen lerepültem a fáról. Szerencsére nem ütöttem meg magam, de ha mégis, azt is már megszoktam volna. Amint elszakadtam a fáról, az megrázta magát és ismét normálisnak mutatkozott. Mintha mi sem történt volna. A szél ismét egy fuvallatot küldött felém, talán így akart segíteni megszabadulni a portól, amit esés közben szedtem fel. Leporoltam magam és körülnéztem. Olyan nyugodtak tűnt az egész temető, senki sem gondolta volna, hogy az imént egy fával, ha nem is vívtam élet-halál harcot, de pár testrészemet simán elveszthettem volna. Nem tudom, hogy miért, talán megszokásból a hátam mögé néztem. Ott volt a pergamendarab a sarkamnál. Leguggoltam és felvettem. Egy újabb üzenet. Azt írta, hogy fel kell másznom a fára, ha meg akarom szerezni a kincset. Valamiért izgalom árasztott el, a szívem elkezdett hevesebben verni, minden izmom pattanási feszült. Eddigi nézeteimmel ellentétben most már meg akartam szerezni a kincset. Ha már úgyis egyedül vagyok, hát valami elfoglaltság kell, továbbá addig úgy sem szabadulunk innen, amíg valaki meg nem találja. Nyújtózkodtam, egy gonosz mosolyt is festettem az arcomra, persze nem szándékosan. Hát jó, uzsgyi neki! Elindultam a fához, először még csak sétálva. Aztán rájöttem, ha szépen lassan közeledek felé, akkor még csak a közelébe sem enged majd. Elkezdtem futni és hirtelen felugrottam arra a vízszintes ágra amin a múltkor feküdtem. Felugrottam guggolásba és azzal a lendülettel továbbugrottam és megpróbáltam elkapni egy vastag ágat a fa közepetáján. Szerencsére sikerült egy olyan jó helyet találnom amit a lehető legkevésbé tud mozgatni a törzse miatt. És igen, a fa újra elkezdett rángatózni. Nem örülhetett neki, hogy ennyire átvertem. Szorosan kapaszkodtam, ezúttal úgy hogy ne tudjon lekapni magáról. Össze-vissza pörgetett, fel-le, ide-oda. Na most mitévő legyek? Kérdeztem magamtól. Megpróbáltam megnézni megint a lapot, hátha írt-e újból. A felkarommal szorítottam a fát és a markomat kinyitottam a levéllel együtt, de abban a pillanatban hátulról át is szúrta egy kisebb ág. Még jó, hogy a szememig nem ért el. Hát ez remek. Azért még észrevettem, hogy nem volt további utasítás. Tehát magamtól kell rájönnöm, miként tudom meghódítani ezt a fát. To Be Continued~
|
|
|
|
Tenshi Dasha INAKTÍV
offline RPG hsz: 356 Összes hsz: 5924
|
Írta: 2014. április 3. 17:20
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=265649#post265649][b]Tenshi Dasha - 2014.04.03. 17:20[/b][/url] Csapatépítő tréning és bátorságpróba, Levita Folytatás!Hát ez remek. Nem elég, hogy a fa elszédít a rángatózásával, és kis híján felnyársal vagy éppen összezúz, mindeközben még logikázhatok, hogy vajon mire gondolt a levél. Csak arra tudtam gondolni, hogy talán akkor tudom megszerezni a kincset, ha a fát megszelídítem, ami meg egy kicsit nehéz lesz. Hogy tudnék lecsillapítani egy dühöngő fát anélkül, hogy lemásznék róla. Voltak már durva ellenfeleim, de azok nem fák voltak. Gondolkoztam és eszembe jutott valami. Még szerencse, hogy a családommal annyira természetkedvelők vagyunk és szeretünk kirándulgatni, mert ha mindez nem lett volna, akkor nem jutott volna eszembe a megoldás. Apám mesélte, hogy minden mágikus növénynek van egy gyenge pontja, mégpedig egy göcsör. A feladat hát adott volt. Oda kell jutnom ahhoz a bizonyos göcsörhöz, amit per pillanat azt sem tudtam, hogy hol van. A szememmel minden ágat végignéztem, ami egyáltalán nem volt könnyű feladat a nagy kapálózás közepette. Nem találtam egy ágon sem. De valahol kell lennie. Mivel helyből nem láttam semmit ezért úgy döntöttem, hogy egy másik ágra költözök. De abban a pillanatban, ahogy elengedem az egyik ágat a fa már hajít is el engem. Vagyis csúsznom kell. Az vastag ágon szépen lassan kúsztam lefelé amennyit tudtam, de az ág nem volt valami egyenes, volt benne egy kanyar. Az eddigi vízszintes ág függőlegesen folytatódott eredetileg, persze a fa ide-oda rázogatta magát, ami által az ágak nem álltak normálisan. Nem fogok tudni lejutni a törzs végéhez. Ilyen módon legalábbis nem. Ha lógnék rajta, akkor talán még a lábam hegyével el is érném a kiszemelt helyet, ha a fa higgadt lenne. De mivel nem az, így rögtön megfogna és elszakítana magától. Támadt egy -hát nem éppen jó- ötletem. Le fogok jutni a törzs végéhez, de nem az előbbi módon, hanem ugorva. A talpaimat ráillesztettem az ágra, a kezemmel még persze szorítottam azt. Ez nagyon vakmerő ötlet - szállt el a bátorságom, de más választásom úgy sincs. Bátorságomat összeszedve a kezeimmel elengedtem az ágat és a lábaimmal elrúgtam magam a fától, lefele a törzs vége felé, ezzel próbálva csökkenteni a levegőben lévő időtartamot. De még ez is kevés volt. Egy másik nagy, vastag ág eltalált repülés közben és kibillentett egyensúlyomból. Még épp volt annyi időm, hogy elkapjak egy törzshöz közeli ágat. Megkapaszkodtam benne a kezemmel, de a testem többi része védtelen volt. Ez nagyon rossz döntés volt. A támadó ág épp a fejemet találta el leginkább. Szörnyen fájt a jobb arcrészem, de nem tudtam törődni vele. Valami más elterelte a figyelmem, mégpedig nem más mint a göcsör. Így igaz! Megvan, és egy karnyújtásnyira tőlem. Nagyon jó kis hely volt, normálisan senki sem találná meg. Egy hajlatban volt, az ág lenti részén. Az egyik kezemre helyeztem a súlyom, míg a másikkal nyúltam érte. Nem hagyta a fa, a kis ágai rátekeredtek a kezemre. Azonban ekkor más annyira a kincs járt az eszembe, hogy már magammal sem törődtem. A karomat egy hirtelen mozdulattal kihúztam a kis ágak közül és ugyanazzal a lendülettel megérintettem a göcsört. (Vége, részemről a Mesélő jön)
|
|
|
|
Dasha Fresmoon INAKTÍV
offline RPG hsz: 356 Összes hsz: 5924
|
Írta: 2014. június 1. 20:10
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=303855#post303855][b]Dasha Fresmoon - 2014.06.01. 20:10[/b][/url] Levitás bátorságpróbaBár nagyon nehéz volt, megérte küzdenem, hisz végül sikerült megérintenem a göcsört. Az eredetileg ficánkoló fa egy szempillantás alatt megdermedt. Végre! Egy kis nyugalom. Elengedtem az ágat és leugrottam a földre. Rettenetesen szédültem és nem kellett sok, hogy ne rókázzak egyet. Közbenéztem és a pergamendarabot kerestem. Kieshetett a kezemből amikor eltalált az a nagy ág. Kerestem pár percig, aztán feladtam. Már nem érdekelt. Leültem a földre, de nem vettem le a fáról a szemem. Az úgy viselkedett mintha egy átlagos fűzfa lett volna. Az ágait és leveleit megint csak fújdogálta a szél. Hátradőltem és a fejemet letettem a földre. Kedvem lett volna aludni, de valami fényes jelent meg az ágak között. Fogalmam sem volt, hogy mi az, de kizártak tartottam, hogy felmenjek érte. Soha többé! Nem is kellett türköztetnem magam, ugyanis a kis fényes dolog megmozdult és elröppent a temető közepe felé. Gondoltam ennek köze van a kincshez, ha nem maga az. Nagy nehezen feltápászkodtam a földről és elindultam utána. Szerencsére a lábaimnak nem esett semmi baja, ellentétben az arcommal és a jobb kezemmel. Az arcom csak kék-zöld foltos, a kezem viszont véres volt. Csúnya vágások tömkelege díszítette. A zöld tényes dolog egy kriptához vezetett. Az ajtaján és ablakán kiszűrődött az ugyanolyan zöld fény. Siettem felé, amennyire csak tudtam, de megálltam a kripta előtt amikor hirtelen minden fény kialudt és a temető megint csak sötétségbe borult. Kicsit félelmetes volt a látvány. Néztem jobbra-balra. Nem láttam mozgó dolgokat, még hangokat sem hallottam. Szó szerint síri csönd volt a temetőben. Összeszedtem a bátorságom és benyitottam az ajtón. A koporsót pillantottam meg először, aztán néztem csak az előtte lévő asztalkára. Odamentem hozzá. Öt darab kristályt vettem észre. Nem voltak túl nagyok, de értékesnek tűntek. A számuk alapján gondoltam, hogy mindannyiunknak jut egy-egy. Elvettem a középsőt és megnéztem közelről. Gyönyörű volt. Biztos voltam benne, hogy van valamilyen képessége, haszna is. Egy hangra felriadtam, és kinéztem a poros ablakon. Kezemben szorítottam a kristályt. Egy embert láttam közeledni. Nagy valószínűséggel közülünk valaki. Előbújt belőlem az ördög. Az ajtó nyitva volt. Elléptem az ablaktól és elbújtam az ajtó lapja mögé.
|
|
|
|